VW Depo 134 (2012/10)

Page 1

*

*

990 Ft

Borito_134.indd 1

2012.09.22. 10:57


DEPÓL US

K

öszöntöm a kedves VW Depo Olvasókat, akik már a 134. számot tartják a kezükben! Igen, a százméteres gátfutókat megközelítő sebességgel elkészült ez a szám is. Honnan jött ez a hasonlat? Természetesen az augusztus 12-én lezárult XXX. Nyári Olimpia játékok kapcsán, mely talán semmihez sem fogható élményt nyújtott, nem is beszélve a kiváló eredményekről: 205 nemzet közül Magyarország a kilencedik lett! Fanatikus rajongója vagyok ezen rangos sport eseménynek, kiváltképpen a csapatjátékoknak. Augusztus 8-án a Balatonra vezetett utunk, pont amikor a Magyarország–Izland férfi kézilabda mérkőzést játszották, ami már a négy közé jutásért zajlott. Miután elintéztük, amit el kellett, a gyerekek szórakoztatására megálltunk egy strandon, én pedig „véletlenül” találtam egy olyan helyet, ahol a nyitott teraszra kitett plazmán éppen elkezdődött az ominózus mérkőzés! Rengeteg fürdőruhás ember tolongott azért, hogy láthassa a képernyőn zajló történéseket. Hihetetlenül pörgős, igzalmas küzdelem és kétszeri hosszabbítás után 34-33-ra győztünk! Csodálatos és örökre felejthetetlen élmény marad a sok ismeretlen ember között drukkolni, együtt tapsolni, ordítani, magasba lendíteni a kezünket, amikor gólt lőttünk, vagy amikor Fazekas kifogta a mindent eldöntő hetest, amikor Nagy Laci átlőtt mindenki felett, és persze fujjolni, ha az ellenfél szabálytalankodott, vagy csalódottan legyinteni egy bekapott gól után… Nem számított, hogy nem ismerjük egymást, nem volt érdekes,

hogy ki-kicsoda, mindenki feloldódott, hiszen magával ragadta a meccs izgalma. Legutóbb a Velencei-tó partján rendezett Bogár-találkozón szurkoltam ilyen jót. Nem most volt, még az 1996-os foci EB-n, a négy közé jutásért küzdő horváth-német mérkőzésen, ahol a nagy tömegben szintén eufórikus hangulat uralkodott. Mára lezajlott minden jelentős esemény a sport, de az autós rendezvényeket illetően is. Kivéve az F1-et és még egyet, ami szintén a hazai Forma-1 pályát érinti: a Volkswagen magyarországi importőre által szervezett, október 13-i Golf találkozót szintén a Hungaroringen rendezik. Ez egy nagyon jó dátum. Mikor már azt hisszük, hogy mindent láttunk és hallottunk, ami a hazai VW szcénában az idén történt, akkor jön a ráadás, a slusszpoén, egy olyan rendezvény, amin minden golfosnak, minden Volkswagen rajongónak, sőt minden autók iránt érdeklődőnek ott a helye. Ha valahol, akkor hát ezen a találkozón a sporteseményekhez hasonló közösségi élményben lesz részünk, hiszen a márka rajongói lakják be majd a Forma 1-ből ismert paddock-ot, Golfok köröznek majd a ringen, s számtalan VW tölti meg a parkolókat. Az autós programok mellett, nekünk, gyerkőcökkel érkező „fehérnépnek” is

minden jóban része lesz a gyermekprogramok révén, és még az is lehet, hogy immár nem az anyós ülésen ülve indulunk haza, hanem a tombola fődíjával, ami a Golfok első generációjából kerül ki… Ha esetleg már kimerült az idei büdzséből a találkozókra elkülönített forrás, akkor sincs semmi gond, hiszen erre a rendezvényre képletes, százforintos belépővel lehet bejutni, amihez az első ötezer vendég még tombolajegyet is kap. Találkozunk tehát október 13-án a Hungaroringen, ahol a minden jó tetejében még mi is ott leszünk! ; )

Molnár Rita

V W d e p o 2 012 /10

VWD134.indd 3

3

2012.09.20. 10:46


INFO

Új korszak veszi kezdetét a Volkswagen számára Golf modellje hetedik generációjával, hiszen Wolfsburgban első ízben született autó az iránymutató modulrendszerű keresztirányú platform alapjain, immár ennek lehetőségeit is kihasználva a lehető legjobb Golf megalkotásában.

