Írországi föderális unió?

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T

ÍRORSZÁGI FÖDERÁLIS UNIÓ?

AZ ÍR KÉRDÉS EURÓPAI SZINTRE EMELKEDÉSE

ALESSANDRO D’ONOFRIO

AJRC-Elemzések 2019E03

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T

AJRC-Elemzések Az Antall József Tudásközpont időszaki kiadványa

Felelős kiadó: Antall Péter Szerkesztő: Baranyi Tamás Péter Kiadó neve: Antall József Tudásközpont Kiadó székhelye: 1093 Budapest, Czuczor utca 2.

A kiadó elérhetősége: 1093 Budapest, Czuczor utca 2.

Tel: +36 20 310-87-76 Email: ajtk@ajtk.hu Web: www.ajtk.hu/kutatas

©Alessandro D’Onofrio, 2019 © Antall József Tudásközpont, 2019 ISSN 2416-1446

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T ÍRORSZÁGI FÖDERÁLIS UNIÓ?

AZ ÍR KÉRDÉS EURÓPAI SZINTRE EMELKEDÉSE

ALESSANDRO D’ONOFRIO

A brexit holtpontra jutása igen nagy mértékben a nemzeti követelések összecsapásának több mint egy évszázadon át táptalajául szolgáló és ezáltal az Egyesült Királyságot nem egyszer a polgárháború szélére sodró ír kérdés következményének tekinthető. Nem véletlen, hogy a tartós rendezéshez eddig csakis az európai egységesülés folyamata biztosított megfelelő kereteket – sőt, a britek valójában már a kezdet kezdetén tökéletesen tisztában voltak vele, hogy a déli, illetve az északi írek békés együttélése kizárólag nemzetek feletti keretek között valósítható meg.

A kérdés az ír önkormányzatról szóló törvényjavaslat (az ún. Home Rule Bill) harmadik változatának 1912-es törvényerőre emelkedésével került a Nagy-Britanniát megosztó politikai viták előterébe, és kisvártatva egy kizárólag a jelenlegivel összevethető patthelyzet kialakulásához vezetett

3

a parlamentben. Akárcsak ma, ekkoriban is csupán néhány unionista képviselő jelentette a mérleg nyelvét. Alig néhány hónappal korábban, 1910 decemberében Herbert Henry Asquith úgy döntött, előrehozott választásokat ír ki, hogy így szerezhessen egyértelmű többséget a parlamentben. A választási eredmények következtében azonban a parlament döntésképtelenné vált, így a liberálisok kizárólag az Ír Nemzeti Párt támogatásával tudtak csak tovább kormányozni. Cserébe viszont John Redmond pártja elérte, hogy terjesszék be az Írország számára autonóm intézményeket szavatoló törvényjavaslatot.

Asquith döntése az Ír-tenger mindkét partján aggodalomra adott okot az unionisták között. Ők ugyanis úgy gondolták, az önkormányzatiság túl nagy engedményt jelent a sziget katolikus többsége számára, sőt, valójában nem más, mint az Egyesült Királyság felbomlásának irányába tett első lépés. Ettől kezdve egészen az első világháború kitöréséig az állam föderalista átszervezése a királyság egyik legvitatottabb témájává lépett elő, Írország föderációba vonására pedig mindinkább a sziget önkormányzatiság iránti igényeit

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T leginkább kielégítő megoldásként tekintettek. Ezeknek az elképzeléseknek az elterjedéséhez a legjobban egy fiatalokból álló és az egész birodalmat föderalista elvek alapján megreformálni kívánó csoport járult hozzá. A kerekasztal-mozgalom (Round Table movement) jelentős hatást gyakorolt a brit uralkodó osztályra, olyannyira, hogy annak tagjai kis híján beleegyezésüket adták ahhoz, hogy a miniszterelnök elfogadja a föderális Egyesült Királyságról szóló tervet.

A Round Table 1909-ben jött létre Lord Milner Dél-Afrikában, a Délafrikai Unió létrehozása idején tevékeny szerepet vállaló „óvodájából”.

Az „óvoda” működése során megszerzett tapasztalatokkal felvértezve a szerveződés fiatal tagjai úgy döntöttek, visszatérnek az Egyesült Királyságba, ott pedig saját mozgalmat indítanak. Ennek elsődleges célját a birodalom egészének megreformálása jelentette, mégpedig úgy, hogy az a domíniumaival együtt közös uniót alkosson. Ám alighogy angol földre léptek, a mozgalom tagjai rögtön belebonyolódtak az ír kérdés körüli vitákba.

Az ír önkormányzatiság kapcsán kibontakozott válság ugyanakkor jó lehetőséget biztosított arra, hogy annak az Egyesült Királyságban is elterjedhessen a föderalizmus eszméje, ennek örvén ugyanis meg lehetett tenni az első lépést a mozgalom valódi stratégiai célja felé. A Round Table tagjainak elgondolása szerint Írország az Egyesült Királyság szélesebb körű, az egységállam összes országa számára önkormányzati intézményeket biztosító föderációjának részévé vált volna.1 A rákövetkező hónapok során az ír önkormányzat körül kialakult vita hangsúlyos szerephez jutott a parlamentben, fontosságát pedig egészen az első világháború kitöréséig megőrizte. Néhány befolyásos konzervatív képviselő ugyanakkor az ír önkormányzatiságot ellenző északírek támogatása mellett döntve odáig jutott, hogy lojalista fegyveres csoportokat kezdett segíteni. Így aztán félő volt, hogy a protestánsok és a katolikusok közötti politikai szembenállás ádáz erőszakba torkol – az agresszió végül csak a nagy háború kitörése miatt nem harapódzott el az egész országban. A jelentős katonai erőfeszítésre

4

1 John Kendle: The Round Table Movement and Imperial Union. University of Toronto Press, Toronto, 1975. A kérdés mélyebb megértéséhez lásd még: Michael Burgess: The British Tradition of Federalism. Leicester University Press, Leicester, 1995.; John Kendle: Federal Britain. Routledge, London, 1997.; John Pinder – Richard Maine: Federal Union. The Pioneers. Macmillan, London, 1990.; Andrea Bosco: June 1940. Great Britain and the First Attempt to Build a European Union.

Cambridge Scholars Publishing, Cambridge, 2016.; Andrea Bosco: The Round Table Movement and the Fall of the ‘Second’ British Empire. Cambridge Scholars Publishing, Cambridge, 2017. Michael Burgess: Empire, Ireland and Europe: A Century of British Federal Ideas. In: Federalism and Federation in Western Europe. Szerk.: Michael Burgess. Croom Helm Ltd., Beckenham, 1986. 127–147.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T való felkészülés Írországról Európára terelte a figyelmet, így Asquith a háború végéig el tudta odázni az általa jegyzett törvényjavaslat beterjesztését. 2 Az ír önkormányzatiság körül 1912-ben kirobbant, illetve napjaink brexit miatt előállt válsága több hasonló vonást is mutat egymással.

A századelőn azonban az Írország számára föderatív megoldást előirányzó terv előterjesztése lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. Ennek egyik legfőbb oka a maitól eltérő nemzetközi környezetben keresendő, hiszen ezt ekkoriban mindenekelőtt egy kicsiny tartománynak a hanyatló birodalommal szemben vívott küzdelme, illetve a már létező és az újonnan a színre lépő világhatalmak közötti katonai összecsapás előszele jellemezte. Ma viszont Írország és az Egyesült Királyság viszonyát az Európai Unión belül ápolt, egyenlő felek közötti kapcsolat jellemzi – vagy legalábbis egészen a brexit bekövetkeztéig ez jellemezte. Tagadhatatlan, mindez jelentős mértékben hozzájárult a szigeten kibontakozó békefolyamat sikerességéhez, és éppen ez az, ami miatt a föderális megoldást lehetőségét ma mindenképp szükséges újra fontolóra venni.3 A brit kormány által a háborút követően kigondolt, Írország megosztásával járó rendezést először csak átmeneti megoldásnak szánták, viszont – ahogy az ma már mindenki számára ismert – végül egy szektás erőszak uralta hosszú időszak nyitányaként került a történelemkönyvek lapjaira. Ezt az időszakot csupán befolyásos külső szereplők, így az Európai Unió bevakozása mellett lehetett végül lezárni. A békefolyamat utolsó felvonását az 1998-as belfasti egyezmény aláírása jelentette. A nagypénteki egyezmény néven is ismert dokumentum azonban sajnálatos módon nem vállalkozott a probléma maradéktalan rendezésére, ugyanis abból a feltevésből indul ki, hogy az Egyesült Királyság Írországgal egyetemben mindörökre az EU tagja marad.

