ÜZENET Pályafutás

November hónap a halottak hónapja. Különös ragaszkodással gondolunk ilyenkor elhunyt szeretteinkre. Az elmúlásra figyelmeztető őszi időszak hatással van kedélyállapotunkra és gondolatainkra is. Nem csak az emlékezés jár a fejünkben, hanem saját éltünk és örök célunk kérdései is. Lelkipásztorként eszembe jutnak olyan elgondolkodtató írások, amelyek segítenek megtalálni a végső dolgok értelmét. Ilyen, egy számomra kedves világirodalmi remekmű, egy Puskin novella. Többször is érdeklődéssel olvastam A koporsókészítő című elbeszélést. A főhős, Adrian Prohorov, új helyre költözik üzletével. Kikerül a kapura a cégtábla is: „Egyszerű és festett koporsók eladása és bevonása, úgyszintén javítása és bérbeadása” felirattal. Prohorov rövid jellemzéseként a szerző elmondja, hogy „koporsókészítőnk kedélye teljes összhangban volt komor foglalkozásával”. Hamarosan felkeresi őt új lakóhelyén a szemközt lakó szomszéd, a cipész. Ezüstlakodalma alkalmából a látogató meghívja másnapra baráti ebédre a koporsókészítőt, két lányával együtt. Ez örömmel elfogadja a meghívást, és a jelzett időpontban a vendégek pontosan megjelennek a kedves szomszédnál. A szűk lakás már tele van vendégekkel, különféle iparosokkal. Az ebéd jó hangulatban telik, a sör patakokban folyik, majd eldördülnek a pezsgősüvegek is, hogy a vendégek az ünnepeltekre és a jelenlévőkre buzgón emelhessék poharaikat, isznak is minden vendég, minden szakmabeli, és ügyfeleik egészségére. A köszöntgetés közben valaki Prohorovhoz fordul: – Igyál, bátyuska, a halottaid egészségére. A társaság nevet, de a koporsókészítő megsértődik és elkomorodik. Magában háborogva felteszi a költői kérdést: Hát az én mesterségem nem olyan becsületes, mint a többi? A koporsócsináló talán bizony a hóhér öccse… talán bohóc? Eredeti szándéka szerint ő is szívesen viszontlátná vendégül házszentelőre a többi mesterség képviselőjét, cipész szomszédjával az élen. Sértődöttségében azonban így gondolkodik magában: Nem hívom meg őket! Majd azokat hívom meg, akiknek dolgozom: az igazhitű halottakat. A főhős ezután nyugovóra tér, majd a történet szerint arra ébred, hogy ismét hivatását kell teljesítenie. Mivel egy öregasszony meghalt, jön az újabb megrendelés, majd az ügyintézéséből hazatérve látja, hogy sorra érkeznek a meghívott „vendégek”, mindazok akiknek temetését Adrian intézte. A találkozások előbb szívélyesek, majd egyre nyomasztóbbá válnak. A néhai ügyfelek megelevenedett lelkiismeretként állnak a koporsókészítő elé. Végül egy kis csontváz furakodik át a tömegen, az első koporsó „vevője”, akit Adrian sajnálatosan becsapott, tölgyfa koporsó helyett csak fenyőfa koporsót adott el neki. E kínos találkozás dulakodássá fajul, ebbe a vendégek is bekapcsolódnak, halott társuk védelmére kelnek. Végül a házigazda elájul, földre zuhan, és ekkor felébred. Mert mindezt a nyomasztó kavargást ittas állapotában csak álmodta. A nap biztatóan süt rá ágyára… Halottak napi történet ez. Több kérdést is felvet. Az a nyomasztó „másvilág” valóban egy másik világ? Csak egy rossz álom, vagy valóság? Félve gondolunk erre a másik világra. Az ott lévők vajon csak lelkiismeretünket nyugtalanítják? Amennyiben a Halottak napja csak az elmúlás szorongó érzését kelti fel bennünk, akkor mindez nyomasztó. Ha Mindenszentek ünnepének fényébe helyezzük a „másvilágot”, akkor azt mondhatjuk, hogy az „odaát” mégsem másik világ. Ugyanaz a világ, amelyben most élünk, csak a létezés lehetőségében teljesebb. Hiszen, akik odaát vannak, továbbra is velünk vannak. A szeretetben, a közösségben egyek és együtt vagyunk. Arra a világra gondolni nem szorongató érzés. Nem rémálom, amelyből jobb mielőbb felébredni erre az életre, amelyben most vagyunk. Az, hogy lelkiismeretünknek van oka elmarasztalni bennünket az odaátiak miatt, mulasztásainkért vagy szeretetlenségünkért, az valóban jogos fájdalom. De ugyanakkor ösztönzést is jelent, hogy a korlátozott földi időben a jóra való lehetőségeinket minél jobban kihasználjuk. Fontos tetteink és mulasztásaink számonkérése saját magunktól, és számot kell adnunk egymásnak is. Milyen a kapcsolatom Istennel, a másik emberrel, önmagammal, a világgal? Életünket igazán csak Isten értékelheti. Arra kell törekednünk, hogy Ő ismerjen el magáénak minket. Megteszek-e mindent, amit Isten rám bízott? Teljes-e az életem? Végig futom-e pályámat? Életünk dolgainak elrendezésére addig van lehetőségünk, amíg földi életpályánk tart. Azon is érdemes eltűnődnünk, hogy földi utunk célba érkezését a „különítélet” követi. Így tanít erről a Katekizmus: A halál véget vet az ember életének, mint olyan időnek, amely lehetőséget adott a Krisztusban megnyilvánult isteni kegyelem elfogadására vagy elutasítására. Az Újszövetség az ítéletről elsősorban a Krisztussal a második eljövetelekor való végső találkozás távlatában beszél, de többször állítja azt is, hogy minden egyes ember a halála után közvetlenül megkapja cselekedeteinek és hitének jutalmát. A szegény Lázár példabeszéde, Krisztus szava a kereszten a jobb latorhoz, valamint az Újszövetség más szövegei beszélnek a lélek végső sorsáról, ami az egyes emberek számára különböző lehet. (KEK 2021) Az egyes emberek haláluktól kezdve megkapják örök fizetségüket halhatatlan lelkükben az életüket Krisztushoz mérő különítéletben, hogy tisztulás által vagy közvetlenül bemenjen a mennyei boldogságra, illetve közvetlenül örökre elkárhoztassa magát. „Életed estéjén a szeretet alapján leszel megítélve.”

(KEK 1022)

Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy valaki teljes életet él. Mit jelent teljes életet élni? Ez a kérdés különböző életkorokban vetődik fel, és különösen akkor, amikor azon tűnődünk, hogy kinek mennyi esztendő jut ebben a földi életében, és hogyan járja végig valaki ennek a földi életnek az útját. Különösen fiatalok esetében szoktuk megemlíteni, amikor valaki idejekorán távozik el a földi életből, hogy vajon tudott e teljes életet élni? Gondoljunk csak a fiatalként boldoggá vagy szentté avatott testvéreinkre, példaképeinkre, akik gyermekkorukban vagy ifjúkorukban már életszentséget hordoztak magukban. Képes az ember fiatalon is teljes életet élni. A teljes élet fogalmára talán a Bölcses ség könyve világít rá: „7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8 Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9 Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10 Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11 Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12 Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13 Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg.” (Bölcs 4) A teljes élet tehát azon múlik, hogy ki mennyire kerül közel Istenhez, ki tud hűséges maradni az Úrhoz. Szent Pál apostol a teljes életet abban látja, ha végig futhatja a pályát. „ 17 Milétuszból üzent Efezusba, és magához kérette az egyház presbitereit. 18 Amikor megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve minden időmet köztetek töltöttem, 19 és szolgáltam az Úrnak, teljes alázatosságban, mindenfelől szorongattatva, könnyek és megpróbáltatások közepette is… 22 Most Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem, 23 csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. 24 De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk, Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.” (ApCsel 20) Küldetése teljességéről ír kedves tanítványának, Timóteusnak is: „ 6 Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. 7A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutot- tam, hitemet megtartottam. 8 Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.” (2Tim 4)

Pál az isteni Mestert követi, aki főpapi imájában öszszefoglalja küldetését: „Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. 2Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. 3 Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. 4Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. 5Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.” (Jn 17) Jézus tanítványai, akik a világban maradnak, folytatják ezt a küldetést, megdicsőítik majd Őt, az Ő dicsősége nyilvánvaló lesz követői által is. Ez tehát a teljes élet lehetősége, a pálya végig futása: megdicsőíteni Istent életünkben, küldetésünket maradéktalanul teljesíteni. Ha a világ elutasítja a keresztény ember tanúságtételét, akkor is a kitartás az üdvösség útja: „ 22 Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 10) Azt nem tudjuk, hogy a pályánk meddig tart, és az is különböző, hogy életpályáján kitől mit kíván Isten. De mindenki felismerheti, hogy mire rendelte őt az Úr. A mi feladatunk nem a pálya elemzése, annak a minősítése, hogy milyen életsors jut nekünk, vagy milyen nehézségekkel kell megbirkóznunk, vagy milyen hosszú ez a pálya, hanem az, hogy végig fussuk a nekünk rendelt pályát. Tegyük ezt Pál apostol példája szerint aggodalmaskodás nélkül. Aki fél, vagy retteg valamitől, vagy szorongással járja az életútját, abban nem tökéletes a szeretet. Nem szabad a nehézségektől megtorpannunk, nem a holnaputáni kérdéseket kell felvetnünk, hogy hogyan tovább, vagy mi lesz velünk. Mindig tovább kell lépnünk, haladnunk kell végső célunk felé életutunkon. Istennek való megfelelősségünket kell szem előtt tartanunk, hogy az egész pályát és annak szakaszait is mindig hűséggel járjuk végig. Ez a Mennybe vezető út. Az Úr Jézus elmondta magáról, hogy Ő az út, aki elvezet Atyánk házába, ahol nekünk helyet készít. Csak az juthat el Jézus által az Atyához, aki ezt az utat, amit Jézus velünk jár és ránk bíz, hűséggel végig járja, pályáját befutja.

Dr. Szederkényi Károly Miklós esperes-plébános, az Apostol Televízió műsorigazgatója