Requiem

A Márkushegyi bánya végnapjai, avagy requiem a bányászatért.

Egy kis visszatekintés: A 70-es években meghirdetett és látványosan beharangozott „Eocén program” keretében kezdődött a Márkushegyi Bányaüzem kivitelezése a lejtősakna munkálataival. A Vértes-hegység nyugati felében, Oroszlány, Pusztavám és Bokod között elhelyezkedő bánya 1981. április 1-jén kezdte meg működését.

A földalatti vágatok teljes hossza több mint 50 km. A 400-500 méteres mélységben kitermelt barnaszén (fűtőértéke 16-21 MJ/kg), az oroszlányi erőmű ellátását biztosítja.

Márkushegy Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája, mely az év végén bezár. Ez összesen 675 ember munkahelyét érinti és egy évszázados szakma halálát jelenti annak ellenére, hogy van még lehetőség a bányában, hiszen 15-20 évre előre "meg van kutatva".

Magyarország kötelezettséget vállalt a bánya bezárására, amikor az Európai Uniótól engedélyt kért a 2002 óta fennálló szénfillér támogatás folytatására. A szénfillér a versenyképtelen szénbányák bezárására adott támogatás, amelyet már 2002-től beépítettek az áram árába.

A létszám leépítés fokozatos, a bánya bezárásához, a terület helyreállításához, a föld alatt és felett elvégzendő rekultivációs munkákhoz még néhány évig szükség van a bányászokra.

Emlékezés: A bánya veszélyes üzem. Elborzadva hallgatjuk a híreket a külföldi bányaszerencsétlenségekről, de hatványozódik a megdöbbenésünk és együttérzésünk, ha hazai tragédiáról értesülünk.

Sajnos a Márkushegyi bányában történt az egyik legtöbb áldozattal járó, pusztító katasztrófa.

1983. június 22-ére virradó éjszakán, a környéken olyan ítéletidő tombolt, amilyenre a falu idősebb lakói sem emlékeztek.

A korabeli sajtó beszámolói szerint éjjel két óra előtt áramkimaradás volt, s leállt a főventilátor, megszűnt a szellőztetés, és ilyenkor felgyülemlik a metángáz, ezért a frontokból és vájatokból kihozták a bányászokat olyan vájatokhoz, ahol természetes légmozgás volt.

Hajnali négy óra tíz perckor történt a sújtólégrobbanás, ami szénmonoxid betöréssel is együtt járt. Az érintett munkaterületen 94-en dolgoztak. A bányamentők teljes erővel, nagy apparátussal azonnal megkezdték s a déli órákra fejezték be a munkálatokat. Harminchét bányász életét vesztette, öt súlyos és tizenkét könnyebb sérültet kórházban ápoltak.

Az elbeszélések alapján, az áram-visszakapcsolása során keletkezhetett szikra, és ez okozta a sújtólégrobbanást.

A bányászok mondták: "Azt a napot fejünkből és lelkünkből soha nem lehet kitörölni"

Bányalátogatás: Ha közelebbről szeretnéd megismerni a bányászok mindennapi életét, akkor vegyél részt egy bányajáráson.

Az első lépés a biztonságtechnikai oktatás, melynek során az általános szabályokon kívül, bemutatják az önmentő készülék használatát is, mely a szénmonoxid mérgezés ellen véd.

Oktatás után megkapod a fejvédő kobakot és irány az öltöző. Az összefirkált, leharcolt vasszekrények ajtain száradó törölközők, az ablakok alatt horpadt fűtőtestek látványa fogad.

Itt, beöltözöl a melósruhába: hosszú alsógatya, alsóing, zubbony, nadrág, kapcarongy és gumicsizma, majd indulhatsz a lámpakamrába.

Itt megkapjuk a bányászlámpákat, melyek övre akasztható, közel egy kilogrammos akkuval felszerelt készülékek, és az egyéni mentőfelszerelést, a csutorás, orrcsipeszes levegőszűrőt, a szénmonoxid kiszűrésére. Érdemes a zsebedbe dugni egy palack vizet is. Mire ezt mind magadra szereled, már el is fáradtál, pedig most kezdődik a bányajárás.

A szokatlan gumicsizmában elbotorkálunk a 40 ember szállítására alkalmas lifthez, a "kas" – hoz. mely alig fél perc alatt teszi meg a lefelé vezető több mint 300 métert. Indulásnál görcsösen kapaszkodunk a „majrévasnak” titulált fogantyúba, a fülünk pattog, a gyomor emelkedik, miközben a fejedre, illetve a fejeden lévő kobakra szivárgó vizek csepegnek.

Leérve légmentes ajtókon jutunk át, melyek fent még elektronikusan nyílnak, lejjebb már kézzel tartjuk a gumicsíkokkal légmentesített deszkakapukat. A kapuk segítségével terelik a levegőt a bánya legtávolabbi sarkaiba.

Tovább már csak gyalog vagy a „japánnak” nevezett futószalagra hasalva- fekve lehet haladni a fejtések felé. A szállítószalagot azért hívják japánnak, mert egykor japán gyártású gumiszalagot vásároltak hozzá. A bányászok rutinosan ugranak fel a szalagra, majd gyorsan lehasalnak.

Nekünk szerencsére megállították, de így sem volt könnyű felmászni.

Hangos dudaszó jelzi az indulást, a szalag meglódul, majd ahogy fokozatosan felgyorsul, a melledet és hasadat egyre erősebben dögönyözik a zakatoló fémgörgők. Az erős lejtés és a szalag időnkénti félrehordása miatt próbálsz belesimulni a gumiágyba, mely elég erőteljesen rázza a tested.

A párás meleg, a rezgés, no meg az izgalom miatt, folyik rólad az izzadtság. A szépségipar is alkalmazhatná a módszert. Több órás gyaloglás után, mivel a bányában nincs toalett, a visszaúton már erősen szorítani kell, hogy ne legyen baj.

Gyalogolunk a vágat huzatos félhomályában, fejlámpánkkal a földet pásztázva és óvatosan kerülgetve a szétdobált deszkákat, láncokat és gépalkatrészeket.

Iszonyú rendetlenség van a közlekedő útvonalon, elhajigált műanyag palackok, papírszemét és időnként kiálló vasdarabok is láthatók. Persze nem csak ezeket kell kerülgetni, a kobak gyakori koppanása jelzi, hogy a fejedre is vigyázni kell.

Két szállítószalagon is hasalunk, mire a front közelébe érünk. Kissé ijesztő a mennyezetet, bányásznyelven a „főtét” alátámasztó és néhol megroppant fagerendák látványa.

Már félholtak vagyunk a fáradtságtól, mire a tényleges munkahelyhez érünk, ahol a hatalmas tüskékkel borított jövesztő-gép belemar a szénfalba, majd a láncos vonszoló továbbítja a szenet a szállítószalagokhoz. Már a gépszörnyek látványa is elborzaszt, nem beszélve a zajról, a melegről és a szálló szénporról.

Minden tiszteletem az embertelen körülmények között dolgozó bányászoké, akik joggal hiányolják a szakmát korábban övező megbecsülést és nehezményezik a romló körülményeket.

A bérek képzettségtől, gyakorlattól és a teljesített műszakoktól függően 150 és 300 ezer Ft. körül vannak.

A bányászok keserűen mondják:” itt csak a hülyék dolgoznak, meg aki nyugdíjba megy"

A mintegy 3 órás bányajárás után szinte jártányi erőnk sem maradt, izzadt bőrünkbe beleívódott a szénpor, pedig csak elmentünk a bányászok munkahelyére, de nem dolgoztunk semmit.

Ők évtizedeken keresztül mindennap leszállnak az aknába vállalva a veszélyt és az igen mostoha körülményeket.

Sokkal nagyobb megbecsülést érdemelnének!

150-300 ezer Ft./hó

2014 szeptember

1,2 – 2,5 millió Ft./hó

készítette: vinpet