A jelenlegi helyzet viszont egy ettől gyökeresen eltérő forgatókönyvet vetít előre. Pontosan ezzel magyarázható az is, hogy a brit küldöttek és az EU képviselői közötti tárgyalások főképp az ÉszakÍrországot és az Ír Köztársaságot egymástól elválasztó határ ügyére összpontosítanak. Abban a pillanatban tudniillik, ahogy az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót, az ír határ megint kézzelfoghatóvá válik, az eddigi sikeres békefolyamat, illetve az európai integráció révén eddig elért összes pozitív eredmény pedig veszendőbe mehet,

5

2 James C. Becket: The Making of Modern Ireland, 1603–1923. Faber & Faber, London, 2008.

3 Elizabeth Meehan: Bringing in Europe: The Peace Process and the Europeanisation of the Irish Question. Irish Studies in International Affairs.

2000. 179–191.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T s így a régió által az elmúlt két évtizedben elfelejtett megosztottság és erőszak újra feltámadhat.

Egyes kutatók szerint az ellenőrzött határszakasz helyreállítást követően Észak-Írországot érhetik majd a leginkább számottevő gazdasági hátrányok. A térséget ugyanis meglehetősen szoros szálak fűzik az Ír Köztársasághoz, mindemellett pedig az Unió közvetlen támogatásaira is rá van szorulva.4 A hat megye sajátos földrajzi fekvéséből valóban az következik, hogy az Ír-sziget északkeleti csücskén elhelyezkedő kicsiny régió jobban járna, ha az európai kereteken kívül maradna. Eközben viszont az Európai Unió a sziget egészére kiterjedő gazdasági tevékenység és intézményi struktúra támogatásával napjainkban tagadhatatlan szerepet játszik az északír konfliktus megoldásának előmozdításában. Másfelől viszont a brexit nyomán várható reakciók nagy valószínűséggel az északír határfeszültségek újbóli megjelenésébe és magának az Egyesült Királyságnak az esetleges darabokra hullásába torkollanának. A több hónapig húzódó eredménytelen egyeztetések miatt holtpontra jutott az Európai Unióból való távozás folyamata. Ironikus módon eközben viszont éppen a kilépési határidőnek az Európai Bizottság által jóváhagyott kitolása következtében az Egyesült Királyságnak is részt kellett vennie a 2019-es európai parlamenti választásokon, ez pedig nem kis csalódást okozott azok számára, akik úgy hitték, az ő fejük már nem fő többé a brüsszeli politika miatt. Ahogy az valószínűsíthető is volt, a választások éles fényt vetettek a brit társadalom erős polarizáltságára, a brexit miatt előállt és folyamatosan húzódó patthelyzet pedig várhatóan az Egyesült Királyság létére is komoly hatással lehet. A brexit mentén kialakuló törésvonalak mellett ugyanis az ország egységére vélhetően az egyre fokozódó területi megosztottság is pusztító hatással lesz, és fájdalmas ponttá válik majd a Londont, Edinburgh-t, Belfastot és bizonyos tekintetben Cardiffot összekötő kapcsolatban. A brexit körüli bizonytalanság új lendületet adott a skótok függetlenségi követeléseinek, a korábban az EU-ból való kiválás mellett állást foglaló pártot, a Plaid Cymrut pedig a walesi szavazók pálfordulása politikája újragondolására késztette. A bizonytalanság az írkérdést is újra felmelegítette, pedig úgy tűnt, annak már sikerült kihúzni a méregfogát. Mindez elég kétséges eredménynek mondható ha számításba vesszük, hogy a brexit fő célja elvileg a brit szuverenitást megerősítése lett volna.5

6

4 Az északír gazdasági helyzet mélyebb megértéséhez lásd: Regional Trade Statistics.

UKtradeinfo. Utolsó frissítés: 2019. szeptember 5. <https://www.uktradeinfo.com/ Statistics/RTS/Pages/default.aspx >. Hozzáférés: 2019. május 10.

5 James Loughlin: The Ulster Question since 1945. Palgrave Macmillan, London, 2004.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T Ha azonban Észak-Írországnak végül távoznia kell az EU-ból, akkor az nem csupán a hat megye gazdaságára lesz majd kedvezőtlen hatással, de a régió politikai stabilitására is. Az elmúlt évek során Észak-Írország politikai viszonyai alapvető változásokon és egyre növekvő polarizáción mentek keresztül. Az egykor vezető szerepet élvező, a „békepártok” néven is ismert UUP (Ulster Unionist Party, vagyis Ulsteri Unionista Párt), illetve SDLP (Social Democratic and Labour Party, vagyis Szociáldemokrata és Munkáspárt) megnyitották a teret a náluk sokkalta radikálisabb szereplőnek számító és a termékeny vitára sokkal kevésbé nyitott DUP (Democratic Unionist Party, vagyis Demokratikus Unionista Párt) és Sinn Féin előtt. Ráadásul amikor May meggondolatlan húzásával a DUP támogatását kérte kormánya működőképességének fenntartásához, még jobban összekapcsolta a brexit és Észak-Írország ügyét. Ezzel pedig váratlanul egy rebellis toryk marginális köre által támogatott, a gyors brexitet, a határellenőrzés visszaállítását és a tartalékmegoldás elutasítását mind egyszerre követelő apró unionista képviselői csoport kezébe adta a brit kormányzat befolyásolásának lehetőségét. Az unionisták kormányzati jelenléte mind az északír katolikusok, mind pedig az ír kormány körében elkeseredettséget váltott ki. Felütötte ugyanis a fejét az aggodalom, hogy a DUP ölébe hullott királycsináló szerep veszélybe sodorhatja a békefolyamatot, és azt jelzi, a brit kormány feladta a térségben semleges mediátorként betöltött funkcióját. A politikai hasadást csak tovább erősítik az utóbbi évek demográfiai adatai, hiszen a jelenlegi mutatók alapján 2021-ben az ír nemzeti pártok hagyományos támogatói bázisát jelentő katolikusok kerülnek többségbe Észak-Írországban. Ez pedig kétségessé teheti az unionisták országban gyakorolt hatalmát, ráadásul a közvéleményt is az egység irányába billentheti.6 Bár sokan akadtak, akik soha nem adták fel az ír újraegyesítés ügyét, a brexitnek köszönhetően a kérdés jelentősége az utóbbi időben ismét megnőtt. A nagypénteki szerződés három pillére közül az egyik kifejezetten tartalmazza is a határral kapcsolatban tartandó szavazás lehetőségét abban az esetben, ha az északír miniszterelnöknek valaha úgy tűnne, hogy az északírek többsége „valószínűleg” az egyesült Írország mellett tenné le a voksát. Az egyesült Írország létrehozásáról szóló viták során ugyanakkor azt sem árt észben tartani, hogy a két ír közösség bevonása nélkül semmilyen megegyezést nem lehet tető alá hozni, mivel éppen a brexit a tökéletes példája annak, mennyi veszélyt rejthet, ha egy szavazást bárminemű előzetes terv híján szerveznek meg. A népszavazásról szóló bármilyen vitát

7

6 Az északír demográfiai folyamatokkal kapcsolatban bővebben lásd: EU Exit.

Long-term economic analysis. November 2018. APS Group – Controller of Her Majesty’s Stationery Office, London, 2018.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T megelőző első lépésnek tehát egy olyan, a brexit utáni egyesült Írország működését felvázoló meggyőző tervezet elkészítésének kellene lennie, amelyet az unionisták és a nacionalisták egyaránt elfogadnak. Ennek során pedig megint csak kapóra jöhet a föderalizmus jelentette megoldás.

A föderalizmusra manapság a megosztott társadalmak területi alapú etnikai, kulturális és nyelvi különbségeit elsimító, de eközben a már létező államok területi oszthatatlanságát is fenntartó eszközként szokás tekinteni. Olyan innovatív kormányzati formát jelent, amelynek célja, hogy „önkormányzat”, illetve „megosztott kormányzat” útján érje el a politikai integrációt és egységet, valamint az etnikai és vallási konfliktusok feloldását. Wheare szerint a „a föderalizmus olyan hatalommegosztási módozat, amelynek értelme, hogy az általános, illetve a helyi kormányzatok bizonyos hatáskörökön belül egyenrangúak és egymástól függetlenek lehessenek”.7 A jelen dolgozat célja, hogy megmutassa, miért csakis a föderális Írország lehet az unionisták és a nacionalisták közötti ellentéteket feloldó és az Európai Unió keretei között békés és fejlődő országot létrehozó megoldás. Írország, ahogy száz éve, úgy most is terepként szolgálhat egy szélesebb körű föderalista kísérlet számára. Éppen ezért valószínűsíthető, hogy az EU igencsak fontos szerephez jut majd az események során.8

Föderalizmus, önkormányzatiság és Ulster Az ír önkormányzatiság kérdésének ötlete a 19. század végén merült fel először, majd 1910-ben újra a brit politika homlokterébe került.

