Szegedi Tudományegyetem Felvételi Kiadvány 2026/27

Page 1


KÖSZÖNTÖM MAGYARORSZÁG leginnovatívabb EGYETEMÉN!

Az Innovativitás kategória győzteseként Az Év Egyeteme 2025 díjjal tüntették ki a Szegedi Tudományegyetemet 2025. május 29-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium nagyszabású díjátadó gáláján. A Szegedi Tudományegyetem három kategóriában – Innovativitás, Családbarát működés, valamint Kultúra- és művészetpártolás – is a legjobbak közé került. Az innovációs díjjal a szakmai zsűri azt a komplex és előremutató szemléletet ismerte el, amely mentén az intézmény folyamatosan új megoldásokat keres és alkalmaz az oktatásban, a kutatásban és az intézményi működésben egyaránt. Az SZTE hazai és nemzetközi szinten is elismert tudásközpont, amely évről évre kiemelkedő helyet foglal el a különböző nemzetközi rangsorokban.

Az SZTE meghatározó jellemzője a sokszínűség, a rendkívül magas szintű oktatói és kutatói tevékenység, valamint az európai színvonalú egészségügyi ellátás. A kiváló oktatók és kutatók mellett folyamatosan fejlődő, modern oktatási terek, színvonalas egyetemi szolgáltatások és különböző mentorprogramok segítik a tehetségek kibontakozását és az egyetemi éveket követő biztos elhelyezkedést. Karikó Katalin az SZTE elődintézményének (JATE) hallgatójaként itt kezdte karrierjét. Tehetségének és kitartásának köszönhetően 2023-ban megkapta a Nobel-díjat fiziológiai és orvostudományi kategóriában. Az elismert kutatóprofesszor másodszor is a Szegedi Tudományegyetemre szavazott, amikor oktatóként visszatért Alma Materéhez. Nem ő az egyetlen Nobel-díjas, aki az SZTE-hez köthető. Az egyedülálló lézerközpont, az ELI-ALPS infrastruktúrája a világ minden pontjáról vonzza a fizikusokat és csúcskutatókat. Karikó Katalin után, 2024-ben újabb Nobel-díjas professzor csatlakozott a Szegedi Tudományegyetemhez, Gérard Mourou, aki 2018-ban a lézerfizika területén, a lézerimpulzusok új erősítési módjáért kapta meg a fizikai Nobel-díjat. A sort 1937ben Szent-Györgyi Albert svéd akadémiai elismerése indította. Korábbi rektorunk szegedi munkássága alapozta meg a kiemelkedő szegedi egészségügyi képzést, amely az egyik olyan tényező, ami miatt világszerte ismerik egyetemünket. Ezt a hagyományt visszük tovább, mert tudjuk, hogy a tudás tudásra épül. Egyetemünk komplex oktatási lehetőségeket kínál, legyen szó magyar vagy idegen nyelvű alap-, mester-, osztatlan és doktori képzésekről, felsőoktatási szakképzésekről vagy szakirányú továbbképzésekről.

Kiadványunkban minden fontos információt megtalál, amire szüksége lehet a megfelelő képzés kiválasztásához: összegyűjtöttük az SZTE 12 kara által kínált több száz képzést, az egyetemistákat támogató ösztöndíjakat és szolgáltatásokat, valamint a szegedi hallgatói lét előnyeit. Látogasson el nyílt napunkra, ahol személyesen is megismerkedhet az intézmény nyújtotta képzési lehetőségekkel, egyetemi szolgáltatásokkal, és megtapasztalhatja, miért érdemes Szegeden egyetemistának lenni.

Évről évre több ezer diák választja az SZTE-t felsőfokú tanulmányai helyszínéül. Csatlakozzon hozzájuk, csatlakozzon a közösségünkhöz és tegyük jobbá együtt a jövőt!

TARTALOM

Ami a sikeres felvételihez szükséges

Pontszámítás

Egyetem, szabadság, szeretem

A campusod a város

Haverok, buli, SZTE! 14 A világ legjobbjai között 15 Nyelvtanulás a Szegedi Tudományegyetemen

A mobilitás útján

SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár

Sportolási lehetőségek

Mater és Füvészkert

Állam- és Jogtudományi Kar

Bartók Béla Művészeti Kar

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

Képzések 18 TehetséggondozásSZTE Junior Akadémia

Életvezetési Tanácsadó Központ és SANSZ Iroda

Gazdaságtudományi Kar

Gyógyszerésztudományi Kar

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

Mezőgazdasági Kar

Mérnöki Kar

Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar

Természettudományi és Informatikai Kar

Tanárképző Központ

Ami a SIKERES felvételihez szükséges

SZTE-TIPPEK

1 2 3 4 5

érvényes jelentkezést nyújtott be a jelentkezési határidőig, megfelelő végzettséggel rendelkezik a továbbtanuláshoz

alap- és osztatlan képzés esetén rendelkezik a felvételi követelményben meghatározott érettségivel

teljesíti a pontszámításhoz meghatározott érettségi követelményt

felvételi pontjainak száma eléri az adott képzésen meghatározott ponthatárt

megfelel az adott szakon meghatározott egyéb feltételeknek - pl. alkalmassági vizsga, orvosi alkalmasság

DECEMBER 31.

Indul a felvételi

További részletek

Jelentkezz az SZTE Junior Akadémia emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamunkra!

Kerülj egy lépéssel közelebb a sikeres felvételihez, és jelentkezz tanfolyamainkra!

1. 100 órás tanfolyamok szeptembertől májusig

2. kiváló tanárok, magas színvonalú oktatás

3. online és tantermi formában is – így az ország bármely pontjáról lehet jelentkezni

4. délutáni vagy szombati órák

5. legalább 9 tantárgy

6. részletfizetési lehetőség

7. próbaérettségin tesztelhető a megszerzett tudás

8. intézményi pont jár tárgyanként

ÉS AMI A LEGJOBB:

VISSZAKAPHATJA A KÉPZÉS ÁRÁT az a hallgató, akit a tanfolyam elvégzését követően felvesznek a Szegedi Tudományegyetemre!

December 31-ig megjelenik a felvételi tájékoztató az adott évre, amely tartalmazza a meghirdetett szakokat és a felvételire vonatkozó szabályokat.

• Átnézni a jelentkezés és a pontszámítás szabályait.

• Beszerezni az információkat a szakokról és az intézményekről, kiválasztani a megfelelő képzéseket.

• Regisztrálni az E-felvételibe, rögzíteni az adatokat, kiválasztani a jelentkezési helyeket.

• Összegyűjteni a szükséges és már meglévő dokumentumokat, amelyeket a jelentkezéssel egy időben kell benyújtani.

JANUÁR 31. Megjelenik a tájékoztató kiegészítése

Január 31-ig megjelenik a felvételi tájékoztató kiegészítése, amely újabb képzéseket és az eljárásra vonatkozó pontosításokat, új információkat tartalmaz.

• Átnézni a hivatalos Kiegészítést a Felvi.hu-n.

• Szükség esetén módosítani az adatokat és a jelentkezési helyeket.

• Felvenni az összes jelentkezési helyet, átnézni, ellenőrizni, hogy biztosan minden választott képzés szerepel-e a listán, és minden a megfelelő formában (kívánt munkarend, finanszírozási forma stb.) szerepel-e.

• Feltölteni a szükséges dokumentumokat.

SZTE-TIPP

Jelöld meg a választott képzés önköltséges formáját is! Ha megjelölöd a választott szak állami ösztöndíjas és önköltséges képzési formáját is az egy jelentkezésnek számít, sőt az SZTE egyetemi ösztöndíjat ajánl fel a legmagasabb felvételi pontszámmal rendelkező, állami ösztöndíjas helyről lemaradó felvételizők számára.

FEBRUÁR 15. Jelentkezési határidő

A szeptemberben induló képzésekre február 15-ig lehet jelentkezni. A kiegészítő eljárási díjat a felvételi határidő (február 15.) utáni 15 napon belül kell befizetni.

• Átnézni, utoljára ellenőrizni a rögzített adatokat, jelentkezéseket.

• A megadott határidőig befizetni a kiegészítő eljárási díjat átutalással vagy bankkártyás fizetéssel.

FEBRUÁR 15. Hitelesítés

A hitelesítési határidőig, február 15-ig az E-felvételit hitelesíteni kell, a jelentkezés csak így lesz érvényes.

• Előre gondoskodni arról, hogy a jelentkező rendelkezzen Ügyfélkapu + vagy Digitális Állampolgárság Program (DÁP) regisztrációval. A jelentkezési lap kitöltését követően utolsó lépésként az Ügyfélkapu + vagy Digitális Állampolgárság Program (DÁP) segítségével hitelesíteni a jelentkezést.

ÁPRILIS 20. Ellenőrzés

Várhatóan április 20-tól ellenőrizni lehet az E-felvételiben az adatokat, a dokumentumok és az adatok feldolgozottságát, majd a beérkezett adatok vagy a feldolgozott dokumentumok alapján járó pontokat, intézményi pontokat.

• Figyelni a jelentkezéskor megadott e-mail-fiókot, illetve ellenőrizni az E-felvételiben az értesítéseket.

• Rögzíteni az időközben megváltozott adatokat: személyes adatok, mobiltelefonszám stb.

• Feltölteni az E-felvételibe a jelentkezési határidő után megszerzett dokumentumokat: utolsó év végi középiskolai bizonyítványt, intézményi pontot igazoló dokumentumokat stb.

• Folyamatosan nyomon követni az E-felvételiben a dokumentumok feldolgozottságát és a közhiteles nyilvántartásokból érkező információkat.

Adat- és sorrendmódosítási határidő, dokumentumpótlási

határidő

Ügyintézés a jelentkezés után: dokumentumok feltöltése, egyszeri sorrendmódosítás, telephely módosítás, finanszírozási forma felvétele, jelentkezési hely visszavonása.

• A megadott határidőig rögzíteni az időközben megváltozott adatokat.

• Egyetlen alkalommal lehet módosítani a korábban megadott jelentkezési sorrendet, akár vissza is vonható egy-egy jelentkezés.

• Feltölteni az E-felvételibe a jelentkezési határidő után megszerzett dokumentumokat (kivéve azokat, amelyek a közhiteles nyilvántartásból érkeznek).

• Ellenőrizni a közhiteles nyilvántartásokból beérkezett adatokat, információkat (érettségi, felsőoktatásban szerzett oklevél és nyelvvizsga).

A ponthatárok kihirdetése

Kihirdetik a ponthatárokat (várhatóan július végén), melyeket a Felvi.hu-n tesznek közzé. Ekkor derül ki, hogy kit melyik képzésre vettek fel.

• Figyelni a megadott mobilszámra érkező SMS-értesítést.

• Megnézni az E-felvételiben, hogy hová vettek fel.

• Augusztus elején letölteni a besorolási döntést az E-felvételiből.

A PONTSZÁMÍTÁS ELEMEI

INTÉZMÉNYI PONT

A felsőoktatási intézmény által meghatározott teljesítményért, eredményért, vizsgáért adható.

A RÉSZLETEKET

KERESD ITT

Tanulmányi pontok

ÉRETTSÉGI PONT

Két érettségi vizsgatárgy százalékos eredményének összege. A vizsgatárgyakat és azok szintjét a felsőoktatási intézmények szakonként maguk határozzák meg.

TANULMÁNYI PONT

A középiskolai eredmény (100 pont) és az érettségi átlag (100 pont) alapján számítják.

Érettségi pont - kétharmados átszámítás

Emelt szintű érettségi vizsgatárgy %-os eredményének felvételi pontként való beszámítása.

Középszintű érettségi vizsgatárgy %-os eredményének felvételi pontként való beszámítása.

PÉLDA - ÉRETTSÉGI PONTOK KÉTHARMADOS ÁTSZÁMÍTÁSA

Két középszintű érettségi

Érettségi pont

magyar nyelv és irodalom (K)

(K)

Felvételi pontszám Bizonyítványban szereplő %

Egy emelt szintű érettségi

Érettségi pont

magyar nyelv és irodalom (E)

(K)

Felvételi pontszám Bizonyítványban szereplő %

Két emelt szintű érettségi

Érettségi pont

magyar nyelv és irodalom (E)

Felvételi pontszám Bizonyítványban szereplő %

INTÉZMÉNYI PONTOK

A Szegedi Tudományegyetemen

JuniorrendezvényeiAkadémia

SZTEversenyek

Országos tanulmányi versenyek

Felsőfokúvégzettség

Sporteredmény

Nemzetközi tanulmányi versenyek

Nyelvvizsga

Coursera for SZTE SZTE szakkör

Emelt szintű érettségi

SZTE táborok

SZTE szakirányú felvételi előkészítő

Szakiránynak megfelelő középszintű érettségi

Részképzés Felvételi vizsga

Önkéntes munka Tudományos fokozat

Esélyegyenlőség

Felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél

Szakképesítés

Regisztrálj és kalkulálj!

SZTE-TIPPEK

Az SZTE Pontkalkulátorral könnyedén kiszámíthatod, hány pontod van a Szegedi Tudományegyetemen.

Munkatapasztalat

EGYETEM, SZABADSÁG, szeretem

Tizenkét karunkon az élethosszig tartó tanulás jegyében sok száz alap-, mester-, osztatlan és doktori képzéssel, felsőoktatási szakképzéssel, szakirányú továbbképzési és felnőttképzési programmal várjuk a hallgatókat. Valamennyi tudományterületen színvonalas képzéseket kínálunk az egészségügyi szakoktól kezdve a bölcsészeti, gazdasági, jogi, természettudományi és pedagógusképzésen át az agrár, mérnöki és művészeti programokig. Hallgatóink 18 doktori iskolában szerezhetnek PhD-fokozatot. Idegen nyelvű képzéseinket 1985-ben indítottuk el, ma már több mint 110 országból fogadunk külföldi hallgatókat. Intézményünk tagja a EUGLOH (European University Alliance for Global Health) projektnek és az SGroup Nemzetközi Egyetemi Hálózatnak. Egyetemünk globális rangsorokon jegyzett, nemzetközi színvonalú intézmény: a Szegedi Tudományegyetem továbbra is a legjobb magyar egyetem a ShanghaiRanking Consultancy nagy

elismertséget élvező ARWU (Academic Ranking of World Universities) egyetemi kiválósági listáján, a 2025-ös világrangsorban a 401-500. helyen szerepel. Az intézmény a Quacquarelli Symonds (QS) 2025-ben nyilvánosságra hozott felsőoktatási intézményeket rangsoroló listája szerint Magyarország egyik legjobb egyeteme, a világrangsorban az 597. helyen áll. Az Év Egyeteme 2025. díjátadó gálán májusban a Magyarország leginnovatívabb egyetemének járó díjat nyerte el az SZTE.

Egyetemünknek nincs a hagyományos értelemben vett campusa, tulajdonképpen az egész város az, varázsát is éppen ez adja. A belvárosban és a Tisza túlpartján lépten-nyomon az universitas épületegyütteseivel találkozhatunk. Az elmúlt évtizedekben fejlesztések sorának köszönhetően számos egyetemi épület és tömb újult meg, és újul meg jelenleg is.

Intézményünk Magyarország egyik vezető

oktatási, egészségügyi, tudományos és innovációs műhelye

Kiváló kutatóink, oktatóink, a magas számban jelentkező hallgatók és az itt diplomázók mind azt bizonyítják, hogy az ország kiemelt felsőoktatási intézménye vagyunk, és fontos a tehetséggondozás, ahol törődünk a hallgatókkal. Az a dolgunk, hogy a nálunk tanuló hallgatók tehetségüket, készségeiket, képességeiket a legjobban kiaknázhassák, és választott kutatási témájukban, leendő szakmájukban minél sikeresebbek legyenek.

A campusod a város…

…ami

azért épült, hogy megtaláld

benne önmagad.

Szegeden nem kell a távolságok miatt aggódnod. Busszal, villamossal – vagy amikor beköszönt a jó idő – kerékpárral, rollerrel vagy gyalog is hamar eljuthatsz a koleszból vagy albérletből az oktatási intézményekig, amelyek nagy része a belvárosban található. Percek alatt odaérhetsz a mozikba, a színházba, a bulihelyekre, de a vadaspark is elérhető távolságban lesz tőled. Szeged szórakozási és kulturális programok tekintetében képes felvenni a versenyt a budapesti egyetemista élettel: számtalan pub, étterem, mozi, múzeum, egyetemi klub várja a hallgatókat. Azok a találkozások, táncok és beszélgetések, amik itt történnek, örökre megváltoztatják az életed. Ma leül valaki melléd egy bárban, és pár év múlva együtt irányítjátok a legmenőbb startupot, vagy akár veszitek át a Nobel-díjat, esetleg mondjátok ki a boldogító igent.

