A Szegedi Waldorf Iskola kiadványa
2021/22-es tanév II. félév
Tartalom: Farsangmese Húsvét
Rákai Orsolya Pelle-Székely Csilla
Képzőművészeti válogatás - 2022 Tavasz
Csókási Kati
Táblarajzok
Vatai Gábor
Sporteredmények Mezőgazdasági gyakorlat Diplomamunkák a 12. osztályban Szelektív hulladékgyűjtés a szegedi Waldorfban Új könyvekkel bővül az iskolai könyvtár Mamutfenyők első fél éve az iskolában
Antalné Gombos Tünde Antal Szilvia Csetkovics Csilla Bús Kristóf Köszler Zoltán Csókási Kati, Köszler Zoltán, Pelle-Székely Csilla
Farsangmese Különös időszak a farsang. Vidám, őrült mulatság, álarcos forgatag, amiben senki és semmi nem az, aminek látszik: végre szabadon változtathatjuk nevünk, külsőnk, arcunk, nem köt minket sem a tegnap, sem a holnap. Régen, a római Saturnalia idején, amely a farsangi szokások egyik előképe, helyet cserélt úr és szolga, férfi és nő, tanár és tanítvány, öreg és fiatal, ember és állat. Ez az ünnep kívül volt az időn (a Saturnalia napjai valóban nem tartoztak a kalendáriumban sem az ó-, sem az újévhez), Szaturnusz aranykori uralkodását visszahozva néhány napra a Földre. A hangos vidámság mögött azonban sötétség és félelem sejlik fel, ahogy Szaturnusz mítosza mögött is ott áll az Ég, Uranosz és a Föld, Gaia harca. Az év leghos�szabb éjszakáinak ideje ez, a hidegeké, a télé, a halálé, amikor végtelenül távolinak és hihetetlennek tűnik az új tavasz, az élet újjászületése. A kereszténység elterjedésével ez az időszak kicsit odébbcsúszott és még hos�szabbá vált, vízkereszttől a böjt kezdetéig, addig az időszakig,
amikor már tagadhatatlanná válik a szűkösség, elfogynak az előző év tartalékai, és csak a lélek fényének épp újjászületett erejére lehet támaszkodni a világ új virágzásáig. A hideg, sötét, szűkös tél, a halál azonban el tudja vinni a rosszat, a kártevőket, betegségeket is, és új, tiszta kezdettel tud megajándékozni minket. Így az idő körforgásába belekapaszkodva, az ünnepeket tudatosan átélve mindig magasabbra emelkedhetünk. Ha azonban elfeledkezünk erről, akkor életünk körforgása csak mechanikus, gépies taposómalom marad, amelynek mozgását egyre sebesebbnek, egyre értelmetlenebbnek és kilátástalanabbnak érezzük. A farsang mulatság, de próbatétel is. Ezt a kettősséget jelenítette meg az alsó tagozatosok farsangi játéka, amelyben szellemi értelemben a „ rendezett világot” kellett megmenteniük. Azt a világot, amely kaotikus, félelmetes, s amelyben az utolsó másfél-két évet (s ez egy 6-8-10 éves gyerek számára sokkal-sokkal hosszabb, mint egy felnőttnek, hiszen eddig megélt élete jóval nagyobb
részét teszi ki) lezárások, karanténok, betegségek, bizonytalanságok és az élet ritmusának teljes kizökkenése közepette kellett eltölteniük. Ám a mese próbatételei a fizikai világunkban csak szimbólumokként jelentek meg számukra, vicces fintorral leegyszerűsítve a küzdelmet. A három plusz hét, vagyis összesen tíz próbatételt így „valóban” végig kellett csinálniuk ahhoz, hogy a teljes történet kirajzolódjon előttük, és hogy eljuthassanak a győzelemig, a megnyugvásig, A gyerekek szereplőként beléptek tehát a mesébe lélekben, szembesülhettek ki nem mondott szorongásaikkal, de ezt a gyakorlatban kijátszhatták magukból, legyőzhették a mindent tönkretevő „káoszrémet” – s talán erősebbé válhatott így a kiszebáb elégetésének ősi mágiát és modern, játékos szokást vegyítő varázslata is...
Keszekusza és a tavaszcsengettyű (interaktív farsangi mese) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, annak a szélén pedig egy sűrű erdő. Ahogy telt-múlt az idő, a város egyre nagyobb lett, az erdő pedig egyre kisebb. Az emberek régen ki-
jártak az erdőbe fát gyűjteni, gombát, bogyót, gyógyfüveket szedni, télen pedig behúzódtak a házaikba, és hálát adtak az erdőnek, hogy a kincsei segítenek legyőzni a hideget, az éhséget és a betegségeket. Így várták a tavaszt évről évre. Ahogy azonban nőtt a város, az erdő egyre messzebb került, s az emberek lassan megfeledkeztek róla. Házaikat régóta bonyolult csőhálózatok fűtötték, az ennivalót boltban vásároltak, a régi gyógyfüveknél sokkal erősebb és gyorsabb gyógyító tablettáikat nagy gyárakban készítették. Észre sem vették már a telet, legfeljebb ha nagy ritkán hó esett, és nedves lett a cipőjük. Így aztán azt sem vették észre, hogy a tél bizony évről évre egyre különösebb: hol tavasz van karácsonykor, hol hóban érkezik a húsvéti nyúl, mintha a világ nagy óráját valaki összevissza állítgatná. A város szélén, közel az erdőhöz állt egy se nem túl kicsi, se nem túl nagy ház. Egy se nem túl hideg, se nem túl meleg, szürke januári napon két testvér, akik ebben a házban laktak, kimentek az erdőbe bújócskázni. Már régóta játszottak, amikor a kisebbik gyerek úgy elbújt, hogy nővére sehol sem találta. – Berke! Beerkeee! – kiabálta a
kislány a fák mögé, kopár bokrok alá nézve, míg egyszer csak észrevette az öccsét egy fatuskó mögött kuporogva egy kis tisztáson. – Megvagy! Nem hallod, hogy kiabálok? – kuporodott le mellé a földre. A kisfiú kinyitotta a tenyerét. A két keze között megcsillant valami a sápadt, délutáni fényben. – Idenézz, Árnika, mit találtam! Egy tündér! – mutatta nővérének. Az emberke formájú lény szinte áttetsző volt, és picit fénylett, mintha pihegett volna. Kinyitotta a szemét, és ránézett a két csodálkozó gyerekre. – Az ég küldött titeket – ciripelte a pici lény. – Segítsetek, kérlek! Nélkületek elpusztulunk! Csak ti segíthettek! A gyerekek annyira meglepődtek, hogy eleinte szóhoz sem jutottak. Végül Árnika megszólalt: – Ki vagy te? És miben segíthetnénk mi neked? Hiszen még csak gyerekek vagyunk! – A nevem Erantisz. Én vagyok a téltemető virágának tündére. Tudjátok, az az aranyszínű kis virág, amelyik mindig a tél végét jelzi. Titeket hogy hívnak? – Az én nevem Árnika, ő pedig az öcsém, Berke. – Milyen különös! Növénynevetek van – álmélkodott Erantisz.
– Ez nagyszerű, akkor bizonyára igen nagy erőtök van! Elmondom nektek, mi történt, de nincs sok időnk. Egyre gyengébb vagyok, Keszekusza, a Kiszerém pedig egyre erősebb… sietnünk kell! Hol is kezdjem… Valamikor régen mi, tündérek és manók ősszel összegyűjtöttük a fényt, és a növények gyökereiben gondosan elzártuk tavaszig. Ott a téli pihenő alatt növesztettük, erősítettük, hogy aztán kikeletkor felvigyük a növények csúcsáig, és azok kihajthassanak, kirügyezhessenek, kivirágozhassanak. A manók egész télen őrködtek, járták az erdőt, vigyáztak az állatokra, őrizték a békák, bogarak, sündisznók téli álmát, de mi a föld alatt voltunk, pihentünk, sokat aludtunk, készültünk a tavaszi nagy munkára. A tavasz kezdetét a Kikelet Tündérének csengettyűje jelezte. Ha az megszólalt, gyorsan felébredtünk és szaladtunk, hogy ébresszük a növényeket is. Ó, olyan gyönyörű, boldogító zenét ti még nem hallottatok, mint annak a csengőnek a hangja! Táncolni, énekelni támad kedved, ha meghallod, és legszívesebben az egész világot végigsimogatnád! Csodálatos csengő az. De az utóbbi időben valami történt: megváltozott a csengő
hangja, valahogy színtelenebb és erőszakosabb lett. Ráadásul összevissza szól. Van, hogy egy télen többször is felébreszt, ilyenkor szaladunk, ébresztjük a gondjainkra bízott növényeket – ám kiderül, hogy még tart a tél, s szegények mind megfagynak. Olyan is gyakran előfordul, hogy nem tudunk aludni: várjuk, várjuk a telet, a hideget, de csak nem jön. A folyamatos virrasztástól aztán elfáradunk, elgyengülünk, s a kártevők tönkreteszik a védenceinket, mert egész télen tömik a hasukat és szaporodnak, szaporodnak. Nézd ezt a téltemető mezőt itt – mutatott körbe szomorúan Erantisz. Valóban: a levelek foltosak, szárazak, néhány virág kinyílt, de mivel még csak január volt, nem tudott a földből táplálékot felszívni, s kókadtan, félig fagyottan fonnyadozott a beteg levelek fölött. – Pedig ha régen láttad volna! A kárha olvasztott arany borította volna ezt a rétet, mintha a nap a föld alól is sütne, olyan volt, bizony – suttogta szomorúan a tündér. – De hogy lehet ez? Mi történhetett a csengővel? – kérdezte aggodalmasan Berke. A tündér letörölte a könnyeit és folytatta. – Tudjátok, a téllel nem lenne semmi baj. Kell a hideg, a hó, kell a pihenés és az erőgyűjtés. De té-
len kevés kint a fény, s az embereknek bent, a szívükben kellene ápolniuk és erősíteniük, úgy, ahogy mi a föld alatt ápoljuk és erősítjük. De sajnos, úgy tűnik, az emberek többsége erről egyre inkább elfeledkezik… Karácsonykor nagy dínomdánommal ünnepelnek, de aztán elfelejtik, hogy azt a pici, újjászületett fényt gondozniuk is kéne. Mi, tündérek, úgy látjuk, hogy az emberek egyre önzőbbé, kapzsibbá és erőszakosabbá válnak, úgy bizony, már ne haragudjatok – nézett Erantisz bocsánatkérően a két gyerekre. – Persze, ez természetes, télen nehéz kitartani és testben-lélekben erősnek maradni, ez nagy kihívás még az embereknek is. Ilyenkor ezekből a rossz érzésekből, félelmekből, betegségekből mindig is erőt merített Keszekusza, de mostanában már túlságosan nagyra nő a hatalma. S attól tartunk, hogy ő az, aki elrabolta a Kikelet Tündérének csengettyűjét. Most aztán ös�szevissza rázza, hiszen minden rossz, minden betegség, minden pusztulás, minden alattomosság és rosszindulat az ő hatalmát növeli. Nem is tudja szépen, dallamosan rázni, hiszen Keszekusza gyűlöli a zenét és retteg tőle. – És mit tehetünk mi? – kérdezte Árnika, akit mélyen megérintet-
