Fókuszban Franciaország 2017/3.

F ÓKUSZBA N F R A NC I AOR S Z ÁG

2017. 3. szám ingyenes kiadvány

Autr e tem ps,

rs

a au uttrre e m m o o eu r

Interjúk

Társadalom

Nemzetközi kapcsolatok

Kultúra KÖSZÖNTŐK

1

B3

2

KÖSZÖNTŐK

Franciaország Autre temps, autre moeurs 2017. 3. szám ingyenes kiadvány

Minden jog fenntartva. A kiadványban található cikkek az Antall József

Tudásközpont tulajdonában állnak. Jelen kiadvány a jogtulajdonos írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, sem elektronikus, sem mechanikai eljárással, ideértve a fénymásolást, számítógépes rögzítést és adatbankban való felhasználást!

KÖSZÖNTŐK

3

TARTALOMJEGYZÉK

5 -

6 7 -

8–11 -

12–17 18–22 -

24–29 30–32 33–35 36–38 39–41 42–43 44–45 -

4

Köszöntők Lectori Salutem! / Szerkesztői köszöntő

Bevezető Franciaország alapadatai Francia választások 2017

Fókuszban A hazaszeretet győzelme a nacionalizmus felett

Interjúk Interjú: Őexc. Éric Fournier Interjú: Őexc. Károlyi György

Körkép Hatszögön innen és túl – vajon létezik-e a Macron-hullám?

A francia politikai rendszer De Gaulle öröksége A francia tiltakozási kultúra és a Nuit Debout A francia muszlim választók összességének politikai preferenciái Mozaik: Az egyenlőség eszméje és a bevándorlók integrációja Franciaországban Franciaország legnagyobb európai gyökerű kisebbsége

KÖSZÖNTŐK

48–52 53–55 56–60 61–66 67–68 -

70–71 72–73 74 75–77 78–81 82–83

-

84–85 -

86–87 88–89 90–91 92 93

-

94 -

Franciaország és a NATO pragmatikus együttműködése?

Franciaország az Európai Unióban Franciaország, az EU-s atomenergia nagyhatalom A francia gyarmatbirodalmak öröksége Humanitárius intervenció = Politikai népszerűség?

Kultúra Top 5 személy Top 5 helyszín Top 5 márka Francia kulináris élvezetek Francia felsőoktatás A 4 legjobb film amiben megelevenedik a francia politika Könyvajánló: Peter Frankopan: Az Új Selyemutak – a világtörténelem új megközelítése, 2016

Antall József Tudásközpont Bemutatkozás Múltbéli eseményeink Új kiadványaink Szerzőink Képek és források jegyzéke

Következő szám ajánlója Fókuszban: Magasfeszültség az energiapolitikában

KÖSZÖNTŐK

Lectori Salutem!

Szerkesztői köszöntő

Autres temps, autre mœurs – azaz más idők, más

Franciaországban komoly változásokat figyelhetünk

Hollande leköszönt elnököt az Elyseé palotából,

is megnyilvánult: a valaha volt legfiatalabb elnököt

szokások. Miután Emmanuel Macron kikísérte Francois

a beiktatási beszéde előtt még felrohant az elnöki dolgozószobába. Rohant, hármasával szedte a lép-

csőfokokat. A beiktatási ünnepély kimért, ceremoniális

meg, ami az elnökválasztás során több szempontból választották meg az egyik legalacsonyabb részvétellel, egy olyan pártból, ami egy éve alakult. Az első for-

duló során négy elnökjelölt ért el hasonló eredményt,

helyzetében volt valami szimbolikus ebben a rendkívül

senki sem emelkedett ki igazán. A klasszikus pártok

Az Ötödik Köztársaság legfiatalabb elnöke ugyan-

nem juttattak be a második fordulóba jelöltet. A francia

energikus jelenetben.

ezzel a vehemenciával robbant be a francia politikába.

Egy éve alapított mozgalmával és élete első kampányá-

val meggyőző fölénnyel nyerte el a legmagasabb köz-

jogi pozíciót, és első nemzetközi szereplései alkalmával is ezt a dinamikát és megújulást sugározta. A francia

politika, gazdaság és társadalom számára jókor jön ez a lendület és fiatalítás, amely újra a világ egyik vezető

hatalmává emelheti ezt a rendkívüli és sokszínű nemzetet. Persze a feladat hatalmas, hiszen De Gaulle-tól

tudjuk, hogy mennyire nehéz „egy olyan országot kormányozni, ahol csak sajtból 246 fajta létezik”.

Mostani számunk tehát Franciaország dicső múltját,

elgondolkodtató jelenét és ígéretes jövőjét szeretné

bemutatni, és mindenekelőtt átadni egy keveset olvasóinknak a francia életérzésből.

Köszönöm a mostani szám elkészítésében részt

vevő kollégáim munkáját, Éric Fournier és Károlyi

György nagykövet uraknak, valamint Yves Bertoncini úrnak, a párizsi Jacques Delors Intézet igazgatójának

az Ötödik Köztársaság megalakulása óta most először

társadalom fragmentált. Változásban bíznak, egy új Franciaországra vágynak, ami gazdaságilag növek-

szik, amelyben alacsony a munkanélküliség és a poli-

tikai elit a nép akaratát követi. Nem feledhetjük ezen felül Franciaország szerepét a nemzetközi porondon,

főképp az Európai Unióban, hiszen Nagy-Britannia kilépésével a Francia Köztársaság maradt az egyetlen

ország, mely állandó tagsággal bír az ENSZ Biztonsági

Tanácsában, és amelyik atomfegyverekkel rendelkezik.

Franciaország előtt tehát új lehetőség nyílhat az Unió vezetésében. A Fókuszban sorozat e száma ezt a sok-

rétű országot vizsgálja meg. Milyen pontosan a mai Franciaország? A történelem milyen szálai vezették

el idáig, és milyen tényezők befolyásolták a mostani

helyzet kialakulását? És a legfontosabb: merre tart?

A választások apropóján megjelenő szám az ország

politikai kultúrájára összpontosít, és ezt alapul véve vizsgálja meg a Francia Köztársaságot. Allez-y!

az interjúkat. A francia szám szerkesztője Jancsek Enikő, a Tudásközpont francia ügyekért felelős munka-

társa: très bon travail!

Kégler Ádám – Főszerkesztő

Nemzetközi Igazgatóhelyettes

Antall József Tudásközpont

Jancsek Enikő – Szerkesztő

Nemzetközi Kapcsolatok Referens

Antall József Tudásközpont KÖSZÖNTŐK

5

BEVEZETŐ

A gazdaság leg-

jelentősebb ágazatai: közigazgatás, honvédelem, oktatás,

humánegészségügyi és szociális ellátás (23%), a nagy- és

kiskereskedelem, személy- és áruszállítás, szálláshely-szolgál-

tatás és vendéglátás

Schengen-tagság: 1995. március 26.

Európai Unió

Terület:

547 0301 km²

tagországa:

1958. január 1.

Főváros: Párizs

Schengen-tagság: 1995. március 26.

Államforma,

politikai rendszer:

Képviselői helyek

köztársaság

Parlamentben: 74

fél- prezidenciális

száma az Európai

(17,7%), ipar (14,1%)

Európai Bizottság francia tagja:

FRANCIAORSZÁG ALAPADATAI

Pierre Moscovi

(gazdaság, pénzügy, adó- és vámügy) Tagság:

EU, IMF, Latin Unió, Frankofónia, ENSZ,

NATO, NYEU, EBESZ Soros uniós elnökség: 1959 óta 12 alkalommal, legutóbb 2008-ban

Hivatalos nyelv: francia

Főbb etnikumok: 85% francia, 15% egyéb (észak-afrikai arab, berber,

baszk, breton, elszászi, flamand, arab, akcitán, katalán, korzikai Népesség:

66 628 000 fő (2016) 6

BEVEZETŐ

Összes uniós kiadás:

költségvetésbe:

A GNI-hez viszonyítva

14,468 milliárd EUR.

az uniós

fekete-afrikai, ázsiai) Beszélt nyelvek:

Összes befizetés

19,013 milliárd EUR.

A GNI-hez viszonyítva Népsűrűség: 114 fő/km²

Human Development Index (HDI):

0,952-magas (2007)

0,65%

0,85% GDP:

Pénznem:

2,184 billió EUR (2015), Egy főre jutó 46 015

Euro; 1999. január 1. óta euróövezet tagja

USD

FRANCIAORSZÁG ALAPADATAI

FRANCIA VÁLASZTÁSOK 2017 ELNÖKVÁLASZTÁS A francia elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, vasárnap tartották meg. 47581118 választópolgár volt jogosult szavazni, 11 jelöltre adhatták le a voksukat. Az első körben senkinek sem sikerült többséget szereznie, a sorrend a következőképpen alakult: Emmanuel Macron 8 657 326 szavazatot kapott, ezzel 24,01%-ot ért el, Marine Le Pen 7679493 szavazattal 21,30%ot, François Fillon 7213797 szavazattal 20,01%ot és Jean-Luc Mélenchon 7060885 szavazattal 19,58%-ot. A tartózkodók száma 10577572 volt, ami 22,23%-ot jelent. A második körben, május 7-én tehát Emmanuel Macron és Marine Le Pen küzdhetett meg egymással. 47568693 választópolgár közül már többen, 12101366-an (25,44 %) nem mentek el szavazni.

Végül Emmanuel Macron lett az elnök a szavazatok 66, 10%-ával, összesen 20743128 francia szavazott Franciaország immár legfiatalabb elnökére. Marine Le Pen mindössze 10638475 voksot kapott, ami a szavazatok 33,90%-ának megszerzésére volt elég.

NEMZETGYŰLÉSI VÁLASZTÁS A nemzetgyűlési választás első fordulóját 2017. június 11-én, vasárnap tartották meg. 47570988 választópolgár volt jogosult szavazni, összesen 17 pártra szavazhattak. Az első körben csak négy pártnak sikerült többséget szereznie.

A Köztársaság Lendületben (La République en marche – LREM) két jelöltje nyert, és egy-egy jelölt került be a Demokraták és Függetlenek Uniója (Union des Démocrates et Indépendants – UDI) valamint a Vegyes baloldal (Divers gauche – DVG) színeiben. A választáson A Köztársaság Lendületben (Emmanuel Macron pártja) győzedelmeskedett, 28,21%-ot értek el. 24403480an egyáltalán nem mentek el szavazni, ami 51,30%-a a szavazóknak. A második körben rekord alacsonyságú volt a részvétel, a 47293103 jogosultnak mindössze 57,36%-a ment el szavazni. A választáson A Köztársaság Lendületben győzedelmeskedett, 7826245 szavazattal

43,06%-ot értek el és 306 képviselői helyet szereztek. A Republikánusok (Les Républicains) 4040203 szavazatot (22,23%) kaptak, ezzel 112 helyet szereztek, míg a Demokratikus Mozgalom (Mouvement Démocrate – MoDem) 1100656 szavazattal (6,06%) 42 helyet szerzett. A Köztársaság Lendületben párttal összesen tehát 348 képviselő jutott be a koalícióból.

Adatok: Ministère de l’Intérieur BEVEZETŐ

7

FÓKUSZBAN

A HAZASZERETET GYŐZELME A NACIONALIZMUS FELETT Interjú Yves Bertoncinivel, a Jacques Delors Intézet – Notre Europe igazgatójával

„FRANCIAORSZÁG

MARAD AZ EGYETLEN EURÓPAI ÁLLANDÓ TAGJA AZ ENSZ BIZTONSÁGI

TANÁCSÁNAK.

AZ EGYETLEN.” Mit gondol az elnöki választások eredményéről? Hogyan elemezné első ízben?

Az első benyomásom az, hogy ez nemzeti szinten a választás, a hazaszeretet győzelme volt a nacionalizmus felett. Szerintem Emmanuel Macron egy pozitív képet alakított ki Európában és az egész világon Franciaországról és annak jövőjéről. Megpróbálja legyőzni az úgynevezett franciaszkepticizmust, vagyis a franciák elleni kételkedést. Macron egy pozitív, nem feltétlenül politikai állásfoglalással bír Franciaországról.

Franciaország ugyanis krízisben van: gazdasági, társadalmi, politikai és identitási krízisben.

De ő megmutatta, hogy pozitívnak kell lennünk, azt kell mondanunk, „igen, meg tudjuk csinálni!”

Kicsit hasonlít ez a mentalitás Barack Obama volt 8

FÓKUSZBAN

amerikai elnökére. És ez az ember állt szemben Marine Le Pennel, akinek az európai megítélése negatívabb, és akinek az európai problémákra adott válasza a több nacionalizmus: a „jobban teljesítünk majd, ha bent maradunk a határaink mögött” elv. A nyitottabb, pozitívabb hozzáállással nyert Macron, habár természetesen nem csak ezen múlt a választás. Hiszen jelenleg a Nemzeti Frontot nem tartják igazán nemzeti pártnak, legalábbis egyelőre, de erre a jövőben akár sor is kerülhet. De ami az identitáspolitika szempontjából fontosabb, az Macron pozitív jövőképe: a változás lehetősége nyert.

Említette, hogy a francia gazdaság és a társadalom multikulturális krízisben van. 12 évvel azután, hogy Franciaország és Hollandia elutasították az európai alkotmányt, a jelenleg terjedő negatív populista trendet most ők állították meg. Mit ért pontosan ezen összetett krízis alatt, ami Franciaországot érinti?

Hatalmas különbség van a 2005-ös és a 2017-es francia hozzáállás között. 2005-ben a referendum idején jelent meg a franciáknál az euroszkepticizmus: az Európai Unió kritikus szemmel való vizsgálata. És véleményem szerint ez még mindig jelen van Franciaországban, csak a hozzáállás lett óvatosabb. Most az a különbség, hogy Marine Le Pen több euroszkepticizmust akart, igazi eurofóbiát hirdetett – tehát az EU olyan szintű utálatát, hogy az adott ország inkább kilépjen, mintsem tagja maradjon a közösségnek. És ez egy teljesen más történet. Marine Le Pen ezért kerül mindig nehéz helyzetbe, mikor az európai gazdasággal és monetáris unióval és annak szerepével kapcsolatban tesznek fel neki kérdéseket, hiszen ki akarja léptetni Franciaországot az Európai Unióból, hogy az ország a monetáris uniót is maga mögött hagyja. Tehát tulajdonképpen a kérdés változott meg, a franciák nem: ők nem akarják elhagyni az Uniót. 2005ben euroszkeptikusak voltak, kritikus szemmel nézték a szervezetet és azóta is kritikusak. De az euroszkepticizmus nem eurofóbiát jelent.

A Brexittel kapcsolatban pedig megpróbálták összemosni a kettőt. Az euroszkepticizmus jelen van egész Európában, Magyaroroszágon, Görögországban, Lengyelországban, de ez nem eurofóbia. És ez egy nagyon lényeges különbség. A globális gazdaságnak és egy olyan nemzetközi szervezetnek, mint az Európai Unió, természetesen vannak nyertesei és vesztesei. És a vesztesek nem kívánnak egy olyan világban élni, amely kiteszi őket az akadályoknak, amelyben a politikai integráció részévé kell válni. És Franciaországban vannak, akik ezt elfogadták, és olyanok is, akik ellenállnak a politikai integrációnak. Ez a gazdasági és politikai nyitottság tehát még nem teljesen elfogadott Franciaországban.

De teljesen más kérdés, hogy kilépünk-e egy szervezetből vagy csak nem tetszik nekünk minden aspektusa.

Mielőtt visszatérnénk a választásokhoz, van még egy kérdésem a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozóan. Mit gondol Franciaország nemzetközi szerepéről az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépését követően? Így Franciaország marad az egyedüli ország Európában, amely állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsnak. Hogyan látja összességében Franciaország növekvő nemzetközi szerepét a jövőben?

Először is le kell szögezni, hogy vannak előfeltételei annak, hogy egy országnak nemzetközi befolyása legyen: jobb gazdasági és pénzügyi állapot. Franciaországnak rendet kell tennie otthon. Ez kulcskérdés. És én úgy gondolom, hogy Emmanuel Macron ezzel próbálkozik majd. Ezen felül, amint vége van a Brexit-tárgyalásoknak, Franciaország marad az egyetlen európai állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának.

Az egyetlen. A geopolitikai instabilitással kapcsolatban megemlíteném Oroszországot, az iszlám terrorizmust, a káoszt Szíriában, Irakban, Líbiában. Ebben az összetett instabil helyzetben az Egyesült Államok sem olyan megbízható már, mint volt, hiszen Donald Trump nem megbízható. Nem tudhatjuk pontosan, hogy mit fog tenni, nem bízhatunk benne teljesen. Tehát általában Franciaországra, Európa egyik vezető hatalmára szükség van, hogy Európa nagy szerepét közvetítse, hogy az európai országok együttműködjenek a kollektív biztonság érdekében, beleértve a politikai, jogi együttműködést, határvédelmet, hírszerzési információ cseréjét, diplomáciát, védelmet és katonai beavatkozást.

Szóval Franciaország lenne a megfelelő vezető Németország mellett.

Mit gondol, Macron elnöksége milyen hatással lesz a visegrádi országokra, különös tekintettel Lengyelországra és Magyarországra?

Szerintem helyes, hogy Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia kapcsán teszünk egy apróbb megkülönböztetést, ezt azonban Önök ismerik igazán. Csehország esetében pedig majd meglátjuk a választás eredménye után. Ezeknek a Közép-európai országoknak is jár a meghívó a további integrációs lépésekhez, mint például a már említett FÓKUSZBAN

9

közös biztonság. Lengyelország úgy döntött, hogy visszalép az Euro-hadtest kezdeményezéstől, ami a közös katonai csapatok felállítását célozta meg. De lesz ezen felül lehetőségük, hogy az eurózónához csatlakozzanak. A demokrácia elvét folytatva, természetesen semmi sem kötelező. Franciaországgal a változó piac kapcsán lehetnek feszültségek, kifejezetten a társadalmi verseny miatt. Remélem, hogy van kompromisszumra lehetőség a Lengyelországba tervezett gyárak áttelepülésének esetében is.

Habár ebben a tekintetben az is fontos, hogy a kampányban hogyan használták ezeknek a dolgozóknak a sorsát. De igen, számíthatunk arra, hogy Emmanuel Macron támadóbb lesz, a kampánya során is jelezte, hogy nyomást kíván gyakorolni Lengyelországra és Magyarországra.

Kiváltképp a jogállamiság betartása kapcsán várható keményebb hozzáállás. Én reménykedem benne, hogy nem lesz komoly harc a felek között, de biztos vagyok benne, hogy lesz feszültség. Főképp az eurofóbia tekintetében, hiszen, úgy gondolom, hogy a magyarok vagy a lengyelek nem akarják elhagyni az Európai Uniót, és így vannak ezzel a franciák is. Ezen kívül biztos vagyok benne, hogy más feszültségek is lesznek, az eurózóna-krízis miatt is és a társadalmi verseny tekintetében is.

A választások során a fiatalok több mint 50 százaléka szavazott Jean-Luc Mélenchonra vagy Marine Le Penre, vagyis a radikális pártok vezetőire. Továbbá megjelent a Génération Identitaire mozgalom, amelynek rengeteg fiatal követője van, és ami még Marine Le Pennek is túl radikális. Mit várhatunk egy olyan társadalomtól, ahol a jelenlegi 18 és 24 év közti fiatalok több mint 50 százaléka szélsőséges pártokra szavazott?

Ez ténylegesen része annak, amit én szociális, gazdasági és identitási krízisnek hívok.

Mindezeken felül Franciaországban a dolgozni vágyó fiatalok több mint 20 százaléka munkanélküli. Tehát a helyzet nagyon bonyolult. Érthetően sokan mérgesek a politikai és piaci rendszerre, ami nem hoz eredményeket, és akkor itt van még az identitási krízis is. A fiatalabb generációnak már igen pozitív képe van az Európai 10

FÓKUSZBAN FÓKUSZBAN

Unióról, de az utóbbi évek uniós krízisei miatt – mint Görögország vagy Írország esete – sokszor úgy látják, hogy az EU szabályokat kötelez Franciaországra és döntéseket ró rá. Ez gyengébb képet fest a szervezetről és megmagyarázza, hogy sok fiatal miért a szélsőséges jelölteket támogatja. Még akkor is, ha Mélenchon és Le Pen között különbséget kell tenni Európa kapcsán. Sokan, akik Mélenchonra szavaztak, nem azért tették ezt, mert Európa-ellenes, inkább abban az ígéretében bíztak, hogy megújítja a politikai életet, több szolidaritást és több társadalmi igazságot vezet be. Nagy kihívás Franciaország számára, hogy a fiatalok valamivel radikálisabbak, mint régebben. Ön mit gondol, miért volt a mostani elnökválasztáson annyi érvénytelen szavazat? Meglepő volt látni, hogy 12 százaléknyi, több mint négymillió érvénytelen szavazatot adtak le.

Véleményem szerint az egész szavazás egy tiltakozás volt. A tiltakozás első oka pedig az a tény, hogy a második körben nem volt jelölt a szocialista és a republikánus pártokból. Kicsit olyan volt, mint az osztrák választásoknál, ott is sok volt a rendszerellenes szavazat. Ezen kívül fontos megjegyezni, hogy Emmanuel Macron és Marine Le Pen is rendszerellenes, habár másképpen. Macron egy új mozgalmat indított és kijelentette, hogy az rendszerellenes. Ezalatt Le Pen az egész politikai, gazdasági, nemzetközi, európai rendszer ellen lépett fel. Egyébként ez igaz volt több jelöltre, Mélenchonra is például.

Emiatt a második körben volt egyfajta általános vonakodás a Le Pen és Macron közötti választás miatt. Nem erőteljes vonakodás volt ez, hiszen Macron húszmillió szavazatot nyert, míg Le Pen tízet, tehát Macron hatalmas győzelmet aratott, nagy részvétellel – még ha a részvételi arány kevesebb is volt, mint szokott lenni, hiszen sokan inkább nem mentek el, vagy érvénytelen szavazatot adtak le. Tehát ez az új hagyománya a politikai elégedetlenségnek: társadalmi, politikai és identitási krízis, amellyel Franciaország szembe néz.

Mi várható a nemzetgyűlési szavazáson júniusban? Emmanuel Macron tavaly alapított pártja, az En Marche, ahogy Ön is említette, még nagyon új, Marine Le Pen pártjának pedig, ha jól tudom, jelenleg két parlamenti képviselője van. Lehetséges, hogy Macron többséget szerez? Ha nem, hogyan tudja majd kormányozni Franciaországot?

Igen, ez igazi kihívás lesz Macron számára, épp most nevezi ki az új jelöltjeit. Kíváncsian várjuk az eredményt. Általában az a logikus, hogy az elnöknek, akit megválasztottunk, a Nemzetgyűlésben is többséget adunk.

Ez lenne egy normális végkimenetel – de egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. Abban az esetben, ha Macron nem nyer többséget, kiérdemeli majd a szocialisták és a republikánusok támogatását, amennyiben relatív többsége van. Ez a francia politikai rendszer nagyon furcsa egyébként. Most már hatszor kell szavaznunk: kétszer az előválasztás során, kétszer az elnöki választásokon és kétszer a Nemzetgyűlésre. Normálisan tehát nem kéne, hogy ellentmondás legyen most, hogy megválasztottuk az elnököt. De igaza van, fennáll a lehetőség. Az egyetlen másik opció, hogy a jobboldal nyer, a tradicionális konzervatív jobb.

A Nemzeti Frontnak jelenleg két helye van, és talán bejuttat 20-40 képviselőt, azonban soha nem fognak fölénybe kerülni. Soha, ez lehetetlen. A hagyomány szerint, ha a jobboldal győz, kohabitáció várható, tehát más pártból származik majd a miniszterelnök, mint az elnök. Szerintem ennek kicsi a valószínűsége, de lehetséges. És ez egy hatalmas szégyen lenne Franciaország számára. Az országnak a legjobb az lenne, ha többség alakulna ki, és hagynánk Macront boldogulni.

Azt látjuk, hogy Franciaországban az emberek elvesztették a hitüket a politikai intézményekben. Mit tud Emmanuel Macron tenni, hogy visszanyerje az emberek bizalmát az ötéves elnöksége alatt?

Először is az általános pozitív és proaktív üzenet, amiről beszéltem, nagyon fontos. Meg tudjuk csinálni! Franciaország vagyunk! De most egy pszichológiai sokk érte a társadalmat, mostantól eredményeket kell hozni. Csökkenteni kell

ÚGY GONDOLOM, HOGY VÁRNUNK KELL EGY ÉVET VAGY LEGALÁBB HAT HÓNAPOT, HOGY MEGLÁSSUK, JÓFELE HALAD-E A TREND. a munkanélküliséget, nagyobb növekedést kell elérni. Továbbá a terrorizmus elleni harc, a környék stabilitása, oktatás, képzés még fontos témák. És ez mind nem egy éjszaka alatt változik majd, időre van szükség. De ha Macron sikeresen jó üzeneteket közvetít és elkezd jó reformokat végrehajtani, François Hollande elnökségéből profitálni, az megváltoztathatja a franciák kimért hozzáállását. De úgy gondolom, hogy várnunk kell egy évet vagy legalább hat hónapot, hogy meglássuk, jófele halad-e a trend.

Fókuszban: Igen, majd meglátjuk. Köszönjük szépen az interjút!

Az interjút Jancsek Enikő és Kégler Ádám készítette 2017. május 11-én.

FÓKUSZBAN FÓKUSZBAN

11

INTERJÚK

INTERJÚ ŐEXC. ÉRIC FOURNIERREL, A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG BUDAPESTI NAGYKÖVETÉVEL hogy semmi sem történik, én személy szerint látom az új érdeklődés kezdetét Magyarország iránt, szinte minden területen: legyen sport, verseny, étel, mozi vagy irodalom. Kijelenthetjük, hogy sok ember az önök országát egyféle kísérletező helynek, laboratóriumnak tartja.

Hogyan alakult a két állam viszonya az elmúlt években? Hogyan értékeli Magyarország és Franciaország kapcsolatát 2017ben, ha egy „pillanatképet” készítenénk a viszonyrendszerről? Általában a politikai viszonyt két ország közt a politikai kicserélődések ritmusa alapján becsüljük meg. Ha ezeket a kritériumokat vesszük irányelvnek, akkor sajnos az utolsó külügyminiszter, aki Magyarországra látogatott, Dominique de Villapin volt 14 éve. Tehát tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a ritmus igen lassú az utóbbi időben. Tavaly óta kiemelkedő javulás zajlik, és számomra különösen fontos, hogy 2016 novemberében Harlem Désirt, az európai ügyek miniszterét tudtam itt Magyarországon fogadni. Ő volt az első miniszter, aki hat év után ellátogatott ide.

Tehát ez áttörés volt egy hosszabb periódus után, egy – szerintem – normális viszony helyreállása. Emellett nem szabad elfelejteni, hogy Martonyi János több mint ötször látogatott el Franciaországba, és Szijjártó Péter is tett egy látogatást 2013-ban. Tehát nem mondhatjuk, 12

INTERJÚK

Ön szerint milyen területeken érdemes együttműködési lehetőségeket keresni a jövőben Magyarország és Franciaország között? Milyen kontextusban tárgyalnak hazánkról a francia külpolitikai és külgazdasági diskurzusban?

Nos, az együttműködésünk kiterjedése igen nagy. Együtt dolgozunk a nukleáris energia területén: a francia vállalatok érdekelődnek a Paks–2 iránt, és már jelen vannak a Paks–1 projektnél, amely orosz befektetőket is bevon, és amely egy igen kiemelkedő lehetőség az országainknak. És itt természetesen csak a high tech befektetésről beszélek. Van egy ajánlatunk az együttműködés felgyorsítására Franciaország és Magyarország startupjai között. Ennek kapcsán szervezünk egy egészségügyről és startupról szóló szemináriumot júniusban, melyet különböző cégek támogatnak. Magyarországnak jó kutatói és jó startupjai vannak, és nekünk is vannak hasonló új kicsi vállalataink, melyek egészségüggyel foglalkoznak. Ez egy kiváló lehetőség valamilyen jövőbeni együttműködésre. Emellett mindenképpen meg szeretném említeni az ELI-ALPS kutatási nagyberendezést is Szeged mellett, a világ egyik legerősebb lézerét. Az egész elképzelés alapötlete egy francia mérnök projektje, aki volt annyira intelligens, hogy meggyőzze az Európai Uniót, hogy olyan országokban fektessen be, mint Románia, Magyarország vagy Csehország, és koordinálja a lézerkutatást Közép-Európa szívében. Ez egy nagyon innovatív befektetés. Tavaly meglátogattam a helyszínt és nagyon imponáló.

„EZ EGY HATALMAS TÉR 500 MILLIÓ EMBERREL, ÉS AZ EMBEREKNEK SZÜKSÉGÜK VAN EGY VÍZIÓRA, EGY NARRATÍVÁRA HOLNAPRA” Emellett szeretném megemlíteni a mozit, hiszen a tavalyi legjobb külföldi filmnek járó Oscart a Saul fia nyerte, melyet egy magyar filmkészítő készített, de a forgatókönyvet egy francia hölgy írta, aki jelenleg Prágában él. Ez egy újabb példája a francia–magyar együttműködésnek.

Mit gondol az Európai Unió jövőbeni szerepéről és fontosságáról? Ön szerint milyen következményekkel járhat Franciaországra nézve a Juncker-féle kétsebességes Európa tervezete?

Nos, ez a kérdés egy nagyon fontos időszakban lett feltéve, hiszen most ünneplejük a Római Szerződés 60. évfordulóját. Muszáj megemlítenem egy kicsi könyvet, amit Hubert Védrine volt francia külügyminiszter írt. A címe Sauver L’Europe, vagyis hogyan mentsük meg Európát.

Ebben a könyvben ő, mint sokan mások, arra koncentrál, hogy Európa valószínűleg túl sok figyelmet szentelt a normáknak, a jogállamiságnak, a törvénynek és minden bizonnyal nem eleget a térség politikai dimenziójának. Ez egy hatalmas tér 500 millió emberrel, és az embereknek szükségük van egy vízióra, egy narratívára holnapra: mit fogunk együtt tenni? Az utóbbi 60 évben ez a narratíva kiváló volt, a szabadságon alapult: szólásszabadság, vallásszabadság, mindennek a szabadsága. Természetesen az emberek még mindig örülnek ennek a szabadságnak, de szükségük van valami másra.

Talán csak a túl sok szabadságtól szenvednek.

Van egy pillanat, amikor még gyerekként szükségünk van egyféle kontrollra, hiszen ha túl nagy a szabadság, az szimplán unalmas. Tehát elértük ezt a stádiumot, ahol kell egy új narratíva, egy új vágyódás. Én úgy gondolom, hogy a bővítés és a szabadság felajánlása az országoknak nem elég, arra kell fókuszálnunk, hogy mit akarunk elérni ebben a térben. Juncker, hogy a kérdéshez

érjünk, felajánlott egy tervet, mielőtt különböző sebességről beszélt. A Le Plan Juncker egy érdekes hozzáállás, hiszen ő úgy gondolja, hogy ha kiemelkedő tervekbe fektetünk be, főleg infrastruktúrába, az maga után vonja a gazdasági növekedést. Viszont ne felejtsük, hogy Európa egy komoly krízisből van felépülőben, amit nem Európa okozott, hanem azok a fránya amerikai bankok, mint a Goldman Sachs és a többiek, akik az egész világnak hazudtak és csaltak, és ezzel szó szerint romba döntötték a nemzetközi pénzügyi rendszert. Ők voltak, akik például a görög adósságról rejtegették az igazságot, ők voltak a felelősei a görög adósság igazgatásának. Tehát ez az Egyesült Államokból és nem az Európai Unióból induló krízis óriási kárt okozott a gazdaságunknak az utóbbi hat évben.

Magyarország nagyon sikeresen felépült belőle, de most Magyarországnak, mint más országoknak is, szüksége van egy új impulzusra. Tehát valószínűleg ez a kihívása a Juncker-tervnek.

Az ötlet, miszerint több sebesség létezik, nem egészen Juncker ötlete, hanem több európai vezetőé. Nos, szerintem ez az ötlet félre lett értelmezve, hiszen ez a koncepció már létezik a szerződésekben. Ha megnézzük például az amsterdami szerződést, amit senki sem tesz, minden benne van. Tehát az „új terv” tulajdonképpen semmi újat nem tartalmaz. Amit mostanában láttunk, az egy új impulzus, a szabadság új dimenziójának a keresése. Bármelyik európai ország szabadon kísérletezhet más partnerekkel, tagállamokkal, hiszen nincs ellentmondó bizonyíték arra, hogy ne lassítaná a csoport ritmusát. De ez az úgynevezett többsebességes Európa már benne van a szövegben, igazából nem újdonság.

