2 minute read

Ismerjük meg egymást

Ismerjük meg egymást! Ez a mottója annak a portrésorozatnak, amelyet a Tolna Megyei Szakképzési Centrum indított, azzal a céllal, hogy bemutassa kiemelkedő munkát végző oktatóit, valamint tanulóit. A sorozatban megjelent portrékat az alábbi címekhez csatolt linkeken, a www.tmszc.hu oldalon, illetve az adott iskola honlapján olvashatjátok.

A jól elvégzett munka örömére tanít

Advertisement

Vass János több mint két évtizede a Tolna Megyei SZC I. István Szakképző iskola, illetve jogelődjei oktatója, szobafestő, mázoló, tapétázó tanulók gyarapítják ismereteiket a támogatásával.

Immár cukrászmesterként oktatja az Esterházy tanulóit

Kollégák, tanítványok, barátok, ismerősök nemrég azért gratulálhattak Kalocsa Jánosnénak, mert megszerezte a cukrász mester oklevelet.

Nem engedi el a problémákkal küzdő diákok kezét sem

Boros Norbert a kiskereskedelem minden szegletét megjárta, sokat tapasztaltalt szakemberként oktatja a Bezerédj iskola kereskedő tanulóit. Ráadásul saját bőrén érezte, mennyit számít, ahogyan egy diákhoz az iskolában viszonyulnak.

Az iskola nemcsak a tanításról, hanem a közösségről is szól

Zilizi Rozália, a Tolna Megyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium oktatója középiskolai tanulmányait is a dombóvári Apáczai iskolában végezte, majd ott kezdett el tanítani miután megszerezte főiskolai diplomáját.

Szívügye, hogy tanulni is megtanuljanak a diákok

Müller Katalin húsz éve a tamási Vályi Péter iskola pedagógusa, oktatója. Sokat tett azért, hogy az intézmény pályázati projektek révén gyarapodhasson, a diákok a számukra legjobb fejlődési lehetőséget jelentő oktatást kapják meg.

Szeret számokkal dolgozni, tanítani és a gyerekekkel lenni

Dorn Anikó közel negyvenéves pályafutása során a Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolák közül kettőben is letette névjegyét, tanítani Szekszárdon a Bezerédjben kezdett, majd közel két évtized után lakóhelyén, Bonyhádon a Perczelben folytatta hivatása gyakorlását.

Fontos, hogy tudják a gyerekek, hozzá bármilyen problémával fordulhatnak

Több mint húsz éve erősíti a Tolna Megyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola oktatói karát Harsányiné Erményi Zita. Történelmet oktatva igyekszik minél jobban felkelteni a diákok érdeklődését a tantárgy iránt, osztályfőnökként, emberként pedig segíteni őket, bármilyen problémájuk is van.

Meg kell találni, hogy mivel lehet motiválni a gyerekeket

A motivációban és az emberi kapcsolatokban hisz Orsós József, az Ady Endre Technikum és Kollégium gépészet oktatója. Minden bizonnyal ennek tudható be diákjaival való jó kapcsolata.

Egy dunaszentgyörgyi fiatalember komoly tervekkel

Sok jót nyilatkoztak Pál Máté Robinzonról az I. István Szakképző Iskola részéről: az ácsként végzős fiatalember jól tanul, ügyes a szakmájában, a gyakorlati helyén is nagyon dicsérik, készül a Szakma Kiváló Tanulója Versenyre, és a további tervei között szerepel a bádogos szakma megszerzése is.

Tudása gyarapításával alapozza meg a jövőjét

Sebestyén Cintia számára fontos, hogy több lábon álljon, már két szakmája van, most pedig érettségire készül, hogy annak birtokában is tovább fejleszthesse ismereteit. Jövőjét a vendéglátásban szakácsként, majd egy kis étterem tulajdonosaként képzeli el, tervezi. (Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola)

Jó választásnak tartja a Bezerédj István Technikumot

Bár Szénási Szabinának általános iskolai végzősként még nem volt határozott elképzelése a számára ideális szakmát illetően, sikerült jó döntést hoznia, és megtalálta számítását a Tolna Megyei SZC Bezerédj István Technikumban. Most pedig már konkrét tervekkel rendelkezik a jövőjét illetően.