tek a kis tündér szavai. – Vissza kell szereznetek a csengőt! Le kell győznünk a Kiszerémet, mielőtt túl késő lesz. Félek, hogy a Kikelet Tündére is nagy veszélyben van… igyekeznünk kell! A két testvér egymásra nézett, és megfogták egymás kezét. – Mondd el, merre induljunk! Megtesszük, ami tőlünk telik! – mondta elszántan Árnika, és öc�cse egyetértően bólogatott. A kis tündér rájuk mosolygott. – Köszönöm nektek minden élő lélek nevében! Látjátok, máris jobban vagyok! – mondta, és valóban: a teste már sokkal erősebb fényt árasztott, mint az imént. – Gyertek! Itt a kapu nem messze. A kapun túl három bölcs manóval találkoztok, ők őrzik az átjárót. Meg kell bizonyosodniuk róla, hogy aki útnak indul, az valóban méltó, ezért három próbát kell kiállnotok, hogy átengedjenek. A kinek a szíve elég erős, az minden alakban tudja, kicsoda, mindig felismeri magát, ez az első próbatétel. Utána a bölcsesség tükrébe kell belenéznetek, végül a furfangosságotokról és elmétek élességéről kell bizonyságot tennetek. Ha ezeket kiálljátok, a manók megnyitják előttetek az utat az Elzárt Birodalomba, ahol még napnyugta előtt meg kell
találnotok a Kikelet Tündérét, és visszaszereznetek az ellopott tavaszcsengettyűt. Gyertek! Azzal a tündér felállt Berke tenyerén, kicsit megrezegtette a szárnyait, óvatosan kipróbálva, hogy vajon elbírják-e már, és a gyerekek előtt lebegve, mint egy különös, szivárványfényű téli szentjánosbogár, mutatta az utat. …
1. állomás Az út két szélén két galagonyafa állt egymás felé hajolva. Valóban úgy nézett ki, mint egy élő kapu. Az egyik fa tövéből különös alak bújt elő: mintha földből lett volna, drótszerű, mohos szakálla a mellkasáig lógott, sapkája vörös, mint a galagonyabogyó. – Állj! Ki az, aki át akar kelni a Galagonyakapun? – recsegte a manó. A két gyerek megszeppenten megállt. Erantisz odaröppent a manó füléhez, és valamit súgott a fülébe. Aztán búcsút intett a gyerekeknek, és visszarepült a virágaihoz. – Hm. Értem. Hát akkor csak gyertek, lássuk, mire vagytok képesek, elég erős-e a szívetek! Az én nevem Cirbolya, és az Igazság Tükrét őrzöm. Kérdezzetek, és a tükör válaszol. Ha fel-
ismeritek magatokat a tükörben, visszakapjátok a mostani alakotokat, és továbbengedlek, de ha nem, mehettek haza! Azzal intett egyet a kezével. (Az intésre a vállalkozó gyerek „átváltozik”, a többiek alkotják a tükröt, akiknek a válaszaiból a vállalkozónak ki kell találnia, hogy milyen alakban áll az Igazság Tükre előtt.) …
2. állomás – Hú, azt hittem, sose sikerül visszaváltoznom! – mondta megkönnyebbülten Berke, amikor már biztonságos távolságban voltak a Galagonyakaputól. Kisvártatva azonban egyre sűrűsödni kezdett az erdő, s az út szélén két hatalmas tiszafa magasodott. A fa tövéből ismét előbújt egy manó, drótszerű, mohos szakálla a derekáig ért, sipkája piros, akár a tiszafa bogyója. – Ááá, hát itt vagytok! Már hallottam híreteket. Én vagyok Turbolya, a Tiszafakapu őre. Én őrzöm a Bölcsesség Tükrét. Nézzetek a tükörbe! Egy bölcsességet fog mutatni, ám a tükör néma: nektek kell kitalálnotok, hogy mit mutat… Ha kitaláljátok, továbbengedlek. De ha nem, aló
mars, mehettek haza! (Közmondás-activity. Ketten húznak egy cetlin lévő közmondást, azt el kell játszaniuk, a többiek találgatnak. Aki kitalálta, választ egy párt, és kezdődik elölről. Lehetőleg mindenki kerüljön sorra.) … 3. állomás – Ez nem is volt olyan nehéz, nem igaz? – kérdezte Árnika az öccsétől, aki kissé bizonytalanul bólintott: neki bizony nem voltak olyan egyszerűek a feladványok. Kisvártatva ismét két, összehajló, útszéli fához értek: a kaput ezúttal két berkenyefa alkotta. Az egyik fa tövéből, az árnyak közül ismét előkászálódott egy manó, akit mintha földből formáltak volna. Drótszerű, mohos szakálla a térdét verte, sipkája vörös, mint a berkenye bogyója, szeme kíváncsian fürkészte a két gyereket. – Hallottam már rólatok. Én vagyok Borbolya, a Berkenyekapu őre. Itt csak az juthat át, akinek az elméje éles és fürge. Csak akkor juthattok át, ha elég furfangosak vagytok, hogy megfeleljetek a kérdéseimre. Ha átjuttok, megnyílik előttetek az Elzárt Birodalom, ahol Keszekusza rejtőz-
ködik. De ott még sok próbatétel vár ám rátok! Mertek-e kiállni? Árnika és Berke félénken, de elszántan bólintott. (Itt logisztorik várnak a gyerekekre, azaz olyan rövid, furcsa történetek, amelyeknek a végén a kérdésre kell válaszolni.) ….. 4. állomás Bizony, jó sok idő eltelt, mire a Berkenyekapun átjutottak. Árnika aggodalmasan fürkészte az eget: vajon mennyi idejük maradt napnyugtáig? Borbolya azt mondta, keressék az Elzárt Birodalom vándor varázslóját, Varádicsot – de hogy hol találják, arra nem mondott semmit, csak talányosan vigyorgott, és visszabújt a föld alatti kunyhójába. Annyira elmerült a gondolataiba, hogy majdnem belelépett abba a kis patakba, ami az útjukat keresztezte. Hát itt hogy keljenek át? Néztek jobbra, néztek balra, egyszer csak megpillantottak egy kidőlt fatörzset, ami átvezetett a hideg hullámok felett. Gyorsan odaszaladtak, és már épp indultak volna, amikor előttük termett egy különös, hórihorgas alak, akárha a levegőből bújt volna elő. Berke bátran megszólítot-
ta, ahogy a mesékben hallotta: – Adjon isten, öregapám! – Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál – felelte a fura alak olyan mély hangon, mint a távoli égzengés. – Tudom, kik vagytok, és mi járatban jártok erre. De ti tudjátok-e, ki vagyok én? – Biztos te vagy Varádics, a varázsló! – mondta Berke. A varázsló elmosolyodott. – Bátor legény vagy. De vajon az eszetek is ilyen éles? A továbbvezető utat akkor láthatjátok meg, ha el tudjátok olvasni jóspálcáim üzenetét. A pálcák fogják megmondani nektek, merre menjetek tovább, ha sikerrel akartok járni. (Itt gyufarejtvényeket kell megoldani – lehet egyszerre több is, párokban dolgozhatnak a gyerekek.) … 5. állomás – Kedves volt ez a varázsló, nem, Árnika? - kérdezte Berke, aki büszke volt rá, hogy pár feladatot magától is meg tudott oldani. Árnika nem válaszolt. Körbenézelődött, vajon merre lehet a Kikelet Tündérének elhagyott kunyhója. Varádics azt mondta, nincs messze, de a Tündért réges-rég nem látta ott senki. Kisvártatva különös tisztásra ér-
tek. Mintha kert lett volna valaha, de volt benne valami furcsa: az almák félig szőlőnek tűntek, az uborkák pirosak voltak, mint a paradicsom, a krumplik pedig… mintha épp eltűnni készültek volna: mindnek csak a fele volt meg, volt, amelyiknek a szára hiányzott, volt, amelyiknek a levelei, volt, amelyiknek a töve. – Szerintem ez lesz az! – kiáltotta Árnika. – Gyere! Ki kell találnunk, miknek kéne itt nőni, mert a Tündér távollétében elfelejtették, mik is ők. Ha nem tudjuk visszaadni ezeknek a növényeknek a nevét, nem fognak tavas�szal kihajtani, ezt mondta Varádics. (Itt a nevekből eltűntek a „tündérnevüket” alkotó betűk – azaz a gyümölcsök, zöldségek neveiből hiányoznak a magánhangzók. Ki kell találni, melyek azok.) … 6. állomás A növények neveit nagyon gyorsan kitalálták, és siettek tovább, ahogy csak a lábuk bírta, mert már rohamosan sötétedett. Egyre hidegebb volt, és a táj is egyre kopárabb lett körülöttük. A fák közt sziklák emelkedtek, a sziklákban barlangok tátong-
tak. Egyszer csak ijesztő hangra lettek figyelmesek. Vonítás és morgás keveréke, mintha valami olyan lény hangja volna, ami nagyon régen ehetett utoljára. Berke belekapaszkodott a nővére kabátjába, aki igyekezett nem mutatni, hogy ő is megijedt. Csendben siettek tovább. Egyszer csak óriási üvöltés reszkettette meg a levegőt, és ott termett előttük egy hatalmas sárkány, tűhegyes fogakkal. Hát most mitévők legyenek? – Kikelet Tündére, segíts nekünk! – sikoltotta Árnika, és abban a pillanatban melletük termettek azok a növények, amelyeknek sikerült visszaadni a nevüket a Tündér kertjében. – Gyorsan! Szedd fel, amit csak tudsz!-- kiáltott az öccsére, és kapkodták a krumplikat, paradicsomokat, uborkákat. Futás közben belehajigálták a sárkány torkába, aki minden falatnál megtorpant és lemaradt. Végül két megtermett tököt is sikerült felkapniuk, ezzel aztán végleg megállásra késztették a bestiát. Ők maguk azonban még sokáig futottak, hátranézni sem mertek. (Itt célba kell dobni a zöldségeket helyettesítő babzsákokkal egy dobozba, ami a sárkány száját jelképezi.)
