Országszerte több mint 2,5 millió rendszeres olvasó!
ZALAEGERSZEG Z A L A E G E R S Z E G
2020. 16., 2018 . s ze pte mbjúlius e r 12 . , XXVII./27. XXV./35.
Megnyitották a kvártélyházi nyári színházi évadot
A Lili bárónő című operettel indította az
idei nyári belvárosi színházi szezont a Kvártélyház Szabadtér Színház Kft. A csütörtöki első bemutató előtt dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntötte a közönséget és az alkotókat, kiemelve, az elmúlt járványidőszak miatt különösen jólesik a könnyed, vidám, de tartalmas kikapcsolódást nyújtó színházi esték sora. E sorba tartozik majd július 22-től A padlás című musical, azután a Hasonmások című revü-musical, valamint a Zalai Táncegyüttes produkciója.Tompa Gábor, a nyári színház ügyvezetője, rendezője is emlékeztetett az előadóművészek számára nehéz időszakra, s megköszönte a nézőknek, hogy jelenlétükkel igazolják a színháziak munkájának fontosságát. Ez alkalommal nyitották meg Wolcsánszky Krisztián reklámgrafikus tárlatát, amely a közismert mézesmackós műanyag flakonokat keltette életre ismert mese, film, rajzfilm és könnyűzenei figurák alakjában. zaol.hu
Még keresik a megoldást a Magyar Kupában bronzérmesGyerMekkórház ZTE NKK vezetői A hírek szerint gondban lehet a ZTE NKK NB I. A csoportos női kosárlabdacsapata, és az értesülés nem légből kapott. A tavalyi bajnoki harmadik helyezett, a legutóbbi szezonban Magyar Kupa-bronzot szerzett együttes indulása veszélyben van, ezt egy héttel a nevezési határidő előtt a klub vezetői sem titkolják. A ZTE NKK és elődje, a Zala Volán TE 26 éve szerepel a női kosárlabda élvonalában, és az utóbbi időben is az A csoport meghatározó együttesének számított. Mindig is hangsúlyozták a csapat vezetői, hogy az övék nem egy „gazdag” klub, viszont stabil a háttere. Arra ugyanis figyeltek, hogy csak annyit vállaljanak, amit teljesíteni is tudnak, ami igaz most is rájuk. A máriatövist az ókorban is isÉs éppenséggel ez a baj… merték, a 15. században pedig a Mármint, hogy annyit bencések rájöttek, hogy különöígérnének, amit teljesíteni tudnak, ígérni pedig nem sen mérgezések esetén gyógyíakarnak „fedezet” nélkül. tó hatású, de csak évszázadokkal A ZTE NKK tavaly később, a 18. századilyenkor gyógyítói már komplett kerettel renelevenítették fel újra ezt az indidelkezett, ezen a nyáron
azonban eddig semmilyen hírt nem jelentett be. Megkeresésünkre Tóth László ügyvezető elárulta, miért. – Sajnos jelen pillanatban nem tudjuk tervezni a következő szezont – mondta a ZTE NKK első embere. – A tavalyi évet még le tudtuk zárni, de a koronavírus-járvány okozta gazdasági következmények minket is érintenek. Most az a helyzet, hogy bárkit is szólítunk kövek, ekcéma és pikkelysömör, meg, azt a választ kapjuk, fáradtság és daganatos hogy náluk is nehézbetegséa helygekSajnos gyógyítására is. zet. régi partnereink között is vangyógyászatban olyan, aki most A máriatövis alnem tud támogatást adni, kalmazott termése tartalmazezzel pedig a költségvetéza legfontosabb hatóanyagát, sünk jelentős százaléka csúa szilimarint, mely tulajdonszott ki a lábunk alól. A vá-
ros az eddigi támogatását biztosítja, és vannak más támogatóink is, csakhogy ez kevés… Még az MKOSZ által biztosított támogatással együtt is. Lutriba nem szeretnénk belemenni. Januárra van ugyan ígéret, hogy más forrásból is újra kapunk támogatást, ám azzal a megjegyzéssel: ha a helyzet olyan lesz… Mi lehet a megoldás? Egyelőre nem tudják, de persze regtelenítőamit szervünket, a májat keresik, a Zalaegerszea mérgektől, hogyTE egyrészt ser- a gi Kosárlabda elnöke, kenti NKK a mérgek lebontását, másZTE felnőtt együttesének vezetője, Törészttechnikai aktivizálja a májsejtek gyórök is megerősített. gyítóRóbert mechanizmusait, és az új – Ha képződését. marad a jelenlemájsejtek gi helyzet, akkor nem nevezünk az új bajnokság-
Máriatövist a Májnak
kációt, kezdték el mélyrehatób-
képpen három flavonoid keve-
ra, s ki tudja, hogy mikor nalbeli női együttese a milesz megint újra A csopor- énk. Megtehetnénk, hogy tos női kosárlabdacsapata elindulunk egy fiatalokból Gyerekek plüssmackókat is a városnak – jegyezte meggyógyítottak álló együttessel, aztán vagy Török Róbert. – Huszonhat kiesünk,ami vagy sem, nyílt és egy abban a kórházban, vasárnap éve vagyunk ott ameg legjobévvel később irodában. újra jó csapaaz egészségfejlesztési Itt bak között, és klasszikus tunk lehet. Ám most nincs a gyerekek oldott hangulatban, szakemcsapatsportágakban a me- pénz a szezonkezdetre sem. berekélvoirányítása zaol.hu mellett, mégis játékosan gye egyetlen jelenlegi
félelMek nélkül
gyógyíthatták kedvenceiket és győzhették le az orvosi rendelőkkel szembeni félelmeiket. forrás: zaol.hu
A ZÁÉV Építőipari Zrt. Zalaegerszegre beszerzés és kivitelezés területére
MÉRNÖK munkatársat keres. Ideális jelöltünk: • felsőfokú építő- vagy építészmérnöki végzettség • önálló munkavégzési képesség • jó szervező és kommunikációs készség • döntési képesség