Katalogus 2016 KIKELET

Page 1

valeyrac.exotics@gmail.com

2016 KIKELET "Minden, amit a konyhakertünk elbír…" Hobbink, és küldetésünk is az, hogy a hazánkban elfeledett, valamint a világ más tájain ismert, de hazánkban nem elterjedt élelmiszer-, gyógy-, és fűszernövényeket kipróbáljuk, hasznosítsuk, és lehetőségeinkhez mérten elterjesszük a Kárpát-medence kiskertjeiben is. Őstermelőkként mi magunk termesztjük növényeinket. Van közöttünk a Kertészeti Egyetemen oktató kutató, szakképzett kertész, és geográfus is, mégis műkedvelőként, saját kiskertjeinkben a legnagyobb alapossággal és figyelemmel gondozott és előállított szaporítóanyagokat kínálunk. Kertjeink az Alföldön, illetve a Gödöllői dombság területén találhatóak, így a nálunk beszerezhető fajtákat több féle HAZAI talajon és mikroklímán is kipróbáltuk. Vetőmagjaink csíraképességét rendszeresen teszteljük. Számunkra fontos a minőség, hisz mi magunk is ezeket a vetőmagokat használjuk. Kizárólag szabad beporzású, és tájfajtákkal foglalkozunk. Tehát a tőlünk beszerzett növények az adott faj tulajdonságait figyelembe véve otthon is szaporíthatóak, növényeink további generációk során is megőrzik fajtajellegüket. SZÁLLÍTÁSI MÓDOK kód

szállítási mód

ár

1

A

Személyes átvétel Fóton, Budapesten vagy Vácrátóton

0 HUF

2

B

Standard levél előreutalást követően

250 HUF

3

C

Ajánlott levél előre utalást követően

480 HUF

4

D

Standard levél előreutalást követően KÜLFÖLDRE

500 HUF

5

E

Ajánlott levél előre utalást követően KÜLFÖLDRE

1500 HUF

6

F

Postai utánvét

1900 HUF

Előreutalást elfogadunk bankszámlára, postai úton és Paypal-en is.


TARTALOMJEGYZÉK

Válogatáscsomagok

3. oldal

Gyümölcstermők, egzotikus növények, évelők

6. oldal

Amarántok

15. oldal

Ehető virágok

18. oldal

Napraforgók

19. oldal

Földicseresznyék, zergeszarvak, rebarbara

19. oldal

Fűszernövények

20. oldal

Mustársaláták

27. oldal

Kukoricák, cirkok, kölesek

28. oldal

Hüvelyesek

36. oldal

Salátanövények és káposztafélék

39. oldal

Gyökérzöldségek

48. oldal

Tökök, dinnyék

54. oldal

Padlizsánok

59. oldal

Paradicsomok

61. oldal

Cukkínik és uborkák

75. oldal

Chilik és csípőspaprikák

77. oldal

Édespaprikák

85. oldal

Mákok és virágok

89. oldal

Fűszerek

96. oldal email: valeyrac.exotics@gmail.com


Palántanvelési és fajtainformációk: www.valeyracexotics.tumblr.com ; http.://facebook.com/valeyrac.ex MAG ÁRLISTA Termék

1

CHILI AJÁNDÉKCSOMAG

2

PARADICSOM AJÁNDÉKCSOMAG

3

PARADICSOM ÓRIÁS VÁLOGATÁS

4

DÍSZNÖVÉNY AJÁNDÉKCSOMAG

5

EGYNYÁRI AJÁNDÉKCSOMAG

6

ÉDES PAPRIKA AJÁNDÉKCSOMAG

7

KUKORICA AJÁNDÉKCSOMAG

8

9

HELLO KITTY AJÁNDÉKCSOMAG

FEKETE PÉTER AJÁNDÉKCSOMAG

mennyiség / csomag

Ár

Vetési idő

Rövid leírás / megjegyzés

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 30 mag

6*5 DB

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 30 mag

20*5 DB

3495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 100 mag

6*5 DB

6*5 DB

KONTÉNERES Különleges fajtáinkból , EGÉSZ általunk összeválogatott 995 HUF magcsomag Min. 30 ÉVBEN mag VETHETŐ

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag min. 100 mag

6*5 DB

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 30 mag

6*25 DB

1195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 150 mag

TAVASZI VETÉSRE

Különleges, rózsaszín zöldségfajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 70 mag

TAVASZI VETÉSRE

Különleges, fekete zöldségfajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 70 mag

7 FAJTA

7 FAJTA

6 FAJTA

995 HUF

995 HUF


10

FŰSZERNÖVÉNY AJÁNDÉKCSOMAG

11

BALKON AJÁNDÉKCSOMAG

12

EGZOTIKUSOK A KERTBEN MEGA AJÁNDÉKCSOMAG

13

14

15

16

ELFELEDETT GYÖKÉRZÖLDSÉGEK

ÍZE-IS-VAN LEVÉLZÖLDSÉGEK

ÉJJEL-NAPPAL BAZSALIKOM

EGY HÓNAP MÚLVA SZÜRETELÜNK

6 FAJTA

10 FAJTA

10 FAJTA

Különleges fajtáinkból EGÉSZ ÉVBEN általunk összeválogatott 895 HUF magcsomag Minimum VETHETŐ 100 mag

995 HUF

TAVASZI, NYÁRI VETÉSRE

Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 120 mag

1195 HUF

TAVASZI, NYÁRI VETÉSRE

Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 50 mag

6 FAJTA

Tarlórépa, édesrépa, bakszakáll, bojtorjángyökér, ELSŐ és ligetszépe, és még 995 HUF MÁSODVETÉS megannyi ízletes RE IS IDEÁLIS gyökérzöldség. Általunk összeválogatott csomag. Min. 100 mag

6 FAJTA

Mustársaláták, rukkolák, mángoldok, ehető krizantém, sóskák, spenótok, és még ELSŐ és számtalan ízletes 995 HUF MÁSODVETÉS növény, amit a leveléért szeretünk. Olyan RE IS IDEÁLIS zöldfélék, aminek íze is van. Általunk összeválogatott csomag min. 100 mag

6 FAJTA

Tésztához olasz, halhoz citromos, desszertbe ananász, fagyiba lime, ELSŐ és limonádéba édesgyökér illatú, vagy fahéjas. 995 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS Bazsalikomot mindenbe éjjel-nappal! Általunk összeállított csomag. Min. 75 mag

6 FAJTA

Saláták, retkek, zsázsák, mustársaláták. Válogatás legrövidebb EGÉSZ ÉVBEN tenyészidejű 995 HUF VETHETŐ zöldségféléinkből. Általunk összeállítótt csomag. Min. 100 mag


17

PÁR CSERÉPNYI EGÉSZSÉG

6 FAJTA

1195 HUF

Válogatás cserépben is sikerrel nevelhető gyógynövényeinkből. EGÉSZ ÉVBEN Menták, izsópok, VETHETŐ sárkányfű, kakukkfüvek, zsálya, stb. Általunk összeállított csomag.

18

VIRÁGOK A TÁNYÉRON EHETŐ VIRÁG VÁLOGATÁS

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Válogatás ehető virágainkból. Sarkantyúka, étkezési krizantémok, ibolyák, búzavirágok, bársonyvirágok, stb. min. 50 mag

19

OKRA VÁLOGATÁS

4 FAJTA

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Okra fajtáinkból összeállított válogatás csomag. Min. 20 mag

20

KABAKOS VÁLOGATÁS

6 FAJTA

1195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Különleges tökféléinkből összeállított válogatás min. 30 mag

21

UBORKA VÁLOGATÁS

6 FAJTA

1195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Különleges uborkaféléinkből összeállított válogatás min. 30 mag

22

KÜLÖNLEGES EHETŐ EGYNYÁRI NÖVÉNYEK

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Legszokatlanabb ehető növényeinkből összeállított válogatás. Min. 50 mag

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Legalább 60 magot tartalmazó csomag legördögibb fajtáinkból. Lehet benne pl. Vérfürdő kukorica, Soroksári ördög chili, Ördöggyapot, Sátán csókja paprika, Haloween tök, stb.

23

HALLOWEEN VÁLOGATÁS / ÖRDÖGI MAGCSOMAG

6 FAJTA

1495 HUF


6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Legalább 100 magot tartalmazó csomag kézművességhez használható fajtáinkból. Lehet benne a teljesség igénye nélkül Üveggyöngy kukorica, Porcelángyöngy kukorica, más színes kukoricafajták, Színes díszköles, Korallgyöngy inda, Henna, fehér henna, stb.

25

FÖLDICSERESZNY E VÁLOGATÁS

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Földicseresznye és kertiáfonya fajtáinkból összeállított válogatás. Min. 50 mag

26

MAGYAR ÖRÖKSÉG válogatás

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Válogatás magyar tájfajtáinkból

27

INKÁK KINCSE válogatás

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Válogatás Dél-Amerikai fajtáinkból

28

INDIA ÍZEI válogatás

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Válogatás indiai fajtáinkból.

29

NÍLUS GYÖNGYE válogatás

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Válogatás afrikai fajtáinkból

30

ZSÁKBAMACSKA VÁLOGATÁS

10 FAJTA

995 HUF

VEGYES

A listából random összeállított válogatás. Legalább 120 mag.

31

Télálló vadcitrom / Poncirus trifoliata

5 db

395 HUF

32

Édes granadilla / Passiflora ligularis magok

5 db

Gyümölcstermő EGÉSZ ÉVBEN golgotavirág. Nem 345 HUF VETHETŐ télálló. Termése édes, KONTÉNERES illatos

33

Piros sárkánygyümölcs / Hylocereus undatus

5 db

295 HUF

24

KÉZMŰVES VÁLOGATÁS

HIDEGHATÁST Télálló gyümölcstermő. KÖVETŐEN Gyümölcse a citromhoz VETHETŐ hasonlóan fogyasztható.

EGÉSZ ÉVBEN Gyümölcstermő VETHETŐ liánkaktusz. Nem télálló. KONTÉNERES


34

Piros húsú sárkánygyümölcs / Hylocereus undatus

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Gyümölcstermő VETHETŐ liánkaktusz. Nem télálló. KONTÉNERES

35

Arany sárkánygyümölcs / Hylocereus megalanthus

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Gyümölcstermő VETHETŐ liánkaktusz. Nem télálló. KONTÉNERES

36

Fügekaktusz / Opuntia ssp.

5 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

37

Tea cserje / Camellia sinensis

3 db

995 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Az igazi teacserje. Nem VETHETŐ télálló. KONTÉNERES

38

Pampafű MIX

10 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszfű, kerünk dísze lehet.

39

Hófehér pampafű

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszfű, kerünk dísze lehet.

40

Rózsás pampafű

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszfű, kerünk dísze lehet.

41

Lilikoi - Passiflora edulis var. Flavicarpa / Sárga marakuja

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

42

Banánmarakuja / Passiflora mollissima

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 345 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

43

Lila marakuja / Passiflora edulis

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

44

Black Marquisa marakuja / Passiflora edulis var. 'Black Marquisa'

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 345 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

45

Martabe marakuja / Passiflora edulis var. 'Martabe'

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 345 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

Gyümölcstermő kaktuszfajta


46

47

48

49

Banyan fa / Ficus benghalensis

Papíreper fa / Broussonetia papyrifera Quitoi narancs / naranjilla / lulo / Solanum quitoense magok Tamarillo / Trópusi paradicsomfa / Cyphomandra betacea

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

5 db

395 HUF

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

5 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

50

Kengurualma / Solanum laciniatum

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

51

Jaltomata / Mexikói áfonya / Jaltomata tlaxcala

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

52

Wonderberry / Csodabogyó / Csodacsucsor /Solanum burbankii

53

Arany wonderberry / Solanum villosum

54

Amerikai kerti áfonya / Garden huckleberry / Solanum melanocerasum

55

Indiai Ginzeng / ASHWAGANDA / Withania somnifera

10 db

10 db

10 db

10 db

Évelő trópusi gyümölcstermő, potenciális bonsai alapanyag. Mérsékelten télálló gyümölcstermő fa. Gyümölcse ehető, ízletes, kérge is sokoldalúan hasznosítható. Latin-Amerikai évelő gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló. Latin-Amerikai évelő gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló. Latin-Amerikai évelő gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló. Latin-Amerikai egynyári gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló.

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Amerikai egynyári gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7610454 2074/10-wonderberry-azegynyaricsodagyumolcs

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Amerikai egynyári gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló.

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Amerikai egynyári gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló.

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Indiai ajurvédikus gyógynövény


Észak-Európai évelő gyümölcstermő. Legalább 4 hónap fagyhatást követően tavasszal vessük. Észak-Európai évelő gyümölcstermő. Legalább 4 hónap fagyhatást követően tavasszal vessük. Észak-Európai évelő gyümölcstermő. Legalább 4 hónap fagyhatást követően tavasszal vessük.

5 db

TAVASZI VETÉSRE, 495 HUF HIDEGHATÁS SAL

5 db

TAVASZI VETÉSRE, 995 HUF HIDEGHATÁS SAL

58

Kövi málna (Rubus saxatilis)

5 db

TAVASZI VETÉSRE, 995 HUF HIDEGHATÁS SAL

59

Kínai málna / Xiu mao mei (Rubus reflexus)

5 db

495 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Kelet-Ázsiai eredetű évelő gyümölcstermő. Fagyérzékeny.

60

Japánbirs

5 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő dísznövény.

61

Birskörte

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő.

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő növény. 2-3 hónap hideghatást igényel vetés előtt

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő növény. 2-3 hónap hideghatást igényel vetés előtt

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő növény. 2-3 hónap hideghatást igényel vetés előtt

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő növény. 2-3 hónap hideghatást igényel vetés előtt

56

Varjúbogyó (Empetrum nigrum)

57

Norvég szeder / Havasi málna (Rubus chamaemorus)

62

63

64

65

Sárga mirabolán

Kék mirabolán

Kökény

Vadrózsa

5 db

5 db

5 db

10 db


66

Oszázsnarancs / Maclura pomifera

67

Színeváltó lespedeza / Lespedeza bicolor

68

Nyíllevelű balzsamgyökér / Oregoni napraforgó / Balsamorhiza sagittata

5 db

3 db

3 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló dísznövény. 2-3 hónap hideghatást igényel vetés előtt

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló dísz- és haszonnövény. A levelei, és magjai is ehetőek.

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló haszonnövény. Gyökere, szára, levelei és magja is kiváló élelemnek számít az oregoni indiánok konyhájában. Csodálatos szépségű, TÉLÁLLÓ Dél-Kínai fenyőfajta. Bonsainak is kiváló.

69

Huangshan fenyő

3 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

70

HENNA festőnövény / Lawsonia inermis magok

5 db

395 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Indiában népszerű, évelő festőnövény.

71

Fehér henna / Lawsonia alba

5 db

395 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Indiában népszerű, évelő festőnövény.

5 db

Trópusi, évelő EGÉSZ ÉVBEN gyümölcstermő. Ízletes, 250 HUF VETHETŐ dinnyeszerű gyümölcse KONTÉNERES közkedvelt csemege. Nem télálló.

5 db

Trópusi, évelő EGÉSZ ÉVBEN gyümölcstermő. Ízletes, 395 HUF VETHETŐ dinnyeszerű gyümölcse KONTÉNERES közkedvelt csemege. Nem télálló. EGÉSZ ÉVBEN 99 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

72

Papaya magok

73

Formozai óriás papaya

74

Cserimoja magok (Annona cherimola)

1 db

75

Cukoralma magok (Annona squamosa)

1 db

76

Ördöggyapot / Abroma augusta

5 db

Szubtrópusi/mediterrán, fás szárú, évelő gyümölcstermő. Nem télálló. Szubtrópusi/mediterrán, EGÉSZ ÉVBEN fás szárú, évelő 99 HUF VETHETŐ gyümölcstermő. Nem KONTÉNERES télálló. 295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES


77

78

79

India büszkesége / Banabá / Lagerstroemia speciosa Júdásfa

Jacaranda

80

81

Császárfa / Paulownia tomentosa

82

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő gyógyVETHETŐ és dísznövény. Nem KONTÉNERES télálló TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő, télálló dísznövény

5 db

395 HUF

5 db

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő 295 HUF VETHETŐ mézelő és dísznövény. KONTÉNERES Nem télálló

10 db

345 HUF

20 db

395 HUF

50 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő mézelő és dísznövény. A világ egyik leggyorsabb növekedésű fája. Télálló.

Évelő mézelő és dísznövény. A világ egyik leggyorsabb növekedésű fája. Télálló.

83

Déli császárfa / Paulownia catalpifolia

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

84

Gyöngyvirág cserje / Pieris japonica

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszcserje. Télálló

85

Pillangóvirág cserje / Nyári orgona / Budleia davidii

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszcserje. Télálló

86

Ausztrál mirtusz / Baeckea virgata

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kb. - 7 fokig télálló évelő dísznövény

87

Eukaliptusz - Apple Box / Eucalyptus bridgesiana

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

88

Eukaliptusz - Vörös gumifa / Eucalyptus camaldulensis

5 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Gyors növekedésű évelő illat-, fűszer-, és dísznövény. -7 fokig télálló. Gyors növekedésű évelő illat-, fűszer-, és dísznövény. -7 fokig télálló.


5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyors növekedésű évelő illat-, fűszer-, és dísznövény. -7 fokig télálló. Gyors növekedésű évelő illat-, fűszer-, és dísznövény. -7 fokig télálló.

89

Eukaliptusz - Sidney kék gumifa / Eucalyptus saligna

90

Déli mahagóni / Eucalyptus botryoides

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

91

Mimóza / Mimosa pudica

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

92

Rúzsfa / Bixa orellana / Annato

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Trópusi, évelő fűszerés dísznövény. Fás szárú. Nem télálló.

93

Amerikai keserédes / Celastrus scandens

5 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Télálló, évelő ehető-, és gyógynövény. Nem a gyümölcsét, hanem a kérgét fogyasztjuk, ami ínségeledel.

94

Új-Zélandi tollas gyöngyvessző / Sorbaria sorbifolia

10 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Télálló, évelő díszcserje. A levelei főzve ehetők.

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Hazánkban egynyári, trópusi, indás gyümölcstermő. Dinnyéhez, uborkához hasonlóan termesszük.

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

95

Kiwano / Szarvasdinnye

96

Indiai uborkadinnye / Kachra / Cucumis callosus

5 db

5 db

97

Afrikai uborka

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

98

Gránátalma

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

99

Éjjeli jázminfa / Korall jázminfa / Nycanthes arbor-tristis

3 db

495 HUF

Hazánkban egynyári, trópusi, indás gyümölcstermő. Dinnyéhez, uborkához hasonlóan termesszük. Hazánkban egynyári, trópusi, indás gyümölcstermő. Tüskés termése disznek használható. Dinnyéhez, uborkához hasonlóan termesszük. Évelő mediterrán gyümölcstermő. -16 fokig télálló.

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES


100

Narancs jázmin / Murraya paniculata

3 db

495 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

101

Sárga orchideafa / Bauhinia tomentosa

3 db

495 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

102

Malabári orchideafa / Bauhinia malabarica

3 db

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő 495 HUF VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

103

Lila orchideafa / Bauchinia purpurea

3 db

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő 495 HUF VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

104

Kínai arália / Aralia chinensis

5 db

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő gyógy395 HUF VETHETŐ és dísznövény. Nem KONTÉNERES télálló

105

Kínai szenna / Cassia tora

5 db

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő gyógy395 HUF VETHETŐ és dísznövény. Nem KONTÉNERES télálló

106

Gyertyafa / Szenna / Cassia alata

5 db

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő gyógy345 HUF VETHETŐ és dísznövény. Nem KONTÉNERES télálló

107

Korallgyöngy inda / Rózsafűzér borsó / Abrus precatorius

5 db

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő 345 HUF VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

108

Selyemgyapot fa

5 db

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő 395 HUF VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

109

Indiai egres / Amla

5 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

110

Hosszúlevelű kefevirág / Üvegmosófa

10 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

111

Rózsameténg

5 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Évelő dísznövény.

112

Navaho Tea / Thelesperma filifolia

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő teanövény. Takarással nálunk is áttelel.

Szubtrópusi évelő gyümölcstermő. Nem télálló.


113

114

115

116

117

118

Valenciai rózsaszín földimogyoró

Fekete földimogyoró

Földimandula

Földimandula XL

Földimandula XXL

Jicama / Jamsz bab

119

120

Fahéj inda / Kínai jamsz

121

5 db

5 db

10 db

20 db

50 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

KORLÁTOZOTT KÉSZLET!

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

KORLÁTOZOTT KÉSZLET!

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

3 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1 db

75 HUF

TAVASZI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

10 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

122

Alpesi fehér szamóca

10 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

123

Négy évszak szamóca

10 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Gumós fűféle. Nálunk egynyáriként termeszthető. Gumói édes mandulaízűek. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7361052 0675/4-a-foldimandula

Ízletes gumójáért termesztett DélAmerikai származású különleges zöldségféle. Évelő, de hazánkban egynyáriként érdemes termeszteni, hiszen nem télálló.

Ízletes gumójáért és léggumóiért termesztett Kelet-Ázsiai eredetű zöldségféle. Gumóról szaporítjuk

Hófehér gyümölcsű földieper. Gyümölcsei édesek, közepes, vagy kis méretűek. Mézédes, piros gyümölcsű földieper. Gyümölcsei édesek, közepes, vagy kis méretűek.