ITT A GOLF HETEDIK GENERÁCIÓJA SZÖVEG, FOTÓ: V W AG

V W d e p o 2 012 /10

VWD134.indd 11

11

2012.09.20. 10:47


INFO

A

z eredmény egyértelmű: noha az új Golf még tágasabbá, biztonságosabbá és kényelmesebbé vált, saját tömege kiviteltől függően akár 100 kilogrammal is elődjéé alatt alakulhat, s két új motorcsaládjával üzemanyag-fogyasztása és károsanyagkibocsátása is akár 23 százalékkal mérséklődhet. Az innovatív könnyűszerkezetes építés alkalmazásával visszafogott saját tömeg az üzemanyag-fogyasztás jelentős csökkenésében mutatkozik meg. – Hat generáció Golf – 1974 és 2012 között. Ez a 38 éves folyamatos siker, és 29.130 millió példányban eladott világ bestseller, mely rendkívül nagy gazdasági tényező, garantálja a munkahelyek biztonságát és tükrözi a műszaki fejlődést – mondta Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG elnöke a berlini Nemzeti Galériában megtartott sajtóbemutatón.

12

VWD134.indd 12

Jó példa erre az egyik benzinmotoros modell: az új Golf 1.4 TSI erőteljes, 103 kW/140 LE teljesítményű, s a hengerlekapcsolás rendszerével működő erőforrása átlagosan 4,8 liter üzemanyaggal is beéri 100 kilométerenként (széndioxid-kibocsátás: 112 g/km). Az egyik dízel példáján: a TDI-aggregátok világába a 77 kW/105 LE teljesítményű változat kínál kedvező belépési lehetőséget, mégpedig 100 kilométerenként csupán 3,8 literes átlagfogyasztás, illetve kilométerenként 99 gramm széndioxid kibocsátása mellett. Műszakilag az új Golf olyan új technikáival tűnik ki, mint például proaktív utasvédelme, fáradtságérzékelő funkciója, városi vészfékezési funkcióval kiegészített „Front Assist” biztonsági rendszere, valamint már alapkivitelben kínált, s a személyi sérüléssel járó balesetek átlagosan mintegy negyedét megelőzni képes szekun-

der ütközésvédelme (Multikollisionsbremse; MKB). A mindeddig immár több mint 29 millió példányban készült Golf így legújabb generációjában is az alsó-középkategória fejlett technikáinak egyik fő hordozójává, s a világ egyik legkorszerűbb autójává léphet elő. A saját tömeget akár 100 kilogrammal is mérsékelve megfordítani a múlt úgynevezett tömegspirál-folyamatát – mégpedig az autó alternatív anyagokkal való drágítása nélkül – valódi technikai mestermunkának számít az alsó-középkategóriában. Csupán egyetlen adat annak érzékeltetésére, mit is jelent napjaink autóiparában 100 kilogramm megtakarítása: az új alapmotorként szolgáló 1,2 literes benzines (TSI) erőforrás önmagában 112 kilogrammot nyom. A Volkswagen tehát – tíz százalék híján – csaknem egy teljes motor tömegét megspórolta, a Golf hetedik nemzedéke

