Kik azok a britek?

Page 1


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között (2015. április 29. – 2016. március 31.) a Klimo Könyvtárban rendezett kiállítás katalógusa. A kiállítást rendezte: Czirják Márton, Dezső Krisztina, Gergely Zsuzsanna, Molnár Dávid, Szilágyi Mariann

A kiállítás kurátora: Vöő Gabriella

Szerkesztette: Czirják Márton, Dezső Krisztina, Gergely Zsuzsanna, Molnár Dávid

Kiadványterv és fotó: Gergely Zsuzsanna

Felelős kiadó: Dr. Fischerné Prof. dr. Dárdai Ágnes Kiadja a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

ISBN 978-963-642-924-9 Pécs, 2015.


Előszó A Pécsi Tudományegyetem Történeti Gyűjtemények Osztályának munkatársai az Egyetemi Könyvtár, valamint magángyűjtők anyagaiból állították össze azt az időszaki kiállítást, amely Nagy-Britannia földrajzának, általános történelmének, egyház-, politika- és hadtörténetének, természettudományának, irodalmának, tömegkultúrájának, sőt gasztronómiájának világába nyújt betekintést. A közszemlére tett térképek, könyvek, folyóiratok nemcsak a britekről, rólunk is sokat elárulnak: a Klimo György által létrehozott, majd az őt követő pécsi püspökök által gyarapított gyűjtemény darabjai annak a képnek egy jellegzetes részletét rajzolják ki, amelyet több évszázad magyarországi értelmisége Nagy-Britanniáról kialakított. A kiállítás szép számban tartalmaz 20. századi anyagot, a vitrinekben mégis a 18. és 19. századi nyomtatványok vannak túlsúlyban. Hazánkban ekkor figyeltek fel a brit kultúra jelentőségére és azokra az eszményekre, amelyek a magyar nemzeti, politikai, gazdasági és kulturális élet színterein követendő példát nyújtottak.   A 18. századi Európa kulturális divatja, az „anglománia” hatására Nagy-Britannia a magyarországi modernizáció egyik legfőbb ihletője lett. A magyar írók felfigyeltek az angol regényre: Kármán József Fanni hagyományai című levélregénye Samuel Richardson Pamelájának hatását őrzi. Kazinczy Ferencet elbűvölték az angol és angol-ír szerzők, köztük Lawrence Sterne művei, amelyeket francia és német fordításban olvashatott. A 19. században Shakespeare drámáit Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Arany János fordították. A reformkorban Széchenyi István Angliában keresett és talált megoldásokat a magyar gazdasági, tudományos és társadalmi élet felvirágoztatására. Eötvös József pedig írországi utazását megörökítő, Szegénység Irlandban című tanulmányában Nagy-Britannia társadalmának és politikájának árnyoldalaira hívta fel a figyelmet. A 20. század első évtizedeiben a Nyugat folyóirat körül csoportosuló költők és prózaírók mesteri fordításokkal gazdagították az angol és ír irodalom magyarországi kánonját.    Azonban azt is be kell látnunk, hogy volt némi szűklátókörűség abban, ahogyan szellemi nagyjaink a távoli szigetországot látták és láttatták. Számukra ugyanis Nagy-Britannia leginkább csak Angliát jelentette. A 19. század végén az írek ránk hivatkoztak, amikor a nemzeti önkormányzatért küzdöttek: az 1867-es kiegyezésre úgy tekintettek, mint az ír önrendelkezés, a „Home Rule” lehetséges mintájára. Ám a magyar politikai és szellemi élet nagyjai nem néztek vissza rájuk: csak az angolokat vették észre, és az ír kultúra olyan nagyjait, mint William Butler Yeats és James Joyce, angolnak tekintették.    A kiállítás 24 vitrinjének tartalma alapján elgondolkodhatunk azon, hogy miért is lehetett olyan fontos a Klimo könyvtár létrehozója és gyarapítói számára Nagy-Britannia. A szigetország lakói különleges szerepet játszottak Európa történetében. Az ír szerzetesek kulcsszerepet játszottak abban, hogy a kereszténység újra elterjedt a koraközépkori Európában. Wales és Skócia népei hősiesen küzdöttek a szabadságukért. Az első modern nemzet pedig, amely többször is felrúgta a politikai élet elfogadott szabályait, Angliában született meg. A középkor alkonyán az angol rendek aláíratták Földnélküli János királlyal a Magna Cartát, amely jelentősen korlátozta az uralkodó jogait. Az angol reformáció, VIII. Henrik műve, 3


vízválasztó volt az egyetemes kereszténység eszménye és a nemzeti szuverenitás gyakorlása között. Az elv, mely szerint a nemzet szabad és a törvény előtt egyenlő polgárok közössége, a Tudor uralkodók idején vált elfogadottá. Nem sokkal később ezek a polgárok forradalmat robbantottak ki és lefejezték királyukat, I. Károlyt. Ám az angol és skót felvilágosodás változást hozott a politikai életben is: a parlamentben követelménnyé vált az udvarias viselkedés. A „gentleman” ismérvei is megváltoztak: az előkelő születés helyett műveltsége, személyes jellemvonásai és nemes cselekedetei voltak kiválóságának bizonyítékai. A nemzet alappillére a szabad, a közéletben tájékozott polgár lett, hiszen, állította egyik jeles gondolkodójuk, „ahol nincs civil közösség, ott nincs szülőföld, sőt, nemzet sem”.    Egyes történészek szerint a Brit Birodalom létrejötte a 13. századra tehető, amikor I. Edward király – Arany János emlékezetes szavaival – Walesben léptetett fakó lován. „Nyakigláb” Edward ezt követően Skóciába vonult, Írország leigázása pedig az Erzsébet-korban következett be. Erzsébet királynő flottája, Francis Drake és a hozzá hasonló „buccaneer” hajósok közreműködésével, legyőzte a spanyol Armadát, és az angolok megvetették a lábukat az Újvilágban. Az első Brit Birodalmat a 18. század végén, az amerikai forradalom győzelmével nagy csapás érte, ám tizenhárom gyarmatának elveszítése nem rázta meg annyira, hogy ne tudta volna létrehozni a második Brit Birodalmat, amely magába foglalta az indiai szubkontinenst, Ausztráliát, valamint hatalmas területeket Afrikában és Észak-Amerikában. Bár Bonaparte „a boltosok nemzetének” gúnyolta őket, a britek a napóleoni háborúkból is megerősödve kerültek ki. Nemzetük – egy sokkal tartósabb meghatározás szerint – protestáns, kereskedelmi, tengeri és szabad.    A jeles filozófus, államférfi és tudós, Francis Bacon munkássága nyomán Európában általánosan elfogadott lett a nézet, hogy a kísérleti tudományok művelői nagyobb tekintélyt képviselnek, mint a klasszikus ókor auktorai. Az angol nemzeti rendkívüliség legékesebb bizonyítékai a 17. századi tudományos forradalom vívmányai voltak. Az ébredező angol nacionalizmus számára a tudomány nemzeti presztízskérdés volt, ezért intézményesítése korán bekövetkezett. A Royal Society of London, azaz a Királyi Természettudományos Társaság 1660-as megalapítása szentesítette azt a gondolatot, hogy a nemzet a racionalitás talaján áll, és a tudomány a nemzet előmenetelének ügyét szolgálja.    A brit történelem, kultúra és tömegkultúra bűvölete hazánkban máig is eleven. „Kik azok a britek?” – kérdezzük kitartóan. A Klimo könyvtár kiállításán egymás mellé kerülnek a kérdésre adott régi és új válaszok: a tematikus elvek szerint berendezett vitrinek jobb oldalán a távolabbi, bal felén a közelebbi múlt tárgyai foglalnak helyet. Így kerülhetnek egymás társaságába Aphra Behn reneszánsz írónő és J. K. Rowling regényei; a Robinson Crusoe egyik korai kiadása és a Micimackó latin fordítása, amelyet az 1960-as években készítettek. És bár a Klimo könyvtár történelmi jelentőségű anyaga tovább már nem gyarapodik, az a tudás, amit „azokról a britekről” kínál, gazdagabbá és összetettebbé teszi szemléletünket. Vöő Gabriella

4


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Britannia egykor

Encyclopédie méthodique. Atlas encyclopédique, contenant la géographie ancienne, et quelques cartes sur la géographie du moyen age, la géographie moderne et les cartes relatifes a la géographie physique

Katalógusszám: AK1 HH.I.10 Danckerts, Justus; Danckerts, Theodorus; Danckerts Johannes Atlas

Paris, Hotel de Thou, (impr. Orléans, Couret de Villeneuve), 1787.

Amsterdam, bij Iustus Danckerts, ca. 16941706

1. tome. 65 p., 77 t. 27 cm

62. fol. Anglia, Scotia & Hibernia

papír, papírkötés

79 t. fol. (53,5x33,5 cm)

PTE Klimo Könyvtár

papír PTE Klimo Könyvtár

Katalógusszám: AK3

Katalógusszám: AK2

6 db

Kavicsok a brightoni tengerpartról 2,5–4 cm

Z.I.1

Magángyűjtemény

Bonne, Rigobert; Desmarest, Nicolas

AK3

5


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Az „angolság szimbólumai” Katalógusszám: AK4 H.V.22 Rouille, Guillaume Promptuarium iconum. Prima (secunda) pars promptuarii iconum insigniorum, a seculo hominum, subiectis eorum vitis Lugduni, apud Gulielmum Rovillium, 1553. 1. pars. címl. nincs, [6], 1-6, 9-14, 19-28, 31-74, 77-84, 89-92, 85-88, 93-96, 103-104, 107-114, 117-126, 129-130, 133-140, 143172, [4] p. 2. pars. 1-144, 147-150, 153-166, 169-180, 183-220, 223-247, [8] p. 23 cm ms: Hunc librum possidet Paulus Petrus Horanszky quem accepit a Joanne Passaur pro imagine et rosari anno 1775 die 5. Juny ex libris: Georgius Klimo 1768 papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár

AK5

Leodii, ex officina Jo. Mathiae Hovii, 1663.

Katalógusszám: AK5

1. tom. Fides Britannica ... per quinque prima saecula. xyl. címl., [26], 642 p.

G.II.1 Alford, Michael

37 cm

Fides regia Britannica, sive annales ecclesiae Bri-tannicae ubi potissimum Britannorum catholica, Romana, et orthodoxa fides: (A Christo nato ad annos MCLXXXIX.) e regum, et augustorum factis, at aliorum sanctorum rebus e virtute gestis asseri-tur

ms: Leopold Joseph de ... Graf v... Lamberg Freyh ... [Ottendorf?] ex libris: Georgius Klimo 1754 papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár

6


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK6

Katalógusszám: AK7

Sz.O.IX.20

C.VIII.20

Schmidt, Samuel Heinrich

Filosi, Giuseppe (ill.)

Die durchläuchtige Welt. Genealogische, historische und politische Beschreibung

Stato presente di tutti i paesi, e popoli del mondo naturale, politico, e morale, con nuove osservazioni, e correzioni degli antichi, e moderni viaggiatori

Hamburg, Kiessner, cc. 1711. 1 t., [16], 356, 346 p.

Venezia, G. Albrizzi, 1743.

16 cm papír, egészbőrkötés

12. tom. Del regno d’ Inghilterra. [6], 462 p., 1 t., 26 mell., 2 térk.

PTE Klimo Könyvtár

20 cm ex libris: Georgius Klimo 1754 papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK8 Tz.II.3 Friederich, Johann Konrad Strahlheim, C. (közrem.) Die Wundermappe oder sämmtliche Kunstund Natur-Wunder des ganzen Erdballs Franckfurt am Mayn, Comptoir für Literatur und Kunst, 1836. 3. Bd. Gross-Britannien. VIII, 416 p., 67 t. 24 cm papír, félvászonkötés PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK9 ltsz. nélkül Arnold-Forster, Hugh Oakley Forster, Mary Arnold (szerk.)

AK6

7


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

A History of England

Katalógusszám: AK11

London, 1912.

Porcelán teáscsésze (angol)

1 t., XIX, 868 p.

Egyesült Királyság, 21. sz.

19 cm

8,5x8,5x11 cm

papír, papírkötés

porcelán

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Reuter-gyűjtemény

Magángyűjtemény Katalógusszám: AK12

Katalógusszám: AK10

Fém váltópénzek: egy, kettő, öt, tíz, tizenöt és húsz penny

S 5141 Woodcock, Thomas; Robinson, John Martin

Egyesült Királyság, 21. sz.

The Oxford Guide to Heraldry

rézzel bevont acél

1,8; 2,1; 2,5 cm átmérő

Oxford, 1988.

Magángyűjtemény

XII, 233 p., 16 t. 25 cm papír, vászonkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

AK12

8


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Történeti munkák Nagy-Britanniáról

Katalógusszám: AK13 Öt fontos bankjegy

Katalógusszám: AK15

Egyesült Királyság, 21. sz.

II.I.14

7x13,5 cm

Ortelius, Abraham

papír

Theatrum orbis Terrarum. - Parergon, sive veteris geographiae aliquot tabulae. Appendix: Nomenclator Ptolemaicus

Magángyűjtemény Katalógusszám: AK14

Antverpiae, ex Officina Plantiniana, 1595.

Molnár Dávid (szerk.)

[31] fol., 4 t., 165 térk., 30, [5] p.

Az Egyesült Királyság jelentősebb zászlói és a Királyi Címerek változásai a történelemben

46x32 cm ex libris: Georgius Klimo 1754

Pécs, 2015.

papír, egészbőrkötés

41 p.

PTE Klimo Könyvtár

15 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény

AK16

9


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK16

Katalógusszám: AK18

CC.VI.2

P.V.1

Engeländisch Memorial, zum ewigen Gedächtniss, worinnen erzählet werden die Process und Execution des königlichen Statthalters in Irrland, Ertzbischoffen zu Cantenberg, Königs in Engel- Schott- und Irrland ... mit allen, was vor, in und nach dero Hinrichtung Gedenckwürdiges ist vorgefallen. Aus dem Englischen und Niederländischen in Hochteutsche, mit ... Kupfferbildnüssen ... gezieret

Daude, Hadrian Krieger, Gottfried Friedrich; Dorn, Sebastian (ill.) Historia universalis et pragmatica Romani Imperii, Regnorum, Provinciarum, una cum insignioribus monumentis hierarchiae ecclesiasticae, ex probatis scriptoribus congesta, observationibus criticis aucta, atque theologiae positivae, jurisprudentiae, ac philologiae peculiarem usum reflexionibus dogmaticis, politicis et chronologicis illustrata ab Adriano

Amsterdam, [s.n.], 1649. 144 p., 1 t., [7 t.] 22 cm

Wirceburgi, Lochner et Mayer, typis J. J. C. Kleyer, 1748.

ex libris: Georgius Klimo 1754

1. tom. Continet apparatum chronologicum, notitium sex priorum mundi aetatum, et historiam universali Romani Imperii ab ejusdem primo monarcha ad primum christianorum imperatorem Constantinum Magnum. [14], 686, [44] p., 3 térk.

papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK17 KK.IX.5 Boxhorn, Marcus Zuerius

23 cm

Metamorphosis Anglorum, sive mutationes variae regum, regni, rerumque Angliae. Opus historicum et politicum ex variis ... monumentis ac auctoribus contextum

papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár

Leyden, [s.n.], 1653. [2], 536 p. 13 cm ex libris: Georgius Klimo 1754 papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár

AK19

10


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK19

Katalógusszám: AK20

b.VI.38

ltsz. nélkül

Kottenkamp, F.

Baker, Ernest

Geschichte Englands von 1833 bis 1842

Körmendi Ferenc (ford.)

(Die Geschichte unserer Tage, oder Chronik der neuesten Zeit. 21. Bd.)

Nagybritannia és a brit nép

Stuttgart, E. Schweizerbart, 1843.

186 p.

London, New York, Toronto, 1945.

VIII, 710 p., 5 t.

19 cm

17 cm

papír, papírkötés

papír, félbőrkötés

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Reuter-gyűjtemény

PTE Klimo Könyvtár

Katalógusszám: AK21 Szántó György Tibor Anglia története Budapest, 1986. 226 p. 25 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény Katalógusszám: AK22 Hibbert, Christopher Fery Veronika (ford.) Windsor. A királyi udvar Budapest, 1999. 240 p. 23 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény

AK20

11


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Angol királynők

papír, papírkötés Magángyűjtemény

Katalógusszám: AK23 R.III.1

Katalógusszám: AK26

Das Pfennig-Magazin der Gesellschaft zur Verbreitung Gemeinnütziger Kenntnisse

326582

Leipzig, Brockhaus, F. A., 1838.

Laky Krisztina (ford.)

Meylan, Vincent

Sechster Band. 253 p.

II. Erzsébet, Anglia királynője

29 cm

Budapest, 2005.

papír, papírkötés

224 p., [8] t.