8

7 Kenneth Wheare: Federal Government. Oxford University Press, London, 1946.

11. Kenneth Wheare 1933-ban a Westminster statútumáról írt értekezésével elnyerte a Beit-díjat. Ez a műve, illetve a föderális kormányról írt értekezése ma már klasszikusnak számít. A témával kapcsolatban részletesebben lásd még: Denis de Rougemont (szerk.): Dictionnaire international du fédéralisme. Bruylant, Brüsszel, 1994.; Raymond Aron – Alexandre Marc: Principes du fédéralisme. Le Portulan, Párizs, 1948.; Kenneth Wheare: Modern Constitutions. Oxford University Press, Oxford, 1966.; Giorgio Brosio: Equilibri instabili. Politica ed economia nell’evoluzione dei sistemi federali. Bollati Boringhieri, Torino, 1994.; Luigi Bobbio: I governi locali nelle democrazie contemporanee. Laterza, Rome–Bari, 2002.; Brunetta Baldi: Stato e territorio. Federalismo e decentramento nelle democrazie contemporanee.

Laterza, Rome-Bari, 2003.

8 Desmond Fennell: Solutions to the Northern Ireland Problem: A Federal Ireland and Other Approaches. The Canadian Journal of Irish Studies. 1995/július. 1–24.; Luigi Vittorio Majocchi: La difficile costruzione dell’unità europea. Jaca, Milánó, 1996.

117. A kérdés kritikai megközelítésével kapcsolatban lásd: Anand Menon – Martin A. Schain (szerk.): Comparative Federalism. The European Union and the United States in Comparative Perspective. Oxford University Press, New York. 2007.; John Pinder: The Federal Idea and the British Liberal Tradition. In: The Federal Idea. The History of Federalism from the Enlightenment to 1945. Szerk.: Andrea Bosco. Lothian Foundation Press, London, 1991.; Thomas O. Hueglin – Alan Fenna: Comparative Federalism. A Systematic Inquiry. University of Toronto Press, Toronto, 2015.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T Decemberben ugyanis a liberális kormányzat választásokat rendezett abban a reményben, hogy meg tudja újítani a mandátumát, és végrehajthatja tervezett alkotmányreformját. Lépésével azt szerette volna elérni, hogy vétójogával a felsőház ne legyen folyamatos akadálya a törvényhozási munkának. Ám a liberálisoknak végül nem sikerült többségbe kerülniük az alsóházban, és ezért az ír nacionalistákhoz folyamodtak segítségért, cserébe pedig megígérték nekik az ír önkormányzatiságról szóló törvény előterjesztését. Mindössze egy évvel korábban a fiatal britekből álló és a Dél-afrikai Unió létrehozásban tevékeny szerepet vállaló, Milner „óvodájaként” is ismert csoportosulás megalapította a Nagy-Britannia, illetve az önkormányzattal rendelkező gyarmatai közötti kapcsolat szorosabbá tételét hirdető ún. kerekasztal-mozgalmat. Angliába történő megérkezésüket követően nem sokkal a mozgalom tagjainak minden figyelmét az írkérdés és a föderalista eszmék terjesztése kötötte le.9 A kerekasztal-mozgalom tagjai úgy gondolták, az Egyesült Királyság négy részének – vagyis Angliának, Írországnak, Skóciának és Walesnek – a viszonyát mindenképp föderatív alapra kellene helyezni annak érdekében, hogy Westminster meg tudjon szabadulni az apróbb ügyekről szóló vitáktól, és figyelmét a pusztán birodalmi kérdésekre összpontosíthassa. Ez az „átfogó önkormányzatiságnak” is nevezett megoldás négy, alapvetően helyi ügyekért felelős, saját kormánnyal bíró helyi parlament létrehozását tűzte ki célul. A népesség arányában megválasztott általános parlament ezzel szemben Londonban székelt volna, és az Egyesült Királyság a közös ügyek, így például a postaszolgálat, a vámok, a kereskedelem, valamint a had-, illetve külügyek intézéséért lett volna felelős.10 A mozgalom tagjai elképzeléseiket 1910 júniusában, az alsó- és felsőház közötti konfliktus megoldásának lehetőségeit megvitató alkotmányos

9

9 A kifejezetten a kerekasztal-mozgalmat vizsgáló tanulmányok közül a témával kapcsolatban érdeklődőknek javaslom még: James Eayrs: The Round Table Movement in Canada, 1909–1920. Canadian Historical Review. 1957/március.

1–20.; Carroll Quigley: The Round Table Groups in Canada, 1908–38. Canadian Historical Review. 1962/szeptember. 204–224.; Walter Nimocks: Lord Milner’s ‘Kindergarten’ and the Origins of the Round Table Movement. South Atlantic Quarterly. 1964/ősz. 507–520.; John Kendle: The Round Table Movement. Lionel Curtis and the Formation of the New Zealand Groups in 1910. New Zealand Journal of History. 1967/április. 33–50.; John Kendle: The Round Table Movement and ‘Home Rule All Round’. Historical Journal. 1968/június. 332–353.; David Watt: The Foundations of ‘The Round Table’. Idealism, Confusion, Construction. The Round Table. 1970/november. 425–433.; Elizabeth Monroe: The Round Table and the Middle Eastern Peace Settlement 1917-22. The Round Table. 1970/november. 479–490.; H. V. Hodson: The Round Table, 1910–1981. The Round Table.

1981/október. 308–333.; Leonie Foster: High Hopes. The Men and Motives of the Australian Round Table. Melbourne University Press, Melbourne, 1986.

10 Kendle, (1975), 130.; John Kendle: Federalism and the Irish Problem in 1918.

History. 1971/június. 207–230.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T konferencián tudták első ízben közzétenni. A mozgalom egyik vezető alakja, Lionel Curtis úgy gondolta, ez az ankét jelenti majd a megfelelő fórumot ahhoz, hogy a csoportnak az Egyesült Királyságból alakítandó föderációról szóló terveit szélesebb körben is be lehessen mutatni. Philip Kerr (vagyis a későbbi Lord Lothian) ekkoriban viszont még kevésbé volt bizakodó azzal kapcsolatban, hogy a csoportnak sikerül-e meggyőznie a politikai elitet a föderalista elképzelések elfogadásáról. Felfogása a konferencia váratlan kudarca miatt a csoporton belül is hangsúlyosabbá vált.

Ebben az időben a jeles föderalista, Frederick S. Oliver, illetve a The Observert szerkesztő James L. Garvin volt a föderalizmus ügyének leglelkesebb és leghatározottabb támogatója. Garvin az újságjában érvelt a föderalizmus ügye mellett, emellett pedig az ír kérdésről, illetve az átfogó önkormányzatiságról szóló hosszú leveleivel és memorandumaival folyamatosan bombázta a vezető unionista személyiségeket. Oliver viszont az unionista mozgalom szívét vette célba, mivel olyan vezető tory személyiségeket is megkörnyékezett, mint Austen Chamberlain vagy Balfour. Ugyanakkor a konzervatívok ekkoriban még nem álltak készen arra, hogy bármiféle Írországnak adható engedményről vitába bocsátkozzanak. Véleményük szerint ugyanis egy ilyen lépés az Egyesült Királyság széthullásán túl magának a birodalomnak a szétesését is magával hozta volna.11 Az első kudarc okozta kiábrándultság miatt a kerekasztal-mozgalom tagjai egy időre felhagytak a kérdés további feszegetésével, ám 1912 áprilisában, az ír önkormányzatiságról szóló törvény előterjesztését követően már ismét újult erővel álltak neki annak, hogy szorgalmazzák egy, a föderalizmus kialakítására törekvő jogszabály megalkotását. A kerekasztal-mozgalom tagjai úgy határoztak, Asquith ír önkormányzatról szóló törvénytervezetével szemben foglalnak állást, mivel meggyőződésük szerint föderális alapok nélkül az egész nem sokat ér az éppen aktuális válság leküzdésében, és így jobb szakítani az elképzeléssel. Asquith tervét Oliver is elutasította, így aztán nem egy, a törvénytervezetet támadó

10

11 Burgess, 1986. 136–137.; John Kendle: Ireland and the Federal Solution. The Debate Over the United Kingdom Constitution, 1870–1921. McGill-Queen’s University Press, Kingston–Montréal, 1989. A birodalmi föderációról szóló tudományos és politikai vitával kapcsolatban lásd még: Duncan Bell: The Idea of Greater Britain.