V W d e p o 2 012 /10

2012.09.20. 10:47


így nagyjából 1997-es negyedik generációja tömegadatait hozza vissza. Egy évről-évre világszerte százezres nagyságrendben értékesített autó ilyen módon mindegyik földrészen, s hosszú távon is hatékonyan javíthatja a klímavédelem mérlegét. Becslések szerint az új Golf család tagjai – a teljes motorpalettára átlagosan 13,9 százalékkal alacsonyabb széndioxid-kibocsátással számolva – egyedül Európában évente 119 ezer tonna széndioxid kibocsátását előzhetik meg. Az ilyen jellegű és nagyságrendű előrelépések természetesen nem maguktól születnek, hanem előrelátó és hosszas előkészítés eredményei, mégpedig innovatív járműkoncepció, az alkalmazott anyagok optimális megválasztása és megmunkálása, valamint progresszív termelési módszerek formájában. A minden egyes megtakarítható grammért

folyó kitartó vadászat azonban semmiképpen sem eredményezheti azt, hogy az egyik területen elért fejlődés visszalépést jelentsen egy másikon. A Volkswagen pedig e tekintetben is egyértelműen bizonyítja, hogy a Golf minden eddiginél hatékonyabban szolgálja a fejlődés „demokratizálódásának” folyamatát, illetve az egészen a legapróbb részletekig terjedő tökéletesség erényét. Mindez térkínálatának jelentős bővülésén (még tágasabb hátsó lábtér és 30 literrel nagyobb csomagtér) éppoly jól érzékelhető, mint iránymutató, új biztonsági berendezésein, kifinomult ergonómiáján, illetve információs és szórakoztató rendszerei teljes egészében új fejlesztésű világán. A Golf 4.255 milliméteres hosszúsága 56, míg 2.637 milliméteres tengelytávja 59 milliméterrel múlja felül elődje megfelelő méreteit. Mindemellett első tengelyvonala is 43 milli-

méterrel előbbre került, új méretei így együttesen még sportosabb arányokat, még hatékonyabb ütközésvédelmet és optimális térkihasználási koncepciót kölcsönöznek számára. Az új Golf 28 milliméterrel alacsonyabbá (1.452 mm) is vált, fejtere azonban továbbra is igen bőségesnek számít. Kívül aerodinamikai tulajdonságai élvezik mérsékelt magassága előnyeit, 0,03 négyzetméterrel kisebb a homlokfelülete, illetve tíz százalékkal alacsonyabb a légellenállása (cw x A), a Golf BlueMotion 0,27-es légellenállási együtthatójával (cw) egyértelműen kategóriája legjobbjai közé tartozik. Az új Golf szélessége 13 milliméterrel, 1.799 milliméterre nőtt, elöl nyolc, hátul hat milliméterrel szélesebb nyomtáv mellett. E további milliméterek eredményeképpen a Golf hetedik generációjának tagjai még stabilabb kiállással jelenhetnek meg az úton.

V W d e p o 2 012 /10

VWD134.indd 13

13

2012.09.20. 10:48


ORTYA D INEFPO

FANATIC

Sokaknak ez a kifejezés mára egyet jelent az év legnagyobb Volkswagen Konszernes bulijával. Nemhiába, S Z Ö V E G : E R D E I R E N Á T A , F O T Ó : B Á L- N A hiszen ez az az ö sszejövetel, amire az ország összes szegletéből érkeznek a magyar vasak és gazdáik. Az augusztus 20-i hétvége mindig várva-várt esemény „társadalmunkban”, ilyenkor benépesül a Sport Beach, s a találkozóból egy hatalmas buli-hétvége kerekedik ki.

