Veszprémi 7 Nap - 2025. 07. 24.

Page 1


Az utca mindenkié

VEOL.HU n Európa több országából érkeztek fellépők és érdeklődők az Utcazene Fesztiválra. Fergeteges nemzetközi buli kerekedett.

5. oldal

Tisztelt Olvasóink!

Lapunk következő száma augusztus 14-én jelenik meg.

Botlatókövek emlékeztetnek

TT n Újabb két helyszínen avattak botlatóköveket a hétvégén. A járdába sülylyesztett kövek mementók a városból elhurcolt zsidók emlékére, s figyelemfelhívás az elkövetett borzalmakra.

Az egyik legkiválóbb pályázat

Az ACES Europe szervezet négytagú delegációja július közepén három napot töltött a térségünkben, ahol jó hangulatú megbeszéléseket folytattak a pályázaton dolgozó magyar résztvevőkkel

Látszik, hogy a régióban a kultúra és a sport kéz a kézben járnak és tükröződött az is, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázat minden tapasztalatát be tudták építeni ebbe a magas színvonalon összeállított pályázatba – mindez az Európa Sportrégiója 2026 címért beadott pályázat értékelésekor hangzott el.

TT n Veszprém a balatoni régióval közösen indul az Európa Sportrégiója 2026 címért. A rangos elismeréshez vezető út egyik legfon-

tosabb állomása volt az ACES Europe nemzetközi zsűrijének látogatása, amely során a delegáció bejárta a térség legfontosabb

sporthelyszíneit, és megismerkedett a pályázat mögött álló közösségekkel, szakemberekkel és döntéshozókkal.

A szakemberek július közepén három napot töltöttek a térségünkben. Az ACES Europe szervezet négytagú delegációjának tagjai személyes látogatás keretében győződhettek meg a térség sportéletének dinamizmusáról, infrastruktúrájáról, valamint a helyi közösségek sport iránti elkötelezettségéről. Folytatás a 3. oldalon

Nagy siker – két helyszínen

TT n Akik visszajáró vendégek a VeszprémFestre, ők azt kapták, amit szoktak: magas minőséget, kiváló hangulatot. Akik először voltak a fesztiválon, meglepődhettek: egy kisvárosban nemzetközi szintű eseménnyel találkoztak. Ők reméljük jövőre is viszszatérnek!

A közönség nem sok mindent vett észre mindebből, de a szervezőknek okozott némi fejtörést a változékony

időjárás. Így aztán az első két nap programját az One Veszprém Arénába kellett vinniük. A viharos, esős időjárás miatt itt kezdődött a fesztivál, nem is akárkivel: Joe Bonamassa (képünkön) amerikai blues-rock gitáros, énekessel, a modern blues egyik vezető alakjával. A koncertről csak annyit: folyamatosan hallgatnánk a játékát. Másnap a Train is az arénába szorult, de fergeteges bulit csaptak.

Tátrai Tibor és barátai azonban már az eredeti helyszínen, a História kertben léptek fel. Jó érzés volt hallani a régi és az új dalaikat. A Postmodern Jukebox a kétezres évek könnyűzenéjének egyik legizgalmasabb vállalkozása, amely Veszpérmben is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A Clean Bandit koncertje pedig méltó zárása volt az ide VeszprémFestnek! Találkozzunk jövőre is!

INGYENES VÁROSI KÖZÉLETI LAP • 2025. jú LI u S 24. • XXX. ÉVF. 14. SZÁM
2. oldal
FOTÓ: PESTHY MÁRTON

Elismerés a sportvezetőnek

Röviden

Bővülő közvilágítás

V7 n Tovább bővült a közvilágítás Veszprém a 2. választókerületében, minderről Gerstmár Ferenc (Együtt Veszprémért, képünkön), a városrész önkormányzati képviselője számolt be lapunknak.

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény feladatként jelöli meg a közvilágításról való gondoskodást, beleértve a közvilágítással el nem látott területeken a hálózat megtervezését és kivitelezését.

A képviselő közölte, a tavalyi évben a Haszkovó utca 27-től a Gábor Áron utca 4. irányában, illetve a Haszkovó utca 39. déli oldalán 8 millió forintból került kiépítésre a közvilágítás, ami közbiztonsági és baleset-megelőzési célokat egyaránt szolgál. Idén pedig sikerült megoldani, hogy a Görgey Artúr utcai kutyafuttató sötétedés után is használható legyen, ami különösen az őszi és téli időszakban lesz majd hasznos. Négy új lámpa üzembe helyezése történt meg ott a napokban. A beruházás költsége 5,2 millió forint volt.

VÁROSI LAP

Idén Fogl Sándor Róbert kapta a Hadnagy László-díjat, a gyulafirátóti városrész legmagasabb elismerését.

V7 n Az immár hagyományos gyulafirátóti falunapon sok izgalmas és érdekes program várta az érdeklődőket: többek között tartottak futóversenyt és íjászbemutatót, illetve a helyi művészeti csoportok előadásait tekinthette meg a nagyérdemű, amelyet késő estig koncertek szórakoztattak.

A nap fénypontja a városrész legrangosabb elismerésének, a Hadnagy László-díjnak az átadása volt. A díjat Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése adományozza Gyulafirátót városrész kulturális életének fellendítéséért, a helyi közösségek formálásáért, fenntartásáért, Gyulafirátót hírnevének öregbítéséért vég-

zett példamutató tevékenységért.

A kitüntetést idén Fogl Sándor Róbert futballedző, sportvezető kapta. A díjat Porga Gyula, Veszprém polgármestere adta át számára. Katanics Sándor önkormányzati képviselő is köszöntötte a díjazottat.

Fogl Sándor Róbert 1998ban kezdte meg edzői pálya-

Gondolkozz,

futását az U16-os labdarúgó csapattal az 1954 óta működő Gyulafirátót Sportegyesületben. Az edzői munkája mellett 2005-től már gazdasági vezetőként is közreműködött a sportegyesület életében, egészen 2023-ig. Rövidesen az utánpótlásbázis további korosztályos csapatokkal bővült, valamint a helyi lányok és asszonyok összefogásával

elindult a női szakosztály. 2010–2019 között Bozsik körzetközpont is működött Gyulafirátóton. Az egyesület évről évre tovább fejlődött mind infrastruktúra, mind felszereltség, mind az utánpótlásbázis eszközeinek beszerzése tekintetében.

Fogl Sándor Róbert 2009től focitábort szervez minden évben a focizni vágyó gyerekeknek a nyári szünetben mind a mai napig. 2012ben UEFA B licenszes edzői végzettséget szerzett. Több alkalommal vezette a rábízott utánpótláscsapatokat bajnoki címig. Folyamatos munkájának, szakmai fejlődésének és eredményeinek köszönhetően 2017-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megye legjobb utánpótlásedzőjének választotta.

Tavaly, az egyesület 70 éves évfordulóján könyvet szerkesztett és adott ki a klub történetét feldolgozva.

s nem botlasz!

Újabb két helyszínen avattak botlatóköveket a hétvégén. A járdába süllyesztett kövek mementók a városból elhurcolt zsidók emlékére, s figyelemfelhívás az elkövetett borzalmakra.

TT n Az elhurcolt zsidók élő rokonai is ott voltak a Brusznyai út 18-20. és a Buhim utca 2. szám alatti botlatókövek avatásán vasárnap. Az esemény kapcsán Bázsa Botond önkormányzati képviselő felidézte, a zsidó közösség Veszprémben a 18. századtól fokozatosan fejlődött, a 19. századra már saját zsinagógával és iskolával rendelkeztek. A veszprémi

Cserhát városrész a 19. század végétől a 20. század első feléig jelentős zsidó lakosságnak adott otthont.

A Cserháton a Kossuth utca szinte valamennyi kereskedését és üzletét ezek a családok működtették. A zsi-

dó iparosok közül sokan dolgoztak cipészként, szabóként, kovácsként. Ezek a mesterségek gyakran generációról generációra öröklődtek. A városrészben élő zsidó

családok a hitközség életében is részt vállaltak, sokan támogatták az oktatást, a vallási és jótékonysági célokat, közéleti tevékenységeikkel is közreműködtek a város fejlődésében.

Veszprém 2023-ban, a Kulturális Főváros évében kiemel figyelmet fordított a városban található zsidó kulturális örökség megőrzésére és

A Hamburger család leszármazottai is ott voltak a megemlékezésen

FOTÓ: MW/NAGY LAJOS/NAPLÓ

megújítására. Ilyen volt a Szél utcai zsidó temető rekonstrukciója és a már korábban kihelyezett botlatókövek, melyeket a Kölnben élő Günter Demnig szobrászművész készített. Ezek az emlékkövek rövid időre megállítják és elgondolkoztatásra késztetik az arra járókat.

Ezúttal a Hamburger család három női tagjának állítottak emléket, Hamburger Zsigmondnénak, Scherkovszky Jakabnénak és Hamburger Sándornénak, akiknek történetét dr. Wittmann Zsuzsanna, a Veszprémi Zsidó Hitközség elnöke ismertette.

Hamburger Sándor fia, Hamburger Dávid családja nevében fejezte ki a hálájukat. Úgy fogalmazott, megtiszteltetés számukra, hogy itt lehettek és megemlékezhettek elhunyt szeretteikről.

A lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Szerkesztőség: Veszprémi 7 Nap, 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: veszpremi7nap@maraton.hu Hirdetési információ: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 06/20/218-2669, e-mail: veszpremmaraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt. • Megrendelés száma: V 14/2025 • A lap ingyenes • Megjelenik 29 000 példányban. • Terjeszti a Mediaworks Hungary Zrt.

ISSN 1219-0748 Terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket a 06/20/218-2669-es telefonszámon és a v7terjesztes@maraton.hu e-mail címen várjuk

A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.

Porga Gyula, Fogl Sándor Róbert és Katanics Sándor FOTÓ: VH

Ennek a pályázatnak filozófiája van

Folytatás az 1. oldalról

A bírálóbizottság tagjai –Gian Francesco Lupattelli, az ACES Europe alapító elnöke, André de Jeu, az Association of Sports and Municipalities igazgatója, Werner Schleicher sportpedagógus, valamint Hugo Alonso, az ACES Europe főtitkára – bejárták a régió különböző sportközpontjait, betekintést nyerve a helyi sportolási lehetőségek sokszínűségébe, legyen szó röplabdáról, balettről vagy vitorlázásról.

A látogatás során a küldöttség megtekintette a térség számos kiemelt sporthelyszínét, többek között az eplényi VIBE Parkot, a Veszprémi Sportuszodát, a Pannon Egyetem sportlétesítményeit, az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központot, valamint Balatonalmádi és Balatonfüred vízi- és szabadtéri sportközpontjait, köztük a Nereus bázist, a Wesselényi strandot, a Forrás Sportparkot és a Kékszalag Port kikötőt.

A delegáció tagjai találkozhattak a pályázat kulcsszereplőivel is, köztük Markovits Alízzal, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatójával, Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével, Ovádi Péter országgyűlési képviselővel, valamint Kiss Balázs olimpiai bajnokkal, a pályázat szakmai tanácsadójával.

Az ActiCity központban tartott prezentáción részletesen megismerkedtek a pályá-

A zsűri tagjai személyesen is megismerkedtek a pályázat előkészítésének résztvevőivel FOTÓ: PESTHY MÁRTON

zat tartalmával, a város és a régió 2026-ra vonatkozó sportfejlesztési elképzeléseivel. Az ünnepélyes gálavacsorán pedig a gazdasági, civil és politikai partnerekkel, valamint a sportélet képviselőivel személyesen is találkozhattak.

Ahogy arról lapunkban már többször beszámoltunk, a pályázatra való felkészülés egy évvel ezelőtt kezdődött, és egy többlépcsős, intenzív munkafolyamat eredményeként valósult meg. A hónapokon át tartó workshopok, stratégiai egyeztetések, valamint a helyi sportegyesületek és civil szervezetek bevonásával történő közös tervezés

biztosította, hogy a pályázat valóban széles körű társadalmi támogatást élvezzen. A nemzetközi delegáció tagjai sajtótájékoztató keretében adtak számot itteni tapasztalataikról. Gian Francesco Lupattelli elmondta, a térség méltán viselhette az Európa Kulturális Fővárosa címet, melynek minden tapasztalatát bele tudták építeni a sportrégiós pályázatba. Törekvéseik között szerepel, hogy úgy építsék a sportot, hogy az kultúrává váljon és a jólét, az egészség egyik alapköve legyen. A látogatás alapján régiónk e téren az élmezőnyben van az elnök elmondása szerint.