Empire and the Future of World Order, 1860–1900. Princeton University Press, Princeton, 2007.; Edward Jenkins: Imperial Federalism. Contemporary Review.

1871/január. 165–188.; Edward Jenkins: An Imperial Confederation. Contemporary Review. 1871/április. 60–79.; Michael Burgess: The Federal Plan of the Imperial Federation League 1892: Milestone or Tombstone? In: The Federal Idea. The History of Federalism from the Enlightenment to 1945, edited by Andrea Bosco.

Lothian Foundation Press, London, 1991. 139–153. Az elképzelésnek a birodalom viktoriánus korban játszott ideológiai szerepével kapcsolatban lásd: Gertrude Himmelfarb: Victorian Minds. A Study of Intellectuals in Crisis and Ideologies in Transition. Ivan R. Dee, Lanham, 1995.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T és az Egyesült Királyság azonnali föderalizálását szorgalmazó cikket, illetve értekezést is közre adott. A miniszterelnököt az alsó- és a felsőházból is többen arra próbálták szorítani, hogy álljon el a javaslatától (az előbbiből Leo Amery, Astor, Cecil és Steel Maitland, míg az utóbbiból olyan befolyásos alakok, mint Lord Selborne vagy a kerekasztal-mozgalom létrehozójaként ismert Lord Milner voltak az ismertebb nevek).

Mikor úgy tűnt, a politikai elit már-már némi nyitottságot mutat a föderalista elképzelések irányába, Ulster kérdése került az előtérbe. Az ír történelmi régió protestáns lakossága ugyanis idegenkedett a dublini székhelyű parlamenttel megvalósuló önkormányzati megoldás elfogadásától. Az Edward Carson által vezetett ulsteri unionisták tisztában voltak ugyanis azzal, hogy egy ilyen lépés új életet lehelne a katolikus képviseletbe, és veszélybe sodorná a protestánsok elsőségét. Angliában Carson a toryk Lord Milner által vezetett, leginkább radikális szárnyában talált támogatóra. Milner fenntartás nélkül kiállt amellett, hogy az ulsterieknek joguk van az ír önkormányzatból való kimaradás mellett dönteni, ám ez csak tovább növelte az Írországon belüli feszültségeket, és végül elvezetett az unionista fegyveres csoportok felállításához.

A kerekasztal-mozgalom tagjai minden erejüket az Egyesült Királyság azonnali föderalizációjának szorgalmazására fordították, mivel szerették volna elkerülni, hogy az egységállamban polgárháború törjön ki Írország ügye miatt. Az első eredményt akkor könyvelhették el, amikor Curtisnak és Griggnek sikerült meggyőznie a tervezet akkori alsóházi szóvivőjét, a fiatal Winston Churchillt arról, hogy álljon a föderalisták ügye mellé. A későbbi miniszterelnöknek a föderalizmus ügye mellett történő felsorakozása hozzájárult ahhoz, hogy a kérdés a politikai viták középpontjába került, majd egészen az első világháború kitöréséig ott is maradt. Churchill nyilvánosan is pártfogásába vette a birodalmi föderáció irányába tett első lépésnek tekintett brit föderáció ügyét, ám az unionisták mind vonakodóbbá váltak a kérdéssel kapcsolatban, mivel Ulster státusza semmilyen módon nem került a terítékre. Ráadásul Churchill azzal kapcsolatos javaslatára, hogy Angliát több föderális részre kellene osztani, az ulsteri unionisták azonnal lecsaptak, és a kínálkozó alkalmat megragadva követelni kezdték: Ulsterből is váljon önálló egység.

A helyzet a fentiek következében 1912 végére egyre irányíthatatlanabbá vált. Az ulsteri egyezmény 1912. szeptember végén történő aláírása és az ulsteri önkéntes erők felállítása révén a helyi válság nemzeti szintre emelkedett. Ezzel párhuzamosan a konzervatív vezető, Bonar Law az ír önkormányzat ötletét támogatásáról biztosította, ennek feltételéül viszont azt szabta, hogy Ulster brit identitása részesüljön különleges védelemben, vagy pedig válasszák le az északi részt a föderális területről.

11

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T 1913. január 1-én Carson úgy döntött, előterjeszti a törvényjavaslat módosítását az alsóházban, és egyúttal követeli, a kilenc ulsteri megyét vegyék ki annak hatálya alól. Néhány héttel később létrehozta az Ulstert és az Uniót Támogató Brit Ligát, ehhez pedig a főrendi ház száz tagjának, százhúsz képviselőnek és több ezer civilnek a támogatását is megnyerte.

Ahogy Oliver megjegyezte, Írország ekkoriban „két […] reménytelenül megosztott nemzetből” állt, az északi és a déli rész közötti ellenségeskedés pedig „veszélyt hordozott magában nem csak maguk az írek, de az egész birodalom szempontjából is”.12 A földeralizmusról szóló terv elfogadása 1913 elején nem tűnt túlságosan valószerűnek, támogatóinak tettvágya mégsem hagyott alább. Curtis és Grigg újra összeállt Churchill-lel, miközben Oliver megjelentetett néhány pamfletet, melyek azt sugalmazták, az ír polgárháborút csakis a Britszigetek föderalizációja révén lehet elkerülni. Ennek ellenére a csoport tagjainak többsége tisztában volt vele, ha Írországban kizárólag egyetlen parlamentet állítanak fel, akkor azt könnyen elutasításba ütközhet. Így bár a megosztás ellen volt, a legjobb kompromisszumos megoldást és a „polgárháborúval szembeni egyetlen alternatívát” az jelentette a csoport számára, ha Ulstert időlegesen kiveszik az ír önkormányzatiság hatálya alól.13 A kerekasztal-mozgalom igyekezett valamiféle javaslattal előállni, de ezalatt a nacionalisták és az unionisták közötti szembenállás polgárháborúvá mérgesedett, Lord Milner pedig kérlelhetetlenül további olajat öntött a tűzre. 1914 márciusában ugyanis Ameryvel együtt előállt a brit egyezménnyel: ez az 1912-es ulsteri egyezmény mintájára azt hangoztatta, minden aláíró „jogosnak érzi bármilyen olyan lépés megtételét vagy támogatását, amely hatékony lehet [az önkormányzatról szóló törvényjavaslat] gyakorlatba történő átültetésének megakadályozása, különös tekintettel pedig annak meggátolása szempontjából, hogy a korona fegyveres erőit az ulsteriek Egyesült Királyságban élvezett jogaiktól való megfosztására használják fel”.14 Milnernek ténykedésével sikerült olyan vezető politikai szereplők támogatását megszereznie, mint Bonar Law vagy Walter Long: ők 134 ezer

12

12 Frederick S. Oliver: The Alternatives to Civil War. John Murray, London, 1913.; Frederick S. Oliver: What Federalism is Not. John Murray, London, 1914. 114–115.; Frederick S. Oliver: Ireland and The Imperial Conference. Is There a Way to Settlement? Macmillan & Co, London, 1917.; William F. Monypenny: The Two Irish Nations. An Essay on Home Rule. John Murray, London, 1913.

13 Leo Amery: The Case Against Home Rule. [s. n.], London, 1912.; Anthony T. Q. Stewart: The Ulster Crisis. Resistance to Home Rule, 1912–1914. Faber&Faber, London, 1969.; Bosco (2017), 239. Kendle (1975), 150–151.

14 Ralph J. Q. Adams: Bonar Law. J. Murray, London, 1999.; Eric Kaufmann: The Orange Order. A Contemporary Northern Irish History. Oxford University Press, Oxford, 2007.; Bosco (2017), 241.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T fonttal segítették az ügyet. Április 4-én százötvenezer „egyezménypárti” jött össze egy, a Hyde Park-ban tartott gyűlésen, Milner pedig április 4-én Larne-nál tizenkilencezer Németországból szerzett puskát és kétmillió lőszert adott az ulsteri önkéntes erőknek. A megegyezés kézről kézre járt a fegyveres erők tagjai között, és szerepe volt például a Curragh-felkelés kirobbanásában is. Ennek az incidensnek köszönhetően az unionisták önbizalma megnőtt, az ír szeparatista mozgalom pedig kiteljesedett.