124

Indigó cserje / Indigofera pseudotinctoria

125

KÉKFESTŐ / Festő csülleng / Hamis indigó

126

127

345 HUF

TAVASZI, NYÁRI VETÉSRE

5 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Hazánkban is egykor népszerű festőnövény, a KÉKFESTŐ alapanyaga. Egynyári.

Brazil óriáslapu / Gunnera manicata

5 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő dísznövény.

Vörös GYAPOT

3 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári gyapottermő és dísznövény

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

100 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

128

129

Len

130

5 db

131

Amaránt MIX

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

132

Amaránt MIX XL

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

133

Amaránt MIX XXL

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

134

Lávafolyam amaránt / Molten Fire

10 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári növény. Magja ehető, rostjaiból vásznat készítenek.

Amaránt fajtáinkból összeállított magkeverék

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8370148 0389/23-mindent-azamarantrol


135

136

20 db

Elefántfej amaránt

295 HUF

50 db

545 HUF

137

100 db

995 HUF

138

20 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

TAVASZI VETÉSRE

50 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

140

100 db

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

141

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

139

142

Görög lila amaránt

Alegria színes amaránt

143

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8370148 0389/23-mindent-azamarantrol

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8370148 0389/23-mindent-azamarantrol

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8370148 0389/23-mindent-azamarantrol

144

Aranybarna amaránt

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

145

Vörös fáklya amaránt

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

20 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

146

Lila lótusz AMARÁNT

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8370148 0389/23-mindent-azamarantrol


50 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

148

100 db

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

149

20 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

147

Lila lótusz AMARÁNT

Bíbor AMARÁNT "Oeschberg"

50 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

151

100 db

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

152

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

150

Lángvörös AMARÁNT - gabona, levélzöldség, spenót egyszerre

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

158

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

159

15 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

153

154

155

Thai amaránt

156

157

Óriás narancs amaránt

QUINOA - gabona, levélzöldség, spenót egyszerre

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8370148 0389/23-mindent-azamarantrol

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8370148 0389/23-mindent-azamarantrol

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8370148 0389/23-mindent-azamarantrol

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8370148 0389/23-mindent-azamarantrol

Latin-Amerikai gabonanövény, egynyári.


160

QUINOA - gabona, levélzöldség, spenót egyszerre

161

40 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

100 db

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

162

SHUNGIKU / Japán ehető krizantém

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

163

SHUNGIKU / Japán ehető krizantém XL

20 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

164

SHUNGIKU / Japán ehető krizantém XXL

50 db

745 HUF

TAVASZI VETÉSRE

10 db

245 HUF

20 db

395 HUF

50 db

745 HUF

165

166

Széleslevelű shungiku

167

Latin-Amerikai gabonanövény, egynyári.

Egynyáriként termeszthető, dekoratív virágú krizantémfajta, melynek a levelei fogyaszthatóak. Akár salátában, akár főzve is kellemes. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7350535 9612/3-a-shungikuavagy-a-japan-ehetokrizantem

TAVASZI VETÉSRE

Egynyáriként termeszthető, dekoratív virágú krizantémfajta, melynek a levelei fogyaszthatóak. Akár salátában, akár főzve is kellemes. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7350535 9612/3-a-shungikuavagy-a-japan-ehetokrizantem

Egynyári dísz, és haszonnövény. Retek ízű leveleiért és virágaiért, valamint csípős fűszerként használatos magjaiért termesztjük. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7738737 4354/13-egyuk-meg-asarkantyukat

168

Sarkantyúka

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

169

Citromos körömvirág

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE


170

Narancs körömvirág

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

171

Óriás napraforgó magok (4 m)

5 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Akár 4-5 méterre felnövő napraforgófajta.

172

Bársony királynő napraforgó

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Apró magvú, bordó virágú dísznapraforgó.

173

Napfény Napraforgó

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Közepes magvú, sárga virágú napraforgófajta.

174

Teltvirágú napraforgó "Teddy mackó"

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Dísznapraforgó fajta

175

Ősz csodája napraforgó

5 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Dísznapraforgó fajta

176

Alkony virága Napraforgó

5 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Dísznapraforgó fajta

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Magkeverék földicseresznye fajtáinkból

TAVASZI VETÉSRE

A paradicsom rokona, ahhoz hasonló elbánást igényel. Gyümölcse édes, ízletes, az ananász és a földieper aromáját hordozza. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7319383 6336/2-a-peruifoldicseresznye

TAVASZI VETÉSRE

A paradicsom rokona, ahhoz hasonló elbánást igényel. Gyümölcse édes, ízletes, az ananász és a földieper aromáját hordozza.

177

178

179

Földicseresznye MIX

Perui földicseresznye / ananászcseresznye / Physalis peruviana

Csillagszőrű földicseresznye / Physalis viscosa

20 db

20 db

10 db

245 HUF

295 HUF


A paradicsom rokona, ahhoz hasonló elbánást igényel. Gyümölcse édes, ízletes, az ananász és a földieper aromáját hordozza.

180

Molly néni földicseresznyéje / Physalis pruinosa

10 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

181

Lila tomatillo / Mexikói földicseresznye / Physalis ixocarpa

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

182

Toma Verde tomatillo magok / Physalis ixocarpa

10 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

183

Tomatillo Rio Grande

10 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

595 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári, ÉszakAmerikai eredetű különleges zöldségnövény

595 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári, ÉszakAmerikai eredetű különleges zöldségnövény

695 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári, ÉszakAmerikai eredetű különleges zöldségnövény Évelő növény, megvastagodott, savanykás száráért termesztjük. Évelő fűszer- és gyógynövény.

184

Vad Zergeszarv

185

Tohono O'odham zergeszarv

186

Zergeszarv - Háztáji Bőtermő / Domesticated Multiclaw

3 db

3 db

3 db

187

Rebarbara Glaskins Perpetual

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

188

ABSZINT / Abszint üröm / Artemisia absinthium

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A mexikói földicseresznye a paradicsomhoz hasonlóan termeszthető. Salsák, szószok alapanyaga. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/1000708 33005/25-mexikoifoldicseresznye-avagytomatillo


189

Egynyári üröm / Quing Ho / Artemisia annua

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári fűszer- és gyógynövény

190

Rojtos üröm / Artemisia frigida

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszer- és gyógynövény.

191

Yomogi / Japán üröm / Artemisia princeps

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszer- és gyógynövény.

192

Angol levendula

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszer- és gyógynövény.

193

MACSKAMENTA

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A macskák által is kedvelt gyógy- és fűszernövény

194

Bazilio macskamenta

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A macskák által is kedvelt gyógy- és fűszernövény

195

Citromos macskamenta

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A macskák által is kedvelt gyógy- és fűszernövény

196

ÁNIZS

15 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári gyógy- és fűszernövény

197

MENTA

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Gyors növekedésű fűszer- és gyógynövény

198

Almamenta

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Gyors növekedésű évelő fűszer- és gyógynövény

199

Csokoládé illatú menta

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Gyors növekedésű évelő fűszer- és gyógynövény

200

Mojito menta

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Gyors növekedésű évelő fűszer- és gyógynövény

201

Ananász menta

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Gyors növekedésű évelő fűszer- és gyógynövény


202

Kalamint / Mirigyes pereszlény

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Gyors növekedésű fűszer- és gyógynövény

203

Mexikói MENTA BÜDÖSKE

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Különleges, egzotikus aromájú, egynyári fűszernövény.

204

Indiai fogpiszkálófű / Khella / Ammi visnaga

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári gyógy- és fűszernövény

205

Moldovai sárkányfű

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári gyógy- és fűszernövény

Évelő gyógy- és fűszernövény

206

Zsálya

10 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

207

Muskotályzsálya

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő gyógy- és fűszernövény

20 db

295 HUF

50 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Ízletes, bőtermő szupergabona

100 db

795 HUF

Egynyári fűszernövény

208

209

CHIA / Azték zsálya / Salvia hispanica

210

211

Kumin

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

212

Koreai menta / Ánizsizsópfű

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszernövény

213

Aranylevelű ánizsizsópfű

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszernövény


214

Bazsalikom MIX

EGÉSZ ÉVBEN Bazsalikom fajtakeverék VETHETŐ

20 db

295 HUF

10 db

http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom

215

Ananász bazsalikom

216

Afrikai bazsalikom / Ocimum gratissimum

5 db

217

Fahéj illatú bazsalikom

10 db

218

Drakon bazsalikom

10 db

219

Karamell bazsalikom

10 db

220

Óriáslevelű bazsalikom

10 db

221

Sziám királynője bazsalikom

10 db

222

Rosie bíbor bazsalikom

10 db

223

Pistou gömb bazsalikom

10 db

224

Thai szent bazsalikom

20 db

225

Thai vörös szent bazsalikom

20 db

226

lilászöld iráni bazsalikom magok

20 db

http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 345 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 245 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 245 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 275 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom


http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 275 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 275 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 295 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 215 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/7718746 215 HUF VETHETŐ 8961/12-ejjel-nappalbazsalikom

227

Iráni zöld bazsalikom

20 db

228

Bazsalikom "Fine Verde"

20 db

229

Lime illatú bazsalikom

20 db

230

Citrom illatú bazsalikom

20 db

231

Salátalevelű bazsalikom

20 db

232

Vörös salátalevelű bazsalikom

20 db

233

Opál bazsalikom

10 db

234

Nápolyi bazsalikom

20 db

235

Édeslevelű bazsalikom

20 db

236

Amerikai zsázsa

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári levélzöldség

237

Citromnád / Ázsiai citromfű / Cymbopogon citratus

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény. Nem télálló.

238

Pálmarózsa / Rózsanád / Cymbopogon martini

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény. Nem télálló.

239

GOBO / Japán bojtorjángyökér egzotikus gyökérzöldség

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Kétéves ázsiai gyökérzöldség.

240

Toraji / Étkezési ballonvirág

5 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE


241

Citromfű

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény. Nem télálló.

242

Citrommenta / citromos méhbalzsam / Citromillatú ápolka

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő illat- és fűszernövény. Télálló.

243

Borágó

5 db

http://valeyracexotics.tu EGÉSZ ÉVBEN mblr.com/post/8917297 195 HUF VETHETŐ 1965/24-borago-viraguborkaizzel

244

PERILLA

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári levélzöldség

245

Kakukkfű

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

246

Kúszó kakukkfű

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

247

Fodormenta

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

248

Borsmenta

30 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

249

Majoranna

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

250

Görög oregano

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

251

Turbolya

20 db

EGÉSZ ÉVBEN 195 HUF VETHETŐ

252

Tárkony

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

25 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

253 STEVIA / SZTÍVIA / ÉDESFŰ - a természetes édesítőszer

Egynyáriként termeszthető kétéves fűszernövény

Évelő fűszernövény

Egynyáriként is termeszthető cukorpótló fűszernövény.


254

STEVIA / SZTÍVIA / ÉDESFŰ - a természetes édesítőszer

255

50 db

Egynyáriként is EGÉSZ ÉVBEN termeszthető cukorpótló 595 HUF VETHETŐ fűszernövény. KONTÉNERES

100 db

995 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

256

Huang Qui / Kínai csűdfű / Astragalus membranaceus

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő gyógynövény.

257

Nigella / Katicavirág / Fekete kömény

20 db

225 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény

258

Görög széna / Lepkeszeg / Fenugreek

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény

20 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

259

260

BALKON FŰSZER MIX

261

Magkeverék balkonon termeszthető fűszernövényeinkből

262

Bolíviai koriánder / Quilquina

10 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény

263

Marokkói koriánder

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény, a magjáért termesztjük

264

Koriánder / Cilantro

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény, VETHETŐ a leveléért termesztjük

265

Keskenylevelű koriánder 'Confetti'

5 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény, VETHETŐ a leveléért termesztjük

266

Hosszú koriánder / Foetid eryngium

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény, VETHETŐ a leveléért termesztjük

267

Csokros óriás KAPOR

20 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény


268

Fodros levelű mályva / Malva crispa

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári, ókori egyiptomi eredetű salátanövény.

269

RUKKOLA

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári levélzöldség

270

Édes tölgylevelű rukkola

10 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Nem keseredő, VETHETŐ tölgylevelű rukkolafajta

271

Apolló rukkola

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Nem keseredő, VETHETŐ nagylevelű rukkolafajta

272

Égigérő rukkola

10 db

EGÉSZ ÉVBEN 245 HUF VETHETŐ

273

Arugula / talján vad arugula saláta

30 db

195 HUF

274

Thai mustársaláta

20 db

275

Wasabina - Japán wasabisaláta

10 db

276

Kínai mustársaláta

20 db

277

Vörös óriás mustársaláta

20 db

278

vörös mizuna - japán mustársaláta

20 db

279

MIZUNA

20 db

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Gyors növekedésű, nagyobb levelű, csak enyhén keseredő rukkolafajta Gyors növekedésű,kisebb levelű rukkola

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7440297 195 HUF MÁSODVETÉS 4681/6-mustarsalata-aRE IS IDEÁLIS tavasz-egyik-elsohirnoke http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7440297 295 HUF MÁSODVETÉS 4681/6-mustarsalata-aRE IS IDEÁLIS tavasz-egyik-elsohirnoke http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7440297 195 HUF MÁSODVETÉS 4681/6-mustarsalata-aRE IS IDEÁLIS tavasz-egyik-elsohirnoke http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7440297 195 HUF MÁSODVETÉS 4681/6-mustarsalata-aRE IS IDEÁLIS tavasz-egyik-elsohirnoke http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7440297 200 HUF MÁSODVETÉS 4681/6-mustarsalata-aRE IS IDEÁLIS tavasz-egyik-elsohirnoke http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7440297 195 HUF MÁSODVETÉS 4681/6-mustarsalata-aRE IS IDEÁLIS tavasz-egyik-elsohirnoke


http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7440297 195 HUF MÁSODVETÉS 4681/6-mustarsalata-aRE IS IDEÁLIS tavasz-egyik-elsohirnoke ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS Magnak való mustár RE IS IDEÁLIS

280

Déli fodros óriás mustársaláta

20 db

281

Fekete mustár

20 db

282

Őszi vérfű / Csabaíre

10 db

ELSŐ ÉS Uborka ízű évelő, de 295 HUF MÁSODVETÉS egyéves kultúrában is RE IS IDEÁLIS nevelhető levélzöldség

50 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

283

Csomós ebír

284

Zöld Gömb ARTICSÓKA

5 db

295 HUF

Évelő gyógynövény. Háziállataink (kutyák, macskák) szívesen fogyasztják.

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő zöldségkülönlegesség, a második évtől hozza ízletes bimbóit. Évelő zöldségkülönlegesség, az articsókához hasonlóan termesztjük. Húsos levélnyelét fogyasztjuk, mely sok keserűanyagot tartalmaz. Ennek ellensúlyozására kell halványítani. A halványítás során enyhén keserű, kellemes ízt kap. A halványított levélnyél gazdag ásványi sókban, mészben és foszforban. Sok B1-, B2-vitamint és kevés C-vitamint tartalmaz. Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

285

Romagnai KÁRDI

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

286

Kék kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

287

Színes indián kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

288

Színes indián kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Tenyészidő : Közepes


Tenyészidő : Közepes

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

292

25 db

745 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

293

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

295

25 db

795 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

296

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

289

Színes indián kukorica XXL

290

291

294

Üveggyöngy kukorica / Glass Gem

Rózsagyöngy kukorica / Rose Gem

Porcelángyöngy kukorica / Porcelain Gem

Tenyészidő : Közepes

Tenyészidő : Közepes

297

10 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

298

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Lila gyöngy kukorica / Purple Gem 299

Tenyészidő : Közepes

Tenyészidő : Közepes 10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


300

A föld színei kukorica / Earth tones

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

301

A föld színei kukorica / Earth tones XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

302

A föld színei kukorica / Earth tones XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

303

Oaxacai zöld kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

304

Oaxacai zöld kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

305

Oaxacai zöld kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

306 Vörös Kova kukorica 307

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

308

Korai rózsaszín kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

309

Korai rózsaszín kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

310

Korai rózsaszín kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

311

Calico színes kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

Lisztkukorica, közepes tenyészidejű

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai


312

Calico színes kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

313

Calico színes kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

316

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

317

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

445 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

314

315

318

Arany pattogatnivaló kukorica

Glorious Bastard pattogatnivaló kukorica

319

320

Japán csíkoslevelű kukorica

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

321

Japán csíkoslevelű kukorica XL

10 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

322

Japán csíkoslevelű kukorica XXL

25 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

323

Vörös sárkány kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Díszkukorica. Tenyészidő : Közepes

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai


324

Vörös sárkány kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

325

Vörös sárkány kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

326

Bíbor istennő kukorica

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

327

Bíbor istennő kukorica XL

10 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

328

Bíbor istennő kukorica XXL

25 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

329

Kék Hopi kukorica

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

330

Kék Hopi kukorica XL

10 db

325 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

331

Kék Hopi kukorica XXL

25 db

375 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

332 Rózsaszín Hopi kukorica / Hopi Greasy Head 333

334

Vérfürdő kukorica

10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

335

Vérfürdő kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

336

Vérfürdő kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Tenyészidő : Közepes

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

Tenyészidő : Hosszú


337

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

345 HUF

338

10 db

445 HUF

339

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kenyai Fehér kukorica

340

Színes csemegekukorica

341

342

KUKORICA eperpiros pattogatnivaló

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

343

KUKORICA eperpiros pattogatnivaló XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

344

KUKORICA eperpiros pattogatnivaló XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

345

346

Barna Cukor pattogatni való KUKORICA

347

348

Perui bíbor kukorica

349

350

Szudáni fehér CUKORCIROK

5 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

Csemege- és lisztkukorica. Tenyészidő : Hosszú

Rövid tenyészidejű csemegekukorica

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Lisztnek, édeskukoricának, ital alapanyagnak hasznosítható különleges kukoricafajta. Tenyészideje: Hosszú A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, a növények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.


Szudáni fehér CUKORCIROK

895 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

354

50 db

895 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

355

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

357

100 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

358

20 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

360

100 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

361

20 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

351

50 db

352

353

356

359

Színes CUKORCIROK

Fekete Borostyán CUKORCIROK

Santa Fe Vörös CUKORCIROK

Tarahumara Popping / Pattogatnivaló CUKORCIROK

értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, a növények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő. A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, a növények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő. A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, a növények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.

A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, a növények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.

A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, a növények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.


Tarahumara Popping / Pattogatnivaló CUKORCIROK

50 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

363

100 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

364

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

100 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

369

50 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

370

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

445 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

100 db

795 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

362

365

Citromsárga CUKORCIROK

366

367

368

371

372

10 db

Színes díszköles

Afrikai ujjasKÖLES

A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, a növények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.

A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, a növények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.

Kalászos dísz- és gabonanövény. Érett magjait köretként feldolgozva, illetve gabonaként fogyasztjuk.

Kalászos gabonanövény. Érett magjait köretként feldolgozva, illetve gabonaként fogyasztjuk.


373

Japán KÖLES

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kalászos gabonanövény. Érett magjait köretként feldolgozva, illetve gabonaként fogyasztjuk.

374

Óriás SPÁRGA Connover's colossal

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

évelő

5 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

375

376

Telefonpózna FUTÓBORSÓ

377

10 db

295 HUf

TAVASZI VETÉSRE

20 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Akár 2-2,5 méter magasra felfutó, nagy szemű zöldborsófajta. Támrendszert igényel.

378

Shiraz lila hüvelyű CUKORBORSÓ

10 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

zsengén héjastul fogyasztható édes borsófajta

379

Zöld lóbab

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

380

Kenyai Kék bab

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

381

Kenyai Zöld bab

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

382

Mexikói fekete bab

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

383

Mexikói fekete bab XL

40 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

384

Mexikói fekete bab XXL

100 db

795 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöldbabnak való. Támrendszert igényel.

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöldbabnak való. Támrendszert igényel.

385 Thai feketeszemű méteres bab 386


387

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöldbabnak való. Támrendszert igényel.

10 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöldbabnak való. Támrendszert igényel.

Rózsaszín méteres bab 388

389

Mayflower bab

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöld és szárazbabnak is kiváló

390

Skarlát futóbab

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöld és szárazbabnak is kiváló

391

Pickwick törpe futóbab

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöld és szárazbabnak is kiváló

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

392 Óriás vajbab 393

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

394

Galambborsó / Gongo bab

20 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

395

Urid perzsa bab

25 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

396

Urid perzsa bab XL

50 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

397

Urid perzsa bab XXL

100 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

398

Indiai moth bab

25 db

265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

399

Indiai moth bab XL

50 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Száraz és fejteni való babnak való

Afrikai eredetű szárazbabnak való fajta.

száraz babnak való, apró szemű

száraz babnak való, apró szemű


száraz babnak való, apró szemű

400

Indiai moth bab XXL

100 db

595 HUF

401

Barna csicseriborsó

20 db

275 HUF

402

Barna csicseriborsó XL

50 db

345 HUF

403

Barna csicseriborsó XXL

100 db

495 HUF

20 db

404

405

Csicseriborsó

406

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE TAVASZI NYÁRI VETÉSRE TAVASZI NYÁRI VETÉSRE TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Apró szemű, barna csicseriborsó

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy szemű, hagyományos csicseriborsó

40 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy szemű, hagyományos csicseriborsó

100 db

945 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy szemű, hagyományos csicseriborsó

407

Mungóbab

25 db

265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

408

Mungóbab XL

50 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

409

Mungóbab XXL

100 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

412

100 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

413

20 db

245 HUF

410

411

Adzuki bab

Tehénborsó

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Csírának, szárazbabnak való

Babpürének, édes babnak használható aprószemű szárazbab fajta.

Szárazbabnak, és zöldbabnak is ajánlott


414

Tehénborsó

415

50 db

375 HUF

100 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Szárazbabnak, és zöldbabnak is ajánlott

416

Vörös tehénborsó

20 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Szárazbabnak, és zöldbabnak is ajánlott

417

Iráni tehénborsó

20 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Szárazbabnak, és zöldbabnak is ajánlott

418

Tetapeche tehénborsó

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Szárazbabnak, és zöldbabnak is ajánlott

419

Kenyai szögletes tehénborsó

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

KORLÁTOZOTT KÉSZLET! Ánizs aromájú gumót fejlesztő ízletes zöldségféle.

420

édeskömény

25 db

MÁSODVETÉS 195 HUF RE IDEÁLIS

421

Fodros törpe kel mag

20 db

ELSŐ ÉS Levelenként 145 HUF MÁSODVETÉS folyamatosan szedhető RE IS IDEÁLIS kelféle.

422

Toszkánai fekete tépőkel

20 db

ELSŐ ÉS Levelenként 195 HUF MÁSODVETÉS folyamatosan szedhető RE IS IDEÁLIS kelféle.

423

Orosz tépőkel

10 db

ELSŐ ÉS Levelenként 195 HUF MÁSODVETÉS folyamatosan szedhető RE IS IDEÁLIS kelféle.

424

Skarlát tépőkel

10 db

ELSŐ ÉS Levelenként 225 HUF MÁSODVETÉS folyamatosan szedhető RE IS IDEÁLIS kelféle.

425

Pálmalevelű tépőkel

20 db

ELSŐ ÉS Levelenként 195 HUF MÁSODVETÉS folyamatosan szedhető RE IS IDEÁLIS kelféle.


426

Radicchio Palla rossa

25 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés aromájú fejesedő salátaféle

427

Radicchio Palla Rossa bella

15 db

ELSŐ ÉS 235 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés aromájú fejesedő salátaféle

428

Rózsaszín rúzs mángold / Pink lipstick

20 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/8096086 245 HUF MÁSODVETÉS 6135/20-mangold-osiRE IS IDEÁLIS divatszinek

429

Ezüstnyelű mángold /swiss chard white silver

20 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/8096086 245 HUF MÁSODVETÉS 6135/20-mangold-osiRE IS IDEÁLIS divatszinek

430

Kanári mángold /Canary yellow

20 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/8096086 245 HUF MÁSODVETÉS 6135/20-mangold-osiRE IS IDEÁLIS divatszinek

20 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/8096086 245 HUF MÁSODVETÉS 6135/20-mangold-osiRE IS IDEÁLIS divatszinek

431

Barese mángold

432

Mángold MIX

30 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/8096086 295 HUF MÁSODVETÉS 6135/20-mangold-osiRE IS IDEÁLIS divatszinek

433

Endíviasaláta

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

434

Fodros endívia

25 db

235 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

435

Holland galambbegy saláta

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

436

Szőke római saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

437

Zöld római saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

438

Trentoi vörös saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle


439

Tavasz csodája saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

440

Tél csodája saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

441

Trocadero saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

442

Ellenálló vajsaláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

443

Nagy Tavak saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

444

Mamut saláta

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

445

Jéghegy saláta / Iceberg

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

446

Kard saláta

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

447

Vörös kard saláta

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

448

Bármikor saláta

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

449

Apró ékkő saláta 'Little gem'

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

450

Purple Splash saláta

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

451

Granada saláta

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle


452

Lollo Rosso saláta

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

453

Lollo Bionda saláta

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

454

Vörös tépősaláta

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

455

Tépősaláta

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

456

Olasz skarlát tépősaláta

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

457

Webb óriás fejessalátája

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

458

Lobjoits green fejessaláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

459

Fahéjbarna álom saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

460

Délszláv vörös saláta

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

461

Forellenschluss cirmos saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

462

Zöld tölgylevél saláta (oakleaf)

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

463

Négy évszak saláta / Merveille des quatres saisons

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

464

Red romaine saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle


465

Rouge d'hiver saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

466

Rubint saláta

30 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

467

Páratlan saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

468

Téli saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

469

Ázsiai saláta magkeverék

25 db

EGÉSZ ÉVBEN 195 HUF VETHETŐ

Ázsiai levélzöldségeinkből összeállított magkeverék

470

Zöldsaláta magkeverék

25 db

EGÉSZ ÉVBEN 195 HUF VETHETŐ

Zöld salátanövényeinkből összeállított magkeverék

471

Francia levélsaláta magkeverék

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

A francia konyhában használatos levélzöldségeinkből összeállított magkeverék

472

Mustársaláta magkeverék

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Mustársalátáinkból összeállított magkeverék

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Az olasz konyhában használatos levélzöldségeinkből összeállított magkeverék

473

474

Olasz saláta magkeverék

Saláta magkeverék S

475

Saláta magkeverék XL

476

Saláta magkeverék XXL

25 db

195 HUF

10 db

EGÉSZ ÉVBEN 99 HUF VETHETŐ

Fejes és tépősalátáinkból összeállított magkeverék

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Fejes és tépősalátáinkból összeállított magkeverék

50 db

EGÉSZ ÉVBEN 345 HUF VETHETŐ

Fejes és tépősalátáinkból összeállított magkeverék


477

Brüsszeli cikóriasaláta

20 db

Belgiumban nemesített, ELSŐ ÉS ízletes, enyhén 225 HUF MÁSODVETÉS kesernyés cikóriasaláta RE IS IDEÁLIS fajta.

478

Édeslevelű cikóriasaláta

20 db

ELSŐ ÉS 225 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Édeslevelű, fejesedő cikóriasaláta fajta, levélzöldség.

479

Zöld szív cikóriasaláta 'grumolo verde'

20 db

ELSŐ ÉS 225 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés, fejesedő levélzöldség

480

Vörös orchidea CIKÓRIASALÁTA

20 db

ELSŐ ÉS 245 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés, fejesedő levélzöldség

481

Cirmos cikóriasaláta 'Castelfranco"

20 db

ELSŐ ÉS 245 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés, fejesedő levélzöldség

482

Cikóriasaláta "Chioggia"

30 db

ELSŐ ÉS 175 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés, fejesedő levélzöldség

483

Hólabda KARFIOL

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

484

Minaret KARFIOL

10 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

485

Lila KARFIOL

10 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

486

Romanesco BROKKOLI

10 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

487

Lila kései BROKKOLI

20 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

488

Ősz lándzsája BROKKOLI

15 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

489

Fehér saláta BROKKOLI

15 db

225 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS


MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

490

BROKKOLI Waltham

20 db

195 HUF

491

RAPINI

20 db

ELSŐ ÉS 245 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

492

KELBIMBÓ Long Island

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

493

KELBIMBÓ Bedfordi télálló

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

494

KELBIMBÓ Catskill

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

495

Kailan kelszár

10 db

275 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

496

Kínai kelszár

10 db

275 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

497

Celtuce

20 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

498

Chun Choi

20 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

499

Choi Sum

20 db

295 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

500

Vörös Choi Sum kínai kel

10 db

295 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

501

KÍNAI KEL

25 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

502

Lila hegycsúcs káposzta

10 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS


503

Greyhound hegyes káposzta

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

504

Áprilisi éttelelő KÁPOSZTA

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

505

KÁPOSZTA Január királya

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

506

KÁPOSZTA Vörös szikla

10 db

235 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

507

Koppenhágai káposzta / Copenhagen Market

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

508

Káposzta 'Offenham'

10 db

185 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

509

Arany káposzta

10 db

215 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

510

Angol SÓSKA

10 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

511

Francia Óriás SÓSKA

30 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

512

Lándzsalevelű SÓSKA

30 db

185 HUF

TAVASZI VETÉSRE

513

Vérsóska

10 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

514

Tengerparti tátorján

10 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Enyhébben savas sóskafajta


515

Egyiptomi spenót / Molokhia

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

516

Malabár spenót / Bazella

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

517

Új-Zélandi spenót

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

518

Lila spenótfa / Purple goosefoot

15 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

519

Magenta spenótfa

15 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

520

Huazontle / Nuttall-i libatop / Chenopodium nuttalliae

10 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

521

Monopa spenót

15 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

522

Levélcékla / Ehető levelű cékla

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

523

Vízispenót

10 db

225 HUF

TAVASZI VETÉSRE

524

Bordó szárú spenót

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

525

Óriás Bloomsdale spenót

10 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

526

Thai spenót

10 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Hazánkban egynyári kultúrában termeszthető futó, bőtermő saláta-, és rostnövény

Mexikói brokkolispenót


527

Téli porcsin / Bányászsaláta

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

528

Spanyol édes fekete vajretek / tarlórépa

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

529

Pistoiai vajretek / tarlórépa

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

530

Hógolyó vajretek / tarlórépa

25 db

531

Vajretek "Milánói lila" / tarlórépa

30 db

532

Turnip fehér vajretek "Lodigiana" / tarlórépa

30 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

533

Lestyán

10 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

534

Arany szárzeller

30 db

ELSŐ ÉS 200 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

535

Vörös szárzeller

10 db

ELSŐ ÉS 225 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

536

KARALÁBÉ Bécsi lila

20 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

537

Prágai Óriás ZELLER

25 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

A tarlórépa ízletes, hazánkban is a múlt század közepéig népélelmezési cikként is ismert értékes MÁSODVETÉS 215 HUF zöldségnövény. Nyers RE IDEÁLIS fogyasztásra, de levesekbe, főzelékként, illetve püréként is MÁSODVETÉS 195 HUF ízletes. RE IDEÁLIS


538

Saláta bakszakáll

539

540

Ligetszépe

541

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

20 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

100 db

595 HUF

TAVASZI VETÉSRE

542

Swede / Réparepce / Tarlórépa "Brora"

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

543

Swede / Réparepce / Tarlórépa "LEGJOBB"

20 db

215 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

544

Sewede / Rutabaga / Tarlórépa 'Angela'

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

545

Sewede / Rutabaga / Tarlórépa 'Invitation'

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

546

Sewede / Rutabaga / Tarlórépa 'Rubint'

20 db

215 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

547

CUKORRÉPA

20 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

548

Ősz királya ÓRIÁS SÁRGARÉPA

30 db

245 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

Több hasznosítású gyökérzöldség. Főzve vagy nyersen fogyaszthatjuk édes gyökereit, és aromásan ízletes virágszárait és virágát is.

Több hasznosítású zöldségnövény. Gyökerét a fehérrépához hasonlóan fogyaszthatjuk, zsenge leveleit és virágait salátába keverhetjük. Magjából értékes olajat ütnek.


549

Kerek sárgarépa "Paris Market Atlas"

50 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

550

Sárgarépa színkeverék

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

551

Bíborvörös sárgarépa

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

552

Fekete török sárgarépa

30 db

295 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

553

Hófehér sárgarépa "Lunar White"

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

554

Lila sárgarépa "Cosmic Purple"

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

555

Citromsárgarépa

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

556

Sárgarépa 'Fucino'

50 db

145 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

557

Vörösbélű sárgarépa 'Chantenay red core'

50 db

145 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

558

Mézédes sárgarépa 'Tendersweet'

50 db

175 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

559

Sárgarépa 'Nantes'

50 db

115 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

560

Sárgarépa 'Kisujj'

50 db

175 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE


561

PASZTERNÁK "Guernsey-i"

25 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

562

PASZTERNÁK "Édes angol"

25 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

563

Fodros petrezselyem 'Envy'

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

564

Fodros petrezselyem 'Favorit'

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

565

Laura levélpetrezselyem

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

566

Olasz simalevelű petrezselyem

50 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

567

Daikon fehér ÓRIÁS RETEK

5 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 295 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

568

Vörösbélű RETEK Watermelon

10 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 295 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

10 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 245 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

20 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 245 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

20 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 195 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

20 db

http://valeyracexotics.tu MÁSODVETÉS mblr.com/post/7779751 195 HUF RE IDEÁLIS 8295/14-valtozatokretekre

20 db

http://valeyracexotics.tu MÁSODVETÉS mblr.com/post/7779751 225 HUF RE IDEÁLIS 8295/14-valtozatokretekre

569

570

571

572

573

Arany retek

Húsvéti tojás RETEK

Jégeső retek

Jégcsap retek

Talján jégretek


574

Müncheni sörretek

575

Rózsaszín nyár RETEK

576

577

578

Mallorcai retek

Kína rózsája retek

Francia reggeli retek

579

Skarlát gömb retek

580

Cseresznyepiros retek

15 db

http://valeyracexotics.tu MÁSODVETÉS mblr.com/post/7779751 195 HUF RE IDEÁLIS 8295/14-valtozatokretekre

10 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 215 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

15 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 195 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

15 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 225 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

15 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 195 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

10 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 195 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

25 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 175 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

581

Lángnyelv retek

30 db

http://valeyracexotics.tu ELSŐ ÉS mblr.com/post/7779751 195 HUF MÁSODVETÉS 8295/14-valtozatokRE IS IDEÁLIS retekre

582

Albínó cékla

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

583

Arany cékla / Golden Detroit

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

584

Chioggia csíkos cékla

20 db

200 HUF

TAVASZI VETÉSRE

585

Metélő fokhagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

586

Metélőhagyma

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ


587

Póréhagyma British flag

25 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

588

Liszaboni fehér újhagyma

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

50 db

475 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

100 db

795 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

589

590

Fejes hagyma MIX

591

592

Savona rózsaszín hagyma

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

593

Firenzei LILA SONKAHAGYMA

20 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

594

Milánói Réz ÓRIÁS VÖRÖSHAGYMA

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

595

Pármai vöröshagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

596

Borettana hagyma

20 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

597

Talján fehér hagyma

20 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

598

Párizsi ezüst hagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

599

Spanyol édes fehér hagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Magkeverék fejesedő hagymafajtáinkból


600

Kreol szépség lilahagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

601

Burgundi lilahagyma

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

602

Balzsamuborka "Szarvas csemege"

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

603

Balzsamuborka "Szerelemcsináló"

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

604

Szerencse fia luffatök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

605

Hármaslevelű luffatök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

606

Görögdinnye 'Charleston Grey'

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

607

Főzelékdinnye

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

608

Sárgadinnye MIX

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

609

Illatos robbanódinnye

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

610

Piel De Sapo / Varangybőr / Kantalup SÁRGADINNYE

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/1010854 78085/26balzsamuborka-atermeszet-rucskoscsodaja http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/1010854 78085/26balzsamuborka-atermeszet-rucskoscsodaja

Magkeverék különleges sárgadinnyefajtáinkból

Mézédes, spanyol fajta. 1,5-3 kg-os, aromás gyümölcseit nagy számban hozza.


611

Zöldbőrű Kantalup / Tendral tardivo SÁRGADINNYE

612

Rochet Kantalup SÁRGADINNYE

613

Nápolyi ARANYDINNYE / MÉZDINNYE

614

615

Anna királynő zsebdinnyéje

616

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Mézédes, olasz, 110 napos tenyészidejű, krémes húsú fajta. 1,5-3 kg-os, aromás gyümölcseit nagy számban hozza.

325 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Mézédes, korai fajta. 1,5-2,5 kg-os, illatos gyümölcseit bőven termi.

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Aranyhéjú, 100 napos tenyészidejű olasz, mézédes sárgadinnyefajta.

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

5 db

10 db

745 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

617

Aranyszív sárgadinnye

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

618

Filippino sárgadinnye

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

619

Kijevi sárgadinnye

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

620

Lvovi sárgadinnye

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

621

Nagypapák kedvence sárgadinnye "Hales best"

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

622

Zöld bélű mézdinnye

5 db

Rendkívül illatos, apró termésű, feldolgozásra való sárgadinnyefajta.Extrém bőtermő, tövenként 2025 termésre is számíthatunk.


623

Ananász sárgadinnye

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

624

Tigrisdinnye / Thai kerek sárgadinnye

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

625

Thai muskotálydinnye

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

626

Ázsiai kígyódinnye

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Futtatható, bőtermő. Gyümölcseit a zsenge rántanivaló tökhöz, cukkínihoz hasonlóan hasznosítjuk. http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8331954 1918/22-azsiaikigyodinnye-azegzotikus-es-finom

627

Egusi magdinnye

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A magból kinyerhető olajért termesztett görögdinnyefajta

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Keményhúsú, kandírozni való görögdinnye fajta

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kiválóan eltartható a héján képződő viaszréteg miatt. Zsengén sárgadinnyeként, éretten tökként fogyasztható.

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kiválóan eltartható a héján képződő viaszréteg miatt. Zsengén sárgadinnyeként, éretten tökként fogyasztható.

628

629

630

Kandírozó dinnye

Viasztök / Télidinnye

Kantoni óriás télidinnye / viasztök

5 db

5 db

3 db

345 HUF

395 HUF


631

Bársonytök / Fuzzy Melon

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

632

Hattyúnyakú tök

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

633

634

Étkezési lopótök

635

636

Csemege szalámi tök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

637

Kőbunkó lopótök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

638

Tennessee Táncoló Tök

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

639

Indiai almatök / India Tinda tök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

640

Apró lámpás sütőtök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

641

Asztalok királya makk alakú tök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

642

Édes gombóc sütőtök

5 db

Kiválóan eltartható a héján képződő viaszréteg miatt. Zsengén sárgadinnyeként, éretten tökként fogyasztható.


643

Jarradale sütőtök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

644

Délszláv ujjastök

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

645

Burgess csészéje TÖK

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

646

Lant alakú vajtök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

647

Spagetti TÖK / Isten gyalulta tök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

648

Rózsaszín banán TÖK

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

649

Óriás SÜTŐTÖK "Big Max"

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

650

Atlantic Giant SÜTŐTÖK VILÁGREKORDER

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

651

Seminole sütőtök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

652

Galeaux d'Eyesinne sütőtök

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

653

654

655

Lady Godiva Olajtök


656

657

Padlizsán MIX

658

659

Afrikai vörös padlizsán / Solanum integrifolium

660

Moro rotondo padlizsán / Solanum gilo

661

Thai fehér gerezdes padlizsán

662

Arap padlizsán

663

Japán törpe padlizsán

664

665

Gombaízű padlizsán

Mestiza padlizsán

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20 db

895 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Extrém bőtermő

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

5 db

5 db

5 db

5 db

5 db

5 db

666

Tigrina padlizsán

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

667

Rózsa padlizsán / Rosa bianca rotonda fumata

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Magkeverék különleges padlizsánjainkból

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak


http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Thai kerek csíkos padlizsán

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Thai kerek zöld padlizsán

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

285 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

250 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak

668

Aurora padlizsán

669

Louisianai hosszú zöld padlizsán / Louisiana Long Green

670

671

672

Chaopraya padlizsán

673

Thai zöld hosszú padlizsán

674

Thai hosszú lila padlizsán

675

Ping Tung padlizsán

676

Padlizsán "Fekete szépség"

677

Hosszú lila padlizsán

678

Padlizsán "Melanzana Viserba"

679

Padlizsán "Melanzana Prosperosa"

5 db

5 db

5 db

5 db

5 db

10 db

10 db

5 db

5 db

http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7998761 3282/18-az-ezerszinupadlizsan-i-nem-csak


680

681

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20 db

895 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

Paradicsom MIX

682

Magkeverék különleges, indeterminált paradicsomfajtáinkból

683

KÉK PARADICSOM / Indigo Rose

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

684

Indigo Alma paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

685

Svart paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

686

Oregoni kék paradicsom / OSU Blue paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

687

Lila Sárkány paradicsom / Purple Dragon

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

688

Viola Gáspár paradicsom / Violet Jasper

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

689

Barna cukor paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


690

Fekete Nyamnyam paradicsom (Black Yum Yum)

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

691

"Delicious" ÓRIÁSPARADICSO M a világ legnagyobb paradicsoma

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

692

Óriás piros paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

693

Rózsaszín óriás paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

694

Óriás citrom paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

695

Firenzei szépség paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

696

Tim fekete gerezdes PARADICSOMA

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

697

Blush paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

698

Rózsaszín Tigris paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

699

Helsing Junction paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

700

Bing Cherry paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


701

Blue Pitts paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

702

Indigo Kumquat paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

703

Wildcard Blue paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

704

Fekete cseresznye paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

705

Hófehér cseresznyeparadicso m / Snow white cherry

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

706

Csokoládé cseresznye paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

707

Sárga cseresznye paradicsom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

708

Piros cseresznye paradicsom

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

709

Rózsaszín méhecske paradicsom / Pink Bumblebee

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

710

Napfényes méhecske paradicsom / Sunrise Bumblebee

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

711

Partok szépe balkonparadicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

712

Kicsi Rigó / Brin de Muguet paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

féldeterminált


713

Opalka paradicsom

714

Arany balkonparadicsom

715

716

Tomodori arany vadparadicsom / Solanum spontaneum Galapagosi vadparadicsom /Lycopersicon chesmanii

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

5 db

717

Bolíviai vadparadicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

718

Narancs mazsola paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

719

Csokibogyó paradicsom / Chocolate berry

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

720

Rosita paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

721

Matt vad cseresznye paradicsoma

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

722

Borsószem paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

723

Ligaw cseresznye paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

724

Dr. Carolyn Fehér cseresznye paradicsoma

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

725

Nyalóka paradicsom (Lollipop)

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

5 db


295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

Fehér Ribizli paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

729

Tojás sárgája paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

730

Transparent paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

731

Ildi paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

732

Yellow Centiflor paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

733

Ízisz desszertje paradicsom / Isis candy

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

734

Rózsagyöngy paradicsom / Pearly Pink

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

735

Purple calabash paradicsom

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

736

Brown Flesh paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

737

Creme Brulée paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

738

Cherokee óriás tigris paradicsom (Cherokee Tiger Large)

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

726

Citrombogyó paradicsom

727

Aranyribizli paradicsom

728

5 db

5 db


739

Hawaii ananász paradicsom / Hawaiian pineapple

740

Ananász Malac paradicsom

741

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

Kellogg's Breakfast paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

742

Németország királynője paradicsom / German queen

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

743

Öreg láng paradicsom / Old flame

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

744

Török csíkos paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

745

Amúri tigris paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

746

Oregoni korai paradicsom / Oregon Spring

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

747

Sarkvidéki paradicsom 'SubArctic Plenty'

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

748

Szivárvány paradicsom 'Big Rainbow'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

749

Óbor paradicsom 'Vintage Vine'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

750

Csíkos paradicsom 'Mr. Stripey'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

751

Tigerella paradicsom

5 db

5 db


345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

Zöld zebra paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

755

Chile Verde paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

756

Ruby néni német zöld paradicsoma

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

757

Csudazöld paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

758

Zöld cherokee paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

759

Zöld Szőlő paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

760

Csíkos töltenivaló paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

761

Odvas csíkos paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

762

Tlacoula óriás töltenivaló paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

763

Charlie Chaplin paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

764

Arany napkelte paradicsom / Golden sunrise

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

752

Fehér Zebra paradicsom

753

Kék-Zöld Zebra paradicsom

754

5 db

5 db


765

Angora narancs paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

766

Citrom paradicsom / Lemony

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

767

Sárga paprika alakú paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

768

Narancs banán paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

769

Sárga szilva paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

770

Cream Sausage paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

771

Római gyertya paradicsom / Roman Candle

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

féldeterminált

772

Dagma tökéletes arany paradicsoma / Dagma's perfection

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

773

Csodalámpa paradicsom / Wonderlights

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

774

Sárga orosz paradicsom 'Azoychka'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

indeterminált

indeterminált

775

Hurma paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

776

Óriás méz paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

Principe Borghese fürtös paradicsom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

780

Golden jubilee paradicsom

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

781

Világszám paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

782

Mélykék paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

783

Volgográdi paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

784

Belij i naliv paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

785

Csapaj paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

786

Grot paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

787

Másenyka paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

788

Patvarci piros paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

789

Erdélyi rózsaszín paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

777

Aranyláng paradicsom

778

Agyvelő paradicsom 'Voyage'

779

5 db


790

Váradi fürtös paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

791

Piros szilva paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

792

Pork Chop paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

793

Világ csodája paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

794

Orosz édes szilva paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

795

Orosz édes áfonya paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

796

Orosz szőlő paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

797

Szőlőcske paradicsom (Grapette)

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

798

Arbuznij Dinnye paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

799

Tulai fekete paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

800

Csokoládé csíkos beefsteak paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

801

Fekete tenger paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

802

Gulliver paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

Costoluto Genovese paradicsom

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

806

Costoluto Fiorentino paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

807

Saint Pierre paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

808

Dulcia paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

809

Olasz ökörszív paradicsom 'Cuore di Bue'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

810

Rózsaszín ökörszív paradicsom / Pink oxheart

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

811

Fekete jégcsap paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

812

Fekete szív paradicsom / Brad's black heart

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

813

Berkley ökörszív paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

814

Altaji ökörszív paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

803

Ace 55 fürtös paradicsom

804

Meraviglia del Mercato paradicsom / Piacok kedvence

805

5 db


815

Rózsaszín méz paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

816

Narancs Szív óriás paradicsom (German Orange Strawberry)

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

817

Narancs ökörszív paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

818

Aranykupola paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

819

German Johnson burgonyalevelű paradicsom KÜLÖNLEGESSÉG

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

820

Lila Cherokee paradicsom / Cherokee purple

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

821

Rózsaszín brandywine paradicsom /Pink Brandywine

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

822

Lázadás paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

823

Copia paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

824

Sárga brandywine paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

825

Paradicsom 'Arkansas Traveler'

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


826

Rutgers fürtös paradicsom

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

827

Paradicsom 'Super Marmande'

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

828

Paradicsom 'San Marzano'

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

829

Róma VF paradicsom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

830

Sida Thai paradicsom / Thai rózsaszín

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

831

Paradicsom "Rio Grande"

5 db

200 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

832

Nagy fehér paradicsom 'Great White'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

833

White Tomesol paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

834

Földibarack paradicsom 'Garden Peach'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

835

Narancs paradicsom 'Caro Rich'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

836

Kreol paradicsom 'Creole'

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


837

Beefsteak paradicsom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

838

Black Krim FEKETE paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

839

Orosz fekete paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

840

Giant Belgium ÓRIÁS paradicsom

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

841

Mortgage lifter paradicsom

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

842

Paul Robeson FEKETE paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

843

Paradicsom "Il Pantano Romanesco"

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

844

Elefántcsont körte paradicsom / Ivory Pear

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

845

Evan lila körte paradicsoma / Evan's Purple Pear

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

846

Piros körte paradicsom

5 db

200 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

847

sárga körte paradicsom

5 db

200 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

848

Beam Sárga Körte paradicsoma

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

849

Rózsaszín körte paradicsom

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


850

Fekete körte paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

Bokorpaprikának is nevezett Latin-Amerikai zöldségféle.

851

Caigua / Achocha

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

852

Arany cukkíni

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

853

Kerek zöld töltenivaló cukkini

5 db

285 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

854

Olasz csíkos cukkíni

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

855

Fekete szépség cukkíni

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

859

MEXIKÓI EGÉRDINNYE / Cucamelon / Melothria scabra

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

860

Bostoni savanyítani való UBORKA

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

856

857

Egzotikus Uborka MIX

858

Magkeverék különleges uborkaféléinkből


861

Ashley savanyítani való UBORKA

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

862

Mandzsu kerek uborka

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

863

Fehér Apróság UBORKA

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

864

Citrom UBORKA

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

865

Poona Kheera indiai UBORKA

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

866

Gyapjas medve UBORKA

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

10 db

495 HUF

25 db

695 HUF

867

868

Nyugat-Indiai uborka / West Indian Burr gherkin / Cucumis anguria

869

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

870

Kalkuttai uborka

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

871

Zambiai uborka

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

872

Örmény méteres uborka

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


873

NAGA JOLOKIA PAPRIKA VILÁGREKORDER

5 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A világ egyik legerősebb paprikája. SHU: 7000001000000

874

Naga Jolokia Yellow

5 db

795 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A világ egyik legerősebb paprikája. SHU: 7000001000000

875

Trinidad Scorpion Morovars Yellow

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

800000-1000000 SHU

876

Trinidad Scorpion Moruga Chocolate

5 db

795 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1-1,5 millió SHU

877

Maraba Yellow chili

5 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

2-400 000 SHU

878

Fütyi paprika / Peter pepper

795 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Extrém formájú gyümölcsöt termő, közepesen csípős fajta. SHU: 10-25000

879

Narancs fütyi paprika / Orange peter pepper

745 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Extrém formájú gyümölcsöt termő, közepesen csípős fajta. SHU: 10-25000

100-150 000 SHU

5 db

5 db

880

Cheiro Roxa paprika

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

881

Lőcsei paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastagabb húsú, markánsan csípős. SHU: 75-120000

882

Santa Fe Grande chili

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. SHU: 75100000


883

NuMex Centennial chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

apró termésű. SHU: 1025000

884

NuMex Big Jim chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000

885

NuMex R. Naky chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000 Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000

886

NuMex Sandia chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

887

NuMex Espanola chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000

888

KARIBI BŐTERMŐ CHILI / Espanola Improved chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000

889

Fish paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 - 30 000 SHU

890

Guajillo chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

2500 - 5000 SHU

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Enyhén csípős, Spanyolországi Galíciából származó paprikafajta. SHU: 05000

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Enyhén csípős, Görögországból származó paprikafajta. SHU: 0-5000

891

892

Padrón paprika

893

894

Stavros paprika

25 db

595 HUF

50 db

995 HUF

5 db

295 HUF


895

Thai Burapa chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony, hosszúkás. 150200000 SHU

896

Pusa Jwala chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony, hosszúkás. 150200000 SHU

897

Kakas sarkantyúja chili / Rooster spur

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Hegyes, hosszúkás 80120000 SHU

898

Aurora

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

30-50 000 SHU

899

Filius Blue

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 - 70 000 SHU

900

Fekete gyöngy chili / Black pearl

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kerekded, apró 100150000 SHU

901

Bolíviai szivárvány chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 70-100 000 SHU

902

Pimenta Ribeiro do Barro

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

30-50 000 SHU

903

Perui lila chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20-40 000 SCU

904

Explosive ember chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

30-50 000 SHU

905

Magyar lila chili

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Felfelé álló, közepes húsú. 150-250 000 SHU

906

Royal Black

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5-30 000 SHU


907

Nepáli harang paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

100000-300000 SHU

908

Medúza chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

30-50 000 SHU

909

Tűzgyűrű CHILI / Ring of Fire

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, hosszú. 90-130 000 SHU

910

Anaheim óriás CHILI

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú, nagy paprikák. 10-30 000 SHU

911

Serrano Tampiqueno CHILI

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 70-100 000 SHU

912

Tabasco CHILI

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-100 000 SHU

913

Portugál tüzes CHILI

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, hosszú. 90-130 000 SHU

100 - 325 000 SHU

914

Purira Chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

915

Pasilla Bajio chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, hosszú. 525 000 SHU

916

Magyar fehér paprika / Hungarian Wax

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 15-50 000 SHU

917

Kecskeszarv paprika

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, hosszú. 525 000 SHU

918

Macskasárga paprika

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-85 000 SHU

919

Macskapiros paprika

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-85 000 SHU

920

Mulato Isleno CHILI

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 5-15 000 SHU


921

Pimiento Bicolor

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 1-2 000 SHU

922

Korai jalapeno paprika

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-75 000 SHU

923

Lila jalapeno paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-75 000 SHU

924

Jalapeno paprika

5 db

285 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-75 000 SHU

925

Narancs jalapeno paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-75 000 SHU

926

Jalapeno Mild (enyhe) paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1 - 5 000 SHU

927

Queen Laury chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

15 - 30 000 SHU

928

De Arbol chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

15 - 30 000 SHU

929

Szecsuáni chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

70-100 000 SHU

930

Wiang Ping chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

931

Thai bird chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

932

Thai sárga chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

933

Takanotsume chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, 40-70 000 SHU


934

Egérsz*r chili / Prik Kee Noo

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 - 70 000 SHU

935

Etna

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 - 70 000 SHU

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

936

Merah chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

937

Soroksári ördög paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

938

Vad chili / Capsicum baccatum

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, apró szemű. 250-350 000 SHU

939

Scotch Bonnet Yellow / sárga skótsapka chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

940

Scotch Bonnet Red / Piros skótsapka chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

941

Burkina Scotch Bonnet

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

942

Piros gombafej / Red Mushroom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

943

Inka red drop paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

944

Inka meglepetés paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

50 - 80 000 SHU

945

Chilito de Simojovel

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

946

Aji Benito

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


947

Aji Cito

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

85 - 108 000 SHU

948

Aji Umba / Adjuma

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

100 - 500 000 SHU

949

Aji Cochabamba Hot

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10-40 000 SHU

950

Mexikói glabriusculum chili (PI 593491)

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

951

Arany baccatum chili (PI 260567)

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

952

Kurafi paprika / Hijo de puta madre

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

953

Madárszem chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

954

Devil's Yellow

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

100 - 150 000 SHU

955

Cumarí paprika

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

200 - 400 000 SHU

956

Csokoládé habanero paprika

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

957

Fehér habanero

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

958

Citrom habanero paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

959

Barack habanero / Peach habanero

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-400 000 SHU http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7873378 Vékony húsú. 200-300 000 SHU http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7873378 Vékony húsú. 200-400 000 SHU http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7873378


Vékony húsú. 200-400 000 SHU http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7873378 3968/15-habanerofegyver-a-tanyeron Vékony húsú. 200-400 000 SHU http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7873378 3968/15-habanerofegyver-a-tanyeron Vékony húsú. 200-400 000 SHU http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7873378 3968/15-habanerofegyver-a-tanyeron Vékony húsú. 200-400 000 SHU http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/7873378 3968/15-habanerofegyver-a-tanyeron

960

Maya Piros habanero / Habanero Mayan Red

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

961

Habanero Sta. Lucia

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

962

Piros habanero paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

963

Narancs habanero paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

964

Cayennei bors chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 90-130 000 SHU

965

Lila Cayennei bors chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 90-130 000 SHU

966

Rocoto Orange chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

967

Purple Tiger chili / lila tigris chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

968

Ancho Grande

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 5-15 000 SHU

969

Ancho 101

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 5-15 000 SHU

970

Csokoládé cseresznye paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 25-50 000 SHU


971

Piros cseresznye paprika

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

972

Kalocsai cseresznye paprika

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

973

Olasz cseresznye paprika / Ciliega Picante

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

974

Cseresznyepaprika MIX

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Magkeverék cseresznyepaprika fajtáinkból

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Legerősebb paprikáinkból Ördög nevű macskánk által random összeállított magkeverék

Vastag húsú. 5-15 000 SHU

975

A Macska Bosszúja CHILI MIX

976

Szegedi édes fűszerpaprika

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

977

Kalocsai édes fűszerpaprika

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

978

Kalocsai édes fűszerpaprika

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

979

Édespaprika MIX

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édespaprika fajtáinkból kevert magkeverék

980

Nyami paprika / Yummy

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

10 db

5 db


981

Spanyol törpe paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

982

Pimento édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

983

Cigánybáró paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

984

Lila marconi édes paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

985

Marconi red édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

986

Arany csengettyű paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

987

Piros csengettyű paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

988

Csoki csengettyű paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

989

Pepperoncini Frigitello paprika / Édes pepperoni

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

990

Pepperone Friarello di Napoli / Nápolyi pepperoni

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

991

Navarrai piros édes paprika / Piquillo de Lodosa

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

992

Rubens óriás édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika


993

Morozko paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

994

Krasznij Tolsztjak paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

995

Piknik paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

996

Cubanelle paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

997

Vörös óriás édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

998

Észak Királya / King of the North paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

999

Quadrato rosso d'Asti édes paprika

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1000

Quadrato giallo d'Asti édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1001

Arany bikaszarv édes paprika / Corno di Toro Giallo

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1002

Vörös bikaszarv paprika / Corno di Toro Rosso

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1003

Bergamoi cigaretta paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1004

Kápia paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1005

Kalifornia csodája paprika / Sweet Yolo Wonder pepper

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika


1006

Napsárga Kaliforniai blocky paprika

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1007

Nagy piros Kaliforniai blocky paprika

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1008

Édes cseresznye paprika

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1009

Orgonalila édes paprika

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

Édes paprika

1010

Lila szépség paprika

1011

Karamel paprika

1012

Csokoládé szépség paprika

1013

Gogosár paprika

5 db

5 db

5 db

5 db

5 db

5 db

1014

Birkaorr Pimiento

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1015

Kecskemlti paradicsompaprika

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1016

Édes Alma paprika

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1017

Édes banán paprika

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

1018

Keystone giant zöld édes paprika

5 db

250 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika


1019

Indiai kékmagvú mák

10 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

1020

Fehér mák

50 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

1021

Óriás gubójú mák

10 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

1022

Borsszóró mák

10 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

1023

Fáklyaliliom / Kniphofia

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1024

Tengerkék nőszirom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1025

Ernyős verbéna Verbena bonairensis

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1026

Rózsaszín ballonvirág

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1027

Kék ballonvirág

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1028

Fehér ballonvirág

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1029

Kék pompom ŐSZIRÓZSA

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


1030

Sárkányvér VARJÚHÁJ

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1031

Ausztrál százszorszép / Brachycome iberidifolia

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1032

Tűzvörös gömbfű / Nyári ciprus

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1033

Kaliforniai mézontófű / Kaliforniai harangvirág

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1034

Mézontófű

20 db

175 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1035

HABSZEGFŰ

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1036

Amerikai NEFELEJCS

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1037

MÁLYVA "Indián tavasz"

10 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1038

Mályvarózsa

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1039

LÁNGVIRÁG

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1040

Csokoládéillatú gomolyvirág

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


1041

Málta keresztje / Égő szerelem

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1042

Csodatölcsér 'Peru csodája'

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1043

Óriás margitvirág

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1044

Színpompás margitvirág MIX

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1045

Ernyős tatárvirág színkeverék

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1046

Vörösbegyvirág színkeverék

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1047

Illatos viola színkeverék

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1048

Illatos sárgaviola

20 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1049

Francia BÁRSONYVIRÁG

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1050

Citrom Herceg BÁRSONYVIRÁG Tagetes erecta

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1051

Görög viola / Estike

50 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1052

Tojásvirág / Limnanthes douglasii

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1053

Hófehér fátyolvirág

20 db


1054

Tátika / Oroszlánszáj színkeverék

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1055

Óriás oroszlánszáj

25 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1056

Bíbor kasvirág

20 db

175 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1057

Afrikai százszorszép / Afrikai aranyvirág

20 db

145 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1058

Amerikai aranyvirág / Aranymező

50 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1059

Borzas kúpvirág

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1060

Arany kúpvirág

25 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1061

Tündérvirág színkeverék

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1062

Kaliforniai tündérvirág / Klárika

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1063

Kaliforniai kékszem

50 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1064

Díszdohány színkeverék

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


1065

Szarkaláb színkeverék

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1066

Keljfeljancsi ibolya

15 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1067

Kék csillag harangláb

15 db

265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1068

Harangláb színkeverék McKanna

15 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1069

Gyűszűvirág színkeverék

20 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1070

Porcsinrózsa színkeverék

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1071

Búzavirág színkeverék

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1072

Vegyes vadvirág

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1073

Rózsaszín rézvirág

10 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1074

Kanári rézvirág

10 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1075

RÉZVIRÁG / Zinnia magkeverék

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1076

Kaliforniai MÁK

25 db

175 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


1077

Dán zászló pipacs

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1078

Díszpipacs színkeverék

20 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1079

Duplaszirmú Shirley pipacs színkeverék

50 db

145 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1080

Skarlátvörös díszpipacs

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1081

Lila álom díszpipacs

20 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1082

Lazacszín díszpipacs

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1083

Rokokó díszpipacs

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1084

Díszpipacs - Fekete álom / Black peony

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1085

Fehér hattyú díszpipacs

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1086

Sárga álom díszpipacs

20 db

235 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1087

Duplaszirmú pipacs színkeverék

20 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1088

Pipacs színkeverék a piros, a rózsaszín, és a fehér minden árnyalata

50 db

145 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1089

Canterbury bells harangvirág színkeverék (kék, rózsaszín, fehér)

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


1090

Ricinus

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1091

Hajnalka 'Yelta csillaga'

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1092

Hajnalka 'Scarlet O'Hara'

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1093

Égkék hajnalka

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1094

Roselle Teahibiszkusz

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 245 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

1095

OKRA MIX

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1096

Narancs OKRA / Jing Orange

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1097

Hosszú zöld OKRA

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1098

Tehénszarv OKRA

5 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1099

OKRA Burgundi vörös

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1100

OKRA Iráni zöld

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1101

OKRA Clemson Spineless

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Magkeverék Okra fajtáinkból http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8157117 2388/21-okra-holgyujjnem-csakkannibaloknak http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8157117 2388/21-okra-holgyujjnem-csakkannibaloknak http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8157117 2388/21-okra-holgyujjnem-csakkannibaloknak http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8157117 2388/21-okra-holgyujjnem-csakkannibaloknak http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8157117 2388/21-okra-holgyujjnem-csakkannibaloknak http://valeyracexotics.tu mblr.com/post/8157117 2388/21-okra-holgyujjnem-csakkannibaloknak


FŰSZER ÁRLISTA fajta

1102

EXTRA FRISS BourbonVanília egyenesen Madagaszkárról!

1103

TONKABAB Brazíliából

méret

ár

1 rúd (12-14 199 HUF cm)

1 db (kb. 1,5g)

199 HUF

AKCIÓ!

Fűszer, nem vetőmag!

AKCIÓ!

Fűszer, nem vetőmag!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.