Téma magazin 2013/10

Page 28

A postás mindig kétszer csenget Úgy hiszem, igazság és igazságtalanság csak látszólag ûz csalóka játékot velünk. Valahányszor meglakolunk valamiért, amiért valójában dicséretet érdemelnénk, amikor vétlenül bûnhôdünk, talán csak az elvárt egyenleg léptékét vétettük el. Rövidre zártabb elégtételt tartottunk volna magunkkal szemben ildomosnak. Míg az elmaradt, nekünk szegezhetô számonkérésekrôl rég megfeledkeztünk már. Vagyis nagyobbat merítve a sors folyamából, korántsem beszélhetnénk már méltánytalanságról. Tán még pechet említenünk is arcátlanság volna. Megtettünk valamit, s megúsztuk, majd ráfizetünk az engesztelô áldozatra. Meglehet, már megtértként. Új idôszámításunk szerint immár bûntelenül. Ki ne háborodna fel, ki ne ágálna? Pedig hát hogy is ne volna rendjén… Ahogy Savielly Xavier Grigorjevics Tartakower nagymester – aki mindez sosem volt egyszerre, hisz e névzuhatag az életútja is egyben: amikor Grigorjevics volt, még nem volt Savielly, s amikor Savielly lett, már nem volt Xavier, de ez már egy másik mese –, a világversenyek vándora, az odeszai osztrák-magyar-zsidó-lengyelfrancia, az ellenállás hôs katonatisztje, a Becsületrend lovagja bemutatja. A színhely Párizs, 1933. Az ellenfél Anon, a neves amatôr. Az utóbbi tán türelmetlenségében – vagy úgy gondolhatta, egy éle-

te, egy halála – méltatlan gyalognyerésre vetemedett. Az elsô számonkérést még megúszta némi engesztelô áldozattal. Ám a lélegzetnyi szabadsággal már nem volt mit kezdenie. S látszólag ez újabb keletû vétlenségért vereséggel kellett lakolnia.

A

DACOS VÁLASZ ÉPÜLETSZÁRNY VÁLASZTÁSRA MÓDOT ADÓ A VICC POÉNJA; MÁSODIK RÉSZ

TESTTARTÁS LENTRÔL

…AD, FELBÁTORÍT

AFRIKAI FOLYÓ

TESTKÉP

EZ A FÛ GYOMNÖVÉNY

ÓRAHANG FELE ITALY, RÖV. ÉSZAK RÁDIÓ LOKÁTOR FILMRENDEZÔ ZENÉBEN: HÁROM

NÔI ÉNEKHANG RAGAD SZÁMOL

PROTAKTÍNIUM

ERRE A HELYRE

A világossal játszó nagymester nekivág az igazságtétel pillanatnyinál nagyobb léptékû útjának. 1.: Be7!!, gyönyörû lépés! A háromszoros halálba lépô nehéztiszt természetesen sérthetetlen. 1.: He5!, az egyetlen. 2.: Bxe5, h6. Hát igen, sötétnek volt egy lépés ideje a bûnbánatra. És már jóvá is tett mindent. Tiszta lappal indulhat a jövô elébe. Ám ekkor váratlanul helyrebillen valami nagyobb mérleg: 3.: Be7!. Hiába hihetetlen, hiába nem provokáltuk ki semmivel. A megtorlatlan bûn után következik a bûntelenség megtorlása: másodszor is, és immár végzetesen, megszólal a csengô. 

990 Ft

Veterán Autó és Motor 1755 Budapest, Pf. 66.

TÉVEDÉSBE EJTÔ

A VICC POÉNJA; ELSÔ RÉSZ

FESLIK A VIRÁGSZIROM

Legyen az előfizetőnk! Minden egy éves új előfizetés megrendelője ajándékba megkapja az Oldtimer Motorkerékpár Katalógus egy példányát. Az előfizetéssel egy időben kérjük, küldje be a kivágott Téma-logót a szerkesztőség címére azzal a címmel együtt, ahová kéri a könyv postázását. Címünk:

LABDARÚGÓK VEZETÔJE ÉS AZOK KÉPVISELETÉRE JOGOSULT JÁTÉKOS

800 Ft

HUGUNK FÉRJE SEMMIKOR TÖBBESSZÁM, RÖV. FELTÉVE

OROSZ FOLYÓ ÍRÁSJEL TÖMEGSZERVEZET RÁDIUM MAGAS ÜLÔHELY HALCSONT

HEVES HATÁRAI! KÍNAI ELEDEL

SPANYOL AUTÓJEL BECSAP … TYÚKJA BÚTORTÍPUS TONNA AMERÍCIUM SZAGLÓSZERV VÉRCSOPORT

SZÓPÁRBAJ

GOLDIE HAWN FILMJE (1990)

TELLÚR KIS ODETT

T

Takarítson meg 190 forintot minden lapszámon! Az elôfizetôk ennyivel olcsóbban jutnak hozzá a Veteránhoz! További elônyként 3-4 nappal korábban megérkezik a friss lapszám a postaládába. (Az elveszett újságokat térítésmentesen pótoljuk.)

Keresse fel honlapunkat (www.veteran.hu), vagy érdeklôdjön szerkesztôségünkben az 1/425-3668-as számon, illetve emailben (veteran@veteran.hu)!

MARCALI RÉSZE

Augusztusi számunk nyertesei: Szappanos György Borsos Tamás Farkas Gabriella Nyereményeiket postán küldjük el. A megfejtéseket „Rejtvény” jeligével a tema@preprintpress.hu e-mail címre várjuk 2013. XII. 16-ig. A megfejtôk között DVD-t, a Régi, szép automobilok címû könyv egy példányát és egy féléves Veterán Autó és Motorelôfizetést sorsolunk ki.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.