Mindez az ír nacionalistákat arról győzte meg, hogy ha polgárháborúra kerülne sor, akkor a brit hadseregtől nem számíthatnak támogatásra. 15 A fenti körülmények szorításában a kerekasztal-mozgalom még egy utolsó kísérletet tett a nemzeti konvent összehívására, hogy ott vitassák meg a föderális elképzelések mentén kialakított kompromisszum lehetőségét. A mozgalom tagjainak az volt az elképzelése, hogy az Egyesült Királyság négy részének négy külön parlamentet adnak, Írországban pedig egy ír nemzeti gyűlést hívnak egybe, hogy kiderüljön, ki lehet-e alakítani a feltételeket az északi és déli rész közötti unió megteremtéséhez. Ennek megtörténtéig viszont Ulster az állam egyetlen másik részéhez sem csatlakozhatott volna, illetve a dublini kormányzat jóváhagyása nélkül magát sem igazgathatta volna. A mozgalom tagjai úgy vélték, a konzervatívokat is rá kell szorítaniuk erre a megoldásra. Éppen ezért Curtis elhatározta, hogy személyesen fordul az ellenzék vezéralakjaihoz, Bonar Lawhoz, Austen Chanberlainhez és Carsonhoz. A tervet április 8-án Asquithnak is előterjesztették, a mozgalom pedig bízott benne, hogy Lloyd George-tól, Lord Lansdowne-tól és Churchilltől is segítséget kap majd az elképzelés parlamenten történő átverése során.16 Meglepő módon a javaslatot elvben Lord Carson is elfogadta azzal a feltétellel, hogy Ulster hat megyéje közül három semmiképpen nem lesz benne az ír egységben. A lelkesedés hullámát meglovagolva a kerekasztal-mozgalom tagjai még egyszer megpróbálkoztak azzal, hogy összehozzák a vezető személyiségeket. Próbálkozásukat május 5-én végül siker koronázta. Bonar Law, Asquith és Carson találkozóján azonban a megbeszélések kizárólag Ulster kizárásának mikéntjére korlátozódtak, és „nem is érintették, a kérdés »föderalista« aspektusát”. Asquith álláspontja nagyban függött az Ulsterrel kapcsolatos bárminemű engedményt elutasító ír nacionalistáktól is, a kormány sorsa ugyanis az ő kezükben volt.

13

15 Walter Long: Memories. Hutchinson & Co, London, 1923. 203.; Ian F. W. Beckett: The Army and the Curragh Incident, 1914. Bodley Head for the ARS, London, 1986.; Paul Kennedy – Anthony Nicholls: Nationalist and Racialist Movements in Britain and Germany Before 1914. Palgrave Macmillan, London, 1981. 1–39.

16 Ian Colvin: Life of Lord Carson. Macmillan, London, 1935. 382–383.; Sir Austen Chamberlain: Politics from Inside. An Epistolary Chronicle, 1906–1914. Cassell & Co, London, 1936. 639.; Kendle (1975), 152–154.; Bosco (2017), 242–244.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T A kerekasztal-mozgalom fenti lépésének kudarca leszámolt azzal a lehetőséggel, hogy még az önkormányzatról szóló törvénytervezetről tartott szavazás előtt el tudja fogadtatni a föderalista elképzelést.17 Végül 1914. május 25-én a törvény harmadik olvasatban átment az alsóházon, és mindössze egy hónappal később ezt Asquith még azzal is kiegészítette, hogy Ulster hat évig kikerül a jogszabály hatálya alól. A kiegészítés gond nélkül átment az alsóház harmadik olvasatán, ám a felsőházban Lord Lansdowne saját módosítást terjesztett be. Ez a kilenc megyét végleg törölte volna az ír önkormányzatról szóló törvényből. Döntését az ír nacionalisták vérlázítónak találták, mivel tisztában voltak vele, hogy írországi támogatói bázisukat a függetlenségi erők növekvő erősödése miatt bármilyen Ulster számára tett kedvezmény erodálni tudja. Az írországi békétlenség elkerülése érdekében július 21. és 24. között a király javaslatára találkozott egymással Asquith, Lloyd George, Bonar Law, Lasdown, Redmond, Dillon, Carson és Amery.

A találkozó újfent kudarcba fulladt, és csupán az első világháború miatt nem torkollt még nagyobb politikai válságba. A kérdés egy időre lekerült a napirendről, és csak 1917–1918 környékén került elő újra. A törvény leporolását ezúttal mindenekelőtt Oliver szorgalmazta: ő igyekezett a vezető unionista személyiségeket, valamint Lloyd George-ot, Auster Chamberlaint és Edward Carsont a náluk élvezett befolyását kihasználva a föderalizmus ügye mellé állítani. A brit sajtó behatóan foglalkozott a föderalista elképzelésekkel, és az ötletnek az alsóházban is számos támogatója akadt: Oliver becslése szerint nagyjából ötven unionista, kilencven liberális és valamennyi munkáspárti is „a föderalizmust [kívánta] minden egyéb megfontolástól mentesen”.18 Ennek ellenére azonban a föderalizmus ügye 1918-ban már kudarca volt ítélve. 1920-ban az Írország kormányzásáról szóló törvény kimondta, hogy a területet két külön, saját önkormányzattal rendelkező részre kell osztani – ezek pedig néhány minimálisnak tekinthető területi változástól eltekintve egészen máig fennmaradtak.

14

Az ír kérdés európai szintre emelkedése Annak ellenére, hogy a 20. század elején a föderális rendszer írországi bevezetésére tett kísérlet kudarcba fulladt, a megoldás az ír kérdés egyik rendezési lehetőségeként a britek és írek Európai Közösséghez Kendle (1989), 175.

18 Kendle (1989), 232 17

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T való együttes csatlakozásával újra előtérbe került. Az Ír Köztársaság, illetve az Egyesült Királyság 1973-as csatlakozása fordulópontnak tekinthető a régió szempontjából, hiszen az angol–ír kapcsolatok javításán túl az északi és a déli ír területek közötti intenzív gazdasági és politikai együttműködés kialakításában is fontos szerepet játszott.19 A harminc évig tartó fegyveres viszályt 1998-ban lezáró belfasti megegyezés megszületésében meghatározónak bizonyult az európai intézmények által biztosított nyitottság. Az Európai Unió közreműködése döntő jelentőséggel bírt az Észak-Írország ügyének békés rendezéséhez vezető hosszú úton, mivel az általa teremtett semleges környezetben az európai országok politikusai és bürokratái gyakran érintkezhetnek, és a pártpolitikától kevésbé befolyásolt légkörben vitatkozhatnak egymással.20 Ahogy John Hume is felhívta rá a figyelmet a Nobel-díj átvételekor elmondott beszédében: „az Európai Közösség az Írország két része közötti kapcsolatokban kézzel fogható javulást hozott, és »gyógyírt« jelentett az északiak szenvedéseire”.21 Azt sem szabad elfelejteni, hogy az Európai Unió nélkül az Ír Köztársaságnak soha nem sikerült volna felszámolnia az Egyesült Királyságtól való gazdasági függését, és hatalmas szomszédjával szemben a státusán sem tudott volna javítani. Az „egyenlőtlen szuverenitás” érzését leküzdve az Ír Köztársaság az Észak-Írországgal szembeni külpolitikáját évtizedeken keresztül meghatározó nacionalista retorikától is megszabadulhatott, és ezáltal sokkal nagyobb együttműködési készséget tudott mutatni a britek felé.22 Az európai intézmények ráadásul sajátos, megegyezésre törekvő döntéshozatali modelljükkel is példát jelentettek az írek számára; ennek a modellnek az átvétele a hat északír megye közületeire, illetve Londonnal és Dublinnal kialakított kapcsolataira is hatással volt. Az Észak–déli Minisztertanácsot (North South Ministerial Council, NSMC) azzal a céllal állították fel, hogy az a határon átnyúló együttműködést igazgassa,

15

19 Az 1980-as évektől Írország egésze számos támogatást kapott a megbékélés, a regionális fejlődés, a határokon átívelő együttműködés elősegítése érdekében mindenekelőtt a PEACE, az INTEREGATION, a LEADERSHIP, az EQUALITY, illetve az UERBAN programok keretei között.

20 Brendan O’Leary: The Politics of Antagonism. Understanding Northern Ireland. Athlone Press, Athlone, 1996.; John Doyle: Governance and Citizenship in Contested States: the Northern Ireland Peace Agreement as Internationalised Governance. Irish Studies in International Affairs. 1999. 201.

