Tessék, megnézhető, éppen életnagyság: Kék zakó, fehér ing és tűzpiros nadrág, Az egyedi arcból árnyalatnyit levon, Hogy szakáll fazonja Jankoviccsal rokon. Áttérvén a belbecs bemutatására, Egy igazi költő, nem üthet hasára, Legcélszerűbb, hogyha közvéleményt kutat, Nem tévesztheti úgy el a helyes utat. Egyszóval igyekszünk objektívnek lenni, Tényekkel amúgy sem könnyű szembe menni: Attraktív, szellemes, bűbájos, csupaszív. Vonzó, elbűvölő, satöbbi, még vagy tíz Hasonlót sikerült buzgón lejegyeznünk; Ugye nem gond, hogy csak hölgyeket kérdeztünk. Rátérvén ezután az életmű-részre Ha nem vették volna, vegyék végre észre, Hogy Maesztro Rófusz filmjeiben mennyi Bú és bánat szokott összekeveredni. Könny, halál és basszus, fekete feneség, A Holtpont, a Ticket, a Légy legyen elég, Gravitációja már csak hab a tortán, Végigfú az oeuvre-ön egy búskomor-orkán. Aki az alkotót ösméri, jól tudja, Kevés vidámabb lényt tart számon a szakma. Szép paradoxon, a rajzfilm már csak ilyen, A gazdag világot képzi le kicsiben. Görbe, lógóorrú rendezők vidámat, S kacagó kollégák tragikust csinálnak. Olyan csodadolog sem eshet meg máshol Csak, ahol anima (a lélek) világol, Hogy egyszerre bírja valaki átvenni Az Oszkár-díj szobrot és – ami nem semmi – Sok ezer mérföldre ugyanakkor otthon Nézni a tévében, hogy marad épp hoppon.
201