PTE Klimo Könyvtár

23 cm papír, papírkötés

Katalógusszám: AK24

Csorba Győző Könyvtár

Metszett üveg dísztálkészlet, melyet 1840ben kapott Viktória királynő uralkodói jubileumára a Holyrood Glass cégtől (Huntly House Museum, Edingburgh) (képeslap) Edinburgh, City of Edinburgh Museum and Art Galleries, 21. század 14,7x10,5 cm papír Magángyűjtemény Katalógusszám: AK25 Strachey, Lytton Dobos Lídia (ford.) Viktória királynő (Királyi házak) Budapest, 2003. 314 p., [8] t. 23 cm

AK23

12


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK27 B 93830 Erickson, Carolly Szieberth Ádám (ford.) II. Erzsébet. Egy királynő portréja Budapest, 2007. 372 p., [8] t. 20 cm papír, papírkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Katalógusszám: AK28 The Palace of Holyroodhouse. Official Souvenir Guide London, 2010.

AK28

63 p.

der wahrscheinlichen Abkunft Kaysers Berengarii I. und der Salischen Kayser aus dem alten Elsassischen Hause. - Anhang ... verschiedene zu demselben gehörige Urkunden und Schreiben enthalten

28 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény

Franckfurt am Mayn, J. D. Jung, 1746.

Államférfiak és uralkodók

[44], 200 p., 31 t., 7 mell., 1 térk. 31 cm

Katalógusszám: AK29

papír, egészbőrkötés

P.II.15/1

PTE Klimo Könyvtár

Vollstaendiges Diarium von der höchsterfreulichen Crönung des ... Herrn Franciscus erwehlten römischen Kaysers ... worin die Ein- und Aufzüge ... und andere öffentliche Handlungen enthalten. - Vorrede Johann Daniel Olenschlager: Untersuchung des wahren Ursprungs Hertzogs Athici von dem Fränckischen Major-Domus Erchiro Aldo, wie auch

Katalógusszám: AK30 J.I.14 Sion. Eine Stimme in der Kirche für unsere Zeit. Eine religiöse Zeitschrift Augsburg, 1834.

13


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Dritter Jahrgang. Erster Band, oder Januar bis Juny

Katalógusszám: AK32

26 cm

Clayton, Hugh

E-2331

papír, félbőrkötés

Pettman, Mary; Ormond, Richard (képszerk.)

PTE Klimo Könyvtár

Royal Faces. 900 Years of British Monarchy

Katalógusszám: AK31

London, 1977.

Sz.I.X.19

55, [2] p.

Märhlen, Johann

papír, műbőrkötés

Die Geschichte unserer Tage, oder getreue Erzählung aller merkwürdigen Ereignisse der neuesten Zeit. Nach den vorzüglichsten Quellen bearb.

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK33

Stuttgart, E. Schweizerbart, 1837.

Churchill, Winston Leonard Spencer

6. Jhg. 2. Bd. (Deutsche Staaten.)

Betlen János (ford.); Csurdi Sándor, Gyarmati György (vál.)

7 t., 970 p.

A második világháború (Emlékezések)

17 cm

Budapest, 1989.

papír, félbőrkötés

1. köt. 648 p.

PTE Klimo Könyvtár

21 cm papír, vászonkötés Magángyűjtemény Katalógusszám: AK34 290387 Krockow, Christian Zalai Edvin (ford.) Churchill. Korrajz a 20. századról Budapest, 1999. 352 p. 21 cm papír, műbőrkötés

AK30

Csorba Győző Könyvtár 14


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK35 324496 Szántó György Tibor Oliver Cromwell. Egy katonaszent élete és kora Budapest, 2005. 481 p. 24 cm papír, műbőrkötés Csorba Győző Könyvtár

Hadtörténet Katalógusszám: AK36 Z.I.9 Benard, Robert (szerk.) Encyclopédie méthodique. Recueil de planches par ordre des matiéres Paris - Liége, chez Panckoucke – Plomteux, 1789.

AK33

7. tome. (Art militaire. - Equitation. Escrime. - Chorégraphie. - Héraldique. Mathematiques. Astronomie.) /Livraison XXXII./ [2] p., 232 t.

London, 1993.

25 cm

papír, papírkötés

papír, papírkötés

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

223 p., [16] t. 24 cm

PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK38 Katalógusszám: AK37

42431

E-7269

Hibbert, Christopher

Holt, James Clarke

Nelson. A personal history

Robin Hood

Reading, 1996. 15


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

XVII, 472 p.

Katalógusszám: AK41

25 cm

E 21402

papír, papírkötés

Haskew, Michael E.

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Szemere Ádám (ford.)

Katalógusszám: AK39

A II. világháború fegyverei. Légierő, haditengerészet, szárazföldi erők

35022

Budapest, 2014.

Jójárt Júlia, Varga Vanda Éva

224 p.

Novák György (ford.)

papír, papírkötés

A Bayeux-i faliszőnyeg

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

(Documenta historica 34.)

Katalógusszám: AK42

2. kiadás

Kovás pisztoly, Joseph Kinner 1807 (másolat)

Szeged, 1998. 35 p., 3. mell.

Németország, 20. század

20 cm

31x14x4 cm

papír, papírkötés

rózsafa, fém

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Magángyűjtemény

Katalógusszám: AK40 C68642 Frayn-Turner, John Grubisics Roland (ford.) Az angliai csata (20. századi hadtörténet) Debrecen, 1999. 232 p., [48] t. 21 cm papír, papírkötés Csorba Győző Könyvtár

AK42

16


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Az anglikán egyház Katalógusszám: AK43 M.IX.21/1 Henricus VIII., rex Britanniae Assertio septem sacramentorum adversus Martinum Lutherum, Henrico VIII. Angliae rege auctore. Cui subnexa est ejusdem regis epistola, assertiones ipsius contra eundem defensoria. - Quoque R. P. D. Iohan. Rossen episcopi contra Lutheri Captivitatem Babylonicam, assertionis regiae defensio Parisiis, apud Sebastianum Nivellium, 1562. 130, [5] fol. 13 cm ms: Ex lib.s C. J. Jvagrioni ex libris: Georgius Klimo 1754 papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár AK44

Katalógusszám: AK44

Collectio documentorum cum observatione errorum et falsitarum Sanderi de Anglicano schismate.

EE.IV.10 Burnet, Gilbert Historia reformationis ecclesiae Anglicanae. Anglice ed. a Gilberto, ac in Latinum translata

1 t., [4], 276, 272, [4] p., 9 t., 240 p. 35 cm ex libris: Georgius Klimo

Genevae, ex typographia Duilleriana, 1689.

papír, egészbőrkötés

2. pars.

PTE Klimo Könyvtár

Progressus ejusdem usque ad solidam consummationem sub regno Elisabethae. Collectio annalium et autographorum cum aliis instrumentis. 17


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK45

A protestans reformatio historiája Angliában s Irlandban. Polgártársai felvilágosítására folyó levelekben irta Vilhelm. 1/4. füzet.

O.VIII.8 Fortgesetzte Sammlung von Alten und Neuen Theologischen Sachen…

Nagyvárad, Tichy János, 1834.

Leipzig, Joh. Friedrich Brauns Erben, 1728.

[4], 162, 123, [1], 186, 248, V, [3] p.

Dritter Beytrag auf das Jahr 1728.

20 cm

16 cm

papír, félbőrkötés

ex libris: Georgius Klimo

PTE Klimo Könyvtár

papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár

Katalógusszám: AK48 62291

Katalógusszám: AK46 Bertuch, Friedrich Justin

The Catholic Directory, Ecclesiastical Register, and Almanac, for the year of Our Lord 1886

Schmuzer, Jacob Xaver (ill.)

London, Burns and Oates, 1886.

Természethistóriai képeskönyv az ifjúság hasz-nára és gyönyörködtetésére

XXIV, 447, [88], 64, [2] p.

Új kiad. - Novus orbis pictus juventuti instituendae et oblectandae. - Bilderbuch zum Nutzen und Vergnügen der Jugend. - Port-feuille instructif et amusant pour la jeunesse

papír, papírkötés

Béts, Peruscheg X. F., Pichler A., 18051809(?)

2949

Sz.D.I.12

18 cm PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK49 Batsford, Harry; Fry, Charles

12. darab, [105] fol., 50 t.

Walpole, Hugh (előszó)

26 cm

The Cathedrals of England

papír, félbőrkötés

London, 1938.

PTE Klimo Könyvtár

X, 118 p. 22 cm

Katalógusszám: AK47

papír, vászonkötés

a.VII.39

PTE EK TK Művészeti Kar Könyvtára

Cobbet, William

18


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK51 C 53645 Diós István (szerk.) Diós István, Lőrincz Imre, Verő G. Mária (ford.) A szentek élete Budapest, 1993. 936 p. 24 cm papír, műbőrkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Katalógusszám: AK52 Szántó György Tibor Anglikán reformáció, angol forradalom Budapest, 2000. 493 p. 24 cm AK48

papír, papírkötés Magángyűjtemény

Katalógusszám: AK50 163423

Az Egyesült Királyság tagállamai

Thulin, Oskar (szerk.) Atkinson, James

Katalógusszám: AK53

Reformation in Europa

Q.VII.27

Leipzig, 1967.

Camden, William

351, [1] p. papír, vászonkötés

Britannia, sive florentissimorum regnorum Angliae, Scotiae, Hiberniae et insularum adiacentium ex intima antiquitate chorographica descriptio

Csorba Győző Könyvtár

3. recognita et magna accessione adaucta

23 cm

19


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Francofurdi, apud Ioannem Wechelum, impensis Petri Fischeri et haer. Henrici Tackii, 1590.

1. tom. Europa. 1 t., [12], 1088, [70] p., 20 térk.

[16], 762, [22] p.

ex libris: Georgius Klimo 17

25 cm

21 cm

papír, egészbőrkötés

ex libris: Georgius Klimo 1754

PTE Klimo Könyvtár

papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár

Katalógusszám: AK56 Sz.D.I.2

Katalógusszám: AK54

Bertuch, Friedrich Justin

II.V.32

Schmuzer, Jacob Xaver (ill.)

Atlas minor, das ist eine kurze, jedoch gründliche Beschreibung der gantzen Welt

Természethistóriai képeskönyv az ifjúság hasz-nára és gyönyörködtetésére

Amstelodami, ex Officina Ioannis Ianssonii, 1648. 1. Theil. Gross-Britannien - die Mitternächtige Länder - Teutschland und Niederland. xyl. címl., [4], 460, [4] p.

Új kiad. - Novus orbis pictus juventuti instituendae et oblectandae. - Bilderbuch zum Nutzen und Vergnügen der Jugend. - Port-feuille instructif et amusant pour la jeunesse

19x24 cm

Béts, Peruscheg X. F., Pichler A., 1805-1809(?)

papír, egészbőrkötés

2. darab. [105] fol., 1-21, 23-49 t.

PTE Klimo Könyvtár

26 cm papír, félbőrkötés

Katalógusszám: AK55

PTE Klimo Könyvtár

BB.VII.19 Cellarius, Christoph

Katalógusszám: AK57

Schwartz, Conradus (szerk.)

Sz.C.VI.4

Notitia orbis antiqui sive geographia plenior, ab ortu rerumpublicarum ad Constantinorum tempora orbis terrarum faciem declarans. ex vetustis probatisque monimentis collegit, et novis tabulis geographicis…

Garnett, Thomas Rosegarten, Ludwig Theoboul (ford.) Reise durch die Schottischen Hochlande und einen Theil der Hebraiden. Alexander Campbell: Abhandlung über die Dichtund Tonkunst der Hochländer, wie auch über die Echtheit der dem Ossian

Lipsiae, I. F. Gleditsch, 1731.

20


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

zugeschriebenen Gesänge. (Anhang: Über Georg Buchanan’s Leben und Character.) (Museum der neuesten und interessantesten Reisebeschreibungen für gebildete Leser. Vollstaendig nach der Originalausg. Bd. IV.) Wien, Kaulfuss – Krammer, 1827. 1. Bd. 1 t., 226 p., 2 térk. 21 cm papír, félbőrkötés PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK58 Sz.D.IV.19 Grünes, Anton Neuestes Gemälde von Grossbritannien und Irland (Schütz’s Allgemeine Erdkunde oder Beschreibung aller Länder der fünf Welttheile, ihrer Lage, ihres Klima, ihrer Naturprodukte, Landeskultur, merkwürdigsten Städte, Gegenden, Kunstwerke, Ruinen und Denkmäler, dann ihrer Einwohner, deren Lebensart, Kleidung, Handel, Künste, Wissenschaften, Religion und Staatsverfassung. Neu bearb. von einem Vereine mehrer Gelehrten. Bd. 24.)

AK59

Katalógusszám: AK59 Sz.Y.II.44 Garasos Tár. A’ világ képekben érdekletes jelentek az életbül, természetbül és mesterségbül… 50 rajzolat által késérve és pontosan leirva

2. kiadás

Lipcse, Wiegand Otto, 1834.

Wien, A. Doll, 1832.

1834. Marcz. 22.

441, X p., 5 t.

31 cm

22 cm

papír, papírkötés

papír, félbőrkötés

PTE Klimo Könyvtár

PTE Klimo Könyvtár

21


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK60

Katalógusszám: AK61

E-3747

Museum of Scotland

Dodgshon, Robert A.; Butlin, Robin Alan (szerk.)

Edinburgh, 2004.

An Historical geography of England and Wales

15 cm

2 p., 4 t., fol. (29x31 cm) papír, papírkötés

2. kiadás

Magángyűjtemény

London, San Diego, 1990. XXI, 589 p.

Katalógusszám: AK62

26 cm

B 16872

papír, papírkötés

Grosvenor, Tamara; Kemp, Patti (szerk.)

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Britain & Ireland (Charming small hotel guides) London, 2004. 383 p. 21 cm papír, papírkötés Csorba Győző Könyvtár Katalógusszám: AK63 Tabraham, Chris Edinburgh Castle. Official souvenir guide Edinburgh, 2008. 65 p. 28 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény Katalógusszám: AK64 Edinburgh 1812-ben (Képeslapmásolat) Edinburgh, 21. század

AK63

22


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

10,5x15 cm

Hüttner, Johann Christian (ford.)

papír

Reise durch China von Peking nach Canton im Gefolge der Grossbritannischen Gesandschaft in den Jahren 1793 und 1794. Aus dem Engl. über-setzt, mit Anmerkungen begleitet von Johann Christian Hüttner. Beyträgen zur Länder- und Staatenkunde der Tartarey. Aus russischen Berichten

Magángyűjtemény Katalógusszám: AK65 Edinburgh légi felvételen (képeslap) [s.l.], Colin Baxter, 200? papír

(Bibliothek der neuesten und interessantesten Reisebeschreibungen. Bd. 23-24. Archiv, Bd. 11-12.)

Magángyűjtemény

Wien, Aloys Doll, 1805.

11,8x17 cm

2. Bd. [2], 367 p., 2 t., 1 térk.

A brit gyarmatbirodalom

21 cm papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár

Katalógusszám: AK66 Sz.M.V.24 Barrow, John

AK66

23


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK67

Katalógusszám: AK68

Sz.D.I.11

Forster, Edward Morgan

Bertuch, Friedrich Justin

Göncz Árpád (ford.)

Schmuzer, Jacob Xaver (ill.)

Út Indiába

Természethistóriai képeskönyv az ifjúság hasz-nára és gyönyörködtetésére

(Olcsó könyvtár 842.)

Új kiad. - Novus orbis pictus juventuti instituendae et oblectandae. - Bilderbuch zum Nutzen und Vergnügen der Jugend. - Port-feuille instructif et amusant pour la jeunesse

348 p.

Budapest, 1980. 18 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény

Béts, Peruscheg X. F., Pichler A., 1805-1809(?)

Katalógusszám: AK69

11. darab. [106] fol., 2-50 t.

Gáthy Vera

papír, félbőrkötés

Az Indiai Nemzeti Kongresszus. Egy modernizáló párt a harmadik világban

PTE Klimo Könyvtár

Budapest, 1989. 277 p., [4] t. 20 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény Katalógusszám: AK70 Scott, Paul Szentgyörgyi József (ford.) A korona ékköve Budapest, 1989. 1. köt. 515 p. 20 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény

AK67

24


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK71

mathematical institutions, agreeable to the present state of the Newtonian mathesis

Guadalupi, Gianni

London, W. Owen, 1764.

Ivancsics Irma, Babits Péter (ford.)

[2], 535, [9] p., 20 t.

Kína felfedezése. A nyugati világ és a mennyei birodalom találkozása 336 p.

2. vol. The physico-mathematical mathesis. Universal optics. Universal perspective. Loxodromics, or navigation. Ballistics, or gunnery. Horology, or clockwork

27 cm

21 cm

papír, papírkötés

papír, egészbőrkötés

Magángyűjtemény

PTE Klimo Könyvtár

Természettudomány

Katalógusszám: AK74

Pécs, 2007.

Sz.O.VII.20 Katalógusszám: AK72

Molnár János [Ker.]

P.VI.27

A természetiekröl Nevvton tanitványinak nyomdoka szerént hat könyv. (A fisikának eleji)

Newton, Isaac Philosophiae naturalis principia mathematica. Commentariis illustrata Thomae Le Seur - Francisci Jacquier Genevae, typis Barillot et filii, 1739. 1. köt. XXXV, [1], 548 p. 25 cm ex libris: Georgius Klimo 1754 ms: Sum Georgy Vietoris ab A. 1763 papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK73 O.VI.28 Martin, Benjamin

AK72

A new and comprehensive system of 25


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Posony, Landerer M., 1777.