21 Denis Haughey – Sean Farren: John Hume. Irish Peacemaker. Four Courts Press, Dublin, 2015.

22 Patrick Keatinge: Un-Equal Sovereigns: The Diplomatic Dimension of AngloIrish Relations. In: Ireland and Britain since 1922. Szerk.: Patrick J. Drudy.

Cambridge University Press, Cambridge, 1984. 139–161.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T csakúgy, ahogy azt az Európai Tanács is teszi. A határokon átívelő kooperációt ráadásul a konkrét európai régiós támogatási programok is ösztönözték, ezek ugyanis hozzájárultak az észak–dél közötti kapcsolatokat évtizedekig jellemző szuverenitási viták mérsékléséhez.23 A fent bemutatott politikai irányvonalak kialakítását, illetve megvalósítását mindenekelőtt a feltételesség alapelve dúcolta alá, ez pedig mindig megkövetelte a fokozott egyeztetést, érdekérvényesítést, iránymutatást, valamint a másik fél mély megértését – különösen abban az időszakban, amikor az NSMC számára kijelölt együttműködési területekről kellett megegyezni.24 A brexitszavazás óta azonban úgy tűnik, a fent leírt vívmányok mind veszélybe kerültek. Az Európai Unióból történő kilépést követően a két ír terület között újra felálló 499 kilométer hosszú fizikai határnak jelentős gazdasági és politikai következményei lesznek a régióban. Az Egyesült Királyság parlamentje számára nemrég készült jelentés szerint ÉszakÍrország fő exportpiacát az Európai Unió – azon belül is elsősorban az Ír Köztársaság – jelenti, mivel kivitelének 52%-a az EU, ezen belül 38% pedig északi szomszédja felé irányul. 25 A brexit Észak-Írországra gyakorolt hatása azonban még ennél is jelentősebb ha figyelembe vesszük, hogy a térség gazdasági kapcsolatait a kölcsönös függés és a határokon átívelő kereskedelem, munkaerőpiacát a nagy fokú integráció, több iparágát pedig az egész ír térségre kiterjedő működési modell jellemzi. Az sem mellékes, hogy az európai egységes piac Észak-Írország esetében kulcsfontosságú volt a külföldi közvetlen működőtőke-befektetések országba édesgetéséhez. Mi több, akkoriban, amikor az Ír Köztársaságot csak a „kelta tigris” néven emlegették, a déli résznek sikerült felzárkóznia a korábban jóval iparosodottabb északi területekhez, és ezáltal egy, az uniós tagságot maximálisan kihasználó, stabilan növekvő országgá tudott válni. Az északi terület stagnálása miatt pedig a vállalkozóbb szellemű egyének és szervezetek délen kerestek új lehetőségeket maguk számára.26

16

23 Brigid Laffan: Ireland, Britain, Northern Ireland and the European dimension.

IBIS Working Paper. 2003/27. 14.

24 Diána Haase – Marek Kołodziejski: Northern Ireland PEACE Programme.

European Parliament. 2014. április. <http://www.europarl.europa.eu/ factsheets/en/sheet/102/northern-ireland-peace-programme > Hozzáférés: 2018. november 25.

25 Brexit: UK–Irish Relations. House of Lords, European Union Committee, 6th Report of Session 2016-17. Parliament.uk. 2016. december 12. <http://www. parliament.uk/brexit-uk-irish-relations > Hozzáférés: 2019. május 20.

26 Paul Arthur: Special Relationships. Britain, Ireland and the Northern Ireland Problem. Blackstaff Press, Belfast, 2000.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T Az elmúlt évtizedben az Írország két része között egyre bővülő gazdasági kapcsolatok miatt megszaporodott a terület egészének politikai fejlődéséről szóló eszmecserék száma. Az Európai Közösséghez való csatlakozást követően Észak-Írország legnagyobb pártjai szakítottak az EU-val szembeni szkeptikus álláspontjukkal, és sokkal igenlőbb hangot ütöttek, még ha ennek jobbára pragmatikus okai is voltak. Európa leglelkesebb támogatói 2016 előtt az írek voltak – ez éppúgy igaz az északi, akárcsak a déli részen élőkre. A brexit azonban kiszélesítette az ír társadalomban hagyományosan meglévő törésvonalakat. Ebből a szempontból az Európai Unió emberek identitására gyakorolt hatása csak korlátozottnak bizonyult, mivel többségüket a hagyományos katolikus–protestáns narratívától elvált politikai centrum kifejlődése sem gátolta meg abban, hogy régi elveihez ragaszkodjon. Ez nem is annyira meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy magában a belfasti egyezményben sem fektettek le semmit ezzel kapcsolatban, ráadásul az EU-nak sincs olyan hatalom a kezében, amellyel csorbítani tudná a nemzeti identitásokat.27 A brexit következtében viszont megvan a veszélye annak, hogy ez az összkép a mostaninál sokkalta kietlenebbé és bizonytalanabbá váljon, és még valószerűbb lehetőségként tűnjön fel a marginalizáció és a szektás erőszak előtérbe kerülése – pedig az elmúlt húsz év során ezek már szinte teljesen feledésbe merültek. Ilyen körülmények között viszont a gyenge lábakon álló északír politikai rendszernek a béke fenntartására és a gazdasági növekedés megteremtésére való képtelensége magában rejti az összeomlás kockázatát is. Az elmúlt két, tárgyalásokkal töltött év során az Ír Köztársaság kormánya a békefolyamat, a nyílt szárazföldi határok és az Egyesült Királysággal kialakított közös szabad utazási terület ügyének előtérbe helyezése mellett a többi tasgállammal együtt jelentős diplomáciai erőfeszítéseket tett annak érdekében is, hogy kitudakolja, milyen hivatalos döntésre számíthatna abban az esetben, ha egy esetleges szavazáson az ír egység ügye kerekedne felül. Az erről tartandó népszavazás kérdésével a nagypénteki egyezmény is foglalkozik, mivel annak szövege megemlíti: „ha a jövőben valaha úgy tűnik […] a szavazók többsége valószínűleg annak a vágyának adna hangot, hogy Észak-Írország a továbbiakban ne az Egyesült Királyság, hanem az egyesült Írország része legyen” az északírügyi miniszternek ki kell írnia az erről szóló népszavazást.28 Végső fokon az Európai Bizottság

17

27 Jonathan Tonge: The EU and the Irish Border: Shaping Aid and Attitudes? CIBR Working Papers in Border Studies, CIBR/WP05-1. 2005.

28 A megegyezés szövege a többi között a következő linken is elérhető: < https:// assets.publishing.service.gov.uk/government/uploads/system/uploads/ attachment_data/file/136652/agreement.pdf>.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T is beleegyezett abba, hogy amennyiben a fenti referendum eredménye alapján a többség támogatná az Ír Köztársasághoz történő csatlakozást, illetve a kettéosztottság felszámolását, akkor Észak-Írországot a német újraegyesítéskor kialakított precedens nyomán csatlakozási megállapodás vagy a többi tagállam között tartott szavazás nélkül is automatikusan az EU részének tekintenék.29 Nyilvánvalóan ahhoz, hogy az északi lakosságot egy esetlegesen létrejövő egyesült, túlnyomórészt katolikus – és ezáltal a protestánsokat kisebbségi helyzetbe hozó – Írországon belül kompenzálni lehessen, új alkotmányra lenne szükség. A belfasti nemzetgyűlés ráadásul aligha járulna hozzá hatáskörének csökkenéséhez vagy ahhoz, hogy relatív autonómiáját elvesztve beolvadjon a központosítottabban működő Ír Köztársaságba. Éppen ezért valószínűleg egy Dublinnal megkötött, Írországot valamiféle föderális típusú rendezés révén egyesítő tárgyalásos egyezmény lehet az egyetlen olyan megoldás, amelyik garantálni tudja az északi rész minden lakójának összes létező jogát. A föderális államban a protestáns kisebbség megkülönböztetett jellegének biztosítása voltaképpen már az alkotmány, illetve a hatalom helyi hatóságokra történő átruházása révén megtörténne. A föderatív szervezetben egy, a koalíciókat ösztönző kormányzati rendszer keretei között az unionisták tekintélyes választói blokkot képeznének. Dublinnak és Belfastnak persze eleinte lennének fenntartásai, ám Írország számára mindez egyenlő lenne a régóta várt egység megvalósulásával – Észak-Írország számára pedig ez lenne az egyedüli módja annak, hogy az EU-tagsággal járó előnyöket megtartva a belfasti parlament régió felett gyakorolt hatalmát is növelni tudja.