Az SZTE közel 25 ezer egyetemi hallgatója biztosítja a város folyamatos pezsgését. A diákok közel 18 százaléka külföldről érkezik hozzánk. Ez a nemzetközi környezet lehetővé teszi, hogy különböző kultúrákat ismerj meg, és a mindennapi életben gyakorolhasd az idegen nyelveket.

A JATE Klub a szórakozás mellett sokféle kisközösségi és kulturális programnak ad otthont. Az SZTE tehetséges hallgatóinak kiállításai, művészeti, színházi produkciói is helyet kapnak itt. Szinte egész évben egyetemistáktól nyüzsög a Dugonics tér, a Kárász utca és a kávézók teraszai is megtelnek élettel.

A József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) a világ egyik legmodernebb egyetemi és könyvtári centruma. A TIK a szegedi egyetemi élet középpontja, amely egyszerre működik oktatási, tanulási, szolgáltatási és konferenciatérként, de az egyik legfontosabb funkciója mégis az, hogy nyugodt környezetet biztosítson a diákok számára a tanuláshoz. Az épület közvetlen környezetében számos hely kínál kikapcsolódási lehetőségeket.

Beülnél a barátaiddal beszélgetni egy ital mellé, vagy hajnalig táncolnál? Szegeden meg fogod találni a helyed!

HAVEROK, BULI, SZTE!

Szeged nemcsak a napfény, hanem az egyetemisták és a fesztiválok városa is. Itt az év minden hónapjában pörög az élet! Sosem fogsz unatkozni. Az ország minden pontjáról és külföldről is fiatalok ezrei választják a Tisza-parti vármegyeszékhelyet felsőoktatási tanulmányaik és egyben életük legszebb diákévei helyszínéül!

Maga az egyetem is több olyan helyszínnel vár, ahol felpörög a közösségi élet, a kultúra, a buli.

Egyedülálló helyszín a JATIK húszéves fennállásának alkalmából átadott közösségi tér, a CommuniTIK. Itt az egyetem összes polgárát – hallgatókat és dolgozókat egyaránt – várják kikapcsolódásra. Az új tér egyben egy rekreációs szoba is, hiszen társasjátékok, csocsó, pingpong, Xbox, PS, babzsákok és könyvcsere polc is helyet kapott benne.

Újranyitott a legendás JATE Klub, amely rendezvényekkel, koncertekkel színesíti a szemesztereket. A Karok saját kulturális és kulináris központjai, mint például a Cafe Radnóti vagy a Tamási Áron Klub pedig lehetőséget nyújtanak, hogy jobban megismerjék egymást a hasonló területek iránt érdeklődő hallgatók.

Legjobb a tanévet egy hatalmas bulival indítani! Erre ad lehetőséget a SZIN augusztus végén! A Szegedi Ifjúsági Napok a város leghíresebb és legnagyobb fesztiválja. A műsorban a legnagyobb hazai előadók mellett sok külföldi fellépőt is megtaláltok minden évben. A rendezvénysorozaton természetesen az SZTE is képviselteti magát. A nyarat a SZIN-nel zárjuk, a tavaszt pedig a SZEN-nel, a Szegedi Egyetemi Napokkal nyitjuk! Ez az EHÖK (Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, vagyis a hallgatók képviselői)

szervezésében zajlik, ahol 3 napon keresztül több sátorban, különböző zenei stílusokra bulizhattok. A fesztiválon a hazai zenei élet legizgalmasabb neveivel találkozhatunk. A koncertek mellett természetesen egyéb szórakoztató programokkal is várnak titeket.

Az ínyencek is imádják Szegedet, hiszen tízezreket vonzanak a város gasztronómiai rendezvényei. Tartanak itt többek között Borfesztivált, Hídivásárt, Szeged Napja ünnepségeket és Karácsonyi Heteket is. Szeged egyike Európa 168 kulturális és kreatív városának. Otthont ad a híres Szegedi Szabadtéri Játékoknak, mely a nyári hónapokban folyamatos pezsgéssel tölti meg a Dóm teret. Szintén színházi rendezvénysorozat a MASZK Egyesület által szervezett nemzetközi Thealter fesztivál is. Könyvrajongóknak kifejezetten ajánlott a részvétel az Ünnepi Könyvhéten, a filmkedvelőknek pedig a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon. Az egyetem Kulturális Irodája szervezi az Egyetemi Tavasz programsorozatot és az Őszi Kulturális Fesztivált.

Vagyis már csak egyetlen dolog hiányzik a pezsgő diákéletből Szegeden: Te!

A VILÁG LEGJOBBJAI KÖZÖTT

A Coursera a világ legnagyobb online oktatási platformja, ahol a legjobb egyetemek – köztük a Yale, a Michigani Egyetem és olyan vállalatok, mint a Google, a Meta és az IBM – kínálnak 6 ezernél is több kurzust. A Coursera és a Szegedi Tudományegyetem közötti együttműködés eredményeképpen a szegedi hallgatók ingyen juthatnak hozzá tananyagokhoz és a tanfolyam elvégzését igazoló oklevélhez. A Courserán 2500 tananyag már magyar nyelven is elérhető, ráadásul mesterséges intelligencia támogatásával online asszisztens is segíti a sikeres tanulást, vizsgákra készülést és karrierkezdést.

Hogy miért érdemes

a Courserán tanulni?

Azért, mert:

• a tananyagok önállóan elvégezhetők a rövid videóleckéknek, olvasmányoknak és gyakorlóteszteknek köszönhetően, amelyekhez a kurzust záró online vizsga előtt bármennyiszer hozzá lehet férni.

• a kurzusok elvégzéséről az online oktatási platform igazolást állít ki, és jelzi a teljesítést az egyetem felé.

Az SZTE a tudásra épülő szövetség része

A Szegedi Tudományegyetem tagja a kilenc európai egyetemet összefogó European University Alliance for Global Health szövetségnek. A szövetség tagjai a Szegedi Tudományegyetem mellett:

∙ Université Paris-Saclay (Franciaország)

∙ Lund University (Svédország)

∙ University of Porto (Portugália)

∙ Ludwig-Maximilians-Universität München (Németország)

∙ University of Alcalá (Spanyolország)

∙ UiT The Arctic University of Norway (Norvégia)

∙ University of Novi Sad (Szerbia)

∙ Universität Hamburg (Németország)

Az egyetemek közös programjai párat-

lan lehetőségeket kínálnak a tudás és a látókör kiszélesítésére, valamint az életre szóló emlékek és barátok gyűjtésére.

A EUGLOH többek között lehetőséget biztosít arra, hogy:

• külföldi egyetemeken végezz el egyegy félévet (egy hallgató egy képzés keretében két félévet tölthet külföldi egyetemen, vagyis ha valaki BA és MA diplomát is szerez, összesen négy félévet tanulhat külföldön).

• egy-egy órát vegyél fel a partner egyetemeken, hogy részt vehess olyan külföldi programokon, mint egy nemzetközi konferencia, egy workshop vagy egy karriernap.

• csatlakozz egy szuper közösséghez, a Student Boardhoz.

Nyelvtanulás a Szegedi Tudományegyetemen

IDEGENNYELVI KOMMUNIKÁCIÓS INTÉZET

www.lingo.u-szeged.hu titkarsag@lingo.u-szeged.hu 6722 Szeged, Honvéd tér 6. +36-62/544-539

SZTE

KONFUCIUSZ INTÉZET

www.konfuciuszintezet.u-szeged.hu konfuciusz@szte.hu 6722 Szeged, Mars tér 20. 1. emelet

+36-62/544-712

AMERICAN CORNER SZEGED

American Corner

SZEGED

americancornerszeged szegedach@gmail.com 6722 Szeged, Kálvária sgt. 23 +36-62/563-497 americancornerszeged

FRANKOFÓN EGYETEMI KÖZPONT

www.cuf.u-szeged.hu cuf@cuf.u-szeged.hu

6720 Szeged, Dugonics tér 2. +36-30/228-3530

Az IKI egyetemi hallgatók számára tart angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, japán nyelvekből, valamint magyar mint idegen nyelvből térítésmentes általános, szaknyelvi, készségfejlesztő és nyelvvizsga-előkészítő nyelvórákat. Az Intézet által oktatott nyelvi kurzusok a Neptunban vehetők fel, sikeres teljesítésükért 2 vagy 4 kreditet lehet kapni. Az IKI akkreditált nyelvvizsgarendszerek vizsgahelye (ELTE Origó, BGE, telc), továbbá nem akkreditált, intézményi vizsgákat is szervez (IKI gazdasági szaknyelvi vizsga, IKI nemzetközi tanulmányok szaknyelvi vizsga, IKI Ph.D. nyelvvizsga).

Az Intézet a kínai állam által jóváhagyott programja alapján kínai nyelvoktatást és kínai kulturális tevékenységet végez. A kreditrendszerben is kínált, anyanyelvi tanárok által biztosított kínai nyelvórák a Konfuciusz Intézetben és az Egyetem egyes karainak tantermeiben zajlanak. Az Intézet nyelvvizsga-lehetőséget és kínai ösztöndíjat is kínál.

A nyelvoktatás mellett nagy hangsúlyt fektet a kínai kultúra megismertetésére is: színes és izgalmas programokkal várja az érdeklődőket.

A szegedi American Corner sokszínű, főként angol nyelvű programokkal várja a látogatókat. A hetente megrendezésre kerülő társalgási klub résztvevői angol nyelvtudásukat fejleszthetik, miközben amerikai vonatkozású közéleti témákat vitathatnak meg. A digitális, vállalkozói és nyelvi kompetenciák fejlesztésére 3-4 alkalmas tréningeken van lehetőség. Természetesen az Egyesült Államok kultúrájának bemutatása is helyet kap amerikai ünnepek és emlékhónapok kapcsán szervezett előadások és egyéb programok formájában. Mindezek mellett az American Corner középiskolások és egyetemisták számára kiírt ösztöndíjakkal és amerikai továbbtanulással kapcsolatos információs központként is működik. A programok többsége angol nyelvű és mindenki számára ingyenes.

A Központ főbb tevékenységei közé tartozik a nemzetközi projektek előkészítése és végrehajtása, a széles körű frankofón kapcsolatrendszer ápolása egyetemi, nemzetközi és kormányzati szervezetekkel, a francia nyelvű képzések – nemzetközi tanulmányok mesterképzés Európa-tanulmányok és Európa Afrika fejlődés szakirányokon, francia nyelv, irodalom és kultúra alap- és mesterképzési szakokon – megjelenítése, tudományos konferenciák, kulturális programok szervezése és kiadványok szerkesztése.

A mobilitás útján

Külföldi ösztöndíj - lehetőségek

A Szegedi Tudományegyetem minden segítséget megad ahhoz, hogy a mobilitásoknak köszönhetően a hallgatók számottevő nemzetközi tapasztalattal és magabiztosabb nyelvtudással rendelkezzenek a munkaerőpiacon.

A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak az egyetem 570 partneregyetemmel fennálló szerződése biztosítja azt, hogy Európa legrangosabb egyetemein tanulhassanak egy vagy két szemeszteren át, tandíjmentesen. A Pannónia Ösztöndíjprogram által finanszírozott mobilitási ösztöndíjakat számos okból érdemes igénybe venni: mert a hallgatók tanulmányaik során kiváló idegennyelv-tudásra tesznek szert, más kultúrákat ismernek meg, szélesedik a látókörük, szociális kapcsolataik bővülnek, önállóbbá válnak. Megtanulnak csapatban dolgozni, toleránsabbak, és későbbi karrierjük szempontjából is fontos képességeket, készségeket sajátítanak el.

A hazatérő hallgatóknak, amellett, hogy sikeresek a tanulmányaikban, az önbizalmuk is megnő. A másik országban eltöltött idő tehát nemcsak egy életre szóló kaland, de konkrét haszonnal is kecsegtet. Ahhoz, hogy külföldre már megfelelő nyelvtudással érkezzenek a hallgatók, az SZTE számos lehetőséget biztosít.

Az uniós programokon kívül az SZTE kiváló kapcsolatokat ápol több mint 80 partnerintézménnyel világszerte, ez szintén lehetőséget teremt a diákok számára, hogy különböző csereprogramokban vegyenek részt.

Partneregyetemeink

18

400+

CEEPUS–hálózat külföldre utazó hallgató tanévenként

TehetséggondozásSZTE Junior Akadémia

SZTE Junior Akadémia - Tehetséggondozás

A Szegedi Tudományegyetem széles körű tehetséggondozó programjait, amelyek célja a jó képességű hallgatók felkutatása és támogatása, az SZTE Junior Akadémia fogja össze a Szegedi Tehetséggondozó Tanáccsal és a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve.

Középiskolásoknak

Emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamok

• Magas színvonalú 100 órás tanfolyam

• Intézményi felvételi pontok

• Sikeres felvételi esetén tanfolyamdíj-visszatérítés

Ösztöndíjak

Javíts! ösztöndíj – Javítani szeretnél jegyeiden? 10 000-30 000 forint nyeremény jár a legtöbbet javító diákoknak.*

„Esélyt a Középiskolás Tehetségeknek” ösztöndíj – A Szegedi MJV Önkormányzatával együttműködve támogatjuk a kiemelkedő képességű, hátrányos helyzetű diákokat.

Szegedi Tehetség HÍD-program – Az SZTE Eötvös Lóránd Kollégium tábora az SZTE-re jelentkező középiskolásoknak.

Programok intézményi felvételi pontokért

• SZTE Juniorok Viadala – Játssz csapatban a 300 000 forintos fődíjért!*

• SZTE Junior Sakkviadal – Mutasd meg tehetséged, és nyerj akár 50 000 forintot!

• SZTE Prezilimpia Junior – Állj ki, és prezentálj, majd zsebeld be az intézményi pontokat!

• SZTE Junior Innovátorok Ötletverseny – Válj a jövő innovátorává értékes ajándékokért!

A csillaggal (*) jelölt programokat és ösztöndíjakat a Középiskolai Partneri Program 36 iskolájának diákjai vehetik igénybe

Hasznos lehet: Vegyél részt osztálykirándulásainkon és fedezd fel Szegedet, és az egyetemi környezetet!

Egyetemistáknak

START ösztöndíj – Kezdj lendületesen!

Most lettél gólya? Ha első helyen jelölted meg az SZTE-t a felvételin, akár 150 000 Ft egyszeri támogatást is kaphatsz! A START ösztöndíj segít abban, hogy könnyebben beinduljon az egyetemi életed.

Talent ösztöndíj – Jutalom a teljesítményért

Tehetséges egyetemistaként ott a helyed a Kiválósági listán! Az alap-, mester- és osztatlan képzésben tanuló hallgatók 25–100 000 Ft közötti Talent ösztöndíjra pályázhatnak több kategóriában is.

Vállalati ösztöndíjak – Építs kapcsolatokat!

A folyamatosan bővülő partnerhálózatának köszönhetően a Junior Akadémia és a Szegedi Tehetséggondozó Tanács vállalati ösztöndíjakat is kínál. Ez kiváló lehetőség arra, hogy már egyetem alatt kapcsolatba kerülj a munkaerőpiaccal.

Tanítsunk Magyarországért! – Mentorálj, és szerezz ösztöndíjat!

Vegyél részt a Tanítsunk Magyarországért! mentorprogramban, ahol szabadon választható kurzus keretében egyetemistaként általános iskolás diákokat mentorálhatsz, amiért még havi 50 000 Ft ösztöndíjban is részesülsz.

A szegedi egyetemre bejutott hallgatók szakmai képzését hat szakkollégium biztosítja:

• BBMK Kortárszenei és Előadó-művészeti Szakkollégium

• Eötvös Loránd Kollégium

• GYTK Kabay János Szakkollégium

• JGYPK Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítő Szakkollégium

• Móra Ferenc Szakkollégium

• Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium

ELÉRHETŐSÉGEK: +36-62/544-696 juniorakademia@szte.hu juniorakademia.szte.hu

SZTE Junior Akadémia és a Szegedi Tehetséggondozó Tanács ösztöndíjai

Az Év Tehetsége ösztöndíj

Egyszeri juttatás

Kiválósági Lista és Talent ösztöndíj (bronz-ezüst-arany fokozat)

Start Ösztöndíj

Start Plusz Ösztöndíj

Vállalati ösztöndíjak

Zirzen Janka Ösztöndíj

Egyszeri juttatás

SZTE Sófi-alapítvány Gyémánt Díj

SZTE Sófi-alapítvány Arany Díj

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Kiemelt tanulmányi ösztöndíj

Tanulmányi ösztöndíj

Rendszeres szociális ösztöndíj

Rendszeres szociális ösztöndíj

(Előnyben részesített követelményeknek megfelelő pályázó esetén)

Rendkívüli szociális ösztöndíj

Szakmai gyakorlat támogatás

Intézményi tudományos ösztöndíj

10 hónapra 40 000 Ft/hó

10 hónapra 28 000 Ft/hó

SZTE Egyetemi Ösztöndíj két félévig a tandíj összege

5 hónapra kb. 13 550–45 150 Ft /hó (Félévente változik)

5 hónapra 11 500–20 500 Ft/hó

5 hónapra 22 000–33 500 Ft/hó

20 000–30 000 Ft | egyszeri juttatás

Legfeljebb 30 000 Ft | egyszeri juttatás

5 000–45 000 Ft | egyszeri juttatás

40 000–80 000 Ft | egyszeri juttatás SZTE Sófi József a Szegedi

„Jó tanuló - Jó sportoló” ösztöndíj

Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói

Kutatói Ösztöndíj

Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói

Kutatói Ösztöndíj

Felsőoktatási Doktori Hallgatói

5, 7 vagy 12 hónapig 100 000 Ft/hó/fő

5, 7 vagy 12 hónapig 100 000 Ft/hó/fő

Kutatói Ösztöndíj pályázati keretösszeg legfeljebb 1 000 000 Ft

Összegyetemi támogatás

Szeged városi tanulóbérlet (EHÖK és SZMJVÖ közös támogatása)

5 havi helyi bérlet

Egyetemi kolesz vagy albérlet?

Széles körű albérletkínálat, kedvező árú szobák, színvonalas, ugyanakkor megfizethető kollégiumok – ilyen szálláslehetőségek várnak rád, ha az SZTE-t választod. Szegeden mindenki találhat második otthont magának, az is, aki a koleszos pezsgést és bulikat választja, és az is, aki a privátabb, csendesebb albérleti élet mellett teszi le a voksát.

Az SZTE öt központi beiskolázású kollégiumában a legkülönbözőbb tudományterületek és szakok hallgatói (ÁJTK, BTK, GTK, TTIK) között születhetnek ismeretségek, egész életre szóló barátságok, vagy épp szerelmek, míg a kari beiskolázású kollégiumban csak az adott karok hallgatói laknak. A kari kollégiumok előnye, hogy a közös képzési területnek hála a lakók jegyzetekkel, tanulókörök kialakításával segíthetik egymás munkáját, és hogy bármikor számíthatnak a felsőbb éves diákok tanácsaira. A szobákban és közösségi terekben spontán jönnek létre alkotói közösségek, amelyek olyan szerelemprojektek megvalósulását indítják el, amelyek könnyen lehet, hogy pár év múlva megváltoztatják a világot. Jó hír, hogy

hamarosan 240 minőségi férőhellyel bővül az SZTE kollégiumi befogadóképessége, 2025. június 17-én ugyanis letették az alapkövét az id. Jancsó Miklós Kollégium új szárnyainak.

Pénztárcabarát kollégiumok

A kollégiumi térítési díj mind a karközi, mind a kari kollégiumokban havi 10 ezer forint körüli összeget jelent az állami ösztöndíjas hallgatók számára, míg az önköltséges képzésben részt vevő diákok esetén ugyanez havi 10–16 ezer forint körüli ráfordítást igényel. Ez igen kedvező a fővárosi koleszokhoz képest, ahol akár 25 ezer forintot is fizethet egy önköltséges egyetemista.

A második

otthon Szegeden

Albérletek jóval a fővárosi ár alatt

Szegeden akkor is megtalálod a számodra legmegfelelőbb szálláshelyet, ha inkább albérletben laknál.

Azok a diákjaink választják ezt a lehetőséget, akik szeretik a nagyobb önállóságot és a saját teret. Kis szerencsével te döntöd el, hogy kivel akarsz lakni – akár a pároddal is összeköltözhetsz. A kolesz buli és közösség – az albérlet otthon.

A kiadó szobák és lakások választéka rendkívül nagy, a város gyakorlatilag bármely részén található megfelelő albérlet. Érdemes az egyetemi albérletközvetítő Facebook-oldalát felkeresni, vagy a szegedi ingatlanirodáknál tájékozódni.

A KOLLÉGIUMAINKBAN Szeged

ÖTHALMI

DIÁKLAKÁSOK

Pontos címe: 6728 Szeged, Budapesti út 7

Férőhely: 540 fő

Ki jelentkezhet: BTK, TTIK, ÁJTK, GTK

Szolgáltatások: internet, wifi, könyvtár, folyóirattár, konditerem, pingpong, társasjátékok

MK KOLLÉGIUM

Pontos cím: 6728 Szeged, Kollégiumi út 20. Férőhely: 260 fő

Ki jelentkezhet: elsősorban a Mérnöki Kar hallgatói Szolgáltatások: klubhelység, konditerem, tanulószoba, wifi, kerékpártároló, parkoló, röplabdapálya, asztalitenisz, csocsó, közösségi programok

KÁROLYI MIHÁLY KOLLÉGIUM

Pontos címe:

6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 74. Férőhely: 879 fő

Ki jelentkezhet: BTK, TTIK, ÁJTK, GTK, BBMK Szolgáltatások: tanulószobák, könyvtár, wifi, konditerem, lábtenisz pálya, tv-szoba, pingpong, kerékpártároló, színházbérlet, műterem

BÉKE UTCAI KOLLÉGIUM

Pontos címe: 6722 Szeged, Béke u. 11-13. Férőhely: 136 fő

Ki jelentkezhet: Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar hallgatója Szolgáltatások: Belvárosi elhelyezkedés közel a buszpályaudvarhoz, csendes zöldövezeti belső udvar, kerékpártárolók, kiépített wifi hálózat, tanulószobák, nagytársalgó közös programokhoz, klubhelyiség csocsóval.

EÖTVÖS LORÁND KOLLÉGIUM

Pontos címe: 6725 Szeged, Tisza Lajos körút 103.

Férőhely: 78 fő

Ki jelentkezhet: bármely kar hallgatója

Szolgáltatások: kétágyas szobák , 12-16 fős szintek tágas közösségi helyiségek, kényelmes társalgó, tárgyalószoba, wifi, tanulásra alkalmas környezet , saját könyvtár, konditerem, csocsó, pingpong, darts, konyha és fürdőszoba minden szinten

ID. JANCSÓ MIKLÓS KOLLÉGIUM

Makkosházi krt. Budapestikrt.

Pontos címe: 6725 Szeged, Semmelweis utca 7.

APÁTHY ISTVÁN KOLLÉGIUM

Pontos címe: 6720 Szeged, Apáthy u. 4.

Férőhely: 243 fő

Ki jelentkezhet: Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar hallgatója

Szolgáltatások: internet, tanulószobák , wifi, aktív közösségi élet, belvárosi elhelyezkedés közel az oktatási és gyakorlati helyekhez

HERMAN OTTÓ KOLLÉGIUM

Pontos címe: 6726 Szeged, Temesvári krt. 50-52. és 6726 Szeged, Fürj utca 51.

Férőhely: 322 fő

Ki jelentkezhet: BTK, TTIK, ÁJTK, GTK

Férőhely: 235 fő

Ki jelentkezhet: Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar hallgatója

Szolgáltatások: könyvtár, stúdió, wifi, konditerem, sportolási lehetőségek a Ligetben, a Sportuszodában, folyóirat–olvasó, klubszoba, tanulószoba

TiszaLajoskrt.

sgrt. Csongrádisgrt.

Belvárosihíd Kálváriasgt. Sándorsgrt. Gutenbergu. Dugonicstér Huszár Mátyás rkp. József Attila sgrt. József Attila sgrt.

Szolgáltatások: aktív közösségi élet, belvárosi elhelyezkedés közel az oktatási és gyakorlati helyekhez, wifi,

SEMMELWEIS IGNÁC KOLLÉGIUM

Pontos címe: 6725 Szeged, Semmelweis utca 4.

Férőhely: 222 fő

Ki jelentkezhet: Gyógyszerész-tudományi Kar hallgatója

Szolgáltatások : hűtőszekrény, kábeltévé csatlakozás és széles sávú internet kapcsolat, wifi, számítógépes kabinet, konditerem, pingpongterem

KossuthLajossgt. Széchenyitér

TELEKI BLANKA KOLLÉGIUM

Pontos címe: 6725 Szeged, Semmelweis utca 5.

FelsőTisza-Part

Férőhely: 512 fő

Ki jelentkezhet: Juhász Gyula

Pedagógusképző Kar hallgatója

Szolgáltatások: pingpongasztal , csocsó, konditerem, társalgó, TV-szoba, foci és kosárlabda pálya, wifi, kulturális programok

MÓRA FERENC SZAKKOLLÉGIUM

Pontos címe: 6726 Szeged, Középfasor 31-33. Férőhely: 284 fő

Ki jelentkezhet: BTK, TTIK, GTK, ÁJTK hallgatói, akik kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek

Szolgáltatások: szakmai, közéleti programok, kurzusok, nyelvórák, wifi, gyakorlati képzések, öntevékeny csoportok

MADZSAR JÓZSEF KOLLÉGIUM

Pontos címe: 6726 Szeged, Bal fasor 39-45

Férőhely: 137 fő

Ki jelentkezhet: Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar hallgatója Szolgáltatások: asztalitenisz , csocsó, szobakerékpár, ingyenes internet, wifi, klubszoba, emeletenként társalgó televízióval, zsetonos mosógép, vasaló, hűtőszekrény, zárt kerékpártároló

Boldogasszonysgrt. krt. Semmelweisu.

MGK KARI KOLLÉGIUM

Pontos címe: 6800 Hódmezővásárhely, Petőfi út 10-12.

Férőhely: 132 fő

Ki jelentkezhet: Mezőgazdasági Kar hallgatója

Szolgáltatások: elhelyezés a III-IV. emeleten, ahol főzési, mosási lehetőséget is biztosítunk. A Kar campusán konditerem, tornaterem, wifi áll rendelkezésre, továbbá a Kollégium udvarán – korlátozott számban – ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk

ELSŐ LÉPÉSEK:

mi segítünk

A felvételi ponthatárok kihirdetése után a központi honlapunkon megjelenő hivatalos információk mellett számos kötetlen programmal segítjük a gólyákat a beilleszkedésben.

Keresd a SZTEsókat!

A felvételi eljárás, a beiratkozás és az első félév tennivalói rengeteg új információt és feladatot hoznak az elsőévesek számára. A középiskolás évektől eltérően egyetemi tanulmányaitok alatt már teljesen önállóan kell a tanulmányaitokat megszervezni. Ebben segítenek nektek azok a felsőbb éves hallgatóink, akik már átestek ezen az időszakon.

A SZTEsók csapata az SZTE mind a 12 karáról toborzott, felsőbb éves hallgatókból áll, akik a kari Facebook, valamint a SZTEsók Instagram és SZTE.uni Tiktok oldalon segítik felvételizőinket, hallgatói nézőpontból átadva az információkat, az ő korábbi tapasztalataikat.a közösségi felületekhez.

A beiratkozás hetében már személyesen is találkozhattok velük, számos programmal várják a gólyákat, amelyek mind az évkezdést segítik. A félév folyamán sem maradtok segítség nélkül, a SZTEsók számos rendezvénnyel, tájékoztatóval várnak majd benneteket, melyek támogatást adnak az egyetemi élet kezdő lépéseihez, hogy mielőbb az SZTE hallgatói közösség aktív részévé váljatok.

ISMERD MEG A VÁROST

ÉS AZ EGYETEMET:

Tarts velünk, hogy élmény legyen az egyetemista élet. Teljesítsd a kihívásokat, és légy ötletgyártó, megvalósító, felfedező és profi szakember! Hozd ki a legtöbbet a tanulmányaidból, légy ott, ahol a fontos dolgok történnek!

Az SZTE+ program arra hivatott, hogy jobban megismerd az egyetemet és Szegedet:

Segít megismerni a várost:

• játékos feladatainkkal körbevezetünk a városon, az egyetem karait is bevonva.

Segít eligazodni az egyetem elektronikus rendszereiben:

• a beiratkozást követően számos felületet kell majd használnod az évek során.

Mi segítünk, hogy ezeket jól megismerd, és hasznodra tudd fordítani.

Közösséget épít, kikapcsol:

• kiscsoportos programjainkkal, élmény alapú feladatainkkal új barátokat, kapcsolatokat szerezhetsz. Kvízeinkkel, játékos feladatainkkal kiszakadhatsz pár percre a teendőid sokaságából.

Minden kar hirdet tájékoztató előadásokat a beiratkozáskor.

Elérhetőségek

SZTE-TIPPEK

Sok esetben akár szakonként is meghallgathatod őket. Figyelj, és ne maradj le ezekről az előadásokról, hiszen sok hasznos információ birtokába juthatsz, amelyek könnyebbé teszik az egyetemi éveid.

SZTE KLEBELSBERG KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR

Közép Európa legnagyobb egyetemi könyvtára az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár, amely a TIK épületének háromnegyedét foglalja el. A mintegy 3 milliós állományból több mint 350 000 kötet található a szabadpolcokon. 4 emeletnyi olvasói tér biztosít ideális körülményeket a tanulásra, ahol szintenként más-más tudományterület kapott helyet. A könyvtárban mindenütt kétnyelvű feliratok segítik a tájékozódást.

Otthonról is elérhető az online katalógus, a hosszabbítás és a raktári kérés, amelyek megkönnyítik a kölcsönzést. A könyvtári szolgáltatások széles palettája az egyetemi tanulmányok kezdetétől a tudományos kutatómunka támogatásáig terjed. A hallgatók személyre szabott segítséget is igénybe vehetnek a beadandók vagy a szakdolgozat elkészítéséhez.

A könyvtár 1. emeleti kabinetében található számítógépeken több ezer online tan-

A segítőkész könyvtárosok, a hagyományos és elektronikus szolgáltatások hétköznapokon egészen a késő esti órákig várják az olvasókat. Mottójuk:

anyag, 200 előfizetett adatbázis, közel 90 ezer e-folyóirat és 500 000 e-könyv használható, amelynek nagy részéhez távoli hozzáférést is biztosítanak. A nemzetközi eduroam nevű WIFI-szolgáltatás elérhető az épület teljes területén.

Színes programok is várják az érdeklődőket: minden évben számos ingyenesen látogatható kiállítást rendeznek, de népszerűek a kötetbemutatók is, ahol lehetőség nyílik az egyetem szerzőinek, tudományos műhelyeinek a megismerésére. Változatos és érdekes ismeretterjesztő előadásokat is hallgathatunk, amelyek felvételei a könyvtár YouTube– csatornáján elérhetők.

A programkínálatot tovább színesítik az online játékok és kvízek, továbbá a könyvtári blog, amelyen keresztül bepillantást nyerhetünk a könyvtár kulisszái mögé és a könyvek borítói alá.

ELÉRHETŐSÉGEK: info@ek.szte.hu 6722 Szeged, Ady tér 10. +36-62/546-633

www.ek.szte.hu

A legfrissebb hírekkel, információkkal a könyvtár a közösségi oldalain is várja az érdeklődőket. #sztekk

SPORT

ÉS EGÉSZSÉGES

ÉLETMÓD

AZ SZTE-N

A Szegedi Tudományegyetemen a tanulás mellett számos sportolási lehetőség közül válogathatnak a hallgatók a kötelezően teljesítendő testnevelés részeként. Többek között sárkányhajózás, teniszezés, jóga, labdás sportok és önvédelmi sport is elérhető az SZTE-n. A hallgatók minden félévben 150 meghirdetett sportkurzus közül választhatnak, több mint 60 sportágban, beleértve az angol nyelvű oktatást is. Az SZTE Sportközpont területén 3 épületben különböző méretű és funkciójú termek várják a hallgatókat, úgy, mint küzdő-, asztalitenisz- és falmászó terem, labdás tornaterem, konditerem, zenés termek. Az SZTE hallgatói kedvezményesen látogathatják az SZTE Teniszközpontot az Erzsébet Ligetben, valamint a Sportközpont kondi – és egyéb termeit edzések céljából. Fontos szerepet kap az egyetemen az egészség, és a sportos közösségi élmények. Ezek az ingyenes rekreációs programok a hallgatók mellett az oktatókat, egyetemi polgárokat is ösztönzik az egészséges életmódra és a sportolásra. A hallgatóink részére a Városi Sport-uszodában heti rendszerességgel térítésmentesen kínáljuk az esti úszást, a Városi Műjégpályán a Jeges Estet, a műanyag borítású sípályán pedig a Síestet - a szemeszter ideje alatt. A Szegedi Tudományegyetemen remekül összeegyeztethető a tanulás és a sport. Sikeres csapatunk az SZTE Szedeák Férfi Kosárlabda Csapat, az OB1-es férfi-női vízilabdacsapatok, valamint az SZTE Vívó Klub. Itt végezte a tanulmányait számos olimpikon: Dr. Nagy Péter súlyemelő, Márton Anita súlylökő, Kónya Zsófia rövidpályás gyorskorcsolyázó, Kárász Anna és Nádas Bence kajakozó.

ELÉRHETŐSÉGEK: szikszay.marianna@szte.hu 6725 Szeged, Hattyas utca 6-8. +36-62/544-820

Sportközpont

25 000+

Hallgató

4 000+ Kollégiumi férőhely

2800 Egyetemi oktató és kutató

117 PhD téma

570+

Partnerintézmény

ARWU

A legjobb magyar egyetem

2 700+ Alumni mentor

32 HUN-REN támogatott és Lendület kutatócsoport

20% Nemzetközi hallgató

ÉLEN A KULTÚRÁBAN IS

A Szegedi Tudományegyetem Az év egyeteme 2025 versenyben a kultúra- és művészetpártolás kategóriában a legjobbak közé került. A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának feladata az egyetem kulturális életének szervezése, a művészeti csoportok munkájának koordinálása, az egyetemi és egyetemen kívüli kulturális kapcsolatok ápolása. Az iroda tevékenységével segíti az egyetemi polgárok (hallgatók, oktatók, dolgozók) alkotói képességeinek kibontakozását.

PÁLYÁZATOK, VERSENYEK

A hallgatók részére minden szemeszterben kiírunk alkotói pályázatokat és előadói versenyeket. Félévente megszervezzük a Hallgatói Művészeti Versenyt: a hagyományos Egyetemi Zenei Versenyt és az Egyetemi Vers- és Prózamondó Versenyt. Az alkotói pályázatok között gyakran szerepel vers-, novella- és drámaíró vagy képzőművészeti pályázat. Nagyon népszerű az Egyetemi Fotópályázat is.

ŐSZI KULTURÁLIS FESZTIVÁL

Idén 29. éve köszönti az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál. A két hónapon át tartó programsorozat célja, hogy az egye-

temen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves művészek mutatkozhassanak be az egyetemi és a szegedi közönség előtt. Az összművészeti fesztivál kínálatában színházi előadások, kiállítások, koncertek, táncházak, komolyzenei hangversenyek, pódiumműsorok, könyv- és filmbemutatók, közönségtalálkozók, irodalmi és közéleti beszélgetések szerepelnek.

EGYETEMI TAVASZ

Az idei tanévben 21. alkalommal rendezzük meg az Egyetemi Tavasz programsorozatunkat. A fesztivál célja, hogy megmutassuk az egyetem minden olyan tevékenységét, amely szélesebb érdeklődésre is számot tarthat. Az Egyetemi Tavasz kínálatában kulturális- és sportesemények, tudományos és ismeretterjesztő előadások, kari napok, konferenciák, szórakoztató programok kapnak helyet.

ELÉRHETŐSÉGEK: Tajti Gabriella irodavezető kultura@szte.hu 6720 Szeged, Dugonics tér 13. +36 62 544 045

Csatlakozz művészeti csoportjainkhoz!

Szegedi Egyetemi Énekkar

www.u-szeged.hu/enekkar

Az énekkar 1925-ben alakult, az egyetem legrégebbi művészeti csoportja. A kórusba kerülés feltétele egy rövid meghallgatás, amelyre a tantárgyfelvételi időszakban az első próbákon kerül sor, ez alapján a karnagyok döntenek a felvételről. A kottaolvasás nem feltétel, de előnyt jelent, ahogy a jó hang és a jókedv is!

Szegedi Egyetemi Színház

www.szegedi-egyetemi-szinhaz.hu

A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) társulata 2003 nyarán alakult. A SZESZ kísérletező szellemű, igyekszik izgalmas, lendületes, fiatalos előadásokat bemutatni, elsősorban kortárs magyar szerzőktől. Számukra az a legfontosabb, hogy a középiskolás és egyetemista korosztály színházszerető közönséggé váljon.

Universitas Szimfonikus Zenekar

www.szimfonikusok.hu

Ha amatőr szinten játszol valamilyen hangszeren, és szeretnél egy összetartó, vidám közösséghez tartozni, akkor jelentkezz az Universitas Szimfonikus Zenekarba! A 2005ben újjáalakult együttes mostanra az SZTE és a város kulturális életének meghatározó részévé vált, rendszeresen koncerteznek Szegeden és több környékbeli településen. Az együttes tagjai olyan egyetemi hallgatók, akik tanulmányaik mellett zenét is tanultak/ tanulnak.

A HALLGATÓI

EHÖK

ÉRDEKKÉPVISELET: SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat

A Szegedi Tudományegyetemen minden karon működik saját Hallgatói Részönkormányzat (HÖK), amely azért van, hogy téged támogasson, segítse a tanulmányaidat. Hozzájuk fordulhatsz, ha segítségre van szükséged például ügyintézésben, ösztöndíjakkal kapcsolatban, vagy ha problémád adódik egy oktatóval. De nemcsak segítenek – programokat, bálokat, bulikat is szerveznek, hogy az egyetemi évek ne csak a tanulásról szóljanak.

A karok hallgatói képviselői az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatban (EHÖK) dolgoznak együtt, hogy közösen képviseljék az SZTE-s hallgatók érdekeit az egyetem vezetése felé. Ők azok, akik részt vesznek a fontos döntésekben, véleményezik a szabályzatokat, és beleszólnak az ösztöndíjak rendszerébe is, mindezt azért, hogy az SZTE-s hallgatói élet mindenki számára a lehető legjobb legyen. Ha kérdésed van vagy problémád merül fel, esetleg csak belevetnéd magad az egyetemi közösségi életbe - keress minket bátran!

Jogi Bizottság

A Jogi Bizottság elsődleges célja, hogy az SZTE-s hallgatók részére jogszabályok és szabályzatok terén eligazítást, személyes vagy tanulmányi kérdésekben pedig jogi útmutatást nyújtson. A hallgatók jogi eredetű problémáit a bizottság e-mailen keresztül fogadja. Mindemellett a Jogsegélyszolgálat hozzájárul az EHÖK, valamint a kari Hallgatói Önkormányzatok jogi ügyviteléhez.

Juttatási és Térítési Bizottság

A Juttatási és Térítési Bizottság az EHÖK azon szerve, mely a szociális juttatásokkal (szociális ösztöndíj, városi tanulóbérlet igénylés), kollégiumi jelentkezéssel, illetve tanulmányi ösztöndíjakkal foglalkozik.

Külügyi Bizottság

A Külügyi és Kulturális Bizottság legfőbb feladata az EHÖK ügyviteli rendjébe tartozó dokumentumok fordítása és hitelesítése, például a szociális támogatási pályázatokhoz, ösztöndíjakhoz. A dokumentumok fordítása a Modulo rendszerén keresztül, az EHÖK fül alatt megtalálható „Külügyi Bizottság fordításigény” űrlap kitöltésével igényelhető.

Rendezvényszervező és Kulturális Bizottság

A Rendezvényszervező és Kulturális Bizottság a kisebb összegyetemi rendezvények szervezésével és lebonyolításával foglalkozik. Tevékenységi körükbe tartozik többek között az egyetemi kulturális események, DIY programok, koncertek, és esetenként sportrendezvények megszervezése, melyekkel a hallgatók számára szeretnének szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani.

ELÉRHETŐSÉGEK:

Sajtóbizottság

A Sajtóbizottság felelős az EHÖK sajtóügyeiért, valamint irányítja annak belső és külső kommunikációját. Koordinálja az online felületek tartalmait, az EHÖK-höz tartozó kiadványokat, továbbá felügyeli a kari Hallgatói Önkormányzatok médiatevékenységét is.

Sportbizottság

Az EHÖK Sportbizottsága azért jött létre, hogy színesítse az egyetemi sportéletet, és lehetőséget adjon a mozgás örömének megtapasztalására. Céljuk, hogy olyan programokat, eseményeket és kezdeményezéseket valósítsanak meg, amelyek hozzájárulnak a hallgatók testi-lelki jóllétéhez, és közösségi élményt teremtsenek a sporton keresztül. Legyen szó hagyományos sportprogramokról, újdonságokat kínáló kihívásokról, versenyekről, náluk biztosan találsz olyat, ami hozzád illik.

Szakos Érdekvédelmi Képviselet (SzÉK)

Az egyetemi Szakos Érdekvédelmi Képviselet (SzÉK) egy 2012 márciusában alakult szervezet. A korábban már több karon is működő instruktori hálózatot továbbfejlesztő és minden karra kiterjesztő testületnek többéves hagyománya van. Célja, hogy minél többen részt vegyenek az egyetemi érdekképviseletben, munkájuk által segítve hallgatótársaikat problémáik megoldásában. A megválasztott képviselők minden kar életében rendkívül fontos szerepet játszanak, képviselik tanszékük és intézetük érdekeit is.

Tanulmányi és Tanácsadó Szolgálat

A TTSZ elsődleges feladata a hallgatók felkészítése a tanulmányok során fellépő problémákkal szemben. Rendszeresen tájékoztatnak a tanulmányokkal kapcsolatos lehetőségekről, de kurzusfelvételi és órarend-összeállítási problémákkal kapcsolatos tanácsadást is adnak az aktuális szemeszter elején. Egyéni problémákkal kapcsolatos ügyek esetén egész évben a hallgatók rendelkezésére állnak.

SZTE EGYETEMI ÉLETVEZETÉSI

TANÁCSADÓ KÖZPONT

Lehet, hogy a Téged foglalkoztató kérdések a családoddal, barátaiddal, partnerkapcsolatoddal, tanulmányaiddal vagy esetleg életúttervezéseddel kapcsolatosak; sőt az is lehet, hogy egyszerre minden a nyakadba szakadt, és nehéz rendet teremteni az előtted álló feladatok sűrűjében. Az említett élethelyzetekben érdemes felkeresned tanácsadó irodánkat, az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központot, ahol időpont-egyeztetés után kiváló szakemberek segítenek átgondolni a kérdéseidet, problémáidat, és megtalálni a megfelelő megoldást a számodra fontos életkérdésekben, döntéshelyzetekben. Személyes tanácsadásunk mellett online pszichológiai tanácsadásunk az alábbi oldalon érhető el: https://u-szeged.hu/eletvezetes/szolgaltatasok/online-tanacsadas

ELÉRHETŐSÉGEK: tanacsado@szte.hu • 6722 Szeged, Vitéz utca 17.

SANSZ IRODA

A SANSZ a Szegedi Tudományegyetem speciális képzési igényű hallgatókat támogató programja, amelynek célja az oktatáshoz, egyetemi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása. A hallgatókat munkatársaink tájékoztatják a nekik járó támogatásokról, segítenek az ügyintézésben, információt nyújtanak a tanulmányi kedvezményekről. Emellett saját szolgáltatásokkal is igyekszünk megkönnyíteni a hozzánk forduló hallgatók mindennapjait, annak érdekében, hogy akadálymentes módon folytathassák egyetemi tanulmányaikat. Szabadon választható kurzusaink támogatják az egyéni fejlődést. Rendszeresen szervezett közösségi programjaink lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra és az ismerkedésre is.

Speciális képzési igényű hallgatónak számít, aki mozgásszervi, érzékszervi vagy beszédfogyatékos, autizmus spektrumzavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd. Középiskolában SNI tanulók.

A SANSZ támogató programot a Sansz Iroda hívta életre és működteti. A Sansz Iroda az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központhoz tartozó központi szolgáltató egységként támogatja az SZTE-n tanuló speciális képzési igényű hallgatókat.

ELÉRHETŐSÉGEK: eselyiroda@szte.hu • 6722 Szeged, Vitéz utca 17. • +36-62/544-611 SANSZ

SZTE ALMA MATER

Az SZTE Alma Mater, a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatóit összefogó alumni szervezete. Célja, hogy a tagok aktív részvételével olyan közösséget építsen, ahová minden jelenlegi és volt SZTE-s kapcsolódni tud. Amellett, hogy saját közösségi oldallal, rendezvényekkel, kihívásokkal, tagkártyakedvezményekkel a végzés után is lehetőséget biztosít az egykori hallgatóknak, hogy kapcsolatban maradhassanak egymással és az Egyetemmel, már hallgató és középiskolás korban is szolgáltatásokat nyújt a leendő SZTE Alma Mater tagoknak. Ennek egyik legfontosabb eleme a nemzetközileg és országosan is díjazott AMP, azaz Alumni Mentorprogram, amin keresztül jelenleg 48 országból több mint 2700 egykori hallgató közül kereshetnek szakmai segítséget, iránymutatást és extra gyakorlatot az SZTE-s hallgatók a képzésük első évétől. Már középiskolásként is részt vehettek az Alumni Uni ismeretterjesztő előadásain, szerezhettek pár órát a közösségi szolgálatotokhoz a rendezvényeiken, vagy segítséget kaphattok a YouTube-on is elérhető „Tankönyveken túl” sorozatuk érettségi felkészülést támogató videóin keresztül. Kövessétek őket akkor is, ha kíváncsiak vagytok, mi lett az egykori hallgatókból, milyen érdekes és inspiráló SZTE-s életutak vannak!

ELÉRHETŐSÉGEK: almamater@szte.hu

SZTE FÜVÉSZKERT

Egyetemünk zöld szigete, a Füvészkert több mint 6000 növényfajnak és fajtának ad otthont több mint 17 ha területen. Ebben a sokféleségben mindenki találhat egy számára érdekes, kedves növényt. A nyugalomra vágyóknak, és a kulturális rendezvények szerelmeseinek is kellemes élményeket biztosít többek közt a trópusi üvegház, a lótuszos tavat körülölelő japánkert, az orchideaház, a trópusi lepkekert, a sziklakert, a fűszer- és gyógynövénykert, a rózsakert és a tanyaudvar. A Füvészkert egyik legfontosabb tevékenységi köre a gyűjtemények gondozása, fenntartása, tervszerű gyarapítása, védelme és új gyűjtemények kialakítása. Nagy szerepe van a növények bemutatása mellett a környezettudatos szemléletmód kialakításában és az ismeretterjesztésben is, ehhez szolgáltatnak jó terepet a kertben szervezett természetismereti és tanórán kívüli foglalkozások, hétvégi családi programok és egyedi kiállítások. Amikor ide látogatunk, egy tiszta levegőjű, helyi jelentőségű, védett területen, állatbarát parkban sétálhatunk. A kellemes környezetben, az árnyas padokon jobban esik az olvasás és a tanulás is.

SZTE KARRIER IRODA –

ÚT A TUDATOS JÖVŐHÖZ

Ismerd meg az SZTE Karrier Irodát!

Az SZTE Karrier Iroda 2005 óta segíti a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit abban, hogy tudatosan készüljenek a munkaerőpiacra. Célunk, hogy a karriertervezés ne az utolsó pillanatban, hanem már az egyetemi évek előtt megkezdődjön.

Szolgáltatásaink között megtalálod a gyakorlati tapasztalatszerzést biztosító programokat, készségfejlesztő tréningeket, személyes tanácsadást, karrierépítő kurzusokat, valamint az SZTE Karriernapot és Felkészítő Programokat is.

Legyen szó pályaválasztási bizonytalanságról, egy jó önéletrajz elkészítéséről, vagy a munka világára való tudatos felkészülésről – mi abban segítünk, hogy megtaláld a számodra leghívogatóbb utat.

Kiket segítünk?

• Középiskolásokat – pályaválasztási döntéseikben

• Egyetemistákat – a karrierépítés és elhelyezkedés tervezésében

Középiskolásoknak: Pályatervezési tanácsadás

Nem tudod még, milyen szak illene hozzád?

Tanácsadási programunk segít:

• erősségeid, érdeklődési köröd feltérképezésében

• továbbtanulási lehetőségek és képzési irányok megismerésében

• konkrét, személyre szabott pályatervek kidolgozásában

Miért érdemes jelentkezni?

• Segítünk oldani a bizonytalanságot

• Reális, mégis motiváló irányokat mutatunk

• Több lehetséges útvonalat is felvázolunk (A, B, C verzió)

A tanácsadás jellemzői:

• Térítésmentes, de korlátozott számban elérhető

• 2–3 alkalmas sorozat, alkalmanként 45–60 perc

• Személyesen vagy online

• Tanácsadó: Fazekas Melinda, pályatervezési tanácsadó, mentálhigiénés szakember

JELENTKEZÉS: fazekas.melinda@szte.hu • +36-62/546-680

MIÉRT FONTOS A TUDATOS PÁLYAVÁLASZTÁS?

A pályaválasztás legalább olyan meghatározó döntés, mint a párválasztás – mégis gyakran kevesebb figyelmet fordítunk rá. A középiskola végén számos kihívás zúdul ránk egyszerre: érettségi, nyelvvizsga, jogosítvány, és közben ott a kérdés: merre tovább? Szívünk vágyai és a racionális érvek gyakran ütköznek – szeretnénk boldogulni a munkaerőpiacon, mégis vonzanak a könnyebb vagy ismerős utak. A tudatos pályatervezés segít, hogy a belső motivációinkat és a valós lehetőségeinket összehangolva olyan irányt válasszunk, amely hosszú távon is kiteljesít. Ebben a döntésben nem vagy egyedül – az SZTE Karrier Iroda támogat abban, hogy valódi rálátásod legyen saját utadra.

Mit akar igazán a szíved? Mit mond az ész?

• Megpihennék egy kicsit...

• Nem akarok még felnőni.

• Gyorsan sok pénzre vágyom.

• Nem akarok távol lenni a családomtól.

• Bajnok szeretnék lenni!

A „gap year” dilemmája

Nem muszáj azonnal egyetemre menned. Van, akinek egy tudatosan megtervezett „kihagyott év” – azaz gap year – adja meg azt a tapasztalatot és önismeretet, amire épp szüksége van.

Miért lehet jó döntés egy év szünet?

• Nyelvtanulás, külföldi tapasztalat

• Önkéntesség, szakmai gyakorlat, munkatapasztalat

• Életismeret, önállóság,a világ jobb megértése

• Jobb felvételi esélyek és tudatosabb választás

Amiért érdemes átgondolni:

• Könnyű belecsúszni a halogatásba

• Elveszhet a „tanulási lendület”

• Később eltérés lehet a kortársaidhoz képest

• Nehéz lehet újra visszarázódni a tanulmányokba

• A tanulmányok hosszú távon megtérülnek.

• Szeretnék saját lábra állni.

• Stabil kereset, világismeret és jövőtervezés.

• Az élsport mellett is fontos a tartós karrier.

Hogyan készülj tudatosan a karrierépítésre?

Egyetemistáknak szóló szolgáltatásaink

• Online és tantermi kurzusok

• Készségfejlesztő tréningek

• Személyes tanácsadás

• Karriernapok és Felkészítő Programok

• Alternatív Gyakornoki Program

• Gyakornoki helyek, állásajánlatok közvetítése

• Céglátogatások, munkaerő-piaci programok szervezése

Miért válaszd az SZTE Karrier Irodát?

Mert személyre szabott figyelmet és megoldásokat kapsz

Mert segítséget nyújtunk a karriercéljaid eléréséhez

Mert tapasztalatot, kapcsolatokat és készségeket építhetsz

Mert nem hagyunk magadra a döntéseiddel!

„Mi nem mondjuk meg helyetted, merre menj. Abban segítünk, hogy te tudd eldönteni a saját utad.”

ELÉRHETŐSÉG: Szeged, Vitéz u. 17 www.u-szeged.hu/sztekarrier • +36-62/546-680

NYITVA TARTÁS: H–Cs 8:00–16:30 P 8:00–14:00

A Szegedi Tudományegyetem Nobeldíjas rektora.

A legrangosabb tudományos elismerést a biológiai oxidáció folyamatának, különösen a C-vitamin és a fumársav katalizáló szerepének tisztázásáért nyerte el.

Gondolkodj bátran..."

Szent-Györgyi Albert

Gérard Mourou francia fizikus, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora 2018-ban a lézerimpulzusok új erősítési módjáért kapott Nobel-díjat. Az SZTE-n folyó lézeres transzmutációs kutatások mentora.

Gérard Mourou

A Szegedi Tudományegyetem volt hallgatója, díszdoktora, Nobeldíjasa, az mRNS-alapú technológiát felfedezéseivel megalapozó kutató.

Higgyetek magatokban."

Karikó Katalin

SZTE nyílt nap

2025. november 27. 2026. január 31. csütörtök 8:00-16:00 szombat 9:00-13:00

2025. november 28. péntek 8:00-12:00

Nyílt nap www.u-szeged.hu/nyiltnap

SZTE nyílt nap és szülői értekezlet

Keresd a kari nyílt napokat is! https://u-szeged.hu/felveteli

Állam-és Jogtudományi Kar I ÁJTK

Hagyomány és megújulás

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi

Kara egy kívül-belül modernizált épületben várja új hallgatóit. Az immáron másfél évszázados múltra visszatekintő kar a tradíciók tisztelete és a világos jövőkép mellett biztos tudást és egy összetartó értékközösséget ígér hallgatóinak és dolgozóinak egyaránt.

Az SZTE ÁJTK az egyetlen olyan jogi kar Magyarországon, amely szakmodulokkal segíti az osztatlan jogászképzésen tanulók specializációját. Így az általános jogász modul mellett a hallgatók a bűnügyi tudományok, a nemzetközi jogi/idegen nyelvi és az üzleti jogi modul révén specializálódhatnak. Szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően a hallgatók a jog bármelyik területén szeretnének is a legjobbak közé tartozni, a kar munkájába kapcsolódva megalapozhatják karrierjüket. A kar Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási, Nemzetközi tanulmányok és Politikatudományok alap- és mesterszakokat, Jogi Felsőoktatási Szakképzést, valamint az Igazságügyi igazgatási alapszakot is működtet, mindegyiket erős jogi profillal.

Az SZTE ÁJTK a HVG és a Figyelő rangsora alapján az oktatói kiválósága alapján a legjobb vidéki jogi kar, míg hallgatói kiválósága alapján országos szinten a 3. helyen áll a jogi karok között. Karunk a Times Higher Education (THE) 2025-ös szakterületi rangsorában az állam- és jogtudományok kategóriában 301+ besorolást nyert, ezzel a Kar felkerült a világ vezető egyeteminek rangsorába. A kar nagy hangsúlyt fordít az idegen nyelven történő oktatásra, a nemzetköziesítésre és a tehetséggondozásra. A digitális tananyagfejlesztés eredményeként a hallgatók már online is elérhetik a tananyagok jelentős részét. További speciális ismeretek megszerzését segítik az idegen nyelvű szakjogi és szaknyelvi képzések, valamint számos szakirányú továbbképzés.

Az ÁJTK-n tutorok segítik az elsősök beilleszkedését, a felsőbb évesek pedig már hallgatóként tényleges munkát végezhetnek a Jogklinika, illetve a Karrier Iroda által működtetett – szintén országosan egyedülálló – szakmai gyakornoki program keretében. A magas színvonalú oktatás mellett jelentős tudományos munka folyik a karon. Az egyetemi évek alatt sokféle területet igyekszik megmutatni a kar az itt tanulóknak, hogy mindannyian megtalálhassák a számukra legmegfelelőbb karriert. Ebben további személyes segítséget is kaphatnak a diákok az Alumni Mentor Program keretén belül az ÁJTK-n korábban végzettektől.

www.juris.u-szeged.hu

A szakok listája megtalálható a 64. oldalon.

Horváth Mátyás

A belváros gyönyörű és az egésznek van egy laza, fiatalos vibeja, amit imádok! A közösségi élet pörög, a bulik nagyon jók és bringásként ez a hely maga a paradicsom. Itt mindig van egy jó sztori, amit hazavihetsz.

Felvételi információk: ÁJTK Tanulmányi Osztály

+36-62/544-189

+36-62/544-513

+36-62/544-297

+36-62/546-365

felveteli.ajtk@szte.hu

Az SZTE ÁJTK nyílt napja: 2025. december 12. (péntek) 10:00

6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 54.

Bartók Béla Művészeti Kar I BBMK

Fedezd fel a zene varázslatos világát az SZTE Bartók Béla Művészeti Karán!

Légy te is részese annak a művészi közösségnek, amely több évtizedes hagyománnyal és kiemelkedő szakmai háttérrel vár rád Szegeden!

Az SZTE Bartók Béla Művészeti Kara a komolyzenei felsőoktatás színvonalas központjaként ismert, ahol a tradíciók tisztelete és a modern képzési módszerek tökéletes harmóniában találkoznak.

Miért válaszd a Bartók Béla Művészeti Kart?

• Mert modern és jól felszerelt az intézményünk: A kar újonnan felújított épületében jól felszerelt gyakorló- és koncerttermekkel rendelkezik, ahol minden adott a tanuláshoz és gyakorláshoz. Emellett hallgatóinknak lehetősége van térítésmentesen hangszert kölcsönözni a tanulmányaik alatt, így biztosítva, hogy mindig megfelelő eszközökkel gyakorolhass.

• Mert kiváló az oktatói gárdánk: Oktatóink magasan kvalifikált, nemzetközileg és országosan elismert művészek, akik elkötelezettek amellett, hogy a legjobb tudásukkal és tapasztalatukkal segítsenek téged a művészi kibontakozásban.

• Mert egyéni oktatást kapsz: Ahhoz, hogy kibontakozz, fejlődj és megtaláld a saját művészi hangod, külön figyelmet fordítunk rád egyéni oktatás formájában. Ennek során képzésed nagy részét főtárgyoktatóddal töltöd, akivel szoros szakmai kapcsolat alakul ki, és mesteredként, mentorodként kíséri szakmai utad.

• Mert fejlődésed érdekében számos mesterkurzust tartunk: Rendszeresen szervezünk mesterkurzusokat neves hazai és külföldi művészek meghívásával, hogy még több inspirációt és tudást szerezhess.

• Mert ragyoghatsz a színpadon: Hallgatóinknak számtalan fellépési lehetőséget biztosítunk, legyen szó tanszaki koncertekről, kari eseményekről vagy egyetemi rendezvényekről. Mindig találhatsz alkalmat arra, hogy megmutasd tehetséged. Számos neves rendezvényen léphetsz fel, mint például a Bartók Béla Művészeti Napok, a Fafúvós Fesztivál, az Ütős Napok, a

Szegedi Nyári Akadémia, a Nemzetközi Gitárfesztivál, a Nemzetközi Orgonista Találkozó vagy a Setren Harsonás Fesztivál. Emellett a kar szoros együttműködést ápol a szegedi kulturális intézményekkel, mint például a Reök-palota és a Szegedi Nemzeti Színház vagy a Szegedi Szabadtéri Játékok. Ezekben az intézményekben gyakran adódnak fellépési lehetőségek, amelyek nemcsak értékes tapasztalatot nyújtanak, de segíthetnek a későbbi karriered elindításában is.

• Mert gyors elhelyezkedési lehetőségek várnak: Végzett hallgatóinkra számos karrierlehetőség vár itthon és külföldön egyaránt. Sok diákunk már tanulmányai alatt munkába áll zenetanárként, zenekarok vagy színházi társulatok tagjaként.

• Mert szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezünk: Karunk széles körű nemzetközi kapcsolatrendszerrel bír, ezáltal lehetőséged lesz külföldi tanulmányutakra, cserediákprogramokra és nemzetközi versenyeken való részvételre, ami még több tapasztalatot és kapcsolatot jelent.

• Mert inspiráló közösségi élet részese lehetsz: Karunk a Hallgatói Önkormányzat révén aktív közösségi életet kínál, ahol életre szóló barátságokat köthetsz, és számos, hallgatók által szervezett kari és összegyetemi rendezvényen vehetsz részt.

#komolyzenevidamkar

A szakok listája megtalálható a 64. oldalon. music.u-szeged.hu

Vacsi Anna Gabriella

Zenészként számomra elsősorban nem az egyetem, hanem a tanár személye volt a döntő szempont a továbbtanulásnál. A felvételi időszakot megelőző évben lehetőségem volt több kurzuson is részt venni különböző egyetemeken és ezek alapján esett a választásom Szegedre.

Az SZTE BBMK nyílt napjai: 2025. november 27. (csütörtök) 8:00–16:00 2025. november 28. (péntek) 8:00–13:00

SZTE Bartók Béla Művészeti Kar 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.

Felvételi információk:

BBMK Tanulmányi Osztály 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81. +36-62/544-603

E-mail: felveteli.bbmk@szte.hu

BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR |

Ahol a céljaid és a lehetőségeid találkoznak

Ha úgy érzed, inkább a humán tudományok érdekelnek, és azokról a legkiválóbb szakértőktől tanulnál, csatlakozz az SZTE egyik legnépesebb karához, a szegedi BTK több mint 3 200 hallgatójához! A vidék legjobb bölcsészkarán (HVG Diploma 2025) 21 alapszak, 30 mesterszak és számos osztatlan képzéses tanári szakpár közül választhatsz! A nálunk megszerzett szakmai tudás és készségek, mint a kreatív és kritikus gondolkodás, a rugalmasság, megnyitják előtted a munkaerőpiac ajtaját, hisz nem titok: ma már ezek a munkáltatók által legkeresettebb tulajdonságok.

Amellett, hogy karunkon országos viszonylatban is kiemelkedő számú tudományosan minősített oktató tanít, a szegedi bölcsészkar híres a kiváló oktató-hallgató viszonyról is. A tanárok ismerik hallgatóikat, sok esetben mentorálásukkal terelgetik a diákok szakmai karrierjét.

Bölcsészkari hallgatóként a társegyetemekkel meglévő csere programok által számtalan külföldi részképzés közül válogathatsz – jelenleg mintegy 250 partneri kapcsolat biztosítja ezt a számodra.

A karon belül a specializációk, a szabadon választható tárgyak és a minor szakok nyújtanak lehetőséget arra, hogy a fő szakod mellett egyidejűleg egy másik tudományterület ismereteit is elsajátíthasd.

A BTK főépülete több összehasonlításban is a világ legszebb könyvtárai közt számon tartott SZTE Klebelsberg Könyvtár közvetlen szomszédságában található. A valódi egyetemista életérzést napról napra megtapasztalhatod karunk saját, irodalmi tematikájú kávézójában és az épületet körülvevő kikapcsolódási lehetőségek által, a BTK-n és szerte a városban rendezett számtalan program pedig garantálja azt is, hogy az itt töltött éveid biztosan felejthetetlenek legyenek.

Tanulj a legjobbaktól!

Az SZTE BTK az oktatói kiválóságot tekintve mindig az élen jár és a nemzetközi mezőnyben is régóta kiválóan szerepel. Szakterületén elért eredményei alapján az euroregionális központok közé tartozik. Miért érnéd be kevesebbel?

Deák Gréta Eszter

Már a nyílt napon magával ragadott Szeged hangulata és az SZTE atmoszférája is azonnal meggyőzött. Bár a lakóhelyemtől messze van, utólag úgy érzem: életem egyik legjobb döntése volt, hogy ide jelentkeztem. Szeged számomra az új lehetőségeket jelenti.

Felvételi információk:

BTK Tanulmányi Osztály

+36-62/544-364

+36-62/544-363

+36-62/544-819

felveteli.btk@szte.hu

A szakok listája megtalálható a 65. oldalon.

Az SZTE BTK nyílt napjai: 2025. december 15. (hétfő) 10:00 2026. január 17. (szombat) 10:00

SZTE BTK főépület 6722 Szeged, Egyetem utca 2. arts.u-szeged.hu

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI

ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR | ETSZK

Minőségi oktatás, életre szóló hivatás

Kiváló színvonalú képzések, európai szintű tanítási-tanulási módszerek, szaknyelvi képzések és gyakorlatorientáltság – mindez egy helyen, az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán! A magyar nyelvű képzésben 3 alapszakon 7 szakiránnyal, 6 mesterszakon 14 szakiránnyal, és 1 szakirányú továbbképzési szakon, míg az angol nyelvű képzésben 1 alapszakon 2 szakiránnyal folyik az oktatás.

A képzések hangsúlyos eleme a gyakorlatorientáltság: ennek oka az intézményben oktatott valamennyi segítő szakma gya korlati jellege. A képzés lényeges elemei az egészségtudományi képzések esetében a laboratóriumi gyakorlatok, a kiscsoportos tantermi és demonstrációs gyakorlatok és az évközi, valamint a nyári összefüggő klinikai gyakorlatok. A szociális munkások gyakorlatai a kiscsoportos szemináriumok, a terepgyakorlatok és az intenzív, integrált terepmunka. Képzési kínálatunk szaknyelvi képzésekkel kibővülve segíti a szaktárgyak tanulását (orvosi latin) és a külföldi munkavállalást angol és német nyelvterületen. A hallgatókat pályaorientációs órák, önismereti és kommunikációs gyakorlatok segítik. A Kar saját könyvtára biztosítja a hallgatók számára a legfontosabb tankönyveket, színes rendezvényekkel járulunk hozzá a hallgatók egyetemi életéhez, valamint ingyenesen igénybe vehető életvezetési tanácsadó irodát is működtetünk.

Miért az SZTE ETSZK?

Mert itt 7 vagy 8 szemeszter alatt olyan szakmát tanulhatsz, mellyel könnyebben elhelyezkedhetsz. Főépületünkben emelt szintű készségfejlesztő demonstrációs termek, kezelőágyas szobák, tornatermek és ritkaságnak számító készülékek (anatómiai asztal, VR-szemüvegek, lézerterápiás/mélyoszcillációs/elektroterápiás készülékek) állnak hallgatóink rendelkezésére. Az ETSZK-n számos minősített, rendszeresen publikáló oktatótól tanulhatsz, a hazai és nemzetközi munkaerőpiacon is elismert, versenyképes oklevelet szerezhetsz. Az ápolói oklevelet az Európai Unió tagállamaiban honosítás nélkül elfogadják.

Horváth Flóra

Azért jelentkeztem az SZTE-re, mert az országban egyedülálló módon csak itt folyik egyetemi szintű dentálhigiénikus képzés. Rengeteg beülős kis bisztró és kávézó van, ahová órák között vagy után be lehet ülni. Emellett számos olyan program is várja a hallgatókat, amik kifejezetten nekik szólnak.

Felvételi információk:

ETSZK Tanulmányi Iroda +36-62/343-034 felveteli.etszk@szte.hu

etszk.u-szeged.hu

A szakok listája megtalálható a 66. oldalon.

Az SZTE ETSZK nyílt napjai: 2026. január 16. (péntek) 9:00 2026. február 7. (szombat) 9:00

SZTE ETSZK épületei

Megalapozott tudás, biztos megélhetés FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR | FOK

Nemcsak Magyarországon, de külföldön is ismert és elismert a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán (szte fok) folyó oktatás. Az 1926-ban indult szegedi fogorvosképzés jó hírét évről évre kimagasló színvonalú oktatásban és szakmai képzésben részesült hallgatók viszik magukkal, ezáltal népszerűsítve a kart világszerte.

Az SZTE FOK 2007-ben vált önálló karrá, s bár a hallgatói létszám – mind a magyar, mind az angol nyelvű képzési programon – évről évre növekszik, a karon folyó oktatásra továbbra is jellemző a közvetlen oktató-hallgató kapcsolat, valamint a kis létszámú csoportokban zajló oktatás. Mindez a többi hazai fogorvosképző hely viszonylatában is kimagaslóan gyakorlatorientált képzést tesz lehetővé. Tekintettel arra, hogy 2005 óta a fogorvosi végzettséggel együtt jár az önálló fogorvosdoktori működési jog, az egyetemi oktatásnak még nagyobb a felelőssége a gyakorlati tudás, a készségek és képességek átadásában. A képzés korszerűsítése érde kében a kar oktatói folyamatosan fejlesztik a tananyagot, melynek eredményeképpen a magyarországi fogorvosképző helyek közül elsőként az SZTE FOK-on került bevezetésre 2013-ban a fogorvosképzés specifikumait figyelembe vevő, átfogó EU-konform kurrikulum. Az SZTE FOK oktató-kutató tevékenysége révén méltó egysége az elit- és kutatóegyetem címet elnyerő, nagy múltú Szegedi Tudományegyetemnek. A szegedi FOK-on megszerzett diploma értéke óriási, hazánkban és külföldön is szívesen fogadják az itt végzetteket. A szakma pedig az emberközpontú hivatás mellett biztos megélhetést biztosít.

Modern fogászati centrum

2020-ban alakították ki a Tóth Károly skill oktatási fantom labort, ahol 16 páciensszimulátort üzemeltek be. Ezekkel az új típusú fantomfejekkel szinte 100%-ban szimulálható a rendelői betegellátás. Egy számítógépes labort is kialakított a Kar, ahol a hallgatók bepillantást nyernek a digitális lenyomatvétel és a fogművek digitális tervezésének módszerébe. A rendelői kezelőegységeket folyamatosan korszerűsítik a hallgatók színvonalas gyakorlati oktatása érdekében.

Jurkovich Balázs

Itt valóban nem kell attól tartani, hogy az ember egyedül marad, a hallgatók segítőkészek és nyitottak egymás felé. Emellett Szeged városa is ideális választás egyetemisták számára: élhető, barátságos és minden szempontból támogatja a hallgatói életet.

Felvételi információk: FOK Tanulmányi Osztály +36-62/545-300 felveteli.fok@szte.hu

Az SZTE FOK nyílt napja: 2026. január 16. (péntek) 14:00 óra

A szakok listája megtalálható a 66. oldalon. stoma.u-szeged.hu

SZTE SZAOK Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ 6720 Szeged, SzőkefalviNagy Béla u. 6.

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR | GTK

Tudás és közösség a sikeres jövőért!

A Gazdaságtudományi Karon elismert diplomát szerezhetsz, amelynek köszönhetően kiváló karrierlehetőségek nyílnak meg előtted. A biztos elhelyezkedést garantáló szaktudás mellett, a szegedi közgazdászok méltán híresek innovativitásukról, vállalkozó szellemükről, komplex látásmódjukról és összetartó közösségükről.

Az SZTE GTK-n támogatják és megbecsülik a tehetséget. A versenyek, a tréningek és a szakestek mind arra szolgálnak, hogy a jövő közgazdászai felkészülten lépjenek a munka világába. A diploma remek belépő bárhová, az itt végzettek tudását nagyra tartják és keresik a munkaadók. A GTK és vállalati partnerei a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérőket az egyetemi évek alatt is segítik: az ösztöndíjprogram félévente száznál több hallgatónak biztosít teljes vagy részleges felmentést az önköltség megfizetése alól. Nemzetközi ismeretszerzés céljából, több mint 60 külföldi partnerintézmény fogadja a GTK hallgatóit, a bátrabbak Európán kívül is szerencsét próbálhatnak. A mesterképzésben tanulók a GTK-s diploma mellé más európai intézmények diplomáit is megszerezhetik. Az EFMD kiválósági egyesület tagjaként, amelyet a világ egyetemeinek mindössze 10 százaléka mondhat el magáról, a hallgatókra nemzetközi karrierlehetőségek is várnak. Szeged egy varázslatos város, amely a hangulatával magával ragadja hallgatóinkat, akár csak a belváros szívében található főépületünk.

Hallottál már az EcoCampről?

Az EcoCamp a középiskolásoknak szóló, jó hangulatú és költségmentes nyári tábor. Az egy hét során megtudhatod, mivel foglalkozik egy közgazdász és hogyan zajlik egy-egy egyetemi kurzus, mint például a marketing, menedzsment, számvitel alapjai vagy utazásszervezés. Mindezt egy igazi csapatépítő tréningen teheted meg, ahol önmagad megismerése mellett barátságokat köthetsz, és új élményeket szerezhetsz. Jelentkezni tavasszal tudsz majd, a részletekért kövesd felületeinket!

Barth Kevin Patrik

A döntésemben sokat számított az SZTE elismertsége is, hiszen az ország egyik legnagyobb presztízsű egyeteme, amit nemzetközi szinten is számon tartanak. A tanórákon túl pedig rengeteg program és szakmai esemény vár – minden adott ahhoz, hogy igazán értékes éveket töltsünk itt.

2.eco.u-szeged.hu

A szakok listája megtalálható a 66. oldalon.

Felvételi információk:

GTK Tanulmányi Iroda felveteli.gtk@szte.hu

Az SZTE GTK nyílt napjai: 2025. december 15. (hétfő) 9:00 2026. február 2. (hétfő) 9:00

6722 Szeged, Kálvária sgt. 1.

GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR | GYTK

Széles körű tudás, kitűnő karrierlehetőség

A szegedi Gyógyszerésztudományi Kar nagyszerű választás azon felvételizők számára, akik a kémia és biológia mellett a gyógyító munka iránt is érdeklődnek. Az itt végzettek számos állásajánlat közül válogathatnak, ráadásul kezdő diplomásként az átlagosnál jelentősen magasabb fizetésre számíthatnak. 2009 óta a gyógyszerészdiplomával rendelkezőket a doktori cím is megilleti.

Az SZTE GYTK hallgatói a képzés során számos biológiai és kémiai tantárgyat tanulnak. Napjainkban egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a betegségmegelőzéssel, gyógyítással, a gyógyszerek alkalmazásával és gyártásával, valamint a betegellátással kapcsolatos ismeretek. A gyakorlatorientált képzés nem csak az egyetem jól felszerelt, modern laboratóriumaiban folyik. Tanulmányaik öt éve alatt a Kar hallgatói külső képzőhelyeken megismerkedhetnek a gyógyszerészet valamennyi területével. A gyógyszertári és klinikai gyakorlatok mellett a hazai gyógyszergyártó cégek munkájába is betekinthetnek a diákok. A sok tanulás megéri a fáradságot, mivel a szegedi gyógyszerészdiplomával rendelkezők előtt kiváló karrierlehetőségek nyílnak; számtalan állás közül választ hatnak patikákban, gyógyszergyárakban, kutatóhelyeken és az egészségügyi hatóságoknál. A gyógyszerészet nemcsak szakma, hanem változatos és szép hivatás is, amely biztos megélhetést nyújt. Az SZTE GYTK-n szerzett oklevél országosan és nemzetközileg is elismert, amit a Kar ipari és kutatóhelyi kapcsolatai is alátámasztanak: a magyar és nemzetközi cégek, gyógyszergyárak folyamatosan keresik az SZTE-n végzett gyógyszerészeket.

A családias hangulatú szegedi GYTK-n töltött évek nem csupán a kemény tanulásról szólnak. A mindennapok fontos része a szórakozás és a közösségi élmények. A Semmelweis Kollégiumban lakó több mint kétszáz gyógyszerészhallgató közt életre szóló barátságok köttetnek. A Kabay János Szakkollégium tagjai rendszeresen szerveznek olyan programokat és versenyeket, amelyek a tagok szakmai fejlődését is segítik.

Schneider Krisztina Anna

Szegeden tanulni különösen jó, mert az egyetem tanszékei egymáshoz közel helyezkednek el, így akár gyalog is könnyen megközelíthetők. A város biztonságos, így akkor is nyugodtan hazasétálhatok, ha a tanulás a könyvtárban elhúzódik.

A szakok listája megtalálható a 67. oldalon. pharm.u-szeged.hu

Felvételi információk:

GYTK Dékáni Hivatal

+36-62/545-022 felveteli.gytk@szte.hu

Az SZTE GYTK nyílt napjai: 2025. november 22. (szombat) 10:00 2026.január 24. (szombat) 10:00

SZTE GYTK, 6720 Szeged, Eötvös u. 6.

JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR | JGYPK

Ahol a hallgató az első

Országos szinten kiemelkedő pedagógusképzés, elismert oktatói és hallgatói tudományos munka, gazdag konferencia- és rendezvényprogram, bővülő nemzetközi kapcsolatok és szélesedő kurzuskínálat. Mindezek révén a jgypk példás helyet foglal el a Szegedi Tudományegyetem karainak sorában.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, amely az egyik legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező fakultás az egyetemen, egyben az ország legrégebbi pedagógusképző intézménye is. A 2023/24es Jubileumi tanévben ünnepelte a Kar a jogelőd tanárképzők alapításának 150. évfordulóját, 2018-ban pedig a szegedi működésének 90. évfordulóját. Ekkor hozta létre Klebelsberg kultuszminiszter azt az egységes, modern tanárképző főiskolát, amelynek jogutódaként ma is a pedagógusképzés legjobb hagyományait őrzi a Kar, vezetve az országos ranglistát a gyógypedagógus, a tanító és az óvodapedagógus szakon. Az osztatlan tanárképzésben is hirdet a JGYPK olyan szakokat, mint a technika- és tervezéstanár, a német, román és szlovák nemzetiségi nyelv és kultúra tanára, a könyvtárostanár vagy a természettudomány–környezettan szakos tanár. A Karon a legfontosabb tehát a pedagógusképzés, emellett azonban más területeken is színvonalas képzéseket kínálunk: sikeresen működnek a művészetközvetítő szakok, mint a képi ábrázolás és a zenekultúra, valamint a sporttudományi terület képzései is. Megújulva várják a hallgatókat a kultúraközvetítés és a felnőttképzés olyan alap- és mesterszakjai, mint a közösségszervezés BA vagy az andragógia MA, de különlegesek az alkalmazott nyelvészet, kisebbségpolitika, mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő MA szakok is. A felsőoktatási szakképzésben az informatikus szakok emelkednek ki, és nagyon népszerű a televíziós műsorkészítés is.

Miért a JGYPK?

Amire a Kar talán a leginkább büszke, az a hagyományosan jó oktató-hallgató viszony, a tehetséggondozás, valamint az egész tanévben színesen pezsgő diákélet. Utóbbiról gondoskodik a Juhász Gyula Közösségi Terek, amely közrefogja a Karon működő kulturális egységeket: az Interaktív Természetismereti Tudástárat, a Jugyu Klubot, a Tankönyvmúzeumot és a Tamási Áron Klubot, azaz a TÁK-ot. A Kar egyedi sajátossága az Interaktív Természetismereti Tudástár, ahol a látogatók saját fizikai és szellemi képességeiket, érzékszerveiket is kipróbálhatják, és játékosan tehetnek szert természettudományos ismeretekre, a Boldogasszony sugárúti épületben, tárlatvezetők közreműködésével. A Tudástár mintegy 10 000 fajt tartalmazó herbárium- és állattani gyűjteményei a Magyar Kulturális Örökség részét képezik.

jgypk.u-szeged.hu

A szakok listája megtalálható a 67. oldalon.

Sas Dorottya Janka

Szegeden tanulni kiváló választás, mert az egyetem széles szakválasztéka lehetőséget ad arra, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A tanuláson túl rengeteg lehetőség van a diákok számára, hogy közösséget építsenek és kapcsolódjanak egymáshoz.

Felvételi információk: Felvételi Iroda +36 62/546-065

6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. felveteli.jgypk@szte.hu

Az SZTE JGYPK nyílt napjai: 2025. november 21. 10:00 2026. január 23. 9:00

SZTE JGYPK főépület 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.

MEZŐGAZDASÁGI KAR | MGK

Szerezz piacképes mezőgazdasági tudást Hódmezővásárhelyen!

Az SZTE MGK nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált képzésre. A hallgatók létszáma töretlenül növekszik, mely köszönhető a kiemelkedő szakmai színvonal és a családias légkör egyensúlyának.

Az ország agrárfővárosában több mint 60 éves az agrár felsőoktatási képzés. A színvonalas képzést az egyetemi Tangazdaság segíti, valamint a régió legkiemelkedőbb mezőgazdasági cégeivel és kutatóintézeteivel kiépített kapcsolatrendszere támogatja, ahol a hallgatók gyakorlataikat teljesíthetik. A Kar és a munkaerőpiaci szereplők több hónapos konzultációt követően közösen készítették el az alapszakok duális képzési programját, amely nappali és levelező tagozaton egyaránt elérhető. Az alapszakjaikon végzett hallgatók mesterképzési szakon folytathatják tanulmányaikat.

A hallgatók tehetséggondozása folyamatos, pályázatokon való részvételüket (pl. Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program) vagy tudományos/ kutatói munkájukat (pl. TDK) a Kar oktatói szívügyüknek tekintik.

Stabil az érdeklődés a felvételizők részéről a Mezőgazdasági Kar képzései iránt. Az általános felvételi eljárás során minden évben több mint kétszáz új hallgató nyer felvételt Karunkra.

A mezőgazdasági, vadgazdálkodási és vidékfejlesztési szakmák presztízse folyamatosan növekszik, a végzős alapszakos hallgatók 40%-a továbbtanul és átlagosan 4 hónap alatt elhelyezkedik.

Miért az SZTE MGK?

A Szegedi Tudományegyetem 2024/2025-ben a világ legjobb 351-400. felsőoktatási intézménye közé került a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási kategóriában a brit Quacquarelli Symonds (QS) World University Rankings nyilvánosságra hozott tematikus rangsorában. Minden egy helyen található: oktatási épület, kollégium, könyvtár, sportolási lehetőségek, étkező, park (mindez egy campuson belül). 2015-től a mezőgazdasági mérnöki szakot angol nyelven is indítják. A Kar nagy előnye a gyakorlatorientáltság (duális és kooperatív képzési formák) és a családias, támogató légkör.

