Azt mondják, vasárnap van ma. Mindegy, menjünk ki a mezőre, a hegyoldalba bolyongani, mint tegnap s tegnapelőtt.
Látod, milyen szép a falunk így messziről?
Kis tarkaság a zöld mezőben, magas, fehér tornyából idefújja a szél a harangszót.
Őszi hálaadás van. Újkenyértörés napja, úrvacsorára mennek ott lent az emberek. Ők is munkájukkal szentelték meg a búzaszemet, s a templomba mennek szentelt kenyéréért.
Nézd, itt a tarlón egy búzakalász, kihullott a kévéből s ittfeledték.
Kibontom apró, barna szemeit, lehántom héját, nézd, kezemben a drága fehér mag, hálaadásnak napja van ma: legyünk mi is egyszerűek s hívők, jer, vegyünk tenyeremből úrvacsorát.
ImaSzerető Istenünk,
Gondviselésed kísért a nyárban. Velünk voltál az útrakelésben, és a megérkezésben. Velünk voltál a közösségi pillanatokban, és velünk a magányunkban. Áldásod kísért a nagy találkozások örömében, és szerető ölelésed erősített, amikor el kellett engednünk szeretteinket. Vigyáztad lépteink, s őrködtél utunk fölött. Hallgattad végig lelkünkből feltörő imáinkat, melyben megannyi kérés, megannyi vágy, megannyi hiány és félelem összefonódott. Erősítettél gyengeségünkben, utat adtál elveszettségünkben, és mindvégig szerettél.
Kevés a szó, jó Atyánk, mely elegendő volna a hálánk kifejezéséhez. Kevés az emberi beszéd, mely felszínre emelné köszönetünket. Így minden lélegzetvételkor, szívünk minden dobbanásakor súgjuk Neked: köszönjük. Köszönjük a fényt, az éltetőt.
Köszönjük az esőt, a megtartót. Köszönjük életünket, szeretteinket, családunkat, közösségünket.
Köszönjük gonviselésed.
A hála érzését erősítsd bennünk szüntelen. A tisztán látás képességét add ajándékul. A betegségben légy az erőforrásunk.
A félelmeinket oldd fel szereteteddel. Tartsd meg életünket, vezess a jó irányába, és őrízd napjainkat mindenkoron. Ámen.
►Péterfi Ágnes
Gondolatok a hálaadás bibliai
teológiájáról
A hálaadás jelentőségéről minden időben előszeretettel beszél az Istenben hivő ember. Őszi hálaadás ünnepéhez közeledve azonban felértékelődik a hálaadás jelentése és szerepe életünkben. Miért fontos hálásnak lenni? Mikért kell hálát adnunk? Van-e valamilyen egzisztenciális hatása annak, ha az ember szüntelenül az Isten iránti hálában éli életét? A hálaadás bibliai teológiáját vizsgálva választ kaphatunk a fentebbi kérdésekre, és a hála személyes jelentőségét is megérthetjük. Nem szabad viszont elfeledünk, hogy mindez csupán elmélet mindaddig, amíg valósággá nem válik a saját életünkben. A hálát leginkább megérteni akkor lehet, ha megélni, megérezni igyekszünk azt.
Hála az Ószövetségben:
A hálaadás központi szerepet
játszik Izrael kultuszában, valamint jelentősége összeforrt az emléke-
zéssel és a szövetségi hűséggel. Az izraeliták a hálát elsősorban rituális áldozatokkal és zsoltárokkal fejezték ki. Ez nemcsak egyéni, hanem közösségi volt, gyakran nyilvános dicsőítés, amely liturgikus áldozatok formájában nyilvánult meg. A hálaadás különböző formáinak megértéséhez a következőkben (előfordulási számuk sorrendjében) megvizsgáljuk azokat a héber kifejezéseket, amelyeket az Ószövetség írói használtak a hálával kapcsolatban.
A בָּרַךְ (barak)
327 alkalommal fordul elő az Ószövetségben, jelentése: magasztalni, áldani. A barak-ot bár sokszor „áldás”-nak fordítják, jelentése közelebb áll Isten magasztaláshoz, dicséretéhez. Különleges jellege, hogy kétirányú hálát foglal magába. Egyrészt magába foglalja Isten szeretetét és áldását az emberek felé. Ilyen például Ábrahám megáldása (1Móz 12).