Hogy milyen is lenne ez a föderatív Írország, azt jól szemelteti a Sinn Féin 1971-ben bemutatott Éire Nua, [Új Írország] című tervezete. Ez olyan föderáció létrehozását javasolta, amely Írország négy történeti provinciájából állt volna, és felvetette egy többszintű, a nemzeti, tartományi, régiós és kerületi kormányzatok illetékes parlamentjei által egyidejűleg irányított rendszer bevezetését is.30 A föderális gyűlés (vagyis a Dáil Éireann) fő felelőssége a törvények kezdeményezése és azok becikkelyezése, a költségvetés jóváhagyása, illetve a miniszterelnöki és az államfői tisztséget egyszerre ellátó elnök megválasztása lett volna. A fő gyűlés a védelem, a külügyek, a pénzügyek és a bírói rendszer dolgában telj-

18

29 Gerard McCann – Paul Hainsworth: Brexit and Northern Ireland: The 2016 Referendum on the United Kingdom’s Membership of the European Union. Irish Political Studies. 2017/2. 327.

30 Sinn Féin: Éire Nua. The Social, Economic and Political Dimensions. Dublin, Sinn Féin, 1979.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T hatalmat élvezett volna, az összes többi ügyre kiterjedő törvényhozási és igazgatási jogkör pedig a négy tartományi parlament, illetve a helyi parlamentek számára lett volna fenntartva.

Ez a rendszer ígérete szerint minden alegység számára biztosítaná a maximális kormányzati hatalmat, és mind a négy történeti tartomány egyedi, jellegzetes vonásaihoz alkalmazkodna. Az össznemzeti gyűlés mellett tehát négy tartományi parlament is működne, és ezek foglalkoznának minden a központi kormányzat hatáskörén kívül eső üggyel. Ulster helyi parlamentje – a Dáil Uladh – az unionisták kivételes önkormányzati szerve lenne, mivel abban katolikusok és protestánsok, narancsszínűek és zöldek, illetve jobb és baloldaliak egyaránt képviselve lennének. Ugyanakkor az észak kulturális és vallási sokszínűségét, illetve az Egyesült Királysághoz kötődő szorosabb szálait központi szinten is szavatolnák. Mi több, jelenleg London bármikor úgy dönthet, a területet közvetlen irányítása alá vonja – ezzel szemben a föderális Írországban működő ulsteri parlamentet teljes törvényhozói és végrehajtói hatalommal ruháznák fel, elmozdítására pedig nem nyílna lehetőség, mivel fennállása a föderális alkotmányban is rögzítve lenne.

Innovatív jellege ellenére azonban készítőinek fel kellett adniuk az Éire Nuában foglaltakat, mivel azt a Troubles, vagyis a „bajok” néven ismert, konfliktusoktól terhelt időszak egyik legdurvább periódusában mutatták be, amikor a szemben álló felek közötti megegyezés lehetősége lehetetlen feladatnak bizonyult. Másfelől a föderális tervvel kapcsolatban gyanút keltett, hogy azt az IRA politikai szárnyának tartott Provisional Sinn Féin karolta fel. Ráadásul a Sinn Féin Gerry Adams körül csoportosuló több tagja is úgy döntött, az Éire Nuával szemben foglal állást, mivel véleményük szerint az csupán a protestáns unionisták északon élvezett túlsúlyát állandósítaná. 1980-ban, éves pártkonferenciája során a Sinn Féin belfasti vezetése úgy határozott, a javaslatból a föderalizmus kifejezést kiszedetik, illetve a „maximális decentralizáció” fordulatot tetetik a helyére. Mindössze két évvel később pedig végérvényesen töröltek a párt alapokmányából minden, a tervre vonatkozó hivatkozást.31 Néhány évvel később a Fine Gael egy másik föderális tervezetet is bemutatott, ennek nagy részét pedig rövidített formában az 1984-es New Ireland Forum Report is tartalmazta. Ezt a fórumot a köztársasági kormány hívta össze azért, hogy megvitassa, milyen lehetséges politikai kibontakozás vezethet el az Észak-Írországot sújtó erőszak lezárásához, illetőleg a sziget békés újraegyesítéséhez. Az eseményen „minden, az erőszakot elutasító, a köztársaság törvényhozásába, vagyis az Oireachtasba, illetve 31

19

Jonathan Tonge: Northern Ireland. Polity Press, Cambridge, 2006. 105.

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T az északír nemzetgyűlésbe beválasztott vagy kinevezett taggal rendelkező párt” részt vehetett. Észak-Írországból csupán a Szociáldemokrata és Munkáspárt (Social Democratic and Labour Party, SDLP) vett részt rajta – a Sinn Féint kizárták, a Szövetségi Párt (Alliance Party), illetve az unionista pártok pedig úgy határoztak, nem vesznek részt a találkozón. Az Oireachtas három pártja – a Finna Fáil, a Fine Gael, illetve a Munkáspárt – viszont csatlakozott a kezdeményezéshez. Ezzel szemben az unionista pártok annak ellenére sem mentek el a tanácskozásra, hogy a protestáns egyház részt vett rajta – noha meghívót ők is kaptak.

A fórum után kiadott jelentés három lehetőséggel vetett számot egy esetleges új Írország esetében: az unitárius állammal, a föderális vagy konföderációs állammal, illetve azzal, hogy London és Dublin közösen gyakorol fennhatóságot Észak-Írország felett.32 A dokumentum a hetedik, a föderális, illetve konföderációs berendezkedésnek szentelt fejezetében a föderáció és a devolúció közötti különbséget az 1979-ben a Fine Gael által készített leírást alapul véve világította meg. A jelentés végső változatában azzal az ötlettel állt elő, hogy a már meglévő Észak-Írország, illetve az Ír Köztársaság alapjain hozzanak létre egy kétállami föderációt. Az írás emellett nagy figyelmet szentelt a megosztottság gazdasági és kulturális következményeinek is. Megfogalmazása szerint az 1922-es felosztásnak jelentős hatása volt Írország egészének gazdaságára, és azt vetítette előre, hogy amennyiben az Egyesült Királyság visszavonja az Észak-Írország számára juttatott támogatásait, a köztársaság nem lesz képes fedezni a költségeket. A fórum következtetései szerint „a brit kormánynak kötelessége […] hogy a politikai akaratban és erőforrásokban szükséges befektetéseket megtegye.”33 A kultúra területét vizsgálva a fórum elismerte, hogy ekkoriban már nem volt elfogadható az az uralkodó nacionalista megközelítés, miszerint Ulster problémája elsősorban a britek hibája. A megosztottság évtizedei ugyanis megmutatták, mind az unionizmus, mind pedig a nacionalizmus kudarcot vallott az illető közösségek identitásszükségleteinek kielégítése során. A már meglévő megosztottságot északon a szektás erőszak és a katolikusok emberi jogainak figyelmen kívül hagyása, délen pedig a nacionalistáknak az ulsteri unionisták „britségével” szemben megfogalmazott elutasító magatartása mélyítette tovább. A fórum szerint viszont „mindenekelőtt a föderális rendezés nyújtana olyan intézményeket, amelyek tényleges erőt és befolyást biztosítanának az unionistáknak az új Írországban. Az északi parlament olyan jogosultságokkal rendelkezne,

20

Fine Gael: Ireland. Our Future Together. Dublin, Fine Gael, 1979.

33 New Ireland Forum Report. Stationery Office, Dublin, 1984. 5.3. paragrafus.

32

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T amelyeket más parlamentek által hozott törvények nem tehetnének semmissé. Az északon most is meglévő polgári és vallási jogok változatlanul megmaradnának. A föderális keretek között az unionisták brit állampolgársága is megmaradna, és megtarthatnák Britanniához fűződő sajátságos köteléküket.”34 A jelentésben bemutatott megoldás sok szempontból hasonlított az Éire Nuában megfogalmazottakra, ám attól eltérően olyan föderáció mellett kardoskodott, amely két különálló egységből épült volna fel. Ez azonban rendkívül kiegyensúlyozatlanná tette volna a rendezést. A két entitás lakosságszáma közötti aránytalanság, illetve az, hogy a kisebb egységen belül az unionista részt oltalom alá kellett volna helyezni, számos gonddal járt volna a rendezést támogató és annak sikerre vitele érdekében számos speciális jogkörrel felruházott hatóságok számára.

