5 minute read

A családi vállalkozások generációváltásáról

HOGYAN ADJUK ÁT A STAFÉTABOTOT?

Molnár Szabolcs a családi vállalkozások generációváltásáról. A hazai lakástextiles szcéna szereplői, legyenek azok kis-, vagy nagykereskedések, zömében családi vállalkozások. A stafétabot átadása esetükben sem könnyű feladat, ráadásul valamifajta megfontolt előrelátás is szükséges ahhoz, hogy a cég irányítása zökkenőmentesen kerüljön át az egyik generációtól a másikhoz. Ebben segíthet egy frissen megjelent könyv, a Generációváltás a családi vállalkozásokban , melynek egyik szerzőjét, Molnár Szabolcs szervezetfejlesztőt kérdeztük az utódlással kapcsolatos hatékony szakértői támogatás mibenlétéről.

Advertisement

Könyvükben közölnek egy felmérést, amelyet a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), a KAVOSZ-szal, és a Pannon Egyetemmel közösen végeztek. Ebben van egy elég megdöbbentő eredmény, miszerint a családi cégek 61 százalékának nincs semmilyen terve az utódlással kapcsolatban. Ez mivel magyarázható?

Az egyik általános és nagyon veszélyes jellemző, hogy az alapítóknak nincs az utódlással kapcsolatban problématudata. Egyrészt azt gondolják „Ej, ráérünk arra még!”, másrészt nem ismerik fel, hogy ez mekkora feladat.

Sokan hiszik, hogy a havonta, évente ismétlődő rutinokban (pl. áfabevallás, évzárás) jártas könyvelő, vagy az ingatlan adásvételekre, beruházásokra szakosodott céges ügyvéd majd úgyis megoldja ezt az „egyszer az életben” előforduló eseményt.

Ez a felszínesség azért különös, mert azok, akik évtizedeken át építették cégüket, arra tettek fel szinte mindent – az egészségüket, sokszor a családjukat, párkapcsolatukat is –, most elbagatellizálják annak jövőjét, az utódlás kérdését.

A családi cégek általában organikus módon növekednek, a feladatok és a felelősségi körök is ennek megfelelően kerülnek a családtagokhoz; a feleség könyvel, a gyerek a marketingért felel, és így tovább. Gyakorlatilag minden feladat az alapító (atyához) van bekötve, aki úgy ül a cég élén, mint a hálója közepén tanyázó pók. Egy utódlás, esetleg cégeladás esetén hogyan lehet ezt a struktúrát megbontani anélkül, hogy veszélybe kerülne a cég működése?

A legnagyobb veszélyt pont az jelenti, ha ezt a struktúrát nem bontjuk meg. Az utódlás – utód hiányában cégeladás – legnagyobb gátja az, ha az alapító szimbiózisban él a vállalkozásával. Amíg a cég napi működtetéséhez (pl. kisebbnagyobb döntések, technológiai ismeret, vevői-beszállítói kapcsolatok, banki ügyintézések, jelszavak…stb.) nélkülözhetetlen annak alapítója, addig nem lehet a céget sem átadni, sem méltó áron eladni. A sikeres utódlás, cégeladás első pillére tehát a klasszikus szervezetfejlesztői, cégépítői munka.

Létezik az úgynevezett „első gyerek” szindróma, ami plasztikusan fejezi ki azt, milyen erősen kötődik egy cég alapítója a vállalkozásához. Egy utódlási folyamat során ezt az érzelmi részt is kezelni kell. Ezt a kényes területet hogyan közelítik meg?

Valóban, az érzelmek kezelése a siker második kulcsa. Az alapítók számára ugyanis ez egy gyászfolyamat, amit fel kell dolgozniuk. Elengedhetetlen, hogy legyen valamilyen jövőképük, tervük arra vonatkozóan, hogy mivel foglalkoznak majd, amikor már nem a cégük tölti ki a mindennapjaikat.

Fotó: Katkó Blanka

Ráadásul a sok frusztráció, fel nem dolgozott konfliktusok, amelyek minden családban ott vannak, megnehezítik az egész folyamatot: Hogyan mondjam meg apámnak, hogy nem akarom átvenni a vállalkozást? Mit mondjak a fiamnak, ha alkalmatlannak tartom a cég vezetésére? Ezért van a szakértői csapatunkban terapeuta is, aki együtt dolgozik a családtagokkal, hogy az érzelmi szálakat is fel lehessen göngyölíteni.

A családi cégek átadása esetén is szembe kell nézni azzal, hogy a váltás során számtalan jogi, adózási kérdés merül fel. Ezekben a kérdésekben is tudnak segíteni?

Természetesen, ugyanis a generációkon átívelő vállalkozás kialakításának harmadik kulcsa a jogi, adózási buktatók kisimítása. Tapasztalatunk szerint az utódlási folyamat szereplői nincsenek tisztában jogi fogalmakkal, lehetőségekkel. Többen nem tudják, hogy a cégvezetői és a tulajdonosi szerepet más is betöltheti. Nincsenek tisztában például azzal sem, hogy ha az alapító az egyedüli ügyvezető is a cégben, akkor haláleset kapcsán nem lesz olyan személy, aki az ügyvezetés körébe eső kérdésekben döntene és érvényesen képviselné a céget. A hagyatéki eljárás pedig hónapokat, rosszabb esetben éveket is igénybe vehet, aminek beláthatatlan következményei lehetnek a vállalkozás és a család életében. És ez csak a jéghegy csúcsa…

Az önök cége azzal foglalkozik, hogy segítse a családi cégeket abban, hogy minél zökkenőmentesebben tudják átadni a stafétabotot az utódoknak, vagy egy újabb tulajdonosnak. Melyek a legfőbb tapasztalatok?

Ahogy beszéltük a többségből hiányzik a problématudat és nem kér segítséget. Akik mégis, azok nagy része sajnos csak akkor keres fel bennünket, amikor már megtörtént a baj és kevés idő maradt a tervezésre.

A jó hír az, hogy nem velük van a baj, minden család hasonló kihívásokkal küzd. Ráadásul az utódlással kapcsolatban létezik hatékony szakértői támogatás, nincsenek egyedül ezen az úton. Amire viszont muszáj mielőbb rálépniük, mert nem csak a családi vagyon sorsa a tét!

1

1. NÖVEKEDÉS

INNOVATEXT Zrt.

A nemzetközi OEKO-TEX Szövetség a globális gazdasági kihívások ellenére továbbra is üzleti fejlődést tud elkönyvelni. Az elmúlt pénzügyi évben kiadott 36 ezer tanúsítvány 14 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A legerősebb növekedést (150 százalékot) a gyártási folyamatok fenntarthatóságát bizonyító STeP by OEKO-TEX tanúsítás mutatta.

Az OEKO-TEX az ipar hatékony, megoldásorientált partnere. Legfontosabb értékei, a fenntarthatóság, a bizalom és a biztonság egymásra épülnek, és garantálják a textil és bőr ellátási lánc átláthatóságát. Független, tudományos módszereken alapuló szabványai támogatják a felelősségvállalást jövőnkért és környezetünkért.

A legmagasabb szintű elvárásokat teljesíti és nyíltan kommunikálható a gyártás környezeti lábnyoma, így a széndioxid-kibocsátás és vízfogyasztás az új Környezeti Hatáskalkulátorral, amely a STeP by OEKO-TEX tanúsítvánnyal rendelkező vállalatok számára biztosított.

Az OEKO-TEX több évtizedes múltja alatt létrehozott értékei a jelen világunk kézenfekvő lehetőségei. Hiszen egy klímakatasztrófa által fenyegetett világban, ahol mammutcégek és gyáróriások terhelik leginkább a környezetet, segítséget nyújthat egy már jól kidolgozott rendszer, mellyel a vállalkozások kiismerhetik saját környezetükre gyakorolt negatív hatásukat és hatékonyan csökkenthetik azt. A szigorú elvárásoknak megfelelő termékeket pedig bizalommal választják a fogyasztók.

A régióban és Magyarországon az INNOVATEXT Zrt. közvetíti az OEKO-TEX szolgáltatásait támogatva ezzel a régió vállalkozásainak fenntarthatóbb működését.

www.innovatext.hu

The Teletextil magazine

is Hungary’s only professional publication on hometextile. It has been published for 17 years, four times a year, following the seasonality of home textile market in Hungary.

The Teletextil is a typical B2B (Business to Business) publication, which promotes the communication between wholesalers and retailers.The magazine is printed 1000 copies, and it is mailed via post to all list of companies dealing with hometextile in Hungary.

The Teletextil is cooperating with the National Association of Home Decorators (LOSZ), sending the copies of the magazine to its members in its newsletter in electronic form. The publication thus reaches 2,000 additional interior designers and interior architects through enewsletter.

The main profile of the magazine is to publish news, analysis, and reports of the Hungarian and international home textiles market events. Our publication reaches all the main market players of Hungary, who are involved in the home textile business.

The Teletextil is an internationally embedded publication, a regular visitor to Heimtextil (Frankfurt am Main, Germany), EVTEKS (Istanbul, Turkey), Proposte (Como, Italy), and Modtissimo (Porto, Portugal).

teletextil

függöny • karnis • tapéta • bútorszövet • árnyékolás • szőnyeg • dekoráció 2022. nyár, XVII. évfolyam, 2. (65.) szám

This article is from: