2 minute read

Digitális terepen is jól teljesítet- tek az Ady kadétjai

Digitális terepen is jól teljesítettek az Ady kadétjai

Országos második helyezést ért el a Digital Warriors április 17-18-án megtartott döntőjén a Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium kadét csapata. A Honvédelmi Sportszövetség első CS:GO bajnokságán ötfős gárdák mérhették össze erejüket két – honvéd kadét és profi – kategóriában. Az Ady csapatát 11.H osztályos tanulók, Jákob Kristóf, Jákob Bálint, Bíró Ambrus, Bán Dávid és Pongrácz Attila alkották. Kristóf, a csapat szószólójaként elmondta, a versenyről iskolájukon keresztül, egy tanórán értesültek. Rögtön úgy gondolták, hogy ez egy kihagyhatatlan lehetőség, és még azon az órán össze is állt a csapat. Persze nem volt számukra ismeretlen a Counter Strike játéksorozat (röviden CS), az átlag 1000 órás játékidejük már megvolt. A jelentkezést követően elkezdtek tudatosan edzeni a megmérettetésre, rengeteg meccset „lenyomtak”, amihez a szervezőktől is segítséget kaptak, nevesebb, profi játékosok adtak nekik tippeket, mutattak nekik taktikákat. Egy hónapjuk volt felkészülni a selejtezőre. A kör első napján folyamatosan meccseltek a felső ágba jutásért, három nyertes mérkőzés után kaptak ki, így kerültek az alsó ágra, ahol viszont folyamatosan győztek, vasárnap megnyerték az alsóági versenyt, ezzel bejutottak a döntőbe. Ez már önmagában is nagy eredmény volt a fiúk számára. Április 17-én, szombaton aztán felutaztak Budapestre, a nemrég elkészült, Gamerland névre keresztelt esport arénába, gamer központba. Az ott megtapasztalt körülmények nagyon tetszettek a csapatnak. Mint azt Kristóf elmondta, volt idejük körülnézni, és azt látták, hogy minden kapcsolódó technikából, számítógépekből, konzolokból, monitorokból, hangosításból a legjobb áll rendelkezésre a helyszínen. A megnyitón köszöntötték és bemutatták a csapatokat, felvázolták a döntő menetét. A verseny előtt volt idejük megismerkedni a számukra „idegen” eszközökkel, egy kicsit gyakorolni is tudtak. Aznap egy mecscset játszottak, meg is nyerték, úgyhogy vasárnap az ezüstért szállhattak harcba. Szoros meccset vívtak a kaposvári kadétokkal, több mint egy órán keresztül. A csapatkapitány úgy véli, az is baj volt, hogy nem arra a pályára számítottak, mint amit kaptak, és ezen a „terepen” nem mentek olyan jól. Hozzátette, egyébiránt ha negyedikek lettek volna, akkor is ugyanolyan jóérzéssel jöttek volna haza. Azt is megkérdeztük, hogy ezek után, ha lesz lehetőség, jövőre újra indulnának-e? – Látva a 16 pontos különbséget a döntőben, azt gondoltuk, hogy nekünk jó a második hely, a csúcson kell abbahagyni, de aztán rájöttünk, ezt az élményt bármikor szívesen átélnénk megint, szóval lehet, hogy újra próbálkoznánk – mondta az Ady kadétja. A megmérettetésen való részvétel fő hozománya a fiatalok számára az élmény volt, megismerni a profi esport körülményeit, eszközeit, tökéletesen működő csúcstechnikával játszani, neves játékosokat látni „akció” közben, hiszen sokan ebbe a világba csak a tévén vagy a YouTube-on keresztül nyernek bepillantást. Ugyanakkor az ezüst is szépen csillog, és a szervezők sem bocsájtották haza üres kézzel a dobogós csapatkat, mindenki ajándékutalványokkal gyarapodott. A közös játék révén is gyarapodtak, fejlődhettek a kommunikáció és a csapatösszetartás terén. A fiúk szaktanára Varga Balázs főhadnagy, osztályfőnökük Németh Ildikó.

Advertisement