Saját bevallása szerint John Coltrane és Jimi Hendrix térítette el a komolyzenétől. Hogy történt a nagy találkozás? Az 1980-as évek legelején három egymást követő nyáron elküldtek a szüleim egy zenei táborba, amely alig pár mérföldnyire volt Tanglewoodtól, a Bostoni Szimfonikusok nyári koncert- és kurzusközpontjától. A tábor ideje alatt rendszeresen átvittek minket. Felejthetetlen élmény volt próba közben látni Leonard Bernsteint, Solti Györgyöt vagy a zongorista fenomén Rudolf Serkint. A mi táborunk a kamaramuzsikálás köré szerveződött, mindenki klasszikus zenei suliba járt, ahogyan én is. A harmadik nyáron az egyik szobatársam, egy bizonyos Louis nevű New York-i srác egy ilyen kirándulás után elővett egy kazettát, amelyen a The John Coltrane Quartet játszott. A kánikula ellenére mi bezárkóztunk a szauna forróságú szobába és órákig hallgattuk a mindössze húszperces felvételt. Engem tökéletesen felkavart Coltrane muzsikája – mint később kiderítettem, egy 1965-ös koncert részlete volt, amelyet a Half Note nevű klubból sugárzott valamelyik New York-i rádió, és csak 2005-ben került fel egy válogatáslemezre. Visszanézve azért jellemző, hogy az én otthoni kertvárosi haverjaim a Police-ra és Van Halenre pörögtek, Louis meg Coltrane-ra. Ugyanezen a nyáron egy másik szobatársam, aki ráadásul zongorázott, mint én, folyton Jimi Hendrix Band of Gypsys nevű bandájának a Fillmore East-i koncertalbumát nyomta. A Machine Gun megbabonázott. Coltrane és Hendrix zenéje valami egészen sajátos, egyszerre vonzó és taszító, addig sosem ismert örömfélével töltött el. Azt éreztem, hogy ők olyan hatalom birtokosai, amely számomra felfoghatatlan. Olyan nagyságot képviselnek, amellyel szembesülve az első adekvát reakció a félelem. Utólag azt gondolom, ehhez fogható élményre utal a Biblia istenfélelem-fogalma. Interjúit olvasva feltűnő, hogy sokszor említi a zene spirituális vetületeit. Kifejtené, mire gondol? A Goldberg-variációk Bachtól, a Love Supreme Coltrane-től vagy Hendrix Machine Gunja egyaránt isteni élmény, spirituális, de nem a szó moralizáló, tételesen vallásos értelmében. A legnagyobbak voltak csak képesek ilyen magasságokig jutni. Beethoven – aki az első rocksztár volt a zene történetében, utat mutatva Lisztnek vagy Keith Richardsnak – nem sokkal a halála előtt a Missa Solemnisszel jutott a legközelebb teremtőjéhez. Egy az addigi formákat látszólag betartó, de tartalmában minden addigit felrúgó misével hódolt az isteni nagyság előtt. Az európai keresztény kultúrkör ikonográfiai rendszerében az angyalok osztályrésze részesülni az isteniben. Ebben az értelemben Bach, Beethoven, Coltrane és Hendrix valamennyien angyalok voltak. Brad mehldau © michael wilson
Vajna Tamás
25