Zalaegerszegi 7 Nap - 2025. 07. 03.

Page 1


A kelet varázsa Zalaegerszegen: Tánccal zárult a programsorozat

Látványos gálaműsorral ért véget a II. Nemzetközi Tánc- és Művészeti Fesztivál Zalaegerszegen. A programsorozat záróeseményét június 23-án rendezték az Art Moziban, ahol a magyar fellépők mellett Dél-Koreából és Indiából érkezett együttesek is színpadra léptek. A keleti táncosok színes, hagyományőrző koreográfiái és lenyűgöző népviseletei elkápráztatták a közönséget.

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző kultúrákat és bemutassa a világ sokszínűségét –mondta a szervező, Háriné Molnár Ágnes. A külföldi és magyar csoportok Zalaegerszegen kívül Keszthelyen és Zalaszentgróton is felléptek, valamint ellátogattak a Gébárti Alkotóházba, ahol megismerkedtek a helyi kézműves hagyományokkal is. A résztvevők szerint a közös fellé -

pések és élmények nemcsak művészi, hanem emberi szempontból is különlegesek voltak – így a tánc nyelvén ismét egy valódi kulturális híd épült.

n ÉGETŐ RÉKA

Olai Fesztivál a falumúzeumban

Színes programokkal és derűs hangulattal várta látogatóit az Olai Fesztivál a Göcseji Falumúzeumban. A rendezvényt a Harisnyás Pipik vidám gyerekműsora nyitotta, majd a Nefelejcs Nyugdíjas Dalkör, az Albatrosz TSE és a Motion TSE váltották egymást a színpadon. Az est sztárvendége, Mr. Rick fergeteges koncerttel koronázta meg a napot.

A legnagyobb figyelmet azonban egy négyéves gyöngybagoly, Héra kapta, akit dr. Klein Ákos biológus, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány vezetője mutatott be. Héra nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is elbűvölte.

n Z7NAP

FORRÁS: MW

A rendezvényen a gasztronómiai finomságok mellett kézműves vásár, népi játékok, íjászat és menetleveles játék is várta a látogatókat. A kedvező időjárás is hozzájárult a sikerhez, a Göcseji Falumúzeum pedig újra bebizonyította, hogy méltó helyszíne az ehhez hasonló közösségi eseményeknek.

Szemmelláthatófelázás,omlóvakolat, lepergőfestékrétegek,faltólelválókőpor, ütögetésrekongó,huppogóhang, jellegzetesdohosszag,festék-vagy vakolatomlás,rohadóparketta,penész. Ezekahibákazegészségét ésapénztárcájátiskárosítják!

Az Olai Fesztivál sztárja, Héra, a gyöngybagoly FOTÓ: MW
Több ázsiai országból is érkeztek hagyományőrzők Zalaegerszegre
FOTÓK: PEZZETTA UMBERTO
A gálán helyi táncosok is felléptek

Zalaegerszegre is megérkezett a nyár

37-38 fokos csúcsokat mérhettünk többször is az elmúlt napokban. Az országos tisztifőorvos a kánikula miatt harmadfokú hőségriadót rendelt el. A szakemberek szintén egészségünk védelmére intenek. Itt van néhány tudnivaló, mit érdemes nyáron mindenkinek szem előtt tartani.

mégis ki kell menni, gondoskodni kell a bőr és a szem megfelelő védelméről.

Napszemüveg,

sapka, naptej –avagy nem árt az elővigyázatosság!

nyi sók utánpótlásáról is gondoskodni kell. Éppen ezért az üdítők helyett csapvíz, vagy szénsavmentes ásványvíz fogyasztását ajánlják a szakemberek. A táplálkozásnál a zsíros, fűszeres ételek elkerülése segít túlélni a meleget. Inkább friss, lédús táplálékot vegyünk

magunkhoz ezekben a napokban.

Strandok minden mennyiségben!

A meleg megviseli a szervezetet, fokozottan kell figyelni magunkra és a környezetünkben élőkre

A meleg megviseli a szervezetet. Figyeljük környezetünket!

Különös tekintettel kell lenni ilyenkor az idősekre és a gyerekekre, ugyanis a

FOTÓK: PEZZETTA UMBERTO

rendkívüli meleg megterhelő. Fokozottan érvényes ez a krónikus betegekre, ezért javasolt rendszeresen megkérdezni a környezetünkben élő veszélyeztetteket, hogy szolgál az egészségük. A tisztifőorvosi szolgálat mindenkit arra kért: kerülje a közvetlen napsütést, és ha

A magas UV sugárzás miatt a fent felsorolt védekezés életbevágó lehet. Árnyékba húzódni sem elég, ha lehet légkondicionált helyiségben töltse mindenki a fokozottan veszélyes órákat. A rendszeres hidratálás szintén kulcsfontosságú.

A szokásosnál is több vizet kell inni!

Mindig legyen kéznél víz! A szervezet izzadáskor sokat veszít belőle és az ásvá-

Három strand is várja Zalaegerszegen a hűsölni vágyókat

Három strand várja a hűsölni vágyókat Zalaegerszegen. A belvárosban és a Gébárti-tónál, illetve az Aquacityben is kedvezményeket biztosítanak az Egerszeg Kártya tulajdonosoknak. Érdemes felkeresni ezeket a létesítményeket, ahol az aktív kikapcsolódást változatos programokkal garantálják. A tó vize, a legfrissebb mérések szerint, kifogástalan. n ÉGETŐ RÉKA Sikeres

Több mint 280 előadás, közel 33 ezer néző, díjeső és jövőbe mutató fejlesztési tervek – így zárta a 2024/25-ös évadot a Griff Bábszínház. Az évadzáró társulati ülésen nemcsak az elmúlt hónapokat értékelték, hanem a következő öt év biztos működésének alapjait is megerősítették.

Szűcs István igazgató kiemelte: a színház gazdasági helyzete stabil, a szakmai munka pedig továbbra is kiemelkedő. A társulat frissen érkezett haza a békéscsabai nemzetközi bábfesztiválról, és az év során is számos emlékezetes előadással örvendeztette meg a közönséget. A Pompom című darab például több városban is nagy sikert aratott, a Mindentlátó Királylány pedig tíz településen járt a Lázár Ervin program keretében. Emellett a Vitéz László a világ körül című előadás ősztől is a repertoár része marad, tisztelegve Kemény Henrik munkássága előtt. Az évadzárón átadták a társulati díjakat is: a „Legtöbbet játszó bábszínész” címet Horváth Máté Zsolt kap -

Városi hetilap • Impresszum:

ta, míg a szakmai fejlődést elismerő Kenguru-díjat Stekbauer-Hanzi Rékának ítélték oda.

A nézők a következő évadban sem maradnak újdonság nélkül: szeptember 27-én a Hahó, halló, figyelem! című darabot mutatják be. A háttérben közben komoly fejlesztések zajlanak: pályázati forrásokból modernizálják a technikai felszerelést és a klímarendszert is.

A fenntartók is megerősítették támogatásukat: az állami források 23 százalékkal emelkednek, a többlet nagy részét a bábszínészek bérére fordítják. n Z7NAP

Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45–49. e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.hu Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt., Megrendelés száma: 20/2025 • A lap ingyenes • Megjelenik 26 000 példányban. Terjeszti a Mediaworks Hungary Zrt. • A Szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére. A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.

Új korszak kezdődik a ZTE FC életében

Vezetőváltás, új jövőkép, négy távozó és egy régi-új érkező – komoly átalakuláson megy keresztül a ZTE FC a 2025-ös nyári átigazolási időszak kezdetén. A zalaegerszegi labdarúgóklubnál hivatalosan is bejelentették: két argentin szakember érkezett a klub élére, miközben változik a játékoskeret is.

Az ügyvezető elnöki posztot Damián Pedrosa, míg a sportelnöki feladatokat Andrés Jornet látja el. Ezzel új fejezet kezdődik a klub életében, hiszen Végh Gábor 11 éves elnöki ciklusa után tulajdonosváltás is történt – bár a háttér részleteit egyelőre nem ismertették. Az új vezetés hangsúlyozta: világos jövőképpel és céltudatosan érkeztek Zalaegerszegre, céljuk a klub fenntartható működése. Végh Gábor tanácsadóként segíti az egyesület munkáját.

A nyári felkészülés június 24én elindult, míg a Zete Fiesztát július 19-én rendezik meg – a részletekről később adnak tájékoztatást.

A klub új korszakának kezdete egyúttal játékos -

mozgással is párosul. Négy labdarúgó távozik: Szalay Szabolcs (legutóbb kölcsönben a szlovén Naftánál), valamint három rutinos védő, Medgyes Sinan, Oleksandr Safronov és Stefanos Evangelou szerződése is lejárt, így elköszönnek a kék-fehérektől.

Eközben egy ismerős arc visszatér: a 2025/26-os idényben ismét Zalaegerszegen futballozik Skribek Alen. A 24 éves támadó kölcsönszerződéssel, vásárlási opcióval érkezik vissza, és a célja egyértelmű: meghatározó szerepet betölteni a csapatban.