INTERJÚK

13

Ön szerint várható Franciaország szerepének a megváltozása az Európai Unióban a Brexit kapcsán? Hogyan lobbizik most Franciaország az elkövetkezendő pénzügyi időszakra az agrárgazdasági támogatásokért, egy témáért, ami a Visegrádi 4-nek is kiemelten fontos?

A tény, hogy az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót, már mindenki által el lett fogadva. Múlt héten találkoztam egy kollégámmal, aki azt állította, hogy a „Brexit nem is történik majd meg, majd meglátjátok”. De, meg fog történni, elfogadták, ez már tény és ezzel kell dolgozni. Minden bizonnyal az angolnak, mint közös nyelvnek csökkeni fog a szerepe az EU-ban. Ez termesztésen nem azonnal történik majd meg, de ez egy aspektus. Egy másik nézőpont, hogy a szakértelem, amit az Egyesült Királyság 40 év alatt épített ki, lassan eltűnik majd. Ezt majd a tárgyalás során is látni fogjuk, de már tudjuk, hogy az Egyesült Királyság Brexit megtárgyalásáért felelős csapata nagyon törékeny, hiszen a legtöbb szakértő az EU-ban van és nem az Egyesült Királyságban. Tehát úgy gondolom, hogy a francia szakértők és más belga – akik egyébként nagyon jók – és holland szakértők, akik Michel Barnier csapatában lesznek, különösen alkalmasak a Brexit második fázisára. Az első fázis természetesen a kilépés elrendezése, a második pedig az EU és az Egyesült Királyság viszonya a kilépés után.

De amire szükségünk van, és amiben reménykedünk, hogy Franciaország és Németország egy erős tandem marad az EU szívében. Az összes magyar barátom, a politikai hatterük ellenére, folyton jelzik nekem, hogy tegyek valamit, hogy Franciaország és Németország maradjon a jövőben a vezető ereje az EU-nak. Ez igen érdekes.

Hogyan látja a francia politikai kultúrát és hogyan jellemezné a saját szavaival?

Ebben a pillanatban igen megkísértve érzem magamat, hogy egy kicsit cinikus legyek, hiszen a választási kampány közepén állunk. Amit most látok, az a híres „gondolkodom, tehát vagyok” Descartes idézetnek a paródiája. Miért? Mert az utálat, amit a politikusok terjesztenek, egészen lenyűgöző. Az agresszió, a keménység 14

INTERJÚK

AZ UTÁLAT, AMIT A POLITIKUSOK TERJESZTENEK, EGÉSZEN LENYŰGÖZŐ. igazán ijesztő, mint polgár, és itt állampolgárként beszélek, akit hamarosan az urnákhoz hívnak. Az utálat mérete és az agresszió igazán aggaszt engem. Most, természetesen, ez csak átmeneti és a választás után a parlamentben ismét bizonyos szintű együttműködésre lehet számítani és minden visszaáll majd a normális állapotba. De az utóbbi időben Franciaországban a másik iránti tolerancia visszaesését lehet látni; sok ember van, aki nem fogadja el, hogy lehet máshogy is gondolkodni, és emiatt erőszakossá válik. A tetőfokára akkor hágott ez az erőszak, amikor pont 5 éve – tartottak is egy megemlékezést tegnap – Mohamed Merah megölt egy tanárt, három katonát és három zsidó gyermeket Toulouse városában. Hét embert ölt meg ez az őrült ember, és ez pontosan annak az erőszaknak a szemléltetése, amiről beszéltem. Ébernek kell lennünk az utálat növekedésével kapcsolatban azon emberek közt, akik nem tudnak megbirkózni a környezetükkel, amiben élnek.

Három napja egy férfi Párizsban erőszakosan megtámadott három katonát, egyiküket megfenyegette, hogy megöli. Azonnal lelőtte őt egy másik katona, ez volt a fenyegetésének a vége. És ő is csupán a mások utálata miatt csinálta.

Ilyen régebben nem volt. Emlékszem, amikor fiatal voltam, a szélsőbal és szélsőjobb között voltak utcai összecsapások. Néha a szélsőjobb megpróbálta brutalizálni az embereket, akik szélsőbaloldali újságot terjesztettek és hasonlók. De ez a fajta utálat sosem érte el azt a szintet, amit most tapasztalunk a terrorista támadásokkal, újságírókkal, zsidókkal, keresztényekkel, fiatal vagy öreg emberekkel szemben. Ez egészen új a francia kultúrában.

A legrosszabb tavaly volt, amikor egy férfi meggyilkolt egy papot, egy idős férfit a templomában. Ezek a tragédiák mélyen megrázták a francia társadalmat. Ezzel foglalkoznunk kell.

2005-ben hatalmas tüntetések voltak Párizsban, melyeket a szegényebb polgárok rendeztek a külsőbb kerületekből; autókat gyújtottak fel és hasonlók. Mint kiderült, ezek az emberek nem azért lázadnak, mert nem érzik magukat franciának, hanem mert nem tudnak mindent megvenni maguknak, ahogy azt a TV-ben és az interneten látják.

A „vigyázó szemeidet Pariszra vesd” magyar versrészlet igen fontosnak bizonyul, hiszen ezek a trendek előbb-utóbb Közép-Európába jönnek majd. Tehát mit gondol, a más gyökerekkel és származással rendelkező állampolgárok kapcsán Magyarországon is releváns kérdés lehet a fenti témakör?

Erre egy nagyon régi és egyben most felújított koncepcióval válaszolnék. Egy filozófus, Yves Michaud nemrég kiadott egy könyvet a polgárságról, amit mi citoyen-nek hívunk. A citoyen nagyon fontos szó volt a francia forradalom idején, hiszen a citoyen a ci-devant ellentétét jelentette – utóbbiak arisztokraták voltak, akiket a titulusok alapján ismertek el: gróf, herceg, báró és így tovább. Az 1789-es francia forradalommal mindenki citoyen lett és erre büszkeséggel lehetett tekinteni, a város tagja lett így mindenki.

A citoyen koncepcióval együtt egy másik is elkezdődött: la civilité, mások tisztelete. A nyilvános hely tisztelete. Amire Ön gondol, az a direkt elutasítása a polgárságnak, a citoyen és civilité fogalomnak, a környezet tiszteletének, a nyilvános környezet tiszteletének. Az utcán köpködés, a tömegközlekedés megrongálása, buszok megtámadása, nők megsértése az utcán, nyilvános tulajdon megrongálása és így tovább. Ez direkt agresszió az emberek közti szociális kapcsolatok ellen. Ha az ember nem tiszteli a szomszédját, mert nem úgy él, ahogy ő, akkor kárt tesz a kocsijában, a biciklijében vagy lop – ez egy lassú megsemmisítése a társdalami mintának.

Nem azért, mert az emberek a külvárosban laknak. Ez Párizs szívében is megtörténhet, bárhol megtörténhet, egy városban, vidéken, kis váro-

sokban Franciaország mélyén. Vannak emberek, akik bárányt és tehenet vagy mezőgazdasági szerszámot lopnak, mert nincsenek tekintettel mások munkájára. Amit látunk, az egy fenyegetés. Ezért vonzzák az embereket az szélsőséges szavazatok, mert reménykednek, hogy a radikálisok keményebben kiállnak majd a rablókkal és azokkal az emberekkel szemben, akik lassan megtámadják az életstílusukat.

Mondhatjuk tehát, hogy az állam maga és a jogrend újbóli feltalálásra szorul a 21. században?

Ha képesek lennénk a Köztársaság törvényeit megvalósítani – a nők tiszteletét például –, nem igazán kéne a szélsőségek miatt aggódni.

A probléma az, hogy nagyon sok politikus van, akik az újonnan jövőknek adnak új jogokat, hogy imádkozhatnak egy teremben, vallási szertartások alatt ölhetnek bárányt és így tovább. Ezek az emberek szavazatokat akarnak és lassan figyelmen kívül hagyják a Köztársaság törvényeit.

Többször láttuk ezt az utóbbi pár évben, amikor hasonló kompromisszumokat kötöttek a radikális iszlamisták kedvében járva. Látjuk ennek a következményét: a politikusok nagy része nem elég magabiztos, hogy a Köztársaság törvényeit érvényesítse. Ez első számú probléma. Egy másik gond valószínűleg az a tény, hogy egyre kevesebb ember akarja magát a politikában elkötelezni. A fiatalok nem járnak el szavazni, és ha hiány van az érdeklődésben és elköteleződésben a fiatalabb generáció részéről, ki fog vezetni, ki fogja eldönteni, hogy hogyan implementáljuk a törvényeket? Ez óriási probléma. Bizonyos fiatalok egyszerűen nem köteleződnek el a társadalomban. Előnyben részesítik, hogy együtt maradjanak és csinálják a dolgukat, abban a reményben, hogy a némaságuk vagy a távolmaradásuk a társadalomtól majd valamiféle új békét teremt. De nem így lesz, hiszen körülöttünk erőszakos társadalmak vannak, támadásra készen, ellenünk előnyt kovácsolva. Ezért van egy hadseregünk, hogy megvédje a határainkat.

INTERJÚK

15

Melyek a legfontosabb politikai, gazdasági vagy társadalmi folyamatok Franciaországban, amelyeket Magyarországról érdemes figyelemmel kísérni annak érdekében, hogy megérthessük, merre halad az ország és milyen együttműködési lehetőségeket tartogat?

Ezt a kérdést egy új szemszögből válaszolom meg. Egy nagyon fontos része a francia fejlődésnek és Európa modern társadalmainak a kutatás, ami a környezet, nanotechnológia, biológia és egészségügy és további területeken folyik. Ezeken a területeken, úgy gondolom, hogy Franciaország és Magyarország sokat tud elérni együtt, hiszen itt is kiváló tudósok vannak – mindig is voltak – és nálunk is. Egyesítve erőinket, sokat elérhetünk. Valószínűleg a nanotechnológiának van a modern technológiák közül igazi jövője: rendkívül kicsi kapacitások, új anyag és új módszerek ételek vagy más készítésére.

Ez a jövő. Franciaország nagyon előrehaladott az elektromos autók, űrtechnológiák tekintetében, és továbbra is fogunk befektetni a high-tech területen. Ha összeadjuk az erőinket, az országaink sokra lehetnek képesek.

A diplomáciának nagyon régi a története és igazi műfajjá vált a francia politikusok miatt – hogyan működik manapság a diplomaták kiválasztása az országban? Mik a folyamatok, minek kell megfelelni? Én azt mondanám, hogy a diplomáciai testület erőssége az utóbbi 200 évben azoknak a változatos embereknek volt köszönhető, akik benne dolgoztak. Származásban, felfogásban rejlő változatosságról beszélek. Ha túl sok uniformizmus van, akkor mindenki ugyanúgy gondolkodik, senkinek nem támad korszakalkotó ötlete. És erre szükség van a diplomáciában, amikor egy holtponthoz érünk egy tárgyalás során. Én úgy gondolom, hogy kerülni kell azt az egyformaságot, ami egy adott közigazgatási iskolából eredhet.

Ezért különböző módjaink vannak a diplomaták toborzására: vannak, akik a híres École National d’Administration-ról kerülnek ki, mások távolkeleti tanulmányokat végeznek orosz, kínai, japán, hindi, arab, szuahéli vagy más nyelvi specializáción. Az emberek, akik ezt az utat választják, más kultúrákból hoznak tudást. De úgymond kívülről 16

INTERJÚK

A DIPLOMÁCIÁBAN VAN EGY OLYAN MONDÁS, MISZERINT MINDEN REGGEL HOMOKVÁRAT KELL ÉPÍTENÜNK. is alkalmazunk embereket, például jogászokat – nagyon sok jogászra van szükségünk, akik különböző egyetemi karokon tanulnak. Ezen kívül nagyon sok embert veszünk fel, akik egy bizonyos területnek a specialistái: vízgazdálkodás, energia, mezőgazdaság és így tovább. Ezeket az embereket általában teljesen más szabályok alapján választják ki, nem a concours-on, hanem egy összetett interjúfolyamaton keresztül. Ők hozzák a szakértelmet például a COP–22 tárgyalásokhoz a klímaváltozásról. Ennek köszönhető az igen jó diplomáciánk. Ugyanakkor szeretnék szerény lenni abban, amit csinálunk, mert a diplomáciában van egy olyan mondás, miszerint minden reggel homokvárat kell építenünk. Vannak szerződésink, vannak alapjaink, amelyeket mindig megráz a történelem, a világ evolúciója. E pillanatban sok szerződést kell újra felépítenünk, kiváltképp a Közel-Keleten. Az utóbbi 100 év valamennyi, Franciaország és az Egyesült Királyság közötti diplomáciai egyezménye odalett. Az összes ENSZ kompromisszum megsemmisült és valamit folyton újra kell építenünk.

Számtalan ország a mai napig meghatározó példaként tekint Franciaországra. Ön mit gondol, milyen területeken lehet példaértékű Franciaország a gyorsan változó 21. században?

Kiemelkedő modell maradunk, ha ételről van szó. Ezért tudunk olyan sok országból, beleértve az Önökét is, séfeket képezni. Találkoztam pár fiatal magyar diákkal, akik tavaly séfnek tanultak az egyik legjobb szakácsiskolában,

a franciaországi Le Cordon Bleu-ben. Úgy gondolom, hogy még mindig nagyon sok embert vonzunk emiatt. Másodszor, úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk az együttműködésünkre az űrben. Nem csak azért mondom ezt, mert most is épp fent van egy francia űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson, vannak ott amerikaiak, oroszok és más nemzetiségek is. De az igaz, hogy Franciaországban már régóta van egyféle vonzóerő az űr és a kalandok iránt. Louis Blériot több mint 100 éve jött Magyarországra, mert kalandokat keresett. És manapság is nagyon sok kalandor van, akik leírják a történetüket, mint Nicolas Vanier, aki kutyás szánnal szelte át Oroszországot és Kínát, vagy Sylvain Tesson író, aki Napoléon útját tette meg Moszkvából Párizsba 1812-ben, és erről írt egy bámulatos könyvet. És egyéb ilyen kalandorok, nem is csak tudósok, hanem írók, orvosok és más emberek, akik a testük és az elméjük határait tesztelik. Én úgy gondolom, hogy manapság sok embernek jellemvonása ez – meddig mehetünk el emberi lényekként, elmeként, testként? Határokig menni és elképesztő dolgokat tapasztalni, ez tipikus francia vonás napjainkban.

A fr a n c i a k ul túr a r o p p a nt fo nto s Magyarországon, mert úgy gondoljuk, hogy az igazi stílus Franciaországból jön.

Milyen új francia filmet, könyvet vagy zenét ajánlana nekünk?

Rengeteget! Kezdjük a könyvekkel! Láttam Michel Houellebecq könyvét több könyvesboltban Budapesten magyarra fordítva. Az összes cinizmusával együtt ő határozottan korunk egyik nagy írója. Nem tudom, hogy le vannak-e fordítva a művei magyarra, de megemlítenék egy filozófust, aki nemrég hunyt el: ő Philippe Murray, aki hatalmas befolyással bírt a mai francia gondolkodásra, Hoellebecq-kel együtt.

Irodalomból megállnék itt, mert ennyi elég is.

Térjünk át a zenére: a legjobb francia zenészek folyton Magyarországra jönnek. Michel Legrand, Philippe Jaroussky, Mireille Mathieu, Éric Truffaz éppen nemrég játszottak Magyarországon.

Franciaország összes tehetsége eljön egyszer Budapestre, mert Budapest egyféle útkereszteződés a zenészek számára. És természetesen

A MOZI TERÜLETÉN PEDIG BÁRMILYEN MARION COTILLARD SZEREPLÉSÉVEL KÉSZÜLT FILMET MEGÉRI MEGNÉZNI. a magyar zenészek is járnak Franciaországba.

Fassang László orgonaművész a Conservatoire de Paris-on oktat. Tehát ez nem egy egyirányú utca, hanem egy kétoldalú csereforgalom.

A mozi területén pedig bármilyen Marion Cotillard szereplésével készült filmet megéri megnézni.

Múlt héten Budapesten volt egy vetítés, Xavier Dolan kanadai rendező filmjét, a Jusqu’á la fin du monde-ot (Ez csak a világ vége) láttam. Egy nagyon kemény, de kiváló film Vincent Cassel és Marion Cotillard főszereplésével. Azt kell mondanom, hogy ezek a színészek és filmkészítők a filmkészítés és -művészet új generációja.

Fókuszban: Köszönjük szépen!

Az interjút Jancsek Enikő és Kégler Ádám készítette a Francia Nagykövetségen 2017 márciusában.

INTERJÚK

17

INTERJÚ ŐEXC. KÁROLYI GYÖRGGYEL, MAGYARORSZÁG PÁRIZSI NAGYKÖVETÉVEL

Hogyan alakult a két állam viszonya az elmúlt években? Hogyan értékeli Magyarország és Franciaország kapcsolatát 2017-ben, ha egy „pillanatképet” készítenénk a viszonyrendszerről?

2008 óta Franciaország és Magyarország egymás stratégiai partnerei, amely tovább erősíti a kétoldalú relációt. Ennek egyik konkrét jele, hogy a francia és magyar állami vezetők és a szakemberek között egyre rendszeresebbek a személyes találkozók akár egymás fővárosaiban, akár pedig nemzetközi események margóján.

François Hollande hatalomra jutásától, a magyar–francia politikai kapcsolatok fejlődésében egyfajta megtorpanás figyelhető meg.

A viszony továbbra is korrekt, de a két ország hatalmon lévő elitje közötti ideológiai különbségek (Franciaországban baloldali kormány van hatalmon, míg Magyarországon jobbközép) egyfajta bizalmatlanságot eredményeznek, különösen francia részről, és ez akadályozza a kapcsolatok elmélyítését és a rendszeres dialógust. Ezt mutatja a tény, hogy míg magyar részről szinte éves szinten magas szintű látogatásokra került sor – az elmúlt két évben 18

INTERJÚK

ellátogatott Franciaországba a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az igazságügy miniszter, az uniós ügyekért felelős államtitkár, a családés ifjúságügyért felelős államtitkár, az európai és amerikai kapcsolatokért felelős külügyi helyettes államtitkár –, addig 2010-től egészen 2016 novemberéig egyetlen kormánytag sem tett látogatást Magyarországon, holott a régióban több elnöki szintű látogatás is volt. 2016 novemberében aztán Harlem Désir, európai ügyi államtitkár látogatott Budapestre.

A politikai területen a kormányzati szinttől eltérően nagyon dinamikusak a parlamentáris magyar–francia kapcsolatok. Ebből a szempontból meghatározó jelentőségű volt 2015 októberében Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének Párizsban tett látogatása, amikor a Nemzetgyűlés elnökével, Claude Bartolonenal és a Szenátus elnökével, Gérard Larcher-val egyaránt alkalma volt találkozni. A francia parlament mindkét házában, a Nemzetgyűlésben és a Szenátusban egyaránt működik francia–magyar baráti tagozat, valamint a magyar Országgyűlésnek is van magyar–francia baráti tagozata. A baráti tagozatok az elmúlt években kölcsönösen ellátogattak Franciaországba és Magyarországra, és a közeljövőben újabb látogatásokat terveznek. 2016-ban nyáron szenátusi, 2017 januárjában pedig francia nemzetgyűlési delegáció járt Magyarországon.

Miközben számos szakpolitikai kérdésben egyetértés figyelhető meg, addig egyes politikai kérdésekben eltérő a megközelítés. Ez utóbbi szempontjából különösen érdekes a migrációs kérdéssel kapcsolatos álláspontok különbözősége. A felszínen rendkívül eltérőnek tűnik, míg a valóságban nagyon sok közös elemet mutat.

2016-ban jelentősen közeledett hivatalosan is a francia álláspont a magyarhoz. Míg 2015-ben maguk a kormánytagok is bírálták a magyar kormányt, addig 2016-ban erre nem került sor.

A migrációs kérdés közvetlenül a francia–magyar

AZ USA MINDENKÉP-

PEN NÉLKÜLÖZHETETLEN PARTNER MARAD

FRANCIAORSZÁG SZÁMÁRA; AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS TOVÁBBRA IS SZOROS MARAD.

hétköznapi kapcsolatokat is érintette többek között, miután egy magyar sofőrt Calais felé tartva egy pihenőhelyen súlyosan megsebesítettek 2016. szepember 22-én a migránsok.

A legnehezebb kérdés a kétoldalú kapcsolatoknál a francia sajtó rendkívül negatív hozzáállása a magyar kormányhoz és döntéseihez.

A francia média sok esetben megalapozatlan félrevezető támadásokat intéz magyar politikai állásfoglalásokkal szemben.

2016 őszétől a francia elnökválasztásokat megelőző előválasztások, illetve a meginduló kampány egyre kisebb teret engedett a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi kormányzattal történő elmélyítésére.

Reménykedni lehet, hogy 2017-ben, az elnökválasztások után sikerül dinamikusabbá tenni az államközi politikai kapcsolatokat, de sok minden múlik azon, ki lesz az elnök, illetve milyen kormány fog alakulni.

Milyen területeken érdemes együttműködési lehetőségeket keresni a jövőben Magyarország és Franciaország között Ön szerint? Milyen formában kerül szóba hazánk a francia külpolitikai és külgazdasági diskurzusban?

Franciaország a KSH 2016-os adatai alapján Magyarország negyedik legfontosabb kereskedelmi partnere; részaránya a teljes magyar külkereskedelmi termékforgalomban 4,8%.

Importunkban 4,9%-os részesedéssel a nyolcadik, míg exportunkban 4,8%-os részesedéssel a negyedik helyen áll.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2016-ban 2,2%-kal nőtt, értéke 8,5 milliárd euró volt.

Ami a működő tőkebefektetéseket illeti, Franciaország az ötödik legjelentősebb befektető Magyarországon az országban jelenlévő külföldi közvetlen tőkeállományt tekintve. A relációból származó külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya 2014-ben 4 milliárd euró volt, ami a teljes FDI állomány 4,8%-át jelenti.

A magyarországi francia beruházások az energetika, élelmiszeripar, nagykereskedelem, gyógyszeripar, vízgazdálkodás–környezetvédelem ágazatokra koncentrálódnak és alapvetően nagyvállalatok befektetéseit jelentik (Groupama, Sanofi, Auchan, Michelin, Veolia, Servier, Valéo, Schneider Electric, stb.). Az elmúlt 4-5 évben a francia kkv-k magyarországi beruházási aktivitása is némi élénkülést mutat. A Magyarországon működő jelenleg mintegy 400 francia érdekeltségű vállalat 52 ezer főt foglalkoztat, és közel évi 10 milliárd euró üzleti forgalmat bonyolít.

Az innováció és a tudomány fontos kapcsolódási pont a két ország között, hagyományosan jó az együttműködés bilaterális szinten és az európai unió által nyújtott keretek között egyaránt. A francia kutatói és innovációs közösségek elismerik és érdeklődéssel fordulnak a magyar ökoszisztéma felé, alapvetően politikai előítéletektől mentesen.

Franciaország a diplomáciai kapcsolatainak meghatározó eszközeként (soft diplomacy) tekinti a tudományos együttműködéseket, a Horizont 2020 programban való részvétel sikerességének növelése szintén kiemelt prioritás, valamint erőfeszítéseket tesz a külföldi tehetségek, projektek, kutatók Franciaországba vonzása érdekében.

Franciaország KFI szempontból kiemelt jelentőségű piac: a több mint 66 millió lakosú ország hagyományosan világszínvonalú kutatási eredményeket mutat fel, sok Nobel-díjassal és elismert kutatóval büszkélkedhet.

Az utóbbi években rendkívül gyors fejlődésnek indult az innováció, startup, technológiatranszfer területén mind saját fejlesztésekkel, mind pedig az újdonságok befogadása terén.

Széles körű nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően a világ fontos kutatóközpontjaiban jelen van.

INTERJÚK

19

A francia nyelv és kultúra (frankofónia) ápolásával helyzete abból a szempontból is különleges, hogy a világ számos fejlett és fejlődő részén a francia kapcsolatokat és piacot referenciapiacként tekintik (pl. Afrikai, Maghreb országok, Kanada stb.). Működésünk során Párizst egyfajta „hub”-ként kívánjuk felhasználni a frankofón világ, különösen azon frankofón nyugat-afrikai országok irányába, ahol nem vagyunk jelen rezidens nagykövettel vagy külképviselettel.

A hazánkkal való kutatási, fejlesztési és innovációs együttműködésben hagyományosan kiemelt jelentőségű, illetve fokozott figyelmet érdemelnek az alábbi iparági fejlesztések, kutatások és csúcstechnológiák: biotechnológia, egészségipar, személyre szabott orvoslás, agrár- és élelmiszeripar, intelligens élelmiszerek, energetika, környezetvédelem, járműipar, digitális ipar, internet of things, big data stb., repülés- és űripar, fizika – lézertechnológia (ELI), anyagtudományok.

Céljaink között szerepel a francia versenyképességi pólusok és magyar klaszterek együttműködési lehetőségeinek támogatása; az innovációs és tudományos együttműködések elősegítése; a startupok franciaországi megjelenésének támogatása, illetve befektetési célú együttműködési lehetőségeik feltérképezése.

Hogyan értékeli Franciaország szerepét az Európai Unióban? Ön szerint milyen következményekkel járhat Franciaországra nézve a Juncker-féle kétsebességes Európa tervezete?

Franciaország, mint alapító tagállam természetszerűleg meghatározó szerepet játszik az Unió mindennapjaiban. A francia EU-politika alakulásának alapvető iránytűje a francia–német együttműködés. A két ország egymás nélkül láthatóan nem lép, folyamatosan egyezteti álláspontját.

Párizs Berlinnel közösen különösen a 2015. januári, majd novemberi franciaországi terrormerényleteket követően mindent elkövet az elmúlt időszakban kissé megszabdalt francia–német viszony stabilizálásáért és megkérdőjelezhetetlensége demonstrálásáért.

A fentiekből is következően az elnökválasztási kampányban az Európa-politika hangsúlyos elemként jelenik meg. Sőt – főleg az elnökválasztások 20

INTERJÚK

második fordulója előtti kampányban a jelöltek és a média erőteljesen hangsúlyozták, hogy a vita a „nyitottak” és a „nemzetvédők” között rajzolódik ki. Biztosra vehető, hogy a végleges eredménytől függetlenül ez a törésvonal továbbra is jelen lesz a francia politikai közéletben.

Franciaország a már jelenleg is létező mélyebb integrációs körök részeseként támogatja a további integrációt egyes konkrét területeken, így elsők között a fiskális területen az eurózóna mélyítésével. Hasonlóan támogatja a védelempolitika, a digitalizáció területén a szorosabb integrációt. Az együttműködések kapcsán, miközben nyitva kívánjuk hagyni az újonnan csatlakozók előtt, alapvetően Berlinre, Rómára és Madridra számítunk. Ön mit gondol, az új amerikai elnök, Donald J. Trump politikája milyen hatással lesz a francia–amerikai kapcsolatokra? Milyen szerepe van Franciaországnak a világpolitikában?

Franciaország a világon a második legkiterjedtebb diplomáciai hálózatának, atomhatalmi státuszának és az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagságának köszönhetően a világpolitikai folyamatokban meghatározó és kezdeményező szerepet tölt be. A francia külpolitikát eddig a nagyfokú kontinuitás jellemezte, a bal- és a jobboldali elnökök közötti váltás eddig nem vezetett nagyfokú irányváltásokhoz. A francia vezetés továbbra is ügyel a francia globális befolyás fenntartására.

Ezt jól példázza az a tény, hogy az ukrán válságban úgy lépett elő Párizs kulcsszereplővé, hogy figyelmét alapvetően a déli szomszédságnak kívánja szentelni. Franciaország számára az Oroszországgal ápolt jó kapcsolat mindig is kiemelten fontos volt. Igaz ez annak ellenére is, hogy baloldali vezetés esetén a francia hozzáállás egy kicsit érzékenyebb az emberi jogi kérdésekre, míg a jobboldal (illetve a szélsőbal) kevésbé fogalmaz meg kritikát Oroszország irányában. A Hollande-vezetés a szíriai demokratikus ellenzék fő támogatója, és a genfi tárgyalások aktív támogatója. A válság kipattanása óta konzekvensen kiáll Aszad hatalomból való eltávolításának szüksége mellett. A szíriai vegyi fegyverek bevetését követő amerikai intervenciót üdvözlik, mivel arra Párizs szerint már 2013-

ban sort kellett volna keríteni. A Közel-Keleten a Hollande-vezetés egyértelműen szunnita-párti politikát folytat, amelyet az elnöki kampány során számos jelölt kritizál, azt nem eléggé kiegyensúlyozottnak tartva. Párizs a hagyományosan francia prioritásként kezelt észak-afrikai térségben az arab tavasz nyomán jelentős irányváltásra kényszerült: kiépítették az új kapcsolati rendszerüket, illetve komoly erőfeszítéseket tesznek a terrorizmus visszaszorítása érdekében (Barkhane hadművelet a száheli övezetben).

A térségből Európa felé induló kivándorlási hullám megfékezése érdekében kiemelt szerepet kap az észak-afrikai országok gazdaságának dinamizálása, a munkahelyteremtés, a hitelek folyósítása, a beruházások támogatása.

Az USA mindenképpen nélkülözhetetlen partner marad Franciaország számára; az együttműködés továbbra is szoros marad.

Franciaország – a multilateralizmus egyik fő szószólójaként – mindazonáltal nem szeretné, ha az USA egyoldalúan, a nemzetközi szabályokat figyelmen kívül hagyva viselkedne. Francia részről hisznek az amerikai külügyminisztérium szakmai felkészültségében és kontinuitásában. Úgy látják: noha Trump minél inkább ki kívánja vonni az Egyesült Államokat a nemzetközi válságkezelési kérdésekből, szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy a világ első hatalmaként ezt nehezen tudja maradéktalanul megtenni.

USA szíriai fellépése is ebbe az irányba mutat.

Kereskedelempolitikai téren Párizs akár lehetőséget is lát egy amerikai protekcionista fordulatban: amennyiben az USA nehezebb kereskedelmi partnerré válik, úgy az fellendítheti a kereskedelmet Európa és Kanada, illetve Mexikó stb. között.

Hogyan értékelik a francia diplomáciai testületek a közép-európai régió, különösen a visegrádi négyek szerepét a nemzetközi diplomácia területén?

Franciaország hagyományosan nem illeti kiemelt figyelemmel a közép-európai térséget, azt inkább Németország befolyási szférájának tartva. A változó politikai kontextusban azonban Franciaország is kezd jobban odafigyelni a térségre, a „visegrádi csoport” megnevezés is kezd ismertté válni a közvélemény számára.

A VÁLTOZÓ POLITIKAI KONTEXTUSBAN AZONBAN FRANCIAORSZÁG IS KEZD JOBBAN ODAFIGYELNI A TÉRSÉGRE, A „VISEGRÁDI CSOPORT” MEGNEVEZÉS IS KEZD ISMERTTÉ VÁLNI A KÖZVÉLEMÉNY SZÁMÁRA. Elsősorban a brit népszavazás óta kezeli a francia sajtó a V4 erősödő együttműködését tényként. A migrációs kérdésben festett negatív kép mellett a francia sajtóban a legpozitívabb cikk a V4-ről az európai védelempolitika kapcsán jelent meg. Ennek előzménye, hogy már a 2013as francia védelmi fehér könyvben is megjelent a V4 mint regionális szervezet, amellyel FR együttműködést kívánhat kialakítani.

A terrortámadások után hogyan értékeli a jelenlegi franciaországi közhangulatot, a polgárok, illetve a politikai elit biztonságpercepcióját?

A 2015-ben, majd 2016-ban bekövetkezett terrortámadások után talán azt mondhatjuk, a társadalom egyfajta immunitásra tett szert. Mindenki tudja, hogy bárhol, bármikor történhet támadás, de az élet megy tovább. Míg 2015-ben inkább egyfajta sokkhatást gyakorolt a támadás, addig 2016-ban már néhány nappal az események után a téma kiszorult a főbb hírek közül például a sajtóban. A francia társadalom sokkal inkább odafigyel a biztonsági intézkedésekre, ma már INTERJÚK

21

egy nagyobb üzletbe sem igen lehet bemenni táskaellenőrzés nélkül. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a párizsi metróvonalakon nincs lényeges ellenőrzés, és csak egyes pályaudvarokon van beléptető kapu.

Pánikhangulat nincs, de egy felelős nagyobb odafigyelést lehet tapasztalni. A lakosság óvatosabb, mint korábban. A francia hírszerzés is jelentős erőfeszítéseket tett a támadók lehetőség szerinti kiszűrésére. 2015. november 13. óta szükségállapot van, ami könnyebbé teszi a gyors reakciót. A lakosság megnyugtatására katonák járőröznek a városokban. Több esetben a katonáknak sikerült is az elkövetőket semlegesíteni, megakadályozva így a nagyobb katasztrófákat. A lakosság sokat vár a francia vezetéstől a terrorizmus elleni küzdelemben.

A terrorizmus elleni küzdelem a 2017-es elnökjelöltek programjainak egyik fontos eleme.

A lakosság érzékeli, hogy a terrortámadásokhoz minden bizonnyal Franciaország egyfajta „multikulturális modelljének” negatív következményei és a külvárosokban uralkodó rossz közbiztonsági helyzet stb. is hozzájárult.

A politikai elit továbbra is tart támadásoktól és többségben nem pillanatnyi jelenségként, hanem évtizedekre meghatározó küzdelemként értékeli.

Egy friss közvéleménykutatás szerint a franciáknak csak a 17%-a érzi úgy, hogy „nincs különösebben nagy veszély alatt”. Ön mit gondol, Magyarország miben lehet példaértékű Franciaországnak?

Franciaország jelenlegi – főleg gazdasági – helyzete nagyon sok esetben hasonlít Magyarország 2009-es helyzetére, és úgy látom, hogy a megoldásokban hazánk példával szolgálhat Franciaországnak. A magyar gazdaságpolitika eredményei: 4%-os növekedés, a költségvetési hiány 2% alá, a munkanélküliség 4%-ra való leszorítása, az államadósság folyamatos csökkenése mind olyan eredmények, melyekre minden francia politikus irigykedve tekinthet.

A nagy nemzetközi válságok kezelésében is hazánk – kis méretét túlteljesítve – példát mutat a legkülönfélébb területeken tanúsított elkötelezettségével és tenni akarásával: a válságövezetekben szolgálatot teljesítő mintegy 1000 22

INTERJÚK

katonájával, a Stipendium Hungaricum több ezer harmadik országból származó hallgatók részére létrehozott ösztöndíjrendszerével, az európai és nemzetközi segélyprogramokban való pénzbeli és természetbeli támogatásaival.

Kis ország vagyunk, Franciaország hatszor nagyobb nálunk és hússzor gazdagabb, de bizonyítani kívánjuk francia barátainknak, hogy nem hunyászkodunk meg a nagy nemzeti és nemzetközi kihívások előtt.

Az interjút Jancsek Enikő és Kégler Ádám készítette 2017 áprilisában.

„MEGVÉDEM FRANCIAORSZÁGOT, LÉTFONTOSSÁGÚ ÉRDEKEIT, IMÁZSÁT ÉS ÜZENETÉT”

Emmanuel Macron, 2017. május 7.

KÖSZÖNTŐK

23

KÖRKÉP

HATSZÖGÖN INNEN ÉS TÚL – VAJON LÉTEZIK-E A MACRON-HULLÁM? Írta: Baranyi Tamás Péter Különös eredménnyel zárult az áprilisi francia elnökválasztás: a politikai újonc, Emmanuel Macron a szavazatok 66,1%-ával a köztársaság új elnöke, Marine Le Pen pedig alulmaradt, bár 33,9%-os eredménye messze a szélsőjobboldali párt történelmileg legjobb eredménye. A két nagy történelmi párt, a republikánusok és a szocialisták jelöltjei be sem kerültek a második fordulóba, és bár a nemzetgyűlési választások még hátravannak, néhány tanulság körvonalazódik már mind Franciaország, mind Európa számára.

Talán soha nem irányult még ennyi figyelem a francia elnökválasztásra a világ mind a négy sarkából, mint most, 2017 közepén. A tét sokak számára az európaiság és a nacionalista bezárkózás közötti választás volt, mások szerint a globális hegemónia ezúttal egy újabb repedést kaphatott volna, megint másoknak pedig főképp a kormányzó szocialisták megbüntetése tűnt jó perspektívának.

Egyoldalú választási térkép A választási térkép egyértelműnek tűnik, akárcsak a számok. Európában szokatlanul nagy, kétharmados fölénnyel győzött az Európa-párti, „globalizációpárti” jelölt, míg kihívója, a populista jelölt a szavazatok kevesebb, mint egyharmadával kikapott. A térképen is egyértelműnek látszik a megoszlás: város kontra vidék, tanultság kontra tanulatlanság, fizető állás kontra munkanélküliség színezi kékre és sárgára a térképet. Ahogy ezt láthatjuk is a körzetekre lebontott térképen.

Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk az adatokat, egyáltalán nem biztos, hogy ilyen egyszerű a helyzet. Először is, könnyen elmondható lenne, hogy Észak-, ÉszakkeletFranciaországban, ahol a 19. század masszív iparosítását dezindusztrializáció követte, és így 24

KÖRKÉP

Emmanuel Macron a kampány során

most nagy a munkanélküliség, erős a Nemzeti Front. Ahogyan délkeleten is, ami hagyományosan a párt bástyájának számít. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy minden demográfiai csoportban Macron kapta a szavazatok többségét. Kétségtelen, hogy Párizs bizonyos területein 90% fölötti volt Macron győzelme, de a Nemzeti Front támogatottsága nem a vidék sajátja, így egyelőre túlzás város–vidék ellentétként leírni.

A választás jól rámutatott az ország polarizá-

ciójára, de ez a polarizáció nem egyértelműen földrajzi – hiszen a térkép szinte teljesen sárga.

Látszik, hogy a Nemzeti Front még mindig nem elég erős ahhoz, hogy választást nyerjen, és még mindig túlságosan elutasított ahhoz, hogy egy akármilyen mainstream párt lepaktáljon vele.

(Nem úgy, mint a politikai újonc Macron, akivel egy nagyon régi politikus, a jobbközép François

hogy visszavonul az aktív politizálástól. Egy szóval kérdéses, hogy együtt lehet-e tartani a – ha nem is győzedelmes, de – történelmi csúcson levő pártot, miközben Marine Le Pen már arról beszélt az exit poll nyilvánosságra kerülése után 15 perccel, hogy egy új nevű, új politikai formációval kell mindenkit tömöríteni, akik számára „Franciaország az első”.

L’Héxagon. Franciaország hatszögletű térképe, sárgával Macron, kékkel Le Pen győzelmei, községekre és megyékre lebontva

Bayrou már a kampányban szövetséget kötött.)

A kormányra kerülés képtelensége mellett Marine Le Pen eredménye még így is nagyon meggyőző, hiszen a második fordulóban 10,5 milliónál is több szavazót szólított meg, míg édesapja, Jean-Marie Le Pen 2002-ben Jacques Chirackal szemben csak 5,5 milliót. Ez azt is jelenti, hogy a Nemzeti Front ezúttal nem pusztán áttörte a küszöböt, mint 2002-ben, hogy aztán a második fordulóban történelmi vereséget szenvedjen Chiractól (82% kontra 17%), hanem most először akár arra is esélye van, hogy konszolidálja magát az egyik „nagy” pártként. Ez azonban könnyebb az infógrafika alapján, mint a valóságban: a Front National-on belüli törésvonal a gazdagabb északiak (nordiste) és a szegényebb déliek (sudiste) között régóta jelen van. Ez a törés mostanában kulturális területen is jelentkezik, éppen Marine Le Pen és unokahúga, a déliek képviseletében fellépő Maréchal Le Pen között, aki egyébként a választás harmadnapján bejelentette,

Második fordulós átszavazások A francia választási rendszer sajátossága, hogy nagyon taktikus: az első fordulóban a két legerősebb jelölt marad talpon, akik a második fordulóban mérik össze erejüket. Ahogy más országokban egy parlamenti forduló után a pártok koalícióról egyezkednek a saját és a szavazóik ízlése, politikája alapján, úgy Franciaországban ennek egy részét az elnökválasztáson elvégzik a választók a két forduló között: kiderül, hogy ki kire „képes” átszavazni, hol vannak azok a pontok, ahol együtt lehet működni, és hol azok, melyek kizárják a szoros kooperációt. 2002-ben emlékezetes módon ez vezetett ahhoz, hogy az egész francia baloldal – maszkkal, kesztyűben, de – leadja szavazatát az idősebb Le Pen ellen Jacques Chiracra.

Az átszavazások mértéke nehezen megítélhető, de következtethető egyrészt a felmérésekből, másrészt a hivatalos támogatásokból, vagyis abból, amikor a kieső elnökjelölt megkéri saját KÖRKÉP

25

első forduló

Macron: 24

második forduló

Le Pen: 21.3

Fillon: 20

Hamon: 6.4

Melenchon: 19.6

kitöltetlen

Le Pen: 34.2

Macron: 65.8

Becsült átszavazások vizualizálása - balra az első, jobbra a második forduló eredményei láthatóak

támogatóit, hogy kire adják voksukat a második fordulóban. A hivatalos támogatások ezúttal Macronnak kedveztek: a konzervatív republikánus François Fillon és az esélytelen szocialisták jelöltje, Benoît Hamon is erre szólították fel követőiket. A posztmodern marxista Jean-Luc Mélenchon ezzel szemben nem adott egyértelmű választ, hanem belső felmérést tartott a helyes módszerről: távolmaradás, Macronra szavazás, érvénytelen szavazat. A hatodik befutó, a független jobboldali gaullista Nicolas Dupont-Aignan ezzel szemben a Front Nationalt és Marine Le Pent támogatta. Látható, hogy hatalmas volt az eltolódás Macron javára, de ennek ellenére Le Pen első fordulós 7,678,000 eredményét majdnem 3 millióval, 10,644,000 millióra tudta növelni május 7-én. Ebben a csaknem három millióban benne van minden bizonnyal Dupont-Aignan 1,700,000 szavazójának többsége, így Le Pen potenciálisan még a republikánusoktól, Mélenchontól és esetleg más baloldaliaktól is vehetett el úgy másfél millió szavazatot. Emmanuel Macron mindemellett 12,1 millió plusz szavazatot hozott a második fordulóban, ami Fillon és Hamon együttesen elérhető 9,5 millió szavazata mellett még 26

KÖRKÉP

további 2,6 millió szavazatot jelent. Ezek a hatalmas számok egyértelművé teszik Le Pen elutasítottságát, és azt is, hogy Macron sokak számára „kisebbik rossz” – de nem feltétlenül jó.

Hozzá kell tenni, hogy történelmi csúcsot jelentett, hogy a leadott szavazatok közel 12%-a (!), több mint 4000000 voks votes blancs et nuls, vagyis érvénytelen vagy üres szavazat volt, ami egyértelműen jelzi a szavazók kiábrándulását, sőt, átszavazási hajlandóságuk hiányát is. Ugyanis az első fordulóban az érvénytelen és üres szavazólapok száma még egymillió alatt maradt. Ha ehhez még hozzáadjuk az első és a második forduló közötti részvételi különbséget (áprilisban kereken 36, májusban 31,4 millió szavazó járult az urnákhoz), az derül ki, hogy 7,6 millió szavazót az első forduló eredménye ábrándított ki! Mindezt úgy, hogy az első forduló 77%-os, a második forduló 74%-os részvételi aránya szintén mélyrepülés az Ötödik Köztársaság történetében, miközben a második fordulóban a két jelölt az összes elérhető szavazó mindössze 26%-át szólította meg, ami szintén történelmi mélypont. Úgy tűnik, hogy sem populista hullámról, sem Európa-párti ellenhullámról nem lehet beszélni, de a társadalom általános kiábrándultságáról és fásultságáról határozottan.

«Moi ou Mme Merkel» A 2017-es elnökválasztás egy sokat emlegetett aspektusa, hogy most tisztán összecsaphat a „globalista tábor” a „populista táborral”, az Európa-pártiak az Európa-ellenesekkel, a globalisták a nacionalistákkal, vagy az utóbbiak szóhasználata szerint a globalisták a hazafiakkal. Mindez ismerősen cseng, hiszen az elmúlt időszak egyik divatos politikatudományi fordulata szerint a spektrum két szélén olyan erők nyertek teret, melyek a globalizáció káros hatásait hangsúlyozzák, felvennék vele a harcot, visszafordítanák, miközben a politika középen a jobb- és a baloldal összeért, és nagyjából hasonló módon inkább kihasználnák a globalizáció nyújtotta előnyöket, illetve amúgy is visszafordíthatatlannak ítélik a folyamatot. A francia elnökválasztást különösen is megerősítő esetnek vélték, hiszen a „globalista exbankár” Macron állt ki a munkásbarátnak látszó, nacionalista Le Pennel szemben. Macron amúgy megválasztása óta már beszélt az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az innováció fontosságáról, Franciaországnak ebben vitt szerepéről, nem kis népszerűséget szerezve a Facebookon, Barack Obama pedig videóüzenetben állt ki másodszor is a francia jelölt mellett, tehát minden adva van a globalista jelölt imázsához.

Mindezt azonban Le Pen is igyekezett kihasználni: anélkül, hogy különösebben „internacionáléba” szerveződött volna a többi nagy euroszkeptikus erővel, a globalizáció ellenfeleként határozta meg magát, beszélt a hazafi kontra globalista törésvonalról, a nemzetgyűlési választásokra mindenkit mozgósítani akar, „akinek Franciaország az első”, és magát nem a bankok és vállalkozások, hanem a munkások szószólójának tartja, amit a Whirlpool munkásainak meglátogatásakor is látványossá tett.

Sőt, a tévévitában emlékezetes módon közölte, hogy Franciaországot „mindenképpen egy nő fogja irányítani – vagy én, vagy Merkel asszony”, utalva arra, hogy Macron a bankok, a külföldi tőke, az Unió és ennélfogva a német gazdasági érdekek embere. De valóban így van ez?

Az átszavazások azonban azt mutatják, hogy az EU-ból kiábrándult szavazók, így Mélenchon támogatói nem szavaztak át nagy

számban Le Penre, ahogy Fillon EU-párti támogatói is sokkal kisebb mértékben szavazhattak Macronra, mint 2002-ben a szocialisták Chiracra. Hasonlóképpen, a sok érvénytelen és üres szavazat azt mutatja, hogy az átszavazás sokaknak nem volt ínyére. Mindez ellentmondani látszik annak a narratívának, hogy EU-párti és EU-ellenes erők harca volt a francia elnökválasztás. Az Európai Unió támogatása és a liberális globalista hozzáállás is bonyolultabb, mint elsőre látszik: Macront ugyanúgy támogatja a régi jobboldali Fillon, mint a szélsőbaloldali volt görög pénzügyminiszter, Janisz Varoufakisz, hiszen a francia miniszter annak idején nem támogatta a német megoldást a görög válságra. A kontinentális Európa választásait még mindig úgy tűnik, hogy inkább olyan kulturális attitűdök határozzák meg, melyek szerint a baloldal és a jobboldal nem szavaz le egymás euroszkeptikus, nemzeti jelöltjére. Az új francia elnök az Európai Unió kétsebességével kapcsolatban és az ultrakonzervatív fiskális szigor enyhítésében is más álláspontot képvisel, mint az EU-s sztenderd. Ez meglátszott az elnök május 8-i, Angela Merkelhez intézett telefonhívásakor is, amikor a német kancellár közölte, nem tudnak Franciaországnak nagyobb fiskális teret hagyni. Ha Európa kap is egy szimpatikus, dinamikus francia elnököt, az sem feltétlenül fog rögtön megnyugvást hozni az Európai Unióban, inkább látványos és kevésbé látványos küzdelmekre lehet számítani az EU nagy államai között. Eközben azonban Macronnak bizonyítania kell: nemcsak Le Pen ellen, hanem Hollande ellen, hiszen a változás ígéretével választották meg, ezért változásokat kell hoznia. Politikai stabilitás birtokában is kétséges, hogy gyors eredményeket tudna elérni a belpolitikában, legfeljebb kulturálisan, attitűdökben, imázsban tud újat nyújtani, és megpróbálhat aktív szereplőként fellépni az Európai Unióban. Ezt azóta már többször bizonyította: áramvonalas, félig nőkből álló kormányt állított össze, Merkel kancelláras�szonnyal az EU reformjáról tárgyalt, és percekig szorongatta Donald Trump amerikai elnök kezét, hogy „szimbolikusan se hátráljon meg”. Összegezve, Macron újdonságának ereje gyorsabban bebizonyosodhat a nemzetközi porondon, mint a francia belpolitikában.

KÖRKÉP

27

Angela Merkel, német szövetségi kancellár és Emmanuel Macron, francia elnök 28

KÖRKÉP

A globalizmus/szuverénizmus narratívájának folyománya az is, hogy Franciaország választásának európai dimenziót adjunk, mely Macron győzelmével véget vethet a populista pártok előretörésének. Vajon elindulhat-e egy európai újhullám, ami a Macronhoz hasonló „radikális centristákat” juttatja győzelemre? A választás egyik európai és amerikai mércével mért legnagyobb kérdése, hogy lesznek-e Macron-hullámok. Mark Rutte holland és Emmanuel Macron francia győzelme sokakat reménnyel tölt el a politikai középen és a liberálisok között, hiszen ahogy Obama elnök is fogalmazott, „Franciaországra sokan felnéznek”. Kétséges azonban, hogy az előbb is vázolt, rémesen bonyolult politikai térképnek van-e bármely más országban párhuzamossága, ahogy az is, hogy egyáltalán volt-e populista hullám Európában, vagy csak a brit UKIP elszigetelt esete, illetve az is, hogy Le Pen 10,5 millió szavazatával tényleg megszűnt-e a „populistaveszély”.

Ezek a kérdések ugyanis egyáltalán nem derültek ki sem a választási eredményekből, sem pedig a megelőző hónapok csatározásaiból. Összegezve, a francia választás a papírforma ellenére sem erősíti meg az általános narratívákat, sem Európára, sem Franciaországra nézve.

Macron személyes dinamizmusa sokat segített a versenyen, de az elutasítottság és a távolmaradás is nagy. A nemzetgyűlési választások tétje tehát, hogy tud-e többséget szerezni Macron új pártja, amire akár esélye is nyílhat, vagy gyenge többséggel, vagy akár egy másik párt támogatását felhasználva, vagyis cohabitation-ben kell kormányoznia. Ilyen nemzetgyűlési felállással valószínűbbnek tűnik, hogy a belpolitikai reformok lassabban fognak haladni, és Macronnak a kulturális kérdésekkel kell majd politikai tőkét szereznie, így a klímaváltozás elleni küzdelemmel, az integratív republikanizmus újradefiniálásával, vagy a közpolitika „barátságosabbá” tételével. Emellett kétségtelen, hogy első dolga lesz Franciaországot újra szereplővé tenni az Európai Unióban, sőt, az EU-reform szószólójává – ez gyors nemzetközi elismerést is hozhat, de el is odázhatja a tényleges lépéseket Franciaország hatszögén belül.

A cikk május 11-én íródott.

KÖRKÉP

29

A FRANCIA POLITIKAI RENDSZER Írta: Jancsek Enikő

A francia politikai rendszer az elnöki és parlamenti rendszer hibrid ötvözete. Alapjaként az Ötödik Köztársaság rendszere és az 1958-ban szövegezett alkotmány szolgál. Az elnök – akit 2000 óta már csak öt évre választanak – tölti be az államfő funkcióját, és hatalmát meg kell osztania a miniszterelnökkel, aki a kormányt vezeti.

A francia Parlament két házból áll, az alsóházként működő Nemzetgyűlésből (Assemblée nationale) és a Szenátusból (Sénat). Ezt a kétkamarás rendszert Charles De Gaulle vezette és eddig hatékonynak bizonyult a szélsőséges pártok kívül tartásában. A franciáknál létezik egy mondás, miszerint először a szíveddel, majd az eszeddel szavazol. A Nemzetgyűlés 577 megválasztott képviselője – az úgynevezett députés – a Bourbon-palotában ülésezik. A képviselőket egyéni választókerületből választják egy kétforPalais Luxembourg

30

KÖRKÉP

dulós rendszeren keresztül ötéves mandátumra.

Az így megválasztott testületet azonban az elnök bármikor feloszlathatja, és új választásokat követelhet, amennyiben ezt nem tette meg az utóbbi tizenkét hónapban. Érdekesség, hogy a francia forradalom alatt kialakult hagyománynak megfelelően ma is az elnök balján ülnek a baloldali, jobb oldalán pedig a jobboldali pártok, megfelelve a politikai spektrumnak. Sőt, a politikai filozófiákat jobb- és baloldalként megfogalmazó szemlélet éppen az akkori ülésrendről kapta a nevét az egész világon. Általánosságban a legnagyobb számban megválasztott képviselők pártjából kerül ki a Nemzetgyűlés elnöke.

A Nemzetgyűlés megválasztására 2017 júniusában került sor. A Szenátus a Luxembourgpalotában ülésezik. Közvetett módon választják a tagjait, tehát 150000 úgynevezett elektor

választja meg a szenátusi tagokat hat évre, a mandátumok felét háromévente újítják meg, nem egyszerre, hogy állandó rotáció érvényesüljön a tagságban. A szenátorok száma 348, ami Franciaország népességét kívánja tükrözni.

A Szenátus a kevésbé feszült viták miatt kevesebb médiafigyelemnek örvend. Franciaország legközelebb 2017 szeptemberében választja meg szenátorainak következő „felét”. Az alkotmány szerint a két ház ugyanazokban a hatáskörökben jogosult fellépni.

Az elnökválasztás a francia politikai élet legfontosabb része, ekkor indul be igazán a kampányolás. Az elnök a Francia Köztársaság végrehajtó hatalmi ágának vezetője, megválasztása után beköltözik az Élysée-palotába. Ezen felül az elnök hivatalával jár Andorra társhercegi címe, valamint a Francia Köztársaság Becsületrend és a Nemzeti Érdemrend nagymesteri címei is. Hatáskörei közé tartozik a miniszterelnök kijelölése, kérvényezheti a törvények egyszeri „újraolvasását”, emellett a Francia Haderő főparancsnoka, és elrendelheti akár nukleáris fegyverek bevetését is. Azonban egy jól kormányozható ország érdekében a Nemzetgyűlésben az újonnan megválasztott

elnök többsége a fontos, ami a legtöbb esetben meg is történik. Amennyiben ez nem valósul meg, ún. kohabitációra kerül sor, vagyis az elnök olyan miniszterelnököt kell, hogy válasszon, akinek van politikai többsége a kormányzáshoz, és aki nem az ő pártjából származik. Erre azonban kevesebb esély van, mióta az elnököt is öt évre választják, hiszen a két választás közel esik egymáshoz.

Habár a mostani elnökválasztás során akár kohabitációra is sor kerülhet, hiszen Emmanuel Macron tavaly alakult En Marche! (Indulás!) nevű pártjának szereplése nehezen megjósolható.

A miniszterelnököt tehát az elnök jelöli ki egy előre nem meghatározott időtartamra, és addig maradhat pozícióban, ameddig úgy érzi, hogy a Nemzetgyűlés és az elnök teljes bizalmát élvezi. Eddig az egyedüli női miniszterelnök Édith Cresson (1991–92) volt a Francia Köztársaságban, akit François Mitterrand elnök nevezett ki. A miniszterelnök az elnökkel ellentétben inkább a napi szintű feladatokban irányítja az országot és a kormányt, az állami szakpolitikák irányát szabja meg. Az elnök és a miniszterelnök között különleges kapcsolat van, amely abban is megnyilvánul, hogy az elnök nem oszlathatja fel

Assemblé Nationale

KÖRKÉP

31

a Nemzetgyűlést a miniszterelnök beleegyezése nélkül. A miniszterelnöknek, pozíciója átvétele után, az Hôtel Matignon szolgál rezidenciájaként.

Az elnök további feladatához tartozik a kormánytagok kijelölése, melyet a miniszterelnök ajánlásai révén tesz meg. Így áll össze a kormány, a Gouvernement de la République française, mely a miniszterelnökből, államminiszterekből, miniszterekből és államtitkárokból áll. Ezen belül létezik egy kisebb csoport, a Miniszterek Tanácsa, amely kizárólag a miniszterekből áll és az elnök elnököl, habár a miniszterelnök vezeti. Az úgynevezett Ministres d’État (államminiszterek) nagy presztízsű tisztség, mely még a miniszterekét is megelőzi, részt vehetnek a kormány munkájában, de jelenlétük inkább pártok felettiséget vagy egy-egy szakpolitika vagy normatív cél iránti határozott elköteleződést jelent. A miniszterek vezetik a minisztériumokat, államtitkárok pedig vagy egy-egy miniszter alatt vagy közvetlenül a miniszterelnöknek dolgoznak.

A Francia Köztársaság kormánya követi az általuk az ország egészére kidolgozott szakpolitikákat. A gyakorlatban a Tanács minden héten ellátogat ez elnök rezidenciájára, ahol különböző ügyekről vitatkoznak, majd megvitatják a kijelölendő személyek listáját, a Külügyminiszter pedig egy különleges beszámolóban vázolja fel a fontos nemzetközi ügyeket.

A Nemzetgyűlés a fő törvényhozó szerv, és leválthatják a kormányt is. A Szenátusnak már korlátozottabb a törvényhozási szerepe, hiszen egyet nem értés esetén az utolsó szó mindig a Nemzetgyűlésé. Törvényt egyrészt a Miniszterek Tanácsa, másrészt a Parlament tagjai kezdeményezhetnek. Az előbbi, az úgynevezett projets de loi esetében egy hatástanulmányt is kell mellékelni, amiben részletesen kell szerepelnie a törvény hatásainak a különböző területekre.

A Parlament tagjai által kezdeményezett törvények az úgynevezett proposition de loi-k, de csak külön finanszírozással haladhatják meg a pénzügyi keretet. A szavazás abban a házban zajlik először, ahol a törvényjavaslatot beterjesztették.

Az ez alapján létrejött szövegezést a másik háznak is el kell fogadnia. Ezek után kerül a javaslat az elnökhöz aláírásra. Itt van lehetőség, hogy vagy az elnök vagy bármelyik ház 60 delegáltja 32

KÖRKÉP

elküldje a javaslatot alkotmányos normakontrollra.

Ezen felül az elnök a miniszterelnök beleegyezésével vissza is küldheti a Parlamentbe a javaslatot egy ismételt átvizsgálásra. A törvény elfogadása után az elnök, a miniszterelnök és az érintett miniszterelnökök írják alá azt.

Köztársasági őrség A Köztársasági őrség a francia Gendarmarie, azaz csendőrség egy 2800 fős osztálya, és

az a feladata, hogy az állam védelmét biztosítsa Párizsban. Ez többek közt az olyan épületek védelmét jelenti, mint az Élysée-palota – az elnök

rezidenciája –, az Hôtel Matignon – a miniszter-

elnök rezidenciája –, a Luxemburg- és Bourbon-

palota illetve az Igazságügyi palota. Ezen kívül a Köztársasági őrség biztosít védelmet a legmagasabb rangú közjogi méltóságoknak, külföldi

látogatóknak és a katonai felvonulások alatt. Ők látják el továbbá a lovas járőrözést az Île-

de-France régióban, főképp az erdős része-

ken. A fontos személyek listáján kivételt képez

Franciaország elnöke, az ő védelmét ugyanis egy különleges osztag végzi el, amely ren-

dőrökből és csendőrökből áll. Mivel az őrség hagyományos párizsi csoport, így a mai napig magukon viselik a város címerét.

A köztársasági őrség lovas ezrede

DE GAULLE ÖRÖKSÉGE Írta: Baranyi Tamás Péter

Charles De Gaulle

Talán nincs még egy olyan francia, aki annyira nyomot hagyott volna az országon, mint Charles De Gaulle. Öröksége több szempontból is páratlan: első politikai fellépésével megmentette Franciaország becsületét a második világháborúban, és újra tárgyalóasztalhoz ültette a „nagyok” mellé, a másodikkal pedig megreformálta a gyenge köztársaságot és Európa vezető erejévé tette. Mindezt hatalmas tekintélyével, soha meg nem ingó személyiségével, politikai tehetségével érte el, valamint azzal, hogy önmagát gyakorlatilag azonosította Franciaországgal.

A tábornok személye hirtelen egy síkba tudta állítani a sokféleképp megosztott Franciaországot: a katonait és a polgárit, a Dreyfusard-t és

az anti-Dreyfusard-t, a baloldalit és a konzervatívot, a keresztényt és a republikánust, Vendée-t és Napóleont. De Gaulle 1940. június 8-i BBC rádióban sugárzott beszédében jelentette ki, hogy „Franciaország nincs egyedül”, és szervezte meg az ellenállást Angliában, a gyarmatokon, majd pedig az országban. Párizs visszafoglalásakor az ünneplő tömegben meglátta, hogy a nagy ügyek egyesítik Franciaországot, a különbözőségek eltűnnek, és csak a „franciaság” marad. Ez az élmény is formálta politikai nézeteit, ahogy a Harmadik és a Negyedik Köztársaság válságai is.

Meggyőződésévé vált, hogy az országnak felül kell emelkednie az önző lobbikon és a megosztottságon, amit semmi nem jelenített meg jobban, mint a politikai pártok állandó belharcai, szövetségkötései és kölcsönös árulásai.

A második világháború végén teljesen új rendszert akart megalapítani: nem visszaállítani a teljes kapitalizmust, hanem a magántulajdon szentsége mellett államosításokkal és gazdasági tervezéssel javítani az életszínvonalat; nem diktatúrát, de nagyobb központi hatalmat; állami gondoskodást, de nem „szolgáltató államot”.

Mivel nézeteit ekkor még nem tudta érvényesíteni, 1946 elején lemondott. Elnézve az 1946 és 1958 közötti 24 kormányt, feltette a költői kérdést: „Hogyan lehet kormányozni egy országot, ami 246 féle sajtot készít?”

1958-ra a Negyedik Köztársaság válsága teljesen egyértelművé vált az algériai háború miatt.

Véget kellett vetni a háborúnak, és erre csak De Gaulle volt képes. Ezúttal elfogadták a politikai újjáépítésről alkotott nézeteit. Az új alkotmányban olyan erős központi hatalmat vázoltak fel, ami miatt az államformát maga az alkotmányt író Michel Debré nevezte el „választott monarchiának”. Az Ötödik Köztársaságot megteremtő népszavazáson több mint 31 millió ember, a szavazók 82,6%-a szavazott De Gaulle elképzelései KÖRKÉP

33

mellett. Ez azonban még csak a jogi kereteket fektette le. A tábornok ezután nekilátott, hogy a hidegháború bipoláris világában egy új pólust hozzon létre, a francia pólust. „Ha tudni akarom, mit gondol Franciaország, megkérdezem magamat”, mondta De Gaulle, aki azt biztosan tudta, hogy mi kell Franciaországnak, ha azt nem is mindig, hogy mit gondol. Az erős központi hatalom, a gondoskodó, de nem „szolgáltató” állam, a nemzeti büszkeségre alapozott, de nem soviniszta vízió, a kereszténység és a világnézeti semlegesség között álló állami laicizmus mindenki számára elfogadhatónak tűnt.

Valójában a francia forradalom óta ez volt az első államforma, amit a franciák többsége elfogadott megosztottság nélkül. Az elnök pártja, a L’Union pour la nouvelle République (Új Köztársaságért Unió) valamint utódai, beleértve a 2015-től Les Républicains-nek nevezett pártot is, mindig kerülték a „párt” megnevezést, helyette mozgalomként, unióként vagy csak „republikánusokként” határozták meg magukat. A francia jobbközép nemcsak elnevezésben, hanem ténylegesen is meg akarta haladni a pártcsatározásokat.

De Gaulle megértette, hogy csak akkor tekintik Franciaországot ismét nagyhatalomnak, ha szert tesz azok legfontosabb fegyverére, az atombombára. Politikájának célja tehát változatlan maradt: a szuverenitás visszaszerzése. A világháborúban a megszálló németektől akarta visszaszerezni, a hatvanas években pedig a szovjetektől és amerikaiaktól. Ahogy ő maga szerette emlegetni: Jaltától, vagyis az európaiak feje felett megkötött nagyhatalmi alkutól. Pénzt és energiát nem kímélt, ha a francia atombombáról volt szó: az atomtudósok Mikulásként emlegették, hiszen bármit kérhettek, megkapták. 1960. február 13-án a szaharai Raggane közelében valóban fel is robbantották az első kísérleti atombombát. Két héttel később Languedocban ezt így kommentálta: „Ha Franciaországnak szüksége is van szövetségesekre – védelmezőkre már nincs többé”.

De Gaulle, immár az atombombával a birtokában, a következő pontokon törte meg az évtizede szilárdan álló atlanti szövetség egységét: vehemensen ellenezte az NSZK atomfegyverhez jutását, megvétózta Nagy-Britannia csatlakozását az Európai Közösséghez. 1963-ban tető alá hozta 34

KÖRKÉP

az Elysée-szerződést, amivel véget vetett az évszázados francia–német ellenségeskedésnek, elismerte a Kínai Népköztársaságot, elítélte a vietnámi háborút, próbált megszabadulni a dollár alapvaluta státuszától, illetve, és ez a legfontosabb, 1966-ban kivonta Franciaországot a NATO katonai szervezetéből, rákényszerítve ezzel a szervezetet a „világ legdrágább költözésére”. Fontos kérdéseket vetett fel, hogy mit akart elérni De Gaulle a NATO-ból való visszavonulással. Henry Kissinger még 1965ben így jellemezte De Gaulle gondolkodását: „Való igaz, a Franciaország és az USA közötti vita részben akörül a filozófiai probléma körül csoportosul, hogy miképpen működnek együtt az országok.