… 7. állomás Addig futottak, míg ki nem értek egy kopár tisztásra, ahol az útjukat jégcsapokból álló kerítés zárta el. De hiába nézték, ajtót sehol sem láttak rajta, és az oszlopok mindenütt olyan magasak, síkosak voltak, hogy esélyük sem lett volna felmászni rajtuk. – Ez csak Keszekusza várának a fala lehet! Hát most mihez kezdjünk? – kérdezte elkeseredve Árnika. – Mindjárt leszáll az este, és nem tudunk továbbjutni! – mondta, és kétségbeesésében tenyerével beleütött az egyik oszlopba. Legnagyobb meglepetésére az hangot adott ki. A két gyerek sorban ütögette az oszlopokat: mindnek más hangja volt! – Árnika! Mi lenne, ha zenélnénk rajtuk? Emlékszel, mit mondott a tündér? – Igazad van! – derült fel a nővére. S addig-addig keresgélték a hangokat, míg szép dallam alakult ki az ütéseik nyomán. És láss csodát: a hangok hatására az oszlopokon kapu jelent meg, amely szép lassan feltárult előttük a zene hangjaira. (Itt egy dalt kell előadni a műanyag „hangnudlikon”. Mindenkinél van
egy „hang” és a dallamban elfoglalt helyének megfelelő időben kell megszólaltatni.) … 8. állomás A kapun belül sötét folyosó tátongott. A két gyerek egymásba kapaszkodott, de nem álltak meg, siettek egyre tovább. Egyszer csak az egyik kanyarban halvány fényt vettek észre. – Mi lehet ez? – kérdezte Árnika az öccsét. Berke tanácstalanul megvonta a vállát. Futottak a fény felé. A következő kanyarban egy jégketrec rácsai fogadták őket, a ketrecben pedig ott ült a Kikelet Tündére és sírt. A jég olyan hideg volt, hogy kézzel érinteni sem lehetett – Ó, ti hősök, az ég küldött titeket! Szabadítsatok ki, mielőtt Keszekusza végképp tönkretesz mindent! – De mit tehetnénk? Ezt a ketrecet nem tudjuk széttörni! Hiszen hozzá sem tudunk érni! A tündér két kezével gömböt formált, és kigurította hozzájuk. – Kapjátok el a sapkátokkal, ne érjetek hozzá, mert megéget! A sapkát tegyétek a fejetekre, és úgy lendítsétek meg a gömböt! Az szét fogja tudni zúzni a bör-
tönömet. (Harisnyába kell dugni teniszlabdát. A harisnyát a fejre húzzák, ezzel kell kéz segítsége nélkül, csak a fejet mozgatva PET-palackokat felborogatni. Mindenki egyszer próbálkozhat. Lehet egyszerre három „sapka” is.) …
érhettek hozzá! Ég veletek, és köszönöm! – mondta a Kikelet Tündére, és már ott sem volt. (A teniszlabdát most egy tollaslabdaütőn egyensúlyozva kell végigmenni egy akadálypályán. Esetleg a nagyobbaknak úgy, hogy egy pingponglabdát pattogtatnak az ütőn.) …
9. állomás 10. állomás Rövid próbálkozás után sikeresen szétzúzták a jégketrecet. A Kikelet Tündére boldogan emelkedett fel. – Köszönöm nektek, amit értem tettetek! Sietnem kell, hogy vis�szaaltassam szegény, becsapott növényeket és állatokat. De nektek még dolgotok van! Keszekuszát csak akkor tudjátok elfogni, ha a napfényt beviszitek a labirintus közepébe. Ott fog előttetek megnyílni a hazavezető út is, ha bátrak és ügyesek vagytok! – De hát hogyan foghatnánk kézbe a napfényt? – kérdezte Árnika értetlenül. A Tündér rájuk villantotta ragyogó mosolyát. – Hát nem tudod, hogy minden magban ott rejtőzik a napfény ereje? – azzal kicsi gömböcskét adott a gyerekeknek. – Ez elég lesz a hazaúthoz! Le ne ejtsétek útközben, de kézzel nem
A sok kanyar után egyszer csak a labirintus szívében találták magukat, végig óvatosan egyensúlyozva a gömböt. A labirintus közepén egy óriási kőből faragott, virágra emlékeztető tál állt. – Biztos oda kell vinnünk a napgömböt! – kiáltotta Árnika. Ám az egyik sikátorból hirtelen ott termett előttük maga Keszekusza, a Kiszerém. – Hihihihi, azt hittétek, hogy ilyen könnyen túljártok az eszemen? Igazán kedves, hogy még a napgömböt is elhoztátok nekem! Ezzel örökre bezárhatom a Kikelet Tündérét végre! Ezen a kijáraton ugyan nem küld többet undorító gazokat a világba, hahaha! – visította. Keszekusza, kiszerém egész világ az enyém!
Legyen minden fonnyadt, vánnyadt, elszedem a nyunyókádat, elveszem az örömödet, italodat, ételedet! Keszekusza, kiszerém, egész világ az enyém! akkor hízok, ha te szenvedsz, boldog vagyok, hogyha senyvedsz, Tomboljatok, vírusok,
lam rátekeredett volna és kiszorította volna belőle a szuszt: pár pillanat múlva a sivítás elhallgatott, mintha egy lufiból kiengedték volna a levegőt. A Kiszerém mozdulatlanná dermedt. A gyerekek felkapták, és a biztonság kedvéért továbbra is énekelve beálltak a kővirág közepébe.
kín és bánat sose sok! A sok fa csak szemetel, a füvet meg nyírni kell – brrr, mennyi a munka vele,
(Zenefelismerés: először a dal ritmusát, aztán csak a dallamát, aztán csak a szöveget hallják. El kell énekelniük.)
rakjunk mindent kővel tele! PET-palack és műanyag, dobd csak el és légy hanyag! Legyél lusta, önző, sunyi, felelőtlen, alamuszi, mindent borítson a szemét, ó, hogy utálom a zenét! Keszekusza, kiszerém, egész világ az enyém!
– Nem! Soha nem kapod meg! – kiáltotta Árnika, miközben igyekezett a ragyogó gömböcskét biztonságos távolban tartani az ide-oda pattogó Keszekuszától, de egyre nehezebb dolga volt. Berkének közben mentő ötlete támadt. – Utálod a zenét? Hát akkor rajta! – azzal énekelni kezdett. Az ének hangjaira Keszekusza minden eddiginél hangosabban kezdett visítani, de mintha a dal-
A következő pillanatban otthon találták magukat a kertben. Keszekusza megmerevedett, ös�szement vázát a tűzrakóhelyre vetették, és utánadobták a Kikelet Tündérétől kapott gömböcskét. Az ragyogó lánggal lobbant fel. – Vigyél magaddal minden ros�szat, és hagyj nekünk és a világnak békét!-- kiáltották a gyerekek. Aznap éjjel csendben, puhán eleredt a hó. S a puha takaró alatt a növények immár nyugodtan pihenhettek addig, amíg majd a Kikelet Tündére megrázza visszakapott csengettyűjét, és a világ újra életre kel.
Székely Csilla: Húsvét Húsvét a gimnáziumban Az idei húsvétot két év után sikerült ismét élőben megtartanunk az iskolánkban. A diákok először egy közös éneklésen vettek részt, majd egy gyors tavaszi nagytakarítás történt a termekben. Ezután Mezei Katalin közvetett tolmácsolásában a húsvét szellemi hátteréről kaptak egy rövid áttekintést a diákok, amit lentebb szívesen megosztok veletek. Majd felkerekedtünk és elsétáltunk a Szegedi Dóm Látogatóközpontba, ahol az alagsori kiállítást és a Demeter-tornyot nézhették meg a gyerekek. Ezután az utunk az újszegedi Erzsébet-ligetbe vezetett, ahol félórás elcsendesedést és növénymegfigyelést végeztek a diákok. Az ünnepet a végzett waldorfos diákjaink által sütött húsvéti kalácsok elfogyasztásával zártuk. (P.-Sz. Csilla)
A húsvéti tojás és a keresés A népszokások, az egyes keresztény ünnepekhez kapcsolódó szokások képi nyelve inkább az
érzelmi világunkat érintik meg, nem a gondolkodásunkat. Közvetlenül szólnak lelkünk mélyebb rétegeihez. Nézzük meg közelebbről a húsvéti tojást, mint az élet örök visszatérésének, a feltámadás erőinek jelképét! A tojás kemény héja körülzárja a lágy részeit, amelyből az új élet fejlődik ki. Amikor eljön az ideje, belülről új élet tör ki a kemény héjból, a halott burkot otthagyva. Ez a folyamat közvetlenül emlékeztethet arra, amikor az emberi lélek elhagyja a testét. A test halott burokként visszamarad. Így lesz a születés a halál képe, vagy fordítva: a halál a születés képe. Abban rejlik a húsvét titka, hogy észrevegyük a halálban az új születést. A tojáshoz hasonló ebben az értelemben a mag is, míg külső héját leveti, új növény fejlődik ki belőle. (Ezért is vetettünk a tavaszi kiskertünkbe búzamagot, és töltöttük meg körülötte élettel, házak, csibék, nyuszik, tavacskák, ki mit szeretett.) A mag vagy a tojás átalakulása a legszebb jelkép, amit a természet elénk tár a húsvét megértéséhez.
