Borsókrémleves ropogós baconnel
HOZZÁVALÓK (4 személyre):
½ fej vöröshagyma, 2 szál újhagyma, 200 g burgonya, 1 ek vaj, 400 g zöldborsó (fagyasztott), 750 ml zöldségleves-alaplé (kockából), ½ csokor petrezselyem, 100 ml főzőtejszín, só, frissen őrölt bors, 100 g szeletelt bacon.
ELKÉSZÍTÉS:
1. A kétféle hagymát tisztítsuk meg, aprítsuk fel. A burgonyát hámozzuk meg, kockázzuk fel, és pirítsuk meg a felforrósított vajon a hagymákkal együtt. Adjunk hozzá 300 g kissé felengedett borsót, öntsük fel az alaplével, és forraljuk fel. Azután közepes lángon, lefedve főzzük a levest 15-20 percig.
2. A petrezselymet mossuk meg, majd csipkedjük le a leveleit, és aprítsuk fel azokat. A levest húzzuk le a tűzről, pürésítsük botmixerrel, azután keverjük hozzá a tejszínt. Forgassuk bele a megmaradt borsót, és főzzük további 2-3 percig. Végül sózzuk, borsozzuk meg, és szórjuk meg az aprított petrezselyemmel.
3. Száraz serpenyőben süssük ropogósra a baconszeleteket, majd törjük kisebb darabokra, és szórjuk a levesre.
Sacher-piskótatekercs
HOZZÁVALÓK (4 személyre):
3 db tojás, 120 g kristálycukor, 1 tk sütőpor, 2 tasak csokoládéízű pudingpor, só, 100 g étcsokoládé, 80 g vaj, 5 ek habtejszín, 400 g sárgabaracklekvár.
ELKÉSZÍTÉS:
1. A tojásokat válasszuk szét. A sárgájákat habosítsuk fel 60 g cukorral, majd adjuk hozzá a sütőporral elvegyített, átszitált pudingport, és keverjük simára. Ezután óvatosan forgassuk bele az 1 csipet sóval kemény habbá vert tojásfehérjét.
2. Simítsuk a tésztamasszát egy kisebb, sütőpapírral kibélelt tepsibe, és süssük a 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig. Terítsünk egy darab sütőpapírt egy tiszta, benedvesített konyharuhára, majd borítsuk rá a piskótát, és a sütőpapír eltávolítása után tekerjük fel a textília segítségével.
3. Tegyük lábasba a felaprított étcsokoládét a megmaradt cukorral, a vajjal, továbbá a tejszínnel együtt, és kevergetve olvasszuk meg. A tűzről levéve hagyjuk langyosra hűlni.
4. Tekerjük ki a tésztát, kenjük meg az átkevert lekvárral, majd simítsuk rá a csokis krémet. Végül tekerjük fel a piskótát, és rakjuk a hűtőbe kb. 2 órára. Szöveg és fotó: Mediaworks
A hajápolási rutinunkon módosítanunk kell: ahogy telik az idő, változnak az igények –hajmosás, hajápolás, haj, hajszárítás. Az idő múlásával a hajunk is változásokon megy keresztül, akárcsak testünk többi része. Elengedhetetlen, hogy hajápolási rutinunkat hozzáigazításuk ezekhez a változó igényekhez.
A hajunk állaga éppúgy változik, ahogy telnek-múlnak az évek, akár a testünk többi része. Fontos, hogy odafigyeljünk szálaink állapotára és
ADÁSVÉTEL
Vennék légpuskát légpisztolyt, rosszat is 06202878203
*1557266*
1db 20KW-os új, vegyestüzelésű kazán, 1db 2”-os csősatu, 1db 1,75 oxigén, 1db 3,5 kg dissougáz komplett felszereléssel, műanyag hordók, üvegballonok eladók. 20/967-0849
*1556544*
GÉP- SZERSZÁM
VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompresszort, kisgépeket. 06-70/624-5475
*1554942*
MOTORKERÉKPÁR
Gyüjteményembe régi motorkerékpárt és alkatrészeit vásárolnék. Bármilyen rozsdás, romos, hiányos állapotban. 0630/408-7022.
*1512980*
ÁLLAT
Napos, előnevelt csibe, kacsa, liba, jérce, gyöngyös. Göd, Lenkey u. 24. 20/962-9731.
*1536563* 1éves vörös tojótyúkok, 10 db-tól, ingyenes házhozszállítással megrendelhetők, 1150Ft/db. 06-20/214-7787.
*1557235*
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
Ács, tetőfedő, bádogos munkák, régi palatető felújítás, nyaralók készítése, felújítása. Cserepeslemez akció, 10% kedvezmény június végéig. +36301640793
*1557286*
Ács, Tetőfedő, Bádogos munkát vállalunk A-Z-ig. Ingyenes helyszíni felmérés. Tel.:06-30/760-5814
*1555922*
Ács, tetőfedő, bádogos vállal régi palatető felújítást, zsindelytető készítést, javítást. +36301640793
*1557238*
a megfelelő ápolást nyújtsuk nekik. Ugyanis általában akkor, amikor a fiatalság megőrzésére gondolunk, csak a bőrünkkel foglalkozunk, pedig a fürtjeink legalább olyan fontosak. Egy szakértő osztotta meg egyszerű, de hatásos tippjeit, amik segítenek a hajápolásban.
A hidratálás a kulcs: az egyik legfontosabb dolog, amit a hajunkért tehetünk az az, hogy hidratáltan tartjuk. Ahogy egyre idősebbek leszünk, hajunk természetes módon szárazabbá
Ácsmunka, komplett tetőkészítés, tetőjavítás, bádogosmunka, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázás-javítás, kúpkikenés. Kedvezmény 30% 2025.06.30ig. 06-30-550-0768.
*1557272*
Ácsmunka, SOS tetőjavítás, tetőkészítés, cserepeslemez-fedés, bádogosmunka, széldeszkázás, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés, anyagbeszerzéssel! Nyugdíjasoknak 40% kedvezmény 2025.06.15ig. 06-30-749-5485.
*1557284*
Ácsmunka, tetőfedés, cserepeslemezelés, trapézlemezelés, tetőjavítás, cserépfedés, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés, SOS egyéb javítások! Kedvezmény 30% 2025.06.30-ig. 06-20-977-2731.
*1557271*
Ácsmunkát, tetőfedést, bádogosmunkát, komplett tetők cserepeslemezelését, beázás-megszüntetést, kisebb-nagyobb javítást, tetőlécezést, széldeszkázást, kúpkikenést, tetőáthajtást vállalok. Kedvezmény 40% 2025.06.02-ig. 06-30-408-5557.
*1557279*
Bádogosmunkát, cserepeslemezelést, teraszépítést, tetőjavítást, lambériázást, csatornázást, kéményjavítást, kúpcserépkikenést, festést, mázolást, és egyéb belső-külső házkörüli munkát vállalok. Ingyenes kiszállás, 25% engedmény május 31-ig. 06-70/224-0369
*1557287*
Fakivágás alpintechnikával, területgondozás, bozótírtás, fűnyírás, hulladék elszállítással. 30/255-4466.
*1556496*
Gázkazán csere teljes ügyintézéssel és rövid határidővel. Tel: +3630/813-5483
*1556966*
és törékenyebbé válik. Ennek a problémának a kiküszöbölésére a legfontosabb, hogy a hajtípusunknak megfelelő hidratáló sampont és kondicionálót használjunk. Figyeljünk arra, hogy milyen termékeket használunk a hajunkra. Kerüljük a hajat károsító, durva vegyi anyagokat tartalmazó termékek használatát.
Az idő múlásával a hajunk egyre érzékenyebbé válik a nap és a környezeti tényezők okozta károsodásra. Védjük hajunkat kalap vagy sál viselésével, és kerüljük az extrém hőhatásokat, ha mégis szeretnénk formázni a hajunkat, mindenképpen használjunk hővédőt.
A rendszeres vágás elengedhetetlen a haj egészségének és erősségének megőrzéséhez. A hajunk a kor előrehaladtával lassabban nő