Helyesen érvelt Maurice Vile professzor úr, amikor kifejtette: „eddig még egyetlen olyan föderáció sem maradt fönn, amelynek alsó szintjein mindössze kettő vagy három kormányzati egység állt”, mivel „a föderális rendszerek működése a változó koalíciós csoportok közötti alkudozáson alapul, hiszen csak ez vezet kompromisszumokra, lévén hogy így egyetlen csoport vagy koalíciós csoportosulás sincs folyamatosan domináns pozícióban”.35 Jóllehet a jelentést végül mind az unionista pártok, mind pedig a brit kormány elutasította, azt mindenképp annak érdemei között lehet említeni, hogy ez volt az Ír Köztársaság pártjainak az ulsteri unionizmussal komolyan foglalkozó legelső kísérlete. A fórum pártoktól aránylag független megközelítése eredményesen gyakorolt hatást az Írország és az Egyesült Királyság közötti későbbi kapcsolatra, és a nagypénteki egyezmény inspirációjaként szolgáló 1985-ös angol–ír megállapodáshoz elvezető tár-

21

gyalások során is kiindulópontként szolgált.36

New Ireland Forum Report. 7.7. paragrafus.

Maurice J. C. Vile: Federation and Confederation: The Experience of the United States and the British Commonwealth. In: Political Cooperation in Divided Societies. A Series of Papers Relevant to the Conflict in Northern Ireland. Szerk.: Desmond Rea. Gill and Macmillan, Dublin, 1982. 225.

36 Loughlin, 120–124.

34

35

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T Végkövetkeztetések Ahogy a jelen tanulmány is igazolja, az Észak-Írországra kényszerített brexit az ír újraegyesítés ügyének is megágyazhat. Az elmúlt hónapok során a brexit megmutatta, hol húzódnak a nemzeti szuverenitás határai, az uniós integráció pedig bebizonyította, manapság a határok inkább csak a gazdasági növekedés és a politikai stabilitás akadályát képezik.

Noha az egyesült Írország létrejötte jelenleg az események elképzelhető végkifejletének tűnik, a nacionalistáknak és az unionistáknak eddig még nem sikerült komoly párbeszédbe bocsátkozniuk a kérdéssel kapcsolatban. Ahogy a fentebb elmondottakból is kitűnik, a kérdés megvitatására tett utolsó érdemi kísérletet az 1984-es New Ireland Forum jelentette, és dacára annak, hogy az Ír Köztársaságban néhányan megpendítették egy újabb fórum összehívásának lehetőségét, továbbra is kétséges, az északír Sinn Féin, illetve a DUP képes lesz-e valaha újra egy asztalhoz ülni. A brexitnek köszönhetően az újraegyesítés ügye erősen átpolitizálttá vált, az északír pártok pedig csupán választási céljaikra használják fel azt. Kicsi esély mutatkozik azonban arra, hogy az erről szóló párbeszédnek a pártpolitika fölé emelése nélkül meg lehet-e rendezni a határról szóló szavazást. A hat megye legutóbbi választási eredményei viszont azt mutatják, ez a megoldás messze nem kárpótolná a két nagy északír pártot. A Sinn Féin és a DUP nem tudnak felülemelkedni az ellentéteiken, és nem tudják a hatalommegosztást szolgáló intézményeket sem helyreállítani. Ez számos szavazót arról győzött meg, hogy a hagyományos vallási választóvonalakat elutasítva inkább a mérsékeltebb, közösségeken átívelő, a brexit utáni időszakban pedig vélhetően fontos szerephez jutó politikai centrumnak adja a támogatását. Ezzel együtt paradox módon az unionisták ír egységgel kapcsolatos hajthatatlansága a nacionalisták malmára hajthatja a vizet, mivel ők – főleg, ha a brexitre végül megegyezés nélkül kerül sor – a brit kormányzatot tehetik majd felelőssé azért, hogy nem sikerült Észak-Írország számára működőképes megoldást kialakítania, és visszautasította, hogy a térség katolikusainak joga lenne az Ír Köztársasággal ápolt közeli kapcsolataik fenntartásához. Ilyen körülmények között pedig a konfliktusból nem is annyira régen kilábalt Észak-Írország helyzete különösen ingataggá válik. Várhatóan éppen emiatt az erőszak is újból felütné itt a fejét, ez pedig újra veszélybe sodorná az unionista lakosság biztonságát. Ha így tekintjük, a föderalista elvek mentén egyesített Írország létrehozásához történő hozzájárulás az unionisták számára inkább garanciát, mintsem fenyegetést jelent.

A föderális rendezés során „az unionistáknak identitásuk, lelkiségük, és életmódjuk hathatós politikai, szimbolikus és közigazgatási kifejezésére

22

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T való jogát” az alkotmány is biztosítaná, így attól semmilyen cím alatt nem lehetne megfosztani őket.37 Az elmúlt néhány év során az ír kérdés kapcsán nemigen esett szó a föderalizmusról, mivel az írek, illetve a britek uniós tagsága, valamint az ebből fakadó nagy fokú nyíltság az újraegyesítés ügyét mellékessé tette.

Ahogy a korábbiakból kitűnik, egészen 1970-ig vissza kell nyúlnunk, hogy felleljük az utolsó olyan kísérletet, amelyik egy esetleges ír újraegyesítés esetére készülve felvetette a föderális rendezésről szóló elképzelést.

A Sinn Féin ugyanis ekkor fogalmazta meg az Éire Nuában azt az elképzelést, hogy Írország négy történelmi tartományát ilyen módon kellene átszervezni. Az itteni példa alapján az írországi föderációnak a négy tartományon kívül további két egységként Belfast és Dublin is része kellene, hogy legyen. A föderatív szervezetben az unionista közösség jogait törvény garantálná, így a protestánsok nem csupán azokban a térségekben alkotnának fontos politikai blokkot, ahol többségben vannak, de régiós és föderális szinten is. Sőt, egy föderális egyesült Írországban az északír területek státusza is megemelkedne. Mostani, átruházott államiságuk helyett ugyanis olyan államisággal rendelkeznének, amelyet semmilyen törvényhozási aktus nem törölhetne el.

A föderális egyesült Írország létrehozásának útjába gördülő legnagyobb akadályok egyike ennek ellenére mégiscsak a közfinanszírozás kérdése lenne, vagyis röviden az, hogy ki lép majd London helyére az északírek hatalmas hiányának finanszírozása során.38 Nem egy szakértő gondolja úgy, hogy az egyesülés hatására az északi területeken csökkenni fog a közszférában elérhető munkahelyek és szolgáltatások száma, délen pedig az adók növekedése lesz majd megfigyelhető. Egy nemrég megjelent tanulmányban viszont a német újraegyesítés során az IMF vezető közgazdászaként dolgozó Gunther Thumann és Mark Daly ír szenátor arra a következtetésre jutott, hogy a két országrész újbóli egyesítése esetén az északír költségvetés nagyjából egyensúlyban maradna, miközben Brüsszelből továbbra is érkeznének támogatások a térségbe.39 Végül pedig ott van a békefolyamat kérdése. Már volt szó róla: a nagypénteki egyezmény az EU-tagság által serkentett testületi szellem legfontosabb eredményének tekinthető. Ezzel együtt is sok a bizonytalanság

23

New Ireland Forum Report, 4.15. paragrafus.

Adele Bergin [et al.]: Modelling the Medium- to Long-Term Potential Macroeconomic Impact of Brexit on Ireland. The Economic and Social Review.

2017/ősz. 305–316.

39 Gunther Thumann – Mark Daly: Northern Ireland’s Income and Expenditure in a Reunification Scenario. Senator Mark Daly (weblap). 2018. július 23. <https:// senatormarkdaly.files.wordpress.com/2018/07/research-on-northernireland-income-and-expenditure.pdf > Hozzáférés: 2018. december 17.

37

38

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

A N TA L L J Ó Z S E F T U D Á S KÖ Z P O N T azonban azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió a jövőben milyen hatással lesz a két Írország közötti viszonyra.40 Bármi legyen is a mostani folyamatok végkimenetele, a föderális egyesült Írország a viszállyal és megosztottsággal szemben a demokratikus párbeszéd és a kompromisszumkészség sikerének szimbóluma lenne.

24

Naomi O’Leary: Ireland’s Brexit dividend. Momentum is gathering on both sides of the border for the reunification of the island. Politico.eu. 2018. június 20. <https://www.politico.eu/article/united-ireland-after-brexit-reunificationvote/ > Hozzáférés: 2018. december 17.

40

1093 Budapest, Czuczor utca 2. | +3620 310 8776 | ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu