
3 minute read
MTSZ Híradó
„Bükkaljai kőkultúra”- fotópályázat A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fotópályázatot hirdet Bükkaljai kőkultúra címmel. A pályázat aktualitását a 2016-ban elnyert hungarikum cím adja. A „Kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra” egy sajátos tájkarakterre épülő egységes természeti, tájgazdálkodási és kultúrtörténeti rendszer, amely kiemelkedő példát mutat a Magyar Értéktár természeti környezet kategóriájára. A pályázat kiírói olyan fotókat várnak, amelyek megmutatják ennek a tájnak az egyediségét, a kőkultúra meghatározó elemeit, megjelenési formáinak sokszínűségét. Egy pályázó maximum 5 db képpel nevezhet, de egy helyszínről maximum 3 db képet fogadnak el. A digitális utómunka megengedett. A beküldött kép bármilyen digitális formátum lehet, amelynek mérete minimum 6 megapixel, azaz legalább 2100 × 2800 pixeles, felbontása pedig legalább 300 dpi. A pályázaton való nevezés díjmentes. A pályázók csak saját készítésű képekkel nevezhetnek. Ha a pályázat során kiderül, hogy a nevezett képek nem kizárólag a pályázó saját munkái, a pályázó kizárásra kerül az egyesület jelenlegi és jövőbeli pályázataiból. A fotókat a kaptarkoegyesulet@gmail.com ímélcímre várják a szervezők. Beküldési határidő: 2017. május 31. A szakmai zsűri a kivitelezés minősége, az ötletesség, a jó témaválasztás és a kép felhasználhatóságának figyelembevételével az első 3 helyezettet díjazza majd. A fotókiállításra kiválogatott képek készítői szintén jutalomban részesülnek. A zsűri értékelésével párhuzamosan a közönség is szavazhat majd a szervezet Facebook-oldalán, és a 3 legtöbb lájkot begyűjtő kép is díjat kap. A pályázaton részt vevő alkotásokból vándorkiállítást szerveznek, amelynek megnyitójára és a fotósok díjazására a IV. Bükkaljai Mustrán kerül sor június 24-én Cserépfaluban, a „Bükk Déli Kapuja” látogatóközpontban.
A részletes pályázati kiírás a QR-kód segítségével érhető el.
Advertisement
További információ a QR-kód segítségével érhető el.

Elindult a TEKA közösségi oldala A Magyar Természetjáró Szövetség által kibocsátott Természetjáró Kártyával (TEKA) kapcsolatos híreket és érdekességeket ezentúl a legnagyobb közösségi oldalon is nyomon lehet követni a www.facebook.com/tekakartya begépelésével. Aki rendszeresen járja a természetet, annak hamar meg fog térülni a kártya ára, ugyanis országszerte több száz helyen fogadják el. Többek között 20 százalék kedvezmény érhető el vele a MÁVSTART Zrt. jegyáraiból, 30 százalék kedvezmény a MAHART jegyáraiból, valamint 5, 10, illetve 20 százalék kedvezmény országszerte különböző szolgáltatásokból. A 2017-es TEKA díja 4900 forint egy évre, míg az érvényes MTSZ tagszervezeti kártyával rendelkezők számára 1 500 forint. A TEKA-t személyesen lehet igényelni az MTSZ központjában egy nyilatkozat kitöltésével, aláírásával, valamint a kártyadíj megfizetésével. Fotó: MTSZ

Elhunyt a Kékvándor fotósa
Hosszan tartó, súlyos betegség után február 21-én elhunyt Burger
Barna fotográfus. Budapesten született 1965. február 24-én, fényképésziskolát végzett, dolgozott fotóriporterként napilapnál, számos magazinnál, és Orbán Viktor miniszterelnök személyi fotósa is volt. Első albuma 1999-ben jelent meg, azóta kilenc kötetet publikált. 2013–2014-ben a Másfélmillió lépés Magyarországon című ikonikus filmalkotás nyomán bejárta az Országos Kéktúrát. A Kéken szerzett élmények, benyomások rendhagyó albummá álltak össze a Kékvándor című kötetében, amelyet a Magyar Természetjáró Szövetség adott ki 2014-ben, és azóta németül és angolul is megjelent . Utolsó kiállításán az Országos Kéktúrán készült fotóit mutatta be a Budapest Projekt Galériában tavaly nyáron. Burger Barna idén lett volna 52 éves.


Elkészültek a 2017. évi túrabajnokságok kiírásai Az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCSB) és az Országos Természetjáró Tájékozódási Egyéni Bajnokság (OTTEB) mellett a Budapesti Természetbarát Szövetség tájékozódásiverseny-bizottsága is megjelentette az idei kiírását. Az OTTCSB kiírása felsőfokú bajnoki kategóriákat tartalmaz, a középfokú országos bajnokságot (OKTT) 2017-ben is a BTSSZ-TVB írja ki. Az MTSZ versenybizottsága arra kéri – elsősorban – a csapatvezetőket, hogy tartsák be a március 10-ei nevezési határidőt, mert az esetleges kategória-összevonások már az első csapatbajnoki verseny, a március 25-én megrendezésre kerülő Bakancsos Atom Kupa pályakitűzését befolyásolják. Nevezni az i.morocz@chello.hu címen lehet.
A frissített versenynaptár, a bajnoki pontok számításának táblázata, valamint a bajnokságok kiírásai a QR-kód segítségével érhetőek el.
50




30
20




10
Nevezés kizárólag online a www.gerecse50.hu oldalon április 10. éjfélig! A XXXVI. Gerecse 50 teljesítménytúrán mind a kezdők, mind a haladók megtalálják a legtesthezállóbb kihívást.