Az eredeti szubsztancia teljesen feláldozza magát az új születéséért. Minden tojásban egy arany Nap, a tojássárgája van elrejtve. A különböző mitológiákban is találkozunk a tojással mint jelképpel: az indiaiaknál az aranytojás mint ragyogó nap két részre bomlik, és így keletkezik az ég és a föld. A perzsák úgy képzelték a gonosztól mentes világot, mint egy óriási fénytojást. Az egyiptomiak temetkezési szokásainál a legbelső koporsót, amelyben a múmia feküdt, tojásnak nevezték. Görögországban húsvétkor a sírokra piros tojást tesznek. A Kalevalában, a finn nép eposzában is szó van a Nap és a tojás kapcsolatáról. Az egész kozmosz 7 tojásból származik: „Tojáshéj alsó feléből idelenn az Anyaföld lett…”. A keresztények számára a tojás a feltámadás szimbólumává vált. Miért festjük? A görög nyelv segíthet bennünket, ezt jobban megérteni. Görögül az ékszert, a díszítést „ kosmos”-nak mondják. A kozmosz ugyanakkor rendet is jelent, világot, világrendet. A kozmosz ellentéte a káosz. A húsvéti tojás kis világa, díszítése által törvényszerűen kerül a világrendbe. A körök, spirálok, hullámvona-
lak, különöző organikus minták ezekre az összefüggésekre utalnak. A színek, akárcsak a képek és a minták különösen hatnak a lélekre, és éppen a színek által juthat kifejezésre a lelkiség. Természetesnek tűnik, hogy befestjük a tojásokat, hiszen ezek nem a hétköznapi, hanem egy megkülönböztetett időszak, a húsvéti ünnep tojásai. Helyenként a festés a piros színre korlátozódott, Krisztus vérére emlékeztetve. Miért keressük? A Bibliában a húsvéti ünneppel kapcsolatban többször esik szó a keresésről. János evangéliumában olvashatjuk, hogy Mária Magdolna sírva állt a nyitott sír előtt, mert nem találta Jézus holttestét a sírban. „Asszony, miért sírsz, kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.( János, 20, 15)” Más evangélistáknál az angyalok mondják a sírhoz érkező asszonyoknak, hogy az, akit keresnek, már nincs a sírban, feltámadt. Ez a “kit (vagy mit) keresel” a húsvét központi motívuma. A bennünket belsőleg éltető erők keresésére utal a régi hagyományokban a húsvéti tojáskeresés.
Hagyjuk tehát a gyermekeket tojást keresni, mert ezáltal összekötjük azt a kívánságot, hogy ők keressék az életükben a kapcsolatot a belső feltámadási erőkkel, és azt meg is találhassák. Egy örmény könyvfestmény klasszikus módon mutatja be a tojás és a feltámadás szimbolikus összefüggését. Ahogy az asszonyok jönnek az üres sírhoz, és az angyal, aki a sírnál ül, az evangélium szavait látszik mondani: Nincs itt, feltámadott” . Ezek a szavak nincsenek a képen, hanem az angyal intő ujja felett egy szép, nagy tojás látható. A húsvéti nyúl A XVII. sz. vége felé a tojáskeresés szokása összekapcsolódott a húsvéti nyuszi alakjával. Mi az oka? A nyúl már a germán mitológiában is szerepet játszott, mint a tavasz, a fény és a termékenység istennőjének, Ostarának a kísérője. ( A húsvét szó németül „Osten”) A nyúl egyik tulajdonsága a menekülésnél tanúsított magatartása: az üldözője elől menekülő nyulat felváltja egy társa, ami egyfajta szociális tulajdonságra, áldozatkészségre utal. A buddhista legendákban is feltűnik az önmagát feláldozó nyúl. (A
gyerekeknek egy hindu legendát meséltem három nyúlról és a Holdról, amelyben a harmadik, a hófehér nyúl teljesen önzetlenül feláldozza magát a Holdért). A nyúl képét különösen a keleti legendákban hozzák összefüggésbe a holderőkkel, azaz a szaporodási, öröklési és növekedési erőkkel. A nyúl kapcsolata a Holdhoz nemcsak a keleti legendákban szerepel, A nyúl az egyik legszaporább állat, tehát az öröklési, szaporodási erőkhöz rendkívül erősen kötődik. Ezzel magyarázható, hogy a szaporodási erőkre annyira ható Holdhoz erős szálak fűzik. Míg a nyúl a Holddal kapcsolatos erők jelképe, addig a színes húsvéti tojás a Nappal kapcsolatos, hiszen a színekben a fényszerű, a Nap-szerű él. Az öröklési árammal összefüggő holderők a múltból öröklött képességekre emlékeztetnek, a Nap pedig akaratunk kibontakoztatásához, mindennapi tetteinkhez, jövőt alakító tevékenységünkhöz ad éltető erőt. A húsvéti nyuszi szerény jelképünk lehet, amikor önmaga a háttérben maradva hozza a színes húsvéti tojásokat. Húsvét vasárnap hajnalán szokás napkelte előtt szótlanul egy forráshoz menni és onnan vizet me-
ríteni. Úgy tartják, hogy ennek a víznek gyógyító hatása van, de csak akkor, ha némán merítették. A „fecsegő víz” nem használ tartották régen. A magyar mitológiában Villő istennő, tündérlány, kinek haja virág, zöld ág, teste kagylókkal díszítve, a tavaszt hozza. Vízben cserél helyet a telet elűző másik nőalakkal, Kiszével, ki a telet elkergetve eltűnik és átadja a helyet az újnak, az éltetőnek. A téli, befelé forduló figyelem a külsőre irányul, kifelé fordul. A villőzéssel, azaz a szalagokkal, színes tojásokkal feldíszített zöld ággal a házról házra történő jókívánság-mondással is ebben
az időszakban találkozunk. Villő érintése nyomán elindulnak a vizek, virágba borulnak a fák, zöldbe borulnak a mezők. Villő a Tisza vizében mossa és fésüli szőke haját. A Húsvét, azaz a Vízhányás a megtisztító, illatos vízzel való locsolás az új születésének, a halálon aratott győzelemnek, az életnek az igenlését fejezi ki. Forrás: -részletek: Freya Jaff ke, Brigitte Barth ünnepekről szóló írásából - fordítás „Högtider med barn” (Ünnepek a gyermekekkel)c. svéd nyelvű könyvből - saját jegyzetek és korábban leírt gondolatok
Képzőművészeti válogatás 2022. tavasz
Az idei - szülők által szervezett – Szent György-nap alkalmával az átlagos, hétköznapi, „teremajtó feletti” kiállításainknál nagyobb szabású bemutatóval készültünk, melyen kézimunkák, kézműves (faműves, rézműves) tárgyak és képzőművészeti alkotások voltak láthatóak. A kiállítás év végéig díszíti az iskola belső tereit. 6. osztályban, mikor tél végén kint még hideg és szürke minden, előkerül a szén, és egyszerű gyakorlatokon keresztül a gyerekek megtapasztalják a fény-árnyék jelenséget és a tónusképzést a papíron. Ez izgalmas, de nem mindig egyszerű feladat. A középkor egyik legismertebb mű-
vészettörténeti korszakába visz el bennünket ez a sok színes, gótikus rózsaablak. Közben azt is bemutatja, hogy a 7.osztályosok milyen precízek, ha a matematikaórán jól begyakorolt geometriai szerkesztéseket alkalmazniuk kell, és fotó-
kartonból kell sniccerrel finom vázszerkezetet kivágni. A 7. osztályban Zsuzsi néni ötlete nyomán egy reneszánsz festőműhelyt
alakítottunk ki tavasz elején. Több tanórán készült Botticelli: Vénusz születése c. műve a mi feldolgozásunkban – kicsit szabadon! A gyerekek kipróbálhatták, milyen érzés vászonra festeni akrilfestékkel, és sok munkájuk van abban, hogy a 21 „képkocka” lassan összeálljon egy nagy, egységes képpé. A befejezés év végére várható. A 7. osztályosok képzőművészet-órákon nemcsak nagy festők
műveit vizsgálták, hanem általánosságban tanultak a kor festészeti újításairól, mint pl. a levegő- és színperspektíva. Ezt jelenítettük meg a nagy felfedezők hajóit és az Újvilágot bemutató tájképeken. A paraván jobb oldalán a 6. osztályosok munkái láthatóak: azzal kísérleteztünk, hogyan tudunk tónusokkal a 2 dimenziós felületen 3 dimenziós hatást kelteni, majd konkrét haszná-
lati tárgyakon elemeztük a fény és árnyék viszonyokat, és a megfigyelésből komoly tanulmányrajzok születtek. A paraván bal oldalán a 8. osztályosok egyedi grafika témakörben készített munkái láthatóak: a finom részletgazdag toll- és ceruzagrafi-
kákat megelőzte sokféle textúra és faktúra rajzolása. A feladatuk az volt, hogy csak vonalak és pontok segítségével telíthetik a felületet. Ez nagy türelmet és kitartást igényelt. Időnként megjelenik az agyagozás a képzőművészet-órákon. Ezt történt a 8. osztályban is, mikor szob-
rászok által készített öntött bronz domborműveket, kőből vagy éppen fából faragott lóportékat nézegettünk fénymásolatról. A lófej mintázását jól előkészítettük azzal, hogy a kiválasztott domborművet először ceruzával, majd szénnel, krétával is elkészítettük, nagyon ügyelve a plasztika tónusokkal való visszaadására. A 9. évfolyam művészettörténet-epochájának műelemzések témakörét egészítettük ki azzal, hogy a szabadon választott híres festményt nemcsak írásban és szóban (kielőadásban), hanem papíron is be kellett mutatni. Tetszés szerinti méretben és rajzeszközzel alkothattak a fiatalok. Nagyon kreatív és figyelemreméltó másolatok, átírások születtek! 9. évfolyamon az egyik legfontosabb témakör és képzőművészeti
technika a sokszorosító grafika, azon belül is mi kipróbáltuk a hidegtű eljárást alumíniumleme-
zen és a linómetszést. Kezdetleges grafikaműhellyé alakult az osztályterem: volt, akinek megsérült az
ujja, volt, aki nehezen viselte a fém karcolásának hangját,… de a végeredmény önmagáért beszél. Sok szép nyomatból és dúcból álló komoly grafikai anyagot tudtunk kiállítani a főbejáratnál. 10. évfolyamon is vissza-visszatérünk a nagy művészettörténeti korszakok jeles alkotásaihoz és szobrok, festmények, grafikák rövid elemzését követően a fiataloknak ugyanazt a művet többféle rajzeszközzel kellett feldolgozniuk. Egy élethű ceruzamásolat után következhetett az, hogy más, színes eszközzel átírják a képet saját elképzeléseik szerint.
Idén a fémműves epochán a 9. évfolyamosok inkább síkban dolgoztak, és csak a poncolás, cizellálás, finom rézdomborítás technikáját ismerték meg. Míg a 10. évfolyamosok a réztál domborítása mellett kipróbálhatták a vas alakítását is és kovácsoltak. Ahogyan azt kell: parázsban izzottak a vasrudak, majd üllőn nehéz kalapácsok súlyos ütései alatt nyúltak, alakultak…s lett belőlük egyszerű sárkaparó szerszám.
Táblarajzok A 10. osztály második epochája az antikvitás két egymástól távol eső szegletét, az ókori kínai civilizációt és a korabeli görög világot igyekezett ös�szekapcsolni. A cél az volt, hogy rámutassunk arra, hogy az akkori világ hasonló egységként létezett, mint a mai. Ehhez érintettük a régi selyemút történetét és ennek a mai kínai koncepcióját. Az egykori emberiség megértéséhez foglalkoztunk a kor nagy vallásaival (taoizmus, hinduizmus, buddhizmus, görög vallás). Az antik görög világ vizsgálatán keresztül pedig a társadalom rétegződésének, együttműködésének törvényszerűségeit próbáltuk megragadni. Ez utóbbihoz kapcsolódott az epocha művészi munkája is, amely a „Törvények és szabadság” címet kapta.
Sporteredményeink A 2022-es tanévben is lezajlottak az MDSZ által szervezett városi, megyei és országos döntők, különböző sportágakban. Iskolánk tanulói nagy létszámmal indultak a városi mezei futóversenyen, ahol többségében a dobogó 3. fokára állhattak fel. Felföldi Zsófia és Freigang Roland egyéniben az országos döntőig meneteltek és megvalósították a kitűzött céljaikat. A mezei futóverseny: II. korcsoport egyéni fiú: Czédula Erik, Lovas Andor, Ruzsáli Brúnó, III. kcs. egyéni lány: Felföldi Zsófi (megyei bronzérem, országos döntőbe jutott) IV. kcs. csapat lány: Pettkó-Szandtner Júlia, Micsik Zazi, Kocsispéter Sára, Kocsis Anna, Újvári Liliána, IV. kcs. csapat fiú: Freigang Roland, Jenei Benedek, Hegyes Dávid, Kothencz Álmos, (megyei bronzérem) V. kcs. egyéni lány: Dudás Adél V. kcs. csapat fiú: Kelemen Marcell, Földeáki Géza, Kelemen Dávid, Kothencz Bende, Vető András (megyei bronzérem) VI. kcs. csapat lány: Felföldi Kincső, Kelemen Ilona, Torkos Réka, Veszelovszki Sára, (megyei bronzérmesek) VI. Kcs. csapat fiú Heidrich Ákos,
Héja Dávid, Kozma Csaba, Monostori Bálint, Rescsik Tamás, Szakállas Botond (megyei bronzérem) Asztalitenisz: IV. kcs.: Panker Máté hihetetlen küzdeni tudással, sportszerű játékkal örvendeztette meg a közönséget. V. kcs: Kelemen Dávid csodálatos labdamenetekkel az országos 7. helyezésig pingpongozta el magát. (Felkészítő tanár: Sztanó László) Szertorna: Hoffer Zita az országos döntő II. korcsoportjában a mezőny első harmadában végzett. (Felkészítő tanára Béltekiné Kántor Tünde) Tájékozódási futás: A kalandokban gazdag versenyen az alábbi tanulóink jeleskedtek: II. kcs.: Burg Boldizsár országos döntőbe jutott III. kcs.: Simon Balázs országos döntőbe jutott III. kcs.: Felföldi Zsófia országos döntőbe jutott (aranyérmes) IV. kcs.: Schubert Lenke országos döntőbe jutott A megyei versenyen indult: Marczinka Eszter
(Felkészítő tanár: Gera Tibor) Súlylökés: V. kcs.: Fehér Brigitta megyei 4. helyezést ért el. Labdarúgás: A gimnazistáink elindultak a Fair Play focibajnokságon, ahol az 5. helyezést érték el. Ebben a kupában csak azok a játékosok vehettek részt, akik nem igazolt játékosai valamelyik labdarúgó egyesületnek, klubnak. A csapat tagjai: Héja Dávid, Kozma Csaba, Kelemen Marcell, Purosz Alexandrosz, Farkas Péter, Hunyadi Szabó Máté, Monostori Bálint, Szacsuri Nándor.
Iskolánk tanulói az MDSZ szervezésén kívül is nagyon sok más sportágban jeleskednek és versenyeznek. Jégtáncban, táncban, lovaglásban, díjugratásban, íjászatban, lovas íjászatban, atlétikában, labdarúgásban, különböző küzdősportokban, akrobatikus kosárlabdában, kajakozásban, evezésben, röplabdázásban és vívásban igyekeznek megmutatni tudásukat. Gratulálunk az eredményes versenyzéshez, tisztes helytálláshoz! A továbbiakban is öregbítsétek iskolánk hírnevét a sportversenyeken (is)!!! Igazak Szentgyörgyi Albert szavai: „A sport a test útján nyitja meg a lelket”
Országos döntő
III. korcsoport start pillanata
III. korcsoport a dobogón
VI. korcsoport mezei futóverseny - bronz lányok
IV. korcsoport mezei futóverseny - bronz fiúk
IV. korcsoport mezei futóverseny - bronz egyéni (Freigang Roland)
V. korcsoport mezei futóverseny - bronz fiúk
VI. korcsoport mezei futóverseny - bronz fiúk
III. korcsoport mezei futóverseny - bronz egyéni (Felföldi Zsófia)
Kelemen Dávid
Burg Boldizsár az országos tájfutó bajnokságra készülve
Mezőgazdasági gyakorlat A kilencedikes mezőgazdasági gyakorlat második hetén (május 2-6.) különböző helyeken dolgoztunk a gyerekekkel. Az első napot az iskolakertben töltöttük, az eredmény mindig látványos. Jó látni, tapasztalni azt a magabiztosságot, tudást, amivel a gyerekek már rendelkeznek, és ahogy jelen vannak a kertben. Szerdán Kéthelyre utaztunk, a Kristinus Borbirtokra, ahol biodinamikus módon termelik a szőlőt, és a borkészítés során is törekednek arra, hogy egyre kisebb legyen az ökológiai lábnyoma egy-egy
üveg bornak. Ahhoz, hogy a Demeter-minősítést megkapják, területarányosan kell, hogy legyenek teheneik. Ezekből most már három van, így itt is tudtak a diákok állatokkal foglalkozni. Jó tapasztalás volt az, ahogy a permakultúrát és a biodinamikus módszereket ötvözik, valamint a tőketisztítás egyik módszerével is megismerkedtünk. De talán a legfontosabb annak megtapasztalása volt, hogy hogyan viszonyul egy ekkora cég a természethez, környezetvédelemhez, a dolgozókhoz és hozzánk. Hálásan köszönjük a lehetőséget!
Diplomamunkák a 12. osztályban Komoly témák, kitartást igénylő gyakorlati és művészeti alkotások, élményszerű, színvonalas előadások jellemezték a 12. osztály diplomamunkáit. A folyamat során megtapasztalhatták a diákok, hogyan tudnak egy általuk választott témában elmélyedni, milyen előre nem várt kihívásokat, nehézségeket kell legyőzniük ahhoz, hogy az évesmunka-előadások hetében minőségi prezentációval tudjanak közönség elé lépni, és bizonyítani, hogy “megértek” a Waldorf-diplomára.
Veszelovszki Sára: Mesélő bútorok - A paraszti lakáskultúra Témám kiválasztásában két dolog segített és inspirált: elsősorban tíz-
éves néptánctapasztalatom, melynek eredményeként beleszerettem a magyar nép kultúrájába, másodsorban pedig a családom és azon belül is kedves dédmamám fiatalkori történetei, melyeket gyermekkorom óta hallgattam. Ez a két dolog ösztönzött arra, hogy kicsit jobban megismerjem a dél-alföldi paraszti lakáskultúrát. Művészeti munkám nagyban elősegítette azt, hogy még inkább át tudjam adni a hallgatóságnak ezt az életérzést. Egy több mint kétszáz éves tálalószekrényt újítottam fel, amely már évtizedek óta a családunk tulajdonában van.
Felföldi Kincső: Akarati nevelés Kézimunkaórák a Waldorfiskolában
Első osztályos korom óta a szegedi Waldorf-iskola tanulója vagyok, a kézimunkaórák pedig mindig különleges helyet foglaltak el a szívemben. Emiatt idén úgy döntöttem, hogy szeretnék megismerkedni a kerettanterv ezen részével, hogy jobban megérthessem az órák felépítése mögött álló indokokat. Gyakorlati munkaként elkészítettem az általános iskolás kézimunkaórák fő elemeit, ami amellett, hogy egy kellemesen nosztalgikus élményt nyújtott, izgalmas önismereti út is volt számomra.
Héja Dávid: A Mars-utazás és a vele kapcsolatos problémák Kiskoromtól kezdve nagyon érdekelt a világűr, így egyértelmű volt, hogy ezzel kapcsolatos témát fogok választani. Végül a Mars-utazásnál kötöttem ki. Munkám során kitértem a felmerülő nehézségekre az utazással kapcsolatban. Művészeti munkám az út első fázisára fókuszált, vagyis egy rakéta elkészítésére.
Kelemen Ilona: Úton a beatnemzedékkel Éves munkám témáját egy kedvelt könyvem inspirálta, Jack Kerouac Úton című regénye. Az Úton kialakulását és kulturális hatásait kutattam. A történet hangulatát két dal előadá-
sával próbáltam átadni, az egyik egy jazz átdolgozás volt, a másikat maga Kerouac írta.
Sándor Beatrix Miett: A fiatalok és a politika Diplomamunkám készítése során a mai magyar fiatalok és a politika viszonyát vizsgáltam minél több szempont szerint. A munka során számos új tapasztalatra és tudásra tehettem szert szakemberek és különböző források segítségével. A konklúzió le-
vonásában segített a tény, miszerint gyakorlati munkám részeként középiskolásoknak tartottam egy workshopot, ahol a magyar választási rendszer működését ismertettem velük, illetve személyes véleményüket is kikérhettem a témával kapcsolatban.
Heidrich Ákos: Bevezetés a koktélkészítés rejtelmeibe Témaválasztásom mögött a vendéglátóipar iránti érdeklődésem bújt meg. A későbbiekben is ezzel a területtel szeretnék foglalkozni, így hát minden adandó alkalmat megragadok a képességeim fejlesztésé-
re. Gyakorlati munkaként létrehoztam saját koktélomat, és azoknak, akik részt vettek az előadásomon, lehetőségük nyílt megkóstolni néhány koktélt, amit készítettem.
Monostori Bálint: Petri-csészéből a szántóföldre Korábban már dolgoztam kísérleti batátaültetvényen és szövettenyészetekkel is. Gyakorlati munkaként batáta szövettenyésztési kísérletet végeztem. Írásos munkámban ezt a sokoldalú növényt és a szövettenyésztés tudományos hátterét igyekeztem laikusok számára is érthetően bemutatni.
Bertók Lídia: Mi az ihlet? Az ihlet egy kifejezetten misztikus, mégis mindennapi dolog. Hiszen
- bár ki gondolná - a napi ruházat összeállítása, az ebéd kiválasztása, majd elkészítése, vagy hogy esetleg meglepd valamelyik szerettedet egy látogatással, az ihlet adta gondolatból indul ki. Az ihlet nemcsak a művészetben, hanem mindenhol megtalálható, ezért is olyan értékes. Úgy döntöttem, hogy diplomamunkámban ezt a jelenséget spirituális, filozófiai és tudományos oldalról is megvizsgálom, és mindezt a tudást átvezetem művészeti munkámba, ahol engedtem, hogy az ihlet engem ragadjon el.
írásos munkámban többek között olvashatunk a gyógynövényes gyógyítás történetéről, a gyógynövények feldolgozásáról és felhasználásáról, illetve a gyógykrémek készítéséről.
Lengyel Csenge: Segítsünk! Avagy mit is tehetünk a bajba jutott gyermekekért? A tanév elején fogalmazódott meg bennem, hogy a szociális segítségről szeretnék írni. Ez a feladat
Panker Virág: Gyógynövények - A természet patikája Úgy gondolom, fontos, hogy megismerjük a gyógynövények varázslatos világát és éljünk annak képességével, ezért választottam ezt a témát. A folyamat során elsajátítottam a gyógynövények ismeretét, gyakorlati felhasználását, például gyógykrémeket is készítettem. Az
nagyon sok kihívást jelentett számomra, ami miatt át kellett lépnem a saját határaimat. De szerencsére sikerült, hiszen itt az iskolában két gyűjtést is szerveztem, illetve egy érzékenyítő programot a 11-12. osz-
tálynak.
Wágner Sára: Érzelmek a zenében - A zene és a pszichológia kapcsolata Évesmunkámban a zene és a pszichológia kapcsolatát kutattam. A szívemhez kicsi gyermekkorom óta közelálló témába a talált szakirodalom segítségével, interjúk, cikkek és kísérletek révén nyertem bepillantást. A munka során sokat fejlődött íráskészségem, művészeti munkámmal pedig még a videóvágás rejtelmeibe is betekintést nyerhettem.
Kovács Kincső: A mozaik Tört csempékből egy kép
Kíváncsi voltam, hogyan fejlődött a mozaikkészítés technikája az idők során. Megtanultam különböző technikákat, amiket a későbbiekben tudok alkalmazni. Művészeti munkámat, amely Romulust és Remust ábrázolja, a 6. osztálynak adományozom.
Németh Sándor: A negyedik fal Mindig is közel állt hozzám a művészet és annak különböző ágai. A negyedik fal témája szerintem izgalmas és egyedi, mely ismerős lehet, de ritkán hallom nevén szólítva, ezért akartam erről beszélni
előadásomban. Művészeti munkámhoz kicsit ki kellett lépnem a komfortzónámból, mivel nem sokat dolgoztam animációval korábban, csak állóképekkel. Ennek ellenére remélhetőleg át tudtam adni a negyedik fal megtörésének egyik formáját.
Gyuris Nándor: Aromaterápia - Az illóolajok világa Diplomamunkám témáját a mindennapok tapasztalatai adták. Felfedeztem a különféle olajokban és olajkeverékekben rejlő megannyi
mia, a gyertyaöntés, az agyagozás fortélyairól is, és egy rövid kutatás során az olajok más emberekre kifejtett hatását is tanulmányoztam.
Kovács Bálint: “Halálos iramban” - A rali fejlődése Diplomamunkám egy relatívan ismeretlen motorsportágat mutat be. Célom volt, hogy több ember érdeklōdését is felkeltsem és bemutassam azt az utat, amin én is végigmentem.
Tarnay Noémi: A stílusok “kivirágzása” - Növényábrázolás a festészetben és a grafikában
lehetőséget, erőt, de főként ezen olajoknak a testre, lélekre és szellemre gyakorolt jótékony hatásaival foglalkoztam. Művészi munkám során tapasztalatot szereztem a kerá-
Mivel szeretem a képzőművészetet, és a hétköznapjaimban gyakran megjelennek az általam szívesen rajzolt virágok, így a témám a növényábrázolás lett. Gyakorlati munkaként festéssel és más technikákkal mutattam be különböző stílusokat.
Farkas Blanka: Néptánc a nagyvilágban Évesmunkámat a táncról írtam. Annak megjelenéséről a mindennapokban, különböző kultúrákban alkotott szerepéről és érzelmi hátteréről. Művészeti munkámban egy táncot mutattam be, illetve egy táncházra is sor kerül az évzárót követő János-ünnepen.
Kozma Csaba: Alkoholizmus - Függőség vagy addikció A mai világban tapasztalt mértéktelen alkoholfogyasztás miatt döntöttem úgy, hogy az alkoholizmussal foglalkozom. Írásos munkámban igyekeztem bemutatni az alkohol pszichés és fizikai hatásait. Gyakorlati munkám során egy kisfilmet készítettem egy volt alkoholista férfiról, hogy a közönség számára vizuálisan is személyesebbé és valóságossá tegyem az előadásomban ismertetett tudományos kutatásokon alapuló tényeket.
Szelektív hulladékgyűjtés a szegedi Waldorfban Mint minden más hely, egy iskola is egy olyan intézmény, ahol emberek vannak, ahol pedig emberek vannak, ott a modern életformának köszönhetően szemét is képződik. Nincs ez másképp a szegedi Waldorfban sem, ahol a keletkező szemét áll a középpontjában azon változások előszelének, amelyek az elmúlt hónapokban kezdődtek el az iskolában. Hogy mi az a környezetvédelmi szempontból kifejezetten sürgetendő ügy, ami széles társadalmi körökben jelenleg még igen nagy és nehézkesen javuló probléma, aminek javítása érdekében nemrég törekvések csírái jelentek meg az iskola életében, most kiderül.
Az elmúlt években nem egy iskolában volt lehetőségem megtapasztalni az ottani hozzáállást a hulladékgazdálkodáshoz. Mivel szerencsére egyre inkább egy magától értetődő dologgá válik a gyerekek környezettudatos nevelése, így rengeteg oktatási intézményben tesznek a helyes hulladékgyűjtés érdekében lépéseket. Ez eltérő okokból kifolyólag különböző mértékben nyilvánul meg. Ha most csak Magyarországot nézzük, akkor már megállapítható, hogy országszerte egyelőre még nem elterjedt az iskolai szelektív hulladékgyűjtés tényleg hatékony és működő formája. Ez alól azonban egyes intézmények kivételt képeznek, ahol ugyanis eltérő módokon, de erősen beleálltak a témába és komoly lépéseket tettek a cél megvalósításának érdekében. Ez mindenképpen egy követendő példa, amihez kellő elhivatottság, a célközönség, vagyis az iskolában megforduló személyek részéről nyitottság, megfelelő és együttműködő hozzáállás szükséges. A cél ennek az elérése a szegedi Waldorfban is, elsősorban egy olyan, megfelelő hulladékkezelő rendszer kiépítése, ami egyrészt működik, másrészt sikeresen elkülönülnek a szelektálandó hulladéktípusok, használjuk is, végezetül pedig semmi nem keveredik össze, mielőtt a közszolgáltató elszállítaná az összegyűjtött hulladékot. Ezenkívül úgy tudom, a cél a minél inkább teljes hulladékmentesség, ami gyakorlatilag egy ha nem csinálunk problémát, akkor nem is kell annak megoldásával bajlódni elv, és ami talán még nagyobb példaértékkel bír és hasznosabb is, mert egy megelőző törekvés. Ugyanis lehet példaértékű, ha
valaki eloltja a felgyújtott házat, lehet ezt fokozni is, ki milyen minőségben, milyen módon oltja el a tüzet, egyik módszer dicséretesebb, eredményesebb, mint a másik… de mi van akkor, ha nem is gyújtjuk fel a házat? Csak sajnos ez nem ilyen egyszerű, a jelenlegi életvitelnek szerves része a hulladékképződés, és bár sokat lehet ellene tenni egy kis odafigyeléssel, teljesen nem lehet megszüntetni, persze csak ha valaki nem szándékozik kiköltözni a természetbe. De ezt a kérdést nem itt kell vitatni, elég annyit megjegyezni, hogy bár kapásból lehet mondani törekvéseket a keletkező hulladék csökkentésére, egy jókora akadály van előtte, ez a szelektív hulladékgyűjtés esetében is az egyik fő ellenszél, de itt nagyobb arányban van jelen, mint ott. Ez pedig nem más, mint a kényelem. Így tehát gyakorlatilag a célszemély részéről való fogadtatás, a hozzáállás. És pontosan ez az a buktató, ami nagy arányban hozzájárul a szelektív hulladékgyűjtés döcögős működéséhez széles társadalmi körökben, illetve a másik törekvés emiatt valósítható meg sokkal nehezebben. Én eddigi tapasztalataim alapján nem találkoztam osztályszinten olyan mértékű, főként csomagolási anyagokból álló hulladékképződéssel, mint jelenleg. Nyilván ennek hátterében a más jellegű iskolai berendezkedés áll, amelyek esetében nem kerül olyan mennyiségű étel és ital be az intézménybe, mint amit jelenleg tapasztalok, vagy más formában fordul elő, esetleg egy iskolai büfé által központilag szándékosan vagy akaratlanul, de csökkenthető a többségben előforduló csomagolási hulladékok mennyisége. Nyilván ez akkor van így, ha az iskolán belüli ’’minibolt” kínálatát valamilyen tematika, pl. a hulladékmentesség alapján állítják össze, így eltér egy hagyományos üzlet árukínálatától.
Mivel azonban ebben az iskolában az is másképpen van, hogy az osztály tagjai felelősek, a terem tisztaságáért, a takarításáért, és nem takarító személyzet járja a nap végén a termeket (ez egyébként egy számomra sokkal szimpatikusabb szokás, egyrészt otthonosabbá teszi a környezetet egy kis felelősségérzet kialakításával, másrészt nem kell mindig abban a hitben lenni, hogy majd más megcsinálja ezt is meg ezt is, ennek a módszernek mindenképpen pozitív nevelési hatása van, és sokkal jobbnak tartom, mint az iskolák túlnyomó többségében előforduló takarítóegységes változatot), így ez is hozzájárult ahhoz, hogy legelőször elvállaltam, hogy leviszem az év eleji, nem kis mennyiségű szemetet. Mivel elég erősen elkötelezett vagyok a szelektív hulladékgyűjtés iránt, látva lent a szelektív nagykukákat, nem volt kérdés, hogy a vegyes szemétből a papír és műanyag hulladékot külön
teszem a megfelelő gyűjtőedénybe és nem öntöm a kommunálisba. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért csak a papírt és műanyagot említettem meg, a fémről és az üvegről nem ejtettem egy szót sem, nemsokára ez is kiderül, hogy miért. Így ment ez egy darabig, legtöbbször én vittem le a szemetet a teremből, és mindig igyekeztem lent, legalább zömében, amit lehet, kiválogatni. Azonban hamar eljött az az idő, amikor mindhárom 240 L-es szelektív nagykuka megtelt, és egy idő után feltűnt, hogy nem nagyon ürítik őket, illetve elbizonytalanított az, hogy a bele való szelektív hulladékon túl mindenféle más szemét is pangott bennük. Ezután hamar kiderült, hogy akkoriban nem volt az iskolának érvényes szerződése szelektív hulladékszállításra, mivel a kukákba rendszeresen kerülő, nem odavaló, szennyező szemét miatt a szolgáltató felbontotta azt. Itt jött el az a pont, amikortól már nem válogattam tovább szemétlevitelkor a papírt és műanyagot, ment az egész a kommunálisba. De ekkor sem hagytam fel a hulladék szelektálására való törekvéssel, ugyanis a szelektív hulladékok csoportjának vannak olyan elemei, amelyeket megéri egyik kukába sem dobni, mert van értelme más célra, külön gyűjteni. Ezek közül egy iskolában a műanyag kupakok és a fém (üdítő)italosdobozok az aktuálisak. Gyakorlatilag mindkettőt azért, mert kicsivel nagyobb értékben ér pénzt, mint a többi újrahasznosítható anyag. Előbbit inkább jótékonysági célokra éri meg gyűjteni, utóbbit pedig bárki könnyedén leadhatja az erre a célra kijelölt/szakosodott helyeken.
Ezt a célt hatékonyabbá téve az osztályterembe készítettem először egy kupakgyűjtő edényt, így a teremben kidobásra szánt kupakok gyűjtésére létesült egy két lábon álló eszköz.
Azonban az osztályban keletkező alumínium üdítősdobozok elkülönített gyűjtésére egyelőre csak egy szemeteszsákos alternatíva létezett, ami nem volt eléggé feltűnő, esetenként egyértelmű, így csak részben hozott elegendő sikert. Ennek apropóján gondolkoztam, hogy szükség lenne valamilyen gyűjtőedényre erre a célra is. Ezért NEMSOKÁRA ÖSSZEHOZTAM EGY GYŰJTŐALKALMATOSSÁGOT, AMI EGY NÉPSZERŰ ENERGIAITAL-MÁRKA ALUDOBOZÁNAK FELNAGYÍTOTT VÁLTOZATA, a dizájnban tapasztalható kisebb eltérésekkel persze. Motivációs érdekből és emlékeztetőleg célom volt valami látványosat létrehozni.
Időközben azonban sikerült megoldani az iskola szelektív nagykukáinak ürítésével kapcsolatos problémákat, így újra visszaállt az újrahasznosítható hulladék elszállításának rendje. Lehet erre akár egy második esélyként is tekinteni, ami okán most még jobban oda kell figyelni, mi kerül a nagy edényekbe, illetve így már lehet
gondolkozni egy átfogó szelektív hulladékgyűjtő rendszer felépítésén. Egyértelmű, hogy az a rend, hogy a helyiségben mindent egy helyre dobunk, és majd lent kiválogatjuk, persze ha megteszi az, aki leviszi, nem jó. Több okból sem előnyös, így a problémára lehetséges megoldásokat számba vettem, még mindig helyi, tehát osztályszinten. Így született meg annak a kétrészes szemeteskukának az ötlete, ami végül el is készült. Itt egy darabig megszakítom a történetet, mivel meg kell, hogy említsek egy a leírtakhoz kapcsolódó információt, amiről eddig nem esett szó. A megfogalmazottakhoz és a probléma javulásának érdekében tett lépéseimhez hozzátartozik az, hogy az elmúlt években már egy társasháznál bővítettem és kezelek egy többágú, helyes hulladékgyűjtési rendszert. Az eddigiek alapján szerzett tapasztalatokat, előfordult már, hogy hulladékgyűjtő edény kapcsán alkalmaztam újra, és részben emiatt tudok úgy válaszolni az ,,És ezt hova dobjam?” jellegű kérdésekre, illetve ebből kifolyólag beszélek úgy a leírtakról, ahogy esetleg frissen belevágva egy ilyen törekvésbe még nem tenném. Az említett szemeteskuka készítésekor egy már 2 és fél évvel ezelőtt jelenlegi formáját elérő, azóta funkciót váltott másik darabot vettem alapul, annak a mintájára alkottam meg, csak erősebb vázat kapott, illetve ez egy kettő az egyben kategóriájú szelektív hulladékgyűjtő lett a másikkal ellentétben. Az elképzelés az volt vele kapcsolatban, hogy a belsejében ketté lesz osztva a tér, aminek köszönhetően az alsó rész üveg gyűjtésre szolgál egy bedobónyílással, a felső blokk pedig nyitható tetővel papír-, műanyag és fémhulladék számára.
Az új kukáról Ezúttal a kartonedényt teljesen különálló kartonlapokból állítottam össze, azok minél pontosabb illesztésével (bár a pontosság bőven hagy kívánnivalót maga után), majd bambuszrudakkal erősítettem meg a szerkezetet. A tető esetében is a korábbi tapasztalatot vettem alapul, bár itt más anyagokkal dolgoztam. A végére egy szint beépítése maradt, amivel elkülönül az alsó és felső fertály. Alulra az üvegekből az esetleges kifolyást meggátolva, oda passzoló, kivehető edényeket helyeztem be, így az üveghulladék azokba érkezik a nyíláson át. A beépített szint felett a papír, műanyag és fém helyéhez szemeteszsák behelyezése szükséges, ami a kuka fenti részének űrtartalma miatt nem túl könnyű feladat. A lenti részhez a fenti zsák és a térelválasztó szint kivételével lehet hozzáférni vagy az üveg bedobónyílásán át. A relatívan nagy méretű, kétrészes kukát hamar használatba vettük, a felmatricázása lassan, apránként, később történt meg. Így ezzel kerekké vált a helyes hulladékgyűjtés a teremben, innentől kezdve minden hulladékfajtának volt megfelelő elhelyezési pontja. Ha minden lehetőség rendelkezésre áll ahhoz, hogy a szemetet elkülönítetten, helyesen gyűjtsük, akkor sem garantált még a siker, ugyanis van egy kis bökkenő, ez pedig nem más, mint a hozzáállás. Sajnos, sosem garantált az, hogy minden ember ugyanúgy gondolkodjon bizonyos témákról, ennélfogva nem biztos, hogy mindenkiben megvan az odafigyelés a cél érdekében. Ez igencsak keresztbe tud tenni az efféle projekteknek, de talán vizuális, esetleg szóbeli figyelemfelhívással ösztönözhetjük azokat is az odafigyelésre,
akik esetleg elsőre nem látják ezt fontosnak. Az elmúlt években tapasztaltam, hogy idővel külön újabb figyelemfelhívás nélkül is elkezdte valaki szelektíven elhelyezni a szemetét. Esetleg ha valaki olyan környezetben van, ahol ez a bevett szokás, és őt nem érdekli, idővel talán magától is rájöhet, hogy ezt okkal találták ki, és felveszi a fonalat. De ennyit az általánosításról és a máshol tapasztalt példákról, ez már részben pszichológia, nem ennek van most itt helye, habár meg kell, hogy jegyezzem, hogy a probléma megoldásában az emberek gondolkodására is kell figyelni, és az ösztönzés terén pszichológiai eszközöket is be lehet vetni. De most vissza a történethez: Még az aludobozgyűjtő esetében, amikor az új volt, többször előfordult, hogy más is került bele, mint ami odavaló. Mostanában szerencsére ez nem jellemző probléma. A kétrészes szelektív kuka esetében eleinte szerencsére nem került bele említésre méltó mennyiségű nem odavaló szemét, azt elmondhatom, hogy egy darabig többször szépen megtelt azzal, aminek ott a helye, de sajnos emellett akkor is ment a kommunális kukákba újrahasznosítható hulladék. Igazából változóak a tapasztalatok, mivel a terem egyes átrendezéseivel általában más-más eredményeket tapasztalok. Ha távolabb van a szelektív kuka, esetleg nehezebben megközelíthető, akkor már visszaesés tapasztalható, és több újrahasznosítható anyag megy a kommunális vödrökbe. Ami talán szomorúbb eset volt, az az, hogy egy alkalommal a szelektív kukában a méretes tájékoztató matricák ellenére tele volt a felső egység némi szelektív hulladék mellett a banánhéjon túl mandarin hámozás egyértelmű bizonyítékával, emellett nem csekély men�nyiségű használt zsebkendő is az elkülönítetten gyűjtendő hulladék közé keveredett. Az való igaz, hogy a lágy szerkezetű papír (toalettpapír, zsebkendő, törlőpapír stb.) megtévesztő lehet az elhelyezés szempontjából. Ez többször kerül bele, de ezt itt most nem említeném nagyobb problémának, mert a lágy szerkezetű papír is papír, és nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy azt, ha tiszta, ha nem, nem lehet újrahasznosítani, de egyébként szerencsére egy-kettőre le is bomlik. Alul az üveggyűjtő fertály esetében nem észleltem különösebb problémát, oda szinte kivétel nélkül az kerül, aminek kell, illetve az üveg majdhogynem nem is kerül kommunális kukába a teremben. De azért a rágógumit nemcsak az üveggyűjtő blokkba való bedobástól, hanem a felső egységbe történő kidobástól is meg kell kímélni, hiszen ez egy kifejezetten bosszantó anyag tud lenni, ha olyan helyre kerül, ahonnan el kell távolítani.