A támadó utánpótlás-válogatottként komoly tapasztalatot gyűjtött, legemlékeze -

A klub új vezetői sajtótájékoztatón ismertették céljaikat

tesebb szereplését az U21-es válogatottban nyújtotta, többek között az Eb-selejtezőkön és a hazai rendezésű

kontinenstornán is pályára lépett. Az átalakulás tehát nemcsak a vezetőségben, hanem a pályán is elindult –

a szurkolók egy fiatal, új impulzusokra építő ZTE-re számíthatnak a következő idényben. n ÉGETŐ RÉKA

Fejlesztéssel válaszoltak a kihívásokra

Ünnepélyes keretek között adták át a TechnoWorld System Kft. új iparcsarnokát a Belső elkerülő út mentén. A csiszolószalag-gyártó vállalkozás 600 millió forintos beruházás révén hozta létre az új létesítményt, amely korszerű műhelyeket, raktárt, irodákat és kiszolgáló helyiségeket foglal magában.

A 1400 négyzetméteres iparcsarnokkal a cég célja egyértelmű: a hazai megrendelések kielégítése mellett a külpiaci jelenlét bővítése. A most átadott bővítés mérföldkő a családi vállalkozás életében, amely 1991-es alapítása óta töretlenül fejlődik. Első nagyobb fejlesztésüket 2020-ban valósították meg egy kisebb üzemcsarnok formájában – ennek kapacitásait néhány év alatt kinőtték, ezért döntöttek új épület létesítése mellett.

– Hosszú évek munkája és rengeteg támogatás kellett

ehhez a beruházáshoz –hangsúlyozta Molnár Tibor ügyvezető igazgató. – A család, a barátok és az üzleti partnerek nélkül mindez nem jöhetett volna létre. Balaicz Zoltán polgármester példaértékűnek nevezte, hogy a vállalkozás a gazdasági kihívások ellenére is fejlesztésekben gondolkodott. Vigh László országgyűlési képviselő arra emlékeztetett: a város iparűzési adóbevétele meghaladja a 8 milliárd forintot, ami elsősorban a hasonló cégek teljesítményének köszönhető.

Felavatták a 600 millió forintos új iparcsarnokot

A jövő lehetőségeiről Lukács Zsuzsanna, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozások védelméért felelős

helyettes államtitkára beszélt. A vállalkozások olyan támogatási programokra számíthatnak, mint a GINOP

FOTÓ: PEZZETTA UMBERTO

Plusz vagy a Demján Sándor Program, amelyek a technológiai korszerűsítést segítik. n Z7NAP

Múltidéző éjszaka: kultúra, élmény és időutazás

A Göcseji Múzeum autóbuszos városnézésre invitálta a közönséget FOTÓ: ZALAEGERSZEGI MÉDIACENTRUM

Mindenki rajongott a TV Maciért FOTÓ: MINDSZENTYNEUM FACEBOOK OLDALA

Zalaegerszeg hét kulturális intézménye csatlakozott az Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz, amely több ezer látogatót vonzott a városba. A rendezvényen résztvevők egészen a késő esti órákig interaktív élményekkel, látványos kiállításokkal és különleges tárlatvezetésekkel gazdagodhattak.

Június 21-én országszerte megnyitották kapuikat az éjszakai látogatók előtt a kulturális intézmények FOTÓ:

lebb a göcseji falvak hagyományait.

A Göcseji Múzeumban a 80-as évek hangulatát idézték meg: egy ikonikus Ikarus busz fedélzetén indult városnézés a hajdani 8-as járat útvonalán, miközben a látogatók a korabeli lakótelepek és köztéri alkotások világába nyerhettek betekintést. A gyerekek és a nosztalgiázni vágyók a Mindszentyneumban a TV Macival fotózkodhattak, miközben a családokat tárlatvezetések és interaktív játékok várták.

A skanzen már délután megnyitotta kapuit, ahol néptáncbemutatók, kézműves foglalkozások és kemencés finomságok hozták köze -

A Zalaegerszegi Törvényszék ezúttal sem maradt ki a különlegességekből: színházi előadás, börtöncella-látogatás és igazságszolgáltatási kuliszszatitkok is szerepeltek a palettán. A „Statárium” című egyfelvonásos drámát a bíróság és a büntetés-végrehajtás

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE A „KÖZALKALMAZOTTAK JOGÁLLÁSÁRÓL

munkatársai adták elő, bepillantást engedve a Tanácsköztársaság időszakának súlyos történelmi pillanataiba. Az est során a rendőrség, a könyvtár és az olajipari múzeum is várta a közönséget – volt bűnügyi nyomozás, előadás, kóstoló és új vándorkiállítást is bemutattak. n Z7NAP

TÖRVÉNY 20/A. § ALAPJÁN PÁLYÁZATOT HIRDET A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZETBEN

VEZETŐI BEOSZTÁS BETÖLTÉSÉRE

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony, a kinevezésben 3 hónap próbaidő kerül kikötésre. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A munkavégzés helye: Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.

Pályázati feltételek: - büntetlen előélet, - a felsőoktatásban szerzett végzettség és emellett a) okleveles könyvvizsgálói vagy államháztartási mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy az engedélyezés szempontjából ezzel egyenértékű szakképesítéssel, vagy b) gazdasági vezetői, belső ellenőri, érvényesítői, pénzügyi ellenjegyzői - 2012. január 1. előtt az Áht. szerinti ellenjegyzői -, vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatok ellátásában költségvetési szervnél szerzett legalább öt éves igazolt szakmai gyakorlattal, valamint mérlegképes könyvelői szakképesítés vagy a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettség - szerepelnie kell az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban, és rendelkeznie kell a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: az államháztartási számvitel szerinti könyvelési gyakorlat, Word, Excel magas szintű ismerete, közigazgatási szakvizsga, önkormányzati ASP rendszer felhasználói szintű isme-

rete, adójogszabályok magas szintű, naprakész ismerete, munkajogi, munkaügyi, bérszámfejtési ismeretek, „B” kategóriás járművezetői engedély.

Elvárt kompetenciák: döntési képesség, felelősségvállalás, jó kommunikációs készség.

Ellátandó feladatok:

− a pénzügyi és gazdálkodási feladatok elvégzése az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 11. §-a szerint,

− részvétel a költségvetés, költségvetési beszámoló készítésében, előirányzatok rendezése, állami támogatások elszámolása,

− vezetői döntések, pénzügyi elemzések előkészítésében való részvétel,

− gazdasági események analitikus és főkönyvi könyvelése.

− a beosztott munkatársak tevékenységének irányítása, munkájának szakmai segítése.

− a pénzügyi, számviteli feladatok elvégzésének, a hatályos jogszabályoknak megfelelő számviteli elszámolások helyességének ellenőrzése,

− gondoskodik az államháztartás számára jogszabályokban előírt adatszolgáltatási és beszámolási kötelezettség határidőben történő teljesítéséről, normatív költségvetési hozzájárulások elszámolásáról,

− közreműködik a gazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó szabályzatok készítésében, aktualizálásában,

− részvétel hatósági ellenőrzésekben.

− pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési feladatok ellátása.

− házipénztár vezetésének irányítása, ellenőrzése.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2025.július 31.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2025. augusztus 31.

A beosztás ellátásának kezdő időpontja 2025. október 01. a magasabb vezetői megbízás határozott időtartamra, 2030. szeptember 30.-ig szól, a közalkalmazotti kinevezésben 3 hónap próbaidő kikötésével.

Az illetmény megállapítása a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., valamint annak végrehajtására kiadott 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezései alapján történik.

A pályázatokat Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteréhez (Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17-19.) kell benyújtani és e-mailben a szemelyugy@ph.zalaegerszeg.hu e-mail címre megküldeni.

A pályázatokról a benyújtásra előírt határidőt követően, intézményvezetői személyes meghallgatást követően a polgármester dönt.

A pályázat teljes kiírását, valamint a pályázathoz csatolandó dokumentumok megtalálja a www.zalaegerszeg. hu/hirdetmenyek-palyazatok/palyazatok/ oldalon. További felvilágosítás dr. Bartl Andrea személyügyi szakreferenstől a 92/502-121 telefonszámon kérhető.

ZMJV

PEZZETTA UMBERTO

Újjászületik az egykori zsinagóga előtti tér

Elkezdődött a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem előtti tér teljes körű felújítása. A város egyik legfontosabb kulturális épülete előtt zajló beruházás a Kovács Károly Városépítő Program keretében, mintegy 59 millió forintból valósul meg, és várhatóan 2025 augusztus végére készül el.

A munkálatok célja nem csupán a tér esztétikai megújítása, hanem történelmi értékeinek kiemelése is. Az 1904-ben, eklektikus stílusban épült egykori zsinagóga, azaz a mai hangversenyterem előtt új burkolatot, kovácsoltvas padokat, díszes kandelábereket és korhű kerítésszakaszokat alakítanak ki. A tér központi elemeit a korabeli vasminták alapján rekonstruálják, így az épület régi fényét idézik vissza.

A sajtótájékoztatón Bali Zoltán alpolgármester, Balaicz Zoltán polgármester, Tóth László intézményegység-vezető és Káldi Dávid önkormányzati képviselő ismertette a részleteket FOTÓ: PEZZETTA UMBERTO

A projekt során a csapadékvíz-elvezetést és az épület vízbekötését is rendberakják. A tér két sarkában zöldfelületeket alakítanak ki, új hulladékgyűjtő edények és kerékpártárolók is helyet kapnak. A hangversenyterem reklámtáblái számára a környezetükhöz illő díszes fém állványok készülnek.

A közgyűlés döntése alapján a megújuló terület hamarosan hivatalosan is új nevet kap: Gábor Miklós tér lesz. A város zsi-

Takarítót keresnek

Zalaegerszegen a Vásárcsarnokba takarítót keresnek helyettesítésre.

Jelentkezni ZMJV Vásárcsarnok Gazdasági Szervezetnél (8900 Zalaegerszeg, Mérleg tér 1.), a zegvasarcsarnok@tolna. net címen, illetve Horváth István igazgatónál (+36209409010) lehet piacnapokon, azaz kedden és pénteken délelőtt.

Tájékoztatás a Gébárti

A természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről szóló 78/2008. (IV.3.) Korm. rendelet 11.§ (4) bekezdése értelmében tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Zalaegerszeg közigazgatási területén kijelölt természetes fürdőhely a Gébárti tófürdő.

A víz minősége az idei szezon vízvizsgálata alapján: kiváló.

A fürdési idény: 2025. június 07. napjától 2025. augusztus 31. napjáig tart.

dó származású szülöttjének, a legendás színművésznek így állítanak méltó emléket. A névtábla kihelyezésére az átadás közeledtével kerül sor. Az önkormányzat célja, hogy a belváros ezen szeglete – az Ady utca Kisfaludy és Petőfi utcák közötti szakaszával együtt – modern, mégis a múlttal összhangban álló arculatot kapjon, ezzel is erősítve Zalaegerszeg kulturális identitását.

n ÉGETŐ RÉKA

Módosul a fogadóóra időpontja

Orosz Ferencné önkormányzati képviselő 2025. június 1-jétől minden hónap első hétfőjén 16 és 17 óra között az Apáczai MK-ban tartja fogadóóráját. ZMJV

Díjazták a szakképzési centrum legjobb

diákjait és oktatóit

Első alkalommal adott otthont az Alsóerdei Sport- és Élménypark konferenciaterme annak a díjátadó ünnepségnek, amelyen a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum (ZSzC) legeredményesebb tanulóit és az őket felkészítő oktatóikat köszöntötték. A 2024/2025-ös tanév szakmai és tanulmányi versenyein kimagaslóan szereplő diákok között mintegy ötvenen vehettek át elismerést.

A centrumhoz tartozó kilenc intézmény – köztük a zalaegerszegi Báthory, Deák, Ganz és Széchenyi technikum, a lenti Lámfalussy, valamint a keszthelyi Asbóth, a vendéglátóipari és a közgazdasági iskola –tanulói országos és nemzetközi szinten is bizonyították szakmai felkészültségüket.

A fiatalokat Vizlendvai László főigazgató méltatta elsőként, aki kiemelte a felkészítő pedagógusok munkáját és a családok támoga-

arról beszélt, hogy a szakmunkásokra óriási szükség van a hazai munkaerőpiacon: – Munkaéhség van. Egy ilyen rendezvény rávilágít arra, hogy az a döntés, miszerint először szerezzenek a fiatalok szakmát, majd érettségit, helyesnek bizonyult – emelte ki a politikus.

Az eseményen Zalaegerszeg alpolgármestere, dr. Vadvári Tibor hangsúlyozta, hogy a szakképzés jelentősége nemcsak az egyéni sikerekben, hanem a város

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum intézményeinek diákjait díjazták FOTÓ: PEZZETTA UMBERTO

tó szerepét is.

Tájékoztatásul közöljük, hogy a fürdőkkel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat megtehetik a Zala Megyei Kormányhivatal Járási Népegészségügyi Főosztálynál telefonon (92/549-190), e-mailen: (nepegeszsegugy.foosztaly@zala.gov.hu), személyesen is (Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11.). Ugyanitt felvilágosítás kérhető a fürdővíz minőségéről és egészségre gyakorolt hatásáról.

A fürdővíz minőségéről, a fürdő adatairól, valamint a fürdővizekkel kapcsolatosan bővebb információk a www.nnk.gov.hu oldalon találhatóak.

– Nagyon büszkék vagyunk a diákjainkra, mert rengeteg országos első, második és harmadik helyezést hoztak, ami egy vidéki centrum szempontjából nagy szó, főleg, hogy ilyen számban – fogalmazott, hozzátéve, hogy közel 50 tanulót és az őket támogató oktatókat díjazták.

Vigh László országgyűlési képviselő az eseményen

gazdasági jövőjében is megmutatkozik. – A magas színvonalú oktatás elengedhetetlen feltétele az erős gazdaságnak – fogalmazott.

Szabó Károly, a centrum kancellárja hozzátette: a kimagasló eredmények azt bizonyítják, hogy a szakképző intézményekben valódi értékközpontú tehetséggondozás zajlik. n Z7NAP

Rendkívüli támogatást kaphatnak

az aszállyal sújtott kukoricatermelők

A tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium új támogatással segíti a kisebb, gazdasági szempontból kiszolgáltatottabb kukoricatermelőket. A rendkívüli támogatás esetében a kérelmet 2025. július 1. és 15. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz, és várhatóan hektáronként mintegy 15-20 ezer forintos támogatáshoz juthatnak az érintettek –jelentette be Nagy István agárminiszter.

Az agrártárca közleménye szerint a miniszter a rendkívüli támogatás kapcsán kitért rá, hogy tavaly nyáron is súlyos aszállyal szembesültek a gazdálkodók. A kárenyhítési rendszernek köszönhetően akkor több mint 25 milliárd forint kifizetésére került sor.

Rendkívüli támogatás: fókuszban a kukorica

A miniszter emlékeztetett rá, hogy ezen túlmenően az európai uniós krízisalapból kért

segítséget a szaktárca, hogy a nehéz pénzügyi helyzetbe került kisebb termelők rendkívüli segítséghez juthassanak. Az Európai Bizottság idén márciusban úgy döntött, hogy a károsultak közül a leginkább rászoruló gazdálkodók összesen 16,2 millió eurónak megfelelő forintösszegű támogatásban részesülhetnek.

Nagy István hozzátette, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy hazánkban az egyre szárazabb időjárás a legfontosabb gabonáink közül a kukoricát érinti leginkább, aminek termesz-

tése különösen a kisebb, 150 hektár alatti területen gazdálkodók részére jelent gazdasági kihívást. Az Agrárminisztérium ezért egy új programot dolgozott ki, aminek kedvezményezettjei azok a termelők, akik a 2024-ben benyújtott egységes kérelmük alapján legfeljebb 150 hektárnyi területtel

rendelkeznek, amin belül legfeljebb 50 hektár kukoricatermő terület után lesz igénylehető a támogatás.

A Magyar Államkincstár részletes tájékoztatást fog küldeni a lehetőségről –hangsúlyozta Nagy István. Hozzátette, a gazdák számára egyszerűbb, gyorsabb lett az ügyintézés folyamata: a

támogatási kérelmekhez a termelőknek a támogatási azonosítójukon kívül csak a támogatás igénybevételéhez szükséges nyilatkozatokat kell megtenniük.

A kincstár a támogatásokat legkésőbb 2025. szeptember 30-ig folyósítja részükre.

n ORIGO.HU / FOTÓ: SHUTTERSTOCK

CSED Extra: Július 1-től munkavégzés mellett is jár

Miután az Országgyűlés elfogadta a Kulturális és Innovációs Minisztérium által benyújtott törvényjavaslatot, az erről szóló kormányrendelet társadalmi egyeztetése is megkezdődött. A kormányrendelet módosításával egyszerűsödik az ügyintézés és rugalmasabbá válik a kisgyermekes édesanyák munkaerő-piaci visszatérése.

A kormány további lépéseket tesz a gyermeket nevelő családok mindennapjainak megkönnyítése, valamint a nők foglalkoztatásának erősítése érdekében. A CSED Extra program 2025. július 1-től lehetővé teszi, hogy az édesanyák a gyermek három hónapos korától munkát vállaljanak anélkül, hogy le kellene mondaniuk a csecsemőgondozási díjról (CSED), hiszen a jogszabály módosításának köszönhetően a CSED 70 százalékos mértékű megtartá -

sa mellett vállalhatnak munkát.

Rugalmasabbá válik a kisgyermekes édesanyák visszatérése

A most hatályba lépő intézkedésnek köszönhetően rugalmasabb lesz a munkavégzés: az édesanyák a CSED folyósítása mellett, annak megtartásával térhetnek vissza a munkaerőpiacra, amennyiben ezt élethelyzetük megengedi. Az újabb családbarát módosítás elsősorban azoknak az anyáknak nyújthat segítséget, akiknek ügyfélkörük megtartása miatt kiemelten

fontos, hogy mielőbb vissza tudjanak térni dolgozni anélkül, hogy ezzel elveszítenék a gyermek után járó ellátást.

A kormányrendelet megjelenése után csökkennek az adminisztratív terhek: CSED Extra esetében munkavégzés miatti összegváltozás esetén a hatóság határozathozatal nélkül, az ügyintézési határidőn belül intézkedik, ha minden feltétel teljesül.

Tehát gyorsabb és egyszerűbb lesz az eljárás, a családok és a hatóságok bürokratikus terhei is csökkennek, így az ellátások hamarabb jutnak el az érintettekhez –írták a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményében.

n ORIGO.HU / FOTÓ: UNPLASH

ZALAEGERSZEG

2025. július 3., XXXII./26.

FOTÓ: PIXABAY

Akár 40 foknál is melegebb jöhet idén nyáron

n Magyarország idén nyáron ismét szélsőséges időjárás elé néz, 40 Celsius-fok feletti melegrekordok, aszályos időszakok és hirtelen viharok sokasága érkezhet – a gazdálkodók azonban már készülnek a kihívásokra.

Az idei nyár előrejelzései nem sok jót ígérnek a hazai mezőgazdaság számára. Hosszan tartó hőhullámok, visszatérő aszályos időszakok, egyre gyakoribb viharos szelek és szárító légmozgások várhatóak. Ezek a körülmények növekvő nyomást gyakorolnak nemcsak az emberi szervezetre, de a hazai mezőgazdaságra is.

„A szélsőséges időjárás már nem rendkívüli jelenség, hanem egyre inkább a mindennapjaink része. A növényekre gyakorolt hatása viszont súlyosbodik: megbillen a vízháztartás, sérülnek a sejtek, ezzel pedig gyengül a védekezőképességük” – hívta fel a figyelmet dr. Gerda Anikó növényorvos, a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

SITFORM

Bútorgyár Bt. felvételt hirdet

varrónő

munkakörbe. Betanítást vállalunk!

Amit ajánlunk: egyéni bérezés, munkába járás támogatása

Jelentkezés személyesen hétfőtől péntekig a telephelyen 10:00-12:00 óráig: Zalaegerszeg, Malom utca 2.

A szakértő szerint a gazdálkodók helyzete különösen nehéz az olyan érzékeny kultúrákban, mint a zöldségek és gyümölcsök, amelyek gyorsan és látványosan reagálnak a forróságra, valamint az egyenetlen csapadékra.

„Idén nyáron szélsőséges esetben akár 40-45 Celsius-fokok is elképzelhetőek. Az alma, a burgonya, a napraforgó és a cukorrépa is különösen érzékeny a hőségre. Emellett a kukorica szintúgy, mely a globális trendek alapján minden 1 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-növekedés hatására akár több mint 7%-os terméskiesést is produkálhat, ezért érdemben kitett a globális felmelegedés hatásának” –emelte ki a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

Amikor a hőmérséklet tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik a növények működése jelentősen lelassul.

A fotoszintézis visszaesik, a sejtek kevésbé képesek megkötni a vizet, ráadásul egyre nehezebbé válik a tápanyagfelvétel is. Ez a kombináció pedig ajtót nyit a betegségek és kártevők előtt.

„Számos gazda panaszkodik arra, hogy hirtelen, egyik napról a másikra megjelennek például levéltetvek vagy eluralkodik a lisztharmat. Ez nem véletlen: a meggyengült növényállomány sokkal kiszol-

gáltatottabb” – emelte ki dr. Gerda Anikó, aki hozzátette, hogy a megelőzés rendszerint sokkal hatékonyabb és olcsóbb, mint a tűzoltás.

Az egyik legfontosabb tápanyag, amely a növények úgynevezett stresszkezelését támogatja, az a kálium.

Bár sokan elsősorban a terméséréshez kapcsolják, valójában már sokkal korábban, a nyári hőség kezdetén is kulcsszerepe van. Ráadásul kisebb károk esetén a regenerálódásban is fontos szerepe lehet.

„A megfelelően káliumozott növényeknél rendszerint kevesebb víz párolog el.

Ennek köszönhetően jobban átvészelik a száraz napokat.

A terméskötődés is stabilabb lesz, továbbá a minőségi paraméterek sem romlanak annyira, mint káliumhiány esetén” – magyarázta a növényorvos, aki hozzátette, hogy a megfelelő lombtrá-

gyák használata a legkritikusabb időszakokban akár 10% feletti terméstöbbletet is eredményezhetnek.

A káliumhiány tünetei gyorsan felismerhetők: barnuló levélszélek, lankadó hajtások, lelassult növekedés. Ezekre a problémákra gyors és célzott lombtrágyázás nyújthat megoldást, különösen, ha a kijuttatás a reggeli vagy esti órákban történik, amikor a növény aktívabb és a párolgás is minimális.

A 2025-ös szezonban is különösen fontos, hogy a gazdálkodók ne rutinból dolgozzanak, hanem alkalmazkodjanak a változó körülményekhez, hívta fel a figyelmet dr. Gerda Anikó. A klímaváltozás következményei már nem a jövő problémái. Azok a termelők, akik előre gondolkodnak és felkészülnek a szélsőségekre, továbbá nem sajnálják az erőforrást a megelőzésre, döntően stabilabb terméshozamra és jobb minőségre számíthatnak.

„Aki most alkalmazkodik, az a jövő nyertese lehet. A növényvédelmi technológiák okos használata olyan versenyelőnyt adhat, amely a szélsőséges nyarakon is akár életmentő lehet” – emelte ki dr. Gerda Anikó.

Forrás: Trade Magazin

Fotók: Pixabay

Apróhirdetések

JÁRMÛ

Autóbontó autókat átvesz bontásra, szállítás díjmentes 30/485-5120 Mohu szerződött partner

*40744*

Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +36-70/6697777

*61369*

Lancia Apriliához motort és más alkatrészeket keresek. +3620/393-8977.

*69481*

HASZNÁLTAUTÓ

Suzuki, Opel, Volkswagen, Ford autók azonnali készpénzes megvásárlása. Tel.: +36-30/230-5656.

*36379*

SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT

ASZFALTOZÁS, betonozás, térkövezés, útépítés, csatornázás, kerítésépítés kedvező áron! 06(70)770-3547, 06(70)3228659

*70314*

Nyílászárók, Redőnyök, Szúnyoghálók júliusban 30-50%-os kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! 06-20500-8185

*59553*

Kőművesbrigád munkát vállal! Betonozás, térkövezés, családi házak átalakítása, felújítása A-Zig: 06-30/423-3077.

*58554*

REDŐNYDOKTOR! Redőnyök, szúnyoghálók, reluxák és párkányok javítása, újak készítése, garanciával. 06-20/299-22-33

*69399*

Térkövezés, Útépítés, Aszfaltozás, Betonozás, Kőműves munkák, kerítés építés. Telefonszám: 06-70/561-5197

*67929*

TETŐFEDÉST, kisebb javításokat, bádogozást, ereszcsatornázást, széldeszkázást, teraszkészítést, lapostetőszigetelést, kúpcserépkikenést, Lindab lemezelést, S.O.S. munkákat vállalok. 30% engedmény, augusztus 31-ig. 06-30/124-5181

ÁLLÁS

MIÉRT VINNÉ MÁSHOVÁ? MI TUDJUK A MEGOLDÁST!

INTÉZÜNK TELJES KÖRŰEN MINDENT ÖN HELYETT!

ák javítása, töltése

Állóklímák forgalmazása, beépítése, szer vizelése

Ózonos és habos klímatisztítás

Hűtős felépítmények tervezése, gyártása, szervizelése

Felépítmények tervezése, gyártása, szervizelése

(plató, ponyva, alumínium doboz)

Hűtős felépítmények szivárgásvizsgálata

Tehergépjárművek (3,5 tonna felett is) javítása

Emelőhátfalak javítása

Teljeskörű kárügyintézés:

kárbejelentés, kár felvétel és

biztosítási ügyintézés helyben

Karosszéria javítás és fényezés

Fényezés nélküli jégkár- és

horpadásjavítás

Kötelezős - és Casco*- s javítás (*akár önrész nélkül is)

Kedvezményes csereautó

Autómentés (0-24)

További részletekről és időpontokról érdeklődjön szervizeinkben.

KISS-GERENCSÉR AUTÓHÁZAK

*67986*

VESZPRÉM MEGYEI munkavégzésre betanított dolgozókat keresünk, magas kereseti lehetőséggel, ingyenes szállással. A munka jellegéből adódóan elsősorban férfiak jelentkezését várjuk. Jó Meló Kft. T.: 305145093

*69913*

VEGYES

Rock-ola kislemezes zenegépek eladók, Princess De Luxe és 454. +36-20/393-8977.

*70370*

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Kiadja:

Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12.

Szerkeszti: a szerkesztőbizottság

Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45–49. zegszuperinfo@maraton.hu Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt.

A lap ingyenes. Megjelenik Zalaegerszeg közigazgatási területén.

A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetést nem fogad be. Terjeszti a Mediaworks Hungary Zrt.

A Szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére.

Intézményünk a 2025/2026. tanévtől keres

• 1 fő Matematika-Fizika szakos vagy

Matematika-bármely szakos szakirányú végzettséggel rendelkező pedagógust

Jelentkezni a végzettséget igazoló dokumentumok és a szakmai önéletrajz becsatolásával a következő postai címen: 9400 Sopron, Orsolya tér 2-3. vagy elektronikusan az iskola igazgatójánál az alábbi e-mail címen lehet: szentorsolya.gimnazium@gmail.com Igény estén szolgálati lakást biztosítunk.

Szeretnél a Zala Springs Golf Resort dinamikusan fejlődő, fiatalos csapatának a tagja lenni? Éves állásra keresünk lelkes munkatársakat az alábbi pozíciókba:

Várjuk önéletrajzod a hr@zalasprings.hu címre. További nyitott pozíciók: zalasprings.hu/karrier

Testünk és lelkünk is meghálálja a törődést

n A nyár sokunk számára a felszabadulás és a felhőtlen kikapcsolódás időszaka. A megszámlálhatatlan élmény közepette azonban könnyű elveszíteni a fókuszt önmagunkról, pedig ahogy az év többi részében, úgy a meleg hónapokban is fontos tudatosan figyelnünk az egészségünkre, hiszen ilyenkor is számos tényező gyakorolhat negatív hatást rá.

Az AVON az egészséges életmód elkötelezett támogatójaként arra bíztat, hogy nyáron se hanyagoljuk el testi-lelki jóllétünket. Ennek érdekében érdemes beépíteni mindennapjainkba a szépségmárka szakértői által összegyűjtött tippeket, melyek nemcsak a nyár folyamán javíthatják közérzetünket, de hosszútávon is hozzájárulhatnak egészségünk megőrzéséhez.