(Természettudományi Könyvkiadó Vállalat IV. cziklus 1881/83. )

1. szakasz. [16], 223 p.

Budapest, 1884.

2. szakasz. 172 p. 7 t.

1. köt. LXXI, 542 p.

18 cm

2. köt. VII, [2], 436 p.

ms: Ex libris Georgius Gruber 1801

23 cm

papír, egészbőrkötés

ms: Bibliotheae Episcopali Walter [Antal]

PTE Klimo Könyvtár

nyomt. címke: Molnár Mihály azelőtt Bóka L. Könyvkötészete Bp. IV. Hajó utcza 12 sz.

Katalógusszám: AK75

papír, vászonkötés

Sz.J.VI.22-23

PTE Klimo Könyvtár

Darwin, Charles Török Aurél, Entz Géza (ford.); Margó Tivadar (életrajz)

Katalógusszám: AK76 259116

Az ember származása és az ivari kiválás

Pollard, Michael Magyarics Tamás (ford.) Alexander Graham Bell. Hogyan született meg a telefon [...] [Budapest], 1994. 64 p. 22 cm papír, papírkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK77 314726 Attenborough, David Sz. Érdi Éva (ford.) Élet egyenes adásban. Egy televíziós emlékiratai [Budapest], 2004.

AK75

26


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

383 p.

Katalógusszám: AK80

25 cm

Sz.V.V.10

papír, papírkötés

Hunczovsky, Johann

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Medicinisch-chirurgische Beobachtungen aus seinen Reisen durch England und Frankreich, besonders über die Spitäler

Katalógusszám: AK78

Wien, R. Gräffer, 1783.

E-4191

xyl. címl., LIV, 325, [1] p., 1 t.

Crump, Eric

21 cm

English online. A student’s guide to the Internet and the World Wide Web

ms: D. Patkovich 1 fl. 40 xr. papír, papírkötés

Boston, 1997.

PTE Klimo Könyvtár

XIX, 244 p. 21 cm papír, papírkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Orvostudomány Katalógusszám: AK79 Sz.V.VI.27 Clare, Peter Vermischte medicinisch-chiurgische Abhand-lungen. Nebst (William) Cruikshanks Brief an - über die Einsaugung des thierischen Körpers Leipzig, Weygand, 1782. 415, [1] p., 1 t. 18 cm ms: Dr. Patkovich papír, papírkötés PTE Klimo Könyvtár

AK80

27


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK81

20 cm

Sz.Tz.VII.14

ms: D. Patkovich 2 f. 10

Cullen, [William] Wilhelm

papír, papírkötés

Ebeling, J. P. (ford.)

PTE Klimo Könyvtár

Materia medica, oder Lehre von den Arzneimitteln. Mit eignen neuen Verbesserungen und Vermehrungen des Verfassers. Aus dem Engl. [übersetzt], mit Zusätzen versehen von J. P. Ebeling

Katalógusszám: AK82 125695 Kertész Erzsébet

Leipzig, Weygand, 1781.

Kolozsvári Miklós (ill.)

[2], 525 p.

A lámpás hölgy. Florence Nightingale életregénye Budapest, 1976. 261 p. 20 cm papír, papírkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK83 6457/58 Cholnoky Jenő (összeáll.) Nagy tudósok Budapest, 1912. 233, [1] p. 25 cm papír, vászonkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK84 26002/62 Maurois, André Fleming és a penicillin regénye

AK85

28


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Budapest, 1962. 305 p., 2 t. 21 cm papír, vászonkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK85

AK88

Silber Amalgam 14x4x3,5 cm

Katalógusszám: AK88

fogászati amalgám

The Vulcan. Dental Rubber

Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény

British Manufacture 15x8x2 cm

Katalógusszám: AK86

kaucsuk lapok

Fogászati műszerkészlet (6 darabos)

Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény

17x9,5x2 cm

Filozófia

fém Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény

Katalógusszám: AK89 Katalógusszám: AK87

R.IX.2

Fecskendő

Locke, John

2 db 13x2x2 cm; 7x1x1 cm

De l’ education des enfans. Trad. de l’ Anglois de Jean par M. Coste

üveg, fém

7. ed.

Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény

Lausanne, M. M. Bosquet, 1759. 1. tome. XXXI, [3], 264 p. 18 cm papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár

AK86

29


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK90 U.VII.12 Hobbes, Thomas Leviathan, sive de materia, forma et potestate civitatis ecclesiasticae et civilis Amstelodami, apud Joannem Blaev., 1670. [2], 365, [13] p. 21 cm ex libris: Georgius Klimo 1754 papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK91 b.VIII.9-10-11 Smith, Adam AK90

Carve, Christian (angolból ford.); Stewart, Dugald (előszó)

(a bevezetést írta és a kötetet jegyzetekkel ell.); Altrichter Ferenc (vál.); Faragó Szabó István, Fehér Márta, Vámosi Pál (ford.)

Untersuchung über die Natur und die Ursachen des National-Reichthums Wien, B. P. Bauer, 1814.

Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről és más írások

1. Bd. CXXVI, 400 p. 2. Bd. IV, 616, [4] p.

Budapest, 1985.

3. Bd. IV, 412 p.

696 p.

20 cm

19 cm

papír, papírkötés

papír, papírkötés

PTE Klimo Könyvtár

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Katalógusszám: AK92

Katalógusszám: AK93

204666

12918/60

Berkeley, George

Mill, John Stuart

Faragó Szabó István

Kállay Béni (ford. és előszó) 30


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Sajtó

A szabadságról Pest, 1867. LXIV, 184 p.

Katalógusszám: AK96

21 cm

R 5251

papír, félvászonkötés

The Illustrated London News

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

London, 1910. 1910. 136-137. évf.

Katalógusszám: AK94

41 cm

277260

„Pécsi Püspöki Könyvtár 1774” bélyegző

Polányi Mihály

papír, félvászonkötés

Bánki Dezső, Beck András (ford.)

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Tudomány és ember. Három tanulmány [Budapest], 1997.

Katalógusszám: AK97

241, [2] p.

R 162

20 cm

The Journal of the Royal Asiatic Society of Great Britain and Ireland

papír, papírkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK95 521883 Scruton, Roger Módos Magdolna, Olay Csaba (ford.) Iszom, tehát vagyok. Egy filozófus borkalauza Budapest, 2011. 240 p. 21 cm papír, papírkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

AK96

31


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Humor

London, 1923. 21 cm „Magy. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára” bélyegző

Katalógusszám: AK99 494

papír, félvászonkötés

Thackeray, William Makepeace

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

The English humorists of the eighteenth century. A series of lectures, delivered in England, Scotland, and the United States of Amerika

Katalógusszám: AK98 The Times

(Collection of British authors 277.)

London, 2015.

Leipzig, 1853.

2015. április 11.

309 p.

37 cm

16 cm

papír

papír, félvászonkötés

Magángyűjtemény

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Katalógusszám: AK100 38370 Gačečiladze, Anna Dmitrievna; Passek, Kleopatra Francevna (szerk.) English humour [Moszkva], [1963.] 2. jav. kiadás 143 p. 20 cm papír, papírkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK101 255621 Mikes, George AK99

32


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Zene

Bentley, Nicolas (ill.) How to be a Brit London, 1986.

Katalógusszám: AK105

265 p.

102633

21 cm

Rolland, Romain

papír, papírkötés

Benedek Marcell (ford.)

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Haendel Budapest, 1910.

Katalógusszám: AK102

222 p.

Lotterby, Sydney; Whitmore, Peter (rendező)

19 cm papír, félvászonkötés

Igenis, Miniszter Úr! (Yes Minister) (DVD)

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

London, 1980. 210 perc

Katalógusszám: AK106

Magángyűjtemény

B 2638 Petzoldt, Richard

Katalógusszám: AK103 Gilliam, Terry; Jones, Terry (rendező)

Georg Friedrich Händel. Sein Leben in Bilder

Monty Python: Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail) (DVD)

Leipzig, 1955. 48 p., [24] t.

London, 1975.

18 cm

91 perc

papír, félvászonkötés

Magángyűjtemény

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Katalógusszám: AK104

Katalógusszám: AK107

Howitt, Peter (rendező)

34070

Johnny English (DVD)

Candé, Roland de

London, 2003.

Barát Annie (ford.)

88 perc

Az angol zene rövid története

Magángyűjtemény

(Petite histoire de la musique anglaise) Budapest, 1964. 33


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

180 p.

Katalógusszám: AK109

17 cm

E-1277

papír, papírkötés

The complete Beatles lyrics [every song written and recorded by Lennon, Paul McCartney, George Harrison, Ringo Starr]

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

London, 1982.

Katalógusszám: AK108

224 p.

