Tíz Év Orlandus Lassus műveinek nyomában, 1997-2007.

Missa pro defunctis à 5 IN COMMEMORATIONEM OMNIUM FIDELIUM DEFUNCTORUM RÉSZLETEK SZUNYOGH X. FERENC MISZÁLÉJÁBÓL A szentmise fajtái: a gyászmise (Requiem) A megholtak lelkiüdvéért már az ıskeresztények mutattak be szentmisét, amint ezt Tertulliánus bizonyítja. Ez az úgynevezett votívmisék között a legrégibb. Ezeken azokat a miséket értjük, amelyeket a napi misétıl eltérıen fogadalomból (ex voto) valamely szentnek, vagy valamely titoknak a tiszteletére végez az Egyház, vagy pedig külön célra imádkoznak el. A halotti misék akkor jöttek szokásba, amikor még a lépcsıimádságban a 42. Zsoltárt, a Glóriát, Credót, áldást nem mondták, az evangélium olvasásánál tömjént és a gyertyát nem használták, azért hiányzik ma is minden halotti misébıl. De hiányoznak minezek azért is, mert az öröm ébresztésére szolgálnak, a gyászmise pedig a szomorúságnak a jele. Kimarad ezért a gyászmisébıl az élıkre vonatkozó minden áldás. A pap a mise introitusánál nem magára, hanem a könyvre vet keresztet, mert ez az áldás szól a szegény lelkeknek. Nem áldja meg offertóriumkor a vizet sem, mert ez az élıket jelképezi. Éppúgy elmarad a mise végén a jelenlevıkre adott áldás is. Az Agnus Dei után is azért imádkozik a pap, hogy az Úr adjon nyugalmat a megholtaknak s ezért nem üti meg a mellét. Elmarad áldozás elıtt a békéért való imádság. És a végén Ite missa est helyett Requiescant in pace szóval még egyszer a megholtakra hívja fel figyelmünket. Íme látszik, hogy mennyire törıdik az Egyház a megholt hívek lelkével.

Régente többfajta gyászmise volt, ma csak négy maradt meg. Az elsı szól valamennyi halottért, a második a temetés napjára, a harmadik a halál évfordulójára, a negyedik pedig az egyszerő hétköznapi gyászmise.

101