VW Depo 137 (2013/1)

Page 1

TRANSPORTER • KARMANN GHIA • PASSAT VR6 • SEMA SHOW • BEETLE

VW

2013/1 január · 13. évfolyam 137. szám

depo

137

990 Ft (Kapható: 2013. jan. 31-ig)

Borito_137.indd 1

2012.12.18. 11:35:03


Borito_137.indd 2

2012.12.18. 1:45:58


DEPÓLUS

dvözöllek kedves, rendes, becsületes előfizetőnk és olvasónk! (Persze azokat is, akik nem szánják rá magukat a vásárlásra…) Év vége van, volt, új év kezdődik. Az ilyen irányú ünnepi beszédeket nem szeretem, általában hamar megunom, kivéve az éppen aktuális miniszterelnök rendszeres évértékelő beszédét, amit sosem hagyok ki, mert jó hallgatni, hogy mennyi mindent elintéztek, milyen jól állunk, és milyen jó is itt nekünk… Ahogy öregszünk, romlik a memóriánk, ezért nem voltam rest és elővettem a december végén megjelenő depók némelyikét, nehogy kínos ismétlésekbe bocsátkozzam. Jó volt olvasni, amikor példányszám emelésről számoltunk be vagy nyomdaváltásról, így jobb lett a minőség, vastagabb a papír, szebb a külalak, vagy amikor már le tudtuk lakkoztatni a borítót, mert jutott rá, látni a képminőség javulását az első digitális fényképezőgép megvétele után, amikor végre már nem kellett szkennelgetni. De jó átlapozni a 2006-os arculatváltás utáni számokat is, ami által letisztultabb lett a tördelés, megújult a logónk. Persze néztem az újságok árát is: 350, 398, 598, 698, 990… Igen a fejlődésnek ára van és mindig tenni kell érte, kinek így, kinek úgy. Eddig valahogy sikerült túlélni a felmerülő problémákat, továbbmenni, többet adni, egyáltalán fennmaradni, s ezt nagy mértékben az Olvasóknak köszönjük, és természetesen azoknak a támogatóinknak, akik évek óta velünk együtt fontosnak tartják, hogy legyen egy ilyen lap Magyarországon is! 2012 iszonyúan nehéz év volt, képtelenségnek tűnt beruházni, pedig szükség lett volna újabb fényképezőgépre, fotó felszerelésekre, és sajnos az öreg Macjeink sem húzzák már sokáig, erről a múlt hónapban egyértelmű jelzést adott egyikük… Persze mindenkinek nagyon kell kapaszkodnia ahhoz, hogy a helyén maradjon (munkahely és egzisztencia tekintetében egyaránt). Hogy csak a „házunktáját” említsük, több nyomtatott média megszűnt, egy népszerű rádió elhallgatott, autósboltok zártak be, de például többeknek el kellett adnia a kocsiját, és általában is kevés olyan családot ismerek, akiknek ne lenne több évre szóló hitele… Úgy gondolom, az a bizonyos nadrágszíj már jó szorosra van húzva… Mi is egyre szűkösebb költségvetésből kell, hogy gazdálkodjunk, ennek ellenére 2013-ban is arra fogunk törekedni, hogy amit pénzzel nem lehet megoldani, azt kreativitással pótolni tudjuk és ismét megújítva továbblendítsük a VW Depo kerekét! Kövessétek nyomon a készülő változásokat!

Ü

Csak egy bizonyíték, hogy korán kezdtem – Nagyapámmal a Simsonján

Ezzel az optimista hozzáállással, egy vidámabb, gazdagabb évben bízva kívánunk minden olvasónknak sikeres, boldog új évet, Velünk!

Molnár Rita

VW DEPO 2013/1

VWD137.indd 3

3

2012.12.18. 1:17:44


INDEX

DEPORTYA

12 IDŐHÍD - KÁRÁSZY

14 SEMA SHOW

ROVATOK

VWD137.indd 4

11 INFO

36 POSZTER

25 VW VETERÁN

45 KLUBINFO

50 GREENFUEL TESZT

58 A VOLÁN MÖGÖTT

2012.12.18. 1:17:51


BUG PARTS

Retro matricák mindenféle stílusban

46 DEPOROND

06 REKLÁMARC Legutóbb a budapesti Hangfoglaláson teljesített szolgálatot, de bárhol megmutatja magát, ha kell.

14 A TURBO Itt komolyan érezzük, hogyan préselődünk az ülésbe egy markáns gázadást követően - nem csoda, 200 lóerő.

További akciók, hírek a weboldalon! Typ1, Typ2, Typ3, Typ4, Karmann és T3 Transporter alkatrészek forgalmazása postai utánvéttel már másnapra!

22 GÉPÉSSZEL FELFOGNI Mi bizonyíthatná jobban egy ember elhivatottságát autója felé, mint az, hogy a belefektetett munka, pénz valószínűleg sosem térül meg.

www.bugparts.hu

30 LÉGVÉTEL 1956-BÓL Folytatódik a balatoni léghűtéses ős-VW gyűjtemény feltárása, s bemutatása a nagyközönség számára.

1103 Budapest, Gyömrői út 125. (Gyula u. sarok) Tel.: 431-9748, 0630/9528-128 Fax: 431-9749. Nyitva: H-P: 10.00–18-ig

HUNGARY

38 TÜNDÉRMESE SPEEDSTERREL 1. Példátlanul dokumentált Porsche 356 történet a „szent földről”, vagyis Kaliforniából.

52 CADDYNAMIT Hát így kell kinéznie egy te-her-au-tó-nak?! Ráadásul egy olyannak, ami nap mint nap dolgozik? Micsoda dolog ez?

60 NE LEGYEN TRÉLER KIRÁLYNŐ! Íme egy nemzetközi sztár. Nemrég az egyik legismertebb külföldi VW magazin címlapját díszítette, s most mi is megismerkedhetünk vele.

VW DEPO 2013/1

VWD137.indd 5

5

2012.12.18. 1:17:55


INFO

Úgy látszik, most nem a nagyoknak áll a zászló. Míg az utóbbi 20 évben olyan nagy múltú vállalatok szűntek meg, vagy vesztették el önállóságukat, mint a Ganz, a Csepel Autógyár, az Ikarus, a Diósgyőri Vasmű, hogy csak párat említsünk, a kis, családi vállalkozások ügyes vezetéssel esélyt kaptak a túlélésre, sőt a fejlődésre.

IDŐHÍD

A KÁRÁSZY CÉG TÖRTÉNETE S Z Ö V E G É S F O T Ó : D O M B Ó V Á R I M I H Á LY

Kárászy Balázs, a legfiatalabb generáció mérnök képviselője lengéscsillapítókat vizsgál

A

Modern gépek és berendezések biztosítják a minőséget

12

VWD137.indd 12

z utóbbi húsz év privatizációs ámokfutásának a nagy ipari üzemek szinte mind áldozatul estek, függetlenül patinás, vagy újkeletű múltjuktól. És szinte mindegy, hogy milyen területen tevékenykedtek, a jármű- vagy gépgyártásban, estleg az elektronikai- vagy élelmiszeriparban. Az ilyen sorsot csak a folyamatosan magánkézben működő családi vállalkozások kerülhették el, amelyeket az 1945 utáni rendszer a méretük okán nem tartott érdemesnek az államosításra, így azokkal a kilencvenes évek urai sem rendelkezhettek. Ilyen cég a Kárászy Kft., amely a járműiparban tevékenykedik, ezen belül is a lengéscsillapítás a szakterülete. Érdekes, de Magyarország egyik legrégibb autós cége, amelyet 1872-ben alapítottak. Eleinte kocsi rugók gyártását, javítását végezték, majd az 1950-es évektől kezdődően specializálódtak a lengéscsillapítókra. Pár fős vállalkozásként végigdolgozták az előző „rendszert”, amely a szinte folyamatos jármű-alkatrészhiánnyal gondoskodott a megélhetésről. A 90-es évektől a lengéscsillapító felújítások mellé a kereskedelembe is bekapcsolódott a vállalkozás. Az egyre fejlődő Kárászy cég ma egy új, korszerű telephelyen, fiatal mérnökökkel, képzett szakmunkásokkal, modern gépekkel és berendezésekkel dolgozik. A Kárászy Cég a lengéscsillapító felújítás mellett a Koni lengéscsillapítók magyarországi hivatalos importőrei, a kínálatukat a közelmúltban bővítették az Eibach termékeivel. A kereskedelem és a lengéscsillapítók felújítása mellett a gátlók sportosításával, egyedi versenygátlók tervezésével és építésével is foglalkoznak – az egyedi darabok Bilstein és Öhlins alkatrészekből készülnek. Minthogy hatalmas a felújítási tapasztalat, veterán autók lengéscsillapítóinak a javítása is szerepel a repertoárban. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kapott a haszonjármű és busz alkatrészek felújítása, valamint a MÁV járműjavítók beszállítóinak felszámolása után, a vasúti lengéscsillapítók felújítása, illetve újak gyártása saját tervek szerint – mozdonyokba is (MÁV, Bombardier, Gysev). Érdekes, hogy a kínai King Long kísérleti buszokhoz a Kárászy cég a saját fejlesztésű lengéscsillapítóit gyártja cseredarabként, akárcsak a budapesti és vidéki villamosokba. A Kárászy cég idén a Magyar Minőség Házától megkapta a Magyar Termék Díj 2012 elismerést. Persze minket jobban érdekelnek az autó lengéscsillapítók. Ezek között újdonság, hogy a Koni az állítható „sárga Koni” mellett kedvezőbb áruként a Streetracing STRT családot kínálja, ezek színe narancs-sárga, a készletet H&R sportrugókkal szállítják – a normál gátlóknál 30 %-al keményebb a csillapítás.

VW DEPO 2013/1

2012.12.18. 1:18:29


1

2

4

5

6

7

3

8 1. Lengéscsillapító sportosításhoz, átalakításhoz szükséges alkatrészek, a magasságállításhoz menetes ház, a keménység állításhoz szelepes szár 2. Új, legyártott vasúti lengéscsillapítók 3. Veterán autó felújított lengéscsillapítója 4. Állítható felső bekötési pont sportcélú felhasználásra 5. Átvizsgálás során talált repedés egy felújítandó lengéscsillapító rugótányérján 6. Menetes alkatrészek a ráépítés előtt 7. Teljesen felújított gólyaláb új rugókkal összeszerelve 8. Homokfújt felújítandó lengéscsillapító-ház festés előtt 9. Új konstrukciójú lengéscsillapító tervezése 9

VW DEPO 2013/1

VWD137.indd 13

13

2012.12.18. 1:18:31


B.Ú.É.K. 2013!!

34 34

VWD137.indd 34

VW V W DEPO DE D EP PO O 2013/1 2013/1 20 201 01 0 13 3//1 3/1 /1

2012.12.18. 1:26:51


VW

d depo

VW V W DE DEPO D DEP EP O 2013/1 E 2 2013 01 013 0 1 /1 13 1

VWD137.indd 35

35 35

2012.12.18. 1:26:59


depo

36 3 6

VWD137.indd 36

VW V W DE D DEPO EP PO O 2013/1 20 20 201 01 13 3///1 3/1

2012.12.18. 1:27:02


VW D VW DEPO DE DEP EP E P O 2013/1 201 013 0 13 3//1 3/1 1

VWD137.indd 33

33 33

2012.12.18. 1:19:34


INFO

▼ Bug Parts B.Ú.É.K. újdonságokkal Ezúton is sikerekben, szeretetben, bogarazásban és főként egészségben gazdag új esztendőt kíván minden kedves vevőjének és leendő vevőjének a Bug Parts csapata! Már mindenki tudja, ha léghűtéses alkatrész kell, mi más, mint a Bugparts! Már T25-höz, vagyis T3 Transporterhez is! 0276-095 Fékpedál rugó T1 08/57-04/66 2.925 0486-300 Napellenző, ausztrál 74.750 0486-330 Napellenző, ausztrál, T3 74.750 0517-705 Pillangóablak rögzítő keret, bal, króm, T1 08/55-07/64 13.000 0517-715 Pillangóablak rögzítő keret, jobb, króm, T1 08/55-07/64 13.000 0518-921 Ablaktekerő alátét, fekete, db, T1 08/55-07/66 815 0518-922 Ablektekerő alátét, szürke, db T1 08/55-07/66 815 0664-100 Fényszóró védő grillrács, pár T1/T2 -07/67 29.250 0664-110 Fényszóró védő grillrács, pár T1/T2 08/67-07/79 29.250 0729-200 Fűtésszabályozó mechanizmus T1 10/52-07/64, T2 07/51-07/67 13.000 0945-300 Szívató kábel D és TD motorhoz T25 01/85- 11.375 0662-505 Biztosíték tábla 8-as, T1 6.500 0731-100 Ülésállító takaró panel, külső, jobb T1 08/75- 2.275 0732-100 Ülésállító takaró panel, belső, bal T1 08/75- 2.275 0733-100 Ülésállító takaró panel, belső, jobb T1 08/75- 2.275 1481-100 Váltó tartó bak, hátsó, bal/jobb (csúcs minőség) T1/KG 10/52-07/72, T2 -07/67, Type3 2.765 2404-100 Ablaktörlő lapát, szürke, 285mm, db. T14 -09/66 14.625 2441-100 Ablaktörlőkar, szürke, db T14 -09/66 21.125

▶ Audi: a hosszútáv királya Nagy teljesítőképesség a legnagyobb hatékonysággal ötvözve, ez jellemzi az Ingolstadt és Neckarsulm közreműködésével készült versenyautókat. A qvintett egy fotózás kedvéért első ízben találkozott egymással a közelmúltban. Négy Audi R8 LMS és a Le-Mans győztes R18 e-tron quattro közösen majdnem félig megkerülték a földet. A 2012-es versenysorozat öt helyszínén, ami Bathurst (Ausztrália), LeMans (Franciaország), Nürburgring (Németország), Zolder és Spa-ban (Belgium) zajlott, teljes hosszúságban 17.767.898 kilométert tettek meg. Ez mintegy 44 százaléka a föld kerületének az egyenlítőnél mérve. audi-motorsport.info

VW DEPO 2013/1

VWD137.indd 37

37

2012.12.18. 1:27:08


KLUB INFO

Magyarországi Bogarasok Klubja Postacím: Bp. 1701 Pf. 265 - Iroda: Bp. 1084 Német u. 23. - www.kedvezmenyesbiztositas.hu www.bogarasok.hu - bogarasok@bogarasok.hu - Tel.: 0630-295-5474 - Fax.: 061-217-2830 CIB BANK 10700543-42143202-51100005

Kedves Klubtagok! Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt Kívánunk minden Kedves Klubtagunknak és VW rajongónak! 2013-tól a VW DEPO Magazinban „Klub Info” néven közlünk híreket. Újdonság, hogy nem írunk hosszabb szöveget, csak tőmondatokat, így a hosszabb magyarázatok miatt kérjük látogassatok el a Klub www.bogarasok.hu vagy a KKGF www. kedvezmenyesbiztositas.hu oldalára. MBK elnöksége

- Pécel - Sportpálya 2013.09.07. Egyéb (nem csak volkswagenes) rendezvény, amelyen szervezőként részt veszünk: Veterán Járművek Találkozója 2013.04.27. - Premier Outlets Center. A lista még év közben bővülhet! A szervező a programváltozás jogát fenntartja! MBK tagoknak járművel a behajtás ingyenes! MBK elnöksége 2013-as biztostási csekkek Csekkek az év utolsó napjaiban érkeznek! Naptári évfordulós szerződéseknél a befizetési határidő 2013.03.02. évközi szerződéseknél legkésőbb az évfordulót követő 60 nap!

2012 MBK Közgyűlés Megtartotta 2012 évi közgyűlését az MBK, amelyen egyhangúlag elfogadták a 2012-es beszámolókat és a 2013 évi programtervet.

Ha nem jön csekk, utalj időben a biztosítónak! Kerüld el a fedezetlenségi díj fizetést! Ha elakadtál fordulj hozzánk! MBK Klub Iroda

MBK elnöksége Klub Iroda Nyitvatartása 2013 MBK Programterv A Klub éves találkozóinak helyszíne és időpontja: Tavaszi Rajzás 2013.04.06. „BEETLE CITY” - Premier Outlets Center; Nyári Rajzás 2013.06.14–16. Balatonalmádi - Yacht Kemping; Őszi Rajzás

H 8–20; K 8-16; Sze 8–20; Cs 10–18; P 8–12 - Nyitvatartási időben bejelentkezés nem szükséges. Elérhetőség a fejlécben! MBK Klub Iroda

VW V W DE DEPO DEP D EP E P O 2013/1 2013/1

VWD137.indd 45

4 45 5

2012.12.18. 11:18:06


TECH

Mindig necces egy adalék teszt, bármi is a célja. Esetünkben az üzemanyagfogyasztást csökkentendő vetettük be a nanotechnológia vívmányát. Mértünk hétköznap, és tudományosan is.

ELVARÁZSOL? GREENFUEL-ADALÉK TESZT S Z Ö V E G É S K É P E K : D O M B Ó V Á R I M I H Á LY

A

lapvetően tartózkodtunk volna az üzemanyagadalék teszttől, mert egyrészt nehéz hitelesen mérni nem fékpadi körülmények között, másrészt az elmúlt húsz évben piacra dobott adalék-dömpingtől az embernek nem csak a lelkesedése, de a kíváncsisága is alábbhagy. Végül ez utóbbi feltámadt, beszélgetve az anyagot már használókkal, valamint bevalljuk, hogy fizetni nem kellett az adalékért, így többletköltséget nem okozott a teszt. Érdekes módon nem is annyira a személyautókon mért eredmények lendítettek át a holtponton – a Subaru klub tagjaitól származtak függetlennek tekinthető vélemények –, hanem a nagyfelhasználók mérései. Így például mezőgazdasági gépeket (traktorok), hajókat üzemeltetők számoltak be eredményekről. Ez azért lehet meggyőzőbb egy személyautón mértnél, mert a Greenfuel gyártója 10-30 százalék fogyasztáscsökkenést ígér az adalék használatával. Azonban az alsó érték közel esik a mérési hiba kategóriához, 1-1 liter üzemanyag tévedést egy tankolási eltérés bőven okozhat. Viszont egy napi szántás utáni számoláskor kiderülő 20-50 liternyi megtakarítás már nem lehet véletlen. Vagy ha a hajó tartályaiban a normál üzemanyag használathoz képest nyernek még öt órai működési időt. Ezek bizony nagy számok. Tehát a kíváncsiság már megvan, essünk neki. Érdekes módon a Greenfuel amerikai termékmenedzsere nem volt oda az ötlettől – ő legalább három azonos, lehetőleg új autót tesztelt volna igen hosszú távon. Na erre nincs keretünk. Végül sikerült kiegyeznünk abban, hogy egy új autó, és egy használt autó futja a tesztet. Az új egy VW Golf 1.4 TSi, ami 3400 km-t futott, ez képviseli a „labor” körülményeket. A másik pedig egy 2001-es, 220 000 km-t futott VW Passat 1.8T,

50

VWD137.indd 50

amely életkorával és futásteljesítményével sokkal közelebb áll a magyarországi autópark jellemzőihez. A gyártó ismertetői szerint az adalék úgy fejti ki a hatását, hogy az üzemanyag porlasztását segíti, az adalékolatlan üzemanyaghoz képest kisebb cseppecskékből áll a hengerbe fecskendezett üzemanyag felhő, ez könnyebben és jobban elegyedik a levegővel, így az égés alaposabb. Az új- illetve újszerű autóknál lényegében az első adalékolástól kifejti a hatását, a használtaknál előbb „ki kell takarítania” a hengerteret a lerakódásoktól. Az új Golfot a Porsche Hungaria biztosította, a sofőrt pedig a Hungaroring közepén működő, Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centum adta. És, hogy miért ők? Mert létezik egy üzemanyag-takarékos vezetésre oktató kurzusuk, ehhez megvannak a profi oktatóik, akik „robotként” képesek szinte odafigyelés nélkül gazdaságosan vezetni. Szemben velünk, akiket befolyásol az adalék: ha nem hiszünk benne, akkor jobban nyomjuk, hagy fogyasszon, ha pedig eredményt várunk, akkor óvatoskodunk, hogy kevesebbet fogyasztva az autó igazolja az elvásárainkat. A Passat esetén két teljes tankot autóztunk ki adalék nélkül referenciának tekintve, átlagos, megszokott hétköznapi körülmények között, ami zömmel, 70 százalékban városi üzemelést, 30 százalékban országúti és autópályás környezetet jelent. A mérést egyrészt a kocsi saját elektronikájára bíztuk, másrészt a telitankolással ellenőriztük. A tankoláskor csurig töltöttük, mert az első kattanás nagyon függ az üzemanyag gázosodásától, a hőmérséklettől. Újratankolni a piros lámpa kigyulladásakor mentünk. Az autó jó időben, hasonló körülmények között (város/országút), 9,1 litert fogyaszt átlagosan. Minthogy a teszt mérés már 0 fok

körüli hőmérsékleten indult 10,8 literes téli fogyasztást mértünk. Nem kell megijedni, tud a kocsi kevesebbet fogyasztani, de dombos városi részen minden kocsi relatív sokat fogyaszt. Nyári autópályázásokkor 7,5 liter az átlag nem túllépve a sebességhatárt, országúton piánóban volt már 6,2 liter is. Visszatérve a hidegbe, az első adalékolt tankoláskor az előző ciklus 533 km-éhez képest nőtt a megtett út, 549 km-t ment a kocsi, de kicsit többet tankoltam – 533 km-re 57,6 litert, 549 km-re 58,7 litert. Tehát elsőre a fogyasztás 10,6 literre mérséklődött. Ez azonban egyrészt mérési hiba gyanús, másrészt 100 kilométerenként 2 deci benzin megspórolása 80 Ft megtakarítást jelent, míg az adalék ára literenként 14,5 Ft, ami azt jelenti, hogy megtakarítottam 439 Ft-ot, de ráköltöttem az adalékra 835 Ft-ot (benzinár 402 Ft). Ez még nem jó biznisz. Jött a következő etap. 571 km 58,5 literrel. Ez 10,3 literes átlagot jelent, ami az adalékolatlanhoz képest fél literrel kevesebb, és hidegebb is lett. Most már nyereségesbe csúsztam át, a tankoláson 1140 Ft-ot spóroltam, ha levonom a 848,2 forintos vetített adalkéköltséget, akkor maradt közel 300 Ftom. Ennél maradva – minthogy az újabb tankolás még nem fogyott ki – egy évben 9000 Ft-ot spórolhatok meg 30 telitankkal számolva. Ha nem kell vennem az adalékot, hanem kapom, akkor 34 200 Ft lenne a spórolás. Az adalékforgalmazó szerint lejjebb fog menni, mert sokat futott a kocsi. De lássuk akkor a vadiúj Golfot. Az autóval a Tanpálya munkatársa két tank benzint autózott ki a kérésünkre. A megtett kilométert zömében autópályán és elővárosi forgalomban tette meg az autó. Azonban ellentétben a Passattal, előbb az adalékolt üzemanyaggal teli tankot használta el. 670 km-t futott le a

VW DEPO 2013/1

2012.12.18. 1:28:17


kocsi az első tankkal, 45,17 litert kellett rátölteni a telitankhoz. A tankolás szerint 6,74 litert fogyasztott, a korábban lenullázott fedélzeti komputer 7,1 liter átlagfogyasztást mutatott. Ezek már önmagukban igen jó eredmények. Jött a tiszta benzines kör, amihez tegyük hozzá, hogy befolyásoló tényezőként kell beszámítanunk, hogy az előző telitank adalékolt üzemanyagból maradt a tankban, a tartalék mennyisége. Tehát a benzin szűz volt ugyan, de csak a betöltött rész, nem a bennmaradt. A kúti benzinnel 594 km-t tett meg a kocsi, majd jött a tankolás 45,08 literrel. Tehát tankolás szerint 7,59 litert fogyasztott százon a kocsi, ami 0,85 literrel több az adalékolt mérésnél. Az ismét nullázott fedélzeti komputer szerint pedig 7,5 liter volt a fogyasztás, ami 0,4 literrel rosszabb az adalékolthoz képest. Bizony nagy az eltérés a komputer és a tankolásos mérés között. A Porsche Hungaria mérnökei szerint pontos a Golf műszere, minthogy az üzemanyag átfolyást méri a megtett kilométer tükrében. Így számol. Tehát így kétszer számolhatunk. Ha elfogadjuk a tankolás alapján mért 0,85 literes száz kilométerenkénti üzemanyag-megtakarítást, akkor 402 Ft-os benzináron 244 Ft-ot spórolok százon. Ebben már benne van az adalék költsége is. Így 20 000 km lefutásával 48 860 Ft lehet a megtakarítás. De vegyük a kisebb eltérést mutató fedélzeti számítógép-mérést. Eszerint 7,1 liter a 100 km-re eső üzemanyag költségem az adalék árával 2956 Ft. Ezt levonom a 7,5 literes adalékolatlan fogyasztás 3015 forintjából, akkor megtakarításnak marad 59 Ft-om százon. Ez 20 000 km alatt 11 800 Ft spórolást jelent. Ebből vehetek majdnem 30 liter benzint, ennyi a megtakarítás. És ennyivel kevesebb anyag elégetésével terhelem a környezetem. Már ha Golf 1.4 TSI-t használok az adalékolt üzemanyaggal. Szemelvényként megjegyezném, hogy a Tanpálya együttműködő oktatója, Kőrös András a saját családi két autójába is betöltötte az adalékot egy mérésre. Minthogy mindkét kocsi használt, több évesek és futottak már egy keveset (az egyik egy dízel, a másik egy benzines Hyundai), elsőre nem tapasztalt eltérést az adalékolt és tiszta üzemanyag használat között. Ezt most nem negatív érvként hozom fel, hanem alátámasztandó az adalékgyártó közlését, hogy elsőre a magasabb futásteljesítményű autók esetén nem feltétlenül várható javulás (úgy látszik a Passat ebben is jobb az átlagnál). És ha már szóba került a dízel, akkor érdemes megjegyezni, hogy a Greenfuel mindenféle üzemanyaghoz használható a belső égésű motorokban. És még egy fontos, az anyag kapható fecskendőnyi tesztmennyiségben 10 ml 1500 Ft-ért (ez 80 liter üzemanyaghoz elég), vagy „használósként” 50 ml 5800 Ft-ért. Mi ez utóbbi kedvezőbb literköltségével számoltunk.

1

2

3

4

5

6

7

1. Az adalékanyag tankba töltése 2. A kis fecskendős tesztmennyiség, és a nagyobb, összességében olcsóbb 50 ml-es adagolós flakon 3. Az első tanknyi adalékos benzinnel ennyit tett meg a Passat télen, javában városban, iskola-munka-bevásárlás üzemmódban dombos részen 4. Az adalékanyagot a tankolás előtt kell betölteni, a beáramló üzemanyag mossa be a tankba 5. A Golf megitatása az adalékkal 6. Tesztkezdetkor a Golf futásteljesítménye 7. András a tesztelés során ki is képzett minket az alacsony fogyasztás titkaira – ami a sofőrtől függ, azt ő megtette

VW DEPO 2013/1

VWD137.indd 51

51

2012.12.18. 1:28:18


EZ LESZ

VW

depo d

Megjelenik minden hónap 4-6-án, a WendellPress kiadásában

2013/2

(138. szám)

A következő VW depo 2013. február 4-én jelenik meg!

Ára: 990 Ft. Előfizetve: 665 Ft Előfizetési díj: 7.980 Ft (12 lapszámra) Szerkesztőség: 3104 Salgótarján, Pf. 8. Tel./fax: (32) 441-603 Infoline: (30) 323-5840 www.vwdepo.hu Email: info@vwdepo.hu Kiadó, lapigazgató: Vendel Lajos Főszerkesztő: Vendel Attila Felelős szerkesztő: Molnár Rita Munkatársak: Enyedi Zsolt, Gudász Gábor, Jávor Tamás, Roland Erne, Stephan Szantai, Szepes Gábor Fotó: WendellPress és a jelzett szerzők Tervezőszerkesztő: László Zsuzsa Huneyman Logó: Tóth Endre

Négy éve még szinte csak tízéves volt, holott 1987-es az évjárata… Hogy is van ez?

Nyomda: PRINTMEDIA COM Kft. Felelős vezető: Majorné Nagy Zsuzsanna ISSN 1587-3633 © 2001 Minden jog fenntartva WendellPress Terjesztés: Lapker Rt. WendellPress Megrendelhető a kiadó címén Külföldre előfizethető a Hungaropress Kft-nél: H-1097 Budapest, Táblás u. 32. Tel.: (36-1) 348-4064 Fax: (36-1) 348-4050 Email: elofizetes@hungaropress.hu +36-1-348-40-64

Hagyománykövetők Erdélyből

Hirdetésfelvétel: a kiadó címén A VW Depóban megjelenő fényképek és írások felhasználásához a kiadó engedélye szük séges. Olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy lapunk szerkesz tési, nyomdai munkálatai két hónapnál több időt vesznek igénybe. Kérjük, hogy ezt a tényt a küldött anyagok nál vegyék figyelembe. Nem kért kéziratot csak felbélyegzett válasz boríték ellenében küldünk vissza. A lap írásaiban közölt információk pontosságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A VW Depo a Volkswagen tulajdonosok, vezetők, rajongók lapja. A magazin független a márka magyarországi importőrétől, forgalmazóitól, vagy bármilyen klubtól, szer vezet től.

„200-nál letilt, mert USA-modell” – Jetta GLI

66

VWD137.indd 66

VW DEPO 2013/1

2012.12.18. 1:29:14


Borito_137.indd 2

2012.12.18. 1:45:58


TRANSPORTER • KARMANN GHIA • PASSAT VR6 • SEMA SHOW • BEETLE

VW

2013/1 január · 13. évfolyam 137. szám

depo

137

990 Ft (Kapható: 2013. jan. 31-ig) Borito_137.indd 1

2012.12.18. 11:35:03


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.