BÁTONYTERENYEIEK
Bátonyterenye Város Önkormányzatának ingyenes közéleti havilapja HAMAROSAN VÉGIG NÉGY SÁVON LEHET HALADNI A 21-ESEN
2.
KÉT HELYSZÍNEN TARTOTTAK KÖZMEGHALLGATÁST
4.
2019. június
A MEGYEI ELSŐ OSZTÁLYBAN FOLYTATHATJA A BTC 12. concretemedia.hu
Nagy-Majdon József a Fidesz polgármesterjelöltje Bátonyterenye. Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő arról tájé koztatta lapunkat, hogy a helyi Fidesz szervezet egyhangú döntése alapján a város jelenlegi polgármestere is jelölt lesz az őszi választáson. A politikus hozzátette: a település mostani vezetője két ciklus óta irányítja Bátonyterenyét, mely azóta egyre dinamikusabban fejlődik. Hangsúlyozta: sikerült megszabadulni a szocialisták által felhalmozott hatalmas hitelállománytól, megújultak az oktatási intézmények, a sportcsarnok, továbbá jelentősen csökkent a munkanélküliek száma. Mint mondta hamarosan számos egyéb fejlesztés is elindul majd. Ide sorolta az új ipari terület és kerékpárút létesítését, a zöld város projekt megvalósítását, a kastélypark megszépítését és a kiemelt kormányzati támogatással épülő csokoládégyárat. Becsó Zsolt hozzátette: emellett nagymértékben javult a városkép, sőt augusztustól négysávossá válik a 21-es számú főút is, melyek mind hatalmas eredmények.
Újabb kínai küldöttség járt Bátonyterenyén
Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma Bátonyterenye. Jelentősen viszszaesett a bűncselekmények száma városunkban – közölte a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság. Mint írják: 2010-ben 490 ilyen esetet regisztráltak a településen, 2017-ben 247-et, míg a múlt évben már csak 174-et.
Elindult a csatornahálózat-fejlesztési projekt Bátonyterenye. Jelentős csatornahálózat-fejlesztési projekt indult városunkban, melynek munkaterületét május 31-én adták át, és egyeztetésre került az ütemterv is. A lőszermentesítés és belvízfelmérés után még június hónapban elindulnak a tényleges munkafolyamatok. – A mintegy 750 millió forintos projekt keretei között egyebek mellett Szúpatak is bekapcsolódik a csatornahálózatba, megújul a bányavárosi rendszer és több ipari befektetésre alkalmas önkormányzati terület beépíthetőségét is javítjuk – tájékoztatta lapunkat Bátonyterenye polgármestere.
TISZTSÉGVISELŐK FOGADÓNAPJAI (2019. július) Nagy-Majdon József, polgármester Július 29. (hétfő) 9.00–10.00 óra között Városháza 11.00–12.00 óra között Kisterenyei Ügyfélszolgálati Iroda Csentei út 4. szám CIVILHÁZ (volt Mozgalmi ház) Dr. Lengyel Tamás, jegyző Július 18-án (csütörtök) 9.00–12.00 között a Városházán tartja fogadóóráját. Bátonyterenyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Szomora Sándor minden hónap második hétfőjén 15.00–16.30 között az RNÖ kisterenyei ügyfélszolgálati irodáján (3078 Bátonyternye, Rákóczi út 28.) tartja fogadónapját.
A delegáció tagjai, kiegészülve városunk polgármesterével.
Június 13-án Pekingből érkezett egy újabb kínai delegáció Bátonyterenyére. A vendégeket Nagy-Majdon József polgármester és Lengyel Violetta nemzetközi kapcsolatokért felelős önkormányzati munkatárs fogadta a Városháza dísztermében. A tárgyalás során a lehetséges gazdasági, kulturális, gasztronómiai és oktatási együttműködésről volt szó. Ezt követően közösen megtekintették a kisterenyei csevice forrást és környezetét, illetve a festői szépségű Maconkai-víztározót. Részletes beszámolót következő lapszámunkban olvashatnak majd!
Az első világháború hősei előtt rótták le kegyeletüket Az 1919. május 19-20-án vívott kisterenyei csata hőseire emlékeztek a helyi Vasútállomáson. Az ünnepségen műsorral készült a Palóc Népdalkör, az állami intézmények és a civil szervezetek képviselői megkoszorúzták az ott található táblát, és Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, valamint dr. Sándor Vilmos dandártábornok is elmondta ünnepi gondolatait. 2.
Sándor Vilmos dandártábornok is megosztotta gondolatait a hallgatósággal.
Óriási győzelmet arattak a kormánypártok városunkban is Bátonyterenye. A Fidesz-KDNP pártszövetség nyerte az európai parlamenti választást, a kormánypártok 13 mandátumot szereztek. Orbán Viktor korszakos győzelemnek nevezte a Fidesz-KDNP választási eredményét. - Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk – hangsúlyozta a miniszterelnök. Bátonyterenyén a választók több mint harminchat százaléka vett részt az Európa Parlamenti választáson, ami nem sokkal marad el az országos átlagtól. Városunkban is nagy fölénnyel (52,01%) nyert a Fidesz-KDNP pártszövetség. A Demokratikus Koalíció 20%-ot, az MSZP 8,64%-ot, a Jobbik pedig csupán 7,94 %-ot kapott.