Uth guide v0

Page 1

1


2

HELLO TEREPFUTÓ! “Május 23-án és 24-én első alkalommal rendezzük meg a Salomon Ultra-Trail Hungary® TEREPFUTÓ ESEMÉNYT. A verseny rendezőjeként büszkén üdvözlöm a 19 nemzet 450 futóját, akik rajthoz állnak. Megpróbáltunk olyan útvonalat kijelölni nektek, ami nemcsak nehéz, de szép is. RemélJÜK, jól foGJÁTOK magaTOKAT érezni, és jövőre is velünk futTOK majd!”

CSANYA


3


4

A VERSENYKÖZPONTRÓL A versenyközpontot az arany jános általános iskola tornatermben találod majd meg. Az iskola a VÖRÖSMARTY UTCA - Arany jános utca sarkánál lévő bejáraton keresztül közelíthető meg. EGYÉNI FRISSÍTŐ A 111 KILOMÉTERES TÁVON indulók találnak a rajtcsomagjukban egy tasakot és egy másik rajtszámot is. Ha szeretnél egyéni frissítőt küldeni a pilisszentlászlói pontra (71km), akkor pakolj ebbe a tasakba, tedd bele a csomag piktogramos rajtszámot és add le a csomagleadásnál. AZ 52 KIlométeres távon indulóknak nem viszünk ki egyéni frissítőt. CSOMAGMEGŐRZÉS Bízd ránk csomagod, míg az ösvényeket járod! A csomagmegőrző 23-án 14 Órakor nyit és május 24-én 21 órakor zár. EXPO Május 23-án 14 órától vár a Sarkcsillag futóbolt Salomon termékek szinte teljes kínálatával. Helyet biztosítunk még az Istria100, a Lemkowyna Ultra Trail ÉS a Jahorina Ultra Trail KIÁLLÍTÓINAK IS. Rajtcsomag felvétel A rajtcsomag felvételhez hozd magaddal fényképes igazolványod, az időmérő chip letéti díját (5000 HUF) és a kötelező felszerelésed is.

rajtcsomag FELVÉTELRE AZ ALÁBBI IDŐSZAKOKBAN VAN LEHETŐSÉG UTH 111 és UTH 52: május 23., 14:00 – 23:00 UTH 52: május 24., 06.30 – 07:45 MASSZÁZS Futás után jól fog esni! Az ingyenes masszázshoz célbaérés után jelentkezz be a masszőröknél. Célkaja. Verseny után meleg étellel várunk. Az ételkiosztáshoz a rajtszámod szükséges. Célkaja Verseny után meleg étellel várunk. Az ételkiosztáshoz MINDÖSSZE a rajtszámod szükséges. PARKOLÁS SZENTENDRÉN A Belvárosban hétvégén is fizetni kell a parkolásért, 9:00 és 20:00 között. Figyelj hova parkolsz, nehogy kellemetlen meglepetés érjen amikor visszaérsz a kocsidhoz! A PARKOLÁSRÓL ÉS A KÖZLEKEDÉSRŐL HONLAPUNKON OLVASHATSZ RÉSZLETESEBBEN.


5

www.mapbox.com

2

VERSENYKÖZPONT ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

RAJT ÉS CÉLTERÜLET LÁZÁR CÁR TÉR

FUTÁS ÚTVONALA SZENTENDRÉN BELÜL


6

VERSENY ELŐTT IDŐREND, PROGRAM 2015.05.23., SZOMBAT 07:00 – 08:45 Salomon Citytrail™ Szentendre rajtcsomag felvétel 09.00 - Salomon Citytrail™ Szentendre Rajt 09:00 – 10:45 Salomon Kids-Trail® Szentendre rajtcsomag felvétel 10:00 – Salomon Citytrail™ Szentendre pályazárás 11:00 – 13.00 Salomon Kids-Trail® Szentendre rajtok 30 percenként 14:00 – 23.00 Salomon Ultra-Trail® Hungary 111 és 52 rajtcsomag felvétel 24:00 – Salomon Ultra-Trail® Hungary 111 rajt 2015.05.24., VASÁRNAP 08:00 - Salomon Ultra-Trail® Hungary 52 rajt kb. 10:00 első Salomon Ultra-Trail® Hungary 111 célbaérkező kb. 13.00 első Salomon Ultra-Trail® Hungary 52 célbaérkező 16:00 – Salomon Ultra-Trail® Hungary 52 szintidő vége 20:00 - Salomon Ultra-Trail® Hungary 111 szintidő vége A Salomon Ultra-Trail® Hungary 111 és 52 TÁVJÁNAK eredményhirdetésÉRE 20:00-kor a célban, szentendre város polgármesterének köszöntője után KERÜL SOR. IDŐMÉRÉS Az UTH 111 és 52 TÁVJAIn chipes időmérést használunk majd. A chip letéti díja 5000 Ft, melyet átvételkor, a rajtcsomag felvételnél kell letétbe helyezned. Pontos összeget kérünk, 1 darab 5000 Ft-os bankjegyet hozz magaddal. A letéti díjat a chip leadása után a célban kapod majd vissza. FIGYELEM! A versenyen új időmérő rendszert alkalmazunk majd. A chipet egy nagyon könnyű, kényelmesen viselhető műanyag karóra formájában fogod magaddal vinni. ezt az órát az ellenőrző pontokon kell az időmérő dobozhoz hozzáérinteni. a crew segíteni fog benne. ONLINE EREDMÉNYEK A chipes időmérésnek hála, barátaid online tudják majd követni, merre jársz. A 111-es távon 5, az 52-es távon 3 ponton kerülnek majd fel az eredményeid, SZINTE AZONNAL A VILÁGHÁLÓRA, amint becsekkolsz a ponton, illetve a célba érsz. AZ ONLINE EREDMÉNYEKET A WWW.ULTRATRAIL.HU/LIVE OLDALON TEKINTHETED MEG CHEck IN AZ UTH rajtOK előtt 15 perccel MÁR várunk a rajtzónába. A versenyen csak akkor indulhatsz, ha becsekkolsz a rajtnál. HA EZT ELMÚLASZTOD, ÚGY TEKINTJÜK, HOGY NEM VAGY A RÉSZTVEVŐK KÖZÖTT. KERÉKPÁROS FELVEZETÉS ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A RAJT UTÁN A BALESETEKET ELKERÜLJÜK, az első 1500 méteren KERÉKPÁROS FELVEZETÉS LESZ. A FELVEZETŐ KERÉKPÁROST TILOS MEGELŐZN.


7

111KM FRISSÍTŐPONTOK ÉS SZINTIDŐK FRISSÍTŐPONT

TÁV (KM)

SZINTEMELKEDÉS (M)

SZINTIDŐ

Szentendre Lajos-forrás (folyadék) Dobogókő Klastrompuszta (folyadék) Pilisszentlélek Pilismarót Dömös (folyadék) Lepence Pilisszentlászló Visegrád (folyadék) Pap-rét Szentendre

0 10,6 22,7 31,7 39,8 47,4 57 67,8 73,7 82,8 92,9 111,4

0 497 1106 1337 1687 1820 2290 2803 3083 3134 3661 4083

3:45 8:20 13:00 16:35 20:00

PILISSZENTLÉLEK 324 m

699 m LAJOSFORRÁS 452 m

PILISSZENTLÁSZLÓ 390 m

03:45 KLASTROMPUSZTA 352 m

0 KM

DÖMÖS 177 m

LEPENCE 164 m

57

67,8

PAP-rÉT 339 m

13:00

16:35 VISEGRÁD 130 m

PILISMARÓT 134 m

111 KM

08:20

10,6

39,8

31,7

22,7

47,4

73,7

82,8

92,9

52KM FRISSÍTŐPONTOK ÉS SZINTIDŐK FRISSÍTŐPONT

TÁV (KM)

SZINTEMELKEDÉS (M)

SZINTIDŐ

Szentendre Lajos forrás (folyadék) Pilisszentlászló Visegrád (folyadék) Pap-rét Szentendre

0 10,6 15,6 24,7 34,8 53,3

0 497 502 553 1080 1502

2:20 5:20 8:00

LAJOSFORRÁS 452 m

PILISSZENTLÁSZLÓ 390 m

PAP-rÉT 339 m

10:20

13:20 VISEGRÁD 130 m

0 KM

52 KM 16:00

10,6

15,6

24,7

34,8

A folyadékpontokon víz, izotóniás ital és kóla, A frissítőpontokon PEDIG víz, izotóniás ital, kóla, sós és édes kekszek, csokoládé, banán, alma, olívabogyó, aszalt gyümölcs, kenyér és sajt lesz. Pilisszentlászlón EZEN KÍVÜL zöldséglevest IS kapHATSZ.


8

SALOMON ULTRA-TRAIL® HUNGARY 111 HIVATALOS RAJTLISTA

Hollósi

Balázs

1986

AUT

Horváth

Bálint

1981

HUN

Razvan

1976

ROU

Ábrahám

Pál

1975

HUN

Ionescu

Balázs

Krisztina Eszter 1990

HUN

Ispánki

Zoltán

1970

HUN

Bálits

Éva

1966

HUN

Jakus

Béla

1971

HUN

Bán

Péter

1968

HUN

Jałocha

Mieczysław

1967

POL

Péter

1978

HUN

Bangó

Gedeon

1975

HUN

Kádár-Csoboth

Barta

László

1971

HUN

Kalányos

József Joe

1975

HUN

Bartakovics

Balázs

1982

HUN

Kárpáti

József

1962

HUN

Báthory

Bencel

1995

HUN

Kiss

Attila

1969

HUN

Paweł

1983

POL

Becher

Ákos

1974

HUN

Klojzy

Benkič

Simon

1976

SLO

Koltai

Dániel

1979

HUN

Besenyei

József

1969

HUN

Koós

Krisztián

1973

HUN

Biriki

Attila

1974

HUN

Korab

Robert

1970

POL

Zsolt

1974

HUN

Biró

László

1967

HUN

Kosztolányi

Bognár

Viktor

1971

HUN

Kovács

Pisti

1978

HUN

Bóla

Emília

1975

HUN

Kovács

Árpád

1966

HUN

Bonelli

Dino

1966

ITA

Kovács

Dániel

1988

HUN

Edit

1976

HUN

Börcsök

András

1961

HUN

Kovács

Buday

Péter

1974

HUN

Kozma

Ferenc

1968

HUN

Burdin

Fabrice

1973

FRA

Kreber

Domagoj

1982

CRO

Ciravegna

Ernesto

1966

ITA

Krysik

Marcin

1988

POL

Marton

1973

HUN

Csáki

Károly

1978

ROU

Kucsera

Császár

Tamás

1968

HUN

Kulcsár

Lajos

1971

HUN

Csernus

Brigitta

1977

HUN

Kupsza

András

1978

HUN

Csordás

Csaba

1970

HUN

Kuris

Oszkár

1963

HUN

András

1980

HUN

Cummings

Andrew

1987

GBR

Kurucz

Czaltig

Zsolt

1974

HUN

Kuti

Balazs

1980

HUN

Czibók

Ágnes

1975

HUN

Laczkó

István

1976

HUN

Deák

Benjamin

1988

GER

László

Szilvia

1966

HUN

László

1968

HUN

Deák

Andreas

1963

GER

Lázár

Dolgos

György

1961

HUN

Lehoczki

Csaba

1984

HUN

dr. Szabó

Balázs

1970

HUN

Leskovics

Andi

1968

HUN

dr. Való

Viktor

1978

HUN

Lévai

Róbert

1982

HUN

juraj

1976

SVK

Durucz

István

1979

HUN

lihosit

Ébner

László

1968

HUN

Lőrincz

Olivér

1972

HUN

Eckermann

Miklós Márk

1979

HUN

Lovas

Mátyás

1979

HUN

Fejes

Gábor

1967

HUN

Lupu

Stefan Tiberiu

1983

ROU

Zbigniew

1970

POL

Fekete

Dániel

1978

HUN

Mamla

Fridrih

Bálint

1980

HUN

Maruyama

Yuuki

1983

JAP

Fülkorn

Andrea

1963

HUN

Matók

Gyula

1983

HUN

Gaál

Tamás

1975

HUN

Medgyessy

Gergely

1970

HUN

Zoltán

1953

HUN

Gajdzinski

Krzysztof

1987

POL

Mészáros

Gilceava

Sabin

1974

ROU

Michalak

Slawomir

1967

POL

Grdović

Šime

1981

CRO

Mike

Andrea

1973

HUN

Gusztos

Péter

1976

HUN

Mojsak

Wojciech

1971

POL

Michele

1974

ITA

Gyurkó

Péter

1974

HUN

Morosini

Hadam

Jacek

1968

POL

Motoya

Kiyotaka

1972

JAP

Hajduska

Balázs

1975

HUN

Nagy

Tamás

1986

HUN

Halmos

László

1978

HUN

Nagy

Adrián

1981

HUN

Hámory

András

1963

HUN


9

Nagy

Zoltán

1983

HUN

Tóth

Ervin

1974

HUN

Nedjalkov

Balázs

1978

HUN

treuer

márton

1990

HUN

Negrea

Marius

1972

ROU

Tscherny

Florian

1985

AUT

Németh

István

1967

HUN

Varga

Robert

1982

HUN

Németh

Kristóf

1976

HUN

Varga

Juliska

1971

HUN

Németh

Emese

1969

HUN

Varga

József

1975

HUN

Nowakowski

Mateusz

1991

POL

Varga

Roland

1975

HUN

Nyakas

Gábor

1974

HUN

Varga

Tamás Ervin

1986

HUN

Nyúl

László

1975

HUN

Varjaskéri

Viola

1977

HUN

Olcsák

József

1978

HUN

Vasile

Marian

1976

ROU

Őri

Miklós

1991

HUN

Veres

Gábor

1976

HUN

Őrsi

Anna

1985

HUN

Verőcei

József

1963

HUN

Orsós

János

1985

HUN

Vizi

Tibor

1980

HUN

Oszaczki

Géza

1979

HUN

von Uleniecki

Alexander

1968

GER

Pálinkás

Ferenc

1974

HUN

Wagner

András

1953

HUN

Paliska

Alen

1973

CRO

Wąs

Marek

1974

POL

Papp

Bálint

1981

HUN

Weinber

Ferenc

1965

HUN

Papp

Tünde

1984

HUN

Wojtczak

Blazej

1978

POL

Petresevics

Róbert

1969

HUN

Zádori

Roland

1984

HUN

polgar

levente ioan

1981

ROU

Zagyi

Edit

1979

HUN

Polgár

Pál

1954

HUN

Zakrzewski

Marek

1970

POL

Pop

Bogdan-Ilie

1982

ROU

Żebrakowski

Grzegorz

1970

POL

Posztobányi

Péter

1966

HUN

Zétényi

András

1982

HUN

Pötör

Zoltán

1962

HUN

Zimny

Oskar

1982

POL

Prekopp

Péter

1978

HUN

Żuk

Marek

1980

POL

Priger

István Imre

1988

HUN

Rába

Imre

1983

HUN

Radvánszki

Tamás

1981

HUN

Sajewski

Przemek

1975

POL

Sátorhelyi

Péter

1971

HUN

Schmidt

Norbert

1976

HUN

Skrzysiński

Gniewomir

1981

POL

Sperka

Tamás

1973

HUN

Sroka

Wojciech

1978

POL

Sroka

Lucyna

1978

POL

Sulyok

Enikő

1995

HUN

Szabó

Áron

1986

HUN

Szabó

Judit

1979

HUN

Szabó

Gergely

1982

HUN

Szala

Krzysztof

1985

POL

Száraz

Dénes

1979

HUN

Szigeti

Csaba

1987

HUN

Szilágyi

Brigitta

1973

HUN

Szilágyi

János Döme

1970

HUN

Szőke

Tamás

1970

HUN

Szurmik

Tamás

1977

HUN

TAGAWA

YUKI

1984

JAP

Takács

Krisztián Csipi

1974

HUN

Takács

Zsolt

1978

HUN

Tölli Tamás

Tamás

1976

HUN


10

SALOMON ULTRA-TRAIL® HUNGARY 52 HIVATALOS RAJTLISTA

Dr. Dobránszky

Tamás

1977

HUN

Dr. Tolnai

Gyula

1973

HUN

Zsófia

1966

HUN

Agócs

Róbert

1978

HUN

Druskó

Andrási

Ferenc

1977

HUN

Duronelly

Péter

1971

HUN

Apro

Anna

1988

HUN

Elekes

Réka

1970

HUN

Ari

Balazs

1980

HUN

Engelbrecht

Zoltán

1977

HUN

Dóra

1983

HUN

Babosi

György

1975

HUN

Erdei

Bagyin

Anita

1973

HUN

Erényi

Tamás

1970

HUN

Baksai

Zsuzsanna

1971

HUN

Farkas

Csaba

1978

HUN

Balogh

Péter

1982

HUN

Farkas

Péter

1979

HUN

Zoltán

1972

HUN

Baráth

Krisztina

1984

HUN

Farkas

Baráth

Anette Lora

1971

HUN

Fejes

Imre

1974

HUN

Barić

Ivanica

1993

CRO

Fejes

László

1973

HUN

Bársony

Antal

1974

HUN

Fekete

Tamás

1973

HUN

Ágnes

1975

HUN

Bartnik

Monika

1972

POL

Feketéné Kovács

Béda

Sándor

1969

HUN

Galazka

Andrzej

1967

POL

Belus

Tamás

1980

HUN

Garai

Bálint

1989

HUN

Bene

Krisztián

1970

HUN

Garamvári

Csaba

1968

HUN

Krisztián

1980

HUN

Berta

Gábor

1977

HUN

Gárgyás

Bódis

Lívia

1985

HUN

Gergely

Zsolt

1981

HUN

Böhm

Ferenc

1974

HUN

Giumelli

Pascal

1970

ITA

Bolcskei

Gyorgy

1975

HUN

Góczán

Bettina

1978

HUN

János

1981

HUN

Borbély

Viktor

1975

HUN

Grabarics

Boronkai Kovács

Péter

1978

HUN

Gurbács

Tamás

1978

HUN

Boross

András

1981

HUN

Gyalog

Márta

1973

HUN

Bóta

Barnabás

1976

HUN

Györki

Erika Mónika

1986

HUN

László

1975

HUN

Bozó

Tamás

1987

HUN

Hajnal

Brandstätter

Gábor

1978

HUN

Hajtó

Erika

1977

HUN

Budácsik

Attila

1984

HUN

Halasi

Tamás

1976

HUN

Burai

László

1977

HUN

Harcz

Máté

1986

HUN

Balázs

1968

HUN

C. Szabó

István

1980

HUN

Haypál

Cirkovic

Olivera

1976

SRB

Hegedűs

Ádám

1979

HUN

Csáki Ruszkai

István

1978

ROU

Heino

Juha

1985

FIN

Császár

Szilveszter

1978

HUN

Herczku

Tímea

1985

HUN

Cecília

1983

HUN

Cseh

Gergely Kristóf

1983

HUN

Herr

Cser

Zsófia

1984

HUN

Hiltunen

Tuomas

1969

FIN

Cseresnyés

Gábor

1967

HUN

Hochbauer

Eva

1988

ROU

Csomós

Balázs

1986

HUN

Horváth

Csaba

1978

SVK

Tibor

1971

HUN

Csongrádi

Zoltán

1976

HUN

Horváth

Czakó

András

1981

HUN

Horváth

Zsolt

1980

HUN

Czimmer

Éva

1969

HUN

Ifju

Sándor

1967

HUN

Dabrowski

Jaroslaw

1976

POL

Ilyés

Róbert Sándor

1981

HUN

Norbert

1977

HUN

Dani

András

1969

HUN

Jamrik

Décsy

Gábor

1984

HUN

Jertec

Marko

1982

CRO

Deli

Adrienn

1980

HUN

Jónás

Richárd

1976

HUN

Demeter

Gabriella

1972

HUN

Jüngling

Gábor

1978

HUN

István

1978

HUN

Dén

Edit

1968

HUN

Kaholics

Dévényi

Ildikó

1972

HUN

Kámány

Dóra

1976

HUN

Dobai

Lajos

1970

HUN

Kapás

Gergely

1975

HUN

Dobránszky

Bernadett

1981

HUN

Kelemen

Zoltan

1977

SUI

Dr. Boda

Viktória

1974

HUN


11

Kerekes

Csaba

1982

HUN

Négyes

János

1979

HUN

Keresztes

Csaba

1979

HUN

Néma

Veronika

1977

HUN

Kéri

Annamária

1984

HUN

Németh

Péter

1969

HUN

Kis

Péter

1978

HUN

Németi

Gergely

1976

HUN

Kiss

Krisztina

1983

HUN

Nikolics

Zorán

1996

HUN

Kiss

András

1971

HUN

Orbán

Árpád

1974

HUN

Kiszely

Éva

1975

HUN

Orsós

Szabolcs

1975

HUN

Kollár

Zsuzsanna

1977

HUN

Otrząsek

Krzysztof

1982

POL

Kolozsi

Gyula

1970

HUN

Pál

Balázs

1990

HUN

Komáromi

András Levente

1967

HUN

Palyik

Andrea

1981

HUN

Koós

Tímea

1980

HUN

Panyor

Krisztina

1979

HUN

Kósik

Gábor

1970

HUN

Pap

Ferenc

1971

HUN

Kosztor

Anita

1975

HUN

Papp

D;nes

1958

HUN

Kovács

István

1983

HUN

Partyka

Andrzej

1979

POL

Kovács

László

1979

HUN

Paska

Richárd

1987

HUN

Kovács

László Zsolt

1966

HUN

Penzes

Nandor Mihaly

1983

ROU

Kovács

Péter

1980

HUN

Pető

Krisztina

1974

HUN

Kowalski

Piotr

1990

POL

Pikler

Tamás

1976

HUN

Křížová

Petra

1980

CZE

Pikó

Attila

1961

HUN

Kruk

Sławomir

1963

POL

Pintér

Márió

1969

HUN

Krypczyk

Michał

1970

POL

Pintér

Ferenc

1970

HUN

Krypczyk

michał

1970

POL

Pistyur-Kocsis

Ágnes

1982

HUN

Kummer

Bálint

1979

HUN

Podsadni

Dominika

1982

POL

Laitervo

Tommi

1980

FIN

Podsadni

Paulina

1987

POL

László

Veronika Katalin

1989

HUN

Polacsek

Zsolt

1981

HUN

László

Valéria Zita

1986

HUN

Pozderka

Gábor

1974

HUN

Lázin

Erich

1977

HUN

Prestage

Courtney

1988

NZL

Lennie

Matthew

1988

GER

Prokaj

Mária

1970

HUN

Lévay

Örs

1966

HUN

Rabi

Miklós

1975

HUN

Lévay

László

1966

HUN

Rácz

Péter

1977

HUN

Levkin-Plyshevsky

Dimitri

1976

CZE

Rácz

Tibor

1972

HUN

Loncsák

András

1972

HUN

Radványi

Zoltán

1975

HUN

Lukács

Ádám

1983

HUN

Rédl

Attila

1979

HUN

Maklári

Gábor

1982

HUN

Redlowska

Bozena

1976

POL

Małyszko

Mariusz

1972

POL

Reiman

Katalin

1960

HUN

Marczis

Dávid

1991

HUN

Rohoska

Lajos

1958

HUN

Markovics

Győző

1985

HUN

Roskovics

Marianna

1969

HUN

Marton

Ádám

1981

HUN

Roskovics

Miklós

1970

HUN

Matlák

Tamás

1961

HUN

Sanchez-Jankó

Melinda

1980

HUN

Mészáros

György

1981

HUN

Sanja

Kavaz

1978

BIH

Mészáros

Bálint

1982

HUN

Sarata

Jakub

1987

POL

Milosevic

Jugoslav

1980

SRB

Sarlós dr.

Gyula

1956

HUN

Molnár

Gyula

1987

HUN

Scherer

Ádám

1988

HUN

Morvai

Zoltán

1982

HUN

Schonig

Marton

1977

HUN

Murmann

Oliver

1986

GER

Simonyi

Balázs

1980

HUN

Nader

Karolina

1988

POL

Sinka

Gábor

1974

HUN

Nagy

Sára

1991

HUN

Sinka

Tamás

1979

HUN

Nagy

Rita

1976

HUN

Sinkó

József

1972

HUN

Nagy

Zsuzsanna

1969

HUN

Smirnov

Pavel

1981

RUS

Nedelka

Dalibor

1986

SVK


12

Sram

Gábor

1979

HUN

Tóth

Benedek

1993

HUN

Stachura

Krzysiek

1978

POL

Tóth

Domonkos

1990

HUN

Stanciu

Cosmin

1978

ROU

Tóth

Viktor

1982

HUN

Szabó

Tamás

1974

HUN

Tóth

Balázs

1979

HUN

Szabó

György Vilmos

1988

HUN

Tréfás-Tóth

János

1977

HUN

Szakál

László

1974

HUN

Trippon

Sándor

1976

HUN

Szászi

Tamás

1979

HUN

Turányi-Vadnay

Szabolcs

1977

HUN

Széles

Zoltán

1968

HUN

Turchányi

Emese

1984

HUN

szepessy

áron

1975

HUN

Vancsó

Péter

1982

HUN

Széplaki

Gábor

1977

HUN

Varga

Orsolya

1989

HUN

Szlaukó

Róbert

1979

HUN

Várhelyi

László

1977

HUN

Szlaukó

Gábor

1976

HUN

Varsányi

Ferenc

1971

HUN

Szomjas

Péter

1970

HUN

Vay

Márton

1979

HUN

Szűcs

Attila

1967

HUN

Vedrédi

Imre

1969

HUN

Szűcs

Bence

1991

HUN

Végsö

Attila

1981

HUN

Szymel

Michal

1986

POL

Vincze

Tamás

1972

HUN

Takács

László

1973

HUN

Vykoukal

Jan

1989

CZE

Tarbaj

Péter

1975

HUN

Wardzala

Anna

1948

POL

Telek

Péter

1992

HUN

Witoslawski

Rafal

1971

POL

Tenu

Bogdan

1974

ROU

Żebrakowska

Katarzyna

1974

POL

Teróczki

László

1978

HUN

Tóth

Tünde Tímea

1978

HUN


13

A terepfutás nem tartozik a legveszélyesebb sportok közé, azonban bármikor történhet olyan, amikor szükséged van segítségre. Épp ezért a következő néhány mondatot figyelmesen olvasd végig!

Kötelező felszerelés Az alábbi felszerelések probléma esetén segítségedre lehetnek, így ezek nélkül nem engedünk elrajtolni, sőt, már a rajtcsomag átvételekor kérjük bemutatni! - mobiltelefon, bekapcsolt állapotban - fényképes igazolvány - minimum fél literes víztartály és pohár, vagy minimum fél literes kulacs - fejlámpa, tartalék elemekkel (csak a Salomon UTH 111 résztvevőinek) - kabát a futó méretében Ezen kívül javasoljuk, hogy az alábbiakat is vidd magaddal. - készpénz - váltóruha - napkrém - izolációs fólia A kötelező felszerelést végig magadnál kell tartanod, később felvenni, vagy korábban leadni nem lehet! A hiányos felszerelés kizárást von maga után és valahol a világon egy cica sírni fog.

veszély esetén kérjük , hogy azonnal hívd a 112-es segélyhívó telefonszámot. amennyiben problémád van, értesítsd csanyát a +36 30 9927 862 telefonszámon.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.