Összességében vegyesek és változóak a tapasztalatok a teremben zajló elkülönített hulladékgyűjtéssel kapcsolatban. Az egyik legnagyobb problémának az új kukák, edények távolságát látom, másodlagosan az odafigyelés hiányát. De azért tapasztalok pozitív változást is minden téren. Égetőbb a helyzet az osztálytermi szelektív kuka ürítésekor. Sajnos a lenti szelektív nagykukák rendszeresen, bőségesen tartalmaznak vegyes szemetet. A legmeglepőbb az volt számomra, amikor az egyik tartalmát zömében fenyőágak tették ki, a másikban pedig szokásos módon ételmaradékkal kevert vegyes szemetet lehetett felfedezni. Ilyenkor már csak az a kérdés, hogy aki válogatott, tiszta szelektív hulladékot visz le, vajon melyikbe tegye.
Ilyenkor nagyjából olyan a helyzet, mintha nem is lenne szelektív szemétszállítás, mert így nem sok értelme van odafigyelni arra, hogy valahol szelektáltan teljen meg egy-egy kisebb gyűjtő, ha végül csak összekeverten lehet elhelyezni. Ezért már többször megkérdőjeleződött számomra, hogy van-e értelme így ennyit dolgozni egy célért, ami egy osztály terén még egyelőre kb. közepes rásegítéssel (válogatással), de egész jól hozható, ha az egész munka kudarcra van ítélve… Egy osztályteremhez képest egy egész iskola igen nagy falat, már mes�sze nem egyemberes feladat. Minél több ember kerül bevonásra a szelektív hulladékgyűjtésre, annál hosszabb folyamat a minél magasabb siker elérése, mert annál több a különböző hozzáállású személyiség, akiket meg kell győzni, hogy vegyenek részt és segítsék a projekt alakulását együttműködő hozzáállással. Annyi biztos, nem könnyű elérni a kívánt célt, nem csak felépíteni kell egy jól működő rendszert, hanem felügyelni, üríteni, tisztítani és közben odafigyelni annak helyes használatára. Ez egy nehezebb út, de elengedhetetlen egy legalább ilyen jövő megőrzésének érdekében, ugyanis a
Földön a keletkező szemét mennyisége felfoghatatlan méreteket ölt és irdatlan mennyiségben növekszik folyamatosan, úgyhogy az ez elleni mielőbbi fellépés kivétel nélkül mindenkinek közös érdeke. ÉS NEM CSAK REGIONÁLIS, HANEM VILÁGSZINTEN IS SÜRGETŐ PROBLÉMA, MINT MINDEN KÖRNYEZETVÉDELMI TÖREKVÉSHEZ, EHHEZ IS NÉLKÜLÖZHETETLEN AZ EGYÜTTMŰKÖDŐ HOZZÁÁLLÁS. Ugyanis egy kupakkal sem megy még sokra a rászoruló személy/egyesület, de egy bőséges mennyiség csodákra lehet képes. Viszont ha minden egyes kupakra azt mondja az adományozó, hogy eggyel nem megy semmire, ez a kicsi nem számít, ha kimarad, majd más ad, akkor hogy lehet elérni egy célt, ha mindenki a másikra vár.
ÉPPEN EZÉRT KELL MINDENHOL ÖNÁLLÓAN ELKEZDENI LÉPÉSEKET TENNI A TÉMÁBAN ÉS ELFELEJTENI AZ ,,EZ A KICSI NEM SZÁMÍT” GONDOLKODÁST, MERT A SOK KIS ERŐFESZÍTÉSBŐL TEVŐDIK ÖSSZE A NAGY EREDMÉNY.
Új könyvekkel bővült az iskolai könyvtár Az idei tanévben számos nagyon jó, antropozófia, ill. Waldorf-pedagógiai könyvet sikerült vásárolni az iskolai könyvtár számára. Egyrészt a Magyar Antropozófiai Társaságtól rendeltünk könyveket, másrészt a Kláris Kiadótól, melynek vezetője Lendvay Miklós, aki a hazai Waldorf-mozgalom nagy mecénása. Ennek jeleként ezúttal hat ajándék könyvet kaptunk a vásároltakon felül a Kláristól.
doltam arra, hogy közzéteszem a most beszerzett könyvek listáját, hogy minél többen tudjanak róla. Nagyon szeretném, ha ezek a könyvek a későbbiekben az iskola olyan pontjára kerülhetnének, ahol sokan láthatják, kézbe vehetik őket. Amíg pedig ez megvalósul, addig az iskolai könyvtárban nemcsak a tanároknak, hanem a szülőknek is lehetőségük van arra, hogy egy-egy példányt kikölcsönözzenek.
Az utóbbi időben újra meg újra felmerült az a kérdés, hogyan lehet iskolai közösségünk antropozófiai alapjait erősíteni. Ezért is gon-
Akinek felkeltette az érdeklődését valamelyik kiadvány, a kölcsönzéssel kapcsolatban keressen engem! Köszler Zoltán
A Kláris Kiadótól kapott könyvek: Albert Soesman: Tizenkét érzék Kim John Payne: -Gyermekeink játékai -Egyszerűbb gyermekkor -Melegszívű fegyelmezés -Magunkat neveljük Torin M. Finser: Vándorúton-Iskolában. Egy Waldorf-tanárnak és osztályának nyolc éves Odüsszeiája
Paul Matthews: Énekeld meg a teremtést! Az írásművészet felszabadítása Székely Anikó: Égi lajtorján Székely István: -A szabad figyelem -A két tudás
A Magyar Antropozófiai Társaságtól vásárolt kiadványok: Waldorf-pedagógia Ismertető családoknak Roger Lancelyn Green: Arthur király és a kerekasztal lovagjai Jakob Streit: Napsugár, a méhecske A kőháztól a templomig Georg Kühlewind: -A normálistól az egészségesig -A szelíd akarat -Csillaggyerekek Wolfram von Eschenbach: Parzival I-II. Nyitott Akadémia: – Visszatalálunk egymáshoz? Konfliktusok és megoldások a szülők-gyermek kapcsolatban – Vágyaink: Szárnyak vagy börtönfalak? Illúziók, szenvedélyek, függőségek – Sorsdöntő találkozások. Szülők és gyermekek – Otthonról hoztuk. Családi mintáink és a párkapcsolatok
Rudolf Steiner: -Az emberi test szellemtudományos megközelítésben. Munkás-előadások I. -Egészségről és betegségről, az érzékelés tanának szellemtudományos alapjai. Munkás-előadások II. -Az ember és a föld élete. Munkás-előadások III. -Ritmusok a kozmoszban és az emberben. Munkás-előadások IV. -A természet és az ember szellemtudományos nézőpontból. Munkás-előadások VI. -Az emberiség történelme és a kultúrnépek világnézetei. Munkás-előadások VII. -A világ és az ember teremtése,
A Földi élet és a csillagok hatása. Munkás-előadások VIII. -Michael küldetése -A nevelés művészetének szellemi-lelki alaperői -A nevelés Művészete. Metodika-didaktika -Az ember önmegismerésének egyik útja nyolc meditációban -Első Természettudományos Kurzus -Húsvét ünnepe -Járványok - Spirituális perspektívák -Valóság és tudomány
A három fa első fél éve Tavaly november 22-én reggel megérkezett iskolánk elé - a szállítástól kissé „elfáradva” – három vörösesbarna szecsuáni mamutfenyő. Teljesen természetes, hogy ősszel kissé elszáradnak, elszíneződnek és készülnek a téli pihenőre ezek a fák, ugyanis lombhullató fajról van szó. Mégis voltak olyan érzések a közösségünk tagjaiban, hogy vajon tavasszal újra erőre kapnak-e majd? Megmaradnak itt nálunk? Kizöldülnek? Szépek lesznek? És igen! Büszkén és megnyugodva kijelenthetjük, hogy a sok gondos gyermekkéz – ami a komposztot, trágyát, földet és szeretetteljes energiákat nem sajnálta a gyökerek-
től – jó munkát végzett. Áprilisban lassan és vis�sz a fogot t a n meg jelente k az első zöld hajtások, és feléledt a három mamutfenyő. Kertművelésórákon is rápillantottak a fákra a vigyázó szemek. A fák és a köré ültetett pünkösdi rózsák, melyeket a Pap családnak köszönhetünk (7. és 13. osztály), valamint a Márk Gergely által nemesített rózsák is szépen begyökeresedtek,
némelyik már virágzik is. Nagy izgalommal figyeltük, hogy hoznak-e rügyeket, és nagy volt az öröm, amikor megjelentek a puha levelek. Sokat gondozzuk őket, különösen most, ebben az asz á lyos időben kell nagy gondot fordítanunk a víz utánpótlására. Sanyi bácsi is gondosan locsolta, mikor kevés eső esett. A szecsuáni vagy kínai mamutfenyő különleges növény. A páfrányfenyőhöz hasonlóan élő kövületnek tekinthető, mert az egyik legősibb növényfaj Földünkön. Régen az egész északi mérsékelt övben elterjedt volt, de később nagyon megritkult. Olyannyira, hogy valódi kövület formájában előbb találtak rá, mint élő példányaira. Érdekesség, hogy mindkét felfedezés 1941-ben történt Kínában. Máshol akkoriban már nem is élt ez a faj. Itt azonban még nincs vége a szecsuáni mamutfenyő kalandos történetének. 1949-ben, a kínai for-
radalom után ugyanis kivágták a legnagyobb, 6000 egyedből álló erdejét, így nagyon megritkult. Szerencsére még ezt megelőzően, 1947-ben a világ minden tájára küldtek belőle magvakat, melyek mindegyike egyetlen példánytól származott. Ezt követően terjedt el dísznövényként ez a fafaj más országokban. Ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy 1980 óta szerepel a veszélyeztetett fajok listáján, egyedeit tilos kivágni. Köszönjük még egyszer mindenkinek, aki részese volt a faültetésnek, és a jövőben is figyelemmel követi majd a növekedésüket! Antal Szilvi – Székely Csilla – Csókási Kati – Köszler Zoli
A Kalendárium a Szegedi Waldorf Iskola kiadványa. Szerkeszti: Bibó Boglárka ◆ Kiadványterv: Burg Balázs