Egyre több sikeres vállalkozást irányítanak nők
■ A nők szerepe a gazdaságban évről évre erősödik, és ezt immár a számok is igazolják, ma már több mint ezer olyan vállalkozás működik Magyarországon, amely kizárólag női menedzsmenttel érte el a milliárdos árbevételt. A női vállalkozók egyre nagyobb teret hódítanak a hazai üzleti életben, és a trendek azt mutatják, hogy a jövőben még tovább növekszik a súlyuk.
Az elmúlt években a női vezetésű vállalkozások dinamikus fejlődést mutattak. Az OPTEN adatai szerint továbbra is ezer felett van azon cégek száma, amelyek kizárólag női tulajdonossal vagy menedzsmenttel rendelkeznek, és milliárdos árbevételt értek el. Bár országosan a vállalkozások száma csökkenő tendenciát mutat, a nők továbbra is meghatározó szereplők a gazdasági térben. Ez különösen jól látható a 10–100 millió és a 100 millió–1 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező vállalkozások esetében, ahol a női vezetők jelenléte növekedett, még a cégszám csökkenése mellett is. Ráadásul a fenntarthatósági szempontokat (ESG) előtérbe helyező üzleti kultúra térnyerése is hozzájárul a női menedzserek számának emelkedéséhez.
Az adatok azt mutatják, hogy
a nők elsősorban a közepes és kisebb vállalkozások vezetésében aktívak, ám figyelemre méltó, hogy a milliárdos árbevételű cégek közel felében is meghatározó szerepet töltenek be. Ez nemcsak azt jelenti, hogy egyre több nő áll a vállalkozások élén, hanem azt is, hogy a női vezetők által irányított cégek sikeresek és versenyképesek.
A generációs különbségek is jól kirajzolódnak a női vállalkozók arányában. Míg a legfiatalabb, Z generációs vállalkozók között a nők aránya mindössze 36 százalék, addig az idősebb, veterán generáció esetében ez az arány már eléri az 54 százalékot. Ez részben a családi szerepek eltérő súlyának tudható be, hiszen a fiatalabb nők gyakran az anyaság és a karrier közötti egyensúly megteremtésére törekszenek. Ugyanakkor
az is látszik, hogy az idő előrehaladtával egyre több nő lép vezetői szerepbe, és bizonyítja rátermettségét az üzleti világban.
A női vezetők jelenléte nemcsak a vállalkozások sikeressége szempontjából fontos, hanem a fenntartható és felelős üzleti működés elterjedésében is kulcsszerepet játszanak. A különböző nézőpontok, az empatikus vezetési stílus és a konfliktuskezelési képességek hozzájárulnak ahhoz, hogy az ilyen szervezetek hosszú távon is stabilan és etikusan működjenek.
Érdekes összefüggés figyelhető meg a vállalatok tulajdonosi/menedzsment
struktúrája és működése között. A kizárólag férfi vagy női vezetéssel működő vállalkozások esetében a Cégbíróságnál jegyzett végrehajtások aránya nagyjából 10% körül mozog, jelentős különbség nélkül. Ugyanakkor a több személy irányítása alatt álló cégek esetében ez az arány alacsonyabb, és a legsikeresebbek közé azok tartoznak, ahol a női vezetők is jelen vannak. Bár a hazai vállalkozások többsége továbbra is férfiak által dominált, a női vállalkozók száma és jelentősége egyértelműen növekszik. Jelenleg körülbelül 238 ezer női tulajdonos van Magyarországon,
és bár számuk 2024-ben csökkent, a kizárólag női vezetésű cégek aránya stabil maradt, a teljes vállalati bázis 17 százalékát kitéve. A női vállalkozók ereje és kitartása vitathatatlan. A számok mögött rengeteg munka, innováció és vezetői készség áll, amelyeket egyre többen ismernek el. A jövő egyértelműen azt mutatja, hogy a női vállalkozások és menedzserek szerepe nem csupán a gazdasági életben, hanem a társadalom egészének fejlődésében is kulcsfontosságú lesz – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.
Origo.hu
Varázslatos extra, ami a kávéban elkeverve durván felpörgeti a fogyást
■ Ha reggel ezzel az itallal kezded a napot, akár fel is gyorsíthatod vele a fogyást. A fahéjas kávé nagyon népszerű az interneten, és nem véletlen, hiszen amellett, hogy segít leadni a súlyfelesleget, isteni finom is.
