Interjú Kránitz Mihály professzorral

„Jézus világosságul jött a világba, és szeretné beragyogni a szívünket és az értelmünket adventben is.”

Dr. Kránitz Mihály teológus professzorral, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karának tanszékvezetőjével beszélgettünk, aki a történelem, nyelvek, zenei pálya gondolata után a Jóisten mellett kötelezte el magát. Szent Pál élete, az ökumené, valamint az egyetemi tanítás itatja át az atya életét és jellemét.

1989-ben szenteltek pappá, harminc évesen. Mikor tudatosult Benned a papi hivatásra való késztetés?

Minden a családomban kezdődött. A szüleim vallásosok voltak és két testvéremmel együtt mindig vittek bennünket templomba. Vidékről származott édespám és édesanyám is, magukkal hozták azt az emberi magatartást, vallási katolikus szellemet, amit otthon megtapasztaltak. A következetesség, a közös imádság, a templomba járás adott alapot nekem, de fontos volt, hogy ne csak külsőleg sajátítsam el mindezt, hanem legyen egy döntésem is a Jóisten mellett. Minden gyermek megél valamiféle misztikumot az életében, ami vonzza őt, engem már kis ministráns koromban vonzottak az egyház visszatérő szertartásai, a zarándoklatai. Olyan papok közelében nőttem fel, akik meghatározták ezt az időszakomat, egyfelől világi papok közelében, de ferences szerzetes papok közelében is, Szentendrén. Kamaszkoromban, az érettségi után elbizonytalanodtam: mi lesz belőlem? hova fogok jelentkezni? Érdekelt a történelem, a nyelvek, de a komolyzene is. Éppen az érettségi utáni nyáron kezdtem el a kántorképzőt. Megismerhettem a zenének a belső világát, rejtelmeit, zenészeket az egyházzenészekkel együtt. Az érettségit követő évben jelentkeztem az ELTÉ-re töri – francia szakra, ahova sajnos nem nyertem felvételt, hiszen kevés jelentkezőt vettek fel, pláne én egyházi iskolából jöttem. Ezért ezután a zenében mélyítettem el a tudásomat, elkezdtem vadászkürtön játszani. Játszottam a pedagógus zenekarban és az óbudai kamarazenekarban is. Felvételiztem a konziba zenei szakra, de tudásom még nem volt elég ahhoz, hogy felvegyenek. Így hát az érettségi után öt év telt el – a kántorképzővel és vadászkürözéssel együtt öszszesen - amíg megerősödött bennem az a hívás, amit úgy érzem, hogy kezdettől fogva velem volt. Azt gondolom, hogy a Jóistennek a meghívásom tervben volt, ahogyan Izajás és Jeremiás próféta is mondja: „Már anyád méhétől fogva meghívtalak.” Minden embernek van egyfajta rendeltetése, és hogyha valaki ezt felismeri akkor abban lehet igazán boldog, még hogyha nehéz is és felelősséggel jár.

Mi a papszenteléskor választott jelmondatod?

Papi jelmondatomat Szent Pál intézte Timóteusnak: „Isten erejében bízom, aki a szent hivatásra meghí- vott, nem tetteim alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből.” Ez a mondat hatással van életemre és mindennapjaimra.

Jelmondatod Szent Pálhoz kapcsolódik. Továbbá, havonta megjelenő magazinunkban külön szerepet kap egy rovat, „Pál apostol nyomában” címmel, amelynek gondolatait, megírását Neked köszönhetjük. Közel áll a szívedhez Szent Pál személye?

Felkérésre kezdtem el írni az Apostol magazinban megjelenő állandó rovatot, és nagy örömmel töltött el ez a megkeresés. Ha már Apostol TV, akkor János, Péter, Jakab mellett csakis Szent Pálra gondolhatunk, aki az én szívemhez különösen közel áll és nagyon motivál engem. Gazdag személyiség volt, aki, a zsidóságot is ismerte, a hellén világban nőtt fel, ezért görögül is nagyon jól beszélt, ismerte a görög filozófiát, irodalmat. Mindez az idézeteiből, gondolkodásmódjából is kitűnik. Teológiai „főiskolára” járt Jeruzsálembe. Mindent elsajátított, amit csak lehetett és olyan jó tanuló volt, hogy a keresztények üldözésével bízták meg. A „pálfordulás” világította rá az egész világ rendeltetésére és arra, hogy minél több embert eljuttasson Krisztushoz. Amikor erre rájött, mindent átadott a Jóistennek. Az ő életében lett igaz az, amit Jézus Krisztus tanít: „Szeresétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket” és vállaljatok áldozatot egymásért.

Pál úgy fogalmaz, hogy ő egy „eszköz” a pogányok megtérítésére, aki példát ad nekünk. Együtt tudott működni a kegyelemmel és vezetni tudta a népet, de nem úgy, hogy ő tartott mindent kézben. Ha egy városban létrejött egy közösség, felkért egy általa arra alkalmasnak tartott személyt, és rábízta a közösség jövőjét. Ilyen volt például Timóteus és Titusz.

Személyes kapcsolódásom is van Pál apostolhoz, már papként ugyan, de eljuthattam olyan helyszínekre, amelyek az ő életéhez kapcsolódnak. Misézhettem Tarsusban, ahol az apostol született egykor, jártam Efezusban, Athénban, Korinthoszban, Thesszalonikiben, Philippiben. Eljutottam Máltára, illetve korábban még, ösztöndíjasként két évet éltem Rómában, ahol Pál vértanúhalált halt.

Maradtak fenn élő közösségek azokban a városokban, ahol jártál? Érezted Szent Pál hatását?

A helyek, ahol jártam, őrzik az apostol emlékeit: az utcák és az alapkövek megmaradtak, és nagyon beszédesek. Közösségek a mai napra sajnos kihaltak arrafelé. Elszakadtak a hittől, az iszlám térhódításának áldozataivá váltak, vagy elmenekültek onnan a keresztények. Attól félek, hogy Európára is ez vár.

Veszélyezettnek látod a kereszténység sorsát?

Sajnos én is tapasztalom, hogy mi papok fogyunk folyamatosan és látom a jelenlegi helyzetet. Azonban amit kiemelnék, hogy a világi hívek segítsége nagyon sokat jelent számunkra. Nagyon hálás vagyok, amikor szerepet vállalnak az egyházban. Azt hiszem, hogy a Szentlélek dolgozik, és ha az embernek nem csak a szórakozás, gazdagodás és a sikerek egymásra halmozása a cél, akkor rájön, hogy az is fontos, hogy megismertesse a hitet az emberekkel.

Számos könyvet publikáltál. Milyen témájúak a műveid?

Könyveim a kinyilatkoztatásra, Isten szavára épülnek. Kezdetben az egyházatyák iránt különösen érdeklődtem, nagyon megmozgatott az őskereszténység története. A Hittudományi Karon doktori disszertációmat Órigenészről, az egyiptomi ókeresztény teológiai íróról írtam, amelynnek„A lelkiismeret fejlődése Órigenészig” címet adtam. Ezt később kiegészítettem a „Jézus lelke Órigenésznél” munkámmal, amelyet Rómában írtam. Másrészről, a már említett, számomra kedves Szent Pál apostol hatására született meg több írásom is. Benedek pápa 2008. júniusától 2009. júniusáig Pál apostol évét hirdette meg. Ekkor írtam „A Szent PálÉvben a Népek Apostolának missziós útjain” kötetet. Egy másik könyvem címét Szent Ágoston ihlette, aki azt mondja: „Videte Paulum!”, vagyis: „Nézzétek Pált!” – nézzetek Pálra, kövessétek őt!

A harmadik témakör, amelyet még nem említettem, mégis alapköve az életemnek, az az ökumené. „A keresztény egység” és a „Hidak a vallások felé” összeállításokban erről írok.