E-6857

29 cm

Vaughan Williams, Ralph; Lloyd, Albert Lancaster (szerk.)

papír, papírkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

The Penguin book of English folk songs. From the journal of the Folk Song Society and the journal of the English Folk Dance and Song Society

Katalógusszám: AK110 Williams, Robbie (énekes)

Harmondsworth, 1975.

Life Thru a Lens (CD)

128 p.

London, Maison Rouge Stúdió, 1997.

20 cm

44 perc 25 mp

papír, papírkötés

Magángyűjtemény

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Utazás, felfedezés Katalógusszám: AK111 Sz.F.IV.7 Kis János Matskási Ferentz (ford.) Nevezetes utazások tárháza. Több tudósokkal együtt készítette s kiadta […] Pest, Trattner J. T., 1816. 2. köt. Kapitány Marchand Istvánnak rövid summába foglaltatott utazása a világ körül 1791, 1791, 1792 esztendőkben Drake utazásának velejével együtt. 1 t., 272, [4] p.

AK109

34


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

18 cm papír, félbőrkötés PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK112 Sz.V.IX.10 Harnisch, Wilhelm [Christian] Die wichstigten neuern Land- und Seereisen 10. Theil. (Des Preussischen Generals MENU von Minutoli Reise in der lybischen Wüste und in Aegypten in den Jahren 1820 und 1821. - DELLA CELLA: Reise von Tripoli nach den Gränzen von Aegypten im Jahre 1817. - Don BADIA’s oder Ali Bei’s el Abassi Reise in den Reichen Fez und Marokko als erster Theil seiner Reisen in Afrika und Asien gemacht in den Jahren 1803 bis 1807. Des britischen Seehauptmanns LYON’s Reise von Tripoli in das Reich Fessan, gemacht in den Jahren 1818, 1819 und 1820; nebst des Majors DENHAM und des Hauptmanns CLAPPERTON allerneuester Entdeckungsreise in das Innere von Afrika)

AK112

Leipzig, G. Fleischer - A. Frohberger, 1830.

Wien, B. Ph. Bauer, 1803.

XIV, 330 p., 2 t., 1 térk.

1. Theil. Enthält die erste Reisen in den Jahren 1768 bis 1771. [2], 623, [7] p., 2 t.

18 cm

2. Theil. Enhält die zweite Reisen in den Jahren 1772 bis 1775. 797, [3] p., 3 t.

papír, papírkötés PTE Klimo Könyvtár

21 cm

Sz.X.III.3-4

ms: Ex libris Georgii Paar V.fiscalis Ep.palis V.Ecclesiis 7. Xbris 806. Constat cum 2 reliquis tomis et compactura 20 xr 8 fl.

Cook, [James] Jakob

papír, papírkötés

Sämmtliche Reisen um die Welt

PTE Klimo Könyvtár

Katalógusszám: AK113

35


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK114 2166 Scott, Robert Falcon Halász Gyula (angolból átd.) Angolok a déli sarkvidéken (The voyage of the „discovery”) Budapest, 1911. 298 p., [47] t., 1 térk.

AK119

22 cm PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Katalógusszám: AK116 Palin, Michael

Katalógusszám: AK115

Nyolcvan nap alatt a föld körül

2715

Budapest, 2005.

Shackleton, Ernest Henry

234 p.

Halász Gyula (ford.)

24 cm

Az Antarktisz szívében. Száznyolcvan kilométerre a Délisarktól

papír, papírkötés

papír, papírkötés

Kövesdi Miklós Gábor (ford.)

Magángyűjtemény

Budapest, [1923.] 223 p., 3 t.

Katalógusszám: AK117

19 cm

Vojcsik Márta Johanna útinaplója

papír, félvászonkötés

[Kézirat]

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

London, 2015. 15 cm papír Magángyűjtemény Katalógusszám: AK118 Davidson, John-Paul; Mills, Roger (rendező) Michael Palin: Új Európa (New Europe)

AK117

36


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

(DVD)

London, Edinburgh, New York, 1906.

London, 2007.

[X], 345 p.; [V], 432 p.; [III], 216 p.

385 perc

16 cm

Magángyűjtemény

„Vas István Könyvtára” bélyegző papír, egészbőrkötés

Katalógusszám: AK119

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Vas István-gyűjtemény

Piros busz kulcstartó, London City felirattal London, 21. század

Katalógusszám: AK122

4,5x2x1 cm

227563

fém Magángyűjtemény

Brontë, Charlotte

Női irodalom

Leipzig, 1953.

Katalógusszám: AK120

20 cm

VI 6960

papír, egészbőrkötés

Woolf, Virginia

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Jane Eyre 510, [1] p.

Three guineas London, 1943. 329 p. 18 cm „Vas István Könyvtára” bélyegző papír, vászonkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Vas István-gyűjtemény Katalógusszám: AK121 VI 240 Austen, Jane Pride and prejudice; Mansfield park; Northanger Abbey

AK121

37


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK123

Katalógusszám: AK124

E-2016

304501

Behn, Aphra

Gaskell, Elizabeth Cleghorn

Salzman, Paul (szerk.)

Cranford

Oroonoko and other writings

Hertfordshire, 1993.

Oxford, 1998.

255 p.

xxx, 289 p.

20 cm

20 cm

papír, papírkötés

papír, papírkötés

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Katalógusszám: AK125 Rowling, J. K. Harry Potter és a Bölcsek Köve Budapest, 2002. 2. kiadás 287 p. 21 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény Katalógusszám: AK126 Jackson, Dianne (rendező) Nyúl Péter és barátai. Beatrix Potter sorozat (DVD) Budapest, 1996. 77 perc Magángyűjtemény Katalógusszám: AK127 Noonan, Chris (rendező)

AK125

Miss Potter 38


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

„Ambrozovics Dezső és neje adománya” bélyegző

(DVD) Budapest, 2006.

„Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára” bélyegző

92 perc Magángyűjtemény

papír, félvászonkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Katalógusszám: AK128 Percival, Brian (rendező)

Katalógusszám: AK131

Észak és Dél

VI 3142

(DVD)

Keats, John

Budapest, 2005.

Forman, H. Buxton (szerk.)

211 perc

The poetical works of John Keats

Magángyűjtemény

London, 1929. 495 p.

Katalógusszám: AK129

20 cm

Wright, Joe (rendező)

„Vas István Könyvtára” bélyegző

Büszkeség és balítélet

papír, vászonkötés

(DVD)

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Vas István-gyűjtemény

Budapest, 2006. 129 perc

Katalógusszám: AK132

Magángyűjtemény

VI 896

Költészet

Coleridge, Samuel Taylor

Katalógusszám: AK130

The poems of Samuel Taylor Coleridge. Textual and bibliographical notes by Ernest Hartley Coleridge

Coleridge, Ernest Hartley (közrem.)

46185 Milton, John

London, 1931.

The poems of Milton

XXIII, 614 p.

London, for C. Bathurst [et al.], 1779.

19 cm

3. vol. 304 p.

„Vas István Könyvtára” bélyegző

16 cm

39


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

papír, vászonkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Vas István-gyűjtemény Katalógusszám: AK133 132683 Wordsworth, William Arnold, Matthew (szerk.) Poems of Wordsworth

AK135

London, 1879.

London, 1939.

XXXI, 317 p.

X, 924 p., [1] t.

16 cm

19 cm

papír, papírkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

„Vas István Könyvtára” bélyegző

Katalógusszám: AK134

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Vas István-gyűjtemény

papír, egészbőrkötés

103131 Shelley, Percy Bysshe

Katalógusszám: AK136

Seybt, Julius (ford.)

7964

Percy Bysshe Shelley’s poetische Werke in einem Bande

Chaucer, Geoffrey The complete works of Geoffrey Chaucer

Leipzig, Wilhelm Engelmann, 1844.

Oxford, Clarendon P., [s.a.]

XIV, 364 p., [1] t. fol.

XXIV, 732, 149 p., 1 t.

23 cm

19 cm

papír, félvászonkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

„Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára” bélyegző

Katalógusszám: AK135

papír, papírkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

VI 559 Byron, George Gordon The poetical works of Lord Byron

40


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK137

315, [2] p.

240807

20 cm

Donne, John

„Vas István Könyvtára” bélyegző

Hayward, John (szerk.)

papír, félbőrkötés

John Donne. A selection of his poetry

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Vas István-gyűjtemény

Harmondsworth, 1955. 182 p.

Katalógusszám: AK140

19 cm

209456

papír, papírkötés

Barrie, James Matthew

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Attwell, Mabel Lucie; Goodall, J. S. (ill.) The nursery Peter Pan

Regényirodalom

London, 1986.

Katalógusszám: AK138 E-5307 Tolkien, John Ronald Reuel The Lord of the Rings 2. ed. repr. London, 1995. XVIII, 1137, [12] p. 20 cm papír, papírkötés PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK139 VI 1201 Durrell, Gerald Sárközi Györgyné (ford.); Szántó Piroska (ill.) Családom és egyéb állatfajták Budapest, 1966.

AK138

41


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

80 p.

Katalógusszám: AK142

21 cm

E-7277

papír, papírkötés

Knight, Stephen Thomas

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Robin Hood. A complete study of the English outlaw

Katalógusszám: AK141

Oxford, Cambridge, 1995.

A 10618

XI, [1], 308 p.

Milne, Alan Alexander

23 cm

Lenardo, Alexandro (ford.)

papír, papírkötés

Winnie ille pu. Liber celeberrimus omnibus fere liberis notus nunc primum de anglico sermone in latinum conversus auctore Alexandro Lenardo

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK143 VI 3206

San Paulo, 1958.

Kipling, Joseph Rudyard

100 p.

Kipling, J. L.; Drake, W. D. H.; Frenzeny, P. (ill.)

15 cm „Kerényi Károly Könyvtárából” bélyegző

The jungle book

ms: „Kerényiéknek. Istenekért Mackót. Sándor.”

Leipzig, 1897. 254 p.

papír, papírkötés

16 cm

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

„Vas István Könyvtára” bélyegző papír, egészbőrkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Vas István-gyűjtemény Katalógusszám: AK144 326941 Defoe, Daniel Radó Antal (ford.) Robinson Crusoe élete és kalandjai Budapest, [1893?]

AK144

42


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

134, [1] p., [5] t. fol. 25 cm „Achátz Imre könyvtárából” bélyegző ex libris: „Achátz Imre” papír, félvászonkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Katalógusszám: AK145 48989 Young, Edward Pétzeli Jósef (ford.) Yung éjtzakáji és munkáji mellyek magyar nyelvre fordíttattak Pétzeli Jósef által Győr, Streibig Jósef, 1787. 1. kötet. 1 t., [28], 416 p.

AK146

17 cm

Könyvtára” bélyegző

„Bayer József főgymn. tanár” bélyegző

papír, félvászonkötés

„Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára” bélyegző

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

ms: „Bayer József Pest 1872”

Katalógusszám: AK147

papír, papírkötés

7223

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Dickens, Charles Kolb, Carl (ford.)

Katalógusszám: AK146

Oliver Twist

494

Stuttgart, Verlag von Adolph Krabbe, 1841.

Scott, Walter

1. Bändchen. 1 t., 400 p., 2 t.

Waverley or tis sixty years since

13 cm

Leipzig, Bernhard Tauchnitz, 1845. 483 p., 1 t.

„Magy. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára” bélyegző

16 cm

papír, félvászon kötés

„Magy. Kir. Erzsébet Tudományegyetem

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont 43


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK148

Könyvtára” bélyegző

Joyce, James

papír, félvászonkötés

Szentkuthy Miklós (ford.)

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Ulysses

Katalógusszám: AK151

Budapest, 1986.

494/2972

975 p.

Doyle, Arthur Conan

19 cm

The Memoirs of Sherlock Holmes

papír, vászonkötés Magángyűjtemény

Leipzig, 1894.

Katalógusszám: AK149

16 cm

Swift, Jonathan

„Magy. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára” bélyegző

1. köt. 280 p.

Karinthy Frigyes (ford.); Győry Miklós (ill.)

papír, papírkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Gulliver utazásai Lilliputban Budapest, 1954. 83 p. 21 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény

Az angol krimi Katalógusszám: AK150 494/2886 Doyle, Arthur Conan The Great Shadow and Beyond The City Leipzig, 1893. 288 p. 16 cm „Magy. Kir. Erzsébet Tudományegyetem

AK151

44


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK152

papír, papírkötés

A 2034

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Doyle, Arthur Conan

Katalógusszám: AK155

Milton Oszkár (ford.)

494/4601

A nyomorék. Az utolsó rejtély

Wallace, Edgar

Budapest, 1905.

Chick

86 p.

(Collection of British authors 4601.)

18 cm

Leipzig, 1923.

papír, vászonkötés Csorba Győző Könyvtár

296 p.

Katalógusszám: AK153

„Magy. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára” bélyegző

16 cm

165363

papír, papírkötés

Chesterton, Gilbert Keith

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

The man who was Thursday. A nightmare (Collection of British authors 4034.)

Katalógusszám: AK156

Leipzig, 1908.

494/4729/

296 p.

Wallace, Edgar

16 cm

The door with seven locks

papír, félbőrkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

(Collection of British authors 4729.)

Katalógusszám: AK154

279, [1] p.

105867

16 cm

Poe, Edgár

„Magy. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára” bélyegző

Leipzig, 1926.

Király György (ford.)

papír, papírkötés

A Vörös Halál álarca

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Budapest, 1919. 29, [4] p. 16 cm

45


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Egy marék rozs (Fekete könyvek) 2. kiadás Budapest, 1987. 231 p. 20 cm papír, papírkötés Magángyűjtemény Katalógusszám: AK159 315504 Christie, Agatha Katona Tamás (ford.) Gyilkosság az Orient expresszen Budapest, 2006.

AK157

281, [7] p.

Katalógusszám: AK157

19 cm

131851

papír, papírkötés

Christie, Agatha

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Poirot Loses a Client (A tower mystery)

Katalógusszám: AK160

Cleveland, New York, 1937.

Stoker, Bram

[12], 302 p.

Bartos Tibor (ford.)

21 cm

Drakula gróf válogatott rémtettei

papír, műbőrkötés

Budapest, 2006.

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

289 p. 25 cm

Katalógusszám: AK158

papírkötés

Christie, Agatha

Magángyűjtemény

Borbás Mária (ford.) 46


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK161

13x10x4,5 cm

McDermott, John

rózsafa, műanyag

Edinburgh. City Beautiful

Magángyűjtemény

Derby, 2008.

Színház

256 p. 21 cm papír, papírkötés

Katalógusszám: AK164

Magángyűjtemény

240854 Marlowe, Christopher

Katalógusszám: AK162

Edward the Second

Ritchie, Guy (rendező)

London, 1925.

Sherlock Holmes

XI, [3], 132, [1] p.

(DVD)

13 cm

Budapest, 2010.

papír, vászonkötés

123 perc

ms: „Brenda Griffiths”

Magángyűjtemény

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

Katalógusszám: AK163

Katalógusszám: AK165

Dohánypipa

C 6022

Egyesült királyság, 21. század

Hotson, Leslie Shakespeare’s wooden O. The Globe London, 1960. 355 p. 22 cm papír, vászonkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Katalógusszám: AK166 234403 Gurr, Andrew

AK163

47


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Orell, J. (közrem.)

Plays pleasant

Rebuilding Shakespeare’s Globe

London, [s.a.]

New York, 1989.

315, [1] p.

197 p.

20 cm

26 cm

papír, papírkötés

papír, vászonkötés

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár Katalógusszám: AK168 Katalógusszám: AK167

20215

E-3273

Schmid, Christian Heinrich

Shaw, George Bernard

Englisches Theater

Laurence, Dan H. (szerk.)

Danzig und Leipzig, bey Daniel Ludwig Wedeln, 1772-1777. 1. Theil. XVIII., 438 p. 16 cm „Schneider & Otter Leih- u. Lese-Bibliothek” bélyegző „G. C.” bélyegző „Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára” bélyegző ex libris: „Ex libris I. C. De Schneider” papír, egészbőrkötés PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Katalógusszám: AK169 570 Shakespeare, William Ortlepp, Ernst (ford.) W. Shakspeare’s dramatische Werke Neue, durchaus verbesserte Auflage in sechzehn Theilen mit sechzehn Stahlstichen

AK166

48


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Az angol kert

Stuttgart, Scheible, Rieger & Sattler, 1842. 1. Theil. Antonius und Cleopatra; Maas für Maas; Timon von Athen. [2], 304 p., [1] t.

Katalógusszám: AK171

2. Theil. Der Kaufmann von Venedig; Die Komödie der Irrungen; Der Sturm. [4], 231 p., [1] t.

M.VI.3-4-5 Bradley, Richard A general treatise of husbandry and gardening. Containing such observations and experiments as are new and useful for the improvement of land

16 cm „Magyar Királyi Erzsébet Tud. Egyetem Német Intézete” bélyegző papír, papírkötés

London, J. Peele, 1724.

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

1. vol. For the month of April [-] September. XII, 358 p., 7 t.

Katalógusszám: AK170

2. vol. For the month of October [-] March. 372, [14] p., 4 t.

ltsz. nélkül

Berlin, 1921.

3. vol. For the months of April and May the second year. - The monthly register of experiments and observations ... of April [-] September 1722. [6], 94 p., 1 t., [4], 80, 195, [10] p., 4 t.

[4], 21 p.

21 cm

20 cm

ms: Lud. Mitterpacher

papír, papírkötés

papír, egészbőrkötés

PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Reuter-gyűjtemény

PTE Klimo Könyvtár

Wilde, Oscar Die heilige Buhlerin. Le sainte courtisane oder das weib mit den edelsteinen

AK172

49


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK172

Katalógusszám: AK174

M.VI.1

T.IX.28

Bradley, Richard

Mawe, Thomas

Kirkall, E. (ill.) New improvements of planting and gardening, both philosophical and practical

Everyman his own gardener. Being a new, and much more complete gardener’s Kalendar than any one hitherto published

London, J. & J. Knapton - A. Bettesworth, 1731.

London, W. Griffin, 1767. 2. kiadás

6. kiadás

1 t., [2], 404, [11] p.

1 t., [14], 608, [23] p., 12 t.

18 cm

21 cm

ms: Lud. Mitterpacher

ms: Lud. Mitterpacher

papír, egészbőrkötés

papír, egészbőrkötés

PTE Klimo Könyvtár

PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK173 G.VI.8 Wheeler, James The botanist’s and gardener’s new dictionary; containing the names, classes, orders, generic characters and specific distinctions of the several plants cultived in England, according to the system of Linnaeus. - A Gardener’s calendar. - An introduction to the Linnaean system of botany, explaining the theory of that system, and the names and characters of all its classes and orders London, W. Strahan - W. Owen, 1763. VIII, XXXI, 480 p. 22 cm papír, egészbőrkötés PTE Klimo Könyvtár

AK174

50


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK175

Budapest, 1999.

OO.VI.24

302, 148 p.

Hill, John

21 cm

Abhandlung von dem Ursprung und der Erzeugung proliferirender Blumen nebst einer ausführlichen Anweisung, wie durch die Cultur aus einfachen, gefüllte und proliferirende, aus gefüllten gezogen werden können

papír, papírkötés

Nürnberg, Georg Peter Monath, 1768.

Katalógusszám: AK178

Csorba Győző Könyvtár

Gasztronómia

36, [recte 63] p., 7 t.

518693

21 cm

Ramsay, Gordon

ms: Lud. Mitterpacher

Terry, Chris (fotó)

papír, papírkötés

Karácsony Gordon Ramsay-vel

PTE Klimo Könyvtár

Pécs, 2011. 144 p.

Katalógusszám: AK176

26 cm

Brookes, John

papír, papírkötés

Lászay György (ford.)

Csorba Győző Könyvtár

Kertek könyve Budapest, 1993.

Katalógusszám: AK179

288 p.

Oliver, Jamie

30 cm papír, papírkötés

Számadó Balázs (ford.); Loftus, David (fotó)

Magángyűjtemény

...és egyszerűen csak főzz! Budapest, 2002.

Katalógusszám: AK177

317, [3] p.

291327

26 cm

Buttlar, Adrian von

papír, papírkötés

Galavics Géza; Havas Lujza (ford.)

Magángyűjtemény

Az angolkert. Magyarországi angolkertek

51


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK180

Budapest, 2003.

Kugler Géza

XVI, 267 p.

Legújabb nagy házi cukrászat

26 cm

Budapest, 2006.

papír, papírkötés

390 p.

PTE Tóth József BTK-TTK Szakkönyvtár

23 cm papír, félvászonkötés

Katalógusszám: AK182

Magángyűjtemény

62613 Hofbauer Anna

Katalógusszám: AK181

P.P. (ford.)

315843

Minden Háznál használható Közönséges és legújabb Nemzeti Szakács-Könyv. Eggy hosszas tapasztalás után irtt Bévezetéssel, mimódon... és tapasztaláson épült reguláival Egy Toldalékkal Mimódon kellessék az enni valókat kiszárajtani... szükséges készületek’ illetésével eggyütt írta német nyelven Hofbauer Anna

Segan, Francine Szűr-Szabó Katalin (ford.); Turner, Tim (fotó) Shakespeare konyhája. Reneszánsz receptek mai szemmel

Kassán, Nyomtatott Werfer Károly’ betűivel és költségével, 1826. XXXII, 372 p. 20 cm papír, papírkötés PTE Klimo Könyvtár Katalógusszám: AK183 b.III.5 Legujabb, legbővebb és leghasznosabb pesti szakácskönyv huszonöt szakaszban, mellyben ezer nyolcszáz hatvanöt szám alatt némelly hozzá szükséges rövid bevezetésekkel és jegyzésekkel együtt az egész szakácsmesterség ugy elő van adva, AK182

52


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

a mint az egy valóságos közhasznu könyvtől csak kivántathatik. Kiadta egy a szakácsságban különösen jártas és nagytapasztalásu magyar gazdasszony Pest, Kilián Gy., 1834. IV, 803 p. 21 cm

AK185

papír, papírkötés

22 cm

PTE Klimo Könyvtár

ms: Lud. Mitterpacher papír, papírkötés PTE Klimo Könyvtár

Katalógusszám: AK184 MM.III.7 Richardson, John

Katalógusszám: AK185

Vorschläge zu neuen Vortheilen beym Bierbrauen nebst Beschreibung seines neuerfundenen Instruments um den Gehalt des Bieres zu erforschen. Vorrede D. Lorenz Crell. Aus dem Engl. des Johann mit Anmerkungen übersetzt

Sütemény kiszúró formák 20. század 3 db 9x2 cm; 8x3 cm; 5x5 cm fém

Berlin – Stettin, bey Friedrich Nicolai, 1788.

Magángyűjtemény

1 t., [38], 234 p.

AK183

53


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Ötórai tea

Katalógusszám: AK186 Fish ‚n’ Chips Birmingham, Burton’s Biscuit Company, 2015.

Katalógusszám: AK188 T.IX.35

10x10 cm

Meisner, Leonhard Ferdinand

sós keksz Magángyűjtemény

De caffe, chocolatae, herbae thee ac nicotianae natura, usu et abusu anacrisis, medico-historico-diaetetica

Katalógusszám: AK187

Norimbergae, J. F. Rudiger, 1721. 1 t., 124 p.

Chocolate Chip Biscuits

papír, félbőrkötés

London, Whittard, 2015.

PTE Klimo Könyvtár

12x5 cm csokoládés keksz

Katalógusszám: AK189

Magángyűjtemény

T.80.181 Teaszűrő 19. század 13,5x10x2,5 cm fém Janus Pannonius Múzeum Katalógusszám: AK190 T.80.19 JP Fine Porcelain Porcelán teáscsésze Kolozsvár, 20. század 4,5x10,5x9 cm porcelán Janus Pannonius Múzeum AK188

54


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

csésze: 6,5x11x9 cm cukortartó: 6,5x9x9 cm tejkiöntő: 9,5x9,5x6 cm teáskancsó: 28x22x13 cm porcelán Magángyűjtemény Katalógusszám: AK194 AK189

Porcelán teáscsésze (angol) Anglia, 21. sz.

Katalógusszám: AK191

8,5x8,5x11 cm

74.340

porcelán

Hacker és társa

Magángyűjtemény

Teáskanál Budapest, 20. század első fele

Katalógusszám: AK195

14,5x3 cm

Busz formájú fém teásdoboz (angol)

alpakka

Egyesült Királyság, 21. század

Janus Pannonius Múzeum

9,2x13,5x6,8 cm fém

Katalógusszám: AK192

Magángyűjtemény

Teáskanál 20. század első fele 14x2,9 cm alpakka Magángyűjtemény Katalógusszám: AK193 Porcelán teáskészlet (angol) Cobridge, Myott Staffordshire Ltd., 1982. csészealj: 14x1,5 cm

AK193

55


Kik azok a britek? Utazás múlt és jelen között

Katalógusszám: AK196

Katalógusszám: AK198

Telefonfülke alakú fém teásdoboz (angol)

Fémtálca (angol)

Egyesült Királyság, 21. század

Egyesült Királyság, 21. század

6x5,5x4,2 cm

16x15x0,5 cm

fém

fém

Magángyűjtemény

Magángyűjtemény

Katalógusszám: AK197

Katalógusszám: AK199

Twinings fém teásdoboz (angol)

280258

Egyesült Királyság, 21. század

Kakuzō, Okakura

8,5x8,5x7 cm

Magyar László András (ford.)

fém

Teakönyv

Magángyűjtemény

Budapest, 1998. 150, [3] p. 19 cm papír, papírkötés Csorba Győző Könyvtár Katalógusszám: AK200 314645 Tamás Jenő Tamás Ervin (fotó) Tea. A világ legkedveltebb teafajtái Pécs, 2003. 118, [2] p. 27 cm papír, papírkötés Csorba Győző Könyvtár AK199

56


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.