Washingtonban egy olyan rendszert erőltetnek, ami az önálló cselekvést gyakorlatilag ellehetetleníti azáltal, hogy mindegyik szövetségesnek kiosztja a teljes feladat egy kis részét. Párizsban viszont ahhoz ragaszkodtak, hogy a konszenzus csak akkor ér valamit, ha a partnereknek igazi döntési szabadságuk van”.

De Gaulle kétségtelenül nagy súlyt adott Franciaországnak azzal, hogy eltávolította NagyBritanniától és az Egyesült Államoktól. De tudta, hogy a hatszögnyi terület önmagában kicsi: az egységesülő Európa és Franciaország céljai ebben a tekintetben azonosak voltak. Újra önálló szereplővé akarta tenni e kettőt, ezért is hangsúlyozta mindig „az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa” politikáját, vagyis azt, hogy a nem európai szuperhatalmak befolyásától minél inkább szabadon, az európaiak döntsenek az európai kérdésekben. Nemcsak a kelet-európai szovjet befolyás fellazítása volt tehát kívánatos, hanem a Nyugat-Európában tapasztalható amerikai befolyás is. Hogy mindez hogy érintette a hidegháborús lojalitást? De Gaulle tábornok erre azt válaszolta, mindez „nem igazán számít. Úgyis mindig egy oldalon találjuk majd magunkat.”

De Gaulle központosított és hatékony kormányzási módszerei közel sem jelentettek diktatúrát.

Amikor 1968-ban a diáktüntetések és a munkáselégedetlenség miatt úgy tűnt, már nem vonzó az Ötödik Köztársaság, az őt támogató gyűlés elsöpörte a bukásában reménykedőket.

1969-ben az alkotmánymódosítási népszavazáson azonban – kis különbséggel – elbuktak az új javaslatai, ezért lemondott és visszavonult a poli-

tikától. Utódai, az Ötödik Köztársaság elnökei, Georges Pompidou és Valery Giscard d’Estaing a De Gaulle-i örökséget követték. A szocialista François Mitterrand Amerika-barátabb és liberálisabb gazdaságpolitikája sok szempontból átalakította ezt az örökséget, bár az elnök nagy projektjei (grand travaux) határozottan a De Gaulle-i országegyesítő elképzelésből táplálkoztak. Az azt követő republikánus (Jacques Chirac, Nicolas Sarkozy) és szocialista elnökök (François Hollande) azóta is küszködnek a De Gaulle-i örökséggel.

Vajon milyen fordulatot hozhat ebben Emmanuel Macron elnöksége? A nemrég megválasztott elnök néhány szimbolikus ponton határozottan gaullista tendenciákat mutat, így például neki sincs igazán pártja, vannak jelek arra, hogy „nagy projektek-

ben” gondolkodik, jobb- és baloldali, férfiakból és nőkből egyenlő számban álló kormánya szintetizáló szándékot mutat, akárcsak Európa reformjának és megerősítésének gondolata. Hogy a De Gaulle-i víziónak lesz-e folytatása, annak talán a NATO-hoz és a Közös Európai Haderőhöz való viszony lehet majd a legjobb fokmérője. A gauillista politikai berendezkedés néhány vonása, így a lendület, és a könnyen kezelhető parlamenti többségen nyugvó végrehajtó hatalom adva van, de a nemzeti konszenzust gyengíti a szavazástól távolmaradók sokasága. Vajon működik a De Gaulle-i alkotmány gaullizmus nélkül? Létrejöhet-e újra a francia nemzeti egység, vagy újra vissza kell térni a 246-féle sajthoz és a 24 kormányhoz?

Emmanuel Macronnak nehéz feladata lesz.

Charles De Gaulle műemlék a Champs-Élysées sugárúton KÖRKÉP

35

A FRANCIA TILTAKOZÁSI KULTÚRA ÉS A NUIT DEBOUT Írta: Wiszt Diana

Franciaországban a hangos véleménynyilvánításnak nagy hagyományai vannak, még akkor is, ha nem akarunk visszatekinteni az 1789-es forradalomig; bár akkoriban e megmozdulások nemcsak utcai felvonulásokban teljesedtek ki, hanem bizony fejek is hullottak a szó legszorosabb értelmében. Természetesen a tüntetéseknek nem mindig volt ilyen drasztikus végkimenetele, azonban a demonstrációk szorosan együtt járnak a polgári átalakulással és a társadalmi fejlődéssel. A véleménynyilvánítás ezen formái közül a franciák ma már a barátságosabbakat, kevésbé erőszakosakat választják, azonban még manapság is előfordul, hogy elszabadulnak az indulatok.

Habár maguk a franciák általában hevesen tiltakoznak a sztrájkkultúra címke ellen, tény, hogy mégiscsak nekik köszönhető a mai modern euróStrasbourg - 2016. március 9.

36

KÖRKÉP

pai polgári elégedetlenkedési kultúra kialakulása.

A francia közélet és politika követőinek bizonyosan nem kerüli el a figyelmét az a tény, hogy az országban valami miatt mindig tüntetés van.

Francia „kivételességtudat” A hírhedt francia sztrájkkultúra gyökerei egészen 1789-ig nyúlnak vissza, amikor is a forradalom – egyfajta dominóhatással – Európa-szerte kikezdte az arisztokratikus hatalomgyakorlást, és elindította a polgári demokratikus rendszerekre való átállást. A nagy francia forradalom azonban nem csak a nemesi kiváltságok és a királyság megszüntetéséről szólt: az emberi jogokért és a törvény előtti egyenlőségért folyó küzdelem megalapozta a modern Franciaországot és meghatározta a Francia Köztársaság jelmondatát, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” mottóját,

utat mutatva Európa számára, és univerzálissá téve a francia alapértékeket.

A francia „kivételességtudat” többek között a republikanizmusban és annak alapértékeiben is megnyilvánul, amely kimondja, hogy a francia politikai kultúra sokkal több, mint „egyszerű” demokrácia, ugyanis az állampolgároknak nemcsak joguk, hanem kötelességük is felszólalni és kiállni az érdekeikért.

Franciának lenni annyit tesz, mint aktív tagja lenni az egyén saját politikai közösségének.

Magát a sztrájkjogot az 1946 -os, majd az 1958-as alkotmány is biztosítja, amely szerint mindenkinek jogában áll megvédeni a jogait és érdekeit a szakszervezetek segítségével, valamint mindenkit megillet a szabad érdekképviseleti szerv választásának joga.

Azonban míg más országokban a megfeneklett tárgyalásokra válaszul vonulnak az emberek az utcára, addig Franciaországban csak az erőfitogtatás után kezdődhetnek az egyezkedések, köszönhetően annak, hogy húsz évvel korábban eltörölték a sztrájkok büntethetőségét, mint hogy legalizálták volna a szakszervezetek alapítását.

Gyenge és fragmentált szakszervezetek A mindennapi életre gyakorolt kellemetlen hatásuk ellenére a franciák hisznek a tüntetés erejében. Azonban míg például a ’68-as és ’95-ös diáklázadások alatt még lehetséges volt az élet megbénítása és a teljes munkabeszüntetés, addig a 2007-ben bevezetett minimumszolgáltatást előíró törvény nagymértékben csökkentette a sztrájkok hatékonyságát és mennyiségét.

Nem csak a tüntetések veszítenek erejükből, a szakszervezetek is árnyékai korábbi önmaguknak; a hangos demonstrációk többsége mögött, más országoktól eltérően, nem áll szakszervezet. Míg az 1970-es években a munkavállalók közel 20%-a tartozott valamilyen szakszervezethez, addig ma ez a szám a 8%-ot is alig éri el.

Az OECD országok között Franciaország vonultatja fel a legtöbb szakszervezetet, ugyanakkor ők rendelkeznek a legalacsonyabb taglétszámmal is, ezáltal jóval kevésbé is hatékonyak. Ahelyett, hogy együtt, közösen harcolnának a közös céljaikért, inkább a függetlenséget választják, így a már eleve fragmentált érdekképviseletek a saját kis harcaikat is egyedül próbálják megvívni, miközben egymással is küzdenek a média

Nuit Debout Paris

KÖRKÉP

37

és az emberek figyelméért. Egy-egy nagyobb megmozdulás idején hirtelen újra elkezd nőni a taglétszámuk, de ez csak ideiglenes, a folyamat erodálását nem tudja megállítani.

Nuit Debout Az utóbbi évek egyik leghangosabb konfrontációja a francia kormány és nép között eredetileg egy konkrét ok miatt kezdődött 2016. március 31-én. Manuel Valls, akkori miniszterelnök a munka törvénykönyvének módosítására terjesztett elő javaslatot, amelyet az alkotmány 49.3-as cikkelyének alkalmazásával parlamenti szavazás nélkül vittek át a Nemzetgyűlésben (bár a szenátus tárgyalta volna). A módosítás olyan mértékű ellenállást váltott ki az emberekből, hogy a szocialista képviselők nagy része nem volt hajlandó kiállni a javaslat mellett, amely többek között megkönnyíti és olcsóbbá teszi az alkalmazottak felvételét és elbocsátását, nagyobb teret enged a rövid lejáratú, részmunkaidős szerződéseknek, valamint csökkenti a szakszervezetek befolyását az alkurendszerben. A munkaügyi miniszter családneve után El-Khomri-törvényként is ismert reform, amely a Work Sim-program előrejelzései szerint sem javítaná az évek óta 10% körüli munkanélküliségi rátát, az utolsó szög volt a szocialisták koporsóján. Látván, hogy a szocialista kormányzat szembemegy mindazokkal az értékekkel, amelyek nevében felhatalmazást kapott a kormányzásra, alig tíz nap alatt több mint egymillióan írták alá a petíciót, amelyet spontán megmozdulások követtek hitelesebb politikai képviseletet követelve.

Mit is jelent a nuit debout? Magyarul éjszakai felkelésnek fordíthatjuk, miszerint nem szabad meghunyászkodnunk, hanem emelt fővel, öntudatosan ki kell állnunk a jogainkért, miközben természetesen jól is érezzük magunkat.

Az alapvetően békés térfoglaló mozgalom először a párizsi Köztársaság téren bontakozott ki, majd fokozatosan tovább terjedt az ország számos városának tereire. A tüntetéseken skandált jelszavak mellett előadások, koncertek, filmvetítések keretében vitatták meg a legégetőbb kérdéseket főleg fiatalok, de nem kizárólagosan csak ők. Azonban a békés 38

KÖRKÉP

természetű demonstráció néhány hét alatt még Franciaországban is szokatlan összecsapásokba torkollott a tüntetők és rendfenntartók között. 2016. július 21-én kiderült, hogy a tüntetések nem jártak sikerrel; a javaslatot törvénybe iktatták. Egészen 2017. február 19-ig úgy tűnt, kifulladt a nuit debout, azonban az elnökjelöltek körül felmerülő korrupciós vádak, valamint az egyre inkább elharapódzó rendőri túlkapások új táptalajt adtak a képlékeny mozgalomnak, egyre feszültebb hangulatot generálva az elnökválasztás hajrájában. Emmanuel Macron számára a vezető politikai elitből egyre inkább kiábrándult és dühös tömeg kezelése kulcsfontosságú feladat lesz a jövőben.

A FRANCIA MUSZLIM VÁLASZTÓK ÖSSZESSÉGÉNEK POLITIKAI PREFERENCIÁI Írta: Benedek Tibor Wilhelm „Rien, heureusement, n’est moins prévisible que la démocratie” (Szerencsére semmi sem kevésbé kiszámítható, mint a demokrácia). A francia közéleti értelmiségi, Jacques Attali ezzel a kijelentésével a demokrácia kiszámíthatatlanságát dicséri. Annak ellenére, hogy a muszlim kultúra Franciaországban a gyarmati időszak és az 1960as és 1970-es évek munkaerő-áramlása óta jelen van, a muszlim választók részvétele a francia demokráciában sosem volt számottevő. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a francia muszlimok sosem játszhattak fontos szerepet a demokráciában. Mindazonáltal manapság a muszlimok száma Franciaországban 3 és 4 millió között mozog, ami nagyjából 6 százaléka a teljes 67 milliós népességnek, és 5 százaléka a választóknak.

Ezek a statisztikák azt mutatják, hogy a muszlim választók megkerülhetetlenné váltak a francia választási kampányok során, preferenciáik elemzése pedig egyre fontosabbá válik.

Már korábban is kialakultak kezdeményezések arra vonatkozóan, hogy elősegítsék a muszlimok politikai állásfoglalását, például különböző világnézeti pártokkal, mint az UDMF (Francia Muszlimok Demokratikus Uniója), vagy más intézmények révén, melyek a muszlim jogokat védik vagy támogatják a francia társadalomban.

Ugyanakkor Franciaországban a mai napig kifejezetten fontos kérdést jelent, hogy egy párt hogyan viszonyul a muszlim közösséghez.

A muszlim preferenciák elemzése a 2017-es elnökválasztás kapcsán nem egyszerű eset.

A vallási csoportok vizsgálata már önmagában bizonyos mértékig ellentétes a szekularizmus eszméjével, amely nem feltétlenül a legjobb öröksége a francia forradalomnak, de a francia politika és kultúra alapját képezi. Az Ifop közvélemény-kutató intézet igazgatója, Jérôme Fourquet a 2012-es választásokkal kapcsolatban végzett egy felmérést a francia muszlimok választási viselkedéséről.

Sokféleség

A felmérés szerint1 a francia muszlimok 57 százaléka szavazott az elnökválasztás első körében François Hollande-ra, míg mindössze 7 százaléka találta meggyőzőbbnek Nicholas Sarkozyt.

Jean-Luc Mélénchon, a Baloldali Front vezetője 20 százaléknyi szavazatot kapott, míg Marine Le Pen (Nemzeti Front) 4 százalékot. Az elnökválasztás második fordulója kemény küzdelmet hozott Hollande (51,6 százalék) és Sarkozy között (48,4 százalék). Az Ifop szerint a francia muszlimok esetében jóval egyértelműbb volt a választók preferenciája: 86 százalékuk ugyanis Hollande-ra szavazott, és csak 14 százalék választotta Sarkozyt.

1 A teljes választók tekintetében a szavazatok 29 százalékát kapta Hollande.

KÖRKÉP

39

CHART TITLE

CHART TITLE 4

5

6

7

1

8

i

els

2%

őf

or d

nc

k

6

7

8

9

els

1% 1%

4%

ő

fo

6% 14% 2%

s zl ul ó

5

t ai

má

Mu

m

i ásod k ford

4

2%

f ra

im

Fra

29%

3

ló

18%

iá

a za av sz

2

u rd

nc iá

at a

3

ó

s

z va za

2

ul

k

1

sodik fordu

ló

2%

48% 52%

20%

9%

57%

2%

86% 11%

7% 27%

1. forduló

2. forduló

1. forduló

2. forduló

Sarkozy

27%

48,40%

Sarkozy

7%

14%

Hollande Mélenchon Joly

Bayrou

29%

51,60%

Hollande

11%

Mélenchon

2%

Joly

9%

Bayrou

Dupont-Aignan 2% Le Pen

57%

86%

20% 2%

6%

Dupont-Aignan 2%

18%

Le Pen

Arthaud/Poutou 2%

Cheminade

4%

1%

Arthaud/Poutou 1%

A 2012-es elnöki választás szavazatai az első és második körben, %-ban kifejezve 25,4%

10,9%

11,7%

10,5%

9,8% 5,7%

5,7%

1984

1989

1994

1999

2004

2009

A Nemzeti Front választási eredményei az Európai Parlamenti választásokon 40

KÖRKÉP

2014

Az Ifop adatai alapján arra lehet következtetni, hogy a francia muszlimok többsége 2012-ben a baloldali politikai pártokat támogatta. Mindemellett Jacques Attali gondolata a demokrácia kiszámíthatatlanságáról igaznak bizonyulhat, hiszen az utóbbi tendenciák a francia társadalomban a muszlim választók paradigmaváltását mutatják. 2012 óta a Nemzeti Front felemelkedése egyre fontosabb tényezővé vált a francia politikában. 2014-ben, a párt létrehozása óta először, a Nemzeti Front nyerte meg az európai parlamenti választásokat. Ezt a jelenséget a francia média a jobboldali párt új célcsoportjával, a muszlim választók szavazataival magyarázta. Marine Le Pen színrelépése óta a francia állampolgárok teljes közösségét tekinti célcsoportnak, és nem fordít figyelmet azok származására, még annak ellenére sem, hogy mind az iszlamizációval, mind a tömeges migrációval szembehelyezkedik. E stratégia hatásait a Nemzeti Front sikerességére statisztikailag nem mérték fel, azonban számos interjú jelent meg a témában és négymillió ember követi a „Muszlimok vagyunk és büszkén szavazunk Marine Le Pen-re” nevű Facebook oldalt.

Mindez azt bizonyítja, hogy a muszlim választók valóban számítanak a Nemzeti Front választási eredménye szempontjából. Ezen példák is jelzik az előbb megemlített paradigmaválást a francia muszlim választók körében.

A francia muszlimok általánosságban véve csalódottak a hatalmon lévő pártok passzivitása miatt, és véleményüket protest-szavazással fejezik ki. A társadalmilag sikeresen integrálódott muszlimok emellett potenciális fenyegetésként élik meg a muszlimok bevándorlását, és nem értenek egyet az iszlám teológia konzervatív interpretációjával. Kérdéses, hogy a Nemzeti Front mennyire profitált a törvényhozói változásokkal az azonos neműek közti házasság kapcsán, és hogy milyen mértékben azonosítják magukat a francia muszlimok a Nemzeti Fronttal. Ugyanakkor meg kell ismételni, hogy ezen paradigmaváltások a demokráciában nem mindig kiszámíthatóak és a francia muszlimok részvétele fontos szerepet játszik a 2017-es elnökválasztáson és a további, közeljövőben esedékes választásokon.

KÖRKÉP

41

MOZAIK: AZ EGYENLŐSÉG ESZMÉJE ÉS A BEVÁNDORLÓK INTEGRÁCIÓJA FRANCIAORSZÁGBAN Írta: Madeline Stein

Franciaország történelmileg az egyik legrégebbi bevándorlási célország Európában. Jelentős második generációs népessége van, és a lakosság egynegyede bevándorlói háttérrel rendelkezik. Annak ellenére, hogy Franciaországban nagyszámú bevándorló él, nehéz statisztikákat és pontos demográfiai adatokat gyűjteni róluk, mivel egy 1872-es törvény tiltja a francia állampolgárok faji vagy vallási alapú megkülönböztetését a hivatalos népszámlálások során. Ezzel egyidőben viszont a nem állami szervezetek számára engedélyezett az ilyen demográfiai adatok gyűjtése és közzététele. Az egyenlőség republikánus eszméje emellett több francia állami politika alapját is képezi. Erre az eszmére alapozva a megkülönböztetés egyetlen legitim formája az állampolgárság, a törvények és szakpolitikák nem részesíthetnek előnyben vagy célozhatnak meg egy csoportot egy másikkal szemben.

Mivel a bevándorlók Franciaországban született gyermekei 18 éves korukban állampolgárságot kapnak, a hivatalos statisztikákban nem szerepelnek. A második generációs személyeknek azonban ennek ellenére is gyakran gazdasági és társadalmi korlátokkal kell szembenézniük. A francia kormány a bevándorlók Franciaországban töltött első öt évére korlátozza a társadalmi integrációra irányuló kezdeményezéseket. Ezt az időszakot követően az integrációt az országban általánosan megjelenő politikák

fedik le, melyek jellemzően a hátrányos helyzetű körzeteket célozzák. Az integráció az oktatásra, munkára, társadalmi kohézióra, nyelvi készségekre és más tényezőkre vonatkozik, melyek hozzájárulnak a bevándorló sikeréhez és életminőségéhez a lakóhely szerinti országban.

A megerősítő intézkedésekre vagy a pozitív diszkriminációra tett korábbi erőfeszítések ellentmondásosak voltak, mivel az egyenlőség mélyen gyökerező értékének megsértéseként tekintettek rájuk. A francia bevándorlás-politika tehát meglehetősen ellentmondásos, hiszen az ország jelentős bevándorló népességgel rendelkezik, a fent említett ötéves perióduson túl azonban az állam nem alkalmazhat célzott intézkedéseket ezen személyek integrációjára.

A Mozaïk RH nevű, 2007-ben alapított szervezet a republikánus egyenlőség eszméje és a hátrányos helyzetűek munkaerőpiaci integrációjának elősegítése közötti dilemmával foglalkozik. A Mozaïk egy munkaközvetítő iroda, melynek célja a kapcsolat kiépítése az alkalmazottakat kereső cégek és a történelmileg szegény külvárosban élő tehetséges fiatalok között, akik gyakran hátrányba kerülnek az álláskeresés során.

Alapítója Said Hammouche, egy marokkói származású francia állampolgár Seine-Saint-Denisből, aki az állami oktatási szférában dolgozott, és a sokféleség kérdéseivel foglalkozott, mielőtt megalapította vállalkozását. Motivációi között

Külföldi születésű népesség Franciaországban

Bevándorlók létszáma

2005

2010

2013

2014

Az egész népesség része %-ban Külföldön született népesség Külföldi népesség

11,3 5,8

11,7 6,2

12,0 6,6

12,4 6,9

Forrás: OECD International Migration Outlook 2016, p. 259 http://www.oecd.org/migration/international-migration-outlook-1999124x.htm 42

KÖRKÉP

szerepelt saját családi háttere és a szakmai világba való belépés kihívása is.

Bár a Mozaïk segítségét kérő fiatalok gyakran rendelkeznek az elvárt képzettséggel és tudással a szakmai világba való belépéshez, nincsenek megfelelő kapcsolataik és erőforrásaik, melyek révén megtalálhatnák ezeket az állásokat. Sokszor kell szembenézniük a nevük miatti diszkriminációval, vagy a származásuk miatti negatív hozzáállással. Franciaországban eközben 200000 betöltetlen állás van. Megalakulása óta a Mozaïk 4000 alkalommal vett részt sikeres munkaközvetítésben, illetve 150 cég munkáját segítette. A Mozaïk három alcsoportból áll: Mozaïk Campus, Mozaïk Lab és Mozaïk Recruitment. A Mozaïk Campus fiatal diplomásoknak biztosít képzést álláskeresési készségek területén, mint például az állásinterjún való részvétel vagy a hálózatépítés. A Mozaïk Lab egy innovációs részleg, mely a diszkrimináció elleni küzdelmet és az esélyegyenlőség előmozdítását tűzte ki célul, illetve a Mozaïk RH programjainak értékelésével is foglalkozik. A Mozaïk Recruitment összekapcsolja a cégeket a fiatal tehetségekkel és tanácsadást nyújt a humánerőforrási osztályoknak. Ezen a területen a partnerek között szerepel az Accenture és más francia technológiai cégek is.

A Mozaïk kommunikációja sokkal inkább gazdasági jellegű, semmint a sokféleség belső értékeire fókuszáló. A szervezet jelszava a különbözőség (l’altérité), az egyenlőség (l’égalité) és a teljesítmény (la performance) értékhármasságára épül. Az első szerint a különbözőség a kreativitást és az innovációt segíti elő, nem a külföldiekkel kapcsolatos negatív sztereotípiákat. Ez a fogalom különösen fontos, tekintve,

hogy a tendencia szerint a cégeknek egyre globálisabb céljaik és egyre változatosabb ügyfelei vannak. A második érték kifejezetten az egyenlőség francia republikánus eszméjére utal. Bár a Mozaïk hátrányos helyzetű embereket céloz meg, támogatottjainak kiválasztásánál a munkakeresők érdemeire fókuszál. Az utolsó érték értelmében a szervezet figyelembe veszi mind a cég, mind az új alkalmazottak teljesítményét. Ezekkel az értékekkel összefüggésben Hammouche nagy hangsúlyt fektet annak kiemelésére, hogy a Mozaïk üzleti és nem jótékonysági szervezet.

A példa jelentőségét a következő tényezők adják: a bevándorlás hosszú történelme Franciaországban, az integráció nehézsége és az egyenlőség egyedi francia republikánus eszméje. Bár a Mozaïk a szegény városrészek jól képzett lakóinak egy részcsoportját célozza meg, pozitív kezdeményezésnek tekinthető a bevándorlók munkaerőpiaci integrációjának elősegítése szempontjából is. A munkavállalás kulcsfontosságú a gazdasági és társadalmi tőke számára, ebben az értelemben az integráció hasznos komponensét jelenti. A környékbeli sikeres szakemberek ezenkívül más ígéretes tanulók számára is példaként szolgálhatnak.

A Mozaïk működése mintát adhat a hasonló szerepvállalásra törekvő szervezeteknek, megmutatva, hogy milyen módon segíthetik elő azt a folyamatot, melyben a szegény külvárosi körzetek a társadalmi problémák és a bűnözés melegágyai helyett a fiatal tehetségek „inkubátorává” alakulhatnak.

Eredmények a Mozaik létrehozása óta

12000

Elkísért jelölt

11000

Létrohozott interjú

3500

Munkaerő felvétel határozatlan,határozott szerződéssel és gyakorlatra

KÖRKÉP

43

FRANCIAORSZÁG LEGNAGYOBB EURÓPAI GYÖKERŰ KISEBBSÉGE Írta: Pál Zsombor Szabolcs

Franciaországban hosszú múltra tekint vissza a bevándorlók befogadása: a volt gyarmati lakosok mellett a XX. század második felében sok dél-európai munkás is itt kereste a boldogulását. Közülük a legtöbben a Magyarországhoz hasonló méretű Portugáliából érkeztek ide.

A Franciaországban élő portugálok ma is az ország legnagyobb európai gyökerű bevándorlócsoportjának számítanak.

Ahogy Franciaországban a migránsok befogadásának, úgy Portugáliában a kivándorlásnak vannak nagy hagyományai. A legtöbb portugál a gyarmatosítás korában a tengerentúlra indult szerencsét próbálni, Európát csak a XX. század második felében kezdték felfedezni maguknak.

A Franciaországba irányuló kivándorlás viszont már valamivel korábban, az első világháború alatt megindult, 1931-re már közel ötvenezer portugál élt az országban. Számuk csak a nagy gazdasági válsággal kezdett fokozatosan csökkenni.

A portugálok eleinte a második világháborút követően is inkább a tengerentúlon keresték sorsuk jobbra fordulását. Lassacskán azonban egyre inkább növekedésnek indult az Európán belüli migráció is, ami elsősorban a „harminc dicsőséges évét” élő, szélsebesen fejlődő Franciaországba irányult. Ez a migrációs hullám rövidesen olyan méreteket öltött, hogy az 1960as évek vége felé a Franciaországban letelepedő portugálok már az összes itt élő külföldi 22%-át tették ki. Az országban élő portugálok száma mindössze egyetlen évtized alatt ötvenezerről hétszázezerre emelkedett. Gazdasági és földrajzi helyzete mellett az ország egyik legfontosabb vonzerejét a helyi hatóságok ambivalens hozzáállása jelentette: a határaikon ellenőrizetlenül érkező tömegeket a franciák próbálták 44

KÖRKÉP

ugyan adminisztratív korlátok közé szorítani, ám a gazdaság munkaerő-szükséglete következtében a belépők hamar legalizálni tudták ott tartózkodásukat.

Ez a nagy bevándorlási hullám egészen az 1973-as kőolajválságig tartott. Ettől kezdve a franciák már igyekeztek jobban gátat vetni a migrációnak. Intézkedéseik nyomán a portugál bevándorlás ugyan mérséklődött, ám továbbra sem szűnt meg teljesen, és az 1980-as évek közepén, Portugália Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozásával új lendületet vett. Ennek következtében az 1990-es évek elejére már újra közel nyolcszázezer portugál élt Franciaországban.

Kezdetben a kivándorlók főleg a Portugália szegényebb területeiről származó, alacsonyan iskolázott, vidéki rétegeiből kerültek ki, akik az ország 1974-ig tartó autokratikus rendszerében kevés lehetőséget láttak az anyagi boldogulásra. Mások politikai okokból, vagy az 1961-ben kezdődött gyarmati háború miatti sorozások elől menekültek Franciaországba. Többen illegálisan, embert próbáló körülmények között kényszerültek elhagyni hazájukat. Megfelelő kapcsolati háló és helyismeret híján munka- és életkörülményeik eleinte igen mostohák voltak: sokan kényszerültek feketemunkára és a város körül elhelyezkedő bádogvárosok kunyhóiba.

A francia társadalom jó ideig próbálta figyelmen kívül hagyni a portugál bevándorlók jelentette problémát. Az 1960-as évek közepétől viszont egyre jobban ráirányult a többségi társadalom figyelme embertelen életkörülményeikre. Ebben fontos szerepe volt a haiti származású francia fotográfusnak, Gérald Bloncourtnak, aki igyekezett hitelesen dokumentálni a Bidonville-ben lakó

portugálok életének minden mozzanatát. Ekkor már a sajtó is kezdte egyre jobban felfedezni magának a témát, amiről 1968-ban még egy filmet is készítettek.

Ezzel párhuzamosan lassacskán a bevándorlók integrációja is megindult, jóllehet franciaországi tartózkodásukat eleinte mind a fogadó ország, mind pedig ők maguk átmenetire tervezték. A portugálok alacsony képzettségüket gyakorta megfeszített munkával próbálták kompenzálni, így hamar kialakult róluk a csöndes, visszahúzódó, de szorgos munkások képe. Mivel eleinte főleg építkezéseken és az autóiparban tudtak elhelyezkedni, elsősorban Párizsban, illetve más nagyobb városokban alakultak ki jelentősebb portugál csoportok.

A portugálokról kialakult kedvező képhez nagyban hozzájárult, hogy integrációjuk a kezdeti nehézségeket leszámítva sikeresen zajlott.

A gyarmatokról származó bevándorlókkal ellentétben lényegében „láthatatlanok” maradtak, amiben nagy szerepe volt, hogy új lakóhelyük a társadalmi mobilitás területén is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Míg kezdetben a bevándorló portugálok többsége semmiféle képesítéssel nem rendelkezett, leszármazottaik között az 1980-as évektől egyre népszerűbb lett a továbbtanulás iránti igény, ezzel pedig fokozatosan közeledtek a helyi társadalom mintázataihoz. A munkaerőpiacon is hamar megtalálták a számításaikat, így a többi nagyszámú kisebbségekhez képest kevésbé váltak frusztrálttá a maguk elé kitűzött célok teljesítése során.

A Franciaországba irányuló portugál kivándorlásról azonban egyáltalán nem lehet csupán múlt időben beszélni: ezek a trendek napjainkban is tovább folytatódnak. Az eurózóna fel-

Maria da Conceição Tina Melhorado – A korszak egyik ikonikus képe, Gerald Bloncourt készítette

állítását követő stagnálással újra felerősödött a Portugáliából való elvándorlás, ami csak a 2008-as válsággal akadt meg átmenetileg.

Az elmúlt években ugyan Franciaország hátrébb csúszott a portugálok célországainak listáján, de az ide érkező bevándorlók közül még mindig ők jelentik a legnépesebb csoportot.

Sőt, közel hatszázezer portugál születésű tagjával a franciaországi még ma is a legnagyobb külföldön élő portugál migráns közösségnek számít. Számuk csak a volt afrikai gyarmatokról Franciaországba érkező algériaiak és marokkóiak számával vetekszik. Kivándorlásuk okai a korábbi évtizedekhez hasonlóan továbbra is elsősorban gazdasági természetűek, de ma már egyre több fiatal és diplomás is úgy dönt, szerencsét próbál az országban. Francia társadalomba való integrációjuk továbbra sem jelent problémát.

Mivel az elmúlt évek során a portugálok között a legnépszerűbb kivándorlási célországnak Anglia számított, a Brexit hatásai következtében a Franciaországba távozó portugálok száma várhatóan a jövőben sem fog csökkenni, sőt, minden bizonnyal a következő években további emelkedésnek lehetünk majd tanúi.

KÖRKÉP

45

46

KÖRKÉP

„MEGVÉDEM EURÓPÁT, A KONTINENSÜNK NÉPEINEK KÖZÖS SORSÁT.” Emmanuel Macron, 2017. május 7.

KÖRKÉP

47

FRANCIAORSZÁG ÉS A NATO PRAGMATIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉSE? Írta: Stepper Péter

François Hollande bejelenti a rendkívüli állapotot a 2015. novemberi terrortámadások után

2015. november 13-án este géppisztollyal felfegyverkezett terroristák előre megtervezett akció keretében terrortámadás-sorozatot követtek el Párizs különböző pontjain. Este 9 órakor három különálló robbantás és hat lövöldözés történt Párizs északi városrészében, a Stade de France stadionnál pedig bombamerénylet volt. A legtöbb halálos áldozatot a Bataclan színház elleni támadás követelte, ahol a terroristák túszokat ejtettek, majd a kivonuló rendőrséggel tűzharcba keveredtek. A beszámolók szerint a támadássorozatban legalább 120 embert öltek meg, ebből a legtöbbet, 89-et a Bataclan színházban. Több mint kétszázan sérültek meg a támadásokban, közülük nyolcvanan súlyosan. Válaszként François Hollande elnök televízióbeszédében rendkívüli állapotot hirdetett egész Franciaországra, és ideiglenesen határellenőrzést vezetett be.