Könyveid egyik témája az ökumené. Az MKPKÖkumenikus Teológiai Bizottság tagja vagy. Hogyan és miért csatlakoztál a Bizottsághoz?

1994-ben hívtak meg engem, én pedig elfogadtam a felkérést, mert fontosnak tartom a keresztény egységet. Nemrég egyetemünkön alakult egy ökumenikus kutatócsoport, amelynek az első konferenciája november 16-án volt. Különböző projekteket, és további emberek felvételét tervezzük ebbe a csoportban, amely már most nemzetközivé nőtte ki magát: egy francia, máltai, holland és román ortodox teológus csatlakozásával. A kutatócsoport neve az, amit Jézus az utolsó vacsorán kér: Ut Unum Sint!, ami azt jelenti, hogy: Legyenek mindnyájan egyek! Lesz honlapunk, valamint online folyóiratunk is, amely azonban csak angol nyelven fog megjelenni, hogy nemzetközi szinten terjeszthessük. Fontos megnéznünk, hogy Magyarországon a 19-20.században hogyan nyilvánult meg az egységre való törekvés, mert ha ezt tisztán látjuk, akkor könynyebben tudunk előre mozdulni.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője is vagy 1996 óta. Mit tanítasz az egyetemen?

A tárgyam az alapvető hittan. Ez foglalkozik Jézus tanításával, az egyházakkal, Jézus Krisztus személyével, a kinyilatkoztatással, vallásokkal, a hit filozófiai vagy gondolati megfogalmazásával, és ide tartozik a keresztény egység keresése is.

Mi az, amit a tanításon keresztül tanultál?

Kettő dolog jut eszembe. Habár közel harminc éve tanítok már, amellett, hogy a technika és a világ folyamatosan változik a kinyilatkozatás és az igazság nem változik. Isten mindig ugyanaz.

A másik, hogy a személyi kapcsolatok nagyon fontosak. Sokszor őrangyalnak érzem magam az egyetemen. Előfordul, hogy van, akivel lehet, hogy csak egyszer találkozom életemben, ezért minden találkozást komolyan kell venni, hogy megfelelően tudjon az ember segíteni a másiknak.

Tapasztalsz változást a jelenlegi fiatalok, és a korábbi egyetemisták között?

A változást leginkább a diákok létszámbeli csökkenésében tapasztalom. A rendszerváltást követően itt kilencszáz hallgató volt összesen a nappali - és levelező tagozaton, ez a létszám nagyjából tíz éve kezdett apadni. Ennek okai, hogy kevesebb a fiatal, sokkal többféle továbbtanulási lehetőség van, többféle szakirány az egyetemeken, illetve kevesen hallják meg a hívást. Technikai változást is tapasztaltam az évek során. Magamat már az idősebb generációhoz kell sorolnom, habár nem érzek változást magamon, teszem a dolgomat, a Jóisten pedig a tenyerén hordoz… Viszont azt látom, hogy jön egy új generáció, professzor - garnitúra utánam. Nem a gondolkodásmódban, inkább az új lehetőségek miatt mondom ezt, az internetvilágára és új technológiákra gondolva. Lehetőség van szélesebb körben megszólítani az embereket.

Mit gondolsz, mi az idei advent üzenete számunkra?

Minden adventben megjelenik egy – az aktuális évre szóló – kis füzetecském az adventről, minden napra szóló gondolatokkal. Az idei számnak azt a címet adtam, hogy Karácsonyi ragyogás. Jézus világosságul jött a világba, szeretné beragyogni a szívünket és az értelmünket is egyaránt, hogy helyesen lássuk a világot, önmagunkat és a világ betegségeit, az összetett helyzeteket, a háborút, a pandémiát. Küldetésünk, hogy ismerjük fel Isten akaratát, mert ő számít ránk, hogy munkatársai leszünk az üdvösség hírének továbbadásával.

Az interjút készítette: Rajkai Eszter Fotók: Grabner Máté