Terezvaros 20170331 www

Page 7

Terézváros 2017. március 31. ÖNKORMÁNYZAT 7

Matokanovic Lídia

környezetvédelmi és civil kapcsolatok tanácsnoka

A tanácsnok szerint a lakossági, illetve az oktatási intézmények képviselőitől kapott vis�szajelzések alapján a terézvárosi környezetvédelmi programról általánosságban elmondható, hogy eredményes. A környezeti nevelés területén Matokanovic Lídia fontosnak tartja, hogy – bár a kerületi iskoláknak már nem az önkormányzat a fenntartója – az oktatási intézményekkel nagyon jó a kapcsolat, ami a terézvárosi gyermekek érdekeit szolgálja. Matokanovic Lídia a civil szervezetekkel való kapcsolattartásért is felelős. Mint elmondta, tanácsnokként a hozzá forduló civil szervezetek aktuális problémáinak megoldásában, Terézvárost érintő programjaik támogatásában segít. Az önkormányzat tanácsnokainak nincs olyan elkülönített keretösszegük, amellyel önállóan gazdálkodhatnának. Azonban, mint azt Matokanovic Lídiától megtudtuk, a környezetvédelem, illetve a civil szervezetek támogatására a költségvetésben szereplő elkülönített összegek felhasználására tanácsnokként ő is tehet, és rendszeresen tesz is javaslatokat. Köztudomású, hogy Terézvárosnak nagyon kevés a zöld felülete. Kérdésünkre, hogy ezen a helyzeten miként lehetne javítani, a tanácsnok elmondta, hogy kerületünkben a közműhálózat nem teszi lehetővé, hogy újabb zöld felületeket hozzunk létre, így mindent megtesznek annak érdekében, hogy a meglévő parkjainkat megfelelően karbantartsák, fejlesszék, illetve azért, hogy Terézváros közterületeit élhetőbbé, hangulatosabbá tegyék. Az idei évre vonatkozó tanácsnoki terveiről Matokanovic Lídia elmondta, hogy célja a jól működő program folytatása, és a környezeti nevelés, illetve a kisgyermekes családoknak szóló program további bővítése.

Díjazták a felelős gondolkodást Az Eötvös10 kulturális színtérben hirdették ki az Amit én megtehetnék címmel az óvodásoknak és általános iskolásoknak kiírt környezetvédelmi pályázat eredményét. A legjobb alkotások készítői Matokanovic Lídiától, a terézvárosi önkormányzat környezetvédelmi és civil kapcsolatok tanácsnokától vehették át jutalmukat. A díjazott gyerekeket és az őket felkészítő óvodapedagógusokat, tanítókat, tanárokat Matokanovic Lídia köszöntötte. Rövid beszédében hangsúlyozta, örömmel töltötte el, hogy sokak nevével találkozott, akik az általa korábban kiírt környezetvédelmi témájú pályázatokon is indultak. Ez ugyanis azt jelzi, hogy a természet, a környezet védelmének kérdését a gyerekek olyan fontos ügynek tartják, amely mindenki számára feladatokkal jár. A tanácsnok hangsúlyozta: az is rendkívül örömteli dolog, hogy egyre több olyan pályamű készült, amely nem csupán a szelektív hulladékgyűjtésre, a fák, a zöldterületek gondozására összpontosít, hanem felsorolja a környezetünket veszélyeztető problémák sokaságát, az azokra adható lehetséges válaszokat, valamint a károkozás mértékének csökkentését szolgáló lehetőségeket is számba veszi. A látványos, fantáziadús és egyben gondolko-

dásra ösztönző alkotások azt a felelős, környezettudatos szemléletet tükrözik, amely nélkül életfeltételeink hosszú távon nem biztosíthatók. Matokanovic Lídia megköszönte a pedagógusoknak a környezettudatos magatartás kialakítása érdekében végzett nevelői munkájukat, amelynek eredményessége a most díjazott művek magas színvonalában is megmutatkozik. Mint mondta, Terézváros minden óvodája és egyre több iskolája szerezte meg a környezetvédelmi nevelési tevékenység elismeréséül szolgáló „zöld” címet. Fontosnak nevezte, hogy a környezettudatos magatartás már az egészen kicsi gyerekeknek is természetes legyen, felnőtt korukra pedig életformájukká váljon. A legszebb, legtartalmasabb gondolatokat megfogalmazó művek készítői környezetvédelmi témájú kreatív játékokat vehettek át.

A pályázat idei nyertesei: A Mesevilág Óvoda Nyuszi, Pillangó és Katica csoportja, a Fasori Kicsinyek Óvoda Platánfa, Tölgyfa és Akácfa csoportja, a Szív Óvoda Ha nagy leszek, szélerőművet tervezek pályaműve, a Derkovits Gyula Általános Iskola Kézműves csajok, Környezetvédők nevű, valamint az iskola 3. és 4. osztályos tanulóinak két-két csapata, a Terézvárosi Magyar–Angol, Magyar–Német Két Tannyelvű Általános Iskola 7. b osztályos tanulóinak két csapata, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola 3. a osztályos diákjainak csoportja.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.