48

KÖRKÉP

Ez az első országos kiterjedésű rendkívüli állapot a második világháború óta.

A terrortámadások után felmerült a kérdés, hogy kezdeményezik-e a washingtoni szerződés 5. cikkének, a védelmi klauzulának életbe léptetését. A NATO történetében egyszer került sor erre, mégpedig a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, amikor Lord Robertson NATO-főtitkár tanácsadóinak korábbi figyelmeztetései ellenére úgy döntött, hogy informális egyeztetések és a tagállamok biztos támogatásának garanciája nélkül is kezdeményezi az 5. cikk alkalmazását, amelyet végül az összes tagállam elfogadott.

Robertson így emlékszik vissza a történtekre: „Erősködtem, hogy az 5. cikk alkalmazható, és hogy az amerikai néppel való szolidaritás szempontjából feltétlenül alkalmazni is kell. Mit jelent vajon az önvédelemről szóló cikkely, ha

az agressziónak ebben a drámai pillanatában nem érvényes? Kétségek merültek fel – minden bizonnyal elvetjük, amennyiben a NATO 19 tagja közül akár egyetlenegy is ellenzi. Ekkor megszegtem a legtitkosabb ››Solana-szabályomat‹‹.

Az elődöm – Javier Solana – bölcs tanáccsal látott el, mielőtt Brüsszelbe érkeztem. ››George, mindig csak akkor vigyél előterjesztést a Tanács

Az amerikai Szabadságért Érdemérem, amit Lord Robertson NATO főtitkár kapott 9/11 után

elé, ha eleve biztos vagy abban, hogy a válasz igen lesz, vagy a legrosszabb esetben talán‹‹ – magyarázta.– ›› Ha a Tanácsban föléd kerekednek, akkor nemcsak a te hatalmad ér véget, hanem a NATO-é is.‹‹ Jó tanács volt; én azonban figyelmen kívül hagytam.”

Lord Robertson később megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet G. W. Bushtól, az Egyesült Államok elnökétől. Ugyanakkor látni kell, hogy az afganisztáni háború kezdeti szakaszában az 5. cikk alkalmazásának korlátozott volt a gyakorlati jelentősége, az amerikaiak saját katonai erejükre támaszkodva végezték a műveleteket.

A 2015. novemberi párizsi terrortámadás-sorozat tragikussága ellenére még a 20 legtöbb áldozatot követelő merénylet listájára sem kerülhetne fel, hiszen például Irakban csak 2013-ban két, több mint 400 áldozatot követelő támadás történt, illetve a libanoni polgárháború alatt Bejrútban elkövetett támadásokban is legalább kétszer ennyien haltak meg, ahogy a polgári repülőjáratok elleni támadásokban is jóval többen estek áldozatul. Például a Lockerbie felett felrobbantott Pan Am 103-as

A Taverny parancsnokság alá tartozó Dassault Mirage IV nukleáris bombázó repülőgép és az ennek légi utántöltésére képes Boeing C-135F Mont-de-Marsanban (1964) KÖRKÉP

49

járatán is több mit kétszer ennyi személy utazott.

Lényegi különbség azonban, hogy 2015 novemberében egy NATO-tagállamot ért támadás, és a transzatlanti védelmi szövetség hitelessége csak úgy őrizhető meg, ha a kollektív védelem jegyében a tagállamok úgy kezelik a másikat ért támadást, mintha az saját területüket érintette volna. Mégsem merült fel sem a NATOfőtitkárban, sem François Hollande-ban, hogy a NATO-tagállamok segítségét igénybe véve reagáljon a támadásokra. Annak ellenére, hogy Nicholas Sarkozy 2009-es történelmi jelentőségű döntésével a francia haderő visszatért a NATO katonai szervezetébe, amit De Gaulle 1967-ben hagyott el, az észak-atlanti szövetségre a franciák továbbra sem biztonságuk zálogaként, hanem csak egy potenciálisan alkalmazható eszközként tekintenek. Ennek megértéséhez érdemes áttekinteni az 1967-hez vezető időszakot és a 2009-es visszatérés időszakát.

Franciaország és a NATO viszonya a kezdetektől fogva problémákkal terhelt. De Gaulle tábornok kezdetben kiváló kapcsolatokat tartott fenn az Egyesült Államokkal, viszont Dien Bien Phunál és a szuezi válság során tanúsított viselkedésük miatt később már erősen neheztelt.

A regionális középhatalommá váló Franciaország ugyan az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja lett a második világháború után, a jaltai megállapodást követően azonban már inkább szemlélője, mint alakítója volt a világpolitikai történéseknek. A híres háromhatalmi memoranduma,

A „force de frappe” kialakítása 1964-ben létrehozták a stratégiai légierő-parancs-

nokságot (CFAS), amelynek Philip Maurin tábornok

volt az első parancsnoka. A levegőben történő utántöltés lehetővé válásával a francia stratégiai bombázók már képesek voltak elérni a stratégiailag fontos

amelyben egy olyan igazgatóság felállítását javasolta, amelyben Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok egyenlő felekként jelennek meg, már nem tükrözte a valós erőviszonyokat, azt az Eisenhower-kormány visszautasította.

Ez a visszautasítás megerősítette De Gaulleban azt az igényt, hogy újból megteremtse

A namuri torony. Majdnem ide került a SHAPE

az első francia nukleáris meghajtású rakétahordozó

tengeralattjáró, a Le Redoutable. 1974-ben a francia

szárazföldi haderő, az Armée de Terre kötelékében

hadrendbe állították a Pluton föld-föld nukleáris rakétákat. 1978-ban a Clemenceau repülőgép-hordozó megkapta a nukleáris minősítést – a hajón belül

létrehozták azt a különleges helyiséget, amelyben

célpontokat, nagyban növelve ezzel az ország kato-

a Super Étendard bombázók által hordozott nukle-

deti időszakban a Mirage IV bombázók jelentették

a Foch repülőgép-hordozót is hasonlóképpen alakí-

nai-stratégiai önálló cselekvőképességét. A kezFranciaország nukleáris szállítókapacitását, 1973-ban

már 60 darab volt készenlétben 9 különböző támaszponton. 1971. december 1-jén szolgálatba lépett

50

KÖRKÉP

áris fegyvereket lehetett tárolni. 1980 és 1981 között tották át. A „force de frappe” az 1980-as évekre érte

el a csúcspontját, amikor is nagyjából 500 nukleáris robbanófejjel volt felszerelve.

Franciaország számára az önálló cselekvőképességet (l’autonomie stratégique). Ehhez különösen szükséges volt számára a nagyhatalmiság szimbólumának, a korszak csodafegyverének, az atombombának a birtoklása, ezért erőt, energiát nem kímélve kezdett bele az önálló francia atomütőerő (force de frappe) kifejlesztésébe.

A Fouchet-terv kidolgozásával De Gaulle kísérletet tett egy (franciák által vezetett) európai közös védelempolitika kialakítására, de ez a terve elbukott. 1962-ben a nassaui szerződéssel az Egyesült Királyság azt az utat választotta, hogy lemond az önálló nukleáris képességek fejlesztéséről és az Egyesült Államoktól teszi függővé atomprogramját, amely viszont úgy döntött, hogy a rugalmas reagálás doktrínájával váltja fel a tömeges megtorlás doktrínáját. Az amerikaiak a francia atomütőerőt is szerették volna NATO-parancsnokság alá rendelni, de ebbe De Gaulle nem volt hajlandó belemenni. Ezért úgy döntött, hogy Franciaország elhagyja a NATO katonai szervezetét. Az 1967es döntés eredményeként az AFCENT (Középeurópai Szövetséges Fegyveres Erők) központja Brunssumba, a SHAPE (a Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága) pedig Monsba költözött. Egyes tervekben felmerült az is, hogy a SHAPE a namuri toronyépületbe kerüljön át, de a megvalósíthatósági tanulmányból kiderült, hogy az elhelyezkedése miatt a biztonsági követelményeknek nem felel meg.

A franciák innentől nem vettek részt a Védelmi Tervezőbizottság, a Nukleáris Tervezőcsoport és a Katonai Bizottság munkájában (bár ez utóbbiban jelen volt egy megfigyelő tag 1996-ig).

A döntés eredményeként nem volt jogi keretrendszer arra nézve, hogy miként lehetne a francia fegyveres erőket NATO-parancsnokság alá vonni, még abban az esetben sem, ha a szövetség egyik tagját fegyveres támadás érné.

Ez így maradt egészen 1993-ig, amikor is egy erre vonatkozó egyezményt kötöttek a francia erők vezérkari főnöke, a német hadsereg vezetője és a SACEUR (a Szövetséges Fegyveres Erők Európai Főparancsnoka) között. 1994-ben a franciák megszüntették a sorozási rendszert és elkezdték a professzionális hadsereg kiépítését. Ekkora már erősen elmaradottnak számított

a francia haderő, ami nem tudott gyorsan alkalmazkodni a Szovjetunió felbomlása utáni új világrend változó kihívásaihoz. A különleges erők, műholdak, szállítóeszközök és általában a gyors reagálási képesség fontossága felértékelődött, és ez nem állt az ország rendelkezésére, így megérte számukra nyitni a transzatlanti szövetség felé, amely szintén ekkor kezdte meg a stratégiai adaptációt az új biztonsági környezethez.

A Chirac-kormány úgy látta, hogy az európai védelem megerősítéséhez úgy is vezethet út, ha inkább aktívabban részt vesznek a NATO munkájában, ezzel több beleszólást nyerve a szövetség működésébe, mintsem alternatív európai védelmi terveket dolgoznak ki, amelyek kimenetele kétséges. Chirac törekvései, hogy egy megreformált parancsnoki rendszerű NATO-ba térjen vissza Franciaország, végül nem zárultak sikerrel és a reintegrációra vonatkozó javaslatait az Egyesült Államok megvétózta. Ennek ellenére a folyamat nem állt meg.

2008-ban Nicolas Sarkozy kormányzata idején elfogadták a haderő átalakítására vonatkozó fehér könyvet, majd ennek nyomán megindult a létszámcsökkentés a haderőben és az átállás a sorkatonaságról a professzionális katonaság rendszerébe. Ennek a reformnak központi célja volt, hogy az ország megfelelő képességekkel rendelkezzen a válságkezelő és katonai missziós feladatok ellátására, amiben nagy segítséget tudott nyújtani a NATO (főleg a szállítókapacitások és a parancsnoki rendszer vonatkozásában). A reintegráció eredményeképpen 2009-től Franciaország újra részesévé vált a NATO integrált katonai szervezetének. A francia védelmi miniszter innentől kezdve ismét részt vesz a NATO védelmi minisztereinek találkozóin, a francia hadsereg vezérkari főnöke a Katonai Bizottság ülésein, a francia tisztek pedig a Katonai Bizottság alá rendelt nemzetközi vezérkar munkájában. Ugyanakkor Párizs továbbra sem vesz részt a Nukleáris Tervező Csoport ülésein. A gaullista felfogásból származó stratégiai önállóság megmaradt, viszont megnyílt a lehetőség, hogy francia katonák is részt vehessenek NATO-missziókban.

A francia műveleti részvételt illetően Franciaország és a NATO viszonya már az 1990-es KÖRKÉP

51

évektől kezdve javulásnak indult, aminek bizonyítéka, hogy francia katonák is részt vettek a balkáni IFOR, majd SFOR misszióban, illetve az 1999-es koszovói intervencióban. A beavatkozást követő koszovói békefenntartó műveletben több mint 300-an vettek részt 2012-ben.

Franciaország elkötelezetten támogatta az ISAF missziót Afganisztánban, amely 2003 után NATO-parancsnokság alá került. Az ISAF-ben 2012-ig Párizs volt a legnagyobb hozzájáruló fél 3500 fővel, a 2011-ben indult Operation Unified Protector kapcsán pedig az egyik legaktívabb szövetségi hatalomként védte a civileket Líbiában. A 2009-es reintegráció után Franciaország további 750 tiszttel járult hozzá a NATO Integrált Parancsnoki Rendszerének működéséhez, továbbá Párizs adta a Norfolkban működő NATO Transzformációs Parancsnokság (ACT) új parancsnokát, aki 2009-től Abrial tábornok volt. Őt 2012-ben Paloméros tábornok, majd 2015-ben Mercier tábornok követte.

2009 előtt az ACT vezetője, a SACT hagyományosan amerikai tábornok volt. Franciaország igyekezett a hidegháború után olyan együttműködési formákat találni, amivel növelheti saját biztonságát és közben nem veszíti el stratégiai önállóságát. A 2015. novemberi terrortámadások után nem tették próbára a transzatlanti szövetség tagállamainak elkötelezettségét és más keretek között kerestek támogatást, ami viszont nem jelenti, hogy ne akarnák támogatni a NATO intézményét és pragmatikusan kölcsönös előnyökre törekedni.

François Hollande az Európai Unióról szóló szerződés szolidaritási klauzuláját tartalmazó 42(7.) cikkét léptette életbe, amely kimondja, hogy ha valamely uniós tagállam fegyveres agresszió áldozata lesz, akkor a többi államnak kötelessége segítséget nyújtani az összes rendelkezésére álló erőforrással. Habár az Európai Unió működéséről szóló szerződés is tartalmaz egy szolidaritási klauzulát a 222. cikkben, az kifejezetten az unióra, mint intézményre utal a tagállamok helyett, ezért az Hollande-kormány, nem próbára téve a közös akaratot, inkább a kormányközi megközelítést választotta. Így lehetőséget teremtettek arra nézve, hogy aki koalícióra kíván lépni velük a terrorizmus ellenes harcban, megtehesse, de 52

KÖRKÉP

ne kényszerítsenek egyes vonakodó államokat nyílt ellenkezésre. Jean-Yves Le Drian honvédelmi miniszter 2015. november 17-i beszédében többször hangoztatta, hogy Párizs részéről a szolidaritási klauzula életbe léptetése mindenekfelett egy politikai lépés volt. Ez egyben egy reakció is volt azokra a kritikákra, miszerint Franciaország hajlamos volt túlzottan önállóan lépni a 2013ban Maliban, majd 2014-ben a Közép-Afrikai Köztársaságban indított intervenció kapcsán. Másrészt azt is látni kell, hogy az Iszlám Állam Elleni Globális Koalíció kialakításában Franciaországnak nagy szüksége van az arab államok és Oroszország támogatására, akiket elidegeníthetett volna egy kollektív védelmen alapuló NATO-reakció. Jean-Yves Le Drian honvédelmi miniszter szerint Franciaország túlzottan kimeríti képességeit azzal, hogy egyszerre próbál jelen lenni a Száhel-övezetben, Libanonban, Irakban, és Nigériában is harcol a terrorizmus ellen. Főként azért szeretne nyomást gyakorolni a többi EU-tagállamra, hogy támogassák ezekben a törekvéseiben. Nem konkrét katonai missziós elköteleződést várnak a többi uniós országtól, hanem támogatást, mert a francia álláspont szerint az európai értékeket fenyegetik a veszélyforrások. Az 5. cikk esetén az amerikai erő részvétele lenne a döntő, enélkül viszont nagyobb lehetőség marad a rugalmasság fenntartására. Ez azért is volt észszerű döntés, mert a jelenlegi környezet más, mint a 2001. szeptemberi: az 5. cikk alkalmazása valóban veszélyes, mert konszenzus hiányában jelentősen alááshatja a NATO hitelességét. Nem utolsósorban pedig egy 5. cikken alapuló fellépés esetén a koalíció vezetése is fontos kérdéseket vethet fel, ha az Egyesült Államok nem akar vezető szerepre törni, Franciaország pedig nem képes rá.

FRANCIAORSZÁG AZ EURÓPAI UNIÓBAN Írta: Voller-Szenci Ildikó

Az elmúlt hatvan évben Európa az egység és az együttműködés márkájává vált. A két világháború pusztítása után Jean Monnet és Robert Schuman igazi elszántságának köszönhetően megszületett az első komoly javaslat, amely az európai országok jövőbeni összefogásának és együttműködésének az alapjait tette le: ez volt a Schuman-terv (1950). Monnet és Schuman nyomdokait követve a franciák a mai napig komoly és büszke alapító tagjai az Európai Uniónak. Bár tudatában vannak annak, hogy megalkották a világ legkifinomultabb politikai és gazdasági kormányközi együttműködését, az európai intézményekben a francia érdekek még sincsenek az alapítókhoz méltó módon képviselve. Ez különösen szembetűnő, ha Németországhoz hasonlítjuk a franciák brüsszeli jelenlétét.

Franciaország, területét tekintve, a legnagyobb tagállam. Lakossága pedig Németország után a második legnagyobb (66,4 millió fő). Bár Franciaország nettó befizető, mégis jelentős összegekhez jut az európai alapokból. A 2015-ös költségvetés adatait nézve Franciaország 19 milliárd eurót fizetett be a közös költségvetésbe, míg abból 14,5 milliárd eurót kapott vissza. A befizetett összeg az ország GNI értékének a 0,85%-át teszi ki, míg az uniós direkt támogatások elérik a 0,65%-ot. Franciaország, amely eddig 12 uniós elnökséget tud maga mögött, tagja az eurózónának, valamint a schengeni övezetnek.

Charles de Marcilly

Yann-Sven Rittelmeyer

Jean-Marc Schaub

Németország egyesítése, valamint a 2004-es bővítés után az Európai Unió politikai és gazdasági térképe jelentősen megváltozott. Korábbi hatalmi kapcsolatok estek szét és új struktúrák jöttek létre. Ezen időszakban Franciaország veszített korábbi pozícióiból. Charles de Marcilly, a Robert Schuman Alapítvány brüsszeli képviseletének vezetője szerint, mivel az új tagországok sokkal szorosabb kapcsolatokat ápoltak Berlinnel, a 2004-es bővítési folyamat abszolút győztese Németország volt. Az egyik legnyilvánvalóbb különbség a német és a francia brüsszeli jelenlét között azonban az, hogy más a mentalitás, más a hozzáállás. A francia politikusok többsége egyszerűen nem érti, vagy nem akarja megérteni, hogy mennyire fontos Brüsszelben tartósan megjelenni és ott az érdekeket képviselni – teszi hozzá de Marcilly.

Yann-Sven Rittelmeyer, a European Policy Centre politikai elemzője úgy véli, a francia politikusok számára Brüsszel sok év óta csak a második opciót jelenti, a németekkel ellentétben, akik rengeteget invesztáltak az európai ügyekbe.

Jó példa erre, hogy a német európai parlamenti képviselők több ciklust dolgoznak végig, míg a francia képviselők jó része folyamatosan lecserélődik.

Az európai intézményrendszeren belül a francia jelenlét talán a COREPER-ben a legerősebb.

A francia állandó képviselet vezetője Pierre Sellal nagykövet, akit KÖRKÉP

53

2014-ben második alkalommal neveztek ki erre a nagy felelősséggel járó posztra. Sokak szerint Franciaországnak szüksége volt egy tapasztalt szakemberre, aki bölcsen vezeti a francia diplomáciát a migrációs krízis kellős közepén, a Brexit-tárgyalások labirintusában és a transzatlanti kapcsolatok egyelőre ismeretlen jövője felé.

Sellalnak, „a francia diplomácia utolsó napkirályának” – ahogy a Politico egyik cikke említette őt – olyan időkben kell képviselnie a francia érdekeket, amikor magának az országnak az érdekképviseleti ereje hanyatlóban van. A Párizs–Berlin tengely ma már nem testesíti meg a döntő szót Brüsszelben. Ezért vannak tanácsadók, akik szerint Franciaországnak nyitnia kellene, és jobb kapcsolatokat kellene ápolnia némely új tagállammal. Továbbá sokkal erősebben kellene hangoztatniuk, hogy Franciaország az Európai Unióban még mindig vezető pozícióban van, amikor biztonsági és védelmi kérdésekről, valamint külpolitikáról van szó. Ne feledjük, hogy az EU tagállamai közül a világban a franciák rendelkeznek a legtöbb nagykövetséggel, amely egyet jelent a jól informáltsággal és a hihetetlenül kiterjedt kapcsolati tőkével – emlékeztetett bennünket de Marcilly.

Az Európai Parlamentben, valamint az Európai Bizottságban Franciaország meglehetősen alulreprezentált. A Parlamentben a 751 európai parlamenti képviselőből 74 képviseli Franciaország érdekeit a megannyi különböző pártcsoportosulásokban. 2014-ben a szélsőjobboldali Front National delegálhatta a legtöbb képviselőt a Parlamentbe, de miután Marine Le Pen édesapja, Jean-Marie Le Pen és néhány kollégája függetlenként folytatta tovább, az FN delegáció 20 főre csökkent. A konzervatív Les Républicains (LR) delegáció 20, a szocialista delegáció 13 fős, míg az Európai Zöldek Pártájában 6, a radikális baloldalon pedig 4 francia képviselő ül. A pártok ezen megoszlása egyáltalán nem tükrözi a nemzeti erőviszonyokat, ahol a szenátusban a jobboldali LR, míg az alsóházban a szocialisták irányítják a politikai diskurzust, azaz a Front National mindkét házban hátrébb szorult. Az Európai Parlamentben a valódi hatalom az európai parlamenti képviselők kisebb csoportjában összpontosul.

54

KÖRKÉP

Az egyik ilyen csoport a parlamenti szakbizottság vezetői tisztségviselőiből és a pártok koordinátoraiból tevődik össze. A 22 szakbizottságból csak három élén találunk francia elnököt (Halászati, Költségvetési és Közlekedési Szakbizottság), míg a németeknek öt elnökük van [szerz. megj. a lengyeleknek pedig négy] – mondta de Marcilly.

A három szakbizottsági elnök mellett találunk még nyolc alelnököt és a szakbizottság vezetői mellett fontos szerepet játszó öt koordinátort is, akik az adott pártot képviselik a szakbizottságon belül. Az Európai Parlament további vezetői az Elnökök Értekezlete keretén belül üléseznek. Ennek minden frakció vezetője tagja, kiegészítve az Európai Parlament elnökével. Az Elnökök Értekezletében 2017 év elejéig Marine Le Pen – a Nemzetek és Szabadság Európája képviselőcsoport társelnöke – volt az egyetlen francia, rajta kívül még 4 francia alelnököt találunk a különböző frakciókban.

Az Európai Parlament elnöksége az elnök mellett 14 alelnökből és 5 questorból áll. Ők irányítják legfelső szinten a házat. Itt Sylvie Guillaume szocialista képviselő reprezentálja a francia érdekeket.

Nyilvánvaló stratégiai különbség van a német és a francia hozzáállás között – folytatta a Schuman Alapítvány brüsszeli képviseletvezetője –, amikor a parlamenti mandátumokról beszélünk. Míg úgy tűnik, hogy Franciaországnak nincs hosszú távú stratégiája azzal kapcsolatban, hogy mit is kezdjen a képviselőivel, addig a németek egy sokkal tudatosabb HR-politikát folytatnak. Ha egy hosszabb időszakaszt nézünk végig, jól látható, hogy egy-egy német képviselő milyen tudatosan készül arra, hogy átvegyen egy-egy szakbizottsági elnöki széket vagy a pártcsaládban vezetői státuszt, amely lehet, hogy csak a harmadik mandátumra érik be. Továbbá, ne feledjük – tette hozzá de Marcilly –, hogy egyegy német képviselő akár Németország jövőbeli vezetője is lehet, míg ez szinte hihetetlen lenne a francia oldalon.

Kevés francia politikus van, aki mind belföldön, mind pedig európai szinten sikeresen tudott érvényesülni. Közülük is kiemelkedik Pierre

Moscovici, aki 2014-ben megkapta a gazdasági, pénzügyi, adó- és vámügyi biztosi pozíciót a Juncker kabinetben, valamint Michel Barnier, akit a Bizottság elnöke a testület Brexit főtárgyalójának nevezett ki. Miután a Tanácsot egy fiatal belga diplomata, a Parlamentet pedig (a szintén belga) Guy Verhofstadt fogja képviselni a tárgyalások alatt, Juncker számára fontos volt, hogy egy tapasztalt, elkötelezett Európa- és néppárti politikust válasszon a Bizottság érdekeinek érvényesítésére.

A migrációs válság, a Brexit és a kontinens biztonsági kihívásai egy előrelátó, stratégiai gondolkodásmódot követelnek meg. Ha Franciaország újra az európai politika előterébe szeretne kerülni, akkor másfajta üzenetekre és gazdasági megoldásokra lesz szüksége, főleg, ha Németországgal egyenlő státuszt szeretne magának kivívni – mondta Rittelmeyer. Az egyenlő súlyt azonban szorosabb együttműködésnek is követnie kell.

Jean-Marc Schaub, a Synopia nevű, független think tank főtitkára szerint egy erős francia– német kapcsolat kiépítése elengedhetetlen Európa jövője szempontjából. Vissza kell állítanunk a kölcsönös tiszteletet és megállapodni a közös pontokon – tette hozzá.

A francia befolyás növekedéséhez azonban arra is szükség van, hogy az EU-ról alkotott kép is megváltozzon Párizsban. A 2005-ben elbukott népszavazás után az Unióval szembeni kritikus hang olyan eszközzé vált a pártok kezében, amely biztos szavazatnövekedést hozott a konyhára. A jelenlegi elnökválasztási kampányban Emmanuel Macronon kívül minden jelölt előhúzta – ki jobban, ki kevésbé – az euroszkeptikus kártyát. Macron ezzel szemben végig kiállt az integráció mélyítéséért, amellyel könnyen elkülönítette magát a populista kihívóktól – folytatta Rittelmeyer. „A választások után rögtön javasolni fogjuk az elnöknek, hogy a civil társadalom vezetői, valamint az összes érdekelt fél bevonásával jöjjön létre egy felső szintű egyeztetés, ahol a francia állam 21. századi szerepének újragondolása és a demokratikus folyamatok újjáépítése lenne a téma” – mondta Schaub. „Ha sikerül konszenzusra jutnunk és felépítenünk

a megfelelő bizalmat a polgárok és a választott képviselők között, akkor reménykedhetünk, hogy a következő években valódi változások jönnek a demokrácia, és ezáltal Franciaország EU-s szerepét illetően.”

Az ’50-es évekhez hasonlóan Európának ma olyan, szenvedélyes és elkötelezett vezetőkre van szüksége, akik bölcsességükkel át tudják vezetni a kontinens polgárait a válsághelyzeteken, és képesek a békét és jólétet biztosítani abban az Európai Unióban, amely mára nemcsak egy nemzetközi együttműködés, hanem önmagában is értéket képvisel.

Az interjúk elkészítésében közreműködött Mercs Fanni.

KÖRKÉP

55

FRANCIAORSZÁG, AZ EU-S ATOMENERGIA NAGYHATALOM Írta: Varsányi Cecília és Kálóczy Mihály

A francia elnökválasztás 2017. május 7-i második fordulója a végső versenybe jutott radikális jobboldali Marine Le Pen és a függetlenként induló Emmanuel Macron között dőlt el. A klímaváltozás és energiahatékonyság kérdése közvetlenül az első választási forduló előttig nem jelent meg markánsan a francia választási kampányban.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem kérdése az elmúlt években egyre gyakrabban került előtérbe Franciaországban, 2015-ben az ENSZ 21. klímakonferenciájának házigazdájaként az ország kulcsszerepet játszott a 2020-tól hatályba lépő Párizsi Egyezmény vállalásainak elfogadtatását illetően.

Semmiképpen sem elhanyagolandó kérdés tehát, hogyan képzeli el az új elnök Európa egyik legnagyobb gazdasági és politikai hatalmának jövőbeli energiamixét a nemrégiben elfogadott vállalások tükrében. E kérdésben a legstabilabb pontnak tűnik a francia energiafordulati stratégia prioritásait tartalmazó „Plan de programmation pluriannuelle de l’Energie” (PPE) (2016), mely az atomenergia Franciaország energiaellátásában való részarányának 50%-ra való csökkentését tűzte ki célul 2025-ig bezárólag. Ez különösen annak fényében értékelendő, hogy a stratégia bevezetéséig az ország vezetése nemigen szorgalmazta a nukleáris termelés jövőbeli lehetőségeinek felülvizsgálatát.

Mtoe (Megatonna olajegyenérték)

A teljes primerenergia-felhasználás összetételének változása Franciaországban (1972–2014)

Szén

Olaj

Földgáz

Nukleáris

*Villamosenergia kereskedelmet nem tartalmazza.

56

KÖRKÉP

Víz

Bioüzemanyag/Hulladékenergia

Geotermikus/Nap/Szél

** A grafikonon a tőzeg és a palaolaj a szénhez tartozik, ahol releváns.

Lakosság TPES

(teljes primerenergia felhasználás)

TFC

(teljes végső fogyasztás)

GDP

(egy főre jutó GDP vásárlóerő-pariás)

CO2

(Szén-dioxidkibocsátás)

TPES/Fő (Megatonna/Millió) Villamosenergia fogyasztás/Fő (MWh/Capita) Szén-dioxid-kibocsátás/Fő (MtCO2/Millió)

Franciaország 3,67 6,98 4,32

IEA átlag 3,67 6,98 4,32

Forrás IEA Energy Balances 1016

Fontosabb energetikai mutatók változása (1990-2014)

A francia energiarendszer számokban A francia kormány 1974-ben, az első olajválság után úgy döntött, hogy kibővíti nukleáris erőművi kapacitását, ami – figyelembe véve, hogy a nukleáris fűtőanyag a költségeknek csak kis részét teszi ki – észszerű döntés volt az energiaellátás biztosítása szempontjából.

Ez olyannyira bevált, hogy az olcsó nukleáris energia – a legtöbb fejlődő ország tendenciáival ellentétben – a 70-es évek végétől jelentősen visszafogta a fosszilis energiahordozók használata iránti igényt. Mindezt annak ellenére, hogy 1980 és 2005 között a primerenergia-felhasználás több mint harmadával nőtt – ezután erőteljesen csökkenni kezdett.

Az olcsó energia mellett példaértékűen alacsony lett az ország szén-dioxid-kibocsátása, ami 2005 óta még tovább csökkent, figyelmen kívül hagyva a népességnövekedést és a gazdasági növekedést is. Ehhez a szintén alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó vízenergia is hozzájárul, hiszen a nukleárissal együtt az ország villamosenergia-termelésének több mint 90%-át lefedi.

Az EdF (Electricite de France – Francia Elektromos Művek) 58 atomerőművet működtet, összesen 63,2 GWe kapacitással. A teljes termelési kapacitás 129 GWe (2014 végén, forrás:

RTE). A reaktorok 2014-ben 436 TWh villamos energiát termeltek, ami a teljes termelés 77,5%-a.

A csúcsigény 100 GWe körül mozog.

2015-ben a primerenergia-felhasználáson belül 9% volt a megújulók aránya, a bruttó villamosenergia-termelés megoszlása pedig a következőképp nézett ki:

A termelési kapacitás összetétele (2014)

KÖRKÉP

57

VILLAMOSENERGIA TERMELÉS: 563.2 TWh, 16% MEGÚJULÓK (IEA ÁTLAG: 24%)

BIOÜZEMANYAG/HULLADÉKENERGIA 1%

NUKLEÁRIS 78%

VÍZ 10%

Megújulóenergia

NAP 1%

SZÉN 2% Gáz 4%

SZÉL 4%

Bruttó villamosenergia-termelés megoszlása (2015); Villamosenergia termelés: 563.2 TWh, 16% megújulók (IEA átlag: 24%)

Exportképesség Az elmúlt tíz évben Franciaország 70 TWh/év villamos energiát exportált, és az EdF úgy becsüli, ez a szám évi 55-70 TWh-ra változik. A célországok legfőképp Olaszország, az Egyesült Királyság, Svájc, Belgium és Spanyolország.

Az exporthoz szükséges alacsony atomenergia-árat a Nemzeti Energiaszabályzó (CRE) befolyásolja, amelyen aztán az EdF értékesítheti az elektromos áramot. 2014-ben ez 42 €/MWh volt, majd a CRE javasolta annak növelését 44 €-ra 2015-ben, majd fokozatosan 48-ra 2017-ig, így fedezve az 58 erőmű fejlesztési költségeit.

A fejlesztésekre a katasztrófák miatti szigorúbb szabályozások miatt lett szükség. (A nemzetközi színtéren ez volt az egyik fő oka – az indiai és kínai versenytársak mellett –, amiért a Westinghouse, a világ egykor legnagyobb atomerőmű építő cége becsődölt.) A javaslat helyett 2015 közepén 42 €-n befagyasztották az áramárat – ami kb. az előállítás költségét képes csak fedezni –, mert már akkor úgy becsülték, hogy a nagykereskedelmi ár nem lesz versenyképes a némettel. Így a francia kiskereskedelmi árak alacsonyak maradtak, anélkül, hogy a szél- és napenergia betáplálási tarifá58

KÖRKÉP

jára nagyobb hatást gyakoroltak volna. 2013-ban a közepes iparvállalatok számára nyújtott árak az EU-27 átlagának 90%-a körül voltak, a közepes méretű háztartások számára nyújtott ár pedig az átlagnak (8 €/kWh) kevesebb, mint fele volt.

A társadalom bevonása a zöld növekedésbe 1999-ben egy parlamenti vita eredményeképpen elfogadták, hogy a földgáz nem versenyképes a nukleáris energiával az alaptermelésben, ára pedig meglehetősen kiszámíthatatlanul változik.

Elfogadták azt is, hogy a megújulók és az energiatakarékossági intézkedések helyettesítsék a nukleáris energia szerepét a belátható jövőben.

2003 elején Franciaország energiaügyi nemzeti vita indítását jelentette be „az állampolgárok igényére reagálva”, ugyanis az előzetesen megkérdezettek 70%-a válaszolt úgy, hogy nem vagy csak korlátozottan jut tájékoztatáshoz energiaügyi kérdéseket illetően. Egy felmérés szerint az emberek 67%-a úgy gondolta, hogy a környezetvédelem az egyetlen és legfontosabb energiapolitikai cél. (Igaz, a válaszadók 58%-a vélte úgy, hogy az atomenergia jelentősen hozzájárul az éghajlatváltozáshoz; míg csak 46%-uk vála-

szolta, hogy a szén égetése fejti ki ezt a hatást.)

Az első energiaügyi nemzeti vita elindításának célja tehát (a megfelelő lakossági informálás mellett) az elkövetkezendő 30 évet meghatározó, egy európai és globális szinten fenntartható energiamix előkészítésének megalapozása volt.

A nukleáris energia egy 2005-ben elfogadott törvény központi elemeként jelent meg, mely energiapolitikára és energiabiztonságra vonatkozó iránymutatásokat fogalmazott meg. A tervek szerint az első nyomott vizes reaktor (EPR) prototípusának megépítése, és az első évek működtetési tapasztalatai segítik eldönteni 2015-ig, hogy építsenek-e további 40 erőművet.

2012-ben a választásokat követően az elnök a nukleáris energia energiamixben betöltött szerepét csökkenteni kívánta, és elindított egy nemzeti vitát az energiaváltozásról, ami 8 hónapig tartott.

A Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium szerint – ahova a konzultációkat követően 1200 beadvány érkezett az interneten – 170000 ember vett részt közel 1000 regionális vitában.

Az OPECST, a Parlament felső- és alsóházaiból érkező szenátorok és parlamenti képviselők tudományos bizottsága által 2013 szeptemberében közzétett jelentés szerint Franciaország jelentős kockázatnak teszi ki magát, ha a nukleáris energiatermelés gyors és jelentős csökkentésére törekszik, mivel a megújuló energiaforrások és energiahatékonysági intézkedések egyelőre nem képesek fedezni, illetve kellő mértékben csökkenteni a fennálló igényeket.

A francia országgyűlés 2014 októberében elfogadta és továbbította a szenátus felé a zöldenergiák terjedését elősegítő törvényjavaslatot.

A törvény további célokat fogalmaz meg: • az üvegházhatású gázkibocsátások csökkentése: az 1990-es szinthez képest 2030-ra 40%kal, 2050-re 75%-kal; • megfelezni az energiafogyasztást 2050-re a 2012-es szinthez képest; • csökkenteni a fosszilis energiahordozók fogyasztását 30%-kal 2030-ra, összehasonlítva a 2012-es szinthez képest; • 32%-kal növelni a megújulók részarányát a végső energiafogyasztásban 2030-ra.

A végső „Zöld Növekedés” törvény kitűzött hos�szú távú célokat a francia szénadóra vonatkozóan is, aminek köszönhetően 14,5 €-ról 2020-ra már 56 €-ra kell növelni a CO2 tonnánkénti adóját, majd 100 €-ra 2030-ban. 2017-ben a környezetés energiaügyi miniszter bejelentette, hogy 30 €/t CO2-adót kell fizetni a fosszilis energiahordozót használó energiatermelőknek.

A Szenátus 2015 elején módosította a törvényt, hogy a rögzített atomenergia-árat elsöpörje, de az alsóház ezt nem fogadta el. A Nemzeti Tanács jóváhagyta a 970 módosítást tartalmazó törvényt 2015 júliusában, de 63,2 GWe nukleáris korláttal és 2025-re 50%-os atomenergia-ellátási céllal. Ez azt jelenti, hogy az öregebb atomreaktorokat be kell zárni – legalább 1,650 GW-nyi nukleáris kapacitást kell kivenni – ahhoz, hogy a Flamanville 3 2017-ben működni kezdhessen.

Ráadásul nem valószínű, hogy a reaktor a közeljövőben megkezdené a termelést a közelmúltbeli balesetek és incidensek sokasága miatt. E döntést 2016 októberében a kormány elhalasztotta a 2017-es elnöki és Nemzeti tanácsi választások utánra, ugyanakkor a reaktorok bezárása elkerülhetetlen, hogy a fenti célokat el tudják érni.

Mit hoz a jövő?

A cél, hogy Franciaország harmadával csökkentse a nukleáris energiaellátás arányát, a zöld és a szocialista pártok 2012-es választások alatt született politikai egyezményéből származik, ugyanakkor ezzel kapcsolatban számos kérdés még tisztázásra vár.

Az első körben a szavazatok 23,8%-át bezsebelő Macron és riválisa, Le Pen (21,5%) meglehetősen eltérően közelítette meg a francia energiafordulat kérdését, ám előbbi magabiztos győzelmét (a szavazatok 66%-át szerezte meg) remélhetőleg ígéretei megvalósítása követi. Ezek szerint a Párizsi Egyezményt Franciaország nemzetközi tevékenységének prioritásai közé tervezi emelni, hangsúlyozva, hogy a megállapodás nem csupán köti az országot, de Franciaországnak egyben annak nemzetközi betartatása feletti felügyeletet is el kell látnia.

Macron eddigi kijelentései arra engednek következtetni, hogy megválasztása esetén támogatni fogja az ország nukleáris energiától való fokozaKÖRKÉP

59

tos eltávolodását; illetve ígéretei között szerepel a kiépített napenergia-kapacitás 2022-ig való megduplázása. A 2015-ös energetikai tervezési keretrendszerben jóváhagyott, 2025-ig tartó tervek szerint a villamosenergia-igényének 32%-át megújulóból tervezi fedezni az ország. Macron radikálisan áll a fosszilis energia használatához: be kívánja záratni öt éven belül a szénerőműveket és betiltani a palagáz kitermelését. Ezen kívül támogatja az európai egységes energiapiac létrehozását és rögzítené a karbonadót az európai országok számára. Nem egyértelmű azonban, hogy milyen jövőt szán a nukleáris erőművek élettartamának meghosszabbítását is lehetővé tevő több milliárd eurós „Grand Carénage” programnak. Érdemes megjegyezni, hogy még az óvatos becslések szerint is egy-egy nukleáris reaktor fenntartási költsége 50 millió eurót emészt fel évente.

2016 végén egyébként a kormány működésbiztonsági aggályok miatt húsz reaktor működését is kénytelen volt felfüggeszteni. Az ASN (Autorité de Sûreté Nucléaire – Nukleáris Biztonsági Hatóság) szerint azonnali megelőző intézkedésekre volt szükség, ami komoly aggályokat vet fel az EdF nukleáris flottájának jövőjét illetően.

Bizonyos reaktorok bezárása, valamint a negyven év fölötti reaktorok működési idejének meghosszabbítása a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnik. Az erőművek leszerelését alaposan meg kell tervezni és át kell gondolni – ebbe az EdF minden évben 4,2 milliárd eurót fektet a Grand Carénage keretében. A választás nyertese számára az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy úgy határozza meg az ország hosszútávú energiapolitikáját, hogy az energiahatékonyságot, a megújuló energiaforrások nagymértékű kihasználását és az atomerőművek biztonságos használatát egyszerre szavatoló energiaváltást lehetővé tévő tőke áramoljon az országba.

Szintén kihívást jelent annak az eszköznek, támogatási formának a megtalálása, amellyel az energiát termelő és exportáló vállalatok hatékonyan ösztönözhetőek a technológiai váltásra.

Ráadásul ugyan az International Solar Alliance-t Indiával közösen elindító, az afrikai megújuló energiát alkalmazó kezdeményezéseket támogató Franciaország eddig is szilárdan kiállt a klí60

KÖRKÉP

mavédelem ügye mellett, ám most, hogy Donald Trump kihátrált a klímavédelem mögül, a Macron vezette Franciaországnak még az eddiginél is elszántabban kell a Párizsi Egyezmény megvalósulását támogatnia.

A FRANCIA GYARMATBIRODALMAK ÖRÖKSÉGE Írta: Csepregi Zsolt

Egy ország földrajzi elhelyezkedése alapvetően meghatározza az ország külpolitikáját, biztonsági percepcióját. A politikai vezetők elsődleges feladata helyesen értékelni államuk fekvését, azonban ez a gyakorlatban legkevésbé sem egyszerű folyamat. Különösen nehéz helyzetben volt a hajózási technológiák fejlődését követően a mindenkori francia állam, amelynek egyensúlyoznia kellett (és kell a mai napig) kontinentális elhelyezkedéséből eredő félelmei és ambíciói, valamint az Atlanti-óceán vonzása között. Párizsnak folyamatosan kelet felé kellett figyelnie, mely terület már a római idők óta a katonai fenyegetések legfontosabb forrása volt, de közben a Rajnán túli területek, mikor politikai egység híján könnyű prédát jelentettek, elvonták a franciák energiáit. Az Atlanti-óceán ugyanakkor arra az útra csábította a francia uralkodókat, hogy a portugálokat, spanyolokat és briteket követve távoli kontinenseket hódítsanak meg a korona és a Teremtő dicsőségére, és nem mellékesen a busás haszon reményében.

Franciaország nagyfokú kontinentális kitettsége azonban alapvető hátrányt jelentett a brit szigetállammal és a két ibériai nemzettel szemben.

A francia gyarmatbirodalom korszakait tekintve két, alapvetően különböző stratégiát különböztethetünk meg. Az első kísérletet a britekkel, spanyolokkal és portugálokkal folytatott versenyfutás jelentette, melynek célja az újonnan felfedezett amerikai kontinens és a mesés gazdagsággal kecsegtető indiai szubkontinens kincseinek kiaknázása volt. Az Atlanti-óceán a hajózási technológiák XV. század végére beérett fejlődése révén egy hatalmas „autópályát” képezett Európa, Afrika és az amerikai kontinens között. Az évszázadok alatt egy kereskedelmi háromszög alakult ki, Afrika munkaerőt (értsd rabszolgákat) biztosított az amerikai ültetvényekhez, Európa pedig a tengerentúli nyersanyagok feldolgozásával elindulhatott az ipari forradalom felé. Franciaország ebben a rendszerben a Karibi-térség és Új Franciaország néven a korona fennhatósága alá vont, New Orleanstól egészen az északi sarkkörig

A trafalgari ütközet, mely megpecsételte az első gyarmatbirodalom sorsát; Clarkson Stanfield (1793–1867) festménye KÖRKÉP

61

terjedő gyarmataival igyekezett részt venni. Végül azonban a XIX. század első évtizedére földrajzi elhelyezkedéséből eredő európai ambíciói felülkerekedtek, és az első gyarmatbirodalom korszaka gyakorlatilag Bonaparte Napóleon európai hegemóniára való törekvése miatt véget ért. Párizs, az észak-amerikai gyarmatokat az Egyesült Államoknak eladva, a szárazföldi erő kiépítésére összpontosított, mellyel az Orosz Birodalmat kényszerítette volna térdre. A szárazföldi és tengeri erő közötti (soha nem létezett) egyensúlyt a trafalgari vereség (1805) pecsételte meg, melynek során az egyesített spanyol–francia flottát a britek Nelson admirális vezetésével szétverték. Napóleon pontosan látta, hogy a francia világbirodalom csak három lépésben teremthető meg. Az Orosz Birodalmat be kell hódoltatni, ezen keresztül európai bojkottal a brit manufaktúra-szigetet gazdaságilag megfojtani, csak ezt követheti a tengeri hatalmi vákuum betöltése az európai hegemónná emelkedett Franciaország flottáival.

Napóleon lipcsei vereségével ez az álom hamvába holt, a tengeri hegemónná emelkedő NagyBritannia évtizedekre megpecsételte a francia globális ambíciók sorsát.

Az 1830-as évekre újjáéledő és rehabilitált Franciaország új területek után nézett, melyek meghódításával visszatérhet gyarmatosító örökségéhez és felzárkózhat a Brit Birodalom mellé.

A XIX. század során a földrajzi szükségszerűség és a francia forradalom civilizációs missziójától hajtva déli terjeszkedésbe kezdett, fokozatosan bekebelezve Észak-Afrika azon területeit, melyeket a gyengülő Oszmán Birodalom már nem tudott befolyási zónájában tartani. A Földközitenger nyugati medencéje fokozatosan francia beltengerré alakult Algéria tartománnyá alakításával, majd Tunézia és később Marokkó protektorátusi területével övezve. Ezzel párhuzamosan Északnyugat-Afrika kietlen és sivár területei is francia gyarmatokká váltak, melyek értéke azonban meg sem közelítette a brit hódoltságban lévő régiókat, különösen Indiát. A francia gyarmatbirodalom megszilárdulását paradox módon ugyanaz az ellenpontozó erő tette lehetővé, amely az első birodalom bukását okozta: Franciaország kontinentális elhelyezkedése.

A keleti germán területek 1871-es egysége, 62

KÖRKÉP

a bismarcki Német Birodalom gyors megerősödése rábírta az 1898-ban még a mai Dél-Szudán területén elhelyezkedő Fasodánál szembenálló brit és francia erőket, hogy a XX. század elejére már a német globális hatalmi ambíciókkal szemben alakítsanak egységfrontot.

Az antant és a tengelyhatalmak örvénylő diplomáciai tánca, amely 1914-ben az európai kontinens lángba borulását eredményezte, a francia gyarmatbirodalom kiterjesztését vonta magával. A Nemzetek Szövetsége francia hatáskörbe utalta a szétszakított Oszmán Birodalom közel-keleti területeinek szír területeit.

Franciaország, több mint száz évvel Napóleon egyiptomi hadjáratát követően, befolyást szerzett a Világsziget szívében, míg a Brit Birodalom uralta a stratégiailag legfontosabb egyiptomi és palesztinai területeket. A franciák közel-keleti jelenlétének eredménye a mai megosztottság Libanon és Szíria között, hiszen az első állam Párizs keresztény arabságra építendő gyarmati stratégiája révén vált le. A gyarmatosító hatalom machinációi megágyaztak a hosszú évtizedekig tartó libanoni és bizonyos mértékben a mai szír polgárháborúknak is.

A második francia gyarmatbirodalom sem gazdagságában, sem emberi erőforrásban nem vehette fel a versenyt a britek domíniumával. A francia szándék azonban a természetes gazdasági érdekeken túl elviekben a francia forradalom vívmányainak globális elterjesztésére is irányult. A gyarmatokon, megint csak elméletileg, rasszra, vallásra való tekintet nélkül megszerezhető volt a francia állampolgárság, ez azonban szinte kizárólag Algériában és a szenegáli területen valósult meg a gyakorlatban és ott is elvétve. Az első világháború után két és fél évtizeddel Franciaország örökös átka, a kontinentális fenyegetés visszatért a náci birodalom képében. A német csapatok a Franciaország elleni támadást követően három héttel már Párizsban állomásoztak, a negyedik Francia Köztársaság kapitulált, és névleges önállóságot kapva, korábbi területének mintegy felén Vichy Köztársaság néven vált német csatlósállammá. A gyarmatbirodalomra helyeződött át a francia ellenállás legfontosabb szervező egységének felelőssége, a vichy-erőket kiszo-

Rövidéletű gyarmatok Francia gyarmatok

Az első és második francia gyarmatbirodalom

rítva Afrikából és a Közel-Keletről, a Szabad Franciaország De Gaulle tábornok vezetésével bent tudta tartani a franciákat a szövetségesek közt. Párizs a stratégiai mélységet jelentő gyarmataira támaszkodva a háború utáni rendezés része lehetett, és nagyhatalomként pozícionálhatta magát az ország, amely a háború során teljes mértékben német megszállás alatt állt és főként afrikai csapataira építve küzdött a tengelyhatalmak ellen.

De Gaulle, bár mindent az afrikai gyarmatoknak köszönhetett, függetlenséget nem kívánt adni, a Francia Birodalom fenntartásában volt érdekelt. A francia politikai elit nem látta be, hogy a második világháború után a bipoláris világrend a gyarmatbirodalmak végét fogja elhozni. A franciák utóvédharcai talán a legvéresebb példát adták a dekolonializációs háborúkra, különösen Indokínában és Algériában.

A korábbi gyarmatbirodalmak alkonya legtisztábban a szuezi-válság (1956) során rajzolódott ki. Nagy-Britannia és Franciaország Izraellel szövetkezve igyekezett az arab szocializmus útjára lépett Egyiptomban asszertív módon érvényesíteni érdekeiket az államosított Szuezicsatorna fölötti ellenőrzés visszaszerzésével.

A fellépés hatalmas kudarcba fulladt, miután a két szuperhatalom fenyegetésére a brit–francia–izraeli koalíciónak vissza kellett vonulnia, a független Egyiptom pedig hatalmi érdekeit

követve, egyben bosszúból, a felszabadítási mozgalmak támogatójaként lépett fel az afrikai kontinensen, különösen Algériában, felgyorsítva a francia gyarmatbirodalom erjedését.

A francia gyarmatbirodalom öröksége három területen követhető nyomon napjainkig. Az első, a tengerentúli területek megléte, melyek a Karibtérségben, a Csendes-óceánon és a dél-amerikai Guayanában továbbra is globális jelenléttel ruházzák fel a francia államot. Ezeknek a szigeteknek a birtoklása inkább szimbolikus, mint gyakorlati jelentőséggel bíró. A szigeteknél jóval nagyobb kiterjedésű, közel Magyarországnyi területen, Dél-Amerika északi csücskén fekvő Francia Guayana azonban két szempontból is kiemelkedő: itt található a francia idegenlégió egyik kiképzőbázisa, valamint ez a francia és így az európai űrprogram bástyája. Az 1964ben Kourouban alapított űrkikötőt Franciaország 1975-ben ajánlotta fel európai szövetségesei számára. A bázis költségvetésének kétharmadát az Európai Űrügynökség fizeti, innen lövik fel az Ariane rakétacsalád tagjait, amelyek kontinensünk űrbeli vállalkozásainak fő elemei, évente tíz fölötti teherhordozó rakéta hagyja el a Földet erről a bázisról.

A második szempont a frankofónia, a francia uralom nyelvi-kulturális lenyomata. A frankofón államokban a Frankofónia Nemzetközi Szervezetének hivatalos adatai szerint ma 220 KÖRKÉP

63

Csendélet a gyarmatokon (Cayenne, Francia Guyana)

millió ember beszéli a nyelvet, Afrika számos államában (stílszerűen) a lingua franca mind a mai napig a francia nyelv, szemben az angollal. Érdekes kérdés, hogy a frankofónia mennyiben jelenti a hajdani birodalom presztízsét és mennyiben van gyakorlati haszna. Ezt is érdemes mérlegelni, amikor Franciaország szerepét nézzük a volt gyarmati államokban. A puha hatalom (soft power) jelenségét leggyakrabban az Egyesült Államokkal hozzuk összefüggésbe, azonban Franciaország esetében több száz millió ember életében tölt be meghatározó szerepet a francia nyelv és kultúra, megkönnyítve a gazdasági és politikai kapcsolatokat. A közös nyelvnek a hatására az afrikai diákok könnyebben tanulhatnak Franciaország egyetemein, elősegítve a gondolatok szabadabb áramlását, a személyes kapcsolatok kialakulását. Ez a kapcsolat természetesen sokszor visszafelé sült el, hiszen a francia egyetemeken tanuló gyarmati fiatalok, magukba szívva a szabadság, egyenlőség, testvériség szellemiségét, hazatérve függetlenségi mozgalmaik élére állnak. A kézzelfogható haszon mellett nem szabad alábecsülni a frankofónia hozzájárulását a francia grandeur szelleméhez, mert legyen 64

KÖRKÉP

mára az angol a diplomácia és nemzetközi gazdaság nem hivatalos nyelve, a franciául beszélő százmilliók (mely szám Afrika demográfiai folyamatait figyelembe véve gyorsan fog növekedni a következő évtizedekben) jelentős kulturális gravitációs erőt biztosítanak Párizsnak.

Franciaország sosem hagyta valójában teljes mértékben ott afrikai gyarmatait és a gyarmatbirodalom sem hagyta ott Franciaországot, öröksége mind a mai napig meghatározza a francia társadalmat és a politikai közbeszédet, külpolitikai döntéshozatalt. Nem véletlen, hogy a francia erők élenjárnak az afrikai kontinens konfliktusaiban való nemzetközi beavatkozások végrehajtásában, így tehermentesítve a globális csendőrt, az Egyesült Államokat. Franciaország mediterrán országként igen érzékeny az afrikai kontinens északi felében történő mindenfajta destabilizációs kísérletre, mivel egy széthulló Afrika első körben Párizst, Madridot és Rómát fenyegetné, nyelvi és kulturális öröksége miatt azonban elsősorban mégis a francia nemzetbiztonságot és az afrikai gazdasági érdekeket.

Ezt a folyamatot jól végigkövethettük az algériai polgárháború során a kilencvenes években,

amikor francia földön is megszaporodtak a terrortámadások. Franciaország döntő szerepet vállalt a líbiai beavatkozás (2011) és a korábban említett, Mali északi részét felszabadító hadjáratban is (2013–2014).

Az idei francia elnökválasztási kampányban is markánsan megjelent a gyarmatbirodalom örökségének kérdése. Emmanuel Macron az algériai függetlenségi háborúban a franciák által elkövetett tetteket emberiség elleni bűntettnek nevezte, amellyel kiváltotta a francia jobboldali szavazók haragját. A konfliktus, amely az algériai hivatalos adatok szerint másfél mil-

lió ember életét követelte, máig fájó történelmi pont a Földközi-tenger mindkét oldalán. Ezzel szemben Marine Le Pen Libanonban igyekezett nemzetközi elfogadottságán javítani, a korábbi mandátumterület keresztény elnökével, Michel Aounnal folytatott kollegiális megbeszélést.

Ennél azonban talán fontosabb volt nagy botrányt kavaró lépése: a szunnita muszlim vallási vezetővel való találkozója az utolsó pillanatban hiúsult meg, mivel Le Pen nem volt hajlandó fejkendőt viselni a találkozón, minden bizonnyal jó néhány szavazót szerezve megmozdulásával a francia szavazóbázisa körében.

A francia idegenlégió

getlenedési törekvéseinek leverése, majd 2001től a globális terrorizmus elleni küzdelem, köztük a Maliban végrehajtott beavatkozás az al-Káida helyi emirátusával szemben 2013-2014-ben, összesen negyvenezer légiós életébe került.

A légió hosszú története során sok érdekes, egyedi szokás alakult ki az alakulat soraiban.

Ilyen például a minden évben április 30-án megrendezett Camerone ünnepe, ahol a légiósok egy fakart hordozva vonulnak fel. A felvonulással arra az Honneur et Fidelité jelképévé vált, 1863-as mexikói ütközetre emlékeznek, amely során a félkarú Jean Danjou vezetésével hatvankét légiós és két tiszt egy napon keresztül majdnem az utolsó emberig védte a rábízott konvojt a több mint harmincszoros mexikói túlerővel szemben. Egy másik érdekes szokás, hogy a katonai parádékon a légiósok felvonulását mindig egy furcsa, szakállas, fejszével és köténnyel felszerelt szakasz vezeti. Ők a Les Pionniers, egy különleges harci egység, melynek tagjai egykor mindig a légiós támadások élén indultak harcba, hogy elbontsák a támadók útjába kerülő esetleges akadályokat. Maguk a légiósok viszont mindig a francia katonai felvonulások végén menetelnek, hogy ne akadályozzák a többi felvonulót, mivel hagyományos, percenkénti nyolcvannyolc lépéses vonulási ütemükkel messze elmaradnak a francia hadsereg százhúsz lépéses

Írta: Csepregi Zsolt és Pál Zsombor Szabolcs A zsoldos katonák alkalmazása évezredekre vis�szanyúló hagyománnyal rendelkezik az emberiség történelmében, azonban kevés ország tudta olyan különleges hatékonysággal megszervezni a nemzeten kívüli személyekből álló lojális fegyveres erejét, mint a franciák. Az 1831-ben alapított Francia Idegenlégió pontosan azért lehet sokkal hatékonyabb, mint egy átlagos zsoldossereg, mert a kiképzés kezdetétől hangsúlyt fektetnek a katona korábbi életének és személyiségének teljes lebontására és újjáépítésére a légió és a francia nemzet szolgálatának érdekében.

A légióban való szolgálat egyenes utat biztosít a francia állampolgársághoz, megjelenítve a civilizációs nemzet archetípusát az etnikai nemzeti identitással szemben. Az egyetlen feltétel, mint a légió mottója is mutatja, a becsület és a hűség (Honneur et Fidélité). A korábbi életükből elmenekülő külföldi férfiak mind a mai napig meg is szolgálnak a légió biztosította jogokra, hiszen a kezdetektől a legvéresebb, leginkább embert próbáló konfliktusokban vetették be őket a gyarmatokon és azokon túl is. Algéria meghódítása 1830-tól, a krími háború (1856), a gyarmatok füg-

KÖRKÉP KÖRKÉP

65

sebességétől.

Széles körben elterjedt mítosz, hogy a légióba belépő katonák korábbi bűneikért büntetlenséget nyernek. A valóságban csak annyiról van szó, hogy az alakulathoz csatlakozó emberek dokumentumait bevonják, és akár új légiós identitást is választhatnak maguknak. Az viszont igaz, hogy három év szolgálat után mindegyikük könnyedén jelentkezhet a francia állampolgárságért, ha pedig valaki harc közben megsérül, akkor a Français par le sang versé alapján automatikusan elnyeri azt.

Az idegenlégió magyar vonatkozásai Az 1831-ben a „polgárkirály”, I. Lajos Fülöp által alapított Francia Idegenlégió lassan kétszáz éves története során jelentős változásokon ment keresztül: az egykori gyarmati zsoldosseregből mára egy bármikor és bárhol könnyen bevethető, korszerű elit alakulattá vált. Bár eleinte legfőbb feladatának a gyarmati birodalom védelme, illetve növelése számított, a XIX. század közepétől már lényegében az ország minden jelentősebb fegyveres konfliktusában részt vett, sőt, tagjait az első világháborútól kezdve az alapító királyi rendelettől eltérően már francia

földön is bevetették.

A légió összetétele a történelem során mindig leképezte az adott kor politikai és forradalmi változásait: amíg az első világháborút követően az oroszok, 1923 után pedig az olaszok közül jelentkeztek többen a soraiba, addig 1934 után a német, 1938 után pedig a spanyol jelentkezők száma nőtt meg.

Magyarok a két világháború előtt a franciaországi internálástól való félelmükben, illetve a második világháborút megelőzően politikai meggyőződésből, 1945 után pedig a nyugati hadifogolytáborok keservei elől menekülve léptek be a légióba. Az 1956-ot követő időszakot gyakran nevezik période hongroise-nak is, mivel a külföldre menekült magyarok közül a forradalmat követő évtized során közel háromezren csatlakoztak a légióhoz, és ekkoriban ők adták az alakulat harmadik legnagyobb nemzetiségi kontingensét. Honfitársaink egyébként mindig is igen nagy számban képviseltették magukat a légió soraiban: az 1831 óta szolgált közel hatszázezer légiósból legalább tízezer közülünk került ki, ezáltal pedig a légióba valaha belépett száznegyven nemzet között a 7-10. helyet foglaljuk el.

Egy francia idegenlégiós vizsgál egy tankot a katonai kiképzés közben 66

KÖRKÉP KÖRKÉP

HUMANITÁRIUS INTERVENCIÓ = POLITIKAI NÉPSZERŰSÉG? Írta: Bocskor Kitty

A humanitárius tevékenység, ezen belül is elsősorban a humanitárius intervenció napjaink egyik legvitatottabb nemzetközi jogi témája.

Igazságosságát, moralitását, jogosságát többször többen is megkérdőjelezték. Kialakulásában hatalmas szerepet játszik az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete), amely az 1945 utáni világ jogi alapelveit, morális normatíváit hozta létre. Így kerültek középpontba az emberi jogok, mely legitim hivatkozási alapot teremtett arra, hogy erős országok beavatkozzanak olyan országokban, melyekben úgy találták, e jogok nem érvényesülnek megfelelően. Azonban az ENSZ minden igyekezete ellenére a fegyveres konfliktusok nem szűntek meg, ugyanakkor nem mindegyiknél tapasztalhattunk segélyezést vagy beavatkozást.

Tehát a humanitárius irányelvek megvalósulása a valóságban korántsem követi az elméletet, és a beavatkozások, segélyezések egyenlőtlen eloszlása miatt többször éri kritika a beavatkozó államokat és szervezeteket, elsősorban az ENSZ-t és az Egyesült Államokat. Érdekes, hogy sokan elsiklanak egy olyan állam fölött, amely az utóbbi évtizedben rendkívül aktív volt humanitárius tevékenységek terén: ez nem más, mint Franciaország.

A franciák tevékenysége elsősorban Afrikában jelentős, ugyanis több szállal kötődnek ma is volt gyarmataikhoz, amelyek kezét sokáig nem akarták elengedni. Erre a gyakorlatra utal a Francafrique kifejezés, ami évtizedeken át meghatározta Franciaország kapcsolatát volt afrikai gyarmataival. Katonai beavatkozások, titkos ügyletek és véreskezű diktátorokkal kötött megállapodások jellemezték ezt a korszakot, amire ma már egy francia államférfi sem igazán büszke. Egyrészről többen pártolnák a Száhel övezetből való kivonulást, neokolonizmussal vádolva a kormány korábbi külpolitikai tevékenységét, másrészről a mai napig tartja magát az a nézet, hogy afrikai

A volt francia gyarmatok

beavatkozásokkal könnyen szerezhet szavazatot egy államfő, a nagyhatalmi nosztalgiára vagy a terrorizmustól való félelemre apellálva.

A XX. század második felében a francia társadalom kifejezetten támogatta országa humanitárius tevékenységét, mert egyet jelentett a grandeur, a francia nagyság őrzésével.

Az 1990-es években a résztvevők illetve támogatók közül Franciaország adta a legnagyobb hozzájárulást az ENSZ jugoszláviai missziójához (UNPROFOR), és a jugoszláv helyzet hosszú ideig volt a külpolitika középpontjában. Azonban ma már nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy a francia társadalom számára népszerűek a humanitárius intervenciók Afrikában. Az eltérő hozzáállást jól példázza a francia média asszimmetrikus reakciója a mali és a közép-afrikai köztársaságbeli intervencióra. Míg a mali beavatkozást a francia média szükségszerűnek nyilvánította, egyértelműen elismerve, hogy a politikai és nyelvi kötődés miatt elengedhetetlen volt KÖRKÉP

67

a francia támogatás, addig a közép-afrikai intervenció alig szerepelt a hírekben. A különbség annak tudható be, hogy milyen módon kötötték össze az eseteket a hazai biztonságpolitikai kérdésekkel és a nemzetközi terrorizmussal.

Bár egyértelmű, hogy a francia külpolitika továbbra is meghatározó befolyásoló erő az afrikai földrészen, ma már talán túlzás azt állítani, hogy a hazai közönséget is ugyanennyire befolyásolja. Hiába ítélték például sikeresnek és indokoltnak a Serval-műveletet, hiába sikerült viszonylagos stabilitást hoznia Maliba, François Hollande akkori elnök támogatottsága 2013 végén soha nem látott mélypontra, 20% alá

zuhant. A francia művelettel szemben meghatározóbbak voltak tehát botrányos nőügyei, melyek akkoriban kerültek napvilágra, illetve hogy nem sikerült megvalósítania egyik fontos választási ígéretét, a munkanélküliség csökkentését.

Hollande kormányzata – bár továbbra is tevékenyen megpróbált részt venni az afrikai problémák megoldásában – azonban az utóbbi években egyre inkább igyekezett más szereplőket is bevonni a kérdések megoldására.

Franciaország tehát továbbra sem engedi el Afrika kezét, a mindennapi élet részét képezik a volt gyarmatok ügyei, de a társadalom számára más kérdések kerültek előtérbe.

Közép-Afrikai Köztársaság: Sangaris-művelet

Mali: Serval-művelet, Barkhane-művelet

A Sangaris-művelet Franciaország humanitárius inter-

Serval-műveletnek a Franciaország 2013–2014-ben

2016 között. Az ország 1960-as függetlenedése óta

a Barkhane-művelet vette át a helyét, amely már

vencióját jelöli a Közép-Afrikai Köztársaságban 2013– ez volt a 7. francia beavatkozás.

2012-ben Francois Bozizé elnök nemzetközi segít-

séget kért Franciaországtól és az Egyesült Államoktól

az északi, muszlim Séléka lázadó csoport ellen, amely délen, katolikusok lakta területeken folytatott harcot. 2013 márciusában Michel Djotodia követte Bozizét az elnöki

poszton, aki ezzel az ország első muszlim elnöke lett.

A Séléka és az ún. anti-balaka többnyire katolikusokból

álló csoport között a harcok 2013 októberében kezdőd-

tek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2013 decemberében

adott felhatalmazást a beavatkozásra, hogy helyreállítsa a békét és elcsitítsa a vallási ellentéteket.

A művelet egy afrikai pillangófajról kapta nevét

68

KÖRKÉP

zajlott intervencióját nevezzük Maliban. 2014-ben az egész Száhel-övezetre kiterjed, és jelenleg is tart.

2012-ben a líbiai polgárháború hatására nagy mennyi-

ségű fegyver áramlott be az országba, amelyet felhasználva tuareg csoportok támadást indítottak az ország

központi vezetése ellen, és fontos városokat elfoglalva végül megbuktatták a kormányt. 2012 júniusától az Ansar

Dine iszlamista csoport először csatlakozott a tuareg

lázadókhoz, majd különváltak és egymás ellen fordultak. Mali kormánya segítségért fordult a franciákhoz, akik

2012 év végén be is vonultak az országba. Az ENSZ

Biztonsági Tanácsa 2012 decemberében hozott határozatában adott felhatalmazást az intervencióra.

„Egy cél, egy győzelem” – A harmadik gépesített brigád mottója

KULTÚRA KULTÚRA

69

Top

5 Személy

SIMONE VEIL Az auschwitzi koncentrációs tábort túlélő nizzai jogász és politikus, a Sciences Po és az egykori Párizsi Egyetem tanulója. A francia politikában egészségügyért felelős miniszterként érte el a legtöbbet, hiszen 1975-ben az ő hatására legalizálta Franciaország az abortuszt. Ezt a miniszteri tisztséget kétszer látta el: 1974 és 1979 között Valéry Giscard d’Estaing, majd 1993 és 1995 között François Mitterrand elnöksége alatt.

1979-ben az Európai Parlament tagja és első női elnöke lett.

OMAR SY A Versaille-tól nem messze, Trapess-ban született színész az Életrevalók című, minden idők legnagyobb nemzetközi közönségsikerének örvendő francia film főszerepe után nemcsak Franciaországban, hanem világszerte is ismert és elismert színésszé vált. Ezért a szerepért 2012-ben a francia Oscarnak is nevezett Césardíjat is elnyerte, mellyel ő vált az első afrikai származású nyertessé. Több amerikai óriásprodukcióban való szereplése közben a hazai filmipart sem feledte.

70

KULTÚRA KULTÚRA

THOMAS PESQUET Rouen városában született francia űrhajós, aki jelenleg is az űrben tartózkodik: 2016. november 18-án küldték fel a francia állampolgárságú asztronautát a Nemzetközi Űrállomásra egy hathónapos misszióra fedélzeti mérnöknek. 38 életévével ő a legfiatalabb tagja az Európai Űrhajós Testületnek, akit ilyen hosszúságú bevetésre küldtek el. Thomas Pesquet egyébként fekete öves dzsúdós, mellette szaxofonozik, utóbbit az űrben is szívesen műveli.

JEAN RENO A színész – eredeti nevén Juan Moreno y Herrera-Jiménez – Casablanca városában született Marokkóban, spanyol szülei Francisco Franco elől menekültek. 17 évesen költözött Franciaországba, itt indult el filmes karrierje.

Olyan nemzetközi és hazai kasszasiker filmekben játszott, mint a Léon a profi, a Da Vinci-kód vagy a Jöttünk, láttunk, visszamennénk. Háromszor jelölték a César-díjra.

ANTOINE GRIEZMANN A francia futballválogatott kiemelkedő tehetségű csatára a svájci határtól nem messze fekvő kisváros, Mâcon szülötte. Felnőtt karrierjét a spanyol Real Sociedadban kezdte, amelyből 2014-ben igazolt a spanyol bajnokság egyik meghatározó csapatának számító Atlético Madridba.

Vezetésével a francia futballválogatott egészen a döntőig menetelt a hazai rendezésű 2016-os Európa Bajnokságon, ahol ő maga gólkirály lett.

Ezen felül a tavalyi aranylabda-szavazáson harmadik helyen végzett.

KULTÚRA KULTÚRA

71

Top

5

LE LOUVRE Párizs egyik legimpozánsabb épülete a világ legnagyobb múzeuma, hiszen több mint 72 ezer négyzetméteres alapterülettel rendelkezik.

Emellett a világ egyik leglátogatottabb múzeuma is: évente 7 millióan kíváncsiak rá. A komplexumot a XII. században, II. Fülöp uralkodása alatt építették, eredetileg erődnek szánták. Falai közt a múzeum 1793-ben nyitotta meg kapuit, mindössze 537 festménnyel.

Helyszín

NOTRE-DAME DE PARIS SZÉKESEGYHÁZ A magyarul „a mi párizsi asszonyunk ” nevet viselő középkori katolikus templom építését 157 év után, a XIV. században fejezték be. Az első olyan épületek egyike, melyet külső támívvel emeltek – ezzel a világ egyik legnagyobb temploma egyben a francia gótikus építészet egyik legkiválóbb példája is.

A templom 7800 sípos orgonája szintén a világ egyik legnagyobbja és ma is tökéletesen működik.

72

KULTÚRA KULTÚRA

ÉTRETAT Étretat egy franciaországi település Normandia régióban, mely a tenger mellett lévő hatalmas mészkő szikláiról ismert. A sziklák különböző formái közül kiemelkedik három természetes boltív: ezek a Tűnek is nevezett részek 70 méter magasak, de a vonulatnak olyan része is van, amely 90 méter magasra nyúlik fel. Többek közt Claude Monet is megörökítette több festményén ezt a természeti csodát.

LE MONT SAINT-MICHEL A hegy arról a kolostorról kapta a nevét, melyet a területén a VIII. században alapítottak. A szigetközösség megépítése a hűbéri viszonyok visszatükröződése: a hegy tetején található az apátság, majd a kolostor, utána a városvezető háza és végül a lakó és tároló házak. A saint-michel-i hegy Franciaország egyik legjellegzetesebb látnivalója, évente több mint 3 millióan keresik fel.

ROCAMADOUR Rocamadour, avagy a Hit Fellegvára egy franciaországi település Occitanie régióban, az ötödik leglátogatottabb hely Franciaországban.

A város évszázadokon át vonzotta a zarándokokat, hiszen itt található az a fából készült Fekete Madonna-szobor, melyet állítólag Szent Amadour maga faragott. A szent relikviáit a településen a róla elnevezett templomban helyezték el.

KULTÚRA KULTÚRA

73

Top

5

Márka

ASTÉRIX, A GALL A világszerte kedvelt francia–belga rajzfilmek közül az egyik leghíresebb tagadhatatlanul az Astérix, a Gall. A képregény írója René Goscinny, az illusztrátora pedig Albert Uderzo voltak, közreműködésükkel 34 könyv jelent meg.

Az Astérix főleg az európai országokat hódította meg, több mint 100 nyelvre fordították le.

FESTIVAL DE CANNES Az 1946-ban alapított filmfesztiválon az összes műfaj képviselteti magát, de a friss alkotások csak meghívás útján juthatnak be. A minden évben tavasszal, a Cannes városában található Fesztivál- és Kongresszusi Palotában zajló rendezvény legrangosabb díjának az Arany Pálma számít, ám ezen kívül a filmek a Nagydíjat és a Zsűri díját is elnyerhetik. A fesztivál világszerte, de főképp Európában vált kiemelkedően fontossá.

CHANEL A Gabrielle Bonheur „Coco” Chanel által 1909-ben alapított cég meghatározta a XX. századi nők új öltözködési stílusát, sőt sokan úgy gondolják, hogy neki köszönhetjük magát a stílust is. De ha a Chanelre gondolunk, nem csak a ruházat, hanem a parfüm és a táskatervezés is eszünkbe jut. A Chanel No. 5 parfüm ikonikussá vált az évtizedek során. A $7,2 milliárdra értékelt cég a Forbes 80. helyén áll a világ legértékesebb brandjeinek listáján.

LE TOUR DE FRANCE A Tour de France a legrégebbi és emiatt a legrangosabbnak is tartott kerékpárverseny, melyet 1903 óta – a két világháború kivételével – minden évben megrendeznek Franciaországban. A biciklis vetélkedőt komoly kultúra lengi körül, filmeken, zenei és irodalmi alkotásokban egyaránt szívesen említik, és évről évre több millió néző követi Európa-szerte.

PERRIER Ez a Vergèze forrásból származó különleges ásvány víz Franciaország egyik leghíresebb brandje, az első világszerte terjesztett üveges szénsavas víz. Egy időben a francia–brit egységet is szimbolizálta, eleinte több üveget adtak el Nagy-Britanniában, mint Franciaországban.

Később, megduplázva az üvegek méretét, a vizek pezsgője rokon értelmű lett az eleganciával, örömmel és ünnepléssel hazájában is.

74

KULTÚRA KULTÚRA

FRANCIA KULINÁRIS ÉLVEZETEK Bodolay Dalma A pezsgő A franciák méltán büszkék a világ minden táján ismert pezsgőre, amelyet a legtöbb nyelven a mai napig eredeti nevén, champagne-ként tartanak számon. Honnan ered a francia pezsgő, amely meghódította a világot és ma a legismertebb és legexkluzívabb italként szolgálják fel?

A pezsgő eredete bizonyos szempontból napjainkban is vitatott, hiszen az angolok által exportált habzóbort szintén elődjeként tartjuk számon.

Ettől függetlenül a pezsgő feltalálója „hivatalosan” egy champagne-i szerzetes, Dom Perignon.

A feltételezések szerint az első pezsgő, amelyet Dom Perignon egy arra alkalmas bor újraerjesztésével állított elő, 1693. augusztus 4-én készült el. Amikor először kóstolta a pezsgőt, a legenda szerint a szerzetes így szólt: „Gyertek gyorsan, a csillagokat ízlelem!”

Napjaink egyik legdrágább pezsgőjét Dom Perignonról nevezték el, ez az ital azonban már sokkal kifinomultabb előállítási módszerrel készül, mint a szerzetes első pezsgője, amelynél az áttöltések hatására még zavarossá válhatott az ital. Ma a szerzetes nevét viselő pezsgő a XIX. század eleji champagne-i szőlőművesek technikájával készül, akik elfelejtették levédetni terméküket, ezáltal joggal címkézi a Moët et Chandon Dom Perignon nevével a világ egyik legexkluzívabb pezsgőjét.

Pezsgős üvegek egy francia pincében

A franciák eredetileg nem kedvelték a mai, buborékos formájában ismert italt, ezért arra törekedtek, hogy az elkészült pezsgő az angolok által exportált habzóborral szemben minél kevesebb szénsavat tartalmazzon. XIV. Lajos halála után 1715-ben II. Fülöp orléans-i herceg kedveltette meg a pezsgő szénsavas változatát a francia nemességgel. Ettől kezdve egyre több borász kezdett szénsavas pezsgőt előállítani, ekkor még azonban nem voltak tisztában azzal, hogy hogyan ellenőrizzék a folyamatot, valamint hogyan tegyék elég erőssé az üvegeket.

A legenda szerint 1805-ben egy hölgy, Barbe-Nicole Ponsardin, akit a világ Madame Veuve Clicquot-ként ismert meg, férje elvesztése után úgy döntött, hogy ő irányítja tovább a család pezsgőházát. Egy éjszaka közepén jutott eszébe az az újítási módszer, amellyel a pezsgő kristálytisztává válhatott. Ez az újítás a rázóállvány volt, amely segítségével a második erjedés után visszamaradó seprőt a palack nyakába juttatták, amelyet így már könnyedén eltávolíthattak a folyamat végén, anélkül, hogy az ital zavarossá vált volna.

Ebben az időszakban alakult több ma is híres és elismert pezsgőház, mint például a Bollinger (1829), a Krug (1843) és a Pommery (1858).

A mai napig Veuve Clicquot metódusával állítják

Dom Perignon-ről elnevezett híres francia pezsgő KULTÚRA

75

elő a világ legexkluzívabb italát, a módszert pedig méthode champenoise-nak hívják. Az ezzel a módszerrel készült eredeti Champagne három szőlőfajtából készül: chardonnay-ból, pinot meunier-ből és pinot noirból.

Az ipari forradalom idején a pezsgő nemcsak a nemesek, hanem a középosztály körében is népszerű itallá vált. A dekadens életérzés természetes kiegészítőjeként, valamint a „jó élet” szimbólumaként szolgált. Ahogyan az amerikai író, F. Scott Fitzgerald egyszer nyilatkozott: „Bármiből is túl sok, az rossz, de Champagne-ból túl sok, az pont jó.”

A XX. század elejére a francia pezsgő a nemzet szimbólumává vált. A második világháborúban Winston Churchill a következő szavakkal bátorította a katonákat: „Ne feledjék, Uraim, nemcsak Franciaországért harcolunk, hanem Champagne-ért is!” Ekkorra a pezsgőt nem csak luxuscikként, hanem a világon mindenhol ismert kulturális kincsként tartották számon.

A pezsgőfogyasztással kapcsolatban több különleges történet is ismert. A legenda szerint az első pezsgőspoharat Marie Antoinette melleinek lenyomatáról formázták, ez a teória azonban nem feltétlenül állja meg a helyét, hiszen a poharat eredetileg az angolok által ismert habzóborokhoz tervezték.

Egy másik érdekes történet a pezsgő karddal való felnyitásának okát magyarázza – állítólag a napóleoni harcok óta művelik ezt a sabrage-ként nevezett módszert. A legenda szerint a csata előtt a lovasok lóháton ülve, szablyáikkal nyakazták le a champagne-okat. A történet szerint ezzel akarták a csinos Madame Veuve Clicquot szimpátiáját elnyerni.

Magától az uralkodótól is ismert egy, a pezsgővel kapcsolatos mondat: „Győzelemnél megérdemlem, a vereségnél meg szükségem lesz rá.”

A világon mindenhol ismert exkluzív ital népszerűségét talán legjobban John Maynard Keynes fejezte ki, aki halála előtt így nyilatkozott: „Csak azt sajnálom az életben, hogy nem ittam elég pezsgőt.”

A Michelin-csillag A Michelin-csillag története egészen 1891-ig nyúlik vissza, amikor Édouard Michelin, egy francia üzletember, és testvére, André Michelin feltalálta a leszerel-

hető gumiabroncsokat. Annak érdekében, hogy minél

több autós vásárolja meg a Michelin gumikat, a testvérpár kiadott egy, a kiváló éttermeket és szállodákat

is tartalmazó autós térképet, ezzel is a Michelin gumiabroncsok megvásárlására ösztönözve az utazókat.

A térkép eredetileg csak Párizs és környéke útvonalait tartalmazta, de a nagy sikerre való tekintettel 1904-től nemzetközivé vált.

Az éttermek az értékelések alapján egy, kettő, illetve

három csillagot szerezhetnek meg. Az egycsillagos

étterem a kategóriájában jó étterem (Une très bonne table dans sa catégorie); a kétcsillagos éttermek kitűnő ételeket szolgálnak fel, a meghatározás szerint ezért megéri egy hosszabb kitérőt is tenni (Table excellente, mérite un détour); a három csillagos éttermek pedig

kivételes minőséget képviselnek, amiért érdemes egy

hosszabb utat is vállalni (Une des meilleures tables, vaut le voyage). Franciaországban eddig 27 étterem

kapta meg a háromcsillagos minősítést, közülük Paul

Bocuse étterme az egyik leghíresebb, amely 1965 óta tudhatja magáénak a három aranycsillagot.

76

KULTÚRA

Michelin embléma Paul Bocuse étterme bejáratánál

Bocuse d’Or

helyezést ért el: Széll Tamás a 24 finalista közül a 4. helyet

A Paul Bocuse mesterszakácsról elnevezett világhírű

poszter díját is Magyarország nyerte el.

és a világ legrangosabb főzőversenyeként számon

szerezte meg, hústála különdíjas lett, valamint a legjobb A Bresse-i csirke mára a francia ételkultúra szimbólu-

tartott esemény döntőjét 1987 óta minden második év

mává vált. Ez a tyúkfajta az egyetlen eredetvédett típus,

d’Or keretein belül 24, a világ minden tájáról érkező fia-

kukoricát és tejet fogyasztanak. A csirke színei, a piros

januárjának végén rendezik meg Lyonban. A Bocuse

tal séf 5 óra és 35 perc alatt a legnagyszerűbb ételeket készíti el. A séfek versenyének eredményéről a világon legelismertebb és leghíresebb séfek döntenek.

A verseny 1987-es indulása óta a részt-

példányai Bresse-ben élnek, és kizárólag helyi gabonát, taréj, fehér test és kék láb is Franciaországot jelképezik, a színeknek köszönhetően válhatott igazán egyedivé és nemzetivé ez a fajta. A tollazat a fehéren kívül fekete,

kék és szürke is lehet, a fajta közös

vevő országok számának növekedése

ismertetőjele a kékesszürke láb.

miatt ma már földrész szerinti selejtező-

A Bresse-i csirke tenyésztése és

ket tartanak. Ennek megfelelően léte-

tartása is egészen egyedi, hiszen

zik Bocuse d’Or előválogató Európa,

körülbelül egyhónapos koruktól

Latin-Amerika, valamint az ázsiai-csen-

kezdve szabadon élnek, az előírás

des-óceáni térség számára is. Ezeken

szerint csirkénként minimum tíz négy-

tős országot, akik Lyonban mérkőznek

két hétig szűk, sötét, zárt faketrecben

zetméteres területen, majd vágás előtt

az elődöntőkön választják ki a 24 dön-

tárolják őket, ahol az eddigi 75%-ban

meg egymással.

gabonából álló étrend mellett meg-

Az idei verseny a 30 éves évforduló

miatt is különleges figyelmet és temati-

kát kapott. A versenyzőktől a Bocuse d’Or versenyek tör-

kapják az említett tejet és kukoricát is.

A klasszikus Bocuse menü negyedik fogása-

ténetében elsőként győztes fogások, a Bresse-i csirke és

ként tálalják az ikonikus Bresse-i csirkét hólyagban

ként két Bresse-i csirke mellett a döntősök még a folyami

amelyet hagyományosan sertéshúgyhólyagban

a folyami rák tiszteletére hasonló ételeket vártak: a fejen-

rák, a langusztin, a kék (európai) homár, az amerikai homár és a gambas alapanyagok közül választhattak.

Az idei Bocuse d’Or döntőjén Magyarország is előkelő

(franciául Volaille de Bresse en Vessie Mére Fillioux),

készítenek, majd tálalnak. Húsa zsírosabb, valamint fűszerezés nélkül is sokkal ízesebb, mint a hagyo-

mányos csirke.

Paul Bocuse étterme Lyonban KULTÚRA KULTÚRA

77

FRANCIA FELSŐOKTATÁS Írta: Jancsek Enikő

MI A „GRANDE ÉCOLE”?

A kifejezés 1794-ből, a francia forradalmat követő időszakból származik. Az úgynevezett „Grande École” magyarra lefordítva „nagy iskolát” jelent, és a francia felsőoktatás kettős szerkezetének egyik pillérét takarja. Franciaországban ugyanis az egyetemek mellett léteznek azok a kiemelt intézmények, ahol kivételes tehetségű diákokat készítenek fel vezetői szerepekre egy szűkebb, exkluzívabb hallgatói közegben (300 és 5000 között mozog a tanulók létszáma). Némelyik ilyen iskola kétéves felkészítő tanfolyamot ír elő felvételi követelményként, a legtöbb leendő diákot pedig már a gimnázium harmadik évében kiválasztják. Ezek az iskolák komoly kapcsolati hálózattal rendelkeznek, mind cégeket, mind szervezeteket tekintve.

Egy másik formája a „Grande École”-nak az úgynevezett „École Normale Supérieure” (normál felsőfokú iskola), melyből országszerte mindössze négy létezik. Az itt tanulókat „Normaliens”-nek nevezik és a jelentkezők mindössze 3%-a jut be.

Ezen iskolát elvégzők legalább 10 évig az állam szolgálatában dolgoznak.

École Normale Supérieure 78

KULTÚRA

TOP 10 francia egyetemből 7 Párizsban található KULTÚRA

79

A francia oktatási intézményeket rangsoroló alábbi TOP 10-es listán a felsoroltak fele „Grande École”, és a négy „École Normale Supérieure”-ből kettő is előkelő helyen szerepel rajta. Voilá!

3. Pierre and Marie Curie University – Párizs Az egyetemet 1970 után alapították, a nagy Párizsi Egyetem felosztása után. A Pierre és Marie Curie munkásságának emléket állító egyetem a legnagyobb tudományos és orvosi komplexum az országban, nagyjából 30000 diákkal és nyolc tanító kórházzal. Itt is több Nobel-díjas alumni van, a Curie házaspárt beleértve, akik 1903-ban kapták meg az elismerést.

1. École Normale Supérieure – Párizs Az ország egyik legelitebb intézménye, a „Grande École” rendszer része, ahova évente mindössze 200 diákot vesznek fel. A diákoknak jeleskedniük kell kutatásban, tudományban, művészetekben, kultúrában és a humán tárgyakban. Az egyetemen összesen 1548 diák tanul. Tizenhárom Nobel-díjas és több miniszterelnök, valamint filozófus is került ki az egyetemről.

2. École Polytechnique – Palaiseau Az interdiszciplináris módszert alkalmazó „Grande École” mottója: A hazáért, tudományért és dicsőségért. A Párizs közelében fekvő egyetemet a mai napig a Védelmi Minisztérium üzemelteti, kötelezve az ott tanuló francia állampolgárságú diákokat, hogy az első évükből nyolc hónapot a katonaság kötelékében töltsenek.

Az egyetemnek kevesebb, mint 3000 diákja van.

80

KULTÚRA

4. Paris-Sud University – Párizs Az egyetemnek közel 30000 diákja van jelenleg.

Főképp a fizikai és kémiai kutatásairól ismert orsay-i centruma híres, itt találhatóak az ország legelitebb laboratóriumai. A volt hallgatók között a két Nobeldíjas mellett négy Fields-érmes is van. Érdekesség, hogy ez az egyetlen egyetem Franciaországban, aminek saját lovagló centruma van.

5. CentraleSupélec – Châtenay-Malabry A Párizs közelében fekvő „Grande École” kidolgozta saját mérnöki képzését, mely a klas�szikus ismeretek mellett felkészíti a diákokat a 21. századi problémák megoldására, illetve vezetői képességeket is oktat. Az alumni tagjai között megtalálható az Air France alapítója, Franciaország volt gazdasági, pénzügyi és ipari minisztere vagy az IBM France vezérigazgatója.

6. École Normale Supérieure de Lyon – Lyon A második „École Normale Supérieure” a listán, és egyben az első olyan iskola, amely nem Párizsban vagy a közvetlen közelében található.

Az 1880-ban alapított egyetem célja, hogy a diákok a helyes kérdéseket tegyék fel, és innovatív válaszokat adjanak rájuk. Több híres ember, köztük Louis Pasteur, Jean-Paul Sartre vagy Simone Weil is erre az egyetemre járt.

7. Paris Descartes University – Párizs Az egyetemet eredetileg 1968-ban alapították, szintén a Párizsi Egyetem felosztása után. Sok különböző kurzust ajánl, de az orvosi képzése révén a legismertebb. A fő campus Párizs egyik legélénkebb részén, a latin negyedben helyezkedik el. Ezen az egyetemen tanult például Francois Fillon is, aki idén indult a Republikánusok színeiben az elnöki pozícióért.

8. Paris Diderot University – Párizs A Paris 7-nek is nevezett egyetem Párizs szívében helyezkedik el, és Denis Diderot francia filozófusról kapta a nevét. Ezen az egyetemen található Párizs legnagyobb egyetemi könyvtára, mely mindenki számára nyitva áll. Az egyetemen van továbbá egy filmklub, a CinéDiderot, mely ritka és szélesebb figyelemre nem méltatott filmeket mutat be az egyetemi tanév alatt.

9. Mines ParisTech – Párizs Ez a „Grande École” az egyik legkiemelkedőbb mérnöki iskola Franciaországban és állandó helye van a Top 10-es listán. Az alapítása egészen 1783-ig nyúlik vissza. Mind az 1289 diáknak állandó és ingyenes hozzáférése van az Ásványtani Múzeumhoz, mely a világ egyik legnagyobb gyűjteménye. Itt is több Nobel-díjas tanult, köztük Georges Charpak és Maurice Allais.

10. Aix-Marseille University – Marseille és Aix-en-Provence A frankofón világ legnagyobb egyetemének gyökerei egészen 1409-ig nyúlnak vissza, amikor is V. Sándor ellenpápát bízták meg egy provence-i egyetem megalapításával. A „legnagyobb egyetem” jelző mind a diákok számát (74345), mind a pénzügyi ráfordításokat (750 millió €) tekintve helytálló. Egyéb számszerű mutatói is figyelemre méltók: 5 campusa van, 12 doktori iskolája és 600 különböző kurzusa.

A lista a Times Higher Education 2016/2017-es felsorolása alapján készült.

KULTÚRA

81

A 4 LEGJOBB FILM AMIBEN MEGELEVENEDIK A FRANCIA POLITIKA

LA CONQUÊTE Írta: Bodolay Dalma

L'EXERCICE DE L'ÉTAT – ÁLLAMÉRDEKBŐL Írta: Gorácz Anikó

A La conquête című film a 2007. május 6-ai nappal kezdődik, amikor Nicolas Sarkozy szobájába bezárkózva – ekkora már tisztában azzal, hogy megnyeri az elnökválasztást – kétségbeesetten próbálja elérni feleségét telefonon.

Ezután jelenik meg Sarkozy emlékeiben az elmúlt öt év, amely a politikai karrierjét és feleségével való kapcsolatának hullámvölgyeit mutatja be.

A visszatekintésben felidézi megállíthatatlan politikai felemelkedését, a zavargásokat az országban, valamint házassága válságát. Különösen hangsúlyosan jelenik meg Sarkozy tudatossága és bizonyítási vágya, hogy Jacques Chirac-ot legyőzve, 2007-ben elnökké váljon.

A napon, amelyen megválasztják elnökké, felesége – aki 20 éven át küzdött azért, hogy férjét az árnyékból a siker felé támogassa – elhagyja.

A filmben Dominique De Villepintől, Sarkozy legfőbb riválisától hangzik el az ironikus mondat: „Aki a feleségét nem tudja kezelni, hogyan kormányozhatná sikeresen Franciaországot?”

Az ilyen intrikáktól és médiabotrányoktól függetlenül Sarkozyt 2007-ben francia elnökké választják.

„Barátom, a politika egy soha be nem gyógyuló seb.” Ezt akár a Kevin Spacey alakította amerikai elnök, Frank Underwood is mondhatná a Kártyavár című sorozatban. Az idézet azonban az Államérdekből című 2012-es francia filmből való, amely egy évvel korábban készült, mint a cinikus és önreflektív amerikai politikus felemelkedését bemutató sorozat első évada. A francia moziban a közlekedési miniszter zűrös hetén keresztül nyerhetünk bepillantást a politika kulis�szatitkaiba és ismerhetjük meg a néha bábnak tűnő szereplők motivációit. A gyermekéleteket követelő buszbaleset és a miniszteri autó ugyancsak emberéletet követelő balesete által keretbe foglalt történetben a főhős hosszú utat jár be azután, hogy nyilvánosan kijelenti: nem lesz a vasútállomások privatizációjának minisztere.

Amerikai kollégájához hasonlóan ő is csak egyetlen kártya a pakliban, de a politikában egy ilyen erős kijelentés mindig megmutatja, hogy az illető miniszter a treff kettes, a pikk ász vagy az egyik jolly joker. A választópolgárok pedig ezúttal is csak reménykedhetnek a jó lapjárásban.

82

KULTÚRA KULTÚRA

QUAI D’ORSAY – A FRANCIA MINISZTER Írta: Jancsek Enikő

PATER Írta: Bocskor Kitty

A Quai d’Orsay egy rakpart Párizs 7. kerületében, a Szajna bal partján, ahol a Francia Külügyminisztérium is található. Itt játszódik a film, amelynek főszereplője egy tehetséges, az egyetemen most végzett fiatal. Arthur Vlaminck bekerül a külügyminiszter csapatába szövegíróként, és rövid idő alatt meg kell tanulnia, kitől mit várhat, valamint meg kell írnia egy korszakalkotó beszédet, amit a külügyminiszter majd New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt mond el.

Ez a bürokráciáról is szóló politikai szatíra szórakoztató módon adja elő egy francia miniszter mindennapjait: amikor megjelenik, az általa felkavart levegő miatt rendszeresen felröppenek a papírok, a szövegkiemelő tollról tart kiselőadást a titkárnőinek, avagy a beszéd elolvasása nélkül ad nagy ívű instrukciókat a javításra. Érdekesség, hogy a könyvből készült filmet Dominique de Villapin munkássága ihlette meg, aki 2002 és 2004 között volt Franciaország külügyminisztere, és a 2003-ban elmondott beszéde az ENSZ-nél az egyetlen olyan beszéd volt, melyet álló tapssal tiszteltek meg. A volt külügyminiszter maga is látta a filmet, és azt nyilatkozta, hogy a film nem is megy túl messzire!

Szellemes, városi és hamisítatlanul francia.

A rendező, Alan Cavalier és színész barátja, Vincent Lindon saját magukat veszik fel egy kézi kamera segítségével, „játékuk” eredménye pedig sokkal inkább egy dokumentumfilm, mint fikció. A Cavaliertől megszokott naplószerű stílusú film – hála a híresebb francia színésznek – ezúttal szélesebb közönséghez is eljutott, mint a rendező korábbi művei.

A két férfi két üzletember-politikust játszik el, akik a miniszterelnöki, illetve az elnöki posztért indulnának. A rögtönözött, sokszor humoros beszélgetések elsősorban a francia politikai életre reflektálnak, azonban tartalmuk könnyen érthető külföldi nézők számára is. A helyszín legtöbbször egy konyha vagy nappali, bepillantást engedve a felsőbb társadalmi körök mindennapjaiba. Bár a filmben mindkét szereplő megemlíti édesapját, a cím mégsem rájuk utal, hanem arra a politikai elitre, amely választásoktól függetlenül állandónak látszik Franciaországban.

KULTÚRA KULTÚRA

83

KÖNYVAJÁNLÓ: PETER FRANKOPAN: AZ ÚJ SELYEMUTAK – A VILÁGTÖRTÉNELEM ÚJ MEGKÖZELÍTÉSE, 2016 Írta: Csepregi Zsolt

Az emberi gondolkodás kiemelt szerepet tulajdonít az egyes emberek akaratának, így kerülnek a közbeszédben előtérbe az egyes politikai választások során az arccal, személyiséggel rendelkező egyének, akik megtestesíthetik emberek millióinak vágyait, vagy éppen azokat a jegyeket, amelyeket a leginkább elutasítanak. Miközben a világ Párizsra figyel, arra, hogy az egymással élesen szembenálló politikai eszmeáramlatok közül melyik kerül ki győztesen a francia elnökválasztáson, érdemes az emberi történelmet az egyes személyeknél alapvetőbb módon befolyásoló folyamatok szerint is vizsgálni, ami nem más, mint a földrajzi környezet vastörvénye. Ebbe a világba vezet el bennünket Peter Frakopan világsikerű könyve, melyben évezredes merítéssel mutatja be a Világsziget gerincét képező, Kelet és Dél-Európától a Távol-Keletig húzódó régió, a régi és új Selyemút drámai fordulatokban gazdag történelmét.

Az Eurázsia két szélső régiója között elterülő útvonal emberi közösségei, megannyi katonai és politikai konfliktus elszenvedői és cselekvő alanyai, kulcsfontosságú szerepet játszottak a kontinenseken átívelő gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlődésében. A könyv érzékletesen bemutatja, hogy Közép-Ázsia és a Közel-Kelet történelme szoros viszonyban állt Európa és 84

KULTÚRA

a Nyugat viszonyainak alakulásával, legyen szó a keresztes háborúk logikájáról, a tatár inváziók pusztításáról, vagy a kőolaj megszerzéséért folytatott küzdelemről a második világháború során és azt követően is. A kontinenseken átívelő árukereskedelem, a világvallások terjedése és fejlődése valamint a birodalmak felemelkedéséhez és hanyatlásához vezető katonai konfliktusok mind elképzelhetetlenek lettek volna a „selyemutak” által betöltött szerep nélkül.

