NEXUS II. évfolyam 1. szám

Page 89

N E X U S | MOZAIKOK

MERÜNK-E NAGYOT ÁLMODNI VIDÉKEN? Interjú Péter Előddel

2021 tavaszán a HEAD (House of European Affairs and Diplomacy) Franchise pécsi diákszervezetével bővült a BTK repertoárja. A szervezet eddigi és jövőbeli sorsáról kérdeztem elnökét, Péter Elődöt, aki politikatudományok mesterképzésére jár. Elődöt érdeklik a társadalmi folyamatok, a politikai szféra, és egyetemistaként kötelességének érzni az önszerveződés folyamatát a jövő értelmiségének megteremtése érdekében.

a hallgatók szellemi tőkéjén kívül semmiféle lehetőség nincsen a továbblépésre diploma után. Látva ezeket a feltételeket, belevágtunk a ötleprocedúrába. Kereslet is lett az ötle tünkre, ráadásul oktatói oldalól is. Mi a pontos célotok? Első számú célként a közösségteremtő szerepet említeném, főként azon hallgatók között, akik elsőévesek és nem feltétlen tudják még, hogy a választott szak testhezálló-e számukra, vagy milyen karrierlehetőségeket rejt a későbbiekben. Szakmai oldalról pedig a PTE hallgatók becsatornázása a diplomáciai élet vérkeringésébe. Mivel Magyarországon az Igazságügyi Minisztérium feladatkörébe tartoznak az Európai Uniós ügyek, amely területen folyamatosan szükség van szakmailag képzett munkaerőre, így lehetőség nyílik a hallgatók tovább léptetésére ebbe az irányba. Továbbá az Igazságügyi Minisztérium már most nagyon jó partnere a HEAD Franchise-nak.

Mi adta az ötletet, hogy létrehozzátok a HEAD-et? Tapasztalataim szerint, általában a diákoknak nincs lehetősége arra, hogy tanórán kívül fejlesszék magukat, hiába ajánlják fel az oktatók, hogy az előadás után maradjanak ott beszélgetni tematikán kívüli témákról. 2020 nyarán Tieger Endre, volt szaktársam és barátom értesített róla, hogy lehetőségünk nyílik egy helyi diákszervezet indítására. Először fogalmam sem volt ennek menetéről, de élve a lehetőséggel, elmentünk Budapestre a YBG (Youth Business Group) ernyőszervezet konferenciájára. Ez az egyesület az ország egyik legnagyobb ernyőszervezete, mely az ország legnagyobb tehetségállománya (talent pool), és számos szakterületet is érint, mint a gazdaság és menedzsment, turizmus vendéglátás, nemzetközi tanulmányok, politológia és európai uniós diplomácia tanulmányok. Olyan fiatalokkal sikerült egy asztalhoz ülnünk a YBG megbeszélésén, akikből a jövő vezetői fognak kikerülni. Ők már most kiterjedt kapcsolathálóval rendelkeznek Budapesten. Ők olyan értékajánlatokat tudtak felmutatni, amelyekre nem tudtunk nemet mondani. Emellett tisztában voltunk vele, hogy Magyarország nagyon Budapest-központú ország, így vidéken

Első körben mennyire volt népszerű a kezdeményezés, hány hallgatót vonzott? Nagyon új ez az elképzelés főleg Pécsen, ugyanakkor azt gondolom, hogy meglepően nagy tábora van már most a diákszervezetnek, hiszen ahogy említettem, szellemi tőkében nincs hiány. Harmincöten vagyunk jelenleg a szervezetben, és a terveink között szerepel, hogy az ÁJK-ról is toborzunk ambiciózus, szakmailag rátermett hallgatókat, amiben nagyon bízom, hogy sikeres lesz. Reményeim szerint egy stabil 50 fős diákszervezetté tudjuk gyarapítani a HEAD-et, és nagy eséllyel ez az 50 ember becsatornázásra is kerül a partnereinkhez.

87


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Editorial Note | Angol nyelvű összefoglaló

4min
pages 100-104

KreaTábor, avagy a pécsi bölcsészélet „előszobája”

6min
pages 92-94

Kádár-korszak és Instagram

3min
pages 87-88

Merünk-e álmodni vidéken? Interjú Péter Előddel

4min
pages 89-90

Nyári rendezvények a PTE BTK Kommunikációs és Marketing Irodájának szervezésében

5min
pages 85-86

Pályázatok

1min
page 91

„Azoknak ajánlom a politológia BA szakot, akik összefüggésekben gondolkodnak.” Interjú Gobányi Edvinnel

3min
pages 81-82

Interjú Habsburg Györggyel, Magyarország párizsi nagykövetével

4min
pages 83-84

„A befogadó környezet kialakítása közös felelőssége a Támogató Szolgálatnak, az oktatóknak és a hallgatótársaknak” (Fogyatékossággal élő hallgatók jogai a felsőoktatásban, valamint a PTE BTK-n igénybe vehető szolgáltatások

6min
pages 78-80

„Az oktatók szemléletformálása az egyik cél, szeretnénk együttgondolkodni velük.” Interjú Magdali Csabával és a Támogató Szolgálat munkatársaival

6min
pages 75-77

A Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék aktuális hírei Elindult a PTE Fenntartható Fejlődésért Szakkollégiuma PTE BTK Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék

1min
page 68

Szélesedő neveléstudományi horizontok

4min
pages 71-72

30. születésnapi konferencia és öregdiák találkozó

1min
page 69

Az Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék hírei

4min
pages 73-74

Fennállásának húszéves évfordulóját ünnepli a Frankofón Könyvtár

1min
page 67

Programértékelés a szociális munkában A Szlavisztika Intézet aktuális hírei

4min
pages 64-65

Hogyan olvassuk ma Mészöly és Pilinszky szövegeit? A Sensus-kutatócsoport beszámolója

2min
page 63

Kortárs Világirodalmi Kutatócsoport

4min
pages 61-62

Annales | PhD-hírek, habilitációk, nyugdíjazások, kinevezések

4min
pages 50-53

2021-es munkájáról

5min
pages 58-60

In Memoriam | Gyászhírek

3min
pages 54-55

Tudományos hírek

2min
pages 38-39

Új kolléga az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszéken. Bemutatkozik John Voelker adjunktus

1min
page 56

Könyvajánló

13min
pages 40-49

Díjak és szakmai elismerések

3min
pages 36-37

Előszó

3min
pages 5-6

az érkezőkét és a befogadókét.” Interjú Glied Viktorral

12min
pages 31-35

A kommunikációs képzés 30 éve

6min
pages 12-15

Az alkalmazkodás csak előrefelé mutató folyamatként működik.” Interjú Láng Andrással

14min
pages 20-24

Mindent egy tágabb kontextusban érdemes szemlélni.” Interjú P. Müller Péterrel „A migrációnak valóban sok, heterogén és változó arca van, de kettőt kétségkívül láttunk:

17min
pages 25-30

„Teljesítettem mindazokat a tudományos előírásokat, amelyeket a tudományterületem elvárt tőlem.” Interjú Kovács Terézzel

10min
pages 16-19

„Mi olyan hajóban evezünk, amelyet még a viharban is ki lehet egyensúlyozni…” Interjú Heidl Györggyel

12min
pages 7-11
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.