Erdélyi magyar nábobok

hAtáron túli mágnásAink: A romániAi leggAzdAgAbbAk között vAn néhány erdélyi mAgyAr, Akiknek A mAnAger mAgAzin rAngsorábAn is volnA helyük.

Elsőként mindjárt a nagyváradi Teszári Zoltán, aki egy kábeltelevíziós társaság tulajdonosa: vagyona nyolcvanmillió dollár, ami ott a huszonkilencedik helyre elég. A romániai háromszázas listát Iosif Constantin Dragan volt vasgárdista, ma üzletember vezeti, mintegy 850 millió dollárra tehető vagyonával. A most 34 éves Teszári visszahúzódó ember, nyilatkozatot belőle kicsikarni alig-alig lehet. Az ő többségi tulajdonában van Románia második legnagyobb kábeltársasága, az RSC, s tulajdonosa az öt legnagyobb magyar kábelszolgáltató egyikének, az Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft.-nek is. Teszárit saját bevallása szerint inkább az üzlet érdekli, semmint a személyes gazdagság – írta a bukaresti Capital gazdasági hetilap.

Ugyancsak állandó szereplője a romániai gazdagok listájának Verestóy Attila. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség székelyudvarhelyi szenátora az erdélyi magyarság egyik legbefolyásosabb személyisége. Elegendő lehetne ehhez már politikai karrierje, illetve bukaresti kapcsolatrendszere, ám mindezek 25 millió dollár körüli vagyonnal is párosulnak. Az ötvenéves politikus mintegy húsz gazdasági társaságban érdekelt, köztük olyanokban, amelyek fafeldolgozással, szállítással, bútorgyártással, mezőgazdasággal foglalkoznak. A Capital szerint Verestóynak van érdekeltsége a miskolci ipari parkban is.

Nagyrészt ugyanekkorára értékelik a nagyváradi Mudura Sándor, Medgyessy Péter exkormányfő barátjának vagyonát is. A 65 esztendős Mudura a nagyváradi Lotus Plaza tulajdonosa, miközben egyik cége játékfigurákat gyárt a Kinder-tojásokba. Valaha a román tisztiorvosi szolgálat ellenőre volt, majd negyvenévesen Németországba disszidált, és ott végezte el a kereskedelmi egyetemet. Állítólag akkoriban cipekedéssel teremtette elő a megélhetéséhez szükséges napi 10-15 márkát. 1988-ban, immár Magyarországon, mezőgazdasági céget hozott létre, s ebben az időszakban ismerte meg Medgyessyt is. 1990-ben a Ferrero cég képviselője, illetve a Tic-Tac cukorkák magyarországi forgalmazója lett, s ő forgalmazhatta a Kindertojásokat Magyarországon és Romániában. A játékok gyártását Magyarországon kezdte, majd hamarosan nyitott egy üzemet Romániában. A romániai gazdagok listájának magyar szempontból érdekessége, hogy miközben tavaly első ízben felkerült rá – nem is rossz helyre, a 41-42.-re – a marosvásárhelyi és bécsi illetőségűnek mondott Prosszer Gabriella és Zoltán, idén már nem találkozunk velük. A tavalyi kiadvány 55-60 millió dollárra tette vagyonukat, amit elsősorban autóalkatrészek, autók és motorkerékpárok forgalmazásából szedtek össze. Hogy pontosan miért maradtak ki idén, nem tudni. Van forrás, amely arra hivatkozik, hogy az Aliat nevű cégüket eladták, a többit (a Paneurót és a Romcabot) pedig átszervezik, de például a Jurnalul National nem megy bele ennyi részletbe, csupán megemlíti, hogy mivel a szerkesztők néhány esetben új információkhoz jutottak a cégekről, összesen 55 személy – köztük Prosszerék – kimaradt a tavalyi 300-ból. A gazdag romániai magyarok között találkozunk még olyanokkal, mint a 16 millió eurós vagyont magáénak mondható csíkszentdomonkosi Kurkó János György, akinek Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön áruházai, Hargitában pedig szállodái vannak. Ő azzal nyitott, hogy benzinkutat épített a Csíkszeredából kivezető egyik úton, majd hamarosan már a második készült Gyergyószentmiklóson. Azután 1998ban, 27 évesen mindkettőt eladta, és beszállt a privatizációba. Nemcsak üzletel, de a többszörös román jégkorongbajnok csíkszeredai csapat vezetője is, a Román Jégkorongszövetség alelnöke, és autóversenyeken is részt vesz. De még ezzel sem feltétlenül ő a második leggazdagabb székely Verestóy után, hiszen például Baba Györgynek és Szarvadi Lorándnak – mindketten háztartási felszerelésekkel foglalkoznak – 20 millió dollár fölötti a vagyona.

TRUNKó BARNABÁS JEGYZETE MIÉRT NeM SZeReTeM A GAZDAGOKAT?

Ki nem állhatom a gazdagokat, mert amikor megjelenik a Top 100-as listájuk az adatokkal, a feleségem mindig az orrom alá nyomja, és bejelenti, hogy legalább egy kiskosztümöt szeretne. Már látott is egyet, és az mindössze 37 ezer forint!

Nem kedvelem a gazdagokat, mert Kálmán bácsi szerint ha egy ilyen milliomos beül az étterembe, meg sem nézi az étlap jobb oldalát. Úgy meg – szerintem – nem is lehet rendelni! Az ár, az úgy hozzátartozik az ételhez, mint a gesztenyével töltött fácánhoz az áfonya vagy a burgonyakrokett. Vagyis krumpli.

Nem csípem a gazdagokat, mert amikor az egymás melletti sávban állunk a pirosnál, és én odalépek, ők bambán ülnek az Audijukban, és úgy tesznek, mintha nem is lenne ötven lóval több a fenekük alatt! Ráadásul féltik is azt a tyúkszaros életüket, mert mindig bekapcsolják a biztonsági övet.

Egyébként van közöttük egypár kellemes fazon is, de én még őket sem kedvelem, mert csináltatott öltönyt hordanak, nem jó nekik a konfekció. Pedig néhányukat azóta ismerem, amióta az anyjuk a rövidnadrágjuk kantárjánál fogva ráncigálta fel őket az első emeletre, amikor az Úttörő Áruházban szezonvégi kiárusítás volt.

Nem szeretem a gazdagokat, mert állandóan mobiltelefon van a fülükön, az enyémet meg már két napja nem találom! Igen, próbáltam felhívni a saját számomat, hogy a csengés nyomra vezessen, de közben nyilván már lemerült az aksi is.

Ki nem állhatom a gazdag embereket, mert feltűnően jó nyakkendőcsomókat tudnak kötni. Biztos tartanak odahaza egy nyakkendőkötési projektmenedzsert is, mert már nem tudnak mit csinálni jó dolgukban.

Az egyik ember olyan, mint a másik, egész életemben harcoltam az előítéletek ellen, de a gazdagokat zsigerből nem szeretem. A színházban például mindig előttem ülnek. A múltkor – van egy pár jó emberem a Dalszínháznál – direkt az első sorba vettem jegyet az Aidára. Hát kit látok a zenekari árokban...?

A gazdagokat azért sem szeretem, mert őket mindig behívják a tévé reggeli műsoraiba blamálni magukat, miközben én odahaza még a beretválkozásnál szerzett arcsérüléseimet ápolom timsóval.

Nem kedvelem én sehogyan sem ezeket a gazdagokat, mert túlságosan mohók. Láttam az egyiküket, amikor pont előttem vásárolta meg egy hajléktalantól az utolsó Flasztert.

Azért sem kedvelem őket, mert szinte valamennyien leszoktak a dohányzásról. Hja, kérem, így könnyű gazdagnak lenni!

Egyébként semmi vád nem érhet: még a barátaim között is van egypár rendes gazdag, csak én nem szeretem őket. Le merném fogadni: ahogy megjelenik a 100-as lista, sztárügyvédeikkel már íratják is a helyreigazítási kérelmeket, hogy őket előrébb kellett volna sorolni! Mert ezek egymással is rivalizálnak! Pedig az egész egy nagy klikk! És főleg az a baj, hogy kirekesztőek! Másokat nem hajlandók bevenni a buliba. Pedig én megelégednék a 101. hellyel is!

MIÉRT SZeReTeM A GAZDAGOKAT?

Főleg azért szeretem a gazdagokat, mert mindegyiknek van egy remek sztorija arról, hogyan gazdagodott meg. Kezdetben elég volt hozzá egyetlen dollár is, de ahhoz persze Henry Fordnak kellett lenni. Aztán az is tetszett, amikor egy amerikai milliomos elmesélte: az USA-ban egykor 20 centért minden szupermarket visszavásárolta az üres sörös- és üdítősdobozokat. A visszaváltó helyek azonban este bezártak, pont akkor, amikor a csöveseknek, kábítósoknak éppen pénzre lett volna szükségük. A mi emberünk ekkor nyitotta meg visszaváltó standját, de ő csak 10 centet fizetett egy dobozért, amit másnap természetesen 20 centért váltott vissza... Még meggyőzőbb annak a vállalkozónak az esete, aki azt mesélte el emlékirataiban, hogyan lett milliárdos három nap alatt: – Első nap vettem egy almát 10 centért a nagybani piacon, és a Cityben eladtam 20 centért, ami ugyebár 100 százalékos haszon! De a pénzt nem vertem el, hanem másnap már két almát vettem belőle, így a profitom már 20 centre rúgott. A harmadik napon pedig meghalt a nagybátyám, és örököltem egymilliárd dollárt! Azért is szeretem a gazdagokat, mert egyikük sem akart hamar meggazdagodni. Példaként említem a nagy tőzsdemágust, André Kostolanyt, aki még a forradalom előtt vásárolt orosz cári kötvényeket, és mindössze 70 évet kellett várnia arra, hogy az üzlet bejöjjön. A milliomosokat azért kedvelem, mert általában az eszükkel tettek szert a vagyonukra. A jól öltözött, idős úr azzal állított be egy New York-i bankba, hogy 1000 dollár hitelre lenne szüksége, de csak egy hétre. Valami hitelbiztosíték még ilyen szerény összegű kölcsönhöz is kell – mondotta a banktisztviselő. – Itt áll a bank előtt a RollsRoyce-om, addig itt hagyom maguknál... Egy hét múlva az adós pontosan jelentkezett, kiszámolták a tőke után járó kamatot és a kezelési költségeket – 1005 dollárt és 40 centet kellett fizetnie. A bankár megkérdezte: – Uram, közben rájöttünk, hogy Ön Onassis, a milliárdos hajómágnás! Árulja el, miért kellett magának 1000 dollár kölcsön? – Mit gondol, hol tudtam volna parkolni egy hétig a Manhattanben 5 dollár 40 centért? És én kedvelem a gazdag magyarokat is. A nemgazdagok irigységből újgazdagnak nevezték el őket, mivel a mi generációnk már nem is ismerhette a régigazdagokat. Az újgazdag szónak nálunk pejoratív jelentése van, de csak addig, amíg meg nem jelennek a legújabbgazdagok. De ahhoz előbb államosítani kellene mindent, hogy megint lehessen privatizálni. Mert nálunk nem lehet elsütni a 10 centes sztorikat, hiszen valljuk be, hogy a mai magyar gazdagság forrása azért mégiscsak a privatizáció volt. Persze olyan is akad, akit a nők tettek milliomossá. Mert azelőtt milliárdos volt...