Valeyrac exotics 2017 ősz autumn

Page 1

valeyrac.exotics@gmail.com

MAGKATALÓGUS / SEED CATALOG 2017 ŐSZ / AUTUMN "Minden, amit a konyhakertünk elbír…"

Hobbink, és küldetésünk is az, hogy a hazánkban elfeledett, valamint a világ más tájain ismert, de hazánkban nem elterjedt élelmiszer-, gyógy-, és fűszernövényeket kipróbáljuk, hasznosítsuk, és lehetőségeinkhez mérten elterjesszük a Kárpát-medence kiskertjeiben is. Őstermelőkként mi magunk termesztjük növényeinket. Van közöttünk a Kertészeti Egyetemen oktató kutató, szakképzett kertész, és geográfus is, mégis műkedvelőként, saját kiskertjeinkben a legnagyobb alapossággal és figyelemmel gondozott és előállított szaporítóanyagokat kínálunk. Kertjeink az Alföldön, illetve a Gödöllői dombság területén találhatóak, így a nálunk beszerezhető fajtákat több féle HAZAI talajon és mikroklímán is kipróbáltuk. Vetőmagjaink csíraképességét rendszeresen teszteljük. Számunkra fontos a minőség, hisz mi magunk is ezeket a vetőmagokat használjuk. Kizárólag szabad beporzású, és tájfajtákkal foglalkozunk. Tehát a tőlünk beszerzett növények az adott faj tulajdonságait figyelembe véve otthon is szaporíthatóak, növényeink további generációk során is megőrzik fajtajellegüket. Our aim and legacy is to try, utilise and spread the long-forgotten edible plants, herbs and spices. In our team there is a researcher from the University of Horticulture, skilled gardeners and geographers. Our gardens are in various parts of Hungary, thus the seed you can purchase from us has been tried in the Temperate Zone. We check the reproductive ability of our seeds on a regular basis. Quality is highly important for us, since we use the same sowing-seeds. We solely use open pollinated, heirloom varieties which mean that the plants can be multiplied at home, they keep their characteristics over generations.

SZÁLLÍTÁSI MÓDOK / SHIPPING METHODS kód / code

szállítási mód / shipping method

ár / price

1

A

Személyes átvétel Fóton vagy Budapesten / Pick up in Fót or Budapest

0 HUF / free

2

B

Standard levél előreutalást követően / Standard mail without registration to Hungarian addresses

250 HUF

3

C

Ajánlott levél előre utalást követően / Registered mail to Hungarian addresses

500 HUF

4

D

Standard levél előreutalást követően KÜLFÖLDRE / Standard mail without registration WORLDWIDE

600 HUF / € 2

5

E

Ajánlott levél előre utalást követően KÜLFÖLDRE / Registered mail WORLDWIDE

2100 HUF / € 7

6

F

Postai utánvét belföldre

2200 HUF

1

fizetési módok / payment methods

Előreutalást elfogadunk bankszámlára, postai úton és Paypal-en is. / You can pay with bank transfer, or Paypal


TARTALOMJEGYZÉK / CONTENTS

PARADICSOMOK 4 TOMATOES ÉDESPAPRIKÁK 14 SWEET PEPPERS CSÍPŐS PAPRIKÁK 17 HOT PEPPERS PADLIZSÁNOK 24 EGGPLANTS FÖLDICSERESZNYÉK ÉS EGYÉB SOLANACEAE 25 GROUND CHERRIES & OTHER SOLANACEAE SÁRGADINNYÉK 26 MELONS GÖRÖGDINNYÉK 27 WATERMELONS UBORKÁK 28 CUCUMBERS TÖKÖK, CUKKÍNIK ÉS MÁS TÖKFÉLÉK 29 PUMPKINS, SQUASHES AND OTHER CUCURBITACEAE KUKORICÁK 30 CORN VARIETIES CUKORCIRKOK 32 SORGHUM VARIETIES AMARÁNTOK ÉS MÁS GABONAFÉLÉK 34 AMARANTHS & OTHER GRAINS NAPRAFORGÓ, OKRA, ZERGESZARV 37 SUNFLOWER, OKRA, DEVIL'S CLAW HÜVELYESEK 38 LEGUMINOUS VEGETABLES GYÖKÉRZÖLDSÉGEK 41 ROOT CROPS GUMÓK ÉS HAGYMÁK 46 TUBERS & BULBS KÁPOSZTAFÉLÉK ÉS KERESZTESVIRÁGÚAK 46 CABBAGES AND OTHER BRASSICACEAE

2


SALÁTÁK ÉS EGYÉB SALÁTANÖVÉNYEK 50 LETTUCES AND OTHER SALAD GREENS KÜLÖNLEGES ZÖLDSÉGFÉLÉK 56 SPECIAL VEGETABLES FŰSZERNÖVÉNYEK 56 CULINARY HERBS FAGYTŰRŐ GYÜMÖLCSTERMŐK 62 FROST TOLERANT FRUITS FAGYÉRZÉKENY GYÜMÖLCSTERMŐK 63 FROST SENSITIVE FRUITS EHETŐ VIRÁGOK 64 EDIBLE FLOWERS ETNOBOTANIKA 65 ETHNOBOTANY VIRÁGOK 67 FLOWERS ÉVELŐK ÉS FÁSSZÁRÚAK 69 PERENNIALS AND WOODY PLANTS FŰSZEREK 70 SPICES MEGRENDELŐLAP (minta) 71

ORDERING FORM (example) SZÍNKÓD / LEGEND Zöld színnel az új termékeket jelöltük / Newly listed varieties are on green backround ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK / GENERAL INFORMATIONS email: valeyrac.exotics@gmail.com Web: www.valeyracexotics.tumblr.com ; http.://facebook.com/valeyrac.ex ; instagram: @valeyrac.ex Postacím / Mail: Bihari Balázs, H-2151, Fót, Pf.:26., Hungary Telefon / phone: 0036205726689

3


MAGOK / SEEDS PARADICSOMOK / TOMATOES kód / code

kép / picture

fajta / variety

Nevelés / growing method 495 HUF egyéves kultúrában / annual € 1,69

db/csomag ár / price seed/pack

P 001

INDIGO ROSE

5

P 002

INDIGO ALMA / INDIGO APPLE

5

495 HUF € 1,69 495 HUF P 003

OREGONI KÉK / OSU BLUE

5 € 1,69 495 HUF

P 004

SVART

5 € 1,69 495 HUF

P 005

HELSING JUNCTION BLUES

5 € 1,69 495 HUF

P 006

BING CHERRY

5 € 1,69 495 HUF

P 007

BLUE PITTS

5 € 1,69 495 HUF

P 008

INDIGO KUMQUAT

5 € 1,69 495 HUF

P 009

WILDCARD BLUES

5 € 1,69 495 HUF

P 010

AMETHYST CREAM CHERRY

5 € 1,69 495 HUF

P 011

PANSY AP

5 € 1,69 495 HUF

P 012

JOLIE COEUR

5 € 1,69 495 HUF

P 013

BELLE COEUR

5 € 1,69 495 HUF

P 014

BLUE BOXING SHADOW DWARF

5 € 1,69 495 HUF

P 015

EDITH BERNHARD

5 € 1,69 495 HUF

P 016

STRIPES OF YORE

5 € 1,69

4

megjegyzés / comment

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

törpe növekedésű dwarf


495 HUF P 017

DARK GALAXY

5 € 1,69

P 018

495 HUF

ÉJKIRÁLYNŐ / KÖNIGIN DER NACHT / QUEEN OF THE NIGHT

5

BLUE AMBROSIA

5

€ 1,69 495 HUF

P 019

€ 1,69 495 HUF P 020

INDIGO RUBY

5 € 1,69 495 HUF

P 021

GLOSSY ROSE BLUE

5 € 1,69 495 HUF

P 022

BLUE STREAK

5 € 1,69 495 HUF

P 023

GYAPJAS KATA / WOOLY KATE

5 € 1,69 495 HUF

P 024

BLUE KEYES

5 € 1,69 495 HUF

P 025

BLUE ANGEL

5 € 1,69 495 HUF

P 026

KÉK ZEBRA / BLUE ZEBRA

5 € 1,69 495 HUF

P 027

BLUE TOM

5 € 1,69 495 HUF

P 028

ANTHO WHITE

5 € 1,69 495 HUF

P 029

PURPLE SUNRISE

5 € 1,69 495 HUF

P 030

ORANGE BLEU CLAIR

5 € 1,69 495 HUF

P 031

WHITE PURPLE

5 € 1,69 495 HUF

P 032

ARANY TIGRIS / GOLDEN TIGER

5 € 1,69 495 HUF

P 033

MÉLYKÉK / SINIY

5 € 1,69 495 HUF

P 034

LILA SÁRKÁNY / PURPLE DRAGON

5 € 1,69

5

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual


495 HUF P 035

VIOLA GÁSPÁR / VIOLET JASPER

5 € 1,69 395 HUF

P 036

BARNA CUKOR / BROWN SUGAR

5 € 1,29 395 HUF

P 037

FEKETE NYAMNYAM / BLACK YUMYUM

5 € 1,29 295 HUF

P 038

FEKETE CSERESZNYE / BLACK CHERRY

5 €1

P 039

295 HUF

CSOKOLÁDÉ CSERESZNYE / CHOCOLATE CHERRY

5

MUSTÁRBOGYÓ / MUSTARD BERRIES

5

€1 395 HUF

P 040

€ 1,29 295 HUF P 041

CSOKIBOGYÓ / BROWN BERRY

5 €1 295 HUF

P 042

CHEROKEE CHERRY

5 €1 295 HUF

P 043

PURPLE CALABASH

5 €1 295 HUF

P 044

ARBUZNIJ

5 €1 295 HUF

P 045

BLACK FROM TULA

5 €1

P 046

395 HUF

CSOKI CSÍKOS / CHOCOLATE STRIPED BEEFSTEAK

5

CSOKOLÁDÉ / CHOCOLATE

5

€ 1,29 395 HUF

P 047

€ 1,29 295 HUF P 048

FEKETE TENGER / BLACK SEAMAN

5 €1 295 HUF

P 049

FEKETE JÉGCSAP / BLACK ICICLE

5 €1 395 HUF

P 050

FEKETE SZÍV / BRAD'S BLACK HEART

5 € 1,29

P 051

395 HUF

BERKELEY ÖKÖRSZÍV / BERKELEY TIE DYE HEART

5

CHEROKEE PURPLE

5

€ 1,29 295 HUF

P 052

€1

6

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual


295 HUF P 053

BLACK KRIM

5 €1 395 HUF

P 054

PAUL ROBESON

5 € 1,29 295 HUF

P 055

EVAN'S PURPLE PEAR

5 €1 295 HUF

P 056

CSOKOLÁDÉ KÖRTE / CHOCOLATE PEAR

5 €1 295 HUF

P 057

FEKETE KÖRTE / BLACK PEAR

5 €1 295 HUF

P 058

CREME BRULEE

5 €1 495 HUF

P 059

PETIT CHOCOLAT

5 € 1,69 495 HUF

P 060

TSUNAMI

5 € 1,69 395 HUF

P 061

DELICIOUS

5 € 1,29 395 HUF

P 062

ÓRIÁS PIROS / RED GIANT

5 € 1,29 395 HUF

P 063

RÓZSASZÍN ÓRIÁS / ROZOVY GIGANT

5 € 1,29 295 HUF

P 064

PIROS CSERESZNYE / RED CHERRY

5 €1 395 HUF

P 065

RÓZSASZÍN MÉHECSKE / PINK BUMBLEBEE

5 € 1,29

P 066

395 HUF

NAPFÉNYES MÉHECSKE / SUNRISE BUMBLEBEE

5

LILA MÉHECSKE / PURPLE BUMBLEBEE

5

€ 1,29 395 HUF

P 067

€ 1,29 295 HUF P 068

TUMBLING TOM RED

5 €1 295 HUF

P 069

BRIN DE MUGUET

5 €1 295 HUF

P 070

OPALKA

5 €1

7

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

Világrekorder World Record


295 HUF P 071

ROSITA

5 €1 295 HUF

P 072

MATT'S WILD CHERRY

5 €1 295 HUF

P 073

BORSÓSZEM / SWEET PEA CURRANT

5 €1 295 HUF

P 074

LIGAW

5 €1 295 HUF

P 075

ÍZISZ DESSZERTJE / ISIS CANDY

5 €1 295 HUF

P 076

RÓZSAGYÖNGY / PEARLY PINK

5 €1 295 HUF

P 077

SEJK

5 €1 395 HUF

P 078

CHEROKEE TIGER LARGE

5 € 1,29 295 HUF

P 079

OREGONI KORAI / OREGON SPRING

5 €1 295 HUF

P 080

MÉZÉDES / MUCHAMIEL

5 €1 295 HUF

P 081

TOMATE DE COLGAR

5 €1 295 HUF

P 082

SARKVIDÉKI / SUB ARCTIC PLENTY

5 €1 395 HUF

P 083

TLACOLULA

5 € 1,29 395 HUF

P 084

CHARLIE CHAPLIN

5 € 1,29 395 HUF

P 085

AGYVELŐ / VOYAGE

5 € 1,29 295 HUF

P 086

PRINCIPE BORGHESE

5 €1 295 HUF

P 087

VILÁGSZÁM / STUMP OF THE WORLD

5 €1 295 HUF

P 088

KRASNIY KLIK

5 €1

8

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual


P 089

P 090

295 HUF

OROSZ ÉDES SZILVA / DETSKY SLADKY SLIVKA / RUSSIAN SWEET PLUM

5

OROSZ ÉDES ÁFONYA / RUSSIAN SWEET BERRIES

5

OROSZ SZŐLŐ / RUSSIAN GRAPES

5

€1 295 HUF €1 295 HUF

P 091

€1 295 HUF P 092

GRAPETTE

5 €1 395 HUF

P 093

VÖRÖS CÉLPONT / RED TARGET

5 € 1,29 295 HUF

P 094

COSTOLUTO GENOVESE

5 €1 295 HUF

P 095

OLASZ ÖKÖRSZÍV / CUORE DI BUE

5 €1 395 HUF

P 096

RÓZSASZÍN ÖKÖRSZÍV / PINK OXHEART

5 € 1,29 395 HUF

P 097

ALTAJI ÖKÖRSZÍV / ALTAECHKA

5 € 1,29

P 098

395 HUF

RÓZSASZÍN MÉZ / ROZOVY MYOD / PINK HONEY

5

SUPER MARMANDE

5

€ 1,29 295 HUF

P 099

€1 295 HUF P 100

SAN MARZANO

5 €1 295 HUF

P 101

ROMA

5 €1 295 HUF

P 102

RIO GRANDE

5 €1 295 HUF

P 103

BEEFSTEAK

5 €1 295 HUF

P 104

PIROS KÖRTE / RED PEAR

5 €1 295 HUF

P 105

RÓZSASZÍN KÖRTE / PINK PEAR

5 €1 295 HUF

P 106

OROSZ ALMA / RUSSIAN APPLE

5 €1

9

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual


395 HUF P 107

PINK ACCORDION

5 € 1,29 295 HUF

P 108

ALTAJI BAJNOK / ALTAISKY SILACH

5 €1 395 HUF

P 109

BLUSH

5 € 1,29 395 HUF

P 110

PINK TIGER

5 € 1,29 295 HUF

P 111

TÖRÖK CSÍKOS / TURKISH STRIPES

5 €1 295 HUF

P 112

AMÚRI TIGRIS / AMUR TIGER

5 €1 395 HUF

P 113

ÓRIÁS SZIVÁRVÁNY / BIG RAINBOW

5 € 1,29 395 HUF

P 114

ÓBOR / VINTAGE WINE

5 € 1,29 395 HUF

P 115

MR. STRIPEY

5 € 1,29 295 HUF

P 116

TIGERELLA

5 €1 395 HUF

P 117

FEHÉR ZEBRA / WHITE ZEBRA

5 € 1,29 495 HUF

P 118

KÉK-ZÖLD ZEBRA / BLUE GREEN ZEBRA

5 € 1,69 295 HUF

P 119

GREEN ZEBRA / ZÖLD ZEBRA

5 €1 295 HUF

P 120

CSÍKOS TÖLTENIVALÓ / STRIPED STUFFER

5 €1

P 121

295 HUF

ODVAS CSÍKOS / SCHIMMEIG STRIPED CAVERN

5

RÓMAI GYERTYA / ROMAN CANDLE

5

€1 295 HUF

P 122

€1 495 HUF P 123

RÓZSALAKK / PINK VERNISSAGE

5 € 1,69 495 HUF

P 124

ARANYLAKK / YELLOW VERNISSAGE

5 € 1,69

10

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual


395 HUF P 125

SUBMARINE BLUSH

5 € 1,29 395 HUF

P 126

ÓRIÁS CITROM / LIMONNIY GIGANT

5 € 1,29 495 HUF

P 127

FIRENZEI SZÉPSÉG / FLORENTINE BEAUTY

5 € 1,69 295 HUF

P 128

SÁRGA CSERESZNYE / YELLOW CHERRY

5 €1 295 HUF

P 129

PARTOK SZÉPE / COASTAL PRIDE

5 €1 395 HUF

P 130

TOMODORI (Solanum spontaneum)

5 € 1,29 395 HUF

P 131

BOLÍVIAI VAD / BOLIVIAN WILD

5 € 1,29 295 HUF

P 132

NARANCS MAZSOLA / KISH-MISH ORANGE

5 €1 295 HUF

P 133

NYALÓKA / LOLLIPOP

5 €1 295 HUF

P 134

CITROMBOGYÓ / LEMON DROP

5 €1 295 HUF

P 135

ARANY RIBIZLI / GOLD CURRANT

5 €1 295 HUF

P 136

TOJÁS SÁRGÁJA / EGG YOLK

5 €1 295 HUF

P 137

ILDI

5 €1 295 HUF

P 138

YELLOW CENTIFLOR

5 €1 395 HUF

P 139

HAWAII ANANÁSZ / HAWAIIAN PINEAPPLE

5 € 1,29 295 HUF

P 140

KELLOGG'S BREAKFAST

5 €1 295 HUF

P 141

ARANY NAPKELTE / GOLDEN SUNRISE

5 €1 395 HUF

P 142

SUNGOLD SELECT II.

5 € 1,29

11

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

BALKONRA DWARF


395 HUF P 143

ANGORA ORANGE

5 € 1,29 395 HUF

P 144

ÓRIÁS NARANCS / ORANZHEVIY VELIKAN

5 € 1,29 295 HUF

P 145

CITROM / LEMONY

5 €1 295 HUF

P 146

SÁRGA PAPRIKA ALAKÚ / YELLOW PEPPER

5 €1 295 HUF

P 147

NARANCS BANÁN / ORANGE BANANA

5 €1 295 HUF

P 148

SÁRGA SZILVA / YELLOW PLUM

5 €1 295 HUF

P 149

DAGMA'S PERFECTION

5 €1 295 HUF

P 150

CSODALÁMPA / WONDERLIGHTS

5 €1 295 HUF

P 151

AZOYCHKA

5 €1 295 HUF

P 152

HURMA

5 €1 295 HUF

P 153

ARANYLÁNG / JAUNE FLAMMEE

5 €1 395 HUF

P 154

PORK CHOP

5 € 1,29 295 HUF

P 155

DULCIA

5 €1

P 156

395 HUF

NARANCS SZÍV / GERMAN ORANGE STRAWBERRY

5

NARANCS ÖKÖRSZÍV / ORANGE OXHEART

5

€ 1,29 395 HUF

P 157

€ 1,29 295 HUF P 158

ARANYKUPOLA / ZHOLTYE KUPOLA

5 €1 295 HUF

P 159

WAPSPINICION PEACH

5 €1 295 HUF

P 160

CARO RICH

5 €1

12

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual


295 HUF P 161

SÁRGA KÖRTE / YELLOW PEAR

5 €1

P 162

295 HUF

BEAM SÁRGA KÖRTE / BEAM'S YELLOW PEAR

5

BANANA LEGS

5

€1 295 HUF

P 163

€1 295 HUF P 164

AZTEK

5 €1 395 HUF

P 165

PIEDMONT

5 € 1,29 495 HUF

P 166

FABLONELYSTYNI

5 € 1,69 295 HUF

P 167

REINE D'ORANGE

5 €1 295 HUF

P 168

TUMBLING TOM YELLOW

5 €1 395 HUF

P 169

NEBOLSOY LIMON

5 € 1,29

P 170

295 HUF

HÓFEHÉR CSERESZNYE / SNOW WHITE CHERRY

5

DR CAROLYN WHITE CHERRY

5

€1 295 HUF

P 171

€1 295 HUF P 172

FEHÉR RIBIZLI / WHITE CURRANT

5 €1 295 HUF

P 173

TRANSPARENT

5 €1 395 HUF

P 174

ANANÁSZ MALAC / PINEAPPLE PIG

5 € 1,29 395 HUF

P 175

CREAM SAUSAGE

5 € 1,29 395 HUF

P 176

NAGY FEHÉR / GREAT WHITE

5 € 1,29 395 HUF

P 177

WHITE TOMESOL

5 € 1,29 295 HUF

P 178

ELEFÁNTCSONT KÖRTE / IVORY PEAR

5 €1

13

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

BALKONRA SUPERDWARF

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

BALKONRA

egyéves kultúrában / annual

BALKONRA

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

DWARF

SUPERDWARF


395 HUF FEHÉR CUKOR / WHITE SUGAR

P 179

5 € 1,29 295 HUF

ZÖLD SZŐLŐ / GREEN GRAPE

P 180

5 €1

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

KEDVEZMÉNYES PARADICSOM CSOMAGOK / TOMATO DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing

fajta / variety RIBIZLI PARADICSOMOK / CURRANT TOMATOES

V 001

ZEBRA PARADICSOMOK / ZEBRA TOMATOES

V 002

795 HUF 15 € 2,69

20

1495 HUF € 4,99

CSERESZNYEPAR. MEGLEPETÉSCSOMAG / CHERRY TOMATOES SURPRISE PACK

30

ÓRIÁS PAR. MEGLEPETÉSCSOMAG / GIANT TOMATO SURPRISE PACK

30

KÉK PARADICSOM MEGLEPETÉSCSOMAG / BLUE TOMATO SURPRISE PACK

30

PARADICSOM MEGLEPETÉSCSOMAG I. / TOMATO SURPRISE PACK I.

30

V 007

PARADICSOM MEGLEPETÉSCSOMAG II. / TOMATO SURPRISE PACK II.

100

V 008

PARADICSOM MEGLEPETÉSCSOMAG III. / TOMATO SURPRISE PACK III.

250

V 009

PARADICSOM MAGKEVERÉK I. / TOMATO SEED MIXTURE I.

10

PARADICSOM MAGKEVERÉK II. / TOMATO SEED MIXTURE II.

20

PARADICSOM MAGKEVERÉK III. / TOMATO SEED MIXTURE III.

50

V 003

V 004

V 005

V 006

V 010

V 011

1195 HUF € 3,99 1195 HUF € 3,99 1795 HUF € 5,99 995 HUF € 3,29

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

3990 HUF

egyéves kultúrában / annual € 13,29 8990 HUF

egyéves kultúrában / annual € 29,99 395 HUF € 1,29 695 HUF € 2,29 1495 HUF € 4,99

megjegyzés / comment 3 fajta külön csomagolva 3 variety separately packed 4 fajta külön csomagolva 4 variety separately packed 6 random cseresznyepari fajta külön csomagolva 6 random cherry tomato variety separately packed 6 random óriáspari fajta külön csomagolva 6 random giant tomato variety separately packed 6 random kék pari fajta külön csomagolva 6 random blue tomato variety separately packed 6 random paradicsom fajta külön csomagolva 6 random tomato variety separately packed 20 random paradicsom fajta külön csomagolva 20 random tomato variety separately packed 50 random paradicsom fajta külön csomagolva 50 random tomato variety separately packed

egyéves kultúrában / annual

random magkeverék

egyéves kultúrában / annual

random magkeverék

egyéves kultúrában / annual

random magkeverék

random seed mix

random seed mix

random seed mix

ÉDESPAPRIKÁK / SWEET PEPPERS kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 295 HUF

Ca 001

SZEGEDI ÉDES FŰSZER / SZEGEDI SWEET

10 €1 295 HUF

Ca 002

KALOCSAI ÉDES FŰSZER / KALOCSAI SWEET

10 €1 395 HUF

Ca 003

NYAMI / YUMMY

5 € 1,29

14

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

megjegyzés / comment


295 HUF Ca 004

SPANYOL TÖRPE / SPANISH DWARF

5 €1 395 HUF

Ca 005

CIGÁNYBÁRÓ / GIPSY BARON

5 € 1,29 395 HUF

Ca 006

LILA MARCONI / MARCONI PURPLE

5 € 1,29 295 HUF

Ca 007

PIROS MARCONI / MARCONI RED

5 €1 395 HUF

Ca 008

ARANY MARCONI / MARCONI GOLDEN

5 € 1,29 395 HUF

Ca 009

ARANY CSENGETTYŰ / YELLOW MINI BELL

5 € 1,29 295 HUF

Ca 010

PIROS CSENGETTYŰ / RED MINI BELL

5 €1

Ca 011

395 HUF

CSOKI CSENGETTYŰ / CHOCOLATE MINI BELL

5

MOROZKO

5

€ 1,29 295 HUF

Ca 012

€1 295 HUF Ca 013

KRASNIY TOLSTIAK

5 €1 295 HUF

Ca 014

PIKNIK

5 €1 295 HUF

Ca 015

CUBANELLE

5 €1 395 HUF

Ca 016

ÉSZAK KIRÁLYA / KING OF THE NORTH

5 € 1,29 295 HUF

Ca 017

QUADRATO ROSSO D'ASTI

5 €1 295 HUF

Ca 018

QUADRATO GIALLO D'ASTI

5 €1 295 HUF

Ca 019

KALIFORNIA CSODÁJA / YOLO WONDER

5 €1 295 HUF

Ca 020

ÉDES CSERESZNYE / SWEET CHERRY

5 €1

Ca 021

CSOKOLÁDÉ SZÉPSÉG / CHOCOLATE BEAUTY

395 HUF 5 € 1,29

15

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual


395 HUF Ca 022

LILA SZÉPESÉG / PURPLE BEAUTY

5 € 1,29 395 HUF

Ca 023

FEKETE SZÉPSÉG / BLACK BEAUTY

5 € 1,29 295 HUF

Ca 024

LASTOCHKA

5 €1 295 HUF

Ca 025

PARADICSOMPAPRIKA / TOMATO PEPPER

5 €1 295 HUF

Ca 026

ÉDES ALMA / SWEET APPLE €1

Ca 027

295 HUF

MEHMET TÖRÖK ÉDES / MEHMET'S SWEET TURKISH

5

VÖRÖS FEJEDELEM / KRASNIY KNIAZ

5

€1 295 HUF

Ca 028

€1 295 HUF Ca 029

MANGANJI

5 €1 595 HUF

Ca 030

HABANADA

5 € 1,95

Ca 031

295 HUF

MOLDÁVIA AJÁNDÉKA / GIFT FROM MOLDAVIA

5

FEHÉRÖZÖN

5

€1 295 HUF

Ca 032

€1 295 HUF Ca 033

CECEI

5 €1 295 HUF

Ca 034

BÁCSKAI FEHÉR

5 €1 295 HUF

Ca 035

GARAI FEHÉR

5 €1 395 HUF

Ca 036

ÉJFÉLI ÁLOM / MIDNIGHT DREAM

5 € 1,29 395 HUF

Ca 037

ODA

5 € 1,29 395 HUF

Ca 038

KARAMELL / CARAMEL

5 € 1,29 295 HUF

Ca 039

TITAN

5 €1

16

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

édes habanero típusú chili sweet habanero type chili


KEDVEZMÉNYES ÉDESPAPRIKA CSOMAGOK / SWEET PEPPER DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

V 012

V 013

V 014

V 015

V 016

V 017

V 018

V 019

V 020

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing

fajta / variety

995 HUF

MAGYAR ÉDESPAPRIKA VÁLOGATÁS / HUNGARIAN SWEET PEPPERS

40

CSENGETTYŰ PAPRIKÁK / MINI BELL PEPPERS

15

KALIFORNIAI PAPRIKÁK MEGLEPETÉSCSOMAG / BLOCKY PEPPERS SURPRISE PACK

20

€ 3,29 995 HUF € 3,29 995 HUF € 3,29

SZÍNES PAPRIKÁK MEGLEPETÉSCSOMAG / COLORFUL PEPPERS SURPRISE PACK

20

ÉDESPAPRIKA MEGLEPETÉSCSOMAG I. / SWEET PEPPER SURPRISE PACK I.

30

ÉDESPAPRIKA MEGLEPETÉSCSOMAG II. / SWEET PEPPER SURPRISE PACK II.

60

ÉDESPAPRIKA MAGKEVERÉK I. / SWEET PEPPER SEED MIXTURE I.

10

ÉDESPAPRIKA MAGKEVERÉK II. / SWEET PEPPER SEED MIXTURE II.

20

ÉDESPAPRIKA MAGKEVERÉK III. / SWEET PEPPER SEED MIXTURE III.

50

1195 HUF € 3,99 995 HUF € 3,29 1495 HUF € 4,99 395 HUF € 1,29 695 HUF € 2,29 1495 HUF € 4,99

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

megjegyzés / comment 4 fajta külön csomagolva 4 variety separately packed 3 fajta külön csomagolva 3 variety separately packed 4 fajta külön csomagolva 4 variety separately packed 4 fajta külön csomagolva 4 variety separately packed

6 random édespaprika fajta külön csomagolva 6 random sweet pepper variety separately packed 12 random édespaprika fajta külön egyéves csomagolva kultúrában / 12 random sweet pepper variety annual separately packed egyéves kultúrában / annual

egyéves kultúrában / annual

random magkeverék

egyéves kultúrában / annual

random magkeverék

egyéves kultúrában / annual

random magkeverék

random seed mix

random seed mix

random seed mix

CSÍPŐS PAPRIKÁK / HOT PEPPERS kód / code

kép / picture

fajta / variety

Ch 001

CAROLINA REAPER

Ch 002

NAGA JOLOKIA YELLOW

Ch 003

TRINIDAD SCORPION MOROVARS YELLOW

Ch 004

TRINIDAD SCORPION MORUGA CHOCOLATE

Ch 005

MARABA YELLOW

Ch 006

ORANGE BLOB

Ch 007

7 POT YELLOW

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing cserépben 695 HUF évelő / 5 perennial in € 2,29 pot 695 HUF 5 € 2,29 695 HUF 5 € 2,29 695 HUF 5 € 2,29 695 HUF 5 € 2,29 695 HUF 5 € 2,29 695 HUF 5 € 2,29

17

cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot

megjegyzés / comment


695 HUF

Ch 008

7 POT RED

Ch 009

BHUT JOLOKIA WHITE

5 € 2,29 695 HUF 5 € 2,29 695 HUF

Ch 010

FATALII YELLOW

Ch 011

YELLOW SCOTCH BONNET

5 € 2,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF

Ch 012

RED SCOTCH BONNET

Ch 013

BURKINA SCOTCH BONNET

Ch 014

PIROS GOMBAFEJ / RED MUSHROOM

Ch 015

CSOKI HABANERO / HABANERO CHOCOLATE

5

Ch 016

PIROS HABANERO / HABANERO RED

5

Ch 017

NARANCS HABANERO / HABANERO ORANGE

Ch 018

FEHÉR HABANERO / HABANERO WHITE

Ch 019

BARACK HABANERO / HABANERO PEACH

Ch 020

HABANERO MAYAN RED

Ch 021

HABANERO SANTA LUCIA

Ch 022

CUMARI

Ch 023

DEVIL'S YELLOW

Ch 024

AJI BENITO

Ch 025

AJI CITO

5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF € 1,29 295 HUF €1 295 HUF 5 €1 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1

18

cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot


395 HUF

Ch 026

AJI UMBA / ADJUMA

Ch 027

AJI COCHABAMBA HOT

5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF

Ch 028

AJI MOCHERO

Ch 029

AJI OMNICOLOR

5 €1 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF

Ch 030

AJI AHUACHAPAN

Ch 031

AJI HUANUCO

Ch 032

AJI DULCE AMARILLO

Ch 033

AJI LIMO

Ch 034

AJI PAPRIKA

Ch 035

AJI CEREZO

Ch 036

AJI PACAY

Ch 037

AJI WHITE FANTASY

Ch 038

CHEIRO ROXA

Ch 039

FIDALGO ROXA

Ch 040

AURORA

Ch 041

ELF

Ch 042

TROLL

Ch 043

FILIUS BLUE

5 €1 295 HUF 5 €1 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 395 HUF 5 € 1,29 495 HUF 5 € 1,69 495 HUF 5 € 1,69 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29

19

cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot


395 HUF

Ch 044

FEKETE GYÖNGY / BLACK PEARL

Ch 045

BOLÍVIAI SZIVÁRVÁNY / BOLIVIAN RAINBOW

5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF

Ch 046

PIMIENO RIBEIRO DO BARRO

Ch 047

PERUI LILA / PERUVIAN PURPLE

5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF

Ch 048

PERUI NARANCS / PERUVIANO ARANCIO

Ch 049

EXPLOSIVE EMBER

Ch 050

MAGYAR LILA / HUNGARIAN PURPLE

Ch 051

ROYAL BLACK

Ch 052

PASILLA BAJIO

Ch 053

MULATO ISLENO

Ch 054

ANCHO GRANDE

Ch 055

ANCHO 101

Ch 056

PADRÓN

Ch 057

QUEEN LAURY

Ch 058

LEMON DROP

Ch 059

DE ARBOL

Ch 060

CHILITO DE SIMOJOVEL

Ch 061

KURAFI / HIJO DE PUTA MADRE

5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 395 HUF 5 € 1,29

20

cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot

200-300 000 SHU

200-300 000 SHU


295 HUF

Ch 062

PUSA JWALA

Ch 063

THAI BIRD

5 €1 295 HUF 5 €1 395 HUF

Ch 064

EGÉRSZAR / PRIK KEE NOO

Ch 065

MEDUSA

5 € 1,29 295 HUF 5 €1 295 HUF

Ch 066

TŰZGYŰRŰ / RING OF FIRE

Ch 067

ANAHEIM

Ch 068

PURIRA

Ch 069

SZECSUÁNI / SECHOUAN

Ch 070

TAKANOTSUME

Ch 071

ETNA

Ch 072

CRIOLLA SELLA

Ch 073

DEDO DE MOCA

Ch 074

CAYENNE RED

Ch 075

CAYENNE YELLOW

Ch 076

NEPÁLI HARANG / NEPALESE BELL

Ch 077

GUYANA

Ch 078

NUMEX CENTENNIAL

Ch 079

NUMEX BIG JIM

5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF 5 €1 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF 5 €1

21

cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot

150-200000 SHU

150-250 000 SHU

50 - 70 000 SHU

cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot

10-30 000 SHU

100 - 325 000 SHU

70-100 000 SHU

40-70 000 SHU

50 - 70 000 SHU

15 - 30 000 SHU

1-3 000 SHU

90-130 000 SHU

90-130 000 SHU

100000-300000 SHU

cserépben évelő / perennial in pot cserépben évelő / perennial in pot egyéves kultúrában / annual

SHU: 10-25000

SHU: 5-15000


295 HUF

Ch 080

NUMEX ESPANOLA

Ch 081

NUMEX R NAKY

Ch 082

NUMEX SUNRISE

Ch 083

MACHU PICHU

Ch 084

KARIBI BŐTERMŐ / ESPANOLA IMPROVED

Ch 085

FISH

Ch 086

GUAJILLO

Ch 087

STAVROS

Ch 088

ONZA ROJA

Ch 089

SHISHITO

Ch 090

MACSKASÁRGA / CAT'S YELLOW

Ch 091

MACSKAPIROS / CAT'S RED

Ch 092

LŐCSEI / LEUTCHAUER

Ch 093

CSOKOLÁDÉ CSERESZNYE / CHOCOLATE CHERRY

5

Ch 094

PIROS CSERESZNYE / RED CHERRY

5

Ch 095

KALOCSAI CSERESZNYE / "KALOCSA" CHERRY

5

Ch 096

OLASZ CSERESZNYE / CILIEGA PICANTE

5

Ch 097

KALOCSAI CSÍPŐS FŰSZER / KALOCSAI HOT

5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF 5 €1

22

egyéves kultúrában / annual

SHU: 5-15000

egyéves kultúrában / annual

SHU: 5-15000

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

SHU: 5-15000

egyéves kultúrában / annual

5 - 30 000 SHU

egyéves kultúrában / annual

2500 - 5000 SHU

egyéves kultúrában / annual

SHU: 0-5000

egyéves kultúrában / annual

5-20000 SHU

egyéves kultúrában / annual

0-500 SHU

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual


295 HUF

Ch 098

JALAPENO

Ch 099

JALAPENO MILD

Ch 100

JALAPENO PURPLE

Ch 101

JALAPENO ORANGE

Ch 102

SZENTESI PIACOS

Ch 103

BOGYISZLÓI

Ch 104

CSÍPŐS ALMA / HOT APPLE

Ch 105

KECSKESZARV / GOAT HORN

Ch 106

LUCIFER ÁLMA / LUCIFER'S DREAM

5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1

egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual egyéves kultúrában / annual

KEDVEZMÉNYES CSÍPŐS PAPRIKA CSOMAGOK / HOT PEPPER DISCOUNT PACKAGES kód / code

V 021

V 022

kép / picture

fajta / variety HABANERO VÁLOGATÁS / HABANERO PACKET

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 1990 cserépben HUF évelő / 35 perennial in € 6,69 pot

AJI PAPRIKA VÁLOGATÁS / AJI PEPPER PACKET

70

JALAPENO VÁLOGATÁS

20

cserépben évelő / perennial in € 13,29 pot 3990 HUF

995 HUF V 023

€ 3,29

V 024

V 025

V 026

V 027

V 028

MAGYAR CSÍPŐS PAPRIKA VÁLOGATÁS / HUNGARIAN HOT PEPPER PACKET

45

SUPERHOT MEGLEPETÉS CSOMAG / SUPERHOT SURPRISE PACK

30

1990 HUF € 6,69 2990 HUF € 9,99 995 HUF

CHILI MEGLEPETÉS CSOMAG I. / CHILI SURPRISE PACK I.

30

CHILI MEGLEPETÉSCSOMAG II. / CHILI SURPRISE PACK II.

60

CHILI MAGKEVERÉK I. / CHILI SEED MIXTURE I.

10

€ 3,29 1495 HUF € 4,99 395 HUF € 1,29

23

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment 7 fajta külön csomagolva 7 variety separately packed 14 fajta külön csomagolva 14 variety separately packed 4 fajta külön csomagolva 4 variety separately packed 9 fajta külön csomagolva 9 variety separately packed

cserépben 6 random superhot chili fajta külön csomagolva évelő / perennial in 6 random superhot chili variety pot separately packed egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

6 random chili fajta külön csomagolva 6 random chili variety separately packed 12 random chili fajta külön csomagolva 12 random chili variety separately packed random magkeverék random seed mix


V 029

V 030

695 HUF

CHILI MAGKEVERÉK II. / CHILI SEED MIXTURE II.

20

CHILI MAGKEVERÉK III. / CHILI SEED MIXTURE III.

50

€ 2,29 1495 HUF € 4,99

egynyári / annual

egynyári / annual

random magkeverék random seed mix random magkeverék random seed mix

PADLIZSÁNOK / EGGPLANTS kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 395 HUF

So 001

AFRIKAI VÖRÖS / RED RUFFLED

5 € 1,29 395 HUF

So 002

THAI VÖRÖS / THAI RED

5 € 1,29 395 HUF

So 003

ARANYTOJÁS / GOLDEN EGGS

5 € 1,29

So 004

295 HUF

THAI FEHÉR GEREZDES / THAI WHITE RIBBED

5

CARINA

5

€1 295 HUF

So 005

€1 295 HUF So 006

ARAP

5 €1 295 HUF

So 007

JAPÁN TÖRPE / JAPANESE DWARF

5 €1 295 HUF

So 008

MESTIZA

5 €1 295 HUF

So 009

TIGRINA

5 €1 295 HUF

So 010

ANTIGUA

5 €1 295 HUF

So 011

OLASZ RÓZSA / ROSA BIANCA SFUMATA

5 €1 295 HUF

So 012

PINGTUNG

5 €1 295 HUF

So 013

FEKETE SZÉPSÉG / BLACK BEAUTY

5 €1 295 HUF

So 014

MELANZANA VISERBA

5 €1 295 HUF

So 015

MELANZANA PROSPEROSA

5 €1

24

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


295 HUF AURORA

So 016

5 €1

So 017

So 018

295 HUF

LOUISIANAI HOSSZÚ ZÖLD / LOUISIANA LONG GREEN

5

BANGLADESHI HOSSZÚ / BANGLADESH LONG

5

THAI KEREK ZÖLD / THAI ROUND GREEN

5

€1 295 HUF €1 295 HUF

So 019

€1 295 HUF THAI HOSSZÚ ZÖLD / THAI LONG GREEN

So 020

5 €1

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

FÖLDICSERESZNYÉK ÉS EGYÉB SOLANACEAE / GROUND CHERRIES & OTHER SOLANACEAE kód / code

So 021

So 022

So 023

So 024

So 025

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 295 HUF

PERUI FÖLDICSERESZNYE / PERUVIAN GROUND CHERRY (Physalis peruviana)

20

CSILLAGSZŐRŰ FÖLDICSERESZNYE / STARHAIR GROUND CHERRY (Physalis viscosa)

20

MOLLY NÉNI FÖLDICSERESZNYÉJE / AUNT MOLLY'S GROUND CHERRY (Physalis pruinosa)

20

ZSIDÓCSERESZNYE / CHINESE LANTERN (Physalis alkekengi)

25

LILA TOMATILLO / TOMATILLO PURPLE (Physalis ixocarpa)

20

TOMATILLO TOMA VERDE (Physalis ixocarpa)

20

€1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 395 HUF € 1,29 295 HUF

So 026

€1 295 HUF So 027

TOMATILLO RIO GRANDE (Physalis ixocarpa)

20 €1 295 HUF

So 028

TAMARILLO (Cyphomandra betacea)

5 €1

So 029

295 HUF

KENGURUALMA / KANGAROO APPLE (Solanum laciniatum)

5

WONDERBERRY (Solanum x burbankii)

20

€1 295 HUF

So 030

€1

So 031

So 032

295 HUF

ARANY WONDERBERRY / GOLDEN WONDERBERRY / HAIRY NIGHTSHADE (Solanum villosum)

20

AMERIKAI KERTIÁFONYA / GARDEN HUCKLEBERRY (Solanum melanocerasum)

20

€1 295 HUF €1

25

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


INDIAI GINZENG / ASHWAGANDA (Withania somnifera)

So 033

495 HUF 10 € 1,69

egynyári / annual

KEDVEZMÉNYES EGYÉB SOLANACEAE CSOMAGOK / SOLANACEAE DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

V 031

V 032

V 033

V 034

V 035

V 036

V 037

V 038

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing

fajta / variety

995 HUF

PADLIZSÁN MEGLEPETÉS CSOMAG / EGGPLANT SURPRISE PACK

30

PHYSALIS MEGLEPETÉS CSOMAG / PHYSALIS SURPRISE PACK

80

PADLIZSÁN MAGKEVERÉK I. / EGGPLANT SEED MIXTURE I.

10

PADLIZSÁN MAGKEVERÉK II. / EGGPLANT SEED MIXTURE II.

20

megjegyzés / comment 6 random padlizsán fajta külön csomagolva 6 random eggplant variety separately packed 6 random physalis fajta külön csomagolva 6 random physalis variety separately packed

€ 3,29 695 HUF € 2,29 395 HUF

random magkeverék

€ 1,29

random seed mix

695 HUF

random magkeverék

€ 2,29

random seed mix

1495 HUF

random magkeverék

€ 4,99

random seed mix

295 HUF

random magkeverék

€1

random seed mix

695 HUF

random magkeverék

€ 2,29

random seed mix

1195 HUF

random magkeverék

€ 3,99

random seed mix

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing

megjegyzés / comment

PADLIZSÁN MAGKEVERÉK III. / EGGPLANT SEED MIXTURE III.

50

PHYSALIS MAGKEVERÉK I. / PHYSALIS SEED MIXTURE I.

20

PHYSALIS MAGKEVERÉK II. / PHYSALIS SEED MIXTURE II.

60

PHYSALIS MAGKEVERÉK III. / PHYSALIS SEED MIXTURE III.

100

SÁRGADINNYÉK / MELONS kód / code

kép / picture

fajta / variety

295 HUF

Cm 001

CRANE

Cm 002

MANTOVAI FEHÉR / MANTOVANO

Cm 003

RÉBUSZ / RIDDLE

Cm 004

ARIZO

Cm 005

ILLATOS ROBBANÓDINNYE / SNAP MELON

Cm 006

PIEL DE SAPO

Cm 007

ANNA KIRÁLYNŐ ZSEBDINNYÉJE / QUEEN ANNE'S POCKET MELON

5 €1 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF 5 €1

26

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


395 HUF

Cm 008

KIJEVI / KIEV

Cm 009

LVOVI / LVIV

Cm 010

NAGYAPÁK KEDVENCE / HALE'S BEST

Cm 011

KAJARI

Cm 012

BUKHARA

Cm 013

BARACK INDA / VINE PEACH

Cm 014

BANÁN / BANANA

5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 295 HUF 5 €1 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29 395 HUF 5 € 1,29

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

KEDVEZMÉNYES SÁRGADINNYE CSOMAGOK / MELON DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

V 039

V 040

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing

fajta / variety

megjegyzés / comment

495 HUF

ANNA KIRÁLYNŐ ZSEBDINNYÉJE / QUEEN ANNE'S POCKET MELON

10

ANNA KIRÁLYNŐ ZSEBDINNYÉJE / QUEEN ANNE'S POCKET MELON

20

BARACK INDA / VINE PEACH

10

€ 1,69 895 HUF € 2,99 695 HUF

V 041

€ 2,29

BARACK INDA / VINE PEACH

V 042

20

1195 HUF € 3,99

V 043

V 044

V 045

6 random sárgadinnye fajta külön csomagolva 6 random melon variety separately packed

995 HUF

SÁRGADINNYE MEGLEPETÉS CSOMAG / MELON SURPRISE PACK

30

SÁRGADINNYE MAGKEVERÉK I. / MELON SEED MIXTURE I.

10

SÁRGADINNYE MAGKEVERÉK I. / MELON SEED MIXTURE II.

20

€ 3,29 395 HUF

random magkeverék

€ 1,29

random seed mix

895 HUF

random magkeverék

€ 2,99

random seed mix

GÖRÖGDINNYÉK / WATERMELONS kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 295 HUF

Cl 001

ALI BABA

5 €1 695 HUF

Cl 002

ARANYRÖG / GOLDEN MIDGET

5 € 2,29

27

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


695 HUF NAVAJO WINTER / NAVAJO TÉLI

Cl 003

5 € 2,29 295 HUF

CRIMSON SWEET

Cl 004

5 €1

KANDÍROZÓ DINNYE / CITRON MELON / PRESERVING MELON

Cl 005

295 HUF 5 €1

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

UBORKÁK / CUCUMBERS kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 495 HUF

Cu 001

MEXIKÓI EGÉRDINNYE / CUCAMELON (Melothria scabra)

5

Cu 002

GYAPJAS MEDVE UBORKA / WOOLY BEAR CUCUMBER (Cucumis dipsaceus)

5

Cu 003

NYUGAT-INDIAI UBORKA / WEST INDIAN CUCUMBER GERKHIN (Cucumis anguria)

5

Cu 004

LISO CALCUTTA (Cucumis anguria)

5

Cu 005

ZAMBIAI UBORKA / ZAMBIAN CUCUMBER (Cucumis zambianus)

5

Cu 006

KACHRA (Cucumis callosus)

5

Cu 007

ACHOCHA / CAIGUA (Cyclanthera pedata)

Cu 008

KESERŰDINNYE / BITTER MELON (Momordica charantia)

5

Cu 009

HOSSZÚ FEHÉR KESERŰDINNYE / BITTER MELON LONG WHITE (Momordica charantia)

5

Cu 010

KIWANO / SZARVASDINNYE (Cucumis metuliferus)

5

Cu 011

KEREK KIWANO / KIWANO ROUND (Cucumis metuliferus)

5

Cu 012

ÖRMÉNY MÉTERES UBORKA / ARMENIAN YARD LONG CUCUMBER

5

Cu 013

SIKKIM

5

Cu 014

SÁRKÁNYTOJÁS UBORKA / DRAGON'S EGG CUCUMBER

€ 1,69 395 HUF € 1,29 295 HUF €1 295 HUF €1 495 HUF € 1,69 395 HUF € 1,29 695 HUF 5 € 2,29 495 HUF € 1,69 495 HUF € 1,69 395 HUF € 1,29 495 HUF € 1,69 295 HUF €1 495 HUF € 1,69 495 HUF 5 € 1,69

28

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


295 HUF

Cu 015

BOSTON

Cu 016

CITROM UBORKA / LEMON CUCUMBER

5 €1 295 HUF 5 €1

egynyári / annual

egynyári / annual

KEDVEZMÉNYES UBORKA CSOMAGOK / CUCUMBER DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

V 046

V 047

V 048

V 049

V 050

V 051

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing

megjegyzés / comment

495 HUF

NYUGAT-INDIAI UBORKA / WEST INDIAN CUCUMBER GERKHIN (Cucumis anguria)

10

NYUGAT-INDIAI UBORKA / WEST INDIAN CUCUMBER GERKHIN (Cucumis anguria)

20

UBORKA MEGLEPETÉS CSOMAG / CUCUMBER SURPRISE PACK

30

EGZOTIKUS UBORKA MAGKEVERÉK I. / EXOTIC CUCUMBER SEED MIXTURE I.

10

EGZOTIKUS UBORKA MAGKEVERÉK II. / EXOTIC CUCUMBER SEED MIXTURE II.

20

EGZOTIKUS UBORKA MAGKEVERÉK III. / EXOTIC CUCUMBER SEED MIXTURE III.

50

€ 1,69 695 HUF € 2,29 1195 HUF € 3,99 295 HUF

random magkeverék

€1

random seed mix

895 HUF

random magkeverék

€ 2,99

random seed mix

1495 HUF

random magkeverék

€ 4,99

random seed mix

TÖKÖK, CUKKÍNIK ÉS MÁS TÖKFÉLÉK / PUMPKINS, SQUASHES AND OTHER CUCURBITACEAE kód / code

C 001

C 002

C 003

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 295 HUF

ASZTALOK KIRÁLYA MAKK ALAKÚ TÖK / TABLE KING ACORN SQUASH

5

ÉDES GOMBÓC SÜTŐTÖK / SWEET DUMPLING SQUASH

5

LASKATÖK / ISTENGYALULTA TÖK / FIG-LEAF GOURD (Cucurbita ficifolia)

5

SPAGETTI TÖK / SPAGHETTI SQUASH

5

€1 295 HUF €1 395 HUF € 1,29 295 HUF

C 004

€1 395 HUF C 005

BIG MAX SÜTŐTÖK / PUMPKIN

5 € 1,29 695 HUF

C 006

ATLANTIC GIANT SÜTŐTÖK / PUMPKIN

5 € 2,29 495 HUF

C 007

GALEUX D'EYSINES SÜTŐTÖK / PUMPKIN

5 € 1,69 395 HUF

C 008

SEMINOLE SÜTŐTÖK / SQUASH

5 € 1,29

29

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


C 009

C 010

C 011

C 012

295 HUF

TATUME KEREK CUKKÍNI / TATUME ROUND ZUCCHINI

5

OLASZ CSÍKOS CUKKÍNI / ITALIAN STRIPED ZUCCHINI

5

FEKETE SZÉPSÉG CUKKÍNI / BLACK BEAUTY ZUCCHINI

5

DEL PEREGRINO LOPÓTÖK / CALABAZA DEL PEREGRINO BOTTLE GOURD

5

KŰBUNKÓ LOPÓTŐK / CAVEMAN'S GOURD

5

€1 295 HUF €1 295 HUF €1 395 HUF € 1,29 695 HUF

C 013

€ 2,29

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

KUKORICÁK / CORNS kód / code

kép / picture

fajta / variety

795 HUF

Zm 001

Zm 002

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 10 € 2,69

ÜVEGGYÖNGY / GLASS GEM

25

€ 3,99

Zm 003

50

Zm 004

10

Zm 005

295 HUF €1 495 HUF OAXACAI ZÖLD / OAXACAN GREEN

25 € 1,69 895 HUF 50

Zm 007

10

€ 2,99 395 HUF € 1,29 695 HUF DAKOTA BLACK

25 € 2,29

Zm 009

50

Zm 010

10

Zm 011

Zm 012

1995 HUF € 6,69

Zm 006

Zm 008

1195 HUF

1195 HUF € 3,99 295 HUF €1 495 HUF

HOPI BLUE

25 € 1,69 895 HUF 50 € 2,99

30

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


295 HUF

Zm 013

Zm 014

10 €1 EPERPIROS PATTOGATNIVALÓ / STRAWBERRY POPPING

495 HUF 25 € 1,69 895 HUF

Zm 015

50

Zm 016

10

Zm 017

€ 2,99 295 HUF €1 495 HUF TOM THUMB

25 € 1,69 895 HUF

Zm 018

50

Zm 019

10

Zm 020

€ 2,99 495 HUF € 1,69 995 HUF PERUI BÍBOR / PERUVIAN MORADO

25 € 3,29

Zm 021

50

Zm 022

10

Zm 023

€ 5,99 395 HUF € 1,29 695 HUF SANTO DOMINGO BLUE

25 € 2,29

Zm 024

50

Zm 025

10

Zm 026

295 HUF €1 495 HUF COFFEE BROWN

25 € 1,69 895 HUF 50

Zm 028

10

Zm 030

1195 HUF € 3,99

Zm 027

Zm 029

1895 HUF

€ 2,99 495 HUF € 1,69 795 HUF CHEROKEE WHITE EAGLE

25 € 2,59

50

1495 HUF € 4,99

31

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


295 HUF

Zm 031

10 €1 RÓZSASZÍN PATTOGATNIVALÓ / PINK POPPING

Zm 032

495 HUF 25 € 1,69 895 HUF

Zm 033

50 € 2,99

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

KEDVEZMÉNYES KUKORICA CSOMAGOK / CORN DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 2990 HUF 110 € 9,99

V 052

KUKORICA SZORTIMENT I. / ALL KIND OF OUR CORNS I

V 053

KUKORICA SZORTIMENT II. / ALL KIND OF OUR CORNS II

275

KUKORICA SZORTIMENT III. / ALL KIND OF OUR CORNS III

550

KUKORICA MEGLEPETÉS CSOMAG / CORN SURPRISE PACK

150

KUKORICA MAGKEVERÉK I. / CORN SEED MIXTURE I.

50

KUKORICA MAGKEVERÉK II. / CORN SEED MIXTURE II.

100

KUKORICA MAGKEVERÉK III. / CORN SEED MIXTURE III.

200

V 054

V 055

V 056

V 057

V 058

5990 HUF € 19,99 10990 HUF € 35,39 2990 HUF € 9,99

megjegyzés / comment minden kukoricafajtánkból 1-1 db 10 magos csomag all kind of our corn seeds, 10-10 seeds separately packed minden kukoricafajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of our corn seeds, 25-25 seeds separately packed minden kukoricafajtánkból 1-1 db 50 magos csomag all kind of our corn seeds, 50-50 seeds separately packed 6 random kukorica fajta külön csomagolva 6 random corn variety separately packed

795 HUF

random magkeverék

€ 2,59

random seed mix

1295 HUF

random magkeverék

€ 4,29

random seed mix

1990 HUF

random magkeverék

€ 6,59

random seed mix

CUKORCIROK / SORGHUM VARIETIES kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 295 HUF 25

Sh 001

€1 495 HUF Sh 002

ONAVAS RED

50 € 1,69 895 HUF 100

Sh 003

€ 2,99 295 HUF 25

Sh 004

€1 495 HUF Sh 005

MENONITE SYRUP

50 € 1,69 895 HUF

Sh 006

100 € 2,99

32

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


295 HUF 25

Sh 007

€1 495 HUF WHITE AFRICAN

Sh 008

50 € 1,69 895 HUF 100

Sh 009

€ 2,99 295 HUF 25

Sh 010

€1 495 HUF BLACK AMBER

Sh 011

50 € 1,69 895 HUF 100

Sh 012

€ 2,99 295 HUF 25

Sh 013

€1 495 HUF SANTA FE RED

Sh 014

50 € 1,69 895 HUF 100

Sh 015

€ 2,99 395 HUF 25

Sh 016

€ 1,29 695 HUF SHALLU / EGYPTIAN WHEAT

Sh 017

50 € 2,29

100

Sh 018

1195 HUF € 3,99 295 HUF

25

Sh 019

€1 495 HUF TARAHUMARA POPPING

Sh 020

50 € 1,69 895 HUF 100

Sh 021

€ 2,99

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

KEDVEZMÉNYES CUKORCIROK CSOMAGOK / SORGHUM DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

fajta / variety

V 059

CUKORCIROK SZORTIMENT I. / ALL KIND OF OUR SORGHUM VARIETIES I

V 060

CUKORCIROK SZORTIMENT II. / ALL KIND OF OUR SORGHUM VARIETIES II

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 1495 HUF 150 € 4,99

300

2495 HUF € 8,29

33

megjegyzés / comment minden cukorcirok fajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of our sorghum seeds, 2525 seeds separately packed minden cukorcirok fajtánkból 1-1 db 50 magos csomag all kind of our sorghum seeds, 5050 seeds separately packed


V 061

V 062

V 063

V 064

CUKORCIROK SZORTIMENT II. / ALL KIND OF OUR SORGHUM VARIETIES II

600

CUKORCIROK MEGLEPETÉS CSOMAG / SORGHUM SURPRISE PACK

100

CUKORCIROK MAGKEVERÉK I. / SORGHUM SEED MIXTURE I.

50

CUKORCIROK MAGKEVERÉK II. / SORGHUM SEED MIXTURE II.

100

CUKORCIROK MAGKEVERÉK III. / SORGHUM SEED MIXTURE III.

V 065

minden cukorcirok fajtánkból 1-1 db 100 magos csomag all kind of our sorghum seeds, 100100 seeds separately packed 4 random cukorcirok fajta külön csomagolva 4 random sorghum variety separately packed

4990 HUF € 16,69 895 HUF € 2,99

200

495 HUF

random magkeverék

€ 1,69

random seed mix

895 HUF

random magkeverék

€ 2,99

random seed mix

1495 HUF

random magkeverék

€ 4,99

random seed mix

AMARÁNTOK ÉS MÁS GABONAFÉLÉK / AMARANTHS & OTHER GRAINS kód / code

kép / picture

fajta / variety

295 HUF

Am 001

Am 002

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 25 €1

ELEFÁNTFEJ AMARÁNT / AMARANTH ELEPHANT HEAD

495 HUF 50 € 1,49 895 HUF

Am 003

100

Am 004

25

Am 005

€ 2,99 295 HUF €1 GÖRÖG LILA AMARÁNT / AMARANT GREEK PURPLE

495 HUF 50 € 1,49 895 HUF

Am 006

100

Am 007

25

Am 008

€ 2,99 295 HUF €1 495 HUF BÍBOR AMARÁNT / AMARANTH OESCHBERG

50 € 1,49 895 HUF

Am 009

100

Am 010

25

Am 011

Am 012

€ 2,99 295 HUF €1 495 HUF ALEGRIA AMARÁNT

50 € 1,49 895 HUF 100 € 2,99

34

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


295 HUF

Am 013

Am 014

25 €1 LÓTUSZ LILA AMARÁNT / AMARANTH LOTUS PURPLE

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF

Am 015

100

Am 016

25

Am 017

€ 2,99 295 HUF €1 LÁNGVÖRÖS AMARÁNT / AMARANTH LOVELIES-BLEEDING

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF

Am 018

100

Am 019

25

Am 020

€ 2,99 295 HUF €1 ÓRIÁS NARANCS AMARÁNT / AMARANTH CHINESE GIANT ORANGE

100 € 2,99 LÁVAFOLYAM AMARÁNT / AMARANTH MOLTEN FIRE

495 HUF 25 € 1,69 295 HUF

Am 023

Am 024

€ 1,69 895 HUF

Am 021

Am 022

495 HUF 50

25 €1 495 HUF QUINOA CARMEN

50 € 1,69 895 HUF

Am 025

100

Am 026

25

Am 027

Am 028

€ 2,99 495 HUF € 1,69 SZÍNES DÍSZKÖLES PURPLE MAJESTY / PEARL MILLET PURPLE MAJESTY

895 HUF 50 € 2,99

100

1495 HUF € 4,99

35

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


295 HUF

Am 029

25 €1 495 HUF

Am 030

AFRIKAI UJJASKÖLES / FINGER MILLET

50 € 1,69 895 HUF

Am 031

100 € 2,99 395 HUF

Am 032

JAPÁN KÖLES / JAPANESE MILLET

Am 033

CHIA (Salvia hispanica)

Am 034

JÓB KÖNNYEI / JOB'S TEARS

25 € 1,29 395 HUF 50 € 1,29 495 HUF 5 € 1,69 295 HUF

Am 035

25 €1 495 HUF

Am 036

TEFF

50 € 1,49 895 HUF

Am 037

100 € 2,99

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

KEDVEZMÉNYES GABONA CSOMAGOK / GRAIN DISCOUNT PACKAGES kód / code

V 066

V 067

V 068

V 069

V 070

V 071

V 072

kép / picture

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 1990 HUF AMARÁNT SZORTIMENT I. / ALL KIND OF OUR 200 AMARANTH VARIETIES I € 6,59 fajta / variety

AMARÁNT SZORTIMENT II. / ALL KIND OF OUR AMARANTH VARIETIES II

350

AMARÁNT SZORTIMENT II. / ALL KIND OF OUR AMARANTH VARIETIES II

700

GABONAFÉLÉK MEGLEPETÉS CSOMAG / GRAIN SURPRISE PACK

150

AMARÁNT MAGKEVERÉK I. / AMARANTH SEED MIXTURE I.

50

AMARÁNT MAGKEVERÉK II. / AMARANTH SEED MIXTURE II.

100

AMARÁNT MAGKEVERÉK III. / AMARANTH SEED MIXTURE III.

200

2990 HUF € 9,99 5500 HUF € 18,29 995 HUF € 3,29

36

megjegyzés / comment minden amaránt fajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of our amaranth seeds, 2525 seeds separately packed 7 amaránt fajtánkból 1-1 db 50 magos csomag 7 kind of our amaranth varieties, 5050 seeds separately packed 7 amaránt fajtánkból 1-1 db 100 magos csomag 7 kind of our amaranth varieties, 100 100 seeds separately packed

6 random gabonaféle külön csomagolva 6 random grain variety separately packed

495 HUF

random magkeverék

€ 1,69

random seed mix

895 HUF

random magkeverék

€ 2,99

random seed mix

1495 HUF

random magkeverék

€ 4,99

random seed mix


NAPRAFORGÓ, OKRA, ZERGESZARV / SUNFLOWER, OKRA, DEVIL'S CLAW kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 395 HUF

He 001

ÓRIÁS NAPRAFORGÓ / SUNFLOWER SKYSCRAPER

5

He 002

BÁRSONY KIRÁLYNŐ NAPRAFORGÓ / SUNFLOWER VELVET QUEEN

5

He 003

ŐSZ CSODÁJA NAPRAFORGÓ / SUNFLOWER AUTUMN BEAUTY

5

He 004

TEDDY BEAR NAPRAFORGÓ / SUNFLOWER TEDDY BEAR

5

He 005

AVONDZON NAPRAFORGÓ / SUNFLOWER AVONDZON

5

He 006

MOULIN ROUGE NAPRAFORGÓ / SUNFLOWER MOULIN ROUGE

5

He 007

PRÉRI NAPRAFORGÓ / MAXIMILIAN SUNFLOWER (Helianthus maximiliani)

5

He 008

NYÍLLEVELŰ BALZSAMGYÖKÉR / ARROWLEAF BALSAMROOT Balsamorhiza saggittata

5

He 009

OKRA HILLS COUNTRY RED

5

He 010

OKRA BURGUNDY RED

He 011

OKRA STAR OF DAVID

He 012

OKRA MILSAP WHITE

He 013

OKRA GOLD COAST

He 014

OKRA SZEGEDI

He 015

LILA VAD ZERGESZARV / PURPLE WILD DEVIL'S CLAW (Proboscidea parviflora)

5

He 016

BŐTERMŐ ZERGE- SZARV DOMESTICATED MULTICLAW DEVIL'S CLAW (Proboscidea parviflora)

5

He 017

TOHONO O'ODHAM ZERGESZARV / DEVIL'S CLAW (Proboscidea parviflora)

5

€ 1,29 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 395 HUF € 1,29 395 HUF € 1,29 295 HUF €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 295 HUF 5 €1 495 HUF € 1,69 495 HUF € 1,69 495 HUF € 1,69

37

megjegyzés / comment

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

évelő / perennial

USDA 4b

évelő / perennial

USDA 5

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


SÁRGA ZERGESZARV / YELLOW DEVIL'S CLAW (Ibicella lutea)

He 018

495 HUF 5 € 1,69

egynyári / annual

KEDVEZMÉNYES CSOMAGOK / DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

fajta / variety

V 073

NAPRAFORGÓ SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR SUNFLOWERS

V 074

OKRA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR OKRA VARIETIES

ZERGESZARV SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR DEVIL'S CLAW VARIETIES

V 075

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 1995 HUF 35 € 6,59

30

1495 HUF € 4,99

20

1795 HUF € 5,99

megjegyzés / comment minden napraforgó fajtánkból 1-1 db 5 magos csomag all kind of our sunflower seeds, 5-5 seeds separately packed minden okra fajtánkból 1-1 db 5 magos csomag all kind of our okra seeds, 5-5 seeds separately packed minden zergeszarv fajtánkból 1-1 db 5 magos csomag all kind of our devil's claw seeds, 55 seeds separately packed

HÜVELYESEK / LEGUMINOUS VEGETABLES kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 295 HUF 10

H 001

€1

H 002

TELEFONPÓZNA FUTÓBORSÓ / TELEPHONE TALL PEA

495 HUF 20 € 1,69 895 HUF 40

H 003

€ 2,99

H 004

295 HUF

LILA CUKORBORSÓ / SHIRAZ PURPLE SNOWPEA

10

ARANY CUKORBORSÓ / GOLDEN SNOWPEA

10

€1 295 HUF

H 005

€1 295 HUF H 006

ZÖLD LÓBAB / GREEN PODDED FAVA BEAN

10 €1 295 HUF

H 007

EGYIPTOMI LÓBAB / EGYPTIAN FAVA BEAN

10 €1

H 008

H 009

495 HUF

FEKETE SZEMŰ MÉTERES BAB / BLACK SEEDED YARD LONG BEAN

5

RÓZSASZÍN MÉTERES BAB / CHINESE MOSAIC PINK PODDED YARD LONG BEAN

5

ÜRÖMI MÉTERES BAB / YARD LONG BEAN

5

€ 1,69 495 HUF € 1,69 495 HUF

H 010

€ 1,69 295 HUF H 011

TEHÉNBORSÓ / COWPEA

25 €1 295 HUF

H 012

VÖRÖS TEHÉNBORSÓ / RED COWPEA

25 €1

38

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


295 HUF H 013

BARNA TEHÉNBORSÓ / BROWN COWPEA

25 €1 295 HUF

H 014

CLAY TEHÉNBORSÓ / COWPEA

25 €1 495 HUF

H 015

TETAPECHE TEHÉNBORSÓ / COWPEA

25 € 1,69

H 016

695 HUF

KÉK PETTYES TEPARY BAB / BLUE SPECKLED TEPARY BEAN

10

BIG FIELDS WHITE TEPARY BEAN

10

€ 2,29 695 HUF

H 017

€ 2,29 695 HUF H 018

SACATON WHITE TEPARY BEAN

10 € 2,29 695 HUF

H 019

SANTA ROSA BROWN TEPARY BEAN

10 € 2,29

H 020

695 HUF

COLONIA MORELOS SPECKLED TEPARY BEAN

10

SAN PEDRO BALLEZA TEPARY BEAN

10

€ 2,29 695 HUF

H 021

€ 2,29

H 022

H 023

695 HUF

WEPEGI BAWI BROWN TOHONO O'ODHAM TEPARY BEAN

10

TO:OTA BAWI WHITE TOHONO O'ODHAM TEPARY BEAN

10

BROWN SPECKLED TEPARY BEAN

10

€ 2,29 695 HUF € 2,29 695 HUF

H 024

€ 2,29 295 HUF H 025

ÓRIÁS VAJBAB / WHITE GIANT LIMA BEAN

10 €1 295 HUF 25

H 026

€1 495 HUF H 027

URID BAB / BEAN

50 € 1,69 895 HUF

H 028

100 € 2,99

39

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


295 HUF 25

H 029

€1 495 HUF H 030

MOTH BAB / BEAN

50 € 1,69 895 HUF 100

H 031

€ 2,99 295 HUF 25

H 032

€1 495 HUF H 033

MUNGÓ BAB / MUNG BEAN

50 € 1,69 895 HUF 100

H 034

€ 2,99 295 HUF 25

H 035

€1 495 HUF H 036

ADZUKI BAB / BEAN

50 € 1,69 895 HUF 100

H 037

€ 2,99 295 HUF 25

H 038

€1 495 HUF H 039

CSICSERIBORSÓ / CHICKPEA

50 € 1,69 895 HUF 100

H 040

€ 2,99 395 HUF 5

H 041

€ 1,29

VALENCIAI RÓZSASZÍN FÖLDIMOGYORÓ / PEANUTS VALENCIA PINK

595 HUF 10

H 042

€ 1,99 395 HUF 5

H 043

€ 1,29

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

FEKETE FÖLDIMOGYORÓ / BLACK PEANUTS 595 HUF 10

H 044

€ 1,99 395 HUF 5

H 045

€ 1,29

NEGRITO MANDUVI FÖLDIMOGYORÓ / PEANUTS H 046

595 HUF 10 € 1,99

40

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


295 HUF ALFÖLDI SZÓJA / SOYBEAN GREAT PLAINS

H 047

25 €1

egynyári / annual

KEDVEZMÉNYES CSOMAGOK / DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

V 076

V 077

V 078

V 079

V 080

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing

fajta / variety

795 HUF

BORSÓ SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR PEA SEEDS

30

HOMOKI BAB SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR COWPEA SEEDS

125

€ 2,59 1495 HUF € 4,99

TEPARY BAB SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR TEPARY BEANS

90

FÖLDIMOGYORÓ SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR PEANUT SEEDS

15

MÉTERES BAB SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR YARD LONG BEANS

15

megjegyzés / comment minden borsó fajtánkból 1-1 db 10 magos csomag all kind of our pea seeds, 10-10 seeds separately packed minden homoki bab fajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of our cowpea seeds, 25-25 seeds separately packed minden tepary bab fajtánkból 1-1 db 10 magos csomag all kind of our tepary bean seeds, 10-10 seeds separately packed minden földimogyoró fajtánkból 1-1 db 5 magos csomag all kind of our peanut seeds, 5-5 seeds separately packed minden méteres bab fajtánkból 1-1 db 5 magos csomag

4995 HUF € 16,59 995 HUF € 3,29 1195 HUF

all kind of our yard long bean seeds, 5-5 seeds separately packed

€ 3,99

GYÖKÉRZÖLDSÉGEK / ROOT CROPS kód / code

R 001

kép / picture

fajta / variety TÖRÖK FEKETE SÁRGARÉPA / CARROT TURKISH BLACK

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 295 HUF 25 €1 295 HUF 25

R 002

€1

R 003

SPANYOL FEKETE SÁRGARÉPA / CARROT SPANISH BLACK

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF 100

R 004

€ 2,99 195 HUF 25

R 005

€ 0,69

R 006

LILA SÁRGARÉPA COSMIC PURPLE / CARROT COSMIC PURPLE

295 HUF 50 €1 495 HUF 100

R 007

€ 1,69 195 HUF 25

R 008

€ 0,69

R 009

CITROM- SÁRGARÉPA / CARROT SOLAR YELLOW

295 HUF 50 €1 495 HUF

R 010

100 € 1,69

41

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

megjegyzés / comment


195 HUF 25

R 011

€ 0,69

R 012

SZÍNES SÁRGARÉPA / CARROT RAINBOW MIX

295 HUF 50 €1 495 HUF 100

R 013

€ 1,69

R 014

R 015

R 016

R 017

R 018

R 019

195 HUF

HÓFEHÉR SÁRGARÉPA / CARROT LUNAR WHITE

25

ŐSZ KIRÁLYA SÁRGARÉPA / CARROT AUTUMN KING

50

KEREK SÁRGARÉPA / CARROT PARIS MARKET ATLAS

50

KISUJJ SÁRGARÉPA / CARROT LITTLE FINGER

50

VÖRÖSBÉLŰ SÁRGARÉPA / CARROT CHANTENAY RED CORE

50

MÉZÉDES SÁRGARÉPA / CARROT TENDERSWEET

50

NANTESI SÁRGARÉPA / CARROT NANTES

50

€ 0,69 295 HUF €1 195 HUF € 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF

R 020

€ 0,69

R 021

R 022

195 HUF

GUERNSEY PASZTERNÁK / PARSNIP GUERNSEY

25

ÉDES ANGOL PASZTERNÁK / PARSNIP TENDER & TRUE

25

HÜVELYES RETEK / RAT'S TAIL RADISH

10

€ 0,69 195 HUF € 0,69 395 HUF

R 023

€ 1,29

R 024

R 025

395 HUF

SINGHARA HÜVELYES RETEK / SINGHARA RAT'S TAIL RADISH

10

GÖRÖGDINNYE RETEK / WATERMELON RADISH

10

ARANY RETEK / ZLATA RADISH

25

€ 1,29 395 HUF € 1,29 295 HUF

R 026

€1

R 027

295 HUF

HÚSVÉTI TOJÁS RETEK / RADISH EASTER EGGS

25

JÉGESŐ RETEK / HAILSTONE RADISH

25

€1 195 HUF

R 028

€ 0,69

42

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


195 HUF R 029

KÍNA RÓZSÁJA RETEK / RADISH CHINA ROSE

25 € 0,69

R 030

R 031

195 HUF

FRANCIA REGGELI RETEK / RADISH FRENCH BREAKFAST

25

CSERESZNYE- PIROS RETEK / RADISH CHERRY BELLE

25

€ 0,69 195 HUF € 0,69 295 HUF 25

R 032

€1 495 HUF R 033

CSÍKOS CÉKLA / BEETROOT CHIOGGIA

50 € 1,69 895 HUF 100

R 034

€ 2,99 195 HUF 25

R 035

€ 0,69

R 036

EGYIPTOMI KEREK CÉKLA / BEETROOT EGYPTIAN FLAT ROUND

295 HUF 50 €1 495 HUF 100

R 037

€ 1,69 195 HUF 20

R 038

€ 0,69 295 HUF R 039

METÉLŐHAGYMA / CHIVES

40 €1 495 HUF 100

R 040

€ 1,69 295 HUF 20

R 041

€1 495 HUF R 042

METÉLŐ- FOKHAGYMA / GARLIC CHIVES

40 € 1,69 895 HUF 100

R 043

€ 2,99

R 044

295 HUF

LISZABONI FEHÉR HAGYMA / ONION WHITE LISBON

20

BRITISH FLAG PÓRÉHAGYMA / LEEK

20

€1 295 HUF

R 045

€1

R 046

AILSA CRAIG ÓRIÁS HAGYMA / ONION AILSA CRAIG

395 HUF 20 € 1,29

43

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial


R 047

R 048

295 HUF

FIRENZEI LILA SONKAHAGYMA / ONION RED FLORENCE

20

MILÁNÓI RÉZHAGYMA / ONION RAMATA DI MILANO

20

BORETTANA HAGYMA / ONION BORETTANA

20

€1 295 HUF €1 295 HUF

R 049

€1

R 050

R 051

R 052

R 053

295 HUF

PÁRIZSI EZÜSTHAGYMA / ONION PARIS SILVERSKIN

20

SPANYOL ÉDES FEHÉR HAGYMA / ONION WHITE SWEET SPANISH

20

BURGUNDI LILAHAGYMA / ONION RED BURGUNDY

20

SPANYOL ÉDES FEKETE TARLÓRÉPA / TURNIP SWEET BLACK SPANISH

25

€1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 195 HUF 25

R 054

€ 0,69

R 055

MILÁNÓI LILA TARLÓRÉPA / TURNIP PURPLE TOP MILAN

295 HUF 50 €1 495 HUF 100

R 056

€ 1,69 195 HUF 25

R 057

€ 0,69 295 HUF R 058

HÓGOLYÓ TARLÓRÉPA / TURNIP SNOWBALL

50 €1 495 HUF 100

R 059

€ 1,69 195 HUF 25

R 060

€ 0,69

R 061

NÉMETALFÖLDI KORAI FEHÉR TARLÓRÉPA / TURNIP PLATTE WITTE MEI

295 HUF 50 €1 495 HUF 100

R 062

€ 1,69

R 063

195 HUF

FEHÉR TARLÓRÉPA / TURNIP BIANCA LODIGIANA

25

PISTOIAI TARLÓRÉPA / TURNIP PISTOIA

25

€ 0,69 195 HUF

R 064

€ 0,69

44

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial


195 HUF 25

R 065

€ 0,69 295 HUF 50

R 066

€1

kétéves / biennial

kétéves / biennial

ARANY TARLÓRÉPA / TURNIP GOLDBALL 495 HUF 100

R 067

€ 1,69

500

R 068

1495 HUF € 4,99

R 069

R 070

R 071

195 HUF

PRÁGAI ÓRIÁS ZELLER / CELERIAC GIANT PRAGUE

25

BÉCSI LILA KARALÁBÉ / KOHLRABI PURPLE VIENNA

20

FEHÉR KARALÁBÉ / KOHLRABI CHELO VERDE

20

€ 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF € 0,69 295 HUF 25

R 072

€1 495 HUF R 073

LIGETSZÉPE / EVENING PRIMROSE

50 € 1,69 895 HUF 100

R 074

€ 2,99

R 075

KARÓRÉPA " A LEGJOBB " / SWEDE RUTABAGA BEST OF ALL

295 HUF 25 €1 395 HUF 20

R 076

€ 1,29

R 077

CSEMEGE BARABOLY / TURNIP ROOTED CHERVIL

695 HUF 40 € 2,29

100

R 078

1495 HUF € 4,99

R 079

295 HUF

GOBO - EHETŐ BOJTORJÁN- GYÖKÉR / EDIBLE BURDOCK HA GOBO

20

TORAJI

10

€1 395 HUF

R 080

€ 1,29

45

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

kétéves / biennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

kétéves / biennial

évelő / perennial


GUMÓK ÉS HAGYMÁK / TUBERS & BULBS kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing 295 HUF 5

T 001

€1 395 HUF 10

T 002

€ 1,29

FÖLDIMANDULA - TIGRISMOGYORÓ / CHUFA / EARTH ALMOND - TIGERNUTS

595 HUF 20

T 003

€ 1,99 995 HUF 50

T 004

€ 3,29 KÍNAI JAMSZ - FAHÉJ INDA / CHINESE YAM CINNAMON VINE

T 005

495 HUF 5 € 1,69 895 HUF 5

T 006

€ 2,99

SÉTÁLÓ HAGYMA / EGYPTIAN WALKING ONION 10

T 007

1495 HUF € 4,99

megjegyzés / comment

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

KEDVEZMÉNYES CSOMAGOK / DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 1995 HUF 300 € 6,59

V 081

SÁRGARÉPA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR CARROT SEEDS

V 082

HAGYMA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR ONION SEEDS

220

TARLÓRÉPA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR TURNIP SEEDS

175

ELFELEDETT GYÖKÉRZÖLDSÉGEK MEGLEPETÉSCSOMAG / FORGOTTEN ROOT CROPS SURPRISE PACK

100

V 083

V 084

2495 HUF € 8,29 995 HUF € 3,29 995 HUF € 3,29

megjegyzés / comment minden sárgarépa fajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of our carrot seeds, 25-25 seeds separately packed minden hagyma fajtánkból 1-1 db 20 magos csomag all kind of our onion seeds, 20-20 seeds separately packed minden tarlórépa fajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of our turnip seeds, 25-25 seeds separately packed 6 random gyökérzöldség külön csomagolva 6 random root vegetable variety separately packed

KÁPOSZTAFÉLÉK ÉS KERESZTESVIRÁGÚAK / CABBAGES AND OTHER BRASSICACEAE kód / code

B 001

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing 195 HUF

HÓLABDA KARFIOL / CAULIFLOWER SNOWBALL

20

MINARET KARFIOL / CAULIFLOWER MINARET

20

€ 0,69 295 HUF

B 002

€1

B 003

B 004

295 HUF

LILA KARFIOL / CAULIFLOWER PURPLE BEAUTY

20

ROMANESCO BROKKOLI / BROCCOLI ROMANESCO

20

€1 295 HUF €1

46

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

megjegyzés / comment


B 005

B 006

295 HUF

LILA SALÁTABROKKOLI / BROCCOLI PURPLE SPROUTING

20

MINESTRA NERA SALÁTABROKKOLI / SPROUTING BROCCOLI MINESTRA NERA

20

WALTHAM BROKKOLI / BROCCOLI

20

€1 195 HUF € 0,69 195 HUF

B 007

€ 0,69 295 HUF B 008

RAPINI / CIMA DI RAPA

20 €1

B 009

195 HUF

LONG ISLAND KELBIMBÓ / BRUSSELS SPROUTS

20

CATSKILL KELBIMBÓ / BRUSSELS SPROUTS

20

€ 0,69 295 HUF

B 010

€1 195 HUF B 011

BRUNSWICK KÁPOSZTA / CABBAGE

20 € 0,69

B 012

295 HUF

JANUÁR KIRÁLYA KÁPOSZTA / CABBAGE JANUARY KING

20

GREYHOUND KÁPOSZTA / CABBAGE

20

€1 295 HUF

B 013

€1

B 014

B 015

295 HUF

TÉL KIRÁLYA KELKÁPOSZTA / SAVOY CABBAGE WINTERKING

20

TÖRPE FODROSKEL / KALE VATES BLUE CURLED

25

SKARLÁT FODROSKEL / KALE SCARLET

25

€1 195 HUF € 0,69 195 HUF

B 016

€ 0,69

B 017

B 018

B 019

B 020

B 021

195 HUF

TOSZKÁN FEKETE TÉPŐKEL / KALE NERO DI TOSCANA

25

OROSZ VÖRÖS TÉPŐKEL / KALE RUSSIAN RED

25

OROSZ FEHÉR TÉPŐKEL / KALE RUSSIAN WHITE

25

PÁLMALEVELŰ TÉPŐKEL / KALE PALMIZZIO SENZA TESTA

25

JAGALLO NERO TÉPŐKEL / KALE JAGALLO NERO

25

SÉTAPÁLCA KEL / JERSEY KALE

25

€ 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF € 0,69 395 HUF

B 022

€ 1,29

47

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial


395 HUF B 023

EZERFEJŰ KEL / KALE THOUSAND HEAD

25 € 1,29 195 HUF

B 024

PINK KEL / KALE

25 € 0,69 295 HUF

B 025

KÍNAI KEL / CHINESE KALE

25 €1 295 HUF

B 026

CHOI SUM

25 €1 295 HUF

B 027

CHUN CHOI

25 €1 195 HUF 25

B 028

€ 0,69 295 HUF B 029

BORDÁSKEL / PAK CHOY

50 €1 395 HUF 100

B 030

€ 1,29 295 HUF 25

B 031

€1 395 HUF B 032

MINI PAK CHOY HOK DU

50 € 1,29 595 HUF 100

B 033

€ 1,99 195 HUF 25

B 034

€ 0,69

B 035

VÖRÖS MIZUNA MUSTÁRSALÁTA / MIZUNA RED MUSTARD

295 HUF 50 €1 395 HUF 100

B 036

€ 1,29 195 HUF 25

B 037

€ 0,69 295 HUF B 038

MIZUNA MUSTÁRSALÁTA / MUSTARD

50 €1 395 HUF

B 039

100 € 1,29

48

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


195 HUF 25

B 040

€ 0,69 295 HUF B 041

TATSOI MUSTÁRSALÁTA / MUSTARD

50 €1 395 HUF 100

B 042

€ 1,29 195 HUF 25

B 043

€ 0,69 295 HUF B 044

KIRÁLY MUSTÁRSALÁTA / KING MUSTARD

50 €1 395 HUF 100

B 045

€ 1,29 195 HUF 25

B 046

€ 0,69 295 HUF B 047

KAI CHOI MUSTÁRSALÁTA / MUSTARD

50 €1 395 HUF 100

B 048

€ 1,29

B 049

195 HUF

FLORIDAI MUSTÁRSALÁTA / MUSTARD FLORIDA BROADLEAF

25

TOKYO BEKANA MUSTÁRSALÁTA / MUSTARD

25

€ 0,69 295 HUF

B 050

€1

B 051

295 HUF

DÉLI ÓRIÁS FODROS MUSTÁRSALÁTA / MUSTARD SOUTHERN GIANT CURLED

25

HON TSAI TAI

25

€1 295 HUF

B 052

€1 195 HUF 25

B 053

€ 0,69 295 HUF 50

B 054

€1

ZÖLD LEVÉL-TARLÓRÉPA / TURNIP TOPS GEWONE GROENE B 055

395 HUF 100 € 1,29

B 056

500

1495 HUF € 4,99

49

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial


SALÁTÁK ÉS EGYÉB SALÁTANÖVÉNYEK / LETTUCES AND OTHER SALAD GREENS kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing 295 HUF 25

L 001

€1 395 HUF L 002

LOLLO BIONDA SALÁTA / LETTUCE

50 € 1,29 595 HUF 100

L 003

€ 1,99 295 HUF 25

L 004

€1 395 HUF L 005

LOLLO ROSSO SALÁTA / LETTUCE

50 € 1,29 595 HUF 100

L 006

€ 1,99 295 HUF 25

L 007

€1

L 008

NÉGY ÉVSZAK SALÁTA / LETTUCE MERVEILLE DES QUATRE SAISONS

395 HUF 50 € 1,29 595 HUF 100

L 009

€ 1,99 295 HUF 25

L 010

€1

L 011

FAHÉJBARNA SALÁTA / LETTUCE BRUNE D'HIVER

395 HUF 50 € 1,29 595 HUF 100

L 012

€ 1,99 295 HUF 25

L 013

€1

L 014

AMERIKAI VÖRÖS SALÁTA / LETTUCE AMERICAN RED

395 HUF 50 € 1,29 595 HUF 100

L 015

€ 1,99

L 016

L 017

195 HUF

SZŐKE RÓMAI SALÁTA / ROMAINE LETTUCE BLONDE

25

ZÖLD RÓMAI SALÁTA / ROMAINE LETTUCE GREEN

25

€ 0,69 195 HUF € 0,69

50

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


L 018

L 019

L 020

195 HUF

RUVER RÓMAI SALÁTA / ROMAINE LETTUCE RUVER

25

TRENTOI VÖRÖS SALÁTA / LETTUCE ROSSA DI TRENTO

25

NAGY TAVAK SALÁTA / LETTUCE GREAT LAKES

25

JÉGHEGY SALÁTA / LETTUCE ICEBERG

25

€ 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF

L 021

€ 0,69 295 HUF L 022

KARD SALÁTA / SWORD LETTUCE

25 €1

L 023

VÖRÖS KARD SALÁTA / SWORD LETTUCE RED

295 HUF 25 €1 295 HUF 25

L 024

€1

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

SZÁRSALÁTA / CELTUCE 395 HUF 50

L 025

€ 1,29 195 HUF L 026

APRÓ ÉKKŐ SALÁTA / LETTUCE LITTLE GEM

25 € 0,69 295 HUF

L 027

PURPLE SPLASH SALÁTA / LETTUCE

25 €1 195 HUF

L 028

VÖRÖS TÉPŐSALÁTA / RED SALAD BOWL

25 € 0,69 195 HUF

L 029

ZÖLD TÉPŐSALÁTA / GREEN SALAD BOWL

25 € 0,69 295 HUF

L 030

BISCIA ROSSA SALÁTA / LETTUCE

25 €1

L 031

195 HUF

ZÖLD TÖLGYLEVÉL SALÁTA / GREEN OAKLEAF LETTUCE

25

UNICUM SALÁTA / LETTUCE

25

€ 0,69 195 HUF

L 032

€ 0,69 195 HUF L 033

RUBINT SALÁTA / LETTUCE RUBY RED

25 € 0,69

L 034

L 035

195 HUF

TAVASZ CSODÁJA SALÁTA / LETTUCE MERAVIGLIA DEL VERANO

25

GRENOBLE-I SALÁTA / LETTUCE GRENOBLOISE

25

€ 0,69 295 HUF €1

51

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


L 036

TÉL CSODÁJA SALÁTA / LETTUCE MERAVIGLIA DEL INVIERNO

195 HUF 25 € 0,69 195 HUF 25

L 037

€ 0,69

L 038

SALÁTA MAGKEVERÉK / LETTUCE SEED MIXTURE

295 HUF 50 €1 395 HUF 100

L 039

€ 1,29 295 HUF 25

L 040

€1 395 HUF L 041

RADICCHIO PALLA ROSSA

50 € 1,29 595 HUF 100

L 042

€ 1,99 295 HUF 25

L 043

€1 395 HUF L 044

ARANY ENDÍVIA / ENDIVES GELE VOLHART

50 € 1,29 595 HUF 100

L 045

€ 1,99 295 HUF L 046

ENDÍVIA PERRUCA DEL PRAT / ENDIVES

25 €1

L 047

295 HUF

BRÜSSZELI FEHÉR CIKÓRIASALÁTA / CHICORY WHITLOOF DE BRUXELLES

25

CIKÓRIASALÁTA / CHICORY CASTELFRANCO

25

€1 295 HUF

L 048

€1

L 049

L 050

L 051

L 052

L 053

295 HUF

KATALÁN CIKÓRIASALÁTA / CHICORY CATALOGNA FOLIA

25

HOLLAND GALAMBBEGY SALÁTA / CORN SALAD VOLHART

20

NARANCS MÁNGOLD / SWISS CHARD ORIOLE ORANGE

25

KANÁRI MÁNGOLD / SWISS CHARD CANARY YELLOW

25

VÖRÖS MÁNGOLD / SWISS CHARD RHUBARB CHARD

25

€1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1

52

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

egynyári / annual

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial


L 054

RÓZSASZÍN RÚZS MÁNGOLD / SWISS CHARD PINK LIPSTICK

295 HUF 25 €1 295 HUF 25

L 055

€1

L 056

EZÜST MÁNGOLD / SWISS CHARD WHITE SILVER

395 HUF 50 € 1,29 595 HUF 100

L 057

€ 1,99 295 HUF L 058

BARESE MÁNGOLD / SWISS CHARD BARESE

25 €1

L 059

SZÍNES MÁNGOLD / SWISS CHARD RAINBOW MIX

295 HUF 25 €1 195 HUF 25

L 060

€ 0,69 295 HUF L 061

RUKKOLA / ROCKET / RUCCOLA

50 €1 395 HUF 100

L 062

€ 1,29 295 HUF 25

L 063

€1

SÁRKÁNNYELV RUKKOLA / RUCCOLA DRAGON'S TONGUE

495 HUF 50

L 064

€ 1,59

L 065

L 066

295 HUF

OLIVALEVELŰ RUKKOLA / RUCCOLA OLIVE LEAF

25

SYLVETTA VADRUKKOLA / WILD ROCKET SYLVETTA

25

FASTIGLIATA RUKKOLA / RUCCOLA

25

€1 295 HUF €1 295 HUF

L 067

€1 295 HUF 25

L 068

€1

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

ZÖLD PORCSIN / GREEN PURSLANE 495 HUF 50

L 069

€ 1,59 295 HUF L 070

ARANY PORCSIN / GOLDEN PURSLANE

25 €1

L 071

TÉLI PORCSIN - BÁNYÁSZSALÁTA / WINTER PURSLANE / MINER'S LETTUCE

495 HUF 50 € 1,59

53

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


195 HUF 25

L 072

€ 0,69 295 HUF 50

L 073

€1

NAGYLEVELŰ ZSÁZSA / GARDEN CRESS LARGE LEAF

395 HUF 100

L 074

€ 1,29

500

L 075

1195 HUF € 3,99 295 HUF

20

L 076

€1

L 077

FODROS-BODROS ZSÁZSA / GARDEN CRESS WRINKLED CRINKLED

495 HUF 40 € 1,59 795 HUF 80

L 078

€ 2,59 195 HUF L 079

AMERIKAI ZSÁZSA / AMERICAN LAND CRESS

25 € 0,69 395 HUF 25

L 080

€ 1,29 595 HUF L 081

EPERSPENÓT / STRAWBERRY SPINACH

50 € 1,99 995 HUF 100

L 082

€ 3,29 295 HUF 5

L 083

€1 495 HUF L 084

ÚJ-ZÉLANDI SPENÓT

10 € 1,59 895 HUF 20

L 085

€ 2,99

L 086

L 087

L 088

L 089

295 HUF

ZÖLD MALABÁRI SPENÓT / MALABAR SPINACH GREEN

5

EGYIPTOMI SPENÓT / MOLOKHIA / EGYPTIAN SPINACH

10

OPAR GYÖNGYEI / FLORIDAI SPENÓT / JEWELS OF OPAR / FLORIDA SPINACH

20

ÓRIÁS BLOOMSDALE SPINACH / SPINACH BLOOMSDALE

20

€1 495 HUF € 1,59 395 HUF € 1,29 195 HUF € 0,69

54

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


195 HUF 25

L 090

€ 0,69 295 HUF LILA SPENÓTFA / PURPLE GOOSEFOOT

L 091

50 €1 495 HUF 100

L 092

€ 1,59 295 HUF VÖRÖS SPENÓTFA / RED ORACH

L 093

10 €1

L 094

395 HUF

HUAZONTLE / MEXIKÓI BROKKOLISPENÓT / MEXICAN BROCCOLI SPINACH

10

OKAHIJIKI

10

€ 1,29 395 HUF

L 095

€ 1,29 395 HUF 10

L 096

€ 1,29 595 HUF TENGERPARTI TÁTORJÁN / SEA KALE

L 097

20 € 1,99

50

L 098

1195 HUF € 3,99 195 HUF

ARANY SZÁRZELLER / CELERY GOLDEN

L 099

25 € 0,69

VÖRÖS ÓRIÁS SZÁRZELLER / CELERY RED GIANT

L 100

295 HUF 25 €1 195 HUF 25

L 101

€ 0,69

LÁNDZSALEVELŰ SÓSKA / SORREL BROAD LEAF

295 HUF 50

L 102

€1 295 HUF 25

L 103

€1

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

VÉRSÓSKA / BLOOD SORREL 495 HUF 50

L 104

€ 1,59

évelő / perennial

KEDVEZMÉNYES CSOMAGOK / DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

fajta / variety

V 085

TÉPŐKEL SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR KALE SEEDS

V 086

MUSTÁRSALÁTA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR MUSTARD SEEDS

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 1795 HUF 250 € 5,99

200

1495 HUF € 4,99

55

megjegyzés / comment minden tépőkel fajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of our kale seeds, 25-25 seeds separately packed minden mustársaláta fajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of our mustard seeds, 25-25 seeds separately packed


V 087

V 088

V 089

V 090

MÁNGOLD SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR SWISS CHARD SEEDS

175

RUKKOLA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR RUCCOLA SEEDS

125

ÍZE-IS-VAN LEVÉLZÖLDSÉGEK CSOMAG / TASTY SALAD VEGGIES SURPRISE PACK

150

KÜLÖNLEGES SALÁTAFÉLÉK CSOMAG / SPECIAL SALAD VEGGIES SURPRISE PACK

100

minden mángold fajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of ourswiss chard seeds, 2525 seeds separately packed minden rukkola fajtánkból 1-1 db 25 magos csomag all kind of our ruccola seeds, 25-25 seeds separately packed 6 random levélzöldség külön csomagolva 6 random salad vegetable variety separately packed 6 random különleges salátaféle külön csomagolva 6 random special salad green variety separately packed

1495 HUF € 4,99 995 HUF € 3,29 995 HUF € 3,29 1195 HUF € 3,99

KÜLÖNLEGES ZÖLDSÉGFÉLÉK / SPECIAL VEGETABLES kód / code

kép / picture

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing

fajta / variety

195 HUF ÉDESKÖMÉNY / FENNEL

K 001

25 € 0,69

REBARBARA / RHUBARB GLASKIN'S PERPETUAL

K 002

295 HUF 5 €1 195 HUF 25

K 003

€ 0,69 295 HUF LEN

K 004

50 €1 495 HUF 100

K 005

€ 1,59

megjegyzés / comment

kétéves / biennial

évelő / perennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

FŰSZERNÖVÉNYEK / CULINARY HERBS kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing 295 HUF

F 001

VÍZITORMA / WATERCRESS

25 €1

F 002

295 HUF

ABSZINT ÜRÖM / ABSINTHE (Artemisia absinthium)

25

TÁRKONY / TARRAGON (Artemisia dracunculus

25

€1 295 HUF

F 003

€1

F 004

EGYNYÁRI ÜRÖM / SWEET ANNIE (Artemisia annua)

295 HUF 25 €1 295 HUF 25

F 005

€1

F 006

ANGOL LEVENDULA / ENGLISH LAVENDER (Lavandula angustifolia)

495 HUF 50 € 1,59 695 HUF

F 007

100 € 2,29

56

egynyári / annual

évelő / perennial

évelő / perennial

egynyári / annual

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

megjegyzés / comment


295 HUF F 008

MACSKAMENTA / CATNIP

20 €1 295 HUF

F 009

BAZILIO MACSKAMENTA / CATNIP

20 €1 295 HUF

F 010

CITROMOS MACSKAMENTA / LEMON CATNIP

20 €1 195 HUF

F 011

FEHÉR CICKAFARK / YARROW

25 € 0,69

F 012

295 HUF

CSERESZNYE- PIROS CICKAFARK / YARROW CHERRY RED

25

ALMAMENTA / APPLE MINT

20

€1 295 HUF

F 013

€1 395 HUF F 014

CSOKOLÁDÉ MENTA / CHOCOLATE MINT

10 € 1,29 395 HUF

F 015

NARANCS MENTA / ORANGE MINT

10 € 1,29 395 HUF

F 016

ANANÁSZ MENTA / PINEAPPLE MINT

10 € 1,29 195 HUF

F 017

BORSMENTA / PEPPERMINT

25 € 0,69

F 018

F 019

F 020

F 021

295 HUF

CITROMMENTA / LEMON MINT (Monarda citriodora)

20

KOREAI MENTA / KOREAN MINT (Agastache rugosa)

25

KALAMINT / LESSER CALAMINT (Calamintha nepeta)

25

MEXIKÓI MENTABÁRSONYKA / MEXICAN MINT MARIGOLD (Tagetes lucida)

10

€1 295 HUF €1 395 HUF € 1,29 395 HUF € 1,29 395 HUF 10

F 022

€ 1,29

F 023

DÉLI MENTABÁRSONYKA / HUACATAY / CHINCHILLA (Tagetes minuta)

595 HUF 20 € 1,99 995 HUF 40

F 024

€ 3,29

F 025

MOLDVAI SÁRKÁNYFŰ / MOLDAVIAN DRAGON- HEAD (Dracocephalum moldavica)

295 HUF 20 €1

57

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


F 026

F 027

295 HUF

ORVOSI ZSÁLYA / GARDEN SAGE (Salvia officinalis)

10

MUSKOTÁLY- ZSÁLYA / CLARY SAGE (Salvia sclarea)

10

IZSÓP / HYSSOP (Hyssopus officinalis)

20

€1 295 HUF €1 295 HUF

F 028

€1 195 HUF 25

F 029

€ 0,69

F 030

BORSIKAFŰ / SUMMER SAVORY (Satureja hortensis)

295 HUF 50 €1 495 HUF 100

F 031

€ 1,59 395 HUF F 032

EPAZOTE (Dysphania ambroisoides)

20 € 1,29

F 033

295 HUF

OROSZ ZÖLD BAZSALIKOM / BASIL RUSSIAN GREEN

20

ANANÁSZ BAZSALIKOM / PINEAPPLE BASIL

20

€1 295 HUF

F 034

€1

F 035

295 HUF

FAHÉJ ILLATÚ BAZSALIKOM / BASIL CINNAMON SCENTED

20

DRAKON BAZSALIKOM / BASIL

20

€1 295 HUF

F 036

€1 295 HUF F 037

KARAMELL BAZSALIKOM / BASIL CARAMEL

20 €1 295 HUF

F 038

RUBINT BAZSALIKOM / BASIL RUBY RED

20 €1

F 039

295 HUF

ÓRIÁSLEVELŰ BAZSALIKOM / BASIL MAMMOTH

20

ROSIE BAZSALIKOM / BASIL

20

€1 295 HUF

F 040

€1 295 HUF F 041

THAI SZENT BAZSALIKOM / HOLY BASIL

20 €1 295 HUF

F 042

THAI MAGIC BAZSALIKOM / BASIL

20 €1

F 043

GÖMB BAZSALIKOM / SPICY GLOBE BUSH BASIL

295 HUF 20 €1

58

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


F 044

F 045

F 046

295 HUF

IRÁNI ZÖLD BAZSALIKOM / BASIL PERSIAN GREEN

20

IRÁNI LILÁSZÖLD BAZSALIKOM / BASIL PERSIAN PURPLE-GREEN

20

CSUDAZÖLD BAZSALIKOM / BASIL FINE VERDE

20

LIME BAZSALIKOM / BASIL LIME

20

€1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF

F 047

€1 295 HUF F 048

CITROM BAZSALIKOM / BASIL LEMON

20 €1

F 049

F 050

F 051

F 052

F 053

295 HUF

SALÁTALEVELŰ BAZSALIKOM / BASIL LETTUCE LEAVES

20

LILA KORONA BAZSALIKOM / BASIL PURPLE CROWN

20

GRÁNÁT MUSKOTÁLY BAZSALIKOM / BASIL GARNET MUSCAT

10

MÁLNA MUSKOTÁLY BAZSALIKOM / BASIL RASPBERRY MUSCAT

10

SZEGFŰSZEG ILLATÚ BAZSALIKOM / CLOVE SCENTED BASIL

20

DARK OPAL BAZSALIKOM / BASIL

20

€1 295 HUF €1 295 HUF €1 495 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF

F 054

€1 295 HUF F 055

NÁPOLYI BAZSALIKOM / BASIL NAPLES

20 €1

F 056

295 HUF

OLASZ NAGYLEVELŰ BAZSALIKOM / BASIL ITALIAN LARGE LEAF

20

ARARÁT BAZSALIKOM / BASIL ARARAT

10

€1 295 HUF

F 057

€1 295 HUF F 058

JEREVÁNI BAZSALIKOM / BASIL EREVANSKY

10 €1

F 059

F 060

F 061

295 HUF

ÉDESGYÖKÉR ILLATÚ BAZSALIKOM / BASIL LICORICE

20

ÁNIZS ILLATÚ BAZSALIKOM / BASIL ANISE SCENTED

20

ÉDESLEVELŰ BAZSALIKOM / BASIL SWEET LEAVES

20

€1 295 HUF €1 295 HUF €1

59

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


295 HUF F 062

VÁLJA BAZSALIKOM / VALYA BASIL

20 €1

F 063

OLASZ LILA BAZSALIKOM / BASIL VIOLETTO AROMATICO

295 HUF 20 €1 295 HUF 25

F 064

€1 495 HUF F 065

BAZSALIKOM MIX / BASIL SEED MIXTURE

50 € 1,59 695 HUF 100

F 066

€ 2,29

F 067

295 HUF

CITROMNÁD / LEMON GRASS (Cymbopogon citratus)

10

CITROMFŰ / LEMON BALM (Melissa officinalis)

20

€1 295 HUF

F 068

€1 295 HUF F 069

BORÁGÓ / BORAGE (Borago officinalis)

10 €1

F 070

F 071

F 072

395 HUF

ZÖLD PERILLA / PERILLA GREEN / SHISO (Perilla frutescens)

10

VÖRÖS PERILLA / PERILLA RED / SHISO (Perilla frutescens)

10

BRITTON PERILLA / PERILLA BRITTON / SHISO (Perilla frutescens)

10

KAKUKKFŰ / THYME (Thymus vulgaris)

25

€ 1,29 395 HUF € 1,29 395 HUF € 1,29 195 HUF

F 073

€ 0,69

F 074

F 075

F 076

195 HUF

KÚSZÓ KAKUKKFŰ / CREEPING THYME (Thymus serpyllum)

25

NARANCS ILLATÚ KAKUKKFŰ / ORANGE SCENTED THYME (Thymus fragrantissimus)

25

MAJORANNA / MARJORAM (Origanum majorana)

25

OREGANO (Origanum vulgare)

25

€ 0,69 295 HUF €1 195 HUF € 0,69 195 HUF

F 077

€ 0,69 295 HUF F 078

TURBOLYA / CHERVIL (Anthriscus cerefolium)

25 €1

60

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

évelő / perennial

évelő / perennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

egynyári / annual


195 HUF 25

F 079

€ 0,69 295 HUF 50

F 080

€1

évelő / perennial

évelő / perennial

LESTYÁN / LOVAGE 395 HUF 100

F 081

€ 1,29 995 HUF 500

F 082

€ 3,29 295 HUF F 083

STEVIA

25 €1 295 HUF

F 084

GÖRÖGSZÉNA / FENUGREEK

25 €1 295 HUF

F 085

KORIÁNDER / CORIANDER

10 €1

F 086

MAROKKÓI KORIÁNDER / MAROCCAN CORIANDER

295 HUF 10 €1 395 HUF 25

F 087

€ 1,29

F 088

BOLÍVIAI KORIÁNDER / BOLIVIAN CORIANDER / QUILQUINA (Porophyllum ruderale)

595 HUF 50 € 1,99 995 HUF 100

F 089

€ 3,29

F 090

F 091

195 HUF

OLASZ SIMALEVELŰ METÉLŐPETREZSELYEM / PARSLEY ITALIAN FLAT LEAF

25

FODROS METÉLŐPETREZSELYEM / PARSLEY MOSS CURLED

25

€ 0,69 195 HUF € 0,69 195 HUF 25

F 092

€ 0,69 295 HUF 50

F 093

€1

AMSZTERDAMI METÉLŐPETREZSELYEM / PARSLEY AMSTERDAMSE F 094

395 HUF 100 € 1,29 595 HUF

F 095

200 € 1,99

61

évelő / perennial

évelő / perennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial

kétéves / biennial


KEDVEZMÉNYES CSOMAGOK / DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

V 091

V 092

V 093

V 094

V 095

V 096

V 097

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing

megjegyzés / comment

695 HUF

ÜRÖM SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR ARTEMISIA SEEDS

75

MACSKAMENTA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR CATNIP SEEDS

60

PERILLA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR PERILLA SEEDS

30

METÉLŐPETREZSELYEM SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR PARSLEY SEEDS

75

ÉJJEL - NAPPAL BAZSALIKOM / BASIL SURPRISE PACK

120

FŰSZERKERT A BALKONON / HERBS FOR THE BALCONY SURPRISE PACK

120

FŰSZERNÖVÉNYEK MEGLEPETÉS CSOMAG / HERBS SURPRISE PACK

120

€ 2,29 695 HUF € 2,29 995 HUF € 3,29 495 HUF € 1,69 995 HUF € 3,29 995 HUF € 3,29 995 HUF € 3,29

FAGYTŰRŐ GYÜMÖLCSTERMŐK / FROST TOLERANT FRUITS kód / code

G 001

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing 395 HUF

TÉLÁLLÓ VADCITROM / TRIFOLIATE ORANGE (Poncirus trifoliata)

5

FÜGEKAKTUSZ / PRICKLY PEAR (Opuntia ssp.)

5

€ 1,29 295 HUF

G 002

€1

G 003

G 004

595 HUF

VARJÚBOGYÓ / BLACK CROWBERRY (Empetrum nigrum)

5

NORVÉG SZEDER / CLOUDBERRY (Rubus chamaemorus)

5

€ 1,99 995 HUF € 3,29 295 HUF 5

G 005

€1

G 006

MIRABOLÁN / PLUM CHERRY (Prunus cerasifera)

495 HUF 10 € 1,69 895 HUF

G 007

20 € 2,99

62

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

megjegyzés / comment


395 HUF 5

G 008

€ 1,29 BESZTERCEI SZILVA / BESZTERCEI PLUM (Prunus domestica)

G 009

595 HUF 10 € 1,99 995 HUF 20

G 010

€ 3,29

G 011

595 HUF

TÖRPEMANDULA / DWARF RUSSIAN ALMOND (Prunus tenella)

5

KÖKÉNY / SLOE (Prunus spinosa)

5

€ 1,99 295 HUF

G 012

€1

G 013

G 014

G 015

G 016

395 HUF

SAJMEGGY / MAHALEB CHERRY (Prunus mahaleb)

5

ALPESI FEHÉR SZAMÓCA / ALPINE WHITE STRAWBERRY (Fragaria vesca)

10

NÉGY ÉVSZAK SZAMÓCA / FOUR SEASONS STRAWBERRY (Fragaria vesca)

10

ALI BABA SZAMÓCA / ALI BABA STRAWBERRY (Fragaria vesca)

10

€ 1,29 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF 25

G 017

€1 FEKETERIBIZLI / BLACKCURRANT (Ribes nigrum)

G 018

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF 100

G 019

€ 2,99

G 020

G 021

295 HUF

OSZÁZSNARANCS / OSAGE ORANGE (Maclura pomifera)

5

GRÁNÁTALMA / POMEGRANATE (Punica granatum)

5

€1 295 HUF €1

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

FAGYÉRZÉKENY GYÜMÖLCSTERMŐK / FROST SENSITIVE FRUITS kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing 395 HUF

Gx 001

ÉDES GRANADILLA / SWEET GRANADILLA (Passiflora ligularis)

5

Gx 002

LILA MARAKUJA / MARACUJA PURPLE (Passiflora edulis)

5

Gx 003

LILIKOI (Passiflora edulis var. Flavicarpa)

5

€ 1,29 295 HUF €1 395 HUF € 1,29

63

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

megjegyzés / comment


395 HUF

Gx 004

FEHÉR HÚSÚ SÁRKÁNYGYÜMÖLCS / DRAGON FRUIT - WHITE FLESH RED SKIN

10

Gx 005

PIROS HÚSÚ SÁRKÁNYGYÜMÖLCS / DRAGON FRUIT - RED FLESH RED SKIN

10

Gx 006

MORINGA / HORSERADISH TREE / DRUMSTICK TREE (Moringa oleifera)

5

Gx 007

PAPAYA (Carica papaya)

5

Gx 008

CSERIMOJA / CUSTARD APPLE (Annona cherimola)

5

Gx 009

SWEET TAMARIND (Tamarindus indica)

5

€ 1,29 395 HUF € 1,29 595 HUF € 1,99 295 HUF €1 495 HUF € 1,69 395 HUF € 1,29 295 HUF

Gx 010

5 €1 495 HUF

Gx 011

RÚZSFA / ANNATO (Bixa orellana)

10 € 1,69 895 HUF

Gx 012

20 € 2,99

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

KEDVEZMÉNYES CSOMAGOK / DISCOUNT PACKAGES kód / code

kép / picture

V 098

V 099

V 100

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 1795 HUF MAGYAR GYÜMÖLCS- TERMŐK / HUNGARIAN 50 FRUITS € 5,99 fajta / variety

SZAMÓCA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR STRAWBERRY SEEDS

30

MARAKUJA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR PASSIFLORA SEEDS

15

megjegyzés / comment 6 fajta 6 variety

795 HUF

3 fajta

€ 2,69

3 variety

895 HUF

3 fajta

€ 2,99

3 variety

EHETŐ VIRÁGOK / EDIBLE FLOWERS kód / code

Ed 001

Ed 002

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing 295 HUF

SARKANTYÚKA MIX /NASTURTIUM JEWEL MIX

5

SARKANTYÚKA EMPRESS OF INDIA / NASTURTIUM EMPRESS OF INDIA

5

€1 295 HUF €1 295 HUF 25

Ed 003

€1

Ed 004

EHETŐ KRIZANTÉM / SHUNGIKU / EDIBLE CHRYSANTHEMUM

495 HUF 50 € 1,69

64

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

megjegyzés / comment


EHETŐ KRIZANTÉM / SHUNGIKU / EDIBLE CHRYSANTHEMUM

895 HUF 100

Ed 005

€ 2,99

Ed 006

Ed 007

295 HUF

FEKETE BÚZAVIRÁG / CORNFLOWER BLACK BALL

25

SÁRGA BÚZAVIRÁG / CORNFLOWER YELLOW

25

KÖRÖMVIRÁG / POT MARIGOLD

10

€1 295 HUF €1 295 HUF

Ed 008

€1 295 HUF 25

Ed 009

€1 CITROM HERCEG BÁRSONYVIRÁG / AFRICAN MARIGOLD LIMONNIY PRINTS

Ed 010

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF 100

Ed 011

€ 2,99

Ed 012

Ed 013

Ed 014

295 HUF

HARLEKIN BÁRSONYVIRÁG / FRENCH MARIGOLD HARLEKIN

25

SALÁTAMÁLYVA ANTEP WHITE / HOLLYHOCK ANTEP WHITE

10

TEAHIBISZKUSZ / ROSELLE (Hibiscus sabdariffa)

5

€1 495 HUF € 1,69 395 HUF € 1,29

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

évelő / perennial

egynyári / annual

ETNOBOTANIKA / ETHNOBOTANY kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing 195 HUF 500

E 001

€ 0,69 295 HUF 1000

E 002

€1 495 HUF E 003

KAMILLA / CHAMOMILE (Matricaria chamomila)

2000 € 1,69 995 HUF 10000

E 004

€ 3,29

100000

E 005

2095 HUF € 6,99 295 HUF

20

E 006

€1

E 007

MÁRIATÖVIS / MILK THISTLE (Silybum marianum)

495 HUF 40 € 1,69

65

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

évelő / perennial

évelő / perennial

megjegyzés / comment


MÁRIATÖVIS / MILK THISTLE (Silybum marianum)

995 HUF 100

E 008

€ 3,29 195 HUF 25

E 009

€ 0,69 295 HUF 50

E 010

€1 FARKASFOG / BURR MARIGOLD (Bidens tripartita)

E 011

495 HUF 100 € 1,69 895 HUF 200

E 012

€ 2,99

500

E 013

1795 HUF € 5,99 195 HUF

25

E 014

€ 0,69 DOHÁNY NUMMER 25 / TOBACCO NUMBER 25 (Nicitiana tabacum)

E 015

295 HUF 50 €1 495 HUF 100

E 016

€ 1,69 295 HUF 20

E 017

€1

BÍBOR KASVIRÁG / PURPLE CONEFLOWER (Echinacea purpurea)

495 HUF 40

E 018

€ 1,69

E 019

E 020

E 021

E 022

E 023

295 HUF

SZAPPANFŰ / SOAPWORT (Saponaria officinalis)

25

SZAGOS MÜGE / SWEETSCENTED BEDSTRAW (Galium odoratum)

10

KÁNYAZSOMBOR / GARLIC MUSTARD (Alliaria petiolata)

10

RÉTI FÜZÉNY / PURPLE LOOSESTRIFE (Lythrum salicaria)

25

TEJOLTÓ GALAJ / LADY'S BEDSTRAW (Galium verum

50

€1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1

évelő / perennial

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

évelő / perennial

évelő / perennial

egynyári / annual

évelő / perennial

kétéves / biennial

évelő / perennial

évelő / perennial

KEDVEZMÉNYES CSOMAGOK / DISCOUNT PACKAGES kód / code

V 101

kép / picture

db/csomag Nevelés / ár / price seed/pack Growing 2695 HUF EHETŐ VIRÁGOK SZORTIMENT / ALL KIND OF 160 OUR EDIBLE FLOWER SEEDS € 8,99 fajta / variety

66

megjegyzés / comment 10 fajta 10 variety


ETNOBOTANIKA SZORTIMENT / ALL KIND OF OUR ETHNOBOTANY SEEDS

V 102

2095 HUF

10 fajta

€ 6,99

10 variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing

megjegyzés / comment

710

VIRÁGOK / FLOWERS kód / code

kép / picture

fajta / variety

295 HUF 25

Z 001

€1

Z 002

ERNYŐS VERBÉNA / PURPLETOP VERVAIN (Verbena bonariensis)

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF 100

Z 003

€ 2,99

Z 004

PAPÍRGOMBVIRÁG / WINGED EVERLASTING (Ammobium alatum

395 HUF 10 € 1,29 295 HUF 25

Z 005

€1

Z 006

TŰZVÖRÖS GÖMBFŰ / BURNINGBUSH (Kochia scoparia)

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF 100

Z 007

€ 2,99 295 HUF 25

Z 008

€1

Z 009

KALIFORNIAI HARANGVIRÁG / CALIFORNIA BLUEBELL (Phacelia campanularia)

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF 100

Z 010

€ 2,99 195 HUF 25

Z 011

€ 0,69

Z 012

MÉZONTÓFŰ / PURPLE TANSY (Phacelia tanacetifolia)

295 HUF 50 €1 495 HUF 100

Z 013

€ 1,69 295 HUF 25

Z 014

€1

Z 015

CSOKOLÁDÉ ILLATÚ GOMOLYVIRÁG / BIRD'S EYE GILIA (Gilia tricolor)

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF

Z 016

100 € 2,99

67

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


Z 017

Z 018

Z 019

Z 020

Z 021

Z 022

295 HUF

ANNA KIRÁLYNŐ GYŰSZŰI / GLOBE GILIA (Gilia capitata)

25

CSODATÖLCSÉR / MARVEL OF PERU (Mirabilis jalapa)

10

ILLATOS BÜKKÖNY 'PRINCE OF ORANGE' / SWEET PEA 'PRINCE OF ORANGE'

5

ILLATOS BÜKKÖNY BIJOU / SWEET PEA BIJOU

5

KALIFORNIAI KÉKSZEM / BABY BLUE EYES (Nemophila menziesii)

25

ZIMBABWEI GYŰSZŰVIRÁG / ZIMBABWE FOXGLOWE (Ceratotheca triloba)

25

AMMI / LADY'S LACE (Ammi majus)

25

€1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 295 HUF €1 395 HUF € 1,29 295 HUF

Z 023

€1 395 HUF 25

Z 024

€ 1,29 595 HUF Z 025

DÁN ZÁSZLÓ PIPACS / POPPY DANISH FLAG

50 € 1,99 995 HUF 100

Z 026

€ 3,29 395 HUF 25

Z 027

€ 1,29

Z 028

LILA ÁLOM DÍSZPIPACS / POPPY PURPLE PAEONY

595 HUF 50 € 1,99 995 HUF 100

Z 029

€ 3,29 395 HUF 25

Z 030

€ 1,29

Z 031

FEKETE ÁLOM DÍSZPIPACS / POPPY BLACK PAEONY

595 HUF 50 € 1,99 995 HUF 100

Z 032

€ 3,29 395 HUF 25

Z 033

€ 1,29

Z 034

ROKOKÓ DÍSZPIPACS / POPPY FLEMISH ANTIQUE

595 HUF 50 € 1,99

68

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual


ROKOKÓ DÍSZPIPACS / POPPY FLEMISH ANTIQUE

995 HUF 100

Z 035

€ 3,29 395 HUF 25

Z 036

€ 1,29 LAZACSZÍN DÍSZPIPACS / POPPY FROSTED SALMON

Z 037

595 HUF 50 € 1,99 995 HUF 100

Z 038

€ 3,29 295 HUF 25

Z 039

€1 495 HUF MAXI DÍSZPIPACS / POPPY MAXI

Z 040

50 € 1,69 895 HUF 100

Z 041

€ 2,99 395 HUF 25

Z 042

€ 1,29 595 HUF VÉNUSZ DÍSZPIPACS / POPPY VENUS

Z 043

50 € 1,99 995 HUF 100

Z 044

€ 3,29 295 HUF 25

Z 045

€1 GYÖNGY PIPACS SZÍNKEVERÉK / POPPY MOTHER OF PEARL

Z 046

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF 100

Z 047

€ 2,99

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

egynyári / annual

ÉVELŐK ÉS FÁSSZÁRÚAK / PERENNIALS AND WOODY PLANTS kód / code

W 001

W 002

W 003

kép / picture

fajta / variety

db/csomag Nevelés / ár / price tuber/pack Growing 595 HUF

PAMPAFŰ MIX / PAMPAS GRASS MIXTURE (Cortaderia selloana)

10

RÓZSÁS PAMPAFŰ / PINK PAMPAS GRASS (Cortaderia selloana)

10

FEHÉR PAMPAFŰ / WHITE PAMPAS GRASS (Cortaderia selloana)

10

JÚDÁSFA / JUDAS TREE (Cercis siliquastrum)

5

€ 1,99 595 HUF € 1,99 595 HUF € 1,99 395 HUF

W 004

€ 1,29

69

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

megjegyzés / comment


295 HUF 25

W 005

€1 CSÁSZÁRFA / EMPRESS TREE (Paulownia tomentosa)

W 006

495 HUF 50 € 1,69 895 HUF 100

W 007

€ 2,99

W 008

W 009

395 HUF

SELYEMAKÁC / PERSIAN SILK TREE (Albizia julibrissin)

10

LILA AKÁC / CHINESE WISTERIA (Wisteria sinensis)

5

€ 1,29 395 HUF € 1,29

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

évelő / perennial

FŰSZEREK / SPICES kód / code

kép / picture

fajta / variety

db/csomag ár / price tuber/pack 195 HUF 1

Y 001

€ 0,69 TONKABAB / TONKA BEANS (Dypterix odorata) 895 HUF 5

Y 002

€ 2,99

Y 003

Y 004

895 HUF

KALOCSAI ÉDES PAPRIKAŐRLEMÉNY / SWEET PAPRIKA POWDER

50 g

KALOCSAI CSÍPŐS PAPRIKAŐRLEMÉNY / HOT PAPRIKA POWDER

50 g

€ 2,99 895 HUF € 2,99

70

megjegyzés / comment


Név / Name:

MEGRENDELŐLAP / ORDER FORM

Cím / Address:

e-mail:

Kedvezmény kódja / coupon code: kód / code

telefon / phone:

megjegyzés / comment:

fajta / variety

menyiség / quantity

71

ár/csomag ; price/pack


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.