Issuu on Google+

vizitkártya Látogatás az

Első Magyar Nem láttam még ehhez fogható gyűjteményt! – kiáltott fel Wim van der Weiden, Az Év Európai Múzeuma díj zsűrijének elnöke, amikor a felújított vízimalom kiállítótérré komponált enteriőrjébe lépett. – Nem láttam még ilyen gyűjtőt – gondoltam magamban a falu kocsmájának árnyas udvarán, Vörösváry Ákossal, a Látványtár egyik alapítójával beszélgetve –, akinek élete ennyire sorsszerűen kapcsolódik a gyűjtött tárgyakhoz; röviden úgy is mondhatnám: sorsa maga a gyűjtés.

Ahogy Vörösváry Ákost a malmában teremrõl teremre járva, a galériák lépcsõin fel és le követem – amint különbözõ ajtókon nyit be, válla felett belátok én is a raktárrá módosult szobákba –, kezdem érteni, hogy gyûjteni valójában így, születéstõl halálig érdemes, még ha az ember lassan ki is szorul privát tereibõl kedves tárgyai jóvoltából… – Ez van mindenütt, a lakásunkban és a hajdani szülõi házban is – szabadkozik gondterhelt mosollyal Ákos, akitõl aztán családi történeteket hallgatok a cserépkályhás, biedermeier és art deco bútorokkal be-

78 Lakáskultúra

DARABOS GYÖRGY FELVÉTELEI

Látványtárban

rendezett otthonos kiállítótérben, antik vitrinszekrényekben sorakozó kincsek közt, és lassan kirajzolódik egy polgári család élete-értékrendje, ahol apáról fiúra szállt a különös képesség: a szépen élni mûvészete. Történt ez abban a családban, ahol már a nagyapa, Till Gergely preparátormester személye is különös inspirációt jelentett a fogékony unoka indíttatásában, a természettudományos érdeklõdés és a kora gyermekkori gyûjtemények megszületésében. – Gyerekkorom óta vagyok gyûjtõ, mondhatni annak születtem – emlékszik vissza Ákos, aki szerint saját élete maga a sponta-

neitás, ám visszanézve évtizedek eseményeit és sorsának segítõit, mintha mégis egyetlen cél felé tartó, rendezett dramaturgia szereplõi lettek volna mindahányan. Életében minden begyûjtött és „véletlenül hozzákerült” tárgy története visszakereshetõ, mint egy pontosan dokumentált storyboard (rajzos forgatókönyv) felvillanó képei. A vadászati szenvedélybõl született fegyvergyûjtemény, az abból vásárolt, egyedülálló, százdarabos Gulácsyrajzsorozat, a könyvügynöki országjárásból nõtt mély barátságok, a falun és városokban rótt kilométerek és az útközben

lelt „még jó lesz valamire” élmény-tárgyak, a pályája során kibontakozott újabb és újabb szerelmek és azok összes tárgyi relikviáinak szenvedélyes gyûjtése… A néprajzi és kultúrtörténeti gyûjtemények gyarapodása mellett aztán az 1970-es évektõl elérkezett a kortárs mûvekkel való elementáris erejû találkozás Kolozsváry Ernõ mûgyûjtõ otthonában, ami kiváló gyakorlóterepe volt a modern mûvészet elõítéletektõl mentes, nyitott szemléletû elfogadásának, a kortárs mûgyûjtésbe való megmerítkezésnek, a gyûjtõkkel és mûvészekkel való sorsszerû találkozásoknak.

Lakáskultúra 79


vizitkártya

Az otthonról hozott gyûjtõszenvedély meghatározó forrása az az egyedülálló pipagyûjtemény volt, melyet az édesapa, Vörösváry László örökített tíz gyermekére. Az 1989-es Néprajzi Múzeum-béli kiállítást még megérhette a könyvkiadó-tulajdonos családfõ, de a tárlat bontása, továbbéltetése és bõvítése már Ákosra maradt, és azóta is terveinek része. Már papírra vetve, hivatalos engedélyek birtokában várja a támogatókat a malom mellé építendõ épületszárny, a feltehetõen legnagyobb hazai magánkézben lévõ dohányzástörténeti gyûjteményt összefoglaló „Nagy Pipamúzeum”.

80 Lakáskultúra

És mivel a gyûjtemények évtizedek alatt saját természetüknél fogva magát a gyûjtõt is képesek sodorni, felkapni és elrepíteni új helyszínekre – akár egy végzetes szerelem –, Ákost is így vitte legutóbbi szenvedélye, a szõlészet-borászat ide, a Tapolcai-medence legszebb hegyének lejtõire. A Csobánc lábánál kezdõdött két-háromlaki élete a nyolcvanas évek elején. A városi lakás, a szõlõhegyi présház és a falusi lét közt ingázva, a gyûjteményt tovább gondozva, raktározva, fõvárosi és európai hírû kiállításokra kölcsönözve, újfajta, rendhagyó csoportosí-

tással és installációs megoldásokkal kísérletezve, immáron társával, Gyökér Kingával összekapaszkodva. A Vörösváry-féle tárlatok lassan országos és nemzetközi hírnevûvé, ismertségûvé lettek, mûvészek és mûvészetkedvelõk találkozóhelyévé váltak, és körvonalazódni látszott egy megfelelõ helyszín, egy állandó gyûjtemény-tár létrejötte. Ez az erõsödõ, lelki és tárgyi rendezettségre való igény aztán egyszer csak találkozott az addigra már Ákos tulajdonában álló és rendeltetésére várakozó hellyel! A néhány évvel korábban, minden konkrét cél nélkül megvásá-

rolt épület, a húsz éve tetõszerkezet nélkül omladozó egykori gabonaõrlõ malom már a 17. században is itt állt az Eger patak vizén, egykor több települést is kiszolgálva. Az 1990-ben kezdõdõ felújítást – ami a hagyományõrzés mellett totális átépítést is jezlentett – Mújdricza Péter vezette, aki egykor, frissen végzett építész-mûtörténészhallgatóként speciális múzeumi gyakorlaton vett részt Ákos gyûjteményekkel zsúfolt lakásán. Évtizedek múlva, szinte folytatva az egykor megkezdett baráti beszélgetést, együtt találták ki a rendhagyó kiállítótér gondolatát, az eredeti malomszinteket jelzõ,

nyitott galériarendszert, az ívesen hullámzó parapet-korlátokat, a fehér mészkõ-falakhoz illeszkedõ látványos fenyõgerendázat acélcsöves merevítéseit, a bejárathoz épített koldusállást, a kétszintes hídház kiállítószobáját. Megálmodták és hét év alatt kivitelezték a Látványtár Kiállítóházát, ezt a összkulturális szentélyt, amelyben a váltakozó koncepciójú tárlatok éppúgy helyükre kerültek, mint a jazz- és komolyzenei koncertek, a mûvészettörténeti elõadások és szimpóziumok, a performanszokkal ízesített kiállításmegnyitók, vagy éppen a messzi környéken híres Márton-napi falusi vígasságok…

Itt, a cikk végén, ezennel megkövetem olvasóinkat, akiknek talán némi hiányérzetük támad az õszi napfényben fürdõ diszeli táj, a gyönyörû malomépület, és a kiállítás tárgyainak-mûalkotásainak fotóit csodálva, hiszen nem kaptak részletes felsorolást a látnivalókról, még a legfrissebb, Életöröm címet viselõ tárlatról sem… Higgyék el, megpróbáltam, de lehetetlen. Azt ajánlom inkább, kiránduljanak el Tapolca-Diszelbe, mert mindezt a saját szemükkel-szívükkel kell látniuk. BÖJTÖS KINGA

Lakáskultúra 81


Látogatás az első magyar Látványtárba