ZalaegersZegi 7 nap 2015. május 2. • III. évfolyam 17. szám
1
Ingyenes városi közéleti hetilap
zalaegerszegi nap Tető alatt A Zalaegerszegi 7 Nap építőipari melléklete 20–22. oldal
Ballagás – Utolsó lépések a gyerekcipőben
közélet
Néhány perc felszabadultság
Nevetést hoztak a gyerekeknek a Piros Orr Bohócdoktorok. n 4. oldal
ötÓRAI teA Utoljára vonulnak közösen diáktársaikkal, tanáraikkal a hétfőn érettségiző zalaegerszegi tanulók. Csütörtök délután a ballagásokkal hivatalosan is megkezdődtek a nagybetűs élet kihívásai: május 4-én magyar irodalomból adnak számot tudásukról a fiatalok, a megyében összesen mintegy 3160-an. Kedden a matematika, szerdán a történelem, majd ezt követően a választott idegen nyelv következik a vizsgák Fotó: SereS Péter sorában. Az írásbelik május 26-án fejeződnek be, majd júniusban szóbeli számonkérés izzasztja majd meg a diákokat.
Szépül a történelmi belváros Befejeződött a belvárosi rehabilitációs prog ram első üteme Zalaegersze gen: az 1,6 milliárd forin tot meghaladó beruházás 60 százalékos európai uniós támogatással való sult meg. A projekt máso dik és harmadik ütemét már 100 százalékos uniós
2015.05.05. 16.00 óra
támogatásból finanszí rozzák, így a zalai megye székhelyen összesen 3 milliárd forintot fordíta nak a történelmi város központ rehabilitációjára. Az eddig elkészült belvá rosi beruházások jól il leszkednek a városszer kezetbe. (6. oldal)
Indulhat a tervezés A napokban a Magyar Közlönyben is megjelent az a kormányhatározat, mely hivatalosan is rögzíti azo kat a pontokat, amelyek a zalaegerszegi jövőbeni fej lesztéseket ismerteti és aminek szerződését két héttel ezelőtt írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Balaicz Zoltán polgár mester. A városi elöljáró a kormánnyal kötött hétpon tos megállapodás részlete iről számolt be. (6. oldal)
Fazekastalálkozó Mintegy ötven fazekast és keramikust láttak vendégül az elmúlt hétvégén a Göcseji Skanzen portáin, az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett Zalaegersze gi Országos Fazekas és Ke ramikus Találkozón. A há romnapos rendezvényen konferenciával, fazekasver sennyel és számos változa tos folklórprogrammal vár ták az érdeklődőket. A faze kasok első országos találko zóját még Németh János keramikusművész kezde ményezésére rendezték meg. (12. oldal)
Beszélgetés Zimborás Bélával, a polgármesteri hivatal munkatársával
Szociális érzékenysége már fiatalkorában kiütkön 9. oldal zött.
ZZala megye Csobbanó Édenkertje - Zalaegerszegi Termálfürdő
w www.zalaegerszegitermalfurdo.hu MASSZÁS KUPON a kupon beváltásával
20% kedvezményt kap a
Vendég a Masszás szolgáltatásainkból szolgáltatásainkból. Kedvezmények nem összevonhartóak, felhasználható 2015.május 31-ig! Kizárólag előzetes bejelentkezéssel.
Telefon: 92/ 511-093
Heti akciónk a
23. oldalon!