Page 1

BURUNDI

málna ∙ csipkebogyó ∙ lime

A Mbirizi feldolgozó állomás Burundi

Kayanza tartományában, Ngozi település közelében található. Salum Ramadhan,

az állomás vezetője nagyon ügyel a részletekre: a beérkező kávécseresznyéket a

szüret helye és időpontja szerint szeparál-

ják, a magasabb minőségű tételeket -ilyen a most bemutatott kávénk is-, mosás után árnyékban szárítják és kézzel válogatják.

B

urundi egy kelet-afrikai, Tanzániával, Kongóval és Ruandával határos kis ország. A bevételének 80%-át adó kávé az ország fő exportcikke. Nem meglepő, hogy a felnőtt lakosság 40%-a, mintegy 600000 ember érintett valamilyen módon a kávétermesztésben. Köszönhető ez annak is, hogy az ország vezetése a Világbank segítségével jelentős mértékű tőkét pumpált a szektorba, új feldolgozó állomások létrejöttét és fiatal cserjék telepítését segítve ezzel. Az ország éghajlata alapvetően egyenlítői, de a kávénak otthont adó hegyvonulatokban ez mérsékeltté változik.

Az éves átlaghőmérséklet 17–23 °C között alakul, évszakokból kettő van: száraz és nedves. Mind a már említett hőmérséklet, mind a helyi agrárgazdaság ideális körülményeket biztosít a kávétermesztéshez. Az alacsony, de stabil hőmérséklet kedvez a kávé virágzásának és a babok fejlődésének. Beszállítónk immár hét éve dolgozik együtt Salum Ramadhannal, a Mbirizi feldolgozó állomás tulajdonosával, aki az üzemet 2014-ben alapította és

a 2015-ös szezonban már itt mosták, hántolták, szárították és válogatták a környék kistermelőitől megvásárolt kávécserenyéket. Az 1900 méteres tengerszint feletti magasságon elhelyezkedő állomáson elsősorban nedves eljárást alkalmaznak, de kísérleteznek száraz feldolgozással és árnyékban szárítással is. A beérkezett kávécseresznyék a szüret helye és napja szerint kerülnek szétválogatásra és feldolgozásra.

Kávéink legjobb ízének eléréséhez elengedhetetlen a megfelelően lágy víz* használata. Felbontás előtt – a letisztultabb ízek érdekében – 5-10 nap pihentetési időt, míg felbontás után két héten belüli fogyasztást ajánlunk. Kellemes kávézást kívánunk!

Egy átlagos farm Burundiban gyakran kevesebb, mint egy hektár (párszáz cserje), így az egy napra lebontott tételek akár több száz kistermelő közös termését is jelenthetik. A fő szüreti időszak márciusban kezdődik, május körül csúcsosodik és egészen július végéig tart. A termelők ilyenkor gyalog cipelik vagy biciklin hozzák az aznap szüretelt cseresznyéket az átvételi pontokra, ahol szigorú szabályok szerint szétválogatják a termést. A feldolgozás a környékre jellemző dupla fermentációval (száraz és nedves) kezdődik, majd mosás és magozás után a babok 15-20 nap alatt száradnak ki a kellő nedvességtartalomra.

* Teljes keménység: 50 –175 ppm CaCO3 (2.9–9.8 °d), tás: 40 –75 ppm CaCO3 (2.2–4.2 °d), pH: 6.5-8.0.

lúgosság/puffer kapaci(The SCAE Water Chart)

photo by The Nordic Approach

MBIRIZI


BURUNDI

raspberry ∙ rosehip ∙ lime

The Mbirizi processing station is located near the town of Ngozi, in the Kayanza province of Burundi. The station manager, Salum Ramadhan, is a man of details: he makes sure the incoming coffee cherries are separated by the location and date of their harvest. The higher quality batches, such as this one, are hand-sorted and dried in the shade after washing.

B

urundi is a small, Eastern African country that shares a border with Tanzania, Congo and Rwanda. Coffee is their main item of export, providing 80% of the country’s revenue. As such, it is not surprising that 40% of the adult population, about 600000 people are involved in the coffee business. This is partly thanks to the government of Burundi, with the help of the World Bank, has pumped a massive amount of capital into the coffee sector, facilitating the creation of processing stations and the plantation of many young coffee shrubs. While Burundi’s climate is predominantly Equatorial, the hillsides home to the coffee plantations belong in the temperate climate range. The average annual temperature is between 17 °C and 23 °C, with two seasons: dry and wet. The aforementioned temperature and the local agriculture-based economy create an ideal environment for coffee production. The mild and stable temperatures are conducive to the healthy development of coffee shrubs and coffee beans. Our supplier has been working with the plant owner Salum Ramadhan for seven years, who

founded the washing station in 2014. By 2015, his processing plant was the most popular destination for the crop of local small-holders. The station, located at an altitude of 1900 meters above sea level, mainly uses wet processing, but they also tend to experiment with natural processing, and drying in shade. The incoming crop of cherries are sorted and processed by the date and location of their harvest.

Our coffees taste the best when extracted with water of the proper hardness* range. In order to highlight the best flavour of our roasts we recommend having 5 to 10 days of resting period after roasting, but consume within two weeks of opening. Enjoy!

An average plantation in Burundi is smaller than one hectare (a few hundred shrubs), so one day’s worth of harvest at the plant could be the work of hundreds of small-holders. The main harvest season beings in March, peaks around May, but lasts until the end of July. The farmers usually carry their daily harvest to the dispensary points on foot or by bike, where their crop is sorted by strict rules. Processing of this batch began with the double fermentation method (dry and wet) common in the region, followed by washing and pulping, and then finally, the beans were dried for about 15-20 days. *

Total hardness: 50 –175 ppm CaCO3 (2.9–9.8 °d), alkalinity/buffer: 40 –75 ppm CaCO3 (2.2–4.2 °d), pH: 6.5-8.0. (The SCAE Water Chart)

photo by The Nordic Approach

MBIRIZI

Casino Mocca Mbirizi  
Casino Mocca Mbirizi  
Advertisement