Az ACES Europe képviselője

Az Európa Sportrégója pályázat zsűrilátogatásának záróeseményén került sor az ACES Europe magyarországi képviselőjének kinevezésére: Markovits Alízt érte a megtiszteltetés.

MW n Az ACES az Európa Sportrégiója pályázat miatt az elmúlt napokat Veszprémben töltötte. A látogatás záróeseményeként a zsűri részt vett egy gálavacsorán, ahol minden szereplő jelen volt, akik az elmúlt egy évben előkészítették a pályázati anyagot. Ezen az eseményen Gian Francesco Lupattelli, az ACES Europe alapító elnöke beje-

lentette, mivel a szervezetnek Magyarországon nincsen képviselője, ezért Markovits Alízt, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatóját.bízza meg a szervezet hazai képviseletével.

Gian Francesco Lupattelli elmondta, a szervezet életében fontos pillanat a magyar delegáció nyitása. A képviselői feladat azért fontos, mert

az ACES Europe által képviselt értékeket, a sport fontosságát, az egészséges életmódot promotálja, illetve a további városok kandidálását elősegíti.

Markovits Alíz úgy fogalmazott, nagyon megtisztelő a feladat számára. Bár még nem ismerjük a pályázat kimenetelét, de úgy érzi, meg tudta mutatni a régió a sport iránti elkötelezettségét. Örömmel vállalja el a feladatot, hogy más városok és régiók is megpályázzák Magyarországon ezt a lehetőséget.

Hugo Alonso, az ACES Europe főtitkára elmondta, hogy a nonprofit szervezet azon dolgozik, hogy a városok és térségek sportpolitikáját elismerje, amivel az ott élők életminőségét javítani lehet. A címmel együtt nemzetközi elismerés, kapcsolatkiépítés és Európai Uniós források is járnak. Céljuk az aktív emberek számának növelése.

André de Jeu, az Association of Sports and Municipalities igazgatója azt mondta, látszik, hogy a régióban az önkormányzatok is támogatják a helyi sportolási lehetőségeket, egy igazi kincs, amit itt létrehoznak.

Porga Gyula azzal kezdte, hogy a pályázattal egyben jövőképet is megfogalmaztak. A siker következő lépcsője elfogadtatni ezt a helyben élőkkel. A polgármester bízik abban, hogy ugyanúgy, mint az Európa Kulturális Fővárosa program esetén, melléjük állnak az emberek. Biztosította a zsűrit, amennyiben megkapják a címet, a legmagasabb színvonalon hajtják végre terveiket. A pályázat nem csak egy újabb címről szól, hanem egy élhetőbb Veszprémről és Bakony-Balaton régióról, arról, hogy minél többen átéljék a mozgás örömét, kortól, nemtől, fizikai állapottól függetlenül.

Werner Schleicher sportpedagógus elmondta, elvarázsolta őket a Veszprém-Balaton régió és az a professzionalizmus, amivel az itteni sportszervezetek tevékenykednek. Az egyik legjobb prezentáció volt, amit valaha hallottunk! – fogalmazott.

Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a zsűri tagjai szereztek-e olyan tapasztalatot nálunk, amit máshol nem; volt-e olyan, ami különösen megérintette őket? Hugo Alonso azt mondta, szívükhöz szólt, hogy ennek a pályázatnak filozófiája van. Ahogy pedig Kiss Balázs szemléltette velük a sport, a mozgás jelentőségét, és azt, ami mögötte van, az egyszerűen lenyűgözte őket!

Döntés a jövő hét végéig várható.

Markovits Alíznak Gian Francesco Lupattelli adta át a „megbízólevelet” FOTÓ: PETHY MÁRTON

Röviden

Nyári diákmunka

V7 n A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de a szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség.

Számos foglalkoztatási forma közül választhatnak a diákok. A korábbi évek tapasztalatai alapján a legnépszerűbb az iskolaszövetkezet. A 25 év alatti diákoknak semmilyen közterhet (sem szja-t, sem járulékot) nem kell fizetni, ha iskolaszövetkezet tagjaként végeznek munkát, és a bérük nem haladja meg a havi 656 785 forintot.

A diákmunkával szerzett jövedelemre is érvényes a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, amely havi 656 785 forintos bruttó bérig biztosítja az szja-mentességet.

Az iskolaszövetkezet és a munkaviszony mellett a diákok egyszerűsített foglalkoztatás (alkalmivagy idénymunka) keretében is dolgozhatnak. Ebben az esetben nem kötelező a szerződést írásba foglalni, a közterhet a munkáltató fizeti. A tanulók a nyári szünetben vállalhatnak úgynevezett háztartási munkát (korrepetálás, nyelvtanítás, gyermekfelügyelet, takarítás, kertgondozás, stb) is. A diáknak az így szerzett jövedelme köztehermentes, vagyis sem adót, sem járulékot nem kell levonni belőle. A háztartási munkánál egyetlen adókötelezettség van, a bejelentési kötelezettség, ami a diákot alkalmazó természetes személyt terheli.

Dr. Gelencsér András professzor volt a vendége a Védegylet Veszprémért Egyesület rendezvényének. A Társalgó sorozattal magasra tette a mércét a több mint húsz éve működő civil szervezet, amely a közösségi értékek, a kulturális örökség és a szellemi hagyományok elkötelezett őrzője.

ŐRSI ÁGNES n A Védegylet

Veszprémért Egyesület harmadik közösségi rendezvényének meghívottja dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem korábbi rektora, a MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság elnöke, egyben az egyik legfiatalabb akadémikus volt. A meghívás eredeti indoka egy könyvbemutató lett volna, ám az Ábrándok bűvöletében című kötetének a negyedik kiadása is elfogyott, így az ismertető helyett a professzor előadását élvezhette a közönség.

A Veszprémben végzett vegyészmérnök előadó, mint számtalan más fellépésén is, levegőkémikusként beszélt az összegyűltekhez. Mesélt a kezdetekről, amikor az előírt létszámcsökkentés miatt kirúgták az egyetemről, így kerülhetett Mészáros Ernő professzor kutatócsoportjába, ami saját szavaival szólva élete legjobb történése volt. Ami pedig akkor „csupán” kutatási témának tűnt, mára az egyik legnagyobb társadalmi kérdéssé vált; hogyan élheti túl az emberiség az általa (is)

A Társalgó előadói asztalánál balról jobbra: Géczi János, Brányi Mária, dr. Gelencsér András FOTÓ: GÁSPÁR GÁBOR

előidézett éghajlatváltozást és annak rendkívül káros hatásait.

Mivel közérthetően és humorosan adja elő mondandóját, a téma pedig égetően fontos, dr. Gerencsér Andrást szívesen hívják mindenféle fórumra, beszélgetésre, rádiós és televíziós műsorba. A tapasztalata viszont: meghallgatják, amit mond, de nem történik semmi. Pedig a visszaszámlálás megkezdődött. Nyolc-tízéves bécsi élményét idézte, amikor egy konferencián számlálók mutatták, hogy a Föld nyersanyagaiból, a kémiai ele-

mekből mennyit tud még felhasználni az emberiség. Azok a számlálók 15-25 évet mutattak. Adódik a hátborzongató kérdés: ezek alapján mennyi ideje maradt még a földi civilizációnak? A professzor úr válasza: Amikor ezt a kiállítást láttam, azt hittem, számunkra a 2040es években megy le a függöny, de lehet, hogy ezzel is optimista voltam. Hozzátette még, hogy túlélésre a ma nehezebb körülmények között tengődőknek van nagyobb esélye, mert nem tudni, hogy a nyugati fejlett civilizáció hogyan bir-

kózik meg a facebook, a wifi, az energia hiányával, hogy igen nehezen lesz elérhető még a tiszta víz is. Világméretekben a legkisebb változáshoz is évtizedek kellenek, mert hiányzik az összefogás, ugyanakkor ez a nyolcmilliárd ember zárt politikai, pénzügyi rendszerben él, amelyben egymásra vannak utalva. Óriási a tudomány szerepe, de az is igaz, hogy ebbe a kétségbeejtő helyzetbe is a tudomány miatt került az emberiség, hiszen ma többszörösen is képes elpusztítani a Földet. Hogy fel lehet-e készíteni a lakóit a civilizáció összeomlására? Nos, annyi biztos, hogy a társadalomnak egyben kell maradnia, ugyanakkor csak problémákat hagyunk az utódainkra, a megoldásukhoz segítséget pedig nem. A legnagyobb veszély, hogy miként tudják megőrizni a társadalom integritását sokkal beszűkültebb körülmények között? Hogyan tudja elviselni a társadalom, ha elmúlnak a mostani kényelmi körülmények?

A professzor szerint a túlélést a közösségek újraépítése jelentheti, s az, hogy általuk a fogyasztás helyett az oktatás, a kultúra, a sport irányába kell terelni a világot.

Rendkívüli szezont zárt a Kabóca

A hónap elején megtartotta évadzáró társulati

ülését a Kabóca Bábszínház, ezzel Markó Róbert igazgató hivatalosan is lezárta a 2024/2025-ös évadot.

TT n Az ülésen elhangzott, rendkívül eredményes szezont zárt Kabóca Bábszínház: összesen nyolc új bemutatót tartottak, az előadások száma pedig elérte a 485-öt.

A produkciókat több mint ötvenezer néző látta Veszprémben és országszerte. Külön öröm, hogy az óvodás és kisiskolás bérleteseik száma megduplázódott az előző évadhoz képest – csakúgy, mint a teljes nézőszám.

Évadzáró a Kabócánál

A legtöbb előadást ebben az évadban Czéh Dániel és Markó-Valentyik Anna játszották.

A közönség szavazatai alapján az évad kedvenc előadásai az alábbiak voltak: Hangoló (babaelőadás); Szélkötő Kalamona

(családi előadás); A kisgömböc (ifjúsági/felnőtt előadás).

A társulat idén második alkalommal adta át a Tücsök és hangya gyűrűt, melyet az évad során nyújtott kiemelkedő szakmai és emberi teljesítmény elismeréseként ítél-

nek oda. A díjat László Kornél kapta.

A jövőről szólva megtudtuk, a 2025/2026-os évadban minden szombaton felnőtteknek szóló programmal készülnek: izgalmas vendégelőadások és új sorozatuk, a Spontán várja a közönséget. Az improvizációs estek különlegessége, hogy minden pillanatuk a nézők szeme előtt születik meg: a játékot Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színművész vezeti, a Kabóca társulat tagjaival együttműködve. A havonta jelentkező sorozat minden alkalommal egy-egy ismert vendégművésszel válik még emlékezetesebbé. A Kabóca tehát őszszel is sokszínű élményekkel tér vissza – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

FOTÓ: BÁBSZÍNHÁZ

Írástudó bölények

Szellemes-kedves kiadvány látott napvilágot

A veszprémi Sziklay János Asztaltársaság első tíz éve címmel a közelmúltban, mely az Asztaltársaság, másképpen: a „Bölények” elmúlt tíz évét foglalja össze.

LUCIDUS n A 2014–2023 közötti időszakot összefoglaló könyvecske Kovács Győző Gyula szerkesztésében jelent meg, ám a fent említett asztaltársaság valamennyi tagja közreműködő volt.

A bevezetőben – mintegy mottóként – a Veszprémhez ezer szállal kötődő Ányos Pál A víg társaságról című verse adja meg az alaphangot, melyet egy rövid, de alapos összefoglaló követ az asztaltársaságok történetéről, kezdve az ókortól egészen napjainkig.

A veszprémi társaság (melynek tagsága: Bándi László, Csiszár Miklós, Kovács Győző, Tölgyesi József, Földesi Ferenc, Somfai Balázs és Sebő József ) tíz évvel ezelőtt (pontosabban 2014-ben) alakult azzal a céllal, hogy a többnyire azonos szellemi irányultságú férfiembereket havi rendszerességgel együvé terelje egy-egy hangulatos, kötetlen beszélgetésre, melynek

során – többnyire politikától mentesen – megvitatják a világ dolgait. Minthogy valamennyien szoros szállal kötődnek a Veszprémi Szemle folyóirathoz, érthető, hogy annak szerkesztésében, írásában is aktívak.

Egyfajta legényes-férfias kedélyesség az, ami a tagság „bölénységét” hirdeti. Ebben ott van a találkozásokon tradicionális pontossággal kö-

Szívből jövő segítség, fiatalokkal és stafétaátadással fűszerezve – különleges klubülést tartott a Rotary Club Balatonfüred–Veszprém.

V7 n Különleges esemény helyszíne volt a veszprémi Rotary Club Balatonfüred–Veszprém legutóbbi klubülése. Az est csúcspontjaként a klub képviseletében átadták a Rozé Rizling Jazz Fesztivál Rotary Fröccspontján gyűjtött 1.230.900 forintos adományt a Bébi Koraszülött

Mentő Alapítvány részére. Az összeget dr. Szabó Éva főorvos asszony, az alapítvány képviselője vette át, aki megköszönte a nagylelkű felajánlást, amely a legkisebbek életének megmentéséhez járul hozzá.

Az est különlegességét fokozta, hogy három cseredi-

vetett köszöntés, a megkerülhetetlen formaságok éppúgy, mint az alkalmi ebéd vagy a mértékletes poharazgatás, valamint az egyenpóló, mellyel a Veszprémben 1813-ban megjelent Mondolat 2015-ös emlékülésére is ellátogattak. Van ennek egy hagyománytisztelő és -követő vonulata is, melyet egyéb társaságoknak is szívből lehet ajánlani. Érdemes külön arról is szólni, hogy a „bölények” mindegyike tekintélyes mennyiségű publikációval és előadással örvendeztette meg a Veszprém történelme iránt érdeklődőket.

A folytatásban a tagság mutatkozik be egy-egy szabálytalan curriculum vitae-vel, s fényképpel. Az olvasó hamar rá fog jönni, mik is azok a közös pontok, melyek a „bölényeket” egy asztaltársaságba „sodorták”, s valójában mi is a veszprémi bölénytudat.

A kiadvány egy szenzációs publicisztikával zárul, melynek főszereplője ugyan a veszprémi állatkert gyapjas állata, ám sokkal inkább egy magunkba tekintés az alkotói üzenete Gömöry Albert tollából.

VEOL.HU n Veszprémre sokszor mondják rosszindulatúan, hogy alvó város, nincsen benne élet. Azonban az Utcazene Fesztivál idején szinte nincs olyan veszprémi lakos, aki ne a belváros utcáit járná, hogy megkeresse a magyar és külföldi előadókat. Így volt ez idén is.

ák is jelen volt: Petra , aki egy évet töltött Kanadában és most tért haza; Angie, aki Mexikóból érkezett és egy év után most búcsúzik Veszprémtől; valamint Lilla , aki szeptembertől utazik egy évre az Egyesült Államokba. A fiatalok beszámolói bepillantást engedtek a Rotary nemzetközi cserediák programjának élményeibe, annak hatásába. Az ülés harmadik fontos pillanata az éves elnöki láncátadó ceremónia volt. Németh Attila , leköszönő elnök összefoglalta az elmúlt esztendő Rotary programjainak eredményeit, majd ünnepélyesen átadta a klub vezetését Molnár Szabolcsnak , aki a következő évben képviseli a Rotary Club Balatonfüred–Veszprémet.

A Kossuth utcát ellepték a családok, fiatal társaságok és idős házaspárok. A levegőben finom illatok keringtek, a háttérben éppen egy magyar népdal átdolgozása hallatszott. A színpadhoz közelebb érve egy srác egy szál gitárral és dobbal maga hozott létre egy olyan show-t, ami tömegeket vonzott.

A szökőkútnál hangulatos kiülőket és dekorációt helyeztek ki a food truckok gyűrűjében. Volt, aki egy finom hamburgert fogyasztott éppen, volt, aki a koktélját szürcsölgette, míg mások a zene ütemére ringatóztak. Nemcsak az ételek és italok terén volt nagy a választék, hanem minden sarkon új műfajt képviselő zenekarba botlottunk. Sok együttes játszott sikerdalokat, de a saját átdolgozásukban és rengeteg helyen ismerhettünk meg új számokat, amik azóta is a fejünkben szólnak. Ha esetleg múlna az élmény hatása, frissítésnek itt van pár fotó! FOTÓK: PESTHY MÁRTON

Sebő József, a hét „bölény" egyike FOTÓ: LUCIDUS

Időjárás programjainkhoz

A hétvégén napos és erősen felhős időszakokra egyaránt számíthatunk. Többször kialakulhat záporeső, zivatar. A mérsékelt északnyugati szél csak zivatarok idején erősödhet meg átmenetileg. A hőmérséklet reggel 18°C, délután 27°C körül ígérkezik, vasárnap pár fokkal hűvösebb is lehet.

NAPI ELŐREJELZÉS: WWW.VMETEO.HU

A VESZPRÉM TELEVÍZIÓ MŰSORA

8200 Veszprém, József Attila u. 38. Tel.: 88/421-830, 88/434-603 E-mail: info@veszpremtv.hu Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu

Július 25. péntek

8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:45 TV torna 9:00 Híradás 9:20 A szomszéd vár 9:45 Honvéd7 10:00 Híradás 10:20 Diagnózis (12) 11:00 Balasport 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Szemeszter 18:30 Székely konyha és kert 18:50 TV torna 19:00 Híradás

19:20 Beszéljünk róla 20:00 Híradás 20:20 Beszéljünk róla 21:00 Géniusz 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Július 26. szombat

8:00 Szemeszter 8:30 Székely konyha és kert 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla 11:00 Géniusz 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó 18:30 Kilátó 18:50 TV torna 19:00 A hét krónikája 19:30 Katolikus krónika 19:45 Keresztkérdés

20:00 A hét krónikája 20:20 Régi idők mozija 20:45 Honvéd7 21:00 Épí-Tech 21:30 Sztárportré 22:00 Képújság

Július 27. vasárnap

8:00 Kukkantó 8:30 Kilátó 8:50 TV torna 9:00 A hét krónikája 9:30 Katolikus krónika 9:45 Keresztkérdés 10:00 A hét krónikája

10:20 Régi idők mozija 10:45 Honvéd7 11:00 Épí-Tech 11:30 Sztárportré 12:00

Képújság 18:00 Géniusz 18:30 A szomszéd vár 19:00 A hét krónikája 19:30 Beszéljünk

róla 20:00 A hét krónikája 20:20 Beszéljünk

róla 20:45 Honvéd7 21:00 Muravidéki meseút 21:50 Képújság

Július 28. hétfő

8:00 Géniusz 8:30 A szomszéd vár 9:00 A hét krónikája 9:30 Beszéljünk róla 10:00 A hét krónikája 10:20 Beszéljünk róla 10:45 Honvéd7 11:00 Muravidéki meseút 11:50

Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 18:45 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszéljünk róla 19:45 Veszprémi Sport Híradó 20:00 Híradás 20:20 Beszéljünk róla 20:45

Közérdekű

Veszprémi Sport Híradó 21:00 Székely konyha és kert 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Július 29. kedd 8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:45 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla 9:45 Veszprémi Sport Híradó 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla 10:45 Veszprémi Sport Híradó 11:00 Székely konyha és kert 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00

Balasport 18:30 Mézeskalács illatú szőnyegek közt 18:45 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Honvéd7t 19:30 Géniusz 20:00 Híradás 20:20 Régi idők mozija 20:45 Honvéd7 21:00 SporTárs 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Július 30. szerda 8:00 Balasport 8:30 Mézeskalács illatú szőnyegek közt 8:45 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Honvéd hét 9:30 Géniusz 10:00 Híradás 10:20 Régi idők mozija 10:45 Honvéd7 11:00 SporTárs 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Magány 18:30 Székely konyha és kert 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Székely konyha és kert 19:50 Veszprémi Sport Híradó 20:00 Híradás 20:20 Régi idők mozija 20:45 Veszprémi Sport Híradó 21:00 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Július 31. csütörtök 8:00 Magány 8:30 Székely konyha és kert 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Székely konyha és kert 9:50 Veszprémi Sport Híradó 10:00 Híradás 10:20 Régi idők mozija 10:45 Veszprémi Sport Híradó 11:00 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30

Kukkantó 18:45 TV torna 19:00 Híradás 19:20 A szomszéd vár 19:45 Honvéd7 20:00 Híradás 20:20 Diagnózis (12) 21:00 Balasport 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Telefonos segítség nehéz helyzetben

A Veszprémi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat mindennap 24 órában várja hívását a 116-123, valamint szombat 19 órától szerda 13 óráig a 06-80/810-600-as telefonszámon. Mindkét szám az ország egész területéről ingyenesen hívható. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottaknak segítség! ,,…hogy beszéljünk egymással.”

Közvilágítási hibabejelentés

Veszprém, Gyulafirátót, Kádárta közvilágítási hibabejelentésére az alábbi módon van lehetőség: Gátiba Energie Kft. hibabejelentési lehetőségek: telefonon a 06-30/487-2853 számon, faxon a 06-88/444721 számon, e-mailben a kozvilagitas@gatibaenergie.hu címen. VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: Telefonon: 88/549-100; fax: 88/421-418; e-mail: vmjv@gov.veszprem.hu.

Ebrendészet

2023-tól Veszprém közigazgatási határán belül az ebrendészeti feladatokat ellátó szervezet: Olt-Alom Állatvédő Egyesület. Telefonszám: 06/20/6285-377

MOZI

FOTON Audiovizuális

Centrum

Júl. 31. csütörtök

17:15 Drágakövek

20:00 A szerelem sosem késő

Aug. 1. péntek

18:00 Gaucho Gaucho

20:00 A hajfonat

Aug. 2. szombat

17:45 Hogyan tudnék élni nélküled?

20:00 A szerelem sosem késő

Aug. 3. vasárnap

16:00 A szerelem sosem késő

18:00 Gaucho Gaucho

20:00 Lee

SZÍNHÁZAK

Petőfi Színház

Aug. 20. szerda 19.00 István, a király

Pannon Várszínház

Aug. 16. szombat 19.00

A dzsungel könyve

CODE

Az előadások a megadott időintervallumon belül félóránként kezdődnek

Júl. 24. csütörtök

10:00-18:30 Csontváry

Júl. 25. péntek

10:00-14:00 Bogyó és Babóca

15:00-19:30 Csontváry

Júl. 26. szombat

10:00-19:30 Csontváry

Júl. 27. vasárnap

10:00-12:30 Bogyó és Babóca

13:30-17:30 Csontváry

Júl. 28. hétfő

10:00-14:00 Csontváry

15:00-18:30 Babel

Júl. 30. szerda

10:00-14:00 Bogyó és Babóca

15:00-18:30 Csontváry

Júl. 31. csütörtök

10:00-18:30 Csontváry

Aug. 1. péntek

10:00-14:00 Bogyó és Babóca

15:00-19:30 Csontváry

Aug. 2. szombat

10:00-19:30 Csontváry

Aug. 3. vasárnap

10:00-12:30 Bogyó és

Babóca

13:30-17:30 Csontváry

Aug. 4. hétfő

10:00-14:00 Csontváry

15:00-18:30 Babel

Aug. 6. szerda

10:00-14:00 Bogyó és Babóca

15:00-19:30: Csontváry

A 15 fős stúdió programja: https://codeveszprem.hu/ A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!

KIÁLLÍTÁSOK

Dubniczay-palota

Nemzetközi kortárs grafikai kiállítás olasz és magyar művészek részvételével - Mirror – Face to Face/ Olaszország/Magyarország 2025. Az olasz kiállítás kurátorai: Valeria Bertesina, Roberto Nassi, a magyar kiállítás kurátora:

Dohnál Szonja. Megtekinthető október 12-ig.

Modern képtár

Vass László gyűjtemény

állandó kiállítása

Érzékeinken túl - Barcsay

Jenő és Deim Pál művészete (szentendrei alkotók)

Tegulárium

Új gyűjteményi darabokkal vár az állandó kiállítás.

Vass László gyűjtemény

VASS CIPŐTÁR cipőtörténeti állandó kiállítás.

Hősök Kapuja Állandó vártörténeti kiállítás.

LDM

EMLÉKGÉP – új állandó kiállítás.

A magányos hegy kincseiévezredes történetek a Somló-hegyen című kiállítás. Megtekinthető szeptember 30-ig.

Testvér-tehetség. Nagy László és Kondor Béla vizuális művészete. Megtekinthető szeptember 30-ig.

A Királyok, szentek, monostorok – Korai bencések világa Magyarországon a legújabb tudományos kutatások tükrében című vándorkiállítás a kora bencés monostorok világát mutatja be Magyarországon. Megtekinthető szeptember 30-ig.

Három korszak, több mint száz balatoni ihletésű vers –kézzel írva, költők saját kézjegyével. Megtekinthető szeptember 30-ig.

Bakonyi Ház

Állandó kiállítás. Egy református kisnemesi család otthona.

Biró-Giczey-ház

Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény Bogáncs és liliom - Magdolnák virágai című kiállítása.

Agóra

Ég és föld között - összművészeti kiállítás. A FlowBalaton alkotói közösség legújabb összművészeti kiállítása ezúttal festmények, fotók, fafaragások és egyéb alkotások révén vezeti át a tárlat látogatóit a természet és az emberi lélek finom rétegein. Kiállító alkotók: Boros József, Koltai Viktória, Kónya Péter, Miklós Hajnal, Németh Ida, Péter Beatrix, Pethő Sándor. A tárlat megtekinthető augusztus 3-ig.

EGYÉB

Kolostorok és kertek

Júl. 26. szombat 17:00

Silent Book Club Veszprémben, a Kolostorok és Kertek a színpadánál. Töltsünk együtt egy kellemes délutánt, olvassunk együtt a szabadban!

Idén is Auer Fesztivál Veszprémben

Július 28. és augusztus 3. között nemzetközi zenei fesztivállal tiszteleg Veszprém és a Mendelssohn Kamarazenekar Auer Lipót (1845–1930) hegedűművész, a város világhírű szülöttének életműve előtt.

V7 n A veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar idén már tizenegyedik alkalommal rendezi meg Veszprémben július 28. és augusztus 3. között az Auer Fesztivált a nagy hatású, veszprémi születésű hegedűművész és hegedűpedagógus, Auer Lipót emlékére. A fesztivál egyik fő célja, hogy Auer szülővárosába elhozza azokat a világhírű művészeket, akik a nemzetközi koncertélet meghatározó szereplői, másrészt, hogy a nemzetközi zenei világ számára tudatosítsa, hogy a 20. századi hegedűművészet egyik legmeghatározóbb egyénisége Auer Lipót magyar volt, Veszprémben született, és itt kapta meg az egyedülállóan sikeres életútjához szükséges indító támogatást.

Az Auer Fesztivál idén is –mind a klasszikus, mind a jazz és a világzene területéről – a hazai és nemzetközi szcéna meghatározó szólistáit, együtteseit vonultatja fel Veszprémben. A nyitókoncert ezúttal az idén 40. születésnapját ünneplő Mendelssohn Kamarazenekar jubileumi gálakoncertje, melyen az elmúlt évtizedek kiváló szólistapartnerei úgymint Baráti Kristóf, Kolonits Klára, Balázs János és Fenyő László, illetve a Junior Príma- és Artisjus-díjas Anima Musicae Kamarazenekar is közreműködik.

Ezenkívül a fesztivál hetében többek között a világhírű brit csellóművész, Steven Isserlis is ellátogat Veszprémbe, az ő szólójával hangzik majd el Joseph Haydn D-dúr gordonkaversenye a Mendelssohn Kamarazenekar kíséretével. A fesztivál másik fontos vendége a vokális műfajjal színesítik az idei palettát, ők a svéd The Real Group énekegyüttes, akik játékos és virtuóz stílusukkal a svéd a cappella éneklés és a jazz határvidé-

kein kalandoznak. Veszprémbe látogat a fiatal cseh hegedűművész, Josef Špaček is, aki Miroslav Sekera zongoraművésszel ad kamaraestet – mely koncertre a Megyeháza történelmi falai között kerül sor. A fesztivál különleges színfoltja a Les Égarés (Az eltévedettek) kvartett koncertje, ahol az afrikai koraművész, Ballaké Sissoko, valamint Vincent Peirani harmonikás, Vincent Segal csellista és Émile Parisien szaxofonos keltenek életre lenyűgöző világzenei fúziókat. A barokk zene rajongói sem maradnak élmény nélkül: a Szent Mihály Székesegyház különleges akusztikájában csendülnek fel Antonio Vivaldi művei Auer József fagottművész és Kárász András Péter csellóművész szólójával és a Mendelssohn Kamarazenekar közreműködésével. A gyermekeket és családokat is mesés progra mok várják, többek között a Simon Izabella zongoramű vésznő nevével fémjelzett Lúdanyó meséi című zenei gyermekkoncert, de fellép a tehetséges zeneakadémis tákból álló Prometheus Kvartett, a jazzikon Klazz Brothers a Mendelssohn Ka marazenekarral és a fan tasztikus Cuba Percussion ütőseivel közös crossover produkcióval, valamint a magyar klasszikus zenei előadások megkerülhetetlen szereplője, Bősze Ádám persze az idei fesztivál egyik legfergetegesebb hangulatú estjéről se feledkezzünk el, hiszen július 30-án este Nagy Csomor András és ze nekara és sztárvendégük, Roby Lakatos kápráztatja el a nagyérdeműt a kárpát-me dencei népi és kávéházi ci gányzenéből kialakított vi lágzenei produkciójukkal –táncolni nem tilos, sőt köte lező! Újdonságként köszönt hetjük a fesztivál programjá ban a Tokkal és vonóval cí

met viselő tematikus sétákat is, amelyek a veszprémi székhelyű TúraJó Egyesülettel kialakított partnerség eredményeként valósulnak meg. A szerteágazó tudással rendelkező sétavezetők által vezetett programok a veszprémi, illetve a balatonfüredi zsidóság történetét, azon belül különösen Auer Lipót éle-

A fesztivál idén is az igényes zene ünnepe, ahol a klasszikus hagyomány találkozik a kortárs kreativitással – varázslatos környezetben, Veszprém legszebb helyszínein. A hangversenyek a már megszokott veszprémi Hangvillán, a Megyeháza Szent István termén, a Szent Mihály Főszékesegyházon, valamint a balatonfü-

togathatók – így a fesztivál helyszíne lesz a Laczkó Dezső Múzeum is idén.

A XI. Auer fesztivál művészeti vezetője Kováts Péter, Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész, a fesztivál rendezője, és rezidens zenekara a szintén Bartók–Pásztory-díjas veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar.

Regisztráljatok most és vegyetek részt egy felejthetetlen ízutazáson!

12 hónap alatt 12 országból gyűjthettek egyszerűen elkészíthető recepteket, főzési tippeket, egészséges étkezéssel kapcsolatos információkat, miközben izgalmas tájak kultúráival is megismerkedhettek. Fűszerek, vagány matricák és megannyi meglepetés vár Rátok a postai levélcsomagokban.

Jót tesztek, miközben jót esztek!

Részletek és regisztráció:

UNICEF.HU/KAJAKALAND

Az Auer Fesztiválon tavaly is megtelt a Megyeháza Szent István terme ARCHÍV FOTÓ: MW

Hirdetmények

Képviselői fogadóóra

Török Krisztián a 6. számú egyéni választókörzet képviselője fogadóórát tart 2025. július 30-én, szerdán 18.0019.00 között a Tini cukrászdában (Veszprém, Gyöngyvirág u. 6.).

n n n

Pályázati felhívás házi gyermekorvosi feladat ellátására

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet az 1. számú házi gyermekorvosi körzet házi gyermekorvosi feladatainak ellátására 2025. szeptember 1-től.

A munkavégzés helye: 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Posta utca 34. szám alatti orvosi rendelő. Az önkormányzat a házi gyermekorvos által ellátott feladat végzéséhez az orvosi rendelőt térítésmentesen használatba adja.

A pályázat benyújtásának határideje: 2025. július 31.

A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot 1 eredeti példányban, zárt borítékban, „Házi gyermekorvosi pályázat”. megjelöléssel Veszprém Megyei Jogú Város Polgármestere (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) részére kell írásban benyújtani.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közjóléti Irodájától Lehoczki Monika irodavezető: telefon: +36 30 496 0390, E-mail: lehoczki.monika@gov.veszprem.hu és Szabó-Fülöp Viktória egészségügyi referens: Telefon: +36 20 213 2894, E-mail: fulop.viktoria@gov.veszprem. hu

A benyújtott pályázatok 2025. augusztus 10-ig kerülnek elbírálásra. A pályázat elbírálásáról az elbírálást követően minden pályázó írásban értesítést kap.

(A pályázat teljes terjedelmében lapunk június 26-i számában, a 14. oldalon jelent meg.)

n n n

Tájékoztató a 9. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáról

Veszprém város 9. számú házi gyermekorvosi körzetének ellátása 2025. július 1. napjától megváltozik. A jövőben dr. Kósa Andrea helyettesítő orvos gondoskodik a betegek ellátásáról az alábbiak szerint:

Orvosi rendelés helye és ideje: Veszprém, Jutasi út 59.; hétfő 08.30–11.30; kedd 12.30–15.30; szerda 10.00–11.00; csütörtök 12.30–15.30; péntek 08.00–11.00. Csecsemő-kisgyermek tanácsadás: szerda: 08.00 – 10.00.

Az orvosi rendelő telefonszáma: (88) 742-553; E-mail elérhetősége: gyermekkorzet9@gmail.com

Háziorvos: dr. Kósa Andrea, asszisztens: Fehér Anita.

A 9. számú területi ellátási kötelezettségű házi gyermekorvosi körzet: Csemete utca (teljes), Halle utca 7., Haszkovó utca12., 14., Jutasi út 59., 61., 65., Kisréti utca (teljes) Major utca (teljes) Munkácsy utca 3., Platán sor (teljes), Török Ignác utca 1., 3., 5., 7., 9., 18., 20., 22., Veres Péter utca (teljes).

Tájékoztató a 10. számú felnőtt háziorvosi körzet

ellátásáról

Veszprém város 10. számú felnőtt háziorvosi körzetének ellátása 2025. június 1. napjától megváltozott. A jövőben dr. Géber Anna Katalin helyettesítő orvos gondoskodik a betegek ellátásáról az alábbiak szerint: Orvosi rendelés helye és ideje: Veszprém, Ördögárok u. 5.

Rendelési idő: hétfő 08.00 – 10.00; kedd 13.30 – 15.30; szerda 08.00 –10.00; csütörtök 13.30 – 15.30; péntek (páros hét) 12.30 – 14.30; péntek (páratlan hét) 08.00 – 10.00.

Az orvosi rendelő telefonszáma: (88) 429-800. E-mail elérhetősége: veszpremhaziorvos10@gmail.com

Háziorvos: dr. Géber Anna Katalin, asszisztens: Szász Ibolya

A 10. számú területi ellátási kötelezettségű felnőtt háziorvosi körzet területi leírása: Átrium köz, Billege utca, Botev utca, Egry József utca, Hajlat utca, Kalmár tér, Kemecse utca, Sarok utca, Sorház utca (teljes); Paál László utca (13-66 házszám között).

n n n

Tájékoztató agyhártyagyulladás elleni védőoltás támogatásáról

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata az agyhártyagyulladás elleni védőoltások vakcinájának vagy a védőoltás sor első vakcinájának költségét biztosítja a 14. éves gyermekek részére, utófinanszírozásként, a szülő kérelmére.

A támogatás a forgalomban lévő öszszes vakcinára megkérhető.

A támogatás feltétele, hogy a gyermek és legalább az egyik törvényes képviselője Veszprémben minimum 3 hónapja bejelentett állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezzen, és életvitelszerűen itt éljen. A támogatás utólagos, a gyermek törvényes képviselőjének kell kérnie. A ké-

relemhez csatolni kell a gyógyszer kiváltásáról a gyermek nevére szóló számlát, és a gyermek oltási kiskönyvét, mellyel igazolják az oltóanyag beadását.

A támogatás iránti kérelmet formanyomtatványon a gyermek törvényes képviselője a védőoltás beadását követő 30 napon belül jogosult benyújtani. A határidő jogvesztő. A kérelem beadható elektronikusan (magyarorszag.hu), postai úton (8210 Veszprém, Pf. 1042), vagy papír alapon személyesen ügyfélfogadási időben Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálatán (Veszprém, Óváros tér 9.) hétfőtől csütörtökig 7.30 – 16.00 óra, pénteken 7.30 – 13.30 óra között.

A támogatásra való jogosultság részletes feltételei, valamint a kérelem nyomtatvány megtalálható az önkormányzat honlapján. További tájékoztatás kérhető még az alábbi elérhetőségeken: Berger-Forintos Éva Tel.: +36-88-549-100, mellék: 178; Czvetkó Bernadett Tel.: +36-88549-100, mellék: 164; Kissné Györkös Éva Tel.: +36-88-549-100, mellék: 223; Szabó-Fülöp Viktória  Tel.: +3688-549-100, mellék: 268 n n n

Közlemény

Gázvezeték rekonstrukciós munkálatokat végez az E.ON Hungária Csoport Veszprémben, a Lóczy Lajos utcában.

A korszerűsítés részeként az érintett területen a jelenleg üzemelő gázvezetéket egy biztonságosabb, korszerűbb műszaki paraméterekkel bíró gázelosztó-vezeték rendszerre cseréli a szolgáltató.

A burkolat megbontásával járó gázvezeték-felújítási munkálatok április 22én kezdődtek, és várhatóan július 30ig tartanak majd. Ez idő alatt az érintett szakaszon sebesség- és forgalomkorlátozásra lehet majd számítani.

A felújítás a Veszprém Ady Endre utca - Lóczy Lajos utcai kereszteződés és a Veszprém Lóczy Lajos utca - Hérics utca közötti szakaszon, valamint a II. ütemben a Lóczy Lajos utca 10., 12., 14. és az Ady Endre u. 75., 77., 79. számozású társasházak közötti zöldövezetben történik.

A földgázszolgáltatás és az érintett útszakaszon lévő ingatlanok megközelítése a munkavégzés teljes időtartama alatt biztosított lesz. A Veszprém Ady Endre utca - Lóczy Lajos utcai kereszteződés és a Veszprém Lóczy Lajos utca - Hérics utca közötti szakaszon a gyalogosforgalom korlátozva lesz, a Lóczy Lajos utca 15. szám előtti buszmegállóban az építés ideje alatt nem állnak meg a buszok.

Az E.ON kéri az autósokat és a gyalogosokat, hogy az aktuális jelzéseket

figyelve, fokozott körültekintéssel közlekedjenek az elkerített munkaterület közelében. A munkálatok végeztével, a felbontással érintett útburkolat teljes újjáépítésével adják vissza a forgalomnak ezt a szakaszt. A munkálatok idején az E.ON kéri és köszöni a környéken élők megértését és türelmét.

További információ: Nagy Rezső E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. projektgazda Tel.: +36 30 474 80 94 és Pleizer Zoltán építésvezető Vulkán Kft. Tel.: +36 30 956 61 74 Munkanapon 9:00-15:00 óra között hívható n n n

Felhívás

Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Önálló Csoportja felhívja Veszprém város lakosságának figyelmét, hogy Veszprém Megyei Jogú Város 24/2017. (IX.28.) Ör.sz. rendelettel jóváhagyott Helyi Építési Szabályzatát módosítani kívánja Veszprém, Cholnoky városrészben lévő buszforduló területét érintően 4273/139, 4273/140, 4273/176 hrsz-ú ingatlanokra vonatkozó településrendezési tervet. Jelen módosítási eljárás lefolytatására a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021.(VII.15.) kormányrendelet (továbbiakban: Kormányrendelet.) 68. § (1), (2) bekezdései alapján – egyszerűsített eljárás keretében kerül sor, az E-TÉR rendszer igénybevételével.

A Kormányrendelet 65.§ (3) bekezdésének megfelelően a partner véleményének megismerése céljából, valamint a 75. §-ának megfelelő helyi partnerségi egyeztetés szabályainak megfelelően lakossági fórum összehívására kerül sor.

A módosítással kapcsolatosan 2025. augusztus 5-én 16 órakor lakossági fórumot tartunk Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, földszinti tárgyalóban.

Tisztelettel felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a fórum kizárólag a konkrét területeket érintő rendezési terv módosításával kapcsolatos kérdéskört érinti. A dokumentációval kapcsolatosan a partnerek, a Kormányrendelet 65.§ (5) bekezdése és a partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 33/2022. (IX.29.) önkormányzati rendelet 4.§ szerint adhatják meg véleményüket.

A módosítással kapcsolatos véleményezési dokumentáció megtekinthető Veszprém város honlapján (www. veszprem.hu), valamint kifüggesztésre kerül Veszprém Polgármesteri Hivatal Aulájában 2025. július 25-től 2025.

Hirdetmények

augusztus 11 -ig. Kérjük, hogy észrevételeiket lehetőleg írásban tegyék meg, az E-TÉR rendszerben, vagy a Veszprém város honlapján található partnerségi egyeztetésről szóló 33/2022.(IX.29.) önkormányzati rendelet 2. melléklet partnerségi adatlap kitöltésével.

A kitöltött adatlapot kérjük a VMJV Főépítészi Önálló Csoport címére (Veszprém, Óváros tér 9.), vagy a foepiteszi-csoport@gov.veszprem.hu e-mail címre megküldeni szíveskedjenek n n n

Tájékoztató beiskolázási támogatásról

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot a beiskolázási támogatás igénybevételének lehetőségéről, feltételeiről és módjáról.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése beiskolázási támogatást biztosít azoknak a Veszprém város közigazgatási területén lakcímmel rendelkező és életvitelszerűen a városban élő, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermekeknek, illetve fiatal felnőtteknek, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap mindenkori legkisebb összegének 400 %-át (114.000 Ft), egyedülálló szülő vagy törvényes képviselő esetében az 500 %-át (142.500 Ft). Szükséges iratok: személyi igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány; a család jövedelmi viszonyait tanúsító igazolások; a tanulói jogviszony igazolása.

A jogosultsági feltételek fennállása esetén a támogatás az alapfokú nevelési-oktatási intézményben tanulót 16.

életévének betöltéséig, a középiskolában vagy szakképző iskolában tanulót az érettségi, vagy az első szakképesítés megszerzéséig, de legfeljebb 20. életévének betöltéséig illeti meg. A támogatás összege 15.000 Ft.

A beiskolázási támogatás iránti kérelem formanyomtatványon beadható elektronikusan (magyarorszag.hu), postai úton (8210 Veszprém, Pf. 1042), vagy papír alapon személyesen ügyfélfogadási időben Veszprém Megyei

Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálatán (Veszprém, Óváros tér 9.) hétfőtől csütörtökig 7.30 – 16.00 óra, pénteken 7.30 – 13.30 óra között. A támogatás iránti kérelmet a szülő vagy törvényes képviselő, illetve a nagykorú jogosult 2025. augusztus 1-je és szeptember 30-a között nyújthatja be.

A támogatásra való jogosultság részletes feltételei, valamint a kérelem nyomtatvány az alábbi linken található: https://veszprem.hu/polgarmesteri-hivatal/ugyintezes/kozjoleti-ugyek/ beiskolazasi-tamogatas/ További tájékoztatás kérhető még az alábbi elérhetőségeken: Czvetkó Bernadett Telefon: +36-88-549-100, mellék: 164; Kemény Laura Zsuzsanna Telefon: +36-88-549-100, mellék: 119; Berger-Forintos Éva Telefon: +36-88549-100, mellék: 178.

n n n

Vágányzári információk

A MÁV értesíti az utasokat, hogy július 1. és augusztus 24. között a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Ajka-Zalalövő-Ljubjana vonal egyes szakaszain pótlóbuszok közlekednek az alábbiak szerint:

A Citadella InterCity vonat nemzetközi utasai Budapesttől Veszprémig a Göcsej InterCity vonattal, Veszprém és Zalalövő között vonatpótló busszal utazhatnak, ahonnan biztosított az átszállás a Ljubjana irányába közlekedő Citadella InterCity vonatra. A Budapest felől Ajkáig utazóknak Veszprémben biztosított a csatlakozás a vonatpótló buszokra Ajkáig. n n n

Értesítés

Az MH Bakony Harcikiképző Központ területein az alábbi katonai tevékenységek várhatóak: Hajmáskéri Gyakorló-és Lőtér („0”-pont és Körös-hegy lő- és gyakorlóterek)

júl. 1. – aug. 31. folyamatos végrehajtással

Tevékenység: MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár nemzetközi kiképzés (harcászat), logisztikai tevékenység, éleslövészet (gyalogsági, harcjármű fegyverekkel, tüzérségi és aknavető eszközökkel)

aug. 4-8. jún. 30. 8:00-20:00

Tevékenység: MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred tűzszerész tevékenység (robbantásos megsemmisítés)

aug. 13-14. 8:00-16:00

Tevékenység: Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. minőségbiztosító tevékenység éleslövészet (közepes kaliberű fegyverekkel)

aug. 25-27. 9:00-22:00

Tevékenység: Terrorelhárítási Központ „door gunner” szituációs lövészet éleslövészet (nappali és éjszakai végrehajtás)

aug. 25-31. folyamatos végrehajtással

Tevékenység: MH Klapka György 1. Páncélosdandár logisztikai tevékeny-

ség átcsoportosítási feladatok kiképzési tevékenység (harcászat)

Gyulafirátóti Gyakorló- és Lőtér: júl. 1. – aug. 31. folyamatos végrehajtással

Tevékenység: MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár nemzetközi kiképzés (harcászat), logisztikai tevékenység, éleslövészet (gyalogsági, harcjármű fegyverekkel, tüzérségi és aknavető eszközökkel)

júl. 29-31. 8:00-22:00

Tevékenység: HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. drónteszt aug. 4-14. folyamatos végrehajtással

Tevékenység: MH Különleges Műveleti Parancsnokság kisalegység harcászat (harcászat - szakharcászat)

aug. 18-19. 08:00-22:00

Tevékenység: HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. repülési tevékenység (drónteszt) aug. 25-31. 08:00-22:00

Tevékenység: MH Klapka György 1. Páncélosdandár logisztikai tevékenység átcsoportosítási feladatok kiképzési tevékenység (harcászat-szakharcászat)

Bakonykúti Gyakorló- és Lőtér (Ötfa gyakolótér):

aug. 6-7. 8:00-16:00

Tevékenység: Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. minőségbiztosító tevékenység éleslövészet (közepes kaliberű fegyverekkel)

A lőtérrel kapcsolatos információk kérhetőek: Várpalota Kossuth Laktanya 06-88-549-555; Hajmáskér Kiképzőbázis Tolner András főtörzsőrmester 06-30-815-0287; Bakonykúti Kiképzőbázis Kiss András főtörzsőrmester 06-30-641-3178; kommunikációért felelős: Varga-Schäffer Mónika főhadnagy 06-30-479-9676

Aprófalvi Bölcsőde

8200 Veszprém, Lóczy Lajos u. 22.

Vackor Bölcsőde

8200 Veszprém, Halle u. 1. Hóvirág Bölcsőde 8200 Veszprém, Ördögárok u. 5. 2025. július 21. – 2025. augusztus 15. 2025. augusztus 18.

Módszertani Bölcsőde 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13. Napsugár Bölcsőde 8200 Veszprém, Kengyel u. 1.

Rátóti Bölcsőde 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Alsó-Újsor u. 32.

2025. július 28. – 2025. augusztus 22. 2025. augusztus 25.

Hóvirág Bölcsőde Módszertani Bölcsőde Napsugár Bölcsőde

Rátóti Bölcsőde

Aprófalvi Bölcsőde Vackor Bölcsőde

Aprófalvi Bölcsőde Vackor Bölcsőde

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET

MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE:

KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET VESZPRÉMBEN

8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (kórházi földszint, a bejárattól jobbra)

FELNŐTT ÉS GYERMEK LAKOSSÁG SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁSA:

Rendelési idő: hétköznap 16:00-tól másnap reggel 8:00-ig, hétvégeken, illetve munkaszüneti napokon folyamatosan. Telefon: 1830

FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS RENDJE:

8200 Veszprém, Halle u. 5/E. Telefon: (88) 425-228 Rendelés: kizárólag hétvégén és ünnepnapokon 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-173 Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13. Tel.: (88) 424-472

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

Július 24. csütörtök 20:00-07:00 Külső-Kádártai u. 3.

Július 25. péntek 20:00-07:00 Jutasi u. 59.

Július 26. szombat 20:00-08:00 Budapest u. 20-28.

Július 27. vasárnap 19:00-07:00 Kórház u.1.

Július 28. hétfő 20:00-07:00 Ördögárok u. 4.

Július 29. kedd 20:00-07:00 Budapest u. 20-28.

Július 30. szerda 20:00-07:00 Ady E.u. 71/B

Július 31. csütörtök 20:00-07:00 Almádi út 21.

Augusztus 1. péntek 20:00-07:00 Budapest u. 20-28.

Augusztus 2. szombat 20:00-08:00 Kossuth u. 8.

Augusztus 3. vasárnap 19:00-07:00 Dornyai Béla u. 4.

Augusztus 4. hétfő 20:00-07:00 Budapest u. 20-28.

Augusztus 5. kedd 20:00-07:00 Egyetem u. 9.

Augusztus 6. szerda 20:00-07:00 Halle u. 5/G

Augusztus 7. csütörtök 20:00-07:00 Március 15. u. 4/B

Augusztus 8. péntek 20:00-07:00 Iskola u. 3.

VÉRADÁS

Július 24. csütörtök Vérellátó állomás 08:00-15:00

Július 25. péntek Vérellátó állomás 08:00-12:00

Július 28. hétfő Vérellátó állomás 08:00-15:00

Július 29. kedd Vérellátó állomás 08:00-15:00

Július 30. szerda Vérellátó állomás 08:00-18:00

Július 31. csütörtök Vérellátó állomás 08:00-15:00

Augusztus 1. péntek Vérellátó állomás 08:00-12:00

Augusztus 4. hétfő Vérellátó állomás 08:00-15:00

Augusztus 5. kedd Vérellátó állomás 08:00-15:00

Augusztus 6. szerda Vérellátó állomás 08:00-18:00

Augusztus 7. csütörtök Vérellátó állomás 08:00-15:00

Augusztus 8. péntek Vérellátó állomás 08:00-12:00

A testnek nincs szüksége mesterséges oxitocinra

Dr. Szuromi András szülész-nőgyógyász újonnan megjelent könyvével egy kiáltványt fogalmaz meg az anyák és a babák védelmében, a mesterséges oxitocinnal szemben. Szerinte a természetes szülés szinte eltűnőben van, és ennek legnagyobb vesztesei az anyák, a babák. A szülés során a mesterséges oxitocin használata pedig sokszor valójában több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hoz.

V7 n A szülész-nőgyógyászhomeopata úgy látja, a szülés ma már sokszor nem esemény, hanem beavatkozási protokoll. Az igazi probléma nem maga a fájás, hanem az, hogy elveszítettük a bizalmunkat a testünkben. A szülő nőkből kórházi páciensek lettek. Az emberiség nagy része már nem tud természetesen, a saját oxitocinjára hagyatkozva szülni, helyette az egészségügyben infúzióból adják annak egy szintetikus változatát. A természetes oxitocint kis adagokban, szünetekkel adagolja a testünk, időt adva a regenerálódásra; míg a mesterséges oxitocin az infúzióból folyamatosan érkezik, erős fájásokat okozva és az oxitocin receptorok érzékenységét is csökkentve. „Ha mesterségesen túladagoljuk az oxitocint, azzal a legszebb emberi folyamatot romboljuk le: a születést”, figyelmeztet dr. Szuromi András. Ráadásul ma már tudományosan iga-

Dr. Szuromi András FOTÓ: RÉVKULT

zolt tény: a mesterséges oxitocin átjut a baba szervezetébe is, és hosszú távon befolyásolhatja az idegrendszeri fejlődést, a kötődést és a hormonális működést.

A hormonrendszer finomhangolásában és a szülés folyamán ma már természetes megoldások is segíthetnek. A fájás segítésére gyengéd alternatíva lehet a Caulophyllum-ból készült homeopátiás szer.

Dr. Szuromi hangsúlyozza: ezek nem varázsszerek, hanem gyengéd eszközök a női test öngyógyító képességének aktiválására. A valódi megoldás azonban nem egy szer, hanem egy szemléletváltás. Orvosként a szülést nem siettetni kell, hanem kísérni, az oxitocinra pedig kétségkívül szükség van, de csak akkor, ha a testünk termeli.

„Vissza kell adnunk a nőknek azt a lehetőséget, hogy a testükben bízhassanak, ne beavatkozásokkal, hanem támogatással kísérjék őket ezen a szent folyamaton” hangsúlyozta.

„Volt olyan kismamám, aki 51 évesen, teljesen természetes úton esett teherbe és hozta világra egészséges kisbabáját – homeopátiás és életmódbeli támogatással. Nem csoda történt: csak hagytuk, hogy a teste tegye a dolgát.”.

Sokan tapasztalnak éjszaka hirtelen fellépő izomrángásokat a lábukban. A lábgörcs gyakori, a legtöbbször nem veszélyes, de bizonyos esetekben komolyabb betegség tünete is lehet, így nem árt orvosi tanácsot kérni.

Terjesztési reklamációval kapcsolatosan az alábbi elérhetőségeken várjuk észrevételeiket: E-mail: v7terjesztes@maraton.hu

Tel.: 06/20/383-4309 h–p. 8–16 óráig 166899 986666

Nekünk fontos, hogy hétről hétre eljuttassuk Önöknek kiadványainkat!

Az éjszakai lábgörcs legygyakrabban a vádli izmait érinti, de előfordulhat a combban vagy a lábfejben is.

A lábgörcsök okai között szerepelhet az elektrolit-háztartás zavara, bizonyos gyógyszerek mellékhatása, valamint ritkább esetben érrendszeri vagy idegrendszeri betegségek is.

SONLINE n A lábgörcs különösen a nyári hónapokban válik gyakoribbá, amikor a meleg hatására fokozott izzadás miatt az ásványi anyagok gyorsabban kiürülnek a szervezetből. Bár a jelenséget sokan magnéziumhiánynyal hozzák összefüggésbe, a háttérben állhatnak egyéb egészségügyi okok is. Ilyen lehet a cukorbetegség, egyes idegrendszeri betegségek, anyagcserezavarok vagy akár veseműködési problémák is.

Ha a lábgörcs visszatérővé válik, vagy nappal is jelentkezik, esetleg zsibbadással, gyengeséggel vagy duzzanattal társul, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni. Az alvásunkat az is megzavarhatja, ha éhesen fekszünk le aludni, ilyenkor a testünk nem tud „zen” üzemmódba kapcsolni. Épp ellenkezőleg: aktiválja a stresszhormonokat, például a kortizolt. Súlyos

A probléma a középkorú és idősebb felnőtteknél gyakoribb, de terhesség, hosszabb ideig tartó ülés vagy állás, illetve intenzív testmozgás után is előfordulhat.

Közösségi kertek

Veszprémben

Immár Veszprémben is több közösségi kert létezik, de mindenekelőtt nézzük meg, hogy mi az a közösségi kert?

A városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, akik a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is gyakorolják: környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak. A kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el városlakókat.

A közösségi kerteknek számos fajtája és meghatározása létezik a városi, külvárosi és vidéki változatoktól a veteményes, dísz-, gyümölcsös vagy tankertekig. A közösségi kert kialakítható közterületen, magán- vagy intézményi területeken, iskolaudvarokon egyaránt.

A közösségi kert olyan innovatív kezdeményezés, amely egy városi környezetben ad követhető példát a környezettudatos és fenntartható életmódra, és hívja fel a figyelmet az erre vonatkozó szemléletváltás szükségességére. Veszprémben a Csalán Egyesület létesítette az első közösségi kertet a Paál László garázstelep melletti önkormányzati terüle-

ten, amely mélymulcsos technológiával működik. A másik mélymulcsos közösségi kert a Vilonyai u. 4. mellett jött létre. Magaságyásos közösségi kert létesült a Csikász u. 2. mellett és a Mester utcában. Fontos az öntözési lehetőség biztosítása. A Mester utcai kertnél locsolócsap létesült, a Csikász utcai kertnél locsolócsap létesítését tervezi az önkormányzat, amelynek dokumentációja már elkészült.

A kertközösségek támogatják a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokat, mint például az organikus gazdálkodás, a permakultúra és a természetes növényvédelem. Az ilyen kertek csökkentik a városok ökológiai lábnyomát azáltal, hogy minimalizálják a termékek szállítási és csomagolási költségeit, valamint elősegítik a helyi erőforrások felhasználását. Fontos elemük a közösségépítés és szociális kapcsolatok erősítése is, hiszen a tagok találkozhatnak, együtt dolgozhatnak és új kapcsolatokat építhetnek.

A komposztközösségek közösen gyűjtik és dolgozzák fel az arra alkalmas szerves hulladékot, növényi hulladékot és egyéb komposztálható anyagokat, így kevesebb hulladék keletkezik. A komposzt megfelelő közeget biztosít a termesztés számára. Ez különösen fontos a városi területeken, ahol a talajminőség gyakran gyenge. A komposz-

Akár 40 foknál melegebb is jöhet

A Vilonyai u. 4. melletti kertet a lakók tartják karban

FOTÓ: TT

tálás közösségi szinten erősíti a környezetvédelem iránti elkötelezettséget, és edukációs lehetőséget is nyújt a lakosok számára. A kertművelés és a komposztálás is lehet közösségi tevékenység, amely összeköti az embereket. A közös cél érdekében végzett munka segíti a közösség erősödését, és ösztönzi a részvételt a helyi környezetvédelmi kezdeményezésekben. A közösségi kertek újra alkotják a szinte elfeledett városi kertészkedést, valamint segítenek felkelteni a résztvevők tudatosságát és felelősségét a kertgondozás és a környezet vonatkozásában.

A közösségi kertek további előnyei közé tartozik, hogy vegyszermentes, jó minőségű terméket állítanak elő.

A közösségi kertészkedés hozzájárul az egészség megőrzéséhez a testmozgás és a rekreáció által. A közösségi kertek javítják a környezet mikroklímáját és csökkentik a városi hőszigetek hatását.

A fenti, korántsem teljeskörű leírásból is látható, hogy a közösségi kertek elsődleges funkciójukon jelentősen túlmutató, szerteágazó előnyökkel bírnak. A közösségi kertek létesítése a veszprémi

Zöldfelületi Stratégiában is megfogalmazott prioritás.

A jövőben további közösségi kertek jöhetnek létre a város közterületein és intézményi területein a helyi lakóközösségek igényeihez alkalmazkodva. További lehetőséget rejt iskolai és óvodai tankertek létrehozása az intézmények területén.

VMJV PH

Városüzemeltetési Iroda

Magyarország idén nyáron ismét szélsőséges időjárás elé néz, 40 Celsius-fok feletti melegrekordok, aszályos időszakok és hirtelen viharok sokasága érkezhet.

V7 n Az idei nyár előrejelzései nem sok jót ígérnek a hazai mezőgazdaság számára. Hosszan tartó hőhullámok, visszatérő aszályos időszakok, egyre gyakoribb viharos szelek és szárító légmozgások várhatóak. Ezek a körülmények növekvő nyomást gyakorolnak nemcsak az emberi szervezetre, de a hazai mezőgazdaságra is.

– A szélsőséges időjárás már nem rendkívüli jelenség, hanem egyre inkább a mindennapjaink része. A növényekre gyakorolt hatása viszont súlyosbodik: megbillen a vízháztartás, sérülnek a sejtek, ezzel pedig gyengül a védekezőképességük – hívta fel a figyelmet dr. Gerda Anikó növényorvos, a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

A szakértő szerint a gazdálkodók helyzete különösen nehéz az olyan érzékeny kultúrákban, mint a zöldségek és gyümölcsök, amelyek gyorsan és látványosan reagálnak a forróságra, valamint az egyenetlen csapadékra. – Idén nyáron szélsőséges esetben akár 40-45 Celsius-fokok is elképzelhetőek. Az alma, a burgonya, a napraforgó és a cukorrépa is különösen érzékeny a hőségre. Emellett a kukorica szintúgy, mely a globális trendek alapján minden 1 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-növekedés hatására akár több mint 7%-os terméskiesést is produkálhat, ezért érdemben kitett a globális felmelegedés hatásának –emelte ki a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.

Amikor a hőmérséklet tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik a növények

A növényvédelmi technológiák okos használata olyan versenyelőnyt adhat, amely a szélsőséges nyarakon is akár életmentő lehet, emelte ki dr. Gerda Anikó FOTÓ: PIXABAY

működése jelentősen lelassul. A fotoszintézis viszszaesik, a sejtek kevésbé képesek megkötni a vizet, ráadásul egyre nehezebbé válik a tápanyagfelvétel is. Ez a kombináció pedig ajtót nyit a betegségek és kártevők előtt. – Számos gazda panaszkodik arra, hogy hirtelen, egyik napról a másikra megjelennek például levéltetvek vagy eluralkodik a lisztharmat. Ez nem véletlen: a meggyengült növényállomány sokkal kiszolgáltatottabb – emelte ki dr. Gerda Anikó, aki hozzátette, hogy a megelőzés rendszerint sokkal hatékonyabb és olcsóbb, mint a tűzoltás.

A klímaváltozás következményei már nem a jövő problémái. Azok a termelők, akik előre gondolkodnak és felkészülnek a szélsőségekre, továbbá nem sajnálják az erőforrást a megelőzésre, döntően stabilabb terméshozamra és jobb minőségre számíthatnak.

ÁLLÁST KERES

Veszprémi Hölgy takarítási, kisegítői munkát keres 8órában. Csak olyan munkáltató keressen, aki elvárja a rendet, tisztaságot. Augusztus 10-től tudnék kezdeni. Köszönettel várom hívását. 06/30/726-4005

*76583*

ÁLLÁST KÍNÁL

Gyakorlattal rendelkező koszorúkötőt teljes munkaidőben, Veszprémbe felveszek 06-70/365-4220 Pintér Dávid ev

*72716*

Recepciós munkatársat keresünk a Pannon Egyetem veszprémi Központi Kollégiumába hosszú távra. Követelmény: angol-és számítógép ismeret, megbízható, önálló munkavégzés, 12órás műszakok vállalása nappal és éjszaka. Szakmai gyakorlat, Hotelsystem program ismerte előnyt jelent. A jelentkezéseket monostori.zsolt@uni-pannon.hu e-mail címre kérjük. Egyetemi Centrum Kft.

*76582* Szakképzett élelmiszerbolti eladót 6.órában Veszprémbe felveszek. 06/70/365-4220 Pintér Dávid ev.

*72714*

ALBÉRLETET KERES

Kiadó lakást keresek csendes tevékenység folytatására és lakhatásra, nyári hónapokra, esetleg tovább. 06/70/2283681

*76590*

ALBÉRLETET KÍNÁL

Veszprém belvárosban felújított, bútorozott 1,5szobás lakás igényesnek kiadó. 06/70/340-3867

*76589*

Veszprémben, Egyetemhez közel 2fő részére lakás kiadó. Érd.: 06-20/335-5803

*72736*

GARÁZS KIADÓ

Kalmár tér 10-ben garázs kiadó. Ár: 30.000.-/hó. Érd.: 06-20/239-9445

*72718*

Veszprémben a Batthyány utcában felújított garázs hosszú távra kiadó. Tel.:06/30/916-3253

*76576*

LAKÁS

Veszprém üzleti belvárosában 120nmes lakás 180 millió forintért ELADÓ. Ingatlanosok kérem kíméljenek! Érd.: szepygard@gmail.com

*72544*

Veszprémben Jutasi út 71-ben, 2.emeleti, 47m2-es lakás eladó. 06-20/9808507 EB:E

*72726*

ÜZLET, IRODA

Veszprémben a Szabadság tér 4. szám alatt található akadálymentes, lifttel rendelkező, modern belső kialakítású irodaházban üzlethelyiség kiadó. A bérlemény egy szabadon alakítható irodahelyiséget, mosdót, konyhát, tárolót foglal magában, mely egyedileg szabályozható fűtéssel, klímával felszerelt. További információk: +36/20/2409200

*72543*

JÁRMŰ

Háromkerekű elektromos robogó 0.kmes, Z-Tech, ZT-15-D típusú 900W, 48V, 20A, áron alul eladó. 06/70/943-5025

*76586*

OKTATÁS

Ingyenes fogtechnikus képzés Veszprémben. Érd: 06-30/842-5577

*72729*

SZOLGÁLTATÁS

Ablaktisztítást vállalok! Korrekt áron, piszok-, kosz- és csíkmentesen. 0670/550-2186

*72723*

Ajtók, ablakok szerelése, javítása! Beállítás, szigetelés, zár-vasalat csere. 06-70/636-7310

*72720*

Burkolás! Teljes körű fürdőszoba-felújítás, kádcsere, zuhanykabin építés.06-70/170-3504

*76567*

Családi házak, panellakások, apartmanok, irodák, üzletek teljeskörű takarítása, zöldterület kezelés. 06/70/343-9905

*76584*

Elszáradt tuják, sövények kivágása, elszállítása, újra telepítése babérmeggy, korallberkenye, leylandi ciprus ültetésével. Fakivágás, telektisztítás, sövényvágás, kaszálás, füvesítés, magasnyomású tisztítás pl. térkő, terasz, kerítés. Tel.: 06-30-9477374.

*68365*

Festés, megbízhatóan! Egy szoba vagy teljes lakás? Bízza ránk! 06-70/170-3504

*76571*

Festést, mázolást vállalok Veszprémben és környékén kedvező áron. 06-70/630-7712

*76580*

Házhozmenő lomtalanítás, teljes lakásürítés padlástól a pincéig, lomelszállítás épületbontás, udvartakarítás. 06/30/881-9724

*72722*

Tetőfelújítás, lapostető szigetelés, csatornázás, épület bádogozás. Festés, mázolást. 06-30/937-8402., 0688/785-212

*68057*

• Pala, zsindely, lemeztetők bontás nélküli felújítása

• Tető, térkő, napelem mosása

TETŐDOKI

• Lapostető szigetelése PVC-vel is

• Ács-, tetőfedő-, bádogos munkák nagyon kedvező áron +36 30/9562-134, +36 70/3899-727

Ingatlan Szerviz! Külső-belső építő és javítási munkák. LAKATOS munkák, kapuk, kerítések, lépcsők, korlátok, előtetők, vasajtók, egyéb fémszerkezetek gyártása, javítása. Kerítés építés. 0670/621-2123

*72717*

Kőműves munkák, burkolás rövid határidővel 06-70/170-3504

*76573*

Redőnyjavítás, szerelés, kedvezményes áron! Hívjon bátran hétvégén is! 06-70/636-7310

*72719*

Kőművest keres? Építene, felújítana, festene? Víz, villany, stb… számlaképesen. Hívjon bizalommal. 06-30/479-7972

*68073*

Nyílászárók, Redőnyök, Szúnyoghálók júliusban 30-50%-os kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! 06-20-500-8185

*59553*

Mindennemű kárpitozást vállalok ingyenes felméréssel, nagy szövetválasztékkal, elszállítással! Hauzer Péter 0620/239-9198

*72721*

Műanyag nyílászáró, redőny, reluxa, szúnyogháló, napellenző, garázskapu, beépítése, javítása, motorizálása 30-50% kedvezménnyel júliusban! Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! 06/30/295-65-55

*65735*

Szobafestést, mázolást, parkettázást, favágását-hasogatását és behordását vállalom. Érd.: 06-30/729-1279

*72724*

Vállalom veszélyes fák kivágását, tuják kiszedését gyökerestől, elszállítással. Kertgondozást akár rendszeresen. Tel: +36-30-680-3126

*76602*

Veszélyes fakivágást, fűnyírást, egyéb munkát, költöztetést, áruszállítást vállalok. 06-70/316-2510

*72728*

Villanyszerelés kedvező áron! Új hálózat kiépítés, korszerűsítés, rövid határidővel. 06-70/170-3504

*76570*

TÁRSKERESÉS

171/71/67 szép, csinos, fiatalos nő intelligens élettársat keres 50-70éves korig. 06/70/707-4187

*76599*

69éves özvegy férfi, olyan magányos őszinte nőt keres barátság céljából, aki a férfit embernek tekinti. Tel.:06-88/783670 16-20.óráig

*72730*

Kft

NYÍLÁSZÁRÓK, ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA -Therm

Nyílászárók, Sávrolók, Redőnyök, Reluxák, Szalagfüggönyök, Szúnyoghálók, Napellenzők, Harmonika ajtók, Roletták, Pliszék, Árnyékolók, Schlotterer zsaluzia, Zip árnyékoló, Szekcionált garázskapuk

info@merse.hu • Tel.: 30/929-8539

112 krónika

Futva menekültek a graffitisek

V7 n Bejelentés érkezett május 31-én éjjel 1 órakor, hogy két fiatal ábrákat festett az egyik veszprémi lakótelep betonfalára festékszóróval. A graffitiző fiatalok - amint meglátták a járőröket - eldobták a flakonokat és elfutottak. A fiatal fiúk külön válva, futásnak eredtek, de a rendőrök utolérték, és elfogták őket. A 17 éves budapesti és a 19 éves veszprémi lakosokat rongálás miatt kihallgatták a nyomozók. Az ellenük folytatott nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte, az iratokat az ügyészségnek megküldte.

A rendőrnek adta ki magát az online csaló

V7 n A bankszámláról történt gyanús utalásra hivatkozva hívta fel a veszprémi sértettet a napokban egy

nő, aki az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársának adta ki magát. A segítő szándékot színlelő csaló rávette a középkorú nőt, hogy egy „telefonos automata” számára adja meg bankkártyaadatait. Néhány perc elteltével érkezett az értesítés a telefonra, hogy online vásároltak a csalók, több mint hatszázezer forint értékben.

A rendőrség azt tanácsolja, ha bankja nevében gyanús tranzakciókra hivatkozva telefonon keresik, minden esetben szakítsa meg a hívást, és személyesen, vagy a pénzintézet által megadott telefonszámon keresztül - visszahívássalgyőződjön meg annak valóságtartalmáról!

Ne adja meg bankkártya vagy online banki adatait és ne küldjön másolatot okmányairól!

Ne töltsön le semmilyen programot a telefonos ügyintéző javaslatára!

Az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzéséről a www.kiberpajzs. hu oldalon szerezhet további hasznos információkat.

Kamionos rongálta meg a szobrot

V7 n Veszprém belvárosába navigálta a GPS a külföldi kamionost július 3-án reggel. A sofőr a Szabadság téren megpróbált megfordulni, ám a szűk helyen végzett manőverrel ráhajtott a Milleniumi emlékmű talapzatára, valamint a kőből készült, félgömb alakú forgalomelválasztó elemekre, mintegy hatszázezer forintos kárt okozva.

A Veszprémi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelői a település egyik forgalmas útján megállították és intézkedés alá vonták a – még mindig szállítási címet kereső – külföldi sorfőrt. Előállították és szabálysértési eljárást folytattak ellene.

The REAL Group 40 ÉVE ÉS AZON IS TÚL… A VILÁGHÍRŰ SVÉD ÉNEKEGYÜTTES GÁLAKONCERTJE

2025.08.01. VESZPRÉM, HANGVILLA, NAGYTEREM, 20:00

Steven ISSERLIS, BARÁTI Kristóf, BALÁZS János, KOLONITS Klára, FENYŐ László, Josef ŠPAČEK és Miroslav SEKERA, Les ÉGARÉS, Roby LAKATOS, MENDELSSOHN Kamarazenekar, ANIMA MUSICAE Kamarazenekar, SIMON Izabella, KÁRÁSZ András Péter, AUER József, PROMETHEUS Kvartett, BŐSZE Ádám, NAGY CSOMOR András és zenekara

2025. július 28. – augusztus 3.

SISSOKO, SEGAL, PARISIEN, PEIRANI – „LES ÉGARÉS”

A LES ÉGARÉS NEM CSAK KONCERT, HANEM ÉLMÉNY – AZ ELTÉVELYEDÉS GYÖNYÖRŰ MŰVÉSZETE.

2025. július 28. – augusztus 3.

Bajnoki címet védenének

Szurkolói ankétot tartott a minap az ország legerősebb futsalcsapata. A tájékoztatón elhangzott, a csapat készen áll arra, hogy megvédje bajnoki címét.

V7 n A Vehir.hu Veszprém futsalcsapat első ízben szerezte meg a bajnoki címet, ennek eredményeként először lépnek ki a nemzetközi kupaporondra, augusztus végén görögországi selejtező vár rájuk.

Az ankéton Ovádi Péter országgyűlési képviselő, a klub társadalmi elnöke megköszönte a szurkolók támogatását. Tizennégy év után elérték a bajnoki címet. Igyekeztek folyamatosan építeni a csapatot, amiben voltak sikeres és kevésbé sikeres időszakok. Most viszont Bajnokok Ligája-szereplés előtt áll a gárda!

Tatai József, Veszprém legemblematikusabb játékosa, a korábbi csapatkapitány közös megegyezéssel távozott, ma már Szombathelyen él a családjával. Az idény első ha-

dor Bence személyében. Megállapodtak a válogatott Nagy Kevinnel is, de a fiatal kiválóság időközben keresztszalag-szakadást szenvedett.

A sikerkovács Javier Rodríguez nemrég közölte, hogy családi okok miatt nem tud visszatérni a veszprémiekhez. Szöllőskei Péter sportigazgató elmondta, a csapat július 9-én kezdte meg a nyári felkészülést, amunkát az új edző, Marko Perics irányítja. Augusztus elején rajtol a bajnokság, a Bajnokok Ligája selejtezője pedig augusztus 26án indul Athénban.

Az edző kifejtette, a veszprémi az egyik legnagyobb magyar klub, amelynek hatalmas céljai és győztes mentalitása van. A küldetése a megfelelő csapategység kialakítása, az építkezés és természetesen

A szezonban a szurkolóknak rendkívül sok örömöt szerzett a veszprémi csapat ARCHÍV FOTÓ: MW

zai meccsén méltóképp elbúcsúztatják a válogatott legendát. Mezszámát visszavonultatják és szektort neveznek el róla a Március 15. úti sportcsarnokban.

Rajki Tamás ügyvezető szintén köszönetet mondott a drukkereknek. Közölte, dolgoznak tovább és igyekeznek biztosítani az egyesület stabil működését és fejlődését.