Sebestyén Dávid

Én azért választottam a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karát, mert már korábban is érdekelt a természet és a mezőgazdaság, amely családi háttérrel is összefonódik. Számos terepgyakorlat, üzemlátogatás és kutatási lehetőség áll rendelkezésre, amelyek révén a gyakorlatban is elmélyíthetjük tudásunkat.

Felvételi információk: +36-62/532-990

felveteli.mgk@szte.hu

mgk.u-szeged.hu

A szakok listája megtalálható a 68. oldalon.

Az SZTE MGK nyílt napjai: 2025. november 14. (péntek) 10:00 2025. december 12. (péntek) 10:00 2026. január 16. (péntek) 10:00

SZTE MGK 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.

MÉRNÖKI KAR | MK

Gyakorlatorientált képzés a jövő sikeres mérnökeiért

Válaszd a duális képzés szegedi fellegvárát!

A már több mint hat évtizedes múltra visszatekintő szegedi mérnökképzés mekkája 150-200 céget számláló ipari kapcsolatrendszerrel rendelkezik, melyből több, mint 80 szerződött vállalati partnerének köszönhetően az egyetemi duális és kooperatív képzés egyik központja. A gyakorlatorientált képzésnek köszönhetően 6-18 fős csoportokban, hallgatóbarát környezetben sajátíthatják el a hallgatók a mérnöki tudományokat. Érdeklődési körtől függően rakétafejlesztői, robotikai, PLC programozási, irányítástechnikai, versenyautó-, kombájnépítő versenyeken vagy épp céges partnerek által kínált projektek megoldásában vehetnek részt Karunk tehetséges diákjai.

Gyakorlatorientált képzés

Duális és kooperatív partnervállalatainknak köszönhetően ipari környezetben szerezhetnek tapasztalatot a szegedi mérnökképzést választók. A tananyag elsajátításában kiscsoportos gyakorlati szemináriumok és jól felszerelt laboratóriumok állnak a hallgatók szolgálatában. Jól működő mentorprogram és felzárkóztató kurzusok segítik a hallgatók tanulmányaikban történő előmenetelét. Nappali és levelező tagozaton, széles alap- és mesterképzési kínálattal várjuk az agrár és műszaki mérnöki karrier iránt érdeklődőket.

Nálunk kibontakoztathatod kreativitásodat Tehetséged kibontakoztatására számos lehetőség áll rendelkezésedre. A különböző tudományos diákköri tevékenységeken túl egyéni és csapatversenyeken is megmérettetheted maga-

Karkas Balázs

dat a robotikától kezdve a programozási versenyeken át a különböző fenntarthatósági kihívásokig. Csatlakozhatsz az SZTE Skywalkers rakétafejlesztő csapatunkhoz, vagy épp Shell Eco-maraton járműépítőinkhez, vagy valamely programozási, irányítástechnikai, robotikai versenyre való felkészülésben kérheted tapasztalt oktatóink segítségét. Ha élelmiszeripari vállalatok problémáinak megoldása áll közelebb hozzád, akkor a Dr. Huszka Tibor Élelmiszeripari Szakmai Klubot ajánljuk figyelmedbe.

Pezsgő egyetemi élet, hallgatóbarát árak

A diákévek nem csak a tanulásról, vizsgázásról és a jegyzőkönyvek írásáról szólnak, hanem élmények gyűjtéséről is. Ismerkedős eseményekkel, sportnapokkal, szakestekkel, bálokkal, disznótorokkal, kari bulikkal igyekszik az SZTE Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzata és a Kar feledhetetlenné tenni az egyetemi éveket. Ezen a helyen ugyanis életre szóló barátságok köttetnek. Az egyetemisták törzshelyei, a kollégiumok hallgatóbarát árakkal várják hallgatóinkat. Emellett az albérletárak is kedvezőbbek a fővárosi viszonylatokhoz képest. Színházak, mozik, bevásárlóközpontok, szórakozóhelyek, edzőtermek rengetege, valamint a Tisza-part vár rád a Napfény Városában, amely sosem alszik.

Szegediként külön öröm, hogy ilyen erős mérnöki képzés van a városomban. Az SZTE Mérnöki Kar gyakorlatorientált szemléletet képvisel, ahol nemcsak elméletben tanuljuk meg a szakmát, hanem valós problémákon keresztül is fejlődhetünk.

mk.u-szeged.hu

A szakok listája megtalálható a 68. oldalon.

Miért jó választás a szegedi Mérnöki Kar?

A gyakorlatorientált képzésnek, kiscsoportos gyakorlati óráknak köszönhetően hallgatóbarát környezetben sajátíthatják el a hallgatók a mérnökké váláshoz szükséges készségeket, soft skilleket és tudásanyagot.

A szakmai tudás mélyítésében, piacképes diploma megszerzésében a duális és kooperatív képzési lehetőség is segíti hallgatóink előmenetelét, nem beszélve a különböző tehetséggondozó programlehetőségekről, mentorprogramról, felzárkóztató kurzusokról. Természetesen a pezsgő egyetemi élet, színes programkínálat is mérnökhallgatóink életének részét képezik.

Az SZTE MK nyílt napjai: 2025. december 04. (csütörtök) 10:00 2026. január 24. (szombat) 10:00

SZTE Mérnöki Kar „A” épület 6724 Szeged, Mars tér 7.

Felvételi információk:

Mérnöki Kar Tanulmányi Osztály

+36-62/546-012 +36-62/546-000 felveteli.mk@szte.hu

SZENT-GYÖRGYI ALBERT ORVOSTUDOMÁNYI KAR | SZAOK

Itt válsz orvossá

Az Orvosképzési Világszövetség (WFME) akkreditációjával is elismert orvosképzés, az évszázados hagyományok és a legkorszerűbb tudás, a gyógyítás fortélyai, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer, mobilitás, elismertség, széles körű kutatási programok és korszerű orvosi készségfejlesztési központ – a magyar orvosképzés egyik fellegvára a lehetőségek sokaságával várja leendő hallgatóit Szegeden.

Az SZTE SZAOK-ra jelentkezők a legfrissebb orvosi kutatásokban is részt vevő, nemzetközi kapcsolatait jól kamatoztató intézményben kezdhetik meg tanulmányaikat. Szeged több mint 100 éve otthona az ország egyik legismertebb felsőoktatási intézményének és orvoskarának. Az itt végzett kutatói tevékenységéért nyert orvosi-élettani Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert, aki máig az egyetlen magyar kutató, aki magyarországi – és ezen belül szegedi – munkásságáért kapta meg a világ legismertebb tudományos kitüntetését. Az orvosi hivatás szerteágazó ismereteit egységes osztatlan alapképzés keretében sajátítják el a hallgatók 12 szemeszter alatt. Az első időszakban, az alapozó és az előkészítő modul kurzusai keretében az elméleti ismereteket kell alaposan megtanulniuk, míg a felsőbb évfolyamokon aktív résztvevői lesznek a betegségmeg előző, ápoló, gondozó és gyógyító munkának is. A hallgatóknak számos lehetőségük nyílik arra, hogy már graduális képzési idejük alatt bekapcsolódhassanak az elméleti intézetek tudományos munkájába és a klinikákon a gyógyítás alapjaiba is.

Az itt végzetteket nemcsak mindenütt Európában, de a világ más tájain is szívesen fogadják, a Kar számos ország egészségügyi felsőoktatási intézményével működik együtt.

Az SZTE SZAOK-on végzett orvosok büszkék arra, hogy a Karon tanultak!

A Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ egy megújult, infrastruktúrájában és felszereltségében is modern épület, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar oktatásának központja. Itt kap helyet az Orvosi Készségfejlesztési Központ (SKILL), amely nemzetközi színvonalon biztosítja minden klinikai tárgy szimulációs oktatási hátterét. A Központ biztonságos és világszínvonalú lehetőséget biztosít az orvosi és egészségügyi képzés minden graduális és posztgraduális szereplője számára a kommunikációs, diagnosztikus, terápiás és betegápolási kompetenciák megszerzésére és a készségek meglétének bizonyítására.

A szakok listája megtalálható a 69. oldalon. med.u-szeged.hu

Kószó Kata

Örömmel várunk benneteket az egyetemi felkészítő táborban, a nyílt napokon, hogy beszélhessünk nektek arról az élhető, befogadó, inspiráló környezetről, melyet az SZAOK és Szeged biztosít számotokra.

Felvételi információk: SZAOK Tanulmányi Osztály +36-62/545-019 felveteli.szaok@szte.hu

Az SZTE SZAOK nyílt napja: 2025. november 29. (szombat) 10:00

Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ 6720 Szeged, Szőkefalvi-Nagy Béla u. 6.

TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR | TTIK

Ahol a szakmai színvonal és a gyakorlatszerzés a fő vonzerő

A TTIK a Szegedi Tudományegyetem legtöbb hallgatót vonzó kara, az itt tanuló mintegy ötezer hallgató az összes szegedi egyetemista közel negyede.

A TTIK sokszínű képzései iránt kiugróan nagy az érdeklődés, mivel az itt szerzett diplomák idehaza és külföldön is megbecsültek. A Kar képzésein igen nagymértékű a szakmai hozzáadott érték. Az itt folyó kutatásokba az oktatók aktívan bevonják a hallgatókat. Ennek eredményeként a Kar hallgatói figyelemre méltóan sikeresek az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon. Az alapképzésen diplomát szerzetteknek számos mesterszakon kínálnak elmélyült tudást, a legtehetségesebb hallgatók pedig hét doktori iskolában juthatnak PhD-fokozathoz. A jelentős óraszámú gyakorlati képzések megvalósítására a TTIK számos ipari partnerrel kötött szerződést, a hallgatók itt végezhetik szakmai gyakorlatukat, továbbá készíthetik a szakdolgozatukat, diplomamunkájukat. A végzettek közel nyolcvan százaléka tanult szakmájában helyezkedik el. Az SZTE TTIK az ország legkiemelkedőbb tudományos műhelyeinek ad otthont, amelyek a kutatásfejlesztési eredmények és tudományos publikációk tekintetében nemzetközi szinten is elismertek. A Kar tudományos aktivitása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az SZTE 2010-ben kutatóegyetemi, 2013-ban kiemelt egyetemi státuszba került. Páratlan munkalehetőséget nyújt a szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet a fizikusok mellett az anyagtudomány, a biológia, az informatika és az orvostudomány képviselői számára.

Tudtad?

A világhírű biokémikus, Karikó Katalin is az SZTE TTIK-n végzett!

Körösztös Virág Anna

Különösen tetszett, hogy az SZTE-nek gyakorlatilag az egész belváros a kampusza, ami egyedülálló egyetemi hangulatot teremt. A város belvárosa gyönyörű és könnyen bejárható, ráadásul Szeged az ország egyik legnaposabb városa, ami pozitív hatással van a mindennapi közérzetre.

Felvételi információk: TTIK Tanulmányi Osztály

+36-62/544-507

+36-62/343-098

+36-62/546-748

felveteli.ttik@szte.hu tiktok.com/@szte.ttik

sci.u-szeged.hu

A szakok listája megtalálható a 69. oldalon.

Az SZTE TTIK nyílt napja: 2026. január 24. (szombat) 9:00 óra

SZTE TTIK Biológia Intézet épülete 6726 Szeged, Közép fasor 52.

TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT | TKK

Az SZTE Tanárképző Központ (SZTE TKK) feladata a Szegedi Tudományegyetemen folyó tanárképzés szervezése, a tanárkép zésben részt vevő karok, intézmények munkájának összefogása, az iskolai gyakorlatok koordinálása.

Érettségi után az osztatlan kétszakos tanári mesterképzésre lehet jelentkezni a felvételi tájékoztatóban közzétett szakpárok valamelyikének kiválasztásával. Az SZTE meghirdetett osztatlan tanári szakpárjai a Bartók Béla Művészeti Kar (BBMK), a Bölcsészetés Társadalomtudományi Kar (BTK), a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) és a Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) neve alatt jelennek meg a Felvételi tájékoztató intézményi részében.

A Szegedi Tudományegyetemen a 2022-es évtől a jelentkezőknek már nem kell pályaalkalmassági vizsgán részt venniük, de egyes szakokon (pl. ének-zene tanár, testnevelő tanár, vizuá liskultúratanár, mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár, dráma- és színházismeret-tanár) különböző készségeket mérő gyakorlati alkalmassági vizsgát kell tenniük a jelentkezőknek. Ezek tartalmáról, időpontjáról a képző karoknál a felvételi tájékoztatóban megadott linkeken találnak további információt.

Újabb diploma a részidős osztott tanári mesterszakokon szerezhető. Kínálatunkat illetően is a Felvételi tájékoztatónak az SZTE megfelelő karaira (lásd fent) vonatkozó részében találják meg a jelentkezők a mesterszakok között.

A képzés gyakorlatorientáltságára nagy hangsúlyt fektetünk: a tanárszakos hallgatók iskolai gyakorlatukat magasan képzett és tapasztalt vezetőtanárok irányítása mellett, a szaktárgy módszertanos oktatójának bevonásával végzik.

DEIM ENDRE

Nagyon befogadó volt mind az üdvözlő hallgatói sereg, mind maga az Egyetem. Hallgatói vélemények alapján sokkal minőségibb, gyakorlatiasabb a tanárképzés is Szegeden, mint más egyetemeken.

u-szeged.hu /tanarkepzes

Felvételi információk: SZTE Tanárképző Központ +36-62/544-014

felveteli.tkk@szte.hu www.u-szeged.hu/ tanarkepzes

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Az ÁJTK induló képzései a 2026/2027-es tanévben:

Osztatlan képzés:

Jogász képzés

Alapképzések:

Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási BA (6 félév) • Nemzetközi tanulmányok BA (6 félév) • Politikatudományok BA (6 félév), Igazságügyi igazgatási (6 félév, levelezős munkarend)

Mesterképzések:

Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási MA (4 félév) • Nemzetközi tanulmányok MA magyar nyelven (4 félév) • Nemzetközi tanulmányok MA angol nyelven (4 félév) • Nemzetközi tanulmányok MA francia nyelven (4 félév) • Politikatudomány MA (4 félév)

Felsőfokú szakképzés:

Jogi felsőoktatási szakképzés

Szakirányú továbbképzések | Jogász végzettségűeknek:

Családjogi szakjogász • Környezetvédelmi szakjogász • Angolszász jogi és angol jogi szakfordítói szakjogász • Német jogi és szakfordítói szakjogász • Nemzetközi és európai

kereskedelmi és befektetési jogi szakjogász • Általános és igazságügyi mediátor (közvetítő) • HR szakjogász szakirányú továbbképzési szak • Ingatlanforgalmi szakjogász • Összehasonlító szellemi tulajdonvédelmi szakjogász • Nukleáris jogi szakjogász • Digitális adatvédelmi szakjogász • Kodifikációs szakjogász Európai büntetőjogi szakjogász • Élelmiszerjogi szakjogász • Társasági jogi szakjogász Szakirányú továbbképzés | nem jogász végzettségűeknek:

Jogi szakokleveles élelmiszerjogi szakember (ÁJTK) • Jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember • Angolszász jogi és angol jogi szakfordítói szaktanácsadó • Német jogi és szakfordítói szaktanácsadó • Jogi szakokleveles HR–szaktanácsadó • Nemzetközi és európai kereskedelmi és befektetési jogi szaktanácsadó • Általános és igazságügyi mediátor (közvetítő) • Összehasonlító szellemi tulajdonvédelmi szaktanácsadó • Digitális adatvédelmi szaktanácsadó • Élelmiszerjogi szakokleveles mérnök

BARTÓK BÉLA MŰVÉSZETI KAR

A BBMK induló képzései a 2026/2027-es

tanévben:

Alapképzési szakok

Előadó-művészet alapképzési szak:

Klasszikus csembaló szakirány • Klasszikus ének szakirány • Klasszikus fagott szakirány • Klasszikus furulya szakirány • Klasszikus fuvola szakirány • Klasszikus gitár szakirány • Klasszikus gordon szakirány • Klasszikus gordonka szakirány • Klasszikus hárfa szakirány • Klasszikus harsona szakirány • Klasszikus hegedű szakirány • Klasszikus klarinét szakirány • Klasszikus kürt szakirány • Klasszikus mélyhegedű szakirány • Klasszikus oboa szakirány • Klasszikus orgona szakirány • Klasszikus trombita szakirány • Klasszikus tuba szakirány • Klasszikus ütőhangszer szakirány • Klasszikus zongora szakirány

Mesterképzési szakok

Klasszikus hangszerművész mesterképzési szak:

Fuvola szakirány • Gitár szakirány • Gordonka szakirány • Harsona szakirány • Hegedű szakirány • Klarinét szakirány • Kürt szakirány • Mélyhegedű szakirány • Orgona szakirány • Trombita szakirány •Tuba szakirány • Ütőhangszer szakirány • Zongora szakirány

Klasszikus énekművész mesterképzési szak: Operaének szakirány • Oratórium- és dalének szakirány

Karmester mesterképzési szak:

Fúvószenekari karnagy szakirány • Zenekari karmester szakirány

Tanárképzés

Zeneművésztanár mesterképzési szak:

Énekművész-tanár szakirány • Fuvolaművész-tanár szakirány • Gitárművész-tanár szakirány • Gordonkaművész-tanár szakirány • Harsonaművész-tanár szakirány • Hegedűművész-tanár szakirány • Kürtművész-tanár szakirány • Mélyhegedűművész-tanár szakirány • Zongoraművész-tanár szakirány

Zenetanár osztatlan képzési szak:

Csembalótanár szakirány • Ének-zene tanár - zeneismeret tanár szakirány • Fagott-tanár szakirány •

Furulyatanár szakirány • Fuvolatanár szakirány • Gitártanár szakirány • Gordontanár szakirány • Gordonkatanár szakirány • Hárfatanár szakirány • Harsonatanár szakirány • Hegedűtanár szakirány • Klarinéttanár szakirány • Kürttanár szakirány • Magánénektanár szakirány • Mélyhegedűtanár szakirány • Oboatanár szakirány • Orgonatanár szakirány • Trombitatanár szakirány • Tubatanár szakirány • Ütőhangszertanár szakirány • Zongoratanár szakirány

Zeneművésztanár osztatlan mesterképzési szak:

Kóruskarnagyművész-tanár • Zeneelmélet-tanár szakirány

A BTK induló képzései a 2026/2027-es tanévben:

Alapképzések:

Anglisztika (angol, amerikanisztika) • Germanisztika (német) • Informatikus könyvtáros • Keleti nyelvek és kultúrák (altajisztika) • Kommunikáció- és médiatudomány • Magyar • Néprajz • Ókori nyelvek és kultúrák (klaszszika-filológia) • Pedagógia • Pszichológia • Szabad bölcsészet • Szlavisztika (bolgár) • Szlavisztika (orosz) • Szlavisztika (szerb) • Szlavisztika (szerb nemzetiségi) • Szociológia • Történelem •

Régészet • Újlatin nyelvek és kultúrák (francia) • Újlatin nyelvek és kultúrák (spanyol) • Újlatin nyelvek és kultúrák (olasz)

Mesterképzések:

Altajisztika • Amerikanisztika • Anglisztika • Design- és művészetmenedzsment • Elméleti nyelvészet • Filmtudomány • Filozófia • Finnugrisztika • Fordító és tolmács • Francia nyelv, irodalom és kultúra (hagyományos és dupla diplomás képzésben) • Hungarológia • Klaszszika-filológia • Kommunikáció-és médiatudomány • Könyvtártudomány • Kulturális örökség tanulmányok • Magyar nyelv és irodalom • Német nyelv, irodalom és kultúra (hagyományos és dupla diplomás képzésben) • Néprajz • Neveléstudomány • Olasz nyelv, irodalom és kultúra • Orosz nyelv és irodalom • Pedagógiai értékelés • Pszichológia • Régészet • Spanyol nyelv, irodalom és kultúra • Szlavisztika • Szociológia • Történelem • Vallástudomány • Choreomundus International Master in Dance Knowledge, Practice, and Heritage (in English)

Osztatlan tanári képzés (10 félév) – csak szakpárban végezhető*:

Angol nyelv és kultúra tanára • Dráma- és színházismeret-tanár • Etikatanár • Francia nyelv és kultúra tanára • Latin nyelv és kultúra tanára • Magyar nyelv és irodalom szakos tanár • Mozgóképkultúra és médiaismeret-tanár • Német nyelv és kultúra tanára • Olasz nyelv és kultúra tanára • Orosz nyelv és kultúra tanára • Spanyol nyelv és kultúra tanára • Szerb és nemzetiségi szerb nyelv és kultúra tanára • Történelemtanár

*A BTK szakjait több TTIK-s és JGYPK-s szakkal szakpárban is meghirdetjük. A teljes kínálat a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban lesz megtekinthető.

Tanári képzéseink 2-4 féléves részidős tanári mesterképzés formájában is elvégezhetők.

Csak részidős tanári mesterképzés formájában végezhető: Filozófiatanár (2-4 félév) • Pedagógiatanár (2 félév)

2 féléves szaktanári képzések: Angol nyelv és kultúra szaktanára • Francia nyelv és kultúra szaktanára • Latin nyelv és kultúra szaktanára • Magyar nyelv és irodalom szakos szaktanár • Német nyelv és kultúra szaktanára • Olasz nyelv és kultúra szaktanára • Orosz nyelv és kultúra szaktanára • Spanyol nyelv és kultúra szaktanára • Szerb és nemzetiségi szerb nyelv és kultúra szaktanára • Történelem szaktanár

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI

ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR

Az ETSZK induló képzései a 2026/2027-es tanévben:

Alapképzések:

Ápolás és betegellátás alapszak (ápoló, mentőtiszt, szülésznő, illetve gyógytornász szakirány, 8 félév) • Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak (dentálhigiénikus, illetve védőnő szakirány, 8 félév) • Szociális munka alapszak (7 féléves, duális formában is) • *Orvosi diagnosztikai analitikus alapszak (radiográfia szakirány, 8 félév)

Mesterképzések:

Kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterképzési szak (geriátriai szakápoló; intenzív szakápoló;

perioperatív szakápoló; közösségi szakápoló; sürgősségi szakápoló; extrakorporális szervtámogató specializáció) • Egészségügyi menedzser mesterképzési szak • Fizioterápia mesterképzési szak • Okleveles szakvédőnő mesterképzési szak (kórházi szakvédőnő; család- és nővédelmi szakvédőnő; területi szakvédőnő; ifjúsági szakvédőnő) • Szociális munka mesterszak (klinikai szociális munka szakirány) • Szociálpolitika mesterképzési szak

Szakirányú továbbképzések: Gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó (4 félév)

*Az Orvosi diagnosztikai analitikus szak radiográfia szakirány indítása tervezett, bővebb információt a felvételi időszakban olvashat a honlapunkon.

FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR

A FOK induló képzései a 2026/2027-es tanévben:

Nappali tagozat:

Fogorvos osztatlan mesterképzési szak (10 félév – magyar és angol nyelven)

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

A GTK induló képzései a 2026/2027-es

tanévben:

Alapképzések:

Gazdálkodási és menedzsment (magyar nyelven, távoktatásban is) • Gazdálkodási és menedzsment (angol nyelven, EFMD Accredited Programme) • Kereskedelem és marketing • Pénzügy és számvitel • Turizmus-vendéglátás (magyar és angol nyelven)

Mesterképzések:

Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (angol nyelven) • Marketing • Pénzügy • Vállalkozásfejlesztés

Felsőoktatási szakképzések:

Gazdálkodási és menedzsment • Kereskedelem és marketing (logisztika szakirány) • Kereskedelem és marketing (marketingkommunikáció szakirány) • Pénzügy és számvitel (pénzintézeti szakirány) • Pénzügy és számvitel (vállalkozási szakirány)

Szakirányú továbbképzések:

Business Coach • Gyógyszerész-közgazdász • Jogász-közgazdász • Mérnök-közgazdász BSc alapdiplomára • Mérnök-közgazdász MSc alapdiplomára • Orvos-közgazdász

GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR

A GYTK induló képzései a 2026/2027-es

tanévben:

Osztatlan mesterképzés:

Gyógyszerész (10 félév magyar és angol nyelven, nappali)

Mesterképzés:

Gyógyszerfejlesztési kutatásmenedzsment (4 félév, levelező)

Szakirányú továbbképzés:

Klinikai kutatási menedzser (CRM, 2 félév, levelező)

JUHÁSZ GYULA

tanévben:

Alapképzési szakok:

Edző • Germanisztika (német nemzetiségi szakirány) • Gyógypedagógia (értelmileg akadályozottak pedagógiája; tanulásban akadályozottak pedagógiája; logopédia)

Képi ábrázolás (festészet; grafika; képregény, illusztráció; építészeti síküveg; épület és díszítő kerámia) • Közösségszervezés (ifjúsági közösségszervezés, kulturális közösségszervezés, humánfejlesztés) • Mozgóképkultúra és médiaismeret • Óvodapedagógus • Rekreáció és életmód • Szakoktató (műszaki szakoktató) • Szlavisztika (szlovák nemzetiségi szakirány) • Szociálpedagógia • Tanító • Tanító – nemzetiségi tanító (német, román, szlovák) • Újlatin nyelvek és kultúrák (román nemzetiségi) • Zenekultúra (jazz– zene, kóruskultúra, zenei informatikus, zenei popkultúra)

Mesterképzési szakok:

Alkalmazott nyelvészet • Andragógia • Angol nyelvoktató (angol nyelven) • Emberi erőforrás tanácsadó • Kisebbségpolitika • Közép-Európa tanulmányok • Közösségi és civil tanulmányok • Kulturális mediáció • Mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő • Művészeti instruktor (zeneművészet, vizuális művészet • Human Resource Counselling (angol nyelven)

Osztatlan tanári szakok:

Ének-zene tanár • Hon- és népismeret szakos tanár • Könyvtárostanár • Német és nemzetiségi német nyelv és kultúra tanára • Vizuáliskultúra-tanár • Román és nemzetiségi román nyelv és kultúra tanára • Szlovák és nemzetisé-

GYTK

Klinikai kutatási munkatárs (CRA, 2 félév, levelező

Klinikai vizsgálati koordinátor (CTC, 2 félév, levelező)

Gyógyszerismertető szakirányú továbbképzés

2 félév (levelező)

Gyógynövény tanácsadó szakirányú továbbképzés 2 félév (levelező)

gi szlovák nyelv és kultúra tanára • Technikaés tervezés-tanár • Természettudománykörnyezettan tanár • Testnevelő tanár

Felsőoktatási szakképzések:

Gazdaságinformatikus • Mérnökinformatikus (rendszergazda) • Programtervező informatikus (fejlesztő) • Televíziós műsorkészítő

Szakirányú továbbképzések:

a mérlegelő gondolkodás, információs tudatosság, szövegértelmezés és szövegalkotás tanítása pedagógus-szakvizsgára felkészítő • egészségfejlesztő mentálhigiénikus pedagógusszakvizsgára felkészítő • egészségfejlesztő mentálhigiéné • gyakorlatvezető mentortanár pedagógus-szakvizsgára felkészítő • gyakorlatvezető és mentortanító pedagógusszakvizsgára felkészítő • gyakorlatvezető, mentorpedagógus az iskoláskor előtti nevelés és gondozás intézményeiben szakterületen pedagógus-szakvizsgára felkészítő • idegen nyelvi szakmai kommunikátor • ifjúsági tanulmányok • kollégiumi nevelő • multikulturális nevelés pedagógusa • nyelv- és beszédfejlesztő szakterületen pedagógus-szakvizsgára felkészítő • roma integrációs tanulmányok pedagóguszszakvizsgára felkészítő • stíluskommunikátor • szaktárgyak oktatása idegen/nemzetiségi nyelven • zenei mediáció • állampolgári ismeretek pedagógus-szakvizsgára felkészítő • ének-zene pedagógus szakvizsgára felkészítő

MÉRNÖKI KAR

Az MK induló képzései a 2026/2027-es

tanévben:

Alapképzések:

Agrár képzési terület:

Élelmiszermérnöki szak • Mezőgazdasági és

élelmiszeripari gépészmérnöki szak

Műszaki képzési terület:

Gépészmérnöki szak • Gépészmérnöki szak békéscsabai képzőhellyel • Gépészmérnöki szak orosházi képzőhellyel • Ipari termék- és formatervező mérnöki szak • Mechatronikai mérnöki békéscsabai képzőhellyel •Mechatronikai mérnöki szak • Műszaki menedzser szak

Mesterképzések:

Agrár képzési terület: Élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnöki szak • Élelmiszermérnöki szak • Táplálkozástudományi szak Műszaki képzési terület: Gépészmérnöki szak • Logisztikai mérnöki szak • Mechatronikai mérnöki szak • Műszaki menedzser szak

MEZŐGAZDASÁGI KAR

Az MGK induló képzései a 2026/2027-es tanévben:

Alapképzések:

Agrár- és üzleti digitalizáció alapképzés • Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzés • Mezőgazdasági mérnöki alapképzés • Mezőgazdasági mérnöki alapképzés angol nyelven • Vadgazda mérnöki alapképzés

Mesterképzés:

Környezetgazdálkodási agrármérnöki mesterképzés • Növényorvosi mesterképzés • Természetvédelmi mérnöki mesterképzés • Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzés

Felsőoktatási szakképzések:

Gyógy- és fűszernövények felsőoktatási szakképzés • Ménesgazda felsőoktatási szakképzés • Mezőgazdasági felsőoktatási szakképzés

Szakirányú továbbképzések:

Fenntartható precíziós kertészeti szakmérnök/ szakember szakirányú továbbképzés • Gyógy- és fűszernövény-termesztő és -feldolgozó szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzés • Hivatásos lótenyésztő szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzés • Mezőgazdasági értékbecslő szakmérnök/szaktanácsadó szakirányú továbbképzés • Növényvédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzés • Precíziós agrárgazdálkodási szakmérnök/ szakember szakirányú továbbképzés • Vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök/ szakirányító szakirányú továbbképzés

SZENT-GYÖRGYI ALBERT ORVOSTUDOMÁNYI KAR

A SZAOK induló képzései a 2026/2027-es tanévben:

Nappali tagozat:

Általános orvos szak (12 félév, egységes osztatlan képzés keretében magyar, angol és német nyelven)

Szakirányú továbbképzések:

SZAOK

Angol egészségtudományi szakfordítótolmács

Angol egészségtudományi szaknyelvi kommunikátor

TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR

A TTIK induló képzései a 2026/2027-es tanévben:

Alapképzési szakok (BSc) nappali és levelező tagozaton (természettudományi, informatikai és műszaki képzési terület):

Biológia* • Fizika* • Földrajz* • Földtudományi* • Kémia • Matematika* • Gazdaságinformatikus • Mérnökinformatikus • Programtervező informatikus* • Biomérnöki (magyar és angol nyelven is) • Fizikus-mérnöki • Környezetmérnöki* • Molekuláris bionika mérnöki • Üzemmérnök-informatikus (BProf) • Vegyészmérnöki • Villamosmérnöki *levelező tagozaton is indul Osztatlan kétszakos tanárképzés: kizárólag nappali tagozaton (pedagógusképzési terület): Pl. biológiakémia, fizika-matematika, földrajz-történelem, informatika (digitális kultúra)-matematika, stb.

A tanárképzéssel kapcsolatos hírek, hasznos információk az SZTE Tanárképző Központ honlapján is megtalálhatóak.

Osztott részidős tanári mesterképzés: Az SZTE osztott részidős tanári mesterszakokat is meghirdet. Ezek a 2-4 félév hosszúságú, korábbi diplomákra épülő tanárképzések a www.felvi.hu oldalon a négy tanárképző kar szakkínálatában találhatók, a meghirdetett mesterképzések között.

A TTIK által hirdetett szakok:

Biológiatanár • Fizikatanár • Földrajztanár

• Informatikatanár (digitális kultúra tanár)• Kémiatanár • Matematikatanár

Ezek a képzések többségében levelező tagozaton érhetők el.

Mesterszakok (MSc) nappali tagozaton (természettudományi, informatikai és műszaki képzési terület):

Alkalmazott matematikus • Biológus

• Biomérnöki • Csillagász • Fizikus • Fotonikai mérnök • Földtudomány • Gazdaságinformatikus • Geográfus • Geoinformatika • Info-bionika mérnöki

• Környezetmérnöki* • Matematikus • Mérnökinformatikus • Molekuláris biológia

• Programtervező informatikus* • Vegyész • Vegyészmérnöki

A műszaki képzési terület alap- és a mesterszakjai az SZTE Mérnöki Karával együttműködésben valósulnak meg.

A *-gal megjelölt képzések levelező tagozaton is indulnak.

IMPRESSZUM: Szegedi Tudományegyetem felvételi tájékoztató kiadványa a 2026/2027-es tanévre.

KÉSZÍTETTE: SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság

FELELŐS KIADÓ: Prof. Dr. Rovó László rektor

NYOMDA: Innovariant Nyomdaipari Kft. (Algyő)

ZÁRD A NYARAT

SZTE Felvételi

SZTE Felvételi

SZTE Felvételi szte.uni

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.