A fogyáshoz rendszeres testmozgás és kalóriadeficit szükséges, vagyis kevesebbet kell enni, mint amennyi kalóriát elégetsz. De emellett érdemes egy kis extra segítséget is igénybe venni: ilyen a fahéjas kávé, ami felgyorsítja a fogyást, és mellette az íze is pazar. Érdemes a reggeli kávédat így ízesíteni, hiszen a fahéj több, mint egy finom fűszer, számtalan jótékony hatása van az egészségre.
Miért hatásos?
Amellett, hogy gyulladáscsökkentő- és antioxidáns hatásai vannak, a fahéj a vércukorszintet is csökkenti, ami nem hátrány a diéta alatt. A fahéj hatására felgyorsul a zsír lebontása akkor, amikor energiára van szüksége a szervezetednek, és segít abban is, hogy hosszabb ideig ne éhezz meg, hiszen lassítja a tápláléknak a gyomorból a vékonybélbe történő távozását. A kávé pedig felgyorsítja az anyagcserét, lelassítja a szénhidrátok felszívódását, és felgyorsítja a zsírégetést. Élénkítő hatása miatt pedig hatékonyabbak lehetünk az edzés során.
Mekkora segítség a fahéjas kávé a fogyásban?
Kutatások is bizonyítják, hogy a fahéj és a kávé párosítása segíthet a fogyásban.
A Science Alert elemzése során 35 tanulmány adatait vizsgálták, és kiderült, hogy a napi 1,5 gramm fahéjfogyasztás (kb. fél teáskanál) 1,68 centiméterrel csökkentette a derékkörfogatot; a résztvevők 2-6 hónapon át fogyasztottak fahéjat. A másfél grammnál kevesebb menynyiségű fahéjfogyasztásnak már nem volt ekkora hatása. Egy másik tanulmány adatai szerint a testtömegindexet is csökkentette a fahéjfogyasztás, de meglehetősen csekély mértékben.
Önmagában nem lesz elég
A tanulság tehát, hogy önmagában a fahéjas kávétól nem lehet lefogyni, muszáj mellette diétázni és mozogni is. Emellett fontos azt is tudni, hogy bár a fahéj biztonságos, ha fűszerként használják, de túl nagy mennyiségben nem szabad fogyasztani: az Európai Élelmiszerhatóság által ajánlott napi mennyiség 0,1 milligramm/testsúly kilogramm. A fahéjas kávé íze viszont páratlan, főleg, ha nem cukorral édesíted, és ha csak kis mértékben is, de valóban segít a fogyásban – és minden segítség jól jön, ha az ember meg akar szabadulni a súlyfeleslegtől!
Fotó: Shutterstock
Apró
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
Ács szerkezet, tetőfedő, bádogos munkát vállalunk. Régi és új tető készítése, palatetők javítása, szigetelés, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre. Szigetelést, festést vállalunk. Saját anyaggal dolgozunk. Ingyenes felmérés, 25% kedvezmény április 15-ig. +36-30/697-1114
*1536147*
Ács, tetőfedő vállal beázás javítást, új tető készítést, cserepeslemez fedést, bádogosmunkákat. Kedvezmény 15%, április 15-ig. Jámbor István +36-30/919-4694
*1536148*
Ácsmunka, komplett tetőkészítés, tetőjavítás, bádogosmunka, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázás-javítás, kúpkikenés. Kedvezmény 30% 2025.04.15-ig. 06-30-550-0768.
*1536349*
Ácsmunkát, tetőfedést, bádogosmunkát, komplett tetők cserepeslemezelését, beázásmegszüntetést, kisebb-nagyobb javítást, tetőlécezést, széldeszkázást, kúpkikenést, tetőáthajtást vállalok. Kedvezmény 35% 2025.03.31-ig. Telefon: 06-30-408-5557.
*1536685*
Tetőépítést, bádogos, ácsmunkát, ereszcsatornázást, tetőjavítást, kúpkikenést, tetőáthajtást, lapostető-javítást, verébdeszkázást, mindenféle cserepezést, Lindab-lemezelés, egyéb munkákat az ország minden pontján vállalok. Kedvezmény 15% 2025.04.30-ig. 06-20471-8888, 06-30-012-7702.