A bakonyiak 14 fővel vágnak neki az új szezonnak. Egy új játékost igazoltak Sán-

A licenc megvan, az indulás még kérdéses

Ma még nem tudni, a narancsmezesek elindulnak-e a másodosztályban FOTÓ: MW/FI

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) első körben nem adott indulási engedélyt a férfi NBI/B szereplő Veszprémi KKFT-nek, aztán a csapat másodfokon megkapta a licencet, de így sem biztos, hogy indul a másodosztályban.

TT n Nagyon nagy öröm, de egyben komoly dilemma is egyben a Magyar Kézilabda Szövetségtől frissen megkapott NB I/B-s licenc-engedély, számoltak be a részletekről a klub honlapján. Éles József klubigazgató szerint a döntés, hogy elindulnak-e a bajnokságban, még várat magára. Eközben a józan ész és egy élet munkája elengedésének fájdalma feszül egymásnak.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet”, fogalmazott Éles József. A klub célja mindig is az volt, hogy saját nevelésű játékosokra építve jussanak feljebb, és korábban már sikerült egy majdnem teljes egészében saját nevelésű játékosokból álló csapattal Európa-ligás szintet elérni. Ezt a sikertörténetet, ezt a 12-14 eltökélt gyerekből felépített csodát nem könnyű elengedni.

Azonban a puszta tények és a józan ész azt diktálják, hogy a jelenlegi klubhelyzet nem teszi lehetővé az NB I/B-ben való indulást. Nem egy olyan csapatról álmodott, amelyet mindenki 20 góllal verne. Pedig jelenleg mindössze egy sort tudnának kiállítani NB I/B-s szintű játékosokból.

A klubigazgató számításai szerint egy ütőképes, az NB I/B-ben is helytálló csapat összeállításához egy névadó szponzor anyagi támogatásra lenne szükség. Ebből a pénzből egy erős alapcsapatot lehetne felépíteni, kiegészítve egy jó cserével és a klub saját nevelésű tehetséges fiataljaival, akiknek megtiszteltetés lenne NB I/B-ben játszani. Emlékezzünk viszsza, mennyi örömöt okozott a klub első NB I-es csapata, és a velük elért sikersorozat! Nagyon nehéz helyzetben vannak. Nem szeretnék egy olyan csapat kezét elengedni, ahol 15 éve azon dolgoznak, hogy bizonyítsák, mit lehet felépíteni 12-14 eltökélt gyerekből; ugyanakkor nem szeretnének belevágni egy bizonytalan anyagi alapokon nyugvó NB I/B-s szezonba, ami akár a klub hosszú távú stabilitását is veszélyeztetheti…

Csillagos ötös az atlétáknak

TT n Öt VEDAC-os atléta szerzett bronzérmet a magyar válogatottal a csehországi Brno-ban rendezett U18 Válogatott Viadalon.

Csányi Pállal kiegészülve 1:57.14-es eredménnyel másodikként értek célba.

a jó eredmények elérése. Szeretnék megvédeni a bajnoki címet, megnyerni a Magyar Kupát és továbbjutni a nemzetközi kupában.

Spandler Mátyás csapatkapitány szintén kiemelte a szurkolók segítségét, bízik benne, hogy sok szép eredményt tudnak még elérni együtt. A célok adottak és nagyok, de ők állnak elébük, mindent megtesznek azért, hogy idén is megörvendeztessék a közönséget.

A csehországi Brnoban rendezték az U18-as korosztály válogatott viadalát, ahol öt VEDAC-os atléta, valamint Szigeti Csongor kísérőedzőként volt érdekelt. Az U18-as országos bajnokságon elért remek eredményeknek köszönhetően volt ilyen nagylétszámú a veszprémi küldöttség.

Horváth Botond két versenyszámban is érdekelt volt, mindkettőben ezüstérmet érdemelt ki. Távolugrásban 7.18 métert teljesítve állhatott fel a dobogó második fokára, svéd váltóban pedig Kalics Krisztiánnal, Pandur Hubával és

Női 1500 méteren Balogh Brigitta volt érdekelt, aki 4.46.05-os eredménnyel 6. lett. Férfi Gerelyhajításban Mátyás Gergő szintén hatodikként zárt 56.46 méterrel.

Mindkét kalapácsvető versenyszámban volt VE-

DAC-os versenyző. A férfiak között (5kg) Edvy Benedek 50.65 méterrel, a nők között (3kg) Kiss Panna 50.13 méterrel egyaránt a hatodik pozíciót szerezte meg. Összesítésben a magyar válogatott a lengyelek és a csehek mögött a harmadik helyen zárt, megelőzve a szlovákokat.

Új játékosok a One Veszprém HC-nél

Az Európa-bajnoki ezüstérmes svéd kapus, Mikael Appelgren és a horvátok világbajnoki második jobbátlövője, Ivan Martinovic hamarosan csatlakozik a kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém HC játékos-keretéhez. A dán válogatottal tavaly olimpiát és idén vb-t nyert hálóőr, Emil Nielsen, illetve a beálló Lukas Jörgensen egy év múlva érkezik.

VV n A bakonyiak már korábban bejelentették, hogy nyártól velük készül az egyiptomi beálló, Ahmed Adel, aki az Al-Ahlitól jön; honfitársa, a szintén 30 éves balátlövő Ahmed Hesam a francia Montpellier HB-tól; az ugyancsak egyiptomi balátlövő, a 34 éves Ali Zein a román SC Dinamo Bucurestitől; a 36 éves brazil védekező-specialista, Thiagus Petrus a spanyol Barcelonától; a 29 éves francia jobbszélső, Yanis Lenne a Montpelliertől és a 21 éves balszélső, Molnár Robin a NEKÁ-tól. Az érkezők listája nem véletlenül ilyen hosszú, mert nemrég heten is elköszöntek a klubtól, így – a pótolhatatlannak vélt – Ludovic Fabregas, aztán Szergej Koszorotov, Agustín Casado, Aron Pálmarsson, Lukas Sandell, Mike Jensen, Nikola Grahovac és Palasics Kristóf. Bartha Csaba, a veszprémiek vezérigazgatója már tavasszal közölte, hogy jövőre olyan sportági csillagokat csábítanának a klubhoz, akikkel sikeresebbek lehetnek. Akkor nevekkel nem szolgált, csak annyit mondott, hogy Fab-

regas távozása óriási érvágás, a gall sztár helyettesíthetetlennek tűnik a posztján, de nem tehettek semmit, hiszen a játékos már tavaly ilyenkor tényként közölte, hogy a szerződése lejárta után visszatér Katalóniába.

A One Veszprém HC a múlt héten sajtótájékoztatót tartott a fővárosban, ahol Bartha Csaba elmondta: a 30 éves dán kapusuk, Jensen karrierje a német Rhein-Neckar Löwenben íródik tovább, Appelgren pedig vele ellentétes utat jár be, lévén, hogy Mannheimből ingyen, egy plusz egy évre igazolt a vármegyeszékhelyünkre. A svéd portás tíz évig erősítette az egyesületét, amellyel kétszer nyert német bajnokságot és egyszer német kupát. Hazája válogatottjában 2011-ben mutatkozott be, és társaival a 2018-as kontinens-vetélkedőn döntőbe jutott. A mieink egy nemzetközi szinten is rutinos, megbízható játékossal erősödtek, aki a glóbusz legerősebb bajnokságában, a Bundesligában is helyt állt. –Izgatott vagyok, hiszen a világ egyik legjobb gárdájában védhetek, abban a csapatban,

amely mindent meg akar nyerni, ahol csak elindul. Itt minden csak a győzelemről szól. Várom, hogy újra átéljem az aréna hangulatát, ellenfélként ugyanis már jártam ott, és akkor óriási élmény ért. Szerintem egy csodálatos időszak előtt állok, várom az új kihívásokat eb-

Mannheimbe, és a helyére onnan Martinovic érkezett, aki mostanáig az európai piac talán legkeresettebb jobbátlövője volt. A horvátok 27 éves bombázója a 2028/2029es szezon végéig kötelezte el magát az új állomáshelyén. Hazája nemzeti gárdájában 2019-ben debütált, és a válogatottjuk gólkirálya volt a 2022-es Eb-n, a 2024-es olimpián és az idei vb-n is, utóbbi eseményen ezüstérmet szereztek, ráadásul őt beválasztották a torna álomcsapatába.

– Sportolóként a legjobb korban vagyok, így eljött az idő a váltásra és a szintlépésre. A legjobb éveimet a legjobb csapatban tölthetem. Ez egyedülálló lehetőség volt, amit nem hagyhattam ki. Úgy érzem, kiérdemeltem a lehetőséget, hogy itt bizonyíthassak, és megmutathassam magam Európának. Itt teljesülhetnek az álmaim és öszszemérhetem magam a legjobbakkal – tette hozzá az átlövő, akivel a német klubja próbált szerződést hosszabbítani, ám mifelénk jobb feltételeket kínáltak neki. Budapesten az is elhang-

Szurkolói ankét a One Veszprém Arénában

FOTÓ: MW/ FÜLÖP ILDIKÓ

években klub- és válogatott szinten gyakorlatilag mindent elhódított. Három éve igazolt a spanyol ligába, ahol kulcsfigurája lett a Barcelonának. Ahogy az elmúlt években szinte legyőzhetetlen dán válogatottnak is az alapembere, velük 2021-ben és 2025-ben vb-t, míg tavaly olimpiát nyert Párizsban. A januári vb-n a legjobb kapusnak találták, de az európai szövetség a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítménye alapján az előző két idény legjobbjának választotta a posztján. – Büszke vagyok arra, hogy Veszprémbe kerülök, ahol nagy lehetőségek vannak és ahol mindenki éhes a sikerre. Főként a BL-diadalra, amihez én is nagyban szeretnék hozzájárulni. A veszprémi szurkolók rendkívüliek, alig várom, hogy találkozhassak velük és pályára léphessek előttük – mondta a bakonyiakhoz jövő nyáron csatlakozó cerberus. Hozzá hasonlóan Jörgensen új szerződése is 2029-ig lesz érvényes. Ő a dán válogatott olimpiai és kétszeres világbajnok beállója, aki idén szintén ott volt a vb All Star-csapatába. A 26 éves sportoló 2023-ban állt légiósnak, majd a német SG Flensburg-Handewittel tavaly és idén is megnyerte az EHF-kupát. Az Építőknél Fabregas távozása után fontos volt, hogy hasonló kaliberű spíler kerüljön a belső posztra, ami a ragyogóan támadó és védekező Jörgensen megszerzésével sikerült is. – Ez egy valósággá vált álom, hogy jövőre egy ilyen erős csapatért küzdhetek, pláne ilyen szurkolótábor előtt. Remélem, végig tudunk majd menni azon az úton, amin learathatjuk a legszebb babérokat – hangsúlyozta a rendkívül komplex kézilabdázó.

ben a szép hagyományokkal rendelkező együttesben – jegyezte meg a nemsokára 36 éves, több mint százszoros válogatott Appelgren.

Honfitársa, a 28 éves Sandell nemrég közös megegyezéssel távozott Veszprémből

zott, hogy jövőre még nagyobb klasszisok jönnek Veszprémbe, akik a még az egy évig élő kontraktusuk lejártával ingyen költöznek Magyarországra. A 28 éves Nielsen jelenleg a világ egyik legjobb kapusa, aki az elmúlt

Bartha Csaba végül leszögezte, a One Veszprém Handball Zrt. költségvetése transzparens, minden adatuk nyilvános. Az előző idényben kilencmillió euróból gazdálkodtak. Annyit költenek transzferekre, amiket az eladásokból és a plusz bevételekből beforgatnak.

A fővárosi sajtótájékoztatón Bartha Csaba és Nagy László, a One Veszprém sportigazgatója
FOTÓ: MW/DÖMÖTÖR CSABA

Dr. Sturcz Ildikó pszichiáter főorvos, adjunktus

8200 Veszprém, Budapest út 55. 7. ajtó (Gyógyház) MAGÁNRENDELÉSEM

2025. augusztus 4-től megkezdem.

Időpontfoglalás telefonon minden hétköznap 15-18 óra között a +36 30 593 0710 telefonszámon.

Keresse lapunkat és a környék híreit online is weboldalunkon!

vp7nap.hu

törzsvásárlóknak

Kedvezmény

Arany Oroszlán Patika

Az első 100 vásárló AHAVA

Holt tengeri víz ásványi kézkrém

40 ml-t, vagy

Aminoerg oldat

250 ml-t kap!*

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.