76 Család születik
Tények és tévhitek az egykékről
Sze Bojt rző: klini i Andre a ka i g y és if ermekjú s á g pszi ch o l ógus
Magyarországon egyre több család vállal mindössze egy gyermeket. Ugyanakkor ez a családmodell még mindig kevésbé elfogadott. Kérdezik is a szülőket: mikor jön már a kistestvér? Azután a választól függetlenül érvek sorozata hangzik el arról, miért hátrányos, ha csak egy gyermeke van a családnak.
Az egykék önzők
Közkedvelt tévhit azt gondolni, hogy az egyedüli gyermekek önzők, mert egyedüliként mindig mindent megkapnak a családjuktól, senkivel nem kell osztozniuk. Ez így azonban nem igaz, hiszen az osztozkodás tanulása is nevelési kérdés. Megszületése után minden gyermek úgy érzi, ő a világ közepe. Akkor is, ha már vannak tetsvérei. Ez a normál pszichológiai fejlődés része. Még az óvodáskorban is egocentrikus gondolkodás jellemzi a gyerekeket. A szülők, ha tudatosan odafigyelnek és megtanítják gyermeküket az osztozkodásra, akkor azt egykeként is ugyanúgy megtanulja, mint a többgyermekes családok gyermekei. De a közösség is sokat formál az egykék viselkedésén.
Az egykék beképzeltek, önteltek Tévhit, hogy a szülők kizárólagos figyelme és szeretete automatikusan beképzeltté teszi a
gyermekeket. Ranschburg Jenő kutatásait ismerve tudjuk, hogy egy babát/kisgyermeket nem lehet túlszeretni. A szülői szeretet érzelmi biztonságot, stabilitást ad. Ha egy gyermeket feltétel nélkül szeretnek a szülei, akkor tud igazán kiteljesedni az életkorának megfelelő feladatokban. A sikeresség pedig érthető módon pozitív irányba befolyásolja az önbizalmát is. De ez természetes dolog! Ahhoz, hogy megállja a helyét a világban, szükséges, hogy kisgyermekként megtapasztalja a feltétel nélküli szeretetet. Elkényeztetni és ráhagyóan nevelni pedig a testvéreket is lehet.
Az egykék önállótlanok
Sokan azt gondolják, hogy akinek egy gyermeke van, az hajlamos mindent megcsinálni helyette. Ezt alátámaszthatja az is, amikor az egy gyermeket nevelő szülők hangoztatják, hogy annak az egy gyermeknek szeretnének mindent megadni. De ez a szülői hozzáállás ugyanúgy érvényes a több gyer-
meket nevelő családokra is. Tulajdonképpen minden szülő számára az egyik legfontosabb dolog, hogy a tőle telhető legtöbbet megadja a gyermekének. A hangsúly a segítés módján van! Fontos, hogy a szülő a gyermeke életkorának megfelelően éreztesse a felelősséget és próbáljon meg olyan helyzeteket teremteni, amivel kihívás elé állíthatja őt.