Belső hidratálás

Az év legmelegebb napjain fontos, hogy körültekintően figyeljünk a megfelelő folyadékpótlásra. A hidratáltság nemcsak szervezetünk kiegyensúlyozott működéséhez szükséges, hanem bőrünk egészségéhez is hozzájárul, ráadásul a jó közérzetet is elősegítheti. Egy felnőtt nő számára naponta legalább 2 liter víz elfogyasztása ajánlott, ez a mennyiség pedig a nyári hónapokban növekedhet. Fontos ugyanakkor arra is gondolni, hogy a cukrozott, koffeines vagy alkoholos italok nem helyettesítik a víz jótékony hatásait, így ennek tudatában alakítsuk a napi folyadékbevitelt.

Bőrvédelem: okosan a napsütéssel

A napsütés és a napbarnított bőr csábítóan hangzik, bőrünk azonban könnyen védtelenné válhat a nyári hónapokban. Épp ezért a fényvédő krém használata minden napra ajánlott, még akkor is, ha csak rövid időt töltünk odakint vagy ha épp felhős az ég. Törekedjünk arra, hogy 10 és 16 óra között lehetőleg bent tartózkodjunk, ha viszont ez nem lehetséges, keressünk árnyékot, és védjük fejünket, valamint arcunkat egy kalap viselésével. Mindemellett érdemes

ilyenkor a világos öltözetet előnyben részesíteni.

Mozogjunk – de nem mindegy, mikor

Ahogy az év többi részében, úgy nyáron is sokat tehetünk az egészségünkért a rendszeres testmozgással. Fontos azonban, hogy ne a legnagyobb forróságban próbáljuk megdönteni a rekordjainkat. A reggeli vagy esti edzések frissítőbben hathatnak ránk, biztonságosabbak és jobban is eshetnek. Ilyenkor a hőmérséklet is kedvezőbb, ráadásul a szervezetünket sem terheljük meg feleslegesen a legmelegebb órákban.

Lassuljunk le a pörgésben

A koncertek, a nyaralások és a folyamatos jövés-menés közepette se felejtkezzünk el lelassulni és elcsendesedni. Legyen szó egy rövid jógáról vagy egy kellemes meditációról, netán egy naplemente megcsodálásáról a vízparton, az önmagunkkal töltött idő és a nyugalom segíthet a visszatöltekezésben, valamint a lelki egyensúlyunk megtartásában.

Egészségügyi rutinok

nyáron is

Valószínűleg az orvosi rendelőkbe vágyunk a legkevésbé a nyári időszakban, mégse halogassuk az épp aktuális éves szűrővizsgálatokon való részvételt, legyen szó fogászatról, nőgyógyászatról, laborvizsgálatról vagy mammográfiáról. Ne felejtkezzünk el kiemelten figyelni bőrünkre, a napvédelem és a hidratálás mellett az anyajegyeinkre, valamint az esetleges elváltozásokra is fókuszáljunk. A sok nyári élmény közben ne mulasszuk el havonta elle -

nőrizni melleinket, hiszen ez a havi néhány perc akár életre szóló hatással bírhat ránk és szeretteinkre nézve egyaránt. Ha pedig épp most szeretnénk bevezetni az emlőönvizsgálatot a havi rutinunkba, akkor az AVON edukációs kisfilmje remek támaszunk lehet ebben, hiszen a videóból lépésről-lépésre ismerhetjük meg a helyes önvizsgálat folyamatát.

Könnyed táplálkozás

A nyár remek lehetőséget teremt arra, hogy sokkal több friss alapanyagot tehessünk a tányérunkra, ezt pedig érdemes is kihasználni.

A hőségben megnövekedő folyadékvesztés miatt a nehéz, zsíros fogások helyett jobb, ha könnyebb, vízben gazdag ételeket választunk: például szezonális zöldségeket és gyümölcsöket. Napi szintű fogyasztásukkal fokozhatjuk a folyadékbevitelünket és gondoskodhatunk a vitaminbevitelről is.

Hűtés csak ésszel

Nincs is jobb a nyári hőségben a hűsítő élményeknél. A túlzásba vitt hideg zuhany vagy fürdő, a klíma és a jeges italok könnyen megfázáshoz vagy torokfájdalomhoz vezethetnek. Épp ezért

figyeljünk a mértékletességre, emellett próbáljuk meg természetes módon elősegíteni a kellemesebb hőérzetet, például szellőztetés, árnyékolás és legyező segítségével. Tudatosnak lenni nem bonyolult, csak a figyelemgyakorláson és néhány apró döntésen múlik, amit nap mint nap meghozunk önmagunkért. Nyáron is érdemes tehát fókuszálni a testi-lelki egészségünkre, hogy ne csak most, de később is jól érezhessük magunkat a bőrünkben. Mert a gondoskodás önmagunk felé nem luxus, hanem a jóllétünk fontos alapja.

Forrás: Patika Magazin Online Illusztráció: Well

Divat lett a kutyaszülinap!

n Képzeljük csak el: csillogó szemű mopsz tortával pózol, boldog golden retriever szülinapi kalapban ugrál – igen, ez a valóság!

Világszerte hódítanak a kutyaszülinapok, cicapartik, sőt még a hörcsögöknek is pezsgőt bontanak – persze szigorúan alkoholmenteset és állatbarát verzióban.

Egy friss brit felmérés sokkoló eredménye: a gazdik 64%-a bulit rendez négylábú kedvenceiknek. Sőt, a Z generáció 83%-a, a milleniálok 79%-a tartja teljesen természetesnek, hogy a tacsi, a mopsz vagy a perzsa macska is saját születésnapi partit kapjon.

Amerikában ugyanez a helyzet: az APPA friss adatai szerint a kutyagazdik 44%-a vesz ajándékot kedvencének, 27%-uk pedig egyenesen bulit is rendez. Ausztráliában minden második háziállat megkapja a maga különleges napját, Új-Zélandon pedig a gazdik 71%-a kényezteti kedvencét tortával, játékkal vagy piknikkel. De nem kell messzire mennünk, Magyarországon is tombol a kutyapartiláz! Budapesten már számos kutyás cukrászda és webáruház várja a négylábú ünnepelteket.

Vajon miért rendez valaki bulit a kutyájának? A vá-

lasz egyszerű: a kedvencek ma már nemcsak háziállatok, hanem igazi családtagok. Egyre több fiatal tekint rájuk „szőrös gyerekként”, akik pótolják a családalapítást addig is, amíg a gazdik készen nem állnak a gyerekvállalásra. A kutyaszülinapok így nem csupán egy kedves gesztus, hanem az érzelmek kimutatásának egy új, divatos módja is.

Arról nem is beszélve, hogy ezek a partik kiváló közösségi események. A gazdik találkoznak, beszélgetnek, megosztják az élmé -

nyeiket, miközben kedvenceik boldogan játszanak. És természetesen a közösségi média sem marad ki a buliból: a cukibbnál cukibb szülinapi fotók ellepik az Instagramot és a TikTokot, mindenki szívét megolvasztva. A trendet meglovagolva egy új üzletág is született: a profi „pawty planner”-ek, akik már a világ számos or-

szágában készen állnak arra, hogy mindent megszervezzenek a tökéletes bulira, legyen szó dekorációról, tortákról vagy profi fotózásról.

Különösen népszerűek lettek az ún. „gotcha day” ünnepségek, vagyis az örökbefogadási évfordulók, amelyek alkalmával a gazdik boldogan emlékeznek viszsza arra a napra, amikor kedvencük bekerült az életükbe. Ezek a napok egyre kreatívabbak és meghittebbek, sokszor érzelmes videók és fotók is készülnek róla, amelyek szintén nagy sikert aratnak a közösségi oldalakon.

A kutyák és cicák is élvezik az ilyen alkalmakat, hiszen számukra is fontos, hogy néha a figyelem középpontjába kerüljenek. Egy jól szervezett „pawty” ráadásul nemcsak az állatoknak, hanem a gazdiknak is különleges élmény: díszítik a lakást, játékokat vásárolnak, és örömmel nézik kedvencüket, ahogy boldogan falja fel az ünnepi tortát.

Így hát nem kérdés: a kutyaszülinapok és cicapartik egyáltalán nem túlzások, hanem szeretetteljes ünnepek, amiket bárki megérdemel, legyen az két- vagy négylábú. Végül is, miért ne tehetnénk boldoggá azt, aki minden nap boldoggá tesz minket?

Forrás: Womagic

Fotó: Shutterstock

Borravalót mindig adunk, de mennyit?

n A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől kapnak borravalót, és ezt egyre többen bankkártyával fizetik.

A jogszabályváltozásoknak köszönhetően 2025 januárjától a bankkártyával adott borravaló még szélesebb körben vált adó- és járulékmentessé – ez jelentősen ösztönözheti a digitális borravalóadást. A vendéglátósok körében végzett, borravalógyakorlatot vizsgáló kutatása alapján a vendéglátósok 42 százaléka azt tapasztalta, hogy a fogyasztók szívesebben adnak borravalót, ha azt bankkártyával is egyszerűen megtehetik – írja közleményében a HelloPay. Éttermek esetében a vendégek 49 százaléka maga mondja meg, hogy mennyit szeretne hozzáadni a végösszeghez – digitálisan. Szórakozóhelyeken jellemzőbb, hogy a terminálon írják be az összeget.

Ennek ellenére a vendéglátósok 92 százaléka nem változtat eddigi gyakorlatán, az átlagos szervizdíj arány továbbra is 11 százalék körül mozog. Minden ötödik vendéglátóhely számol fel ilyen díjat – leginkább éttermekben.

A borravaló adminisztrációja a legtöbb helyen új kihívást jelent: a jogszabály szerint nyilván kell tartani az adott műszakban dolgozó munkavállalókat, és a kifizetett borravaló mértékét is, ha az nem közvetlenül a dolgozó számlájára érkezett.

Termékvásárlási támogatás akció: Az akció 2025.06.01-től visszavonásig érvényes a készlet erejéig. Kizárólag lakossági Ügyfeleknek, új 2 év határozott idejű Kombi Prémium GigaNet 1000M csomag megkötése esetén vehető igénybe. Csak az az Előfizető részesülhet Termékvásárlási támogatásban, aki új szerződést köt egy olyan végpontra, amelyen nem volt vezetékes szolgáltatás az elmúlt 3 hónapban. A tájékoztatás nem teljes körű, további részletek az ügyfélszolgálati elérhetőségeken és az egyes szolgáltatástípusokra vonatkozó ÁSZF-ben (tarr.hu/aszf). 1568459

A jogszabály-módosítás részeként a helyben fogyasztás esetén a szervizdíj mértéke magánszemélyek számára 15, cégek számára pedig húsz százalékban lett maximálva.

A borravaló adását egyértelműen a szolgáltatással való elégedettség motiválja, illetve a vendéglátósok (22 százalék) szerint a törzsvendégek is extra pénzzel honorálják a figyelmes felszolgálást. Az pedig csupán a vendégkör 13 százalékát befolyásolja, hogy a számla végösszege tartalmaz-e szervizdíjat. A megkérdezettek tapasztalatai alapján a borravalót adók több mint fele legfeljebb öt százalékot ad, 38 százalékuk pedig öt és tíz százalék közöttit. A közbeszédben gyakran emlegetett tíz százalékot csupán a vendégek két százaléka fizeti meg.

Forrás: Magyar Nemzet Fotók: Shutterstock

Kombi Prémium GigaNet 1000M mellé
Xiaomi Redmi A5 64GB

Diákok nyomában a természetben

új túraútvonalat avattak a Gébárti-tónál

A város legújabb túraútvonala a Diákok Útja nevet kapta

Gyűrűt kaptak Zala gólyái

A gólyagyűrűzési szezon folyamán a szakemberek, természetvédők és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park dolgozói sorra keresik fel a fehér gólyák fészkeit, hogy a fiókák lábára jelölést helyezzenek. A madarak azonosítása szempontjából fontos művelet a vonulási útvonalak feltérképezésére szolgál és a fészekhűség, valamint élettartam követésére is alkalmas.

Az ifjak kiemelése a fészekből továbbá lehetőséget ad egészségügyi mintavételre, például a madárinfluenza hatásainak vizsgálatához. Az el-

járást hathetes kor körül végzik, amikor a fiókák már elég nagyok, de még nem repülnek.

A munkát Zalaegerszegen Gál Szabolcs természetvédel-

mi szakember vezette. Elmondása szerint az idei év „erős közepesnek” számít: több mint 180 pár költ Zalában, Zalaegerszegen pedig 13 aktív fészek ismert. Ezek többségében átlagosan három fióka található, de volt, ahol öt aprósággal találkoztak - ez a kivételes szaporulat Andráshidán figyelhető meg. A gyűrűk révén olyan izgalmas történetek is napvilágra kerülnek, mint egy korábban hazánkban jelölt példányé, amelyet később Izraelben azonosítottak –meglepő módon májusban, amikor a gólyák már Európában szoktak tartózkodni. n ÉGETŐ RÉKA

Zalaegerszeg legújabb zöld fejlesztése nemcsak a testet, de a szellemet is megmozgatja: hivatalosan is átadták a Diákok útját, egy több mint 3,5 kilométer hosszú túraútvonalat a Gébárti-tó körül. A fejlesztés ötlete a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzattól származik, célja pedig a természetközeli kikapcsolódás és az egészséges életmód népszerűsítése.

Az új sétaút különleges atmoszféráját nemcsak a festői táj, hanem a Vidra tanösvény humoros, rajzos táblái is gazdagítják, amelyek játékos formában mutatják be a tó egyedi növény- és állatvilágát. Az út mentén pallóösvény, stégek és két híd segíti a természetjárókat.

Balaicz Zoltán polgármester kifejtette, a kialakított környezet sétához, futáshoz és kerékpározáshoz is ideális. A városvezetés abban bízik, hogy a projekt még több

embert ösztönöz majd az aktív, egészségtudatos életmódra. A Diákok útja ezzel szervesen kapcsolódik az Egészséges Zalaegerszeg Program célkitűzéseihez. Domján István önkormányzati képviselő újabb bővítést javasolt: a Gesztenyék útja a Gébárti-tótól indulna, és a környező városrészek értékeit, például az andráshidai templomot vagy a 400 éves gesztenyefát is összekapcsolná.

n Z7NAP

ZALAEGERSZEGI

TELEVÍZIÓ MŰSORA

07.07–07.13.

Műsorváltozás jogát fenntartják. Változásokat a www.zegtv.hu oldalon jelenítik meg.

HÉTFŐ:

5:00 Híradó, félóránként 9:00 KultúrKör 9:30

Forgószínpad 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:00 Agapé 17:45 Kortalan torna 18:00

Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Mérleg 19:00

Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Zöldövezet 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Mérleg 21:00 Híradó 21:30 Képújság

KEDD:

5:00 Képújság 9:00 Mérleg 9:30 Zöldövezet 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:30 Magyarország Ma 17:45 Kortalan torna 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Egerszegi Esték 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Zöldövezet 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Egerszegi Esték 21:00 Híradó 21:30 Képújság

SZERDA:

5:00 Híradó, félóránként 9:00 Egerszegi Esték 9:30 Zöldövezet 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:00 Magyar Gazda 17:30 Zalai Krónika 17:45 Kortalan torna 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 ZTV Retró - Haboskávé Gasztonyi Beátával 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Diagnózis 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 ZTV Retró - Haboskávé Gasztonyi Beátával 21:00 Dokumentum Műhely - Vydareny - A fénnyel írott kép 22:00 Híradó 22:30 Képújság

CSÜTÖRTÖK:

5:00 Híradó, félóránként 9:00 ZTV Retró - Haboskávé Gasztonyi Beátával 9:30 Diagnózis 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:15 Család25 17:45 Kortalan torna 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Egerszegi Esték 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 A Szomszéd Vár 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Egerszegi

EGERSZEG RÁDIÓ 95.1

MŰSORA 07.07–07.13.

HÉTFŐ:

0:00 Zene - Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker - Ébredj Velünk!

10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 19:00 Lelátó 20:00 Zene - Egerszeg Rádió

KEDD:

0:00 Zene - Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker - Ébredj Velünk! 10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 21:00 Egerszegi Mozaik 23:00 ZeneEgerszeg Rádió

SZERDA:

0:00 Zene - Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker - Ébredj Velünk! 10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 19:00 Retró Műhely 20:00 Zene - Egerszeg Rádió

CSÜTÖRTÖK:

Esték 21:00 Dokumentum Műhely - Vydareny - A fénnyel írott kép 22:00 Híradó 22:30 Képújság

PÉNTEK:

5:00 Híradó, félóránként 9:00 Egerszegi Esték 9:30 A Szomszéd Vár 10:00 Híradó 10:30

Képújság 17:30 Itthon vagy! 17:45 Kortalan torna 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 KultúrKör 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Forgószínpad 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 KultúrKör 21:00 Dokumentum Műhely - Vydareny - A fénnyel írott kép 22:00 Híradó 22:30 Képújság

SZOMBAT: 6:00 Híradó 7:30 Mesesarok 8:00 Egerszegi Esték 8:30 Mérleg 9:00 KultúrKör 9:30

Zöldövezet 10:00 Forgószínpad 10:30 ZTV Retró - Haboskávé Gasztonyi Beátával 11:00

A Szomszéd Vár 11:30 Képújság 15:00 Híradó 16:30 Mesesarok 17:00 Egerszegi Esték 17:30 Mérleg 18:00 KultúrKör 18:30 Zöldövezet 19:00 Forgószínpad 19:30 A Szomszéd Vár 20:00 ZTV Retró - Haboskávé Gasztonyi Beátával 20:30 Híradó 21:30 Képújság

VASÁRNAP:

6:00 Híradó 7:30 Mesesarok 8:00 Egerszegi Esték 8:30 Mérleg 9:00 KultúrKör 9:30

Zöldövezet 10:00 Forgószínpad 10:30 ZTV

Retró - Haboskávé Gasztonyi Beátával 11:00

A Szomszéd Vár 11:30 Képújság 15:00 Híradó 16:30 Mesesarok 17:00 Egerszegi Esték 17:30 Mérleg 18:00 KultúrKör 18:30 Zöldövezet 19:00 Forgószínpad 19:30 A Szomszéd Vár 20:00 ZTV Retró - Haboskávé Gasztonyi Beátával 20:30 Híradó 21:30 Képújság

Levendula Kert és Arborétum

2025. július 4-6. péntek

Időpont: 9:00-18:00

LEVENDULA Szedd Magad ZALAEGERSZEG

Göcseji Tudásközpont

2025. július 12. szombat

Időpont: 8:00-12:00

Gyertek! Dombérozzunk a Piacon!

Keresztury Dezső

Városi Művelődési Központ

2025. július 26. szombat

Időpont: 17:00-22:00

Lazulj a téren!

Gébárti-Tó

2025. július 26. szombat

Időpont: 9:00

Tókerülő jótékonysági futás 2025

Göcseji Múzeum

2025. július 9. szerda

Időpont: 17:00

Kurátori tárlatvezetés az „Így éltünk a 80-as években” kiállításban

Dísz tér

2025. július 5. szombat

Filmzenei koncert a Dísz téren

A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és a helyi tehetséges fiatalok nyáresti szórakoztató koncertje a legnagyobb filmslágerekkel.

Helyi tehetséges fiatalok koncertjének időpontja: 20:00

Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar koncertjének időpontja: 20:30

Tourinform Iroda

2025. július 7. hétfő

Időpont: 10:30

ZALAEGERSZEG TITKAI – városfelfedező séta

A túra további időpontjai: 2025. augusztus 4., 2025. augusztus 8.

2025. július 12. szombat

Időpont: 10:00

MI ÍGY SZERETJÜK, KÓSTOLD MEG! –városfelfedező séta

A túra további időpontjai: 2025. július 26., 2025. augusztus 16.

Vándor Vigadó Panzió, Wellness és Étterem

2025. július 20. vasárnap Időpont: 15:00-tól Ebergény Fesztivál 2025

PÉNTEK:

0:00 Zene - Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker - Ébredj Velünk! 10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 23:00 Zene - Egerszeg Rádió

SZOMBAT:

0:00 Zene - Egerszeg Rádió 5:00 Egerszegi Mozaik 7:00 Magyaróra 8:00 Turmix 12:00 Zene - Egerszeg Rádió 14:00 A’la Carte 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 TOP 30 21:00 Zene - Egerszeg Rádió

VASÁRNAP:

0:00 Zene - Egerszeg Rádió 5:00 Egerszegi Mozaik 7:00 Magyaróra 8:00 Turmix 12:00 Zene - Egerszeg Rádió 14:00

A’la Carte 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Best of …. 21:00 Zene - Egerszeg Rádió

0:00 Zene - Egerszeg Rádió 5:00 Magyaróra 6:00 Vekker - Ébredj Velünk! 10:00 A’la Carte 14:00 Helló Egerszeg 18:00 Egerszegi Krónika 18:10 Like 21:00 Egerszegi Mozaik 23:00 ZeneEgerszeg Rádió

Országos tűzgyújtási tilalom

A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.

Tűzesetek szabad területen történő bekövetkezésének nagyobb kockázata esetén, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, fokozott tűzveszély időszakát (tűzgyújtási tilalmat) állapíthat meg, és hirdethet ki, egyeztetve a katasztrófavédelem központi szervével (BM OKF). Tűzgyújtási tilalom (fokozott tűzveszély) idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlagés gazégetés is.

A tűzgyújtási tilalom (fokozott tűzveszély) megállapítása és visszavonása függ a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától és a keletkezett tüzek gyakoriságától. A tűzgyújtási tilalomról (fokozott tűzveszélyről) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igaz -

Hirdetmény

A térképen a piros színnel jelzett megyékben/országrészekben van érvényben tűzgyújtási tilalom. A térkép a június 30-i állapotot mutatja

gatóság (NÉBIH EI) közleményt küld az érintett szervezeteknek, országos közszolgálati médiának, és hivatalos honlapján www.erdotuz.hu közzéteszi a tűzgyújtási tilalomról (fokozott tűzveszélyről) szóló térképet. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról (fokozott tűzveszélyről) a NÉBIH EI hivatalos honlapja mellett tájékozódhat a www.erdotuz.hu weboldalon, az onnan is elérhető további szakmai honlapokon, amelyek számos egyéb hasznos információval szolgálnak a szabad te -

ZMJV Vásárcsarnok Gazdasági Szervezet (8900 Zalaegerszeg, Mérleg tér 1.) a 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet előírásaira, illetve az Áht. 70. § (1) bekezdésére tekintettel

külső, akkreditált belső ellenőrt keres megbízási szerződés keretében, éves ellenőrzési terv alapján végzendő feladatok ellátására.

Elvárások:

rületen történő tűzgyújtásról.

A tűzgyújtási tilalom (fokozott tűzveszély időszaka) megállapítására vonatkozó körülményeket a NÉBIH EI minden nap értékeli, és egyeztetve a BM OKF-fel dönt arról, hogy a következő napon szükséges-e tűzgyújtási tilalom kihirdetése, vagy nem. A tűzgyújtási tilalom (fokozott tűzveszély) a közzétételtől a visszavonásig (a helyzetben bekövetkezett változás kihirdetéséig) él. Az említett honlapokon napi frissítéssel megte -

• Érvényes regisztráció a Pénzügyminisztérium belső ellenőri nyilvántartásában

• Gyakorlati tapasztalat költségvetési intézmények belső ellenőrzésében

• Jogszabályi ismeretek: 370/2011. Korm. rendelet, Áht. 70. §

Ajánlattétel határideje: 2025. július 15. (kedd)

Kapcsolat / Ajánlatok benyújtása: zegvasarcsarnok@tolna.net

Fitos Éva gazdasági vezető – +36 20 258 9431

kinthető, hogy van-e érvényben tűzgyújtási tilalom (megállapított fokozott tűzveszély). A lakosság a lakóhelye környékén lévő erdőterületekről a NÉBIH EI ál-

tal készített interaktív erdőtérképen találhat további információt.

Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

SZOLGÁLTATÁS

Fűnyírást, bozótirtást vállalok. Ingyenes területfelmérés, árajánlat adás. Tel: +3630/5719946

*31899*

REDŐNY, NYÍLÁSZÁRÓK,

GARÁZSKAPUK

gyártása és szerelése. 20-40% kedvezménnyel közvetlen a gyártótól!

KODEROLL KFT. 06-30/9361-535, 06-94/784-7444 konyatibor@gmail.com

Nyílászárók, Redőnyök, Szúnyoghálók júliusban 30-50%-os kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! 06-20500-8185

*59553*

PC-Laptop Gyorsszerviz! SZÁMÍTÓGÉPEK, LAPTOPOK javítása, felújítása, bővítése garanciával, Zalaegerszegen díjmentes házhoz kiszállással. HELYSZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS! HÉTVÉGÉN IS! Tel.: +36-30/752-8845, +36- 20/428-9526

*21926*

8900 Zalaegerszeg, Kert u. 39. Telefon: 92/312-730 www.leszkft.hu • info@leszkft.hu Városi ügyfélszolgálati iroda Deák tér 3-5./C. szám alatt a földszinten!

Épületek, lakások felújítása, munkáshotel üzemeltetése, asztalos munkák, épülettakarítás, 1526344

hibaelhárítás, társasházi közös képviselet internetes lekérdezési lehetőséggel.

Pályázati felhívás felnőtt háziorvosi körzet ellátására

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a tartósan betöltetlen zalaegerszegi VIII. számú felnőtt háziorvosi körzet ellátására nyilvános pályázatot ír ki az alábbiak szerint:

Pályázatot meghirdető szerv: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 17-19. Tel.: 92/502-100 Meghirdetett munkahely és beosztás: háziorvos [zalaegerszegi VIII. számú felnőtt háziorvosi körzet, a körzet lakosságszáma: 3 710 fő, betegkártya száma: 1913 fő (2025. márciusi adat).]

Pályázati feltételek:

• az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, továbbá a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben előírt képesítési előírásoknak való megfelelés,

• magyar állampolgárság,

• büntetlen előélet,

• orvosi munkakör betöltésére való egészségügyi alkalmasság.

A pályázathoz csatolni kell:

• a végzettséget, szakirányú képzettséget igazoló okiratok másolatát,

• részletes szakmai önéletrajzot,

• 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,

• az egészségügyi alkalmasság igazolását,

• a háziorvosi körzet ellátásának módjáról (önállóan, alkalmazottként) szóló nyilatkozatot,

• amennyiben a háziorvosi tevékenységet önállóan, vállalkozási formában kívánja ellátni, abban az esetben a vállalkozás meglétét igazoló dokumentum másolatát (társas vállalkozás esetén alapító okirat/alapszabály vagy a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolata, egyéni vállalkozás esetén a nyilvántartásba vételről szóló dokumentum másolata),

• a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, • hozzájáruló nyilatkozatát arról, hogy az eljárásban résztvevők a pályázati anyagot megismerhetik,

• a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához.

A pályázatok elbírálása során –az alábbi sorrendben, az alábbiak szerinti súlyszámok figyelembevételével - előnyt jelentő szempontok:

a) a háziorvosi szakvizsga megléte (súlyszám: 50%; szakvizsgánként 50 pont, maximum két szakvizsga vehető figyelembe, nincs háziorvosi szakvizsga: 1 pont), b) hosszabb idejű szakmai ta-

pasztalat (súlyszám: 20%; 0-15 évig összesen 100 pont – 3 évente 20 pont),

c) a háziorvosi körzet ellátásának módja (súlyszám: 30%) - önállóan (100 pont) - alkalmazottként (50 pont)

A tevékenység kezdete: 2026. január 01.

A működés finanszírozása: Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet értelmében a tevékenység végzéséhez és az Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozáshoz a területileg illetékes egészségügyi államigazgatási szerv által kiadott érvényes működési engedélylyel kell rendelkeznie.

A pályázatokat Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármesteréhez kell benyújtani.

Benyújtási határidő: 2025. augusztus 15.

Részletes információ kérhető a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinet Humánigazgatási Csoportjától (Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 17-19., Tel.:502-100/213 mellék).

A pályázatokról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 2025. szeptember 11-i ülésén dönt.

Pályázati felhívás

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, Gellénháza Község Önkormányzata és a NÍVODOM Építőipari Kft. (együttesen: eladók) nyilvános pályázat útján kívánja értékesíteni a Nagylengyel külterület 071/25 hrsz-ú, 4670 négyzetméter nagyságú, kivett ipartelep megnevezésű ingatlant (továbbiakban: ingatlan).

Az ingatlan területét Nagylengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi építési szabályzatról szóló 8/2007. (VII. 25.) önkormányzati rendelete (HÉSZ) Gip - zavaró hatású ipari övezetben található területként szabályozza. Az ingatlanra vonatkozó HÉSZ-kivonat a pályázati felhívás mellékletét képezi. Az ingatlanon található épületegyüttes U alakú, 3 különböző kialakítású és építési idejű épületszárnyból áll, melyet lépcsőházak kapcsolnak össze. Az épület egy része korábban a MOL laborjaként működött, másik része irodaházaként funkcionált. A fűtés korábban gázkonvektorokkal volt megoldva, jelenleg csak villamosenergia ellátás biztosított a szomszédos MOL telephelyén keresztül. A villamosenergia bekötés nem lett leválasztva a MOL telephely elektromos hálózatáról.

A pályázatokat „Nagylengyel 071/25 hrsz.” jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.

Az ingatlan induló ára bruttó 110.600.000,- Ft (áfamentes).

Pályázati ajánlat: A pályázati ajánlatnak tartalmaznia kell: - a pályázó nevét, címét - a pályázat fajtájának megjelölését

- a pályázat tárgyának meghatározását, azonosító adatait - a pályázati biztosíték befizetésének igazolását - a megajánlott ellenszolgáltatást, az ellenszolgáltatás teljesítésének módját, határidejét, az ellenszolgáltatással kapcsolatos, a pályázati kiírásban meghatározott kikötésekre és feltételekre vonatkozó elfogadó nyilatkozatot

- a pályázati kiírás feltételeinek elfogadására és az ellenszolgáltatás teljesítésére, valamint az ajánlattevő szervezet átláthatóságára vonatkozó cégszerűen aláírt nyilatkozatokat

- a pályázati kiírásban meghatározott egyéb adatot, okiratot. Pályázat beadásának határideje: 2025. november 18. (kedd) 1000 óra

Helye: ZMJV Polgármesteri Hivatal II. em. 212. szoba (8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 17-19.)

Módja: Személyesen vagy postai úton

A pályázati hirdetmény teljes szövege a www.zalaegerszeg.hu internetes oldal „Hirdetmények, pályázatok” rovatában, az önkormányzat hivatalos honlapján megtekinthető.

A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni, a helyszíni megtekintésre időpontot egyeztetni, illetve a pályázati ajánlatot benyújtani

ZMJV Polgármesteri Hivatala Műszaki Osztálya (Zalaegerszeg, Kossuth u. 17-19. II. emelet) 212. sz. irodájában (Telefon: 92/502-129) lehet.

ZMJV

Kapu Tibor nem véletlenül indult útnak – ezt kevesen tudják

Kapu Tibor missziója nemcsak történelmi pillanat, hanem egy tágabb küldetés nyitánya, amely Magyarországot is új pályára állíthatja.

Amikor Kapu Tibor magyar űrhajós fellépett a Falcon 9 rakétába, nem csupán a Nemzetközi Űrállomás felé indult – egy korszakhatárt is átlépett. Magyarország űrhajósa új dimenzióba emelte a hazai tudományos és technológiai törekvéseket, miközben egyre több részlet kerül napvilágra arról, mi minden zajlik valójában a küldetés keretein belül. És bár a hivatalos program pontokba szedve ismert, a felszín alatt sokkal több húzódik.

Kapu Tibor fellövése június 25-én nem csupán egy asztronauta utazása volt a Nemzetközi Űrállomás felé, hanem egy hosszú, tudatosan épített nemzeti űrprogram első kézzelfogható eredménye. A SpaceX Falcon 9 rakétával történt indulás precízen kivitelezett művelet volt, de a részletek ismerőinek feltűnhetett: a háttérben komoly diplomáciai és tudo -

mányos egyeztetések húzódtak.

Egy zászló, több jelentés

A misszió részeként tíz magyar zászlót vitt magával, amelyek közül néhány múzeumokba kerül, máso -

kat később juttatnak vissza a Földre – az egyik azonban egyelőre ismeretlen célállomásra tart.

Technikai bravúr, magyar szívvel

A dokkolás az ISS-hez zökkenőmentes és előrehozott volt – nem ritka, de nem is véletlen. Kapu Tibor felkészítése során a legmodernebb szimulációkat alkalmazták, és külön figyelmet

fordítottak a pszichikai terhelés és a precíz kézi manőverezés egyensúlyára. Bár ez nem szerepelt a hivatalos programban, úgy tudni, több szakaszban magyar nyelvű kommunikációs protokollt is teszteltek.

Az űrben is magyarul

Kapu első mondata az űrállomáson egyértelmű üzenet volt: Üdvözlöm Önöket a világűrből. 2009 óta nem hallhattunk magyar

szót az ISS-en. Most újra van hangunk – és ez nem pusztán szimbolikus gesztus. A HUNOR-program tudományos kísérletei többek között a magyar kutatások nemzetközi láthatóságát is szolgálják.

A fizikai hatások

csak a kezdet

Az emberi test reakciói a súlytalanságra ma már nem titkok, de a magyar asztronauta adatainak feldolgozása hosszú hónapokig tart. A csontsűrűség, a szívritmus, a táplálkozás és a kognitív változások terén olyan adatokat is várnak, amelyek más országok számára is iránymutatóak lehetnek.

Mi következik?

Nem hivatalos információk szerint Orbán Viktor és Kapu Tibor beszélgetése nem csak gratuláció volt. A miniszterelnöki hívás tartalma nem ismert, de a háttérben egy újabb miszszió is körvonalazódhat.

Elindult a KvártélyházNyár

Június 30-án kezdetét vette a 19. KvártélyházNyár, amely hagyományosan a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivállal (ZA-KO) indul. A közönség négy estén át különböző műfajokban merülhetett el – prózai színműtől zenés irodalmi esten át egészen az improvizációig.

A programsorozatot a Békéscsabai Jókai Színház nyitotta meg Az őz című előadással, amit a Fonogram- és Artisjus-díjas Hrutka Róbert koncertje követett. Július 3-án egy rendhagyó színházi beavató estet láthat a nagyérdemű - Szé -

chenyi tér 3-5. címmel. A zárónapon pedig Légrádi Gergely Fekete-fehér monodrámáját Göttinger Pál adja elő, Ujj Mészáros Károly rendezésében.

A fesztivál után a Kvártélyház saját produkciói veszik át a főszerepet. Vissza-

Július 20-án ismét megnyílik a nagyközönség előtt a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya. A nyílt nap résztvevői kerékpáros túra keretében ismerkedhetnek meg a létesítmény különleges pályaelemeivel, köztük a legújabb fejlesztéssel, a nagy sebességű oválpályával.

A 9 órakor kezdődő program során 2–3 órás kényelmes tempójú bejárásra invitálják az érdeklődőket, akik a látványos tesztbemutatók közt a jávorszarvasteszt és a mesterséges esőztetés technikájába is bepillanthatnak.

A rendezvény ötletgazdája, Vigh László ország ygyűlési képviselő, két is -

mert művésszel – Détár

Enikővel és Szerednyey

Bélával – közösen népszerűsítette az eseményt, kiemelve, hogy ez ritka alkalom a szigorúan zárt kutató-fejlesztő terület civil bejárására. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a „Gurul a térség” facebookoldalon lehet.

n ÉGETŐ RÉKA

tér a nagy sikerű Padlás és a soproni színházzal közösen játszott Hair is. Az idei évad

legnagyobb durranása azonban augusztus 1-jén érkezik: a Monty Python Gyalog galopp című filmjének musicalváltozata, a Spamalot debütál, amelyet ezúttal „göcseji” fűszerezéssel mutatnak be.

A jelmezeket a kezdetek óta a társulattal dolgozó

Szőke Julianna tervezi, aki a színészekkel közösen alkotja meg a látványos megjelenést. A nyári évad augusztus 22-én egy különleges táncprodukcióval zárul, amelyben a zalai és erdélyi hagyományok találkoznak. n Z7NAP

Xiaomi Redmi A5 64GB

Kombi Prémium GigaNet 1000M mellé

Keresse a Zalaegerszegi 7 Nap legfrissebb számát a facebookon is!

facebook.com/zalaegerszegi7nap

Termékvásárlási támogatás akció: Az akció 2025.06.01-től visszavonásig érvényes a készlet erejéig. Kizárólag lakossági Ügyfeleknek, új 2 év határozott idejű Kombi Prémium GigaNet 1000M csomag megkötése esetén vehető igénybe. Csak az az Előfizető részesülhet Termékvásárlási támogatásban, aki új szerződést köt egy olyan végpontra, amelyen nem volt vezetékes szolgáltatás az elmúlt 3 hónapban. A tájékoztatás nem teljes körű, további részletek az ügyfélszolgálati elérhetőségeken és az egyes szolgáltatástípusokra vonatkozó ÁSZF-ben (tarr.hu/aszf).

Szabó Magda Az őz című darabjával indult idén a KvártélyházNyár

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Zalaegerszegi 7 Nap - 2025. 07. 03. by szuperinfo - Issuu