22

VWD134.indd 22

V W d e p o 2 012 /10

2012.09.20. 10:49


E

z 2012-ben sem volt másképp: több száz Volkswagen, ugyanennyi sör, még több feles, rengeteg fanatikus és milliónyi élmény, amivel számolhattunk idén. Voltak, akik a nyaralásukat is a kempingben töltötték, így már hétfőn megérkeztek, de csütörtöktől a többiek is követték őket. Már ekkor látszott, hogy ismét megtöltjük a placcot, s ez pénteken be is bizonyosodott. Ám innentől nem volt megállás! A hétvégi napi rutin valahogy így nézett ki: szörnyű másnapos ébredés, reggeli, „Mi történt az éjjel?” válaszkeresés, majd irány a strand, később kocsimustra,

beszélgetés, sütögetés a parton, végül parti kifulladásig . De a Szervezők gondoskodtak némi változatosságról is! Volt felvonulás a tó körül, tájékozódási verseny, „Leg” versenyek szakmai zsűrivel, vizespóló verseny a férfi és női szemeknek is egyaránt kedvezve; hifi és kipufogó hangnyomás-mérés; sörváltó 2.0 oltári csapatjátékkal és balerinákat meghazudtoló mozgáskultúrával; s hogy ne csak sörhasra gyúrjunk: alkatrész-dobás és ügyességi, valamint a már kötelező, ám annál élvezetesebb vízi tréningek… Szóval itt csak az nem érezte jól magát, vagy unatkozott, aki nem vett

tudomást a külvilágról! Hisz’ rengeteg szép és különböző stílusban megépült konszern autót láthattunk, és persze a régi barátok is ott voltak velünk, így már a programok nélkül is minden adott lett volna egy hangulatos találkozóhoz. Bár voltak dolgok, melyek megosztották a résztvevők táborát. Az egyik: a részvétel előregisztrációhoz volt kötve. Aki nem volt rest ezt megtenni, simán bejutott. Az ellenkezők, lázadozók pedig vagy hosszú hadakozás után, vagy egyáltalán nem tudtak behajtani! Ne feledjétek: ezt a Szervezők a Ti érdeketek-

V W d e p o 2 012 /10

VWD134.indd 23

23

2012.09.20. 10:49


Gyári- és utángyártott alkatrészek, boxermotorok javítása és teljes felújítása Merki Istvá v n Nyíregyháza, Ady d E E. utca c 26. 42/460-241 www.merki.hu merki@t-online.hu 44

VWD134.indd 44

V W d e p o 2 012 /10

2012.09.20. 10:54


A VW DEPO KLASSZIKUS VOLKSWAGENEKET, AUDIKAT BEMUTATÓ MELLÉKLETE

Egy fotó erejéig, már szerepelt Lakatos úr a VW Depóban: Kovács úrhoz hasonlóan ő is megvette élete második autóját, az új négyes Golfot, de nem lett hűtlen élete első autójához sem. Most arról adunk hírt, hogy…

LAKATOS ÚR FELÚJÍTOTTA ÉLETE ELSŐ AUTÓJÁT S Z Ö V E G : L A K A T O S J Ó Z S E F, F O T Ó : V W D E P O

V W d e p o 2 012 /10

VWD134.indd 25

25

2012.09.20. 10:50


VW

36

VWD134.indd 36

depo e d

V W d e p o 2 012 /10

2012.09.20. 10:52


V W d e p o 2 012 /10

VWD134.indd 33

33

2012.09.20. 10:51


34

VWD134.indd 34

V W d e p o 2 012 /10

2012.09.20. 10:52


VW

d depo e

V W d e p o 2 012 /10

VWD134.indd 35

35

2012.09.20. 10:52


Klub hírek

MAGYARORSZÁGI BOGARASOK KLUBJA

Iroda: Bp. 1084 Német u. 23. • Fax: +361-217-2830 • Mobil: +3630-295-5474 • Web: www.bogarasok.hu www.kedvezmenyesbiztositas.hu • E-mail: bogarasok@bogarasok.hu • Számlaszám: 10700543-42143202-51100005