Másik szempontból pedig egy olyan imádatot jelent, amely magába foglalja az Isten nagyságának elismerése okán megszületett, iránta érzett alázatot. Ebből következőleg a fogalom utal a meghajlásra vagy a letérdelésre. A barak mint a hálateltség létállapota arra a felismerésre épül, hogy minden Isten szeretetéből történik, és minden Őhozzá vezet. Jó példa ennek a létállapotnak a körülírására a Zsolt 103,1:
„Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!”
A זָכַר (zakar)
222 alkalommal fordul elő, jelentése emlékezni, megemlékezni, felidézni. A fogalom gyakori esetben arra utal, hogy Izráel népének elmékeznie kell Isten múltbéli tetteire, és ebből kifolyólag hála születik meg bennük. A zakar hangsúlyozza Isten szövetségi hűségének, múltbeli szeretete és gondviselése felidézésének fontosságát, mint a hálaadás motivációját az emberek számára. Ilyen például, amikor Mózes arra hívja a népet, hogy hálával emlékezzenek arra, hogy hogyan szabadította meg őket Isten a fogságból (5Móz 8,2).
A zakar szorosan összekapcsolódik a Pészah ünnepével, amely az Egyiptomi kivonulás és szabadulás ünnepe (2Móz 12). A fogalom ugyanakkor Isten emlékezését is magába foglalja, amellyel a megkötött szövetségre és a népének megáldására emlékszik. A szövetség kontextusában tehát hála és hűség kettős értelemben: amikor Isten emlékezik, az azt jelenti, hogy hűséges ígéreteihez, szereti és gondot visel gyermekeire; amikor Izráel emlékezik, az azt jelenti, hogy az Isten múltbéli cselekedeteiért érzett hálája kulcsfontosságú számára, hogy a jelenben is hűséges maradjon. Mindezeket jól összefoglalja az 5Móz 32,7:
„Emlékezz az ősidőkre, gondold csak át az előző nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, ő majd elbeszéli, a közötted élő véneket, ők majd igazolják.”
A הַלַל (halal) 123-szor jelenik meg az Ószövetségben, jelentése dicsőíteni, dicsérni, ünnepelve magasztali. A halal túláradó dicséretet és hálaadást sugall. Az Isten tetteiért való hála nyilvános kifejezését jelképezi. Ebből származik a Hallelujah kifejezés is, ami azt jelenti, hogy Dicsérjétek az Urat! A halal Isten
jóságát ünnepli. Ennek okán sokszor közösségi hálaünnepként jelenik meg, ahol a nép énekel és hangszerekkel dicséri az Istent. A szó gyakran zsoltáros, ismétlődő formában jelenik meg:
„Dicsérjétek az Urat! Úrnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az Úr nevét! Legyen áldott az Úr neve most és mindörökké! Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az ÚR nevét!” (Zsolt 113, 1–3).
A יָדָה (yadah)
111 alkalommal fordukl elő, jelentése vallomást tenni, hálát adni. Ezt a szót gyakran használják az Isten jóságának és tulajdonságainak elismerése vagy megvallása kapcsán. Isten imádatával és dicsőítésével kapcsolatos szövegkörnyezetekben jelenik meg, elismerve hatalmas tetteit és állhatatos szeretetét. A yadah azonban többet takar, mint a „köszönöm” kifejezés, mivel mélyen kapcsolódik az imádathoz. Gyakran tükrözi az Isten szeretetét elismerő szívbeli hozzáállást.
Ez annak elismerése, hogy minden jó dolog Istentől származik, és ez az elismerés elősegíti az alázat érzését. Ez az érzése gyakran kapcsolódik önvizsgálathoz, a bűnök Istennek való megvallásához és a megbocsátás kéréséhez.
A תּוֹדָה (todah) 32-szer fordul elő az Ószövetségben, jelentése: hálaáldozat, felajánlás, háladal. Egyaránt szóbeli és cselekedetbeli hála, amely gyakran közösségi, istentiszteleti formában nyilvánul meg. A todah hordozza azt a felismerést, hogy az imádságos lelkületű hála a cselekedetekben válik teljessé.
Záró gondolatok:
A hála csendes felismerése, hogy Isten a teremtett világban és gyermekeiben a szeretetét fejezte ki. Megállni a nagy világmindenség működésének csodája előtt, és hálát adni azért, hogy mindennek részesei lehetünk. Hogy bennünk és általunk is történik. Hogy Isten szeretete személyes megtapasztalás. A hálaadás személyes megélés kell legyen. Nem tud helyettünk más: szüleink, nagyszüleink, vagy a lelkészünk közbenjárni. A hála az a létállapot, amelyben önmeghatározásunk része, hogy Istennel személyes kapcsolatunk van, amelyet legfőbbképpen úgy nyilváníthatunk ki, ha a mindennapi életünk cselekedetei által bizonyítjuk hozzátartozásunkat.
►nagy norbert
Egyletes nyár
Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei nyár is telve volt megannyi programmal és tevékenységgel, s igyekeztünk bölcsen megélni a lehetőségeket. Néhányan az Egyetemes Egyházunk által megszervezett Várfalvi gyermektáborokban önkénteskedtünk, majd az egyházközségünk szervezésében zajló gyermektáborban segítettünk.
Számunkra mindig öröm részt venni ezekben a táborokban, melyek tanítanak az alkalmazkodásra, a figyelemre, valamint a gyermekekkel való együttlét, és a játékok levezetése során a kommunikációs készségünk is fejlődik.
Július végén napi rendszerességgel kezdtük el a próbákat, és készültünk az Odfie által megszervezett Artz Összművészeti fesztiválra.
Az Artzon való részvétel idén is különleges élmény volt. Ismerkedni, barátkozni, régi arcokkal találkozni mindig nagy öröm és áldás is egyben. A hangulatot, az együtt imádkozást és éneklést sem a roszsz idő, sem az eső nem rontotta el. Megtanultuk, hogy ha együtt
vagyunk, az önmagában ajándék és öröm, s ennek ajándékát a rossz idő sem veheti el tőlünk. Sokat voltunk együtt: voltak hosszú beszélgetések, bulik, istentiszteleteken való részvétel.
Díjak az ArtZ – ODFIE Összművészeti találkozóról:
•Színjátszás kategóriában első díjat nyert a csapat.
•László Csongor elnyerte a legjobb férfi főszereplő díjat
•Versmondás kategóriában Király Ármin első díjat nyert.
•Slam poetry kategóriában Zoltán Nagy Etele különdíjban részesült.
A nyarat a búcsúzással zártuk: megköszöntük és elköszöntünk azoktól a 12.osztályos diákoktól, akik idén ősszel megkezdik egyetemi tanulmányaikat. De, nem búcsúztunk el, hiszen az egylet az a csapat, ahova mindig várjuk régi társainkat.
Az újnak örömével, lendülettel és derűvel indítjuk ezt az évet. Reméljük az idei konfirmadusok közül sokan fognak csatlakozni hozzánk, hogy ők is megérezzék: ide tartozni hatalmas ajándék.
►seDfie
Nőszövetségünk életéből
Nőszövetségünkben a téli hónapok a szeretetvendégségek szervezésével, sütemények készítésével, valamint a házilaska készítésével telnek. Fontos alkalmak ezek, melyeknek köszönhetően erősődhetünk hitben, és az áldott találkozások örömében.
A nyár, idén is a Köri Közgyűléssel kezdődött, idén a kálnoki egyházközség adott otthont a rendezvénynek, ahol nem csak az elmúlt év történéseit sikerült átbeszélnünk, de lehetőségünk volt Vargyasi Melinda csodálatos kézimunkáiból, ruházataiból is megtekinteni néhányat.
Nőszövetségünk minden évben képviseli egyházközségünket az Unosz- konferencián, amely idén Kolozsváron volt megtartva összekapcsolva idén a Nők Világtalálkozójával, amelyre külföldről hatvan személy érkezett Kanadától, Indiáig, Kenyáig képviselték otthonukat és közösségüket az aszszonyok. Az Unosz konferencián az erdélyi nőszövetségekből
kétszázharminc személy vett részt. Felemelő látvány mindig a zászlók bevonulása, melyet sokszínű népviseletbe öltözött asszonyok visznek a templomba. Jó volt találkozni a régi és új arcokkal, meghallgatni az értékes előadásokat és jótékonykodni a lókodi idősotthon részére a tombola által, melyre a mi nőszövetségünk is tíz darab kézimunkát adományozott.
Szeptembertől újra indult a nőszövetségi évadunk, melyre szeretettel hívunk és várunk minden nőtestvérünket, aki a nőszövetségért, egyházunkért szeretne tenni az egy istenhit megmaradásáért.
Közeli terveink között szerepel a Lupényi Nőszövetség meglátogatása, mivel ez a testvérkapcsolat már a tizennegyedik évfordulóját ünnepli, s amellyel a szorványban
élő magyar unitárius testvéreinket támogatjuk megmaradásukért vívott harcukban.
Asszonyaink áldozatos munkájáért ez alkalommal is Isten áldását kérem, életükre erőt és egészséget, hogy unitárius közösségeink, nőszövetségünk példa lehessen a következő nemzedék számára.
►VÁncsa csilla, elnök
Szertartások:
A nyár folyamán a következő szertartásokra került sor egyházközségünkben:
Temetési szertartársaink: 2024. június 15. Kovács Magdolna 2024. július 13. Nagy Mária 2024. július 17. Vasvári Dezső 2024. július 31. Pilbát Attila 2024. augusztus 6. Nagy Zoltán 2024. augusztus 14. Szánthó Harrington Anna 2024. szeptember 11. Kovács Irén 2024. szeptember 12. Papp Zoltán (Kovászna) 2024. szeptember 16. Simon Ilona
A gondviselő Isten adjon testüknek csendes pihenést az anyaföld ölén, lelküknek örök üdvösséget, hozzátartozóiknak és családtagjaiknak vigasztalást mennyei szeretéből.
Keresztelési szertartások: 2024. június 15. Boda Csongor és Ács Zsuzsa Rebeka nevű kislányát 2024. június 21. László Tamás Barna és László Andrea Adrienn nevű kislányát 2024. június 29. Martincsek Szabolcs és Ráduly Izabella Arthur nevű kisfiát.
2024. június 29. Sikó Zsolt és Jákó Rebeka Balázs nevű kislányát 2024. július 26. Vasvári Lajos és Mihály Gabriella Lajos nevű kisfiát. 2024. augusztus 4. Péterfy László és Sándor Emőke Zoé nevű kislányát 2024. augusztus 17. Máté Lóránt és Nagy Zelma Leonárd nevű kisfiát 2024. augusztus 24. Bartha Árpád Zsolt és Bartha Máthé Réka Tamara nevű kislányát
2024. szeptember 7. Farkas Ferenc Attila és Farkas Nicoleta Cristina Magor nevű kisfiát. 2024. szeptember 7. Fazakas Szabolcs és Miklós Szabó Réka Áron nevű kisfiát.
A jó Isten áldja meg a gyermekek életét, adjon erőt és egészséget a szülőknek, nagyszülőknek és keresztszülőknek, hogy hitben és szeretetben nevelhessék őket.
Házassági megáldások: 2024. július 6. Róth Tamás és Mester Ágnes
2024. július 6. Jánosi Zsolt Hunor és Szabó Gabriella 2024. július 13. Ács István és Illyés Gyöngyvér 2024. augusztus 16. Szabó Huba és Csillag Renáta 2024. augusztus 17. Berde Béla és Incze Gyöngyvér 2024. augusztus 17. Luka András és Bárdos Erika 2024. augusztus 24. Csorba Csaba és Incze Judit Timea 2024. augusztus 30. Szentpáli Hunor és Bara Beáta
A gondviselő Isten adjon boldog éveket az ifjaknak, áldásával kísérje közös útjukat.
Felhívások:
A türelmesség harangja:
Közösségünk a meglévő harang mellé egy újat öntetett. Köszönjük mindenkinek, aki támogatta.
A gyűjtés folytatódik, bíztatjuk Önöket, ha tehetik járuljanak hozzá, legyen ez is közösségünk nagy megvalósítása.
Kovásznai Unitárius Leányegyházközség:
A Kovásznai Unitárius Leányegyházközségünknek nagy álma egy gyülekezeti ház megvásárlása, ahol közösségi és hitéletét erősítheti, megélheti. Kérjük, hogy támogassa ezt a célt!
Októberi hónap eseményei:
- keddenként 16 óra: Vallás gyerekszemmel, egyházközségi vallásóra
- szerdánként 18 óra: Kórus
- csütörtökön, október 3. és 17., 18 óra: Bibliaműhely
- péntekenként 17 óra: kátéóra, 19 óra: ifjúsági egylet
- vasárnapi iskola, minden istentiszteleti időben
Október 6-án Idősek vasárnapja- ünnepi istentisztelet és szeretetvendégség
Október 13-án Harangszentelő ünnepi istentisztelet
Október 20-án Közgyűlés (11 órától)
Október 26–30. Utrechti testvérgyülekezet látogatása
Október 29–31. Reformáció ünnepe
Hírvivő
Kiadja a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség.
Szerkesztőség: Péterfi Ágnes, Nagy Norbert.
A Hírvivőt digitális, színes formában is megtalálhatják egyházközségünk Facebook-oldalán.
Ha ön is szeretné közzétenni írását, forduljon hozzánk bizalommal. Írásaikat a következő elektronikus postacímre várjuk: sepsiszentgyorgyiunitarius@gmail.com
A cikkek tartalmáért a szerzők felelnek. A Szerkesztőség a lapban megjelenő cikkek tartalmával szemben semleges marad.