tolluhájukat, majd az ősz közeledtével főleg a lomberdőkben kialakulnak a különböző fajokból álló „madárklikkek”. Ők a tél végéig együtt keresnek élelmet-ilyenkor, télvíz idején szívesen tartózkodnak az általunk faágakra
aggatott faggyúgömbök és napraforgók környékén-hogy mikor visszatér a napfény, viszonozhassák a kamrából előhozott „szíves ségeket”.
Interjú az év fájával Fogt Adél 9. A a haragos típusnak. A méregfa, halálfa elnevezést azért kap tam, mert igazán mérgező vagyok, még a kérgem is ártalmas az állatokra és az embe rekre. Az igazat megvallva nem szeretem ezt az elnevezést, jobban örülök a tiszafa meg szólításnak. Bár ez sem tökéletes, ugyanis így meg azt a téves következtetést vonja le mindenki, hogy a Tisza partjáról származom. Ez azonban nem igaz. A nagyapámat, aki erdélyi, szintén tiszafa néven ismerték, de az apámat, akit egészen a Dunántúlig fújt a szél, tizafának nevezték. Ön miért pont ezt a helyet választotta élőhelyéül? Tudja, az árnyas helyeken jobban érzem magam. Természetesen a napsütést is bírom, és ilyen körülmények között sokkal gyor sabban is növök. A sziklás területeken is jól érzem magam, csak az a baj, hogy arra nem vetődik senki. Ezer év magány és unalom pedig korántsem kellemes, így legalább van társaságom. Ezek után még váltottunk pár szót, majd elbúcsúztam, ugyanis kezdtem fázni, és amit a mérgezésről mondott újdonsült barátom, az is csak arra sarkallt, hogy rövidre zárjam a társalgást. Sajnos mikor hazaértem, rádöbbentem, ez egyáltalán nem leírás lett, így kénytelen-kelletlen elsuvasztottam a fiók mélyére az irományomat, az irodalomórai fogalmazást pedig a kutyámról írtam…
Színes Fehér/Fekete • 18. évfolyam 67. szám
15
hun.lap
Nemrégiben érdekes feladatot kaptunk irodalomórán. „Készítsetek személyleírást!” – adta ki az egyszerűnek tűnő feladatot Wind tanárnő. Miközben azon töprengtem, kiről készítsek jellemzést, eszembe jutott valami, amiről talán még soha senki nem készített valódi leírást. Nem hiszem, hogy különösebben búsult volna e miatt, mégis úgy döntöttem, hogy változtatok ezen, hiszen manapság mindenkinek vannak jogai, akkor ez egy fának is kijár. Így hát a házi feladatomat a halálfaként is elhíresült tiszafáról készítettem. Mindenek előtt utána kellett járnom, hogy milyen is ő. Mi sem egyszerűbb, felkerestem a legkö zelebbi ős öreget, és riportot készítettem vele. Szerencsém volt, ugyanis azonnal fo gadott. Mielőtt a közelébe értem, egy bükk barátságosan a fülembe súgta, hogy okosabb megtartanom a három lépés távolságot a méregfától. Szót fogadtam, és tisztes tá volságban riportalanyomtól letelepedtem. A szokásos üdvözlési formák után nekiveselkedtem ennek a nem mindennapi interjúnak: Ha nem sértem meg, ön milyen idős? Múlt héten volt a 214. születésnapom. Épphogy csak beléptem a serdülőkorba. Tudja kedvesem, jó pár rokonom megérte az ezredfordulóját. Nálunk ez természetes. A párom, aki a dombtetőn él… Bocsásson meg, hogy érti azt, hogy a párja? A párom… akit beporzok, és cserjéink születnek. Kétlaki növényeknél ez már csak így megy. Most már világos. Mivel érdemelte ki a méregfa elnevezést? Igazán nem tűnik annak