Az emberi gondolkodás, ahogy a szabályos időközönként megrendezett választások is mutatják, igyekszik a történelmet és magát az életet is fejezetekre bontani. Frankopan könyvének nagy érdeme, hogy az Új Selyemutak fejezetei szervesen építkeznek egymásra, a szerző bemutatja, hogyan alapozta meg az előző „lezárt” korszak a következő éra kisebb vagy (jellemzően) nagyobb konfliktusait. A világ történelme az ókortól kezdve egy végtelenül bonyolult ok-okozati hálózat összessége, amelyben ez a könyv igyekszik rendet teremteni és egységes, mégis árnyalt narratíva során bemutatni az emberi civilizáció történelmének nagy fordulópontjait a közel-keleti és közép-ázsiai térség szemszögéből.

Az Új Selyemutak nélkülözhetetlen olvasmány mindazok számára, akik igyekeznek megérteni a manapság divatos kijelentést, miszerint

Fra Mauro térképe

a „hatalom” nyugatról keletre vándorol. A köztes régió, a Selyemutak jelentősége azonban e folyamat során nemhogy csökkenne, hanem csak egyre fontosabb lesz. Míg néhány évtizede az Egyesült Államok és a Szovjetunió, egy bő évszázaddal korábban pedig a Brit Birodalom és a cári Oroszország küzdött a befolyásért ebben a régióban, ma a Kínai Népköztársaság ambiciózus infrastrukturális projektjeit tekinti számos szakértő a térség jövőjét alakító egyik legfontosabb tényezőnek. Miközben a Selyemút mentén elterülő számos állam és így sok száz millió ember sorsát ez a hatalmi átrendeződés maximálisan érinteni fogja, Peter Frankopan könyve

időszerűen emlékezteti olvasóit, hogy a térség sosem egyoldalú befogadója volt a külső hatásoknak, hanem közvetítőként és önálló aktorok sokaságának otthont nyújtva a világtörténelem talán legaktívabb alakítója volt és marad a jövőben is. Az „egzotikus”, a letűnt korok kereskedelmi gócpontjain újjáéledő hatalmi tényezők, mint Azerbajdzsán, Türkmenisztán és Irán egyszerre léteznek az Afganisztánt és Irakot széttépő fegyveres konfliktusok mellett, azonban az elmúlt évezredek bemutatják, hogy a Selyemutak mentén semmi sem állandó, csupán a virágzás és hanyatlás egymást követő korszakai váltakoznak.

KULTÚRA

85

Az Antall József Tudásközpont hétéves fennállása alatt számos rendezvénysorozatot és konferenciát hívott életre, melyek egyaránt szólnak a felsőoktatásban tanulóknak, valamint a hazai és nemzetközi szakmai közönségének.

A tehetséggondozás mint antalli gondolat és a különböző tudományterületeken megvalósuló hiánypótlás a Tudásközpont szakmai tevékenységének alapvetései. Az AJTK hét év tapasztalattal a háta mögött olyan hazai think tank-ké kíván válni, amely bizonyos témákban (a Visegrádi Együttműködés, az USA, Kína és Oroszország jövőbeni szerepe, biztonságpolitika, fenntartható fejlődés, technológiai és társadalmi innováció) régiós viszonylatban megkerülhetetlen.

A három nemzetközi irodára (EU-V4, Transzatlanti kapcsolatok, Ázsiai és afrikai kapcsolatok), három tematikus irodára (Biztonságpolitikai iroda, Fenntartható fejlődés iroda, Tehetséggondozás iroda) valamint a Brüsszelben és két hazai egyetemi városban, Pécsett és Győrött létrehozott regionális irodákra épülő munka legfőbb célja az országon belüli és országok közötti intézményi kapcsolatok bővítése, valamint a szakmai együttműködések

86

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

elmélyítése nemzetközi konferenciák, workshopok és előadás-sorozatok révén.

A Tudásközpont Könyvműhely gondozásában megjelenő kötetek a politika- és társadalomtudomány iránt érdeklődőknek teszik magyarul is elérhetővé a közelmúlt és napjaink legnagyobb hatású gondolkodóinak és közéleti személyiségeinek üzenetét. Az AJTK könyvkiadási tevékenysége magában foglalja szakmai publikációk megjelentetését, tudományos igényű, elsősorban a biztonságpolitika és a nemzetközi kapcsolatok területén hiánypótló politika- és társadalomtudományi művek közreadását, valamint egyetemi szakkönyvek közzétételét.

Az önéletrajzi sorozatban a hidegháború időszakának emblematikus alakjai (Ronald Reagan, George Bush, Margaret Thatcher és Helmut Kohl) vallanak azokról a sorsfordító évekről és döntésekről, amelyek máig meghatározzák az életünket.

Szakkönyvsorozatunk a 21. századi politikai, társadalmi és gazdasági élet meghatározó jelenségeire reagálva a nemzetközi kapcsolatok és a geopolitika, a politikatörténet, a közgazdaságtan és a pszichológia legújabb eredményeit felhasználó írásoknak ad teret.

Az Antall József Tudásközpont 2015 tavaszán nyitotta meg brüsszeli irodáját. 2015. március 31-én ünnepélyes keretek között felavatták Antall József néhai miniszterelnök szobrát az Európai Parlament Antall-épületszárnyában, majd sor került a Variációk Európára konferenciasorozat első állomására, amelyet májusban és ősszel újabb konferencia követett. 2017 januárjában a KonradAdenauer-Stiftunggal közös rendezvényen Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament egykori elnökének és a KAS elnökének köszöntőjét követően mondta el Európa 2017 elnevezésű beszédét, melyben közös jövőnk kihívásait vázolta fel.

Az AJTK szakmai tevékenységének legújabb és legnagyobb szabású rendezvénye a think.BDPST konferencia. A think.BDPST célja, hogy Magyarország is felkerüljön a nagy regionális konferenciák (GLOBSEC, krynycai gazdasági fórum, Prague European Summit) térképére azáltal, hogy hazánk rendezi meg a régió legnagyobb, átfogó innovációs fórumát, előmozdítva ezzel a gazdasági, a kormányzati és a tudományos élet képviselői közötti szorosabb párbeszédet. Az esemény a Külgazdasági és Külügyminisztérium

társszervezésében és a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósul meg.

A Tudásközpont 2016-ban negyedik alkalommal rendezte meg a névadójáról elnevezett Antall József Nyári Egyetemet, melynek elsődleges célja a Visegrádi Együttműködés erősítése és láthatóvá tétele az oktatás területén. A kéthetes programra minden évben 40-50 mesterképzésben, illetve phd képzésben tanuló diák nyer részvételi lehetőséget több mint 20 országból. A közép-európai tanulmányok iránt érdeklődő hallgatók számára az esemény lehetőséget biztosít tudásuk elmélyítésére, a V4-es régió és Magyarország közelmúltbeli történelmének megértésére.

Az Antall József Tudásközpont fontos küldetésének tekinti a tehetséggondozást és a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolati háló kialakítását. Ennek jegyében rendezi meg évről évre a Dunai Regattát, amelyen egyre több hazai egyetem vesz részt, 2016-ban 16 magyar egyetem és két brit elit egyetem, az Oxford és a Cambridge csapatai mérkőztek meg egymással nyolcas evezős és sárkányhajós futamokban.

A Dunai Regatta célja a tehetséggondozás mellett a Duna sokszínű használata és Magyarország imázsának építése.

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

87

MÚLTBÉLI ESEMÉNYEINK

Egyesült Hollandia?

A holland parlamenti választások – 2017. március 21.

Terrorellenes küzdelem külhonban és határainkon belül – A terrorelhárítási tevékenység vizsgálata nemzetközi és európai szinten – 2017. április 25.

Franciaország az elnökválasztás kapujában – 2017. április 27.

A kerekasztal-beszélgetésre meghívott szakértőink a 2017es holland parlamenti választások eredményeit vizsgálták meg néhány nappal a szavazás után. Az eseményen többek között azt tárgyalták meg, hogy az új kormány milyen politikát folytat majd, illetve, hogy az előző évek figyelembe vételével sikerül-e kitöltenie egy egész mandátumot. A kerekasztalt Őexcellenciája Gajus Scheltema, Hollandia magyarországi nagykövete nyitotta meg ünnepélyes beszédével.

Résztvevői Dr. Péli Gábor, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont igazgatóhelyettese, Roeland Termote, az NRC Handelsblad és a De Standaard Central középés kelet-európai tudósítója, valamint Csornai Zsuzsanna, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója voltak. Az értekezést Dobrowiecki Péter, a Tudásközpont EU-V4 irodájának vezetője moderálta.

A szakértők két panelben tárgyalták a legfontosabb kérdéseket. Az első részben a nemzetközi terrorizmus mint taktika és társadalmi jelenség vizsgálatára került sor a nemzetközi színtéren, különös tekintettel a transzatlanti szövetségi rendszerre. A második panel az európai országokat, ezen belül is főként nyugati szövetségeseinket már súlyosan érintő kérdésről, a radikalizációról szólt, ami szociológiai, pszichológiai és politikai szemszögből is vizsgálat alá került. A panelek a terrorelhárítás aktuális kérdéseire keresték a választ a két felvetett probléma elemzésén keresztül, beemelve a rendészeti és titkosszolgálati szempontokat is. Az esemény előadói voltak többek között Dr. Marie-Helen Maras adjunktus, John Jay College of Criminal Justice, Dr. Mark M. Lowenthal, Intelligence & Security Academy igazgatója és Dr. Alfred Rolington, Cyber Security Intelligence igazgatója.

2017 tavaszán Franciaországban új elnököt választottak Emmanuel Macron személyében. Az első fordulót követő eseményen meghívott előadóink azt vizsgálták meg, hogy az elnökjelöltek milyen esélyekkel indulnak a második fordulóban, milyen hatása lehet a francia választásnak az ország EU-val való viszonyára és milyen módon tud esetleg az ország a globális világ állította kihívások következményeire felkészülni.

A kerekasztal felvezető beszédét Őexcellenciája Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete mondta. A beszélgetésen részt vett Alexandra Kowalski, a CEU egyetemi docense, Soós Eszter Petronella politológus és Franciaország-szakértő, valamint a moderátori szerepkörben Jancsek Enikő, az AJTK EU-V4 irodájának nemzetközi kapcsolatok referense.

88

ANTALL ANTALLJÓZSEF JÓZSEFTUDÁSKÖZPONT TUDÁSKÖZPONT

EU szerződések évfordulója – 2017. május 9.

Én Európám: Csehország – 2017. május 30.

A 2017-es esztendőben ötödik alkalommal rendezték meg a Dunai Regattát, ahol összesen tizennyolc nemzeti és nemzetközi csapat mérte össze erejét az evezős és sárkányhajós futamokon.

AZ Európai Uniós évfordulók alkalmából idén a magyar egyetemekhez a Maastricht és Hannover csapatai csatlakoztak. Az amatőr sárkányhajós futamot a Testnevelési Egyetem csapata, míg a profi evezős futamot a Széchenyi István Egyetem nyerte meg.

Mindemellett sportbemutatók, cheerleader show és természetesen kulturális programok, valamint esti koncertek is várták az érdeklődőket. A jubileumi esemény az eddigi legsikeresebb, és egyben a legnépesebb volt.

A rakparton közel 28.000 vendég és szurkoló volt jelen.

Az Európai Unióhoz köthető jeles évfordulók apropóján a Tudásközpont egynapos konferenciát szervezett az Európa Pontban. A két panelből álló esemény első felében meghívott előadóink az Európai Unió múltjáról beszéltek, illetve azt boncolgatták, hogy az EU fejlődésében milyen mértékben játszanak szerepet a krízisek.

Ezek után az EU jövője és annak kihívásai kerültek megvitatásra. A konferenciát Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője nyitotta meg. Az eseményen többek között felszólalt még Mário David, az Európai Néppárt korábbi alelnöke, Takács Szabolcs európai uniós ügyekért felelős államtitkár, Balázs Péter, a CEU egyetemi tanára, Hendrik Hansen, az Andrássy Egyetem nemzetközi és európai politikáért felelős elnöke, és Pauline Massart, a Friends of Europe biztonsági és geopolitikai kérdésekért felelős igazgatóhelyettese.

Az Antall József Tudásközpont Brüsszeli Irodája 2016. novemberében indította útjára az Én Európám programsorozatot, melynek részeként a meghívott vendégek a visegrádi országok európai identitásáról, narratívájáról osztják meg véleményüket, egy-egy pódiumbeszélgetés keretében.

A magyar és a szlovák narratíva bemutatása után a cseh Európa-kép és a csehek európai identitásának elemzése következett. A meghívott előadó Monika MacDonaghPajerová, az 1989-es, csehszlovák bársonyos forradalom egyik diákvezetője, diplomata, a Polgári Fórum alapítótagja volt. A beszélgetést Dr. Tereza Novotná, az EUROPEUM kutatója, az ULB óraadója és Péter Dániel, az Antall József Tudásközpont Brüsszeli Irodájának munkatársa moderálta.

ANTALL ANTALLJÓZSEF JÓZSEFTUDÁSKÖZPONT TUDÁSKÖZPONT

89

MÚLTBÉLI ESEMÉNYEINK

Dunai Regatta – 2017. május 6.

ROLAND DANNREUTHER: NEMZETKÖZI BIZTONSÁG

ÚJ KIADVÁNYAINK

ROLAND DANNREUTHER

NEMZETKÖZI BIZTONSÁG

Roland Dannreuther: Nemzetközi biztonság Roland Dannreuther Nemzetközi biztonság című könyve a hidegháború utáni világ új, vagy legalábbis új formában megjelenő biztonsági kihívásait tekinti át. A kézikönyvként is jól használható mű legfőbb jellemzője, hogy az eltérő megközelítések szintézisére törekszik, hidat képezve a klasszikus racionalista, valamint a kritikai elméletek között, bemutatva a legfontosabb gyakorlati kérdések különböző értelmezéseinek értékét. A biztonsági tanulmányokat jellemző alapvető viták bemutatásán és értékelésén túl minden egyes fejezet és minden egyes témakör esetében megjelenik a szerző markáns, egyedinek mondható álláspontja, amely miatt a kötet szemléletmódja valóban újdonságnak tekinthető.

A témák között a „kemény” illetve a „puha” biztonság kérdései egyaránt szerepelnek: a polgárháborúk, a katonai intervenciók, a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének problémája mellett helyet kapott a környezeti biztonság, a migráció és a kiberbiztonság is.

A szerző a fejezetek végén kérdésekkel, további olvasmányokkal segíti elő a témákban való elmélyedést, így a kötet tankönyvként és szakkönyvként is kiváló olvasmány lehet a biztonságpolitika alapfogalmainak problémaközpontú megközelítéséhez.

90

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

Carl J. Jensen – David H. Mcelreath – Melissa Graves: Bevezetés a hírszerzésbe A 15 fejezetből álló könyvet a szerzők főként a hírszerzési tanulmányokat folytató egyetemi hallgatóknak ajánlják, de az alkotás jóval túlnő ezen, olvasását jó szívvel javasoljuk azoknak a döntéshozóknak is, akik a hírszerzés eredményét, a hírszerzői jelentéseket felhasználják, illetve mindenkinek, aki az információszerzés és -feldolgozás területén mélyebb ismereteket akar szerezni.

A könyv a hírszerzés elméletét és gyakorlatát összegezi az Egyesült Államok tapasztalatai alapján. A fogalmi meghatározásokat követően a nagy elméleti és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szerzők elkalauzolják az olvasót a hírszerző közösségek és a hírszerzési módszerek, eljárások világába, a megszerzett információk elemzésének és értékelésének fogásaiba, a jelentések elkészítésének módjába, de szólnak az elhárításról, a fedett műveletekről, a katonai és a bűnügyi hírszerzésről is. Összegzik a hírszerzés előtt álló kihívásokat, valamint körvonalazzák a hírszerzés jövőjét.

A szerzők az elméletet számos gyakorlati példával teszik szemléletessé. A téma mélyebb kutatását folytatók számára nagy segítséget nyújt a gazdag irodalomjegyzék.

Mark M. Lowenthal: Hírszerzés

Beth A. Fischer: Reagan külpolitikai fordulata

Mark M. Lowenthal hírszerzési elemző, egyetemi oktató. Az amerikai hírszerző közösség több jelentős intézményében töltött be vezető pozíciót, így szolgált a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elemzésért felelős igazgatóhelyetteseként, a Nemzeti Hírszerzési Tanács értékelésért felelős alelnökeként, az amerikai Külügyminisztérium hírszerzésért felelős helyettes államtitkáraként és a Képviselőház Állandó Választott Hírszerzési Bizottsága (HPSCI) stábjának igazgatójaként.

1994 óta tart kurzusokat a hírszerzésről és a hírszerzési elemzésről amerikai és európai egyetemeken (Columbia Egyetem, John Hopkins Egyetem, Párizsi Politikai Tudományok Intézete).

Jelen könyve az egyik legismertebb és legelismertebb összefoglaló munka a hírszerző közösség történetéről, felépítéséről, eljárásairól és a politikai döntéshozatalra gyakorolt hatásáról.

Az aktualitásra törekvő kézikönyv részletesen tárgyalja a kiberbiztonság és kiberhírszerzés problémáit, a nemzetállami és transznacionális problémákat, az Iszlám Államot és az egyes országok hírszerző szolgálatait.

Az Egyesült Államok kormánya 1984 januárjában, több mint egy évvel a gorbacsovi nyitás előtt, feladta addigi konfrontatív Szovjetunió-politikáját egy békülékenyebb hangvétel és irányvonal kedvéért.

Nemcsak a Fehér Ház politikai stratégiája alakult át, hanem a Kremllel és a szuperhatalmak közötti viszonnyal kapcsolatos amerikai felfogás is alapjaiban megváltozott. A könyv szerzője meggyőzően érvel amellett, hogy a hidegháború lezárásához vezető folyamatnak ez volt az első lépése, és izgalmasan mutatja be, hogy ebben a nagy horderejű fordulatban mekkora szerepe volt Ronald Reagan világképének, és hogy szemléletére milyen politikai események és egyéb tényezők gyakoroltak befolyást ebben az időszakban.

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

91

SZERZŐINK

Baranyi Tamás,

HATSZÖGÖN INNEN ÉS TÚL – VAJON LÉTEZIK-E

Történész, doktorjelölt

A MACRON-HULLÁM?

Kutatásvezető Antall József Tudásközpont

DE GAULLE ÖRÖKSÉGE

Csepregi Zsolt Nemzetközi kapcsolatok szakértő, MA

A FRANCIA GYARMATBIRODALMAK ÖRÖKSÉGE

Ázsiai és afrikai kapcsolatok és biztonságpolitika irodavezető

KÖNYVAJÁNLÓ: PETER FRANKOPAN: AZ ÚJ SELYEMUTAK –

Antall József Tudásközpont

A VILÁGTÖRTÉNELEM ÚJ MEGKÖZELÍTÉSE, 2016

Gorácz Anikó

L’EXERCICE DE L’ÉTAT – ÁLLAMÉRDEKBŐL

Filmkritikus, MA Kommunikációs és arculati irodavezető Antall József Tudásközpont

Varsányi Cecília

FRANCIAORSZÁG, AZ EU-S ATOMENERGIA NAGYHATALOM

Közgazdász, MA Irodavezető, Fenntartható Fejlődés Iroda Antall József Tudásközpont

Voller-Szenci Ildikó,

FRANCIAORSZÁG AZ EURÓPAI UNIÓBAN

Jogász Brüsszeli irodavezető Antall József Tudásközpont

Jancsek Enikő

FRANCIA VÁLASZTÁSOK 2017

Nemzetközi kapcsolatok szakértő, MA Nemzetközi kapcsolatok referns

A FRANCIA POLITIKAI RENDSZER

Antall József Tudásközpont FRANCIA FELSŐOKTATÁS QUAI D’ORSAY – A FRANCIA MINISZTER Benedek Tibor Wilhelm

A FRANCIA MUSZLIM VÁLASZTÓK ÖSSZESSÉGÉNEK

Vallásszociológus

POLITIKAI PREFERENCIÁI

Kutató Antall József Tudásközpont

92

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

Bocskor Kitty

FRANCIAORSZÁG ALAPADATAI

Nemzetközi kapcsolatok szakértő, MSc Nemzetközi kapcsolatok referens

HUMANITÁRIUS INTERVENCIÓ = POLITIKAI NÉPSZERŰSÉG?

Antall József Tudásközpont PATER Bodolay Dalma

FRANCIA KULINÁRIS ÉLVEZETEK

Nemzetközi kapcsolatok szakértő, MA Nemzetközi kapcsolatok referns

LA CONQUÊTE

Antall József Tudásközpont

Kálóczy Mihály

FRANCIAORSZÁG, AZ EU-S ATOMENERGIA NAGYHATALOM

Környezetmérnök, Msc SUSCO projektmenedzser Antall József Tudásközpont

Pál Zsombor,

FRANCIAORSZÁG LEGNAGYOBB EURÓPAI GYÖKERŰ

Történész, doktorjelölt

KISEBBSÉGE

Kutató Antall József Tudásközpont

Stepper Péter

FRANCIAORSZÁG ÉS A NATO PRAGMATIKUS

Nemzetközi kapcsolatok szakértő,

EGYÜTTMŰKÖDÉSE?

doktorjelölt Nemzetközi kapcsolatok referens Antall József Tudásközpont

Wiszt Diana

A FRANCIA TILTAKOZÁSI KULTÚRA ÉS A NUIT DEBOUT

Nemzetközi kapcsolatok szakértő, BA Nemzetközi kapcsolatok referns Antall József Tudásközpont

Stein Madeline

MOZAIK: AZ EGYENLŐSÉG ESZMÉJE ÉS A BEVÁNDORLÓK

Nemzetközi népvándorlási szakértő

INTEGRÁCIÓJA FRANCIAORSZÁGBAN

Fullbright ösztöndíjas Antall József Tudásközpont

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

93

KÉPEK ÉS ÁBRÁK JEGYZÉKE

39. oldal: Sokféleség: Shutterstock

Belső borító: https://www.pixcove.com/paris-buildings-urban-architecture-

lefigaro.fr/politique/2013/07/08/01002-20130708ARTFIG00560-les-musul-

map-chart-city-old-ancient-1739-antique-drawing-turgot-drawn-4/

mans-de-france-votent-a-gauche.php

6. oldal: Shutterstock

41. oldal: Európai Parlamenti választási eredmények, adatok: Shields,

40. oldal: A francia muszlimok választói magatartása, adatok: http://www.

James (1 January 2013). „Marine Le Pen and the ‚New’ FN: A Change of 7. oldal: Shutterstock

Style or of Substance?”. Parliamentary affairs. 66 (1): 179–196., http://www. nsd.uib.no/european_election_database/country/france/

23. oldal: illusztráció, Gyökös Anett 42. oldal: Külföldi születésű populáció Franciaországban, adatok: OECD 24. oldal: Emmanuel Macron a kampány során: Shutterstock

(2016), International Migration Outlook 2016, OECD Publishing, Paris. http://dx.doi.org/10.1787/migr_outlook-2016-en

25. oldal: L’Héxagon. Franciaország hatszögletű térképe, sárgával Macron, kékkel Le Pen győzelmei, községekre és megyékre lebontva: Mélencron:

43. oldal: Eredmények a Mozaïk létrehozása óta, adatok: http://mozaikrh.

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:%C3%89lection_pr%C3%A9si-

com/wp-content/uploads/2016/12/fiche-en-bref_2016.pdf

dentielle_de_2017_par_d%C3%A9partement_T2.svg# (CC BY-SA 4.0) 45. oldal: Gerald Bloncourt képe 25. oldal: L’Héxagon. Franciaország hatszögletű térképe, sárgával Macron, kékkel Le Pen győzelmei, községekre és megyékre lebontva: Starus:

46-47. oldal: illusztráció, Gyökös Anett

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:EN_-_2017_French_presidential_election_-_Second_round_-_Majority_vote_(Metropolitan_France,_

48. oldal: François Hollande bejelenti a rendkívüli állapotot a 2015. novem-

communes).svg (CC BY-SA 4.0)

beri terrortámadások után: http://scd.france24.com/en/files/imagecache/ france24_ct_api_bigger_169/article/image/141115-hollande-decla-m.jpg

26. oldal: Becsült átszavazások vizualizálása, adatok: https://www.ft.com/ content/62d782d6-31a7-11e7-9555-23ef563ecf9a

49. oldal: Az amerikai szabadságért érdemérem, amit Lord Robertson NATO főtitkár kapott 9/11 után: http://www.nato.int/nato_static_fl2014/

28. oldal: Angela Merkel, német szövetségi kancellár és Emmanuel

assets/pictures/history_cold-war/20161108_E4-day-after_medal-of-free-

Macron, francia elnök: Shutterstock

dom.jpg

30. oldal: Assemblé Nationale: Shutterstock

49. oldal: A Taverny parancsnokság alá tartozó Dassault Mirage IV nukleáris bombázó repülőgép és az ennek légi utántöltésére képes Boeing

31. oldal: Palais Luxembourg: Shutterstock

C-135F Mont-de-Marsanban (1964): http://www.defense.gouv.fr/air/ actus-air/les-forces-aeriennes-strategiques-ont-50-ans

32. oldal: A köztársasági őrség lovas ezrede: https://commons.wikimedia. org/wiki/File:Republican_Guard_Cavalry_Regiment_Bastille_Day_2008.jpg

50. oldal: A namuri torony. Majdnem ide került a SHAPE: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/1c/Namur_Beffroi.jpg/1944px-Na-

33. oldal: Charles De Gaulle tábornok: Shutterstock

mur_Beffroi.jpg

35. oldal: Charles De Gaulle műemlék a Champs-Élysées sugárúton:

56. oldal: A francia hadsereg katonái: Shutterstock

Shutterstock 56. oldal: IEA adatok alapján: Total Primer Energy Supply © OECD/IEA 36. oldal: Strasbourg - 2016. március 9.: Shutterstock

2016, www.iea.org/statistics, Licensz: www.iea.org/t&c

37. oldal: 2016. április 10. - Nuit Debout rendezvénye a párizsi

57. oldal: © OECD/IEA 2016, IEA Energy Balances 2016, IEA Publishing.

Köztársaság téren: Olivier Ortelpa: https://fr.m.wikipedia.org/wiki/

Licensz: www.iea.org/t&c

Fichier:NuitDeboutParis.png

94

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

57. oldal: A termelési kapacitás összetétele (2014) a World Nuclear

73. oldal: Rocamadour: Shutterstock

Association adatai alapján 58. oldal: © OECD/IEA 2016, IEA Energy Balances 2016, IEA Publishing.

74. oldal: Le Tour de France: Shutterstock

Licensz: www.iea.org/t&c 74. oldal: Chanel: Shutterstock 61. oldal: A trafalgari ütközet, mely megpecsételte az első gyarmatbirodalom sorsát (Clarkson Stanfield (1793-1867) festménye): https://commons.

74. oldal: Festival de Cannes: Karel Leermans: https://commons.wikimedia.

wikimedia.org/wiki/File:The_Battle_of_Trafalgar_by_William_Clarkson_

org/wiki/File:Palmed%27or.jpg (CC BY-SA 4.0)

Stanfield.jpg 74. oldal: Astérix: Shutterstock 63. oldal: Az első és második francia gyarmatbirodalom: https://commons. wikimedia.org/wiki/File:EmpireFrench.png

74. oldal: Perrier: Shutterstock

64. oldal: Csendélet a gyarmatokon (Cayenne, Francia Guyana):

75. oldal: Pezsgős üvegek egy francia pincében: Shutterstock

Shutterstock 75. oldal: Dom Perignon-ról elnevezett híres francia pezsgő: Shutterstock 66. oldal: Egy francia idegenlégiós vizsgál egy tankot a katonai kiképzés közben: Shutterstock

76. oldal: Michelin embléma Paul Bocuse étterme bejáratánál: Shutterstock

67. oldal: Volt francia gyarmatok: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A-

77. oldal: Paul Bocuse étterme Lyonban: Shutterstock

1jl:BlankMap-Africa.png 77. oldal: A francia nemzeti színű Bresse-i csirke: UserAleks: https:// 68. oldal: A művelet neve egy afrikai pillangófajé: Shutterstock

commons.wikimedia.org/wiki/File:Volailles_Bresse_cropped.jpg (CC BY-SA 4.0)

68. oldal: „Egy cél, egy győzelem” – A harmadik gépesített brigád mottója: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Insigne_Serval.JPG

78. oldal: École Normale Supérieure Párizsban: Jastrow: https://commons.

(CC BY-SA 4.0)

wikimedia.org/wiki/File:Fronton_ENS_Ulm.jpg (CC BY-SA 4.0)

70. oldal: Omar Sy: Georges Biard: https://commons.wikimedia.org/wiki/

78. oldal: Párizs: Shutterstock

File:Omar_Sy_2012_2.jpg (CC BY-SA 4.0) 80-81. oldal: École Normale Supérieure http://www.ens.fr/ 70. oldal: Simone Veil: Rob C. Croes / Anefo: https://commons.wikimedia.

École Polytechnique https://www.polytechnique.edu/

org/wiki/File:Simone_Veil_(1984).jpg (CC BY-SA 4.0)

Pierre and Marie Curie University http://www.upmc.fr/en/ Paris-Sud University http://www.u-psud.fr/en/index.html

71. oldal: Jean Reno: Shutterstock

CentraleSupélec http://www.centralesupelec.fr/ École Normale Supérieure de Lyon http://www.ens-lyon.fr/

71. oldal: Antoine Griezmann: Shutterstock

Paris Descartes University https://www.univ-paris5.fr/fre Paris Diderot University https://www.univ-paris-diderot.fr/

71. oldal: Thomas Pesquet: Bill Stafford: https://commons.wikimedia.org/

Mines ParisTech http://www.mines-paristech.fr/

wiki/File:Thomas_Pesquet_2016.jpg

Aix-Marseille University https://www.univ-amu.fr/

72. oldal: Louvre: Shutterstock

85. oldal: By Piero Falchetta - “The Fra Mauro map”, Public Domain, https:// commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2039170

72. oldal: Notre Dame Paris: Shutterstock 73. oldal: Mont St Michel: Shutterstock 73. oldal: Étretat: Shutterstock

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

95

KÖVETKEZŐ SZÁM

FÓKUSZBAN: MAGASFESZÜLTSÉG AZ ENERGIAPOLITIKÁBAN Az emberiség világszerte igyekszik megoldani a biztonságos és fenntartható energiaellátás kérdését. A felmerülő akadályok megértéséhez és leküzdéséhez figyelembe kell venni a klímaváltozáshoz kötődő túlélési, továbbá a geopolitikával, gazdasággal és kultúrával kapcsolatos energiabiztonsági szempontokat is. Létezik egyensúly a különböző aspektusok között? Hogyan illeszthető össze ez a kirakós játék? Képesek az egyedi erőfeszítések globális változást előidézni?

Az energetika témájáról alkotott átfogó kép valójában egy mozaik. Ahogy haladunk a totál plánból az apró darabkák felé, egyre erőteljesebb kényszerítő tényezőket fedezhetünk fel, melyek meghatározzák az energiaellátást és -biztonságot érintő döntéseket. Ebben a kiadványban először globális adatokat, tényeket, tendenciákat mutatunk be, és azokat az ezekre épülő legfontosabb technológiai és diplomáciai kihívásokat, melyekkel az egyes országoknak szembe kell nézniük.

Felfedjük azokat a globális összefüggéseket, melyek ezen gócpontok között állnak fenn.

A kiadványban két interjú is helyet kap: Ságvári Pál, Magyarország Energiabiztonságért Felelős Utazó Nagykövete az állami szféra képviseletében, és ifjabb Chikán Attila, az ALTEO energiaipari cégcsoport vezérigazgatója osztják meg gondolataikat az olvasókkal.

A Fókuszban kiadvány számai elérhetőek

a Tudásközpont honlapján, www.ajtk.hu/fokusz-

ban. A Fókuszban ingyenesen letölthető a honlapon történő regisztrációt követően.

KAPCSOLAT

IMPRESSZUM

Antall József Politika- és Társadalomtudományi

Kiadó: Antall Péter, Igazgató

Tudásközpont Alapítvány

Főszerkesztő: Kégler Ádám, Nemzetközi igazgatóhelyettes

Cím: 1093 Budapest, Czuczor utca 2.

Szerkesztő: Jancsek Enikő, Nemzetközi kapcsolatok referens

Web: www.ajtk.hu

Korrektor: Maros Edit

Telefon: +36 20 310 87 76

Címlap és grafikai tervezés, nyomdai előkészítés: Kiss Gergely

E-mail: ajtk@ajtk.hu 96

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

97

www.ajtk.hu 98

KÖVETKEZŐ SZÁM