*1536146*
Tetőfelújítás, régi, hajlított tetők javítása, cseréje. Bádogozás, csatorna, beázás elhárítás. Kisebb sürgős javításokat is vállalunk! Tel.: 06-20/248-2859
*1531621*
Tetőjavítás, tetőfedés, ácsmunka, bádogosmunka, cserepeslemezelés, lapostető-szigetelés, ereszcsatornázás, SOS kisebb javítások anyagbeszerzéssel! Kedvezmény 30% 2025.04.15-ig. Telefon: 06-20-977-2731.
*1536347*
Tetőmosás bármilyen fedéssel. Lapostető hő-, víz elleni szigetelése. Bádogos munkák. 70/595-7105
*1537392*
Tollhagyaték, dunna, párna felvásárlása napi legmagasabb áron. Házhoz megyek. Telefon: 06-20/214-4362
*1529194*
VEGYES
Régi bútorokat és teljes hagyatékot vásárolok. Vásznakat, vászonzsákokat, kázsmér kendőt, szoknyát, fateknőket, disznóvágó asztalokat, kitüntetéseket, régi gyerekjátékokat, gyalupadokat stb. Tel.: 06-70/941-6286
*1512488*
Kombinált hirdetési lehetőség a Zempléni Szuperinfóban!
Hirdessen minimum 4 egységes felületet a Zempléni Szuperinfó bármelyik lapszámában és a nyomtatott felület mellé most kedvezményesen veheti meg online hirdetését a facebook-on!
TEGYE HATÉKONYABBÁ MEGJELENÉSÉT!*
Az online hirdetés meghatározott területre szűrve, a lapban is megjelent grafikával kerül fel a Zempléni Szuperinfó facebook oldalára, illetve a fizetett kampány keretében a potenciális vásárlók hírfolyamára.
Megjelenés ára: 15 500 Ft+áfa/hét
A facebookos fizetett hirdetés a https://www.facebook.com/Zempléni Szuperinfó oldalon tekinthető meg.
Legyen Ön is jelen az online térben! Keresse üzletkötőinket!
Inklovics Ildikó 06-30/470-6396 ildiko.inklovics@szuperinfo.hu Müllerné Kovács Katalin 06-30/386-5037 katalin.kovacs@szuperinfo.hu Kiss Béla 06-30/471-9012 bela.kiss@szuperinfo.hu
KERETES HIRDETÉSSEL
Inklovics Ildikó & 06-30/470-6396 e-mail: ildiko.inklovics@szuperinfo.hu Müllerné Kovács Katalin & 06-30/386-5037 e-mail: katalin.kovacs@szuperinfo.hu Kiss Béla & 06-30/471-9012 e-mail: bela.kiss@szuperinfo.hu
E-mail: sarospatak@szuperinfo.hu www.szuperinfo.hu
közvetlenül is kereshetik értékesítő munkatársainkat: Megjelenik: Sárospatak, Sátoraljaújhely és Szerencs városokban 2 hetente pénteken Lapzárta: kedd 17 óra Kiadó: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Korlátolt Felelősségű
www.szuperinfo.hu Sokszorosító szerv: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona utca 1. Felelős vezető: Horváth Gábor nyomdaigazgató Megrendelési szám: 2025/12. Eng. szám: 163/0387/2010 Terjeszti: MediaLOG-DMHM Zrt. (hétfő-szerda) A
Kos - Egy kissé elárasztották a kötelezettségek, és a héten még több szívességet kérhetnek Öntől. A legjobb megoldás az, ha panaszkodás helyett a feladatok elvégzésére koncentrál. Minél hamarabb teljesíti őket, annál gyorsabban lesz szabad. Ez azonban nem azt jelenti, hogy meggondolatlanul fejezze be őket. Adjon bele mindent, és a jövőben minden bizonnyal megkapja érte a jutalmakat.
Bika - Néhány fontos kérdést meg kell beszélnie a rokonaival. Próbáljon meg türelmes és kedves lenni, mikor erre sor kerül. Ha van olyan helyzet, amelyet nem tud megoldani, hagyja azt egyelőre ahelyett, hogy erőszakosan próbálná megoldani. Érdemes lenne többet kimozdulnia otthonról esténként, és olyan közösségbe járnia, amely megerősítené magát a hitében. A héten lehetősége nyílhat arra is, hogy egy régi barátjával felvegye a kapcsolatot. Ikrek - Nem szokása taktikázni, ellenben a környezete megpróbálhatja belerángatni. Ne hagyja, hogy célt érjenek, mert később bánná, hogy képes volt belemenni. Egyesek megpróbálhatják erőteljesen manipulálni, és bármennyire is sze- retne nekik megfelelni, ellen kellene állnia. Így is meglehetősen érzékeny lesz a napokban, és durva hangulatingadozásai lehetnek. Érdemes tudatosan figyelnie arra, hogy ne hozzon impulzív döntéseket. Rák - Azok, akik tartós betegségben szenvednek, de legalábbis mostanában nem voltak jól, a következő napokban jelentős javulással, akár teljes gyógyulással is számolhatnak. Ugyanakkor Ön képes lesz beismerni valamilyen tévedést, amelyet a múltban tett, és ennek során megszabadulhat egy nagy lelki tehertől. Ez nemcsak a közérzetét javítja, hanem a kapcsolata is pozitív irányba változhat egy bizonyos személlyel.
Zempléni Szuperinfó
Kéthentete online is megtekintheti újságunkat!
HÉT (2025. március 24-től 2025. március 30-ig) * Az online lehetőséget önállóan nem, csak csatoltan tudjuk biztosítani a print hirdetés mellé.
Oroszlán - Szánjon egy kis időt arra, hogy egyedül is legyen, és átgondolja a jövővel kapcsolatos terveit. Az elmúlt időszak igencsak változatos volt, így tehát újra kell értékelnie az élete céljait és azt, hogy a tettei miként befolyásolják a saját életét, valamint a kapcsolatait. A héten felmerülhet egy utazás vagy kirándulás lehetősége, amely izgalmakat és kalandokat ígér. Emellett fontos, hogy ne hagyja figyelmen kívül az egészségét sem! Szűz - Nagyszerű hét az Ön számára. Erőfeszítései végre megmutatkoznak. Viszont legyen óvatos, mert nagylelkűség terén hajlamos lehet túlzásokba esni, mind anyagiak terén, mind pedig szívességvállalásokkal kapcsolatban. A legkedvesebb pillanatokat a családjával töltheti, akik feltöltik és rengeteg szeretetet, illetve pozitív visszacsatolást adnak. Azonban ha valaki visszaél a jóindulatával, ideje határt húznia.
Mérleg - Ha az emberek nem értik Önt, ne pazarolja az idejét és energiáját arra, hogy elmagyarázza minden egyes lépését nekik. Soha nem fognak magával egyetérteni! Viszont túl sok mindennel foglalkozik manapság, és emiatt egyre nehezebben koncentrál, amellett hogy kevesebb ideje jut a szeretteire. Legyen rugalmas ezzel kapcsolatban az igények szerint. Most különösen fontos, hogy ne engedje, hogy a külvilág véleménye befolyásolja.
Skorpió - Egész héten rettentően elfoglalt lesz. Számos elintézésre váró feladat felhalmozódhat. Annak ellenére, hogy mindent megtesz azért, hogy időben végezzen, némi stresszt okozhat, ha nem sikerül mindent teljesítenie. Ne habozzon, kérjen segítséget, és fogadja is el! Ellenkező esetben nem biztos, hogy időben befejezi a feladatait. Emellett egy régi vita vagy konfliktus is a felszínre kerülhet, amelyet érdemes lenne most végérvényesen lezárnia.
Nyilas - A lehetőségek könnyen elérhetők, de ne siessen mindegyiket megragadni. Pontosan mérlegelje lehetőségeit, majd azután cselekedjen ennek megfelelően. Ossza meg barátaival terveit, mert lehet egy-két jó meglátásuk az elképzeléseivel kapcsolatban. Egy régi ismerős felbukkanása is új helyzetet teremthet, amelyre érdemes lesz odafigyelnie. Emellett ne hagyja figyelmen kívül a saját szükségleteit sem.
Bak - Itt lenne az ideje, hogy ne aggód- jon amiatt, mások mit gondolnak Önről. Önellenőrzési időszakra van szüksége, hogy jobban megértse saját igényeit és kívánságait, és objektív következtetésekre jusson. Ha jelentős változások kieszközölése mellett dönt, beszéljen a szeretteivel is. Most különösen fontos lesz, hogy ne hagyja magát befolyásolni mások véleményétől, hanem saját belátása szerint cselekedjen.
Vízöntő - Nagyszerű ez a hét a jelenlegi helyzetének újraértékelésére és a projektek prioritásainak meghatározására. Ha már egy ideje hátra volt dőlve, és hagyta, hogy a munka vagy a feladatok felhalmozódjanak, a napokban egy csodálatos energia-hullámot érezhet, amely segít a feladatok elvégzésében. Ez egyben a legjobb alkalom arra, hogy elengedje azokat a terveket, amelyek nem vezetnek sehova. Halak - Az Ön határozatlansága és bátortalansága felesleges káoszt hozott létre, és magának kell utána megoldania a felmerült problémákat. A családi ügyek és az ingatlanügyek most előtérbe kerülnek, és ezekkel kapcsolatban is magának kell intézkednie. Viszont bizonyos dolgokban nem fog tudni haladást elérni, amíg nem fejez be néhány korábbi, félbemaradt ügyet. A
Antalóczi Zoltán E.V. +36-20/221-7755
LAKÁS ÉS HÁZ FELÚJÍTÁS
Lakások és családi házak teljes körű felújítása
3 Homlokzat festés
3 Hőszigetelés, színezés
3 Tetőhéjazat csere
3 Gipszkartonozás
3 Szobafestés
3 Burkolás
KÖVETKEZŐ LAPZÁRTA: 2025. április 1. kedd 17:00 óra MEGJELENÉS: 2025. április 4. péntek
Személy- és vagyonőr 10323009
Élelmiszer eladó 04163011
Falusi turizmus szolgáltató 10133007 Aranykalászos gazda
` Dísznövény forgalmazás
` Kertépítés, szaktanácsadás
Silvestris
` Gyümölcsfák
` Fenyőfélék ` Díszfák
` Rózsák ` Díszcserjék
` Sövénynövények
` Fenyőkéreg talajtakaráshoz
` Öntöző rendszerek
Silvestris Bekecs, Honvéd út 62. Tel.: 06-47/368-042, 06-30/9553-635
Nyitva tartás: hétfő-szombat: 8.00-17.00
MUNKAERŐHIÁNYA VAN?
ÁLLÁSHIRDETÉS
a Szuperinfó országos hálózatán keresztül az ország bármely pontjára! Infó: 06-20/444-1073
Aktuális akciókról, távoktatási lehetőségekről érdeklődjön Hidasi Lajos tanfolyamvezetőnél: +36-70/261-7137
Tanfolyamaink helyszínei: TOKAJ, Jókai utca 21. ■ SÁROSPATAK , Rákóczi út 47. (Sárospatak és Vidéke Ipartestület) Engedélyszám: E/2020/000324 ÖNKÖLTSÉGES TANFOLYAMOK INDULNAK TOKAJBAN ÉS SÁROSPATAKON Üzletvezető 04165006
TŰZIFA AKCIÓ az Kft.-nél!
Akác méteres tűzifa (kiszállítva) 33.000 Ft.-/m 3
Helyszín: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Nyíribrony Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet: 06-20/299-2656 • 06-30/866-1755
Számíthat ránk bármiben, ha Ön épületgépészeti, villamoságtechnikai vagy fürdőszobatechnikai tevékenységbe kezdett, mi állunk a rendelkezésére legyen szó rendszerfelújításról vagy teljesen új kivitelezésről.
Szolgáltatásaink:
– fűtéskorszerűsítés
– vízhálózat
– klímatechnika, légtechnika
– megújuló energia
Fisher COMFORT PLUS FSAIF-CP-181AE3 / FSOAIF-CP-181AE3
– fal-, padló-, mennyezetfűtés
– fürdőszobatechnika
– gázhálózat
– napelemes rendszerek
– épületvillamosság
Készüljön velünk az új vidéki Otthonfelújítási Programra!
Címünk: LUTHERM KFT. 3860 Encs, Vasút utca 2/A 06 20 999 6007