MBK 2013. ÉVI PROGR AMOK , ÉRTESÍTŐ LEVELEK OK TÓBERBEN ÉRKEZNEK Kedves Klubtagok! Október első napjaiban fogjuk postázni a 2013-as értesítő leveleket és a tagdíj csekkeket. Kérjük minden kedves tagunkat, ügyeljen a befizetési határidők betartására, ami a tagdíjak esetében november 15, a biztosításoknál általában december 31, tekintettel arra, hogy tagjaink többsége ú.n. naptári évfordulós szerződéssel rendelkezik. Az évközi évfordulós szerződéseknél is ugyanígy figyeljünk a befizetési határidőkre! A türelmi idő 60 nap, de csak ha az éves ütemezésnek megfelelő díj befizetésre került. A biztosító sok esetben külön csekket küld, baleseti adóról, vagy elszámolási időszakra vonatkozó töredék díjról, ezeket is rendezni kell. Amennyiben csekk nem érkezik postán a fizetési kötelezettség akkor is fennáll. Ezesetben utalni kell a biztosító számlájára, közleményként feltüntetve a jármű rendszámát, és a szerződésszámot. Amennyiben nem saját számláról történik az utalás, a közleményben a szerződő (klubtag) nevét is fel kell tüntetni. 2013-as találkozók időpontját és helyszínét is ebben a levélben fogjuk közölni, a változás jogának fenntartásával. A szervezést már megkezdtük, jövőre sok újdonsággal és a régi jól bevált programokkal várjuk kedves tagjainkat, és minden érdeklődőt, rendezvényeinken, a Rajzásokon! MBK elnöksége KKGF ÁLTAL ÁNOS HÍREK Kedves Klubtagjaink! Folyamatos díjfizetésű szerződéseknél a biztosító által küldött csekken lehet a biztosítást rendezni. Ennek hiányában a biztosítási díjat a biztosító részére utalni kell. Sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy még mindig sokan csak az első tavaszi olykor pedig már a sokadik nyári napsugarak megérkezése kapcsán, vagy egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy a járművükön a biztosítást és a tagsági díjat rendezzék. Nekik azzal a kellemetlen ténnyel kell szembenézni, hogy szerződésük díjnemfizetés miatt megszűnik. Újrakötésük csak ugyanannál a biztosítótársaságnál, fedezetlenségi díj megfizetésével lehetséges. Emiatt minden nap számít, tehát kérjük, hogy aki nem rendezte a biztosítási díját, az a lehető leghamarabb keresse fel a Klub Irodát, és kösse újra a szerződését. Fontos tudni, hogy a „ha nem használom a járművet” az nem mentesít a kötelező biztosítás fizetése alól. Ugyanígy „ha nincs rajta műszaki vizsga” akkor is díjfizetésre kötelezett az üzembentartó. Amennyiben valaki a járművet tartósan nem használja, úgy azt ki kell vonni a forgalomból (okmányirodában) és a kivonást jelezni a klub és a biztosító felé. Ekkor lehet időszakosan a KKGF díjfizetést szüneteltetni. Kérjük kedves klubtagjainkat, ha bármilyen segítségre van szükségük, jelezzék felénk!

Mindenképpen kerüljük el a fedezetlenségi díjjal vagy a kedvezmény elvesztésével járó kellemetlenségeket! E-mail: bogarasok@bogarasok.hu Tel.: 0630-295-5474 Azon tagjaink, akik nem kapták meg a befizetési csekket, tagdíjukat átutalással is rendezhetik: Magyarországi Bogarasok Klubja CIB BANK 1070054342143202-51100005 számú számlájára. Kérjük, akiknek tagdíj elmaradásuk van 2012-re, mindenképpen rendezzék a kedvezményes biztosítás fenntartása érdekében! Balesetmentes közlekedést kívánunk! MBK Klub Iroda KLUB IRODA NYIT VATARTÁSA Kedves Klubtagjaink! A Klub Irodában folyamatosan várjuk a biztosítási problémákkal, vagy egyéb kérésekkel hozzánk fordulókat! Hétfő: 16:00 – 20:00 Kedd: 08:00 – 12:00 Szerda: 16:00 – 20:00 Csütörtök: 10:00 – 14:00 Péntek: 8:00 – 12:00 Nyitvatartástól eltérő időben előzetes bejelentkezést kérünk! Fax: +36-1-217-2830 (automata fax) E-mail: bogarasok@bogarasok.hu Weboldalak: www.bogarasok.hu www.kedvezmenyesbiztositas.hu Tel.: +3630-295-5474 (Iroda) Tel.: +3630-948-8841 (Klubvezető) MBK elnöksége NEMZETKÖZI OLDTIMER MINŐSÍTÉSEK CSAK KLUBTAGOKNAK Kedves Klubtagok! 2010.01.01-től új rendszer lépett életbe a veterán járművek minősítése terén. A magyar MMB ( Muzeális Minősitő Bizottság ) minősítése mellett a Nemzetközi Veteránjárműves Szövetség a FIVA minősítését is megszerezhetik klubtagjaink. A FIVA minősítés 10 évre szól, ennek birtokában kétszer öt évre lehet Magyarországon érvényesíttetni járművünkre. Minősített járművek esetében a műszaki érvényességet (műszaki vizsgát) öt évre meg lehet szerezni! Jelentkezés: Szepes Gábor, bogarasok@bogarasok.hu , +3630-948-8841 A nemzetközi minősítés helyszíne Budapest, ideje a

jelentkezések függvényében változik. A minősítésre műszakilag, esztétikailag alkalmas járművel lehet jelentkezni. Figyelem! Korabeli, dokumentációval igazolható egyediesítések megengedettek. (Korabeli tuning, kiegészítők, custom megoldások) A korlátozások alóli felmentést a forgalmi engedélybe be lehet vezettetni, így az ezt követő műszaki vizsgákon, illetve közúti ellenőrzésnél igazolható minden korabeli extra, sport, vagy verseny célú átalakítás: – kormány kerék (sport, klasszikus fa stb.) – egyedi keréktárcsák (vas, könnyűfém stb) – egyedi kipufogó rendszer (zajkorlátozás alóli felmentése) – egyedi világító és jelzőberendezések (E-jelzés nélküli: szimmetrikus fényszóró, piros hátsó búra, karos irányjelző stb.) – motor tuning (gyújtás, karburátor, üzemanyag ellátó rendszer) – kabriolet átalakítás (amennyiben szériában abban a korban gyártották: APAL, Karmann stb…) Figyelem! A MAVAMSZ tájékoztatása alapján: FIVA minősítés kedvezményének változása 2011. július 1-től A Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség tájékoztatja tagságát, valamint minden érdekeltet, hogy a 2011. március 26-án megtartott Közgyűlés módosította a járművek FIVA minősítés kedvezményeinek rendszerét. 2011. július 1-től a FIVA minősítés mindenkori díjából a MAVAMSZ tagság alapján évente 10-10% kedvezmény illeti meg a tagszervezeti tagot, aki folyamatos tagságát visszamenőleg igazolja, vagy visszamenőleges igazolás hiányában azt előre megváltja. Tekintettel arra, hogy a kedvezmény maximális összege a FIVA minősítés díjának 50 %-áig terjedhet, a minősítés időpontjától számítottan maximum öt éves folyamatos tagsági viszony vehető figyelembe. A kedvezményes rendszer alapján egy éves tagsági viszony 10%, kettő éves 20%, három éves 30%, négy éves 40% és öt éves tagsági viszony 50% kedvezményt biztosít. Az átalakított kedvezmény-rendszerrel a MAVAMSZ közgyűlése azt kívánta biztosítani, hogy a Szövetség mellett hosszabb távon elkötelezettséget vállalók részesüljenek növekvő mértékű kedvezményben. Azon tagjaink részére, akik már rendelkeznek FIVA minősítéssel, a 2012-es MAVAMSZ tagságról szóló befizetési csekkeket postáztuk. MBK elnöksége GOLF TAL ÁLKOZÓ – 2012.10.13. HUNGARORING Kedves Klubtagok! Klubunk közreműködésével, a Volkswagen magyarországi importőre a Porsche Hungaria szervezésében Golf Találkozó lesz 2012. október 13-án a Hungaroringen. A rendezvényre már lehet regisztrálni. www.golftalalkozo.hu MBK elnöksége

www.kedvezmenyesbiztositas.hu

V W d e p o 2 012 /10

VWD134.indd 45

45

2012.09.20. 10:54


YP DEPOT

„Ez az AUDI AG történelmi munkásságának egyik legérzelmesebb pillanata – számunkra felkerült az i-re a pont.” – hangsúlyozta Thomas Frank, az Audi Tradition igazgatója. Néhány héttel ezelőtt az autógyártó visszavásárolta a rendkívül ritka Auto Union Ezüstnyíl egyik példányát, amely még az eredeti alkatrészekből áll.

A Mercedes-Benz és az Auto Union Ezüstnyilai mércének számítottak 1934 és 1939 között a versenypályákon, végsebességük könnyedén elérte, sőt túl is szárnyalta a 300 kilométer/órát is. Ennél még a mai Formula-1 autók sem gyorsabbak! Ezen autók és kormányosaik iránti csodálat alapja a korukat megelőző kiváló technológia és a bátorság, amely a következő pilótanemzedékekből a mai napig a legmélyebb tiszteletet váltja ki. A legendás Bernd Rosemeyernek 25 évesen sikerült megkaparintania az egyik Auto Union sokak által hőn áhított vezetőülését. Az 1936-os szezon volt élete legeredményesebb éve: Európa-bajnok, német bajnok és német hegyi bajnok lett. Egyetlen év leforgása alatt a fiatal német korának szupersztárjává nőtt. 1937-ben már nem sikerült az Európa-bajnoki cím megtartása, ám egy világrekordra még futotta. Elsőként törte át a 400 kilométer/órás sebességhatárt közúton egy Auto Union Typ C Stromlinie volánja mögött. 1938-ban a következő rekord utáni hajsza lett a végzete. Kereken 440 kilométer/óra tempónál egy hirtelen széláramlat elkapta autóját és letaszította az útról. Halálhíre nagy megdöbbenést váltott ki, az Auto Union ezután többet nem is vett részt rekordkísérletekben.

52

VWD134.indd 52

AZ UTOLSÓ EZÜSTNYÍL SZÖVEG, FOTÓ: AUDI AG

V W d e p o 2 012 /10

2012.09.20. 10:56


EZ LESZ

VW

2012/11

depo d

Megjelenik minden hónap 28-31-én, a WendellPress kiadásában

(135. szám)

A következő VW depo 2012. október 31-én jelenik meg!

Ára: 990 Ft. Előfizetve: 665 Ft Előfizetési díj: 7.980 Ft (12 lapszámra) Szerkesztőség: 3104 Salgótarján, Pf. 8. Tel./fax: (32) 441-603 Infoline: (30) 323-5840 www.vwdepo.hu Email: info@vwdepo.hu Kiadó, lapigazgató: Vendel Lajos Főszerkesztő: Vendel Attila Felelős szerkesztő: Molnár Rita Munkatársak: Enyedi Zsolt, Gudász Gábor, Jávor Tamás, Roland Erne, Stephan Szantai, Szepes Gábor Fotó: WendellPress és a jelzett szerzők Tervezőszerkesztő: László Zsuzsa Huneyman

