BESZÉLGETÉS DR. PAPP MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS

Dr. Papp Miklós görögkatolikus atyával, morálteológussal, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárával és egyben boldog férj és családapával beszélgettünk, aki életútjáról, hivatásáról mesélt, mindezek mellett pedig elárulja, hogy a boldog élet megélésének mi a kulcsa, és azt is, hogy milyen alaphangulattal éljük mindennapjainkat a jelenleg félelemmel, kételyekkel átitatott világban.

Az atya neve sokak számára ismert akár tanárként, teológusként, atyaként, könyvszerzőként… Ugyanakkor, ha saját életére, önmagára tekint, hogyan látja azt?

Én hiszek abban, hogy amikor az ember imádkozik, akkor Istennel szemközt van, Isten pedig nem hazudik. Hiszem azt is, hogy a Jóisten nem az utolsó ítéleten fogja kinyilatkoztatni, kinek a szénája hogyan áll, mert aki őszintén imádkozik, már most látja. Ez azért megnyugtató az ember számra, mert ha őszintén imádkozunk, akkor körülbelül sejthetjük, melyek a kincseink, erényeink, gazdagságunk, ugyanakkor melyek a gyengeségeink, hibáink. Azt gondolom, hogy ezt arányosan én is látom. Ha magamról mondanék valamit, akkor kijelenthetem, hogy már vannak gyümölcseim, elvégeztem sok munkát, de még úton vagyok, nem teljesült be minden az életemben. Ennek a kettőnek a feszültségében vagyunk, amit a teológiában eszkatológiai feszültségnek hívunk: úton vagyunk, már valami beteljesült az életünkben, de még nem értünk teljesen célba.

Hogyan és mikor találta meg papi hivatását?

Ez egy komplex történet, amelynek egyetlen szálát hadd meséljem el. A matematikát nagyon szerettem, és azzal készültem továbbtanulni is. Izgalmasnak tartottam a bonyolult egyenleteket, amiket azt sem tudja az ember, hogy hol kell megfogni. A rendszerváltás hajnalán szerveződött egy taizéi ifjúsági találkozó, hol több ezer fiatallal voltunk, csoportos beszélgetésekkel, imádkozással, találkozásokkal együtt. Ott értettem meg, hogy a legbonyolultabb egyenlet az ember lelke. Valamint, hogy én ezzel a bonyolult lélekkel szeretnék foglalkozni, nem a matematikával. Valahol éreztem, hogy a fiataloknak nem egyszerűen matematikus kell, hanem több, aki az ő egyenletüket segít megoldani. Úgy éreztem, hogy én a nehezebb egyenlettel szeretnék foglalkozni, azzal, ami a legbonyolultabb. Azóta is, ha bárkivel beszélgetek lelkivezetésben, gyóntatásban, mindig úgy viszonyulok hozzá, mint egy bonyolult egyenlet, és segíteni próbálok, hogy melyik az x, merrefele van az ő életének a megoldása.

Az atya morálteológiával is foglalkozik. Miért tartja fontosnak ezt az ágát a teológiának?

Aty Val

Arra jöttem rá, hogy van egy hittudásunk. Megtanuljuk a Hiszekegyet, a dogmatikát. Azonban, hogy hogyan kell ezt alkalmazni a saját életünkben, az már egy sokkal nehezebb dolog. Sokszor azt látjuk, hogy vannak jó hittanosok, felnőttek, akik egyszerűen rossz irányba vezetik az életüket, bűnöket követnek el. A hittudás önmagában nem elég. A morálteológia tulajdonképpen mind ennek a hittudásnak az alkalmazása, lefordítása. Éppen ezért foglalkozom ezzel, és számomra ez a legizgalmasabb kaland, mert a hittudást tulajdonképpen mindenkinek a saját életére kell lefordítani, és ebben igyekszem segíteni.

Jelenleg is a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolánál ülünk és beszélgetünk. Hogyan éli meg a tanítást a mindennapokban, milyen gyümölcsei vannak ennek a szolgálatnak?

Amit nagyon szeretek a tanításban, az a növekedés. Ha jól tartjuk az órákat, az majdnem olyan, mint ahogyan egy borsó nő, a sejtek nőnek, mindezt pedig halljuk, ahogy kattog a hallgatók agya, figyelnek magukra, néha sírnak, gondolkodnak, kérdeznek. Itt nem csupán egy tananyagot tanulnak meg, amit vizsgára megtanulnak és visszamondják nekem. A morális órák alatt növekedés, tisztulás és érés megy végbe egyszerre. Mindig elmondom a hallgatóknak, hogy én mindig egy részére tudok adni jegyet az anyagnak, hogy megtanulják, és visszamondják. Azonban a növekedésre a Jóisten adja a jegyet. Az órákon ezt a légkört szeretem.

A másik, ami nagyon izgalmas az órákon, hogy nem egyszerűen száraz tananyagot veszünk át, nem csupán annyit, hogy mi az Egyház tanítása, hanem néha megáll a levegő itt az órán. Amikor van egy vallomás, megszólalás akár könnyek között, vagy mikor valakik feltárják az életüket a csoport előtt, úgy érzem, mintha Isten átsuhanna a tanteremben. Mindez olyan, mint a Liturgia. A tanteremi órák nem függetlenek a misétől, igazából a kettő több szálon összekapcsolódik. Mikor egy ilyet érzünk, az belőlem is áhítatot és csodálatot vált ki.

Mi az, amit tudásként, útvezetésként mindenképpen át szeretne adni diákjainak?

Nekem vesszőparipám az, hogyha az ember szeretne boldog lenni, ahhoz igényesen kell élnie. Tehát, ha az ember – morálisan gondolva – olcsón él, csak olcsó boldogsága lesz: nevetései és kielégülései lesznek csupán. Azonban, ha az ember szeretne minőségi boldogságot, akkor azt olcsó úton nem tudja elérni sem szakmailag, sem párkapcsolatilag, sem a művészetek területén és az Istenkapcsolatban sem.

Néha azt érzem, hogy a világgal szembe megyünk, hiszen a világ azt sugallja, hogy vegyél mindent lazán, könnyedén és majd mennyire boldog leszel. Ez - zel szemben, én azt szeretném átadni, hogy akarjanak igényesek lenni minden területen, mert akkor lesznek igényesen boldogok.

Az atya nevéhez fűződik a Beszéljük meg! előadás, hanganyagsorozat, amely tulajdonképpen a pszichológia és teológia párbeszédét boncolgatja. Hogyan indult, mi a célja ennek, kiket akart elsősorban megszólítani?

Pszichológusokkal indítottuk el ezt az előadássorozatot. Két alapgondolat volt. Egyik az, hogy a Sapientia Főiskolának az az alapszlogenje, hogy – nekünk –, a mi feladatunk, hivatásunk minden tanulónk saját hivatásának felkészítése. Ez lehet, hogy egyeseknek papi-, másoknak azonban házas hivatás. Ezért tartunk szabad egyetemi előadásokat, amire bárki eljöhet, meghallgathatja. Dolgunk, hogy az a szellemi sűrítmény, amely megjelenik itt a teológiai főiskolán, ne csak a berkeinken belül kamatozzon, hanem valahogy kifele juttassuk a családokhoz is országszinten, hullámoztassuk a tanítást. A DVD-ket az előadásokról is azért készítettünk, hogy tovább terjesszük. Számtalanszor hallom, hogy ezeket sokszor levetítik családos táborokban, jegyesoktatásokon, a határon túl is, valamint a tanításhoz felhasználják. Úgy látom, hogy tőlünk függetlenül DVDink önálló életet élnek.

A másik, amire rájöttünk, hogy az interdiszciplináris együttműködés – a teológia és pszichológia között –sokkal jobb, mintha csak egyesével vizsgálnánk ezeket a tudományágakat. Ezért találtuk ki a pszichológusokkal, hogy együtt tartsuk ezeket az előadásokat. Ugyanazokról a témákról beszélünk: gyermekvállalás, gyermeknevelés, családon belüli erőszak, alkoholizmus... A pszichológusok a pszichológiai oldalról, én pedig a teológiai oldalról közelítem meg a témákat. Csodálatos, hogy ezek mennyire ki tudják egymást egészíteni. Valóban azt látjuk, hogy ez a fajta beszéd rengetegeket vonzz. Elmesélek egy példát, amely számomra hátborzongató volt. Elmentem egy Tranzit rendezvényre Tihanyba, ahol a család témáról beszéltem. Ahogy kiszálltam az autóból, az első ember, akivel találkoztam, megszólított és azt mondta: „Miklós atya, maga megmentette az életemet!” Volt egy előadásunk a –Beszéljük meg! – el a lejtőről, hogy hogyan rontjuk el az életünket, és ez az ember észrevette, hogy a lejtőnek melyik szintjén van, és hogy hogyan kell ebből kijönni. Megdöbbentem, hogy bár nem ismertem ezt az embert, megszólította ez a részlet az előadásunkból. A pszichológusokkal azt érezzük, hogy országszerte érdemes a témákról beszélni, mondani, küldeni minél több csatornán, mert ki tudja, hogy melyik bekezdés kinek az életét fogja segíteni.

A tanításon, papi szolgálaton túl férj és családapa is. Mennyire egyeztethető össze a papi tevékenység a családos életritmussal?

Görögkatolikusként vallom, hogy a családos és a papi élet egymást gazdagítani is tudja, de sajnos feszültséget is tud szülni. Okosan kell élnünk – ami tulajdonképpen nem csak ránk, görögkatolikus papokra vonatkozik. Azonban fontos, hogy ne csak a feszültséget lássuk. Elsősorban érdemes látni, hogy a két élet hogyan gazdagítja egymást. Azáltal, hogy én is voltam szerelmes, kötöttem házasságot, apa vagyok, és én is neveltem gyerekeket, a családi élethez és ezeknek a bugyraihoz elég közel vagyok én is. Van egy tapasztalatom, amelyet megéltem, íratlanul bennem van. Ez nekünk görögkatolikus papoknak az ajándéka.

Mindaz a szeretet családos növekedéssel és küzdelemmel, amit megtapasztalunk, hatással van a papi életünkre és gazdagítja azt. Természetesen arra kell figyelnünk, hogy a családunkat nem lehet feláldozni a papság miatt. Nem szabad „Kőműves Kelemeneknek” lennünk, akiknek csak az a célja, hogy a fal álljon, sikeres legyen az Egyház, mert az nem jó. Olykor azt mondjuk, hogy a család az első, és akkor elmegyünk családi nyaralásra, közös estét tartunk.

Mit gondol, az Isten szeretete, az Istennel való kapcsolatunk ugyanolyan, mint a házastársunk vagy családunkban lévő kapcsolat, szeretet?

BESZÉLGETÉS DR. PAPP MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ATYÁVAL

Amikor Benedek pápát megválasztották, vártuk, hogy mi lesz a legelső írása, hiszen ő egy nagyon művelt, okos ember, teológus. Az első írása a szeretetről szólt: „Deus caritas est.” Azt látta, hogy a szeretet fogalmával nagyon sok baj van, és ezt tette rendbe. Feltette a kérdést: az, hogy szeretjük a pizzát, a Buksi kutyát, meg a feleségünket és szeretjük az Istent, mind egy sorban vannak? Vajon ez mind ugyanaz a szeretet? Erre választ adva úgy fogalmazott, hogy az isteni agapé, az isteni szeretet a teljesség, és ha az rendben van, akkor jól fogjuk tudni szeretni pizzát, a Buksi kutyát és a feleségünket. Azonban, ha az nincs rendben, akkor nem fogunk tudni helyesen szeretni. Látjuk is például, hogy a Buksi kutyát istenítik és felborul a rend, az emberi szeretet nem találja az origót. Benedek pápa rendbe teszi, hogy a szeretet origója maga az Isten. Tehát, ha jól akarom szeretni a körülöttem lévőket, előbb szeressem az Istent, és utána ez a szeretet tud bennem kibontakozni.

Ha jelenlegi történelmi helyzetünkre tekintünk, egy háborúban lévő ország szomszédságában vagyunk, egy világjárvánnyal megelőzve, és egyre több félelemmel tekintünk a jövőnkre nézve. Mit gondol, mi Isten üzenete számunkra?

Két dolgot mondanék. Üdvözülni sosem volt könnyű. Azt Jézus sohasem tagadta, hogy a keresztet fel kell vennünk és az út meredek, rögös lesz. Jelenleg, hogy a történelmi körülmények nehezebbé váltak, keresztényként ezen nem csodálkozom. Üdvözülni sosem volt könnyű, fel van adva a lecke.

A másik, amit szeretnék mondani: nagyon hiányzik, hogy beszéljünk arról, hogy élni akkor is jó, házasodni akkor is jó, gyermeket vállalni és nevelni akkor is jó! Ömlenek ránk a negatív hírek. Minden korban voltak háborúk, járványok, azonban a mai világban a híradók negatív hangja ránk telepedik, ami nincsen rendben. Szó sincs arról, hogy tagadnám a nehézségeket, mert azt gondolom, hogy ezeket minél előbb meg kell oldani. Ugyanakkor az alaphangulatunkat szeretném megvédeni. Félelemben élünk, de nem gondolom, hogy ez a szegmens ennyire fontos lenne. Böjte Csaba atya így fogalmaz: „Nem lehet gyermeket szülni, hogyha állandóan félreverik a harangot.” Ha állandóan vészhírek vannak, nem mer az ember családot alapítani, amiről azt gondolom, hogy nincs rendjén. A keresztény ember hangulata legyen ekkor is optimista! Isten megteremtette és megváltotta ezt a világot. Ne engedjük, hogy a híradóknak és a hírkeltőknek a hangulata ránk nehezedjen és telepedjen. Ehelyett a Szentírás és a liturgiák hangulata legyen az első, az evangélium örömhíre hassa át mindennapjainkat!

Az interjút készítette: Rajkai Eszter

Fotók: Szőnyi Erik