Tüzes vas hidegből, fagyból származva – Golf 4 optikai hangsúlyokkal

Logó: Tóth Endre Nyomda: BLACKPRINT Nyomdaipari Kft. Felelős vezető: Fekete Attila ISSN 1587-3633 © 2001 Minden jog fenntartva WendellPress Terjesztés: Lapker Rt. WendellPress Megrendelhető a kiadó címén Külföldre előfizethető a Hungaropress Kft-nél: H-1097 Budapest, Táblás u. 32. Tel.: (36-1) 348-4064 Fax: (36-1) 348-4050 Email: elofizetes@hungaropress.hu +36-1-348-40-64

1973 óta autós pályán – Rimócziék versenyszellemben épült Bogara

Hirdetésfelvétel: a kiadó címén A VW depóban megjelenő fényképek és írások felhasználásához a kiadó engedélye szük séges. Olva só nk i figyelmébe ajánljuk, hogy lapunk szerkesz tési, nyomdai munkálatai két hónapnál több időt vesznek igénybe. Kérjük, hogy ezt a tényt a küldött anyagoknál vegyék figye lembe. Nem kért kéziratot csak felbélyegzett válasz boríték ellenében küldünk vissza. A lap írásaiban kö zölt információk pontosságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A VW depo a Volkswagent használó tulajdonosok, vezetők, rajongók lapja. A magazin független a márka magyarországi importőrétől, forgalmazóitól, vagy bármi lyen klubtól, szer vezet től.

Csak egy olcsó autót akart, aztán milliós kiadás lett belőle… azóta viszont mindenki őket fotózza

66

VWD134.indd 66

V W d e p o 2 012 /10

2012.09.22. 10:56


www.volkswagen.hu

Golf találkozó: október 13., Hungaroring Ha te is szeretnél résztvenni a munkában, vagy csak jobban megismernéd, hogyan épül fel az autód, akkor rendelj a szervizkönyvekbôl!

Magyaro

rszági Go

lf VII prem

ier!

A többiek már regisztráltak. Tedd meg Te is! Az autózás szerelmesei részére ajánlott, a Volkswagen rajongók számára kötelező program lesz az október 13-i találkozó, ahová az előzetes regisztrációk alapján ezernél is több Golf várható. A mogyoródi pályán az eddigi hat generáció modelljei mellett Magyarországon első ízben lesz megtekinthető a Golf VII! Az érdeklődők természetesen nem csak Golffal érkezhetnek, gépkocsi márkától és típustól függetlenül mindenkit örömmel várunk a helyszínen, ahol számos programmal várjuk

A kiadványok mintegy 200 oldal terjedelemben foglalkoznak az egyes típusokhoz kapcsolódó jármûrészek ki- és beszerelésével, javításával, beállításával, mint pl. motor, szelepek, üzemanyagellátás, tengelykapcsoló, sebességváltó, futómû, fékek, kormánymû szerelési rajzaival, beállítási adataival, valamint elektromos berendezéseivel, kapcsolási rajzaival. Négyszáznál több ábra szemlélteti, lapról-lapra haladva részletezi azokat a mûveleteket, melyeket egy mûszaki érdeklôdésû autós gépkocsiján elvégezhet.

a látogatókat, így garantált, hogy a család minden tagja jól érzi majd magát. Regisztrálj most a www.golftalalkozo.hu oldalon, gyere el a rendezvényre, és nyerhetsz egy Apple iPad 3 készüléket. Természetesen a találkozó többi résztvevőjéhez hasonlóan a tombola fődíját, a Golf I-est is megnyerheted. Találkozzunk október 13-án, a Hungaroringen!

A könyvek most egyenként 4.480 Ft + postaköltség áron megrendelhetôk:

VW

depo e d

M Megrendelés: 006 30 323 01 02 iinfo@vwdepo.hu 33104 Salgótarján Pf. 8.

Rendelje meg a könyveket online webáruházunkban: www.vwdepo.hu

KISK-VWS-019-12_VW talakozo sajto 212x280 04.indd 1 Borito_134.indd 2

2012.09.21. 14:32:29

2012.09.22. 10:58


*

*

990 Ft

Borito_133.indd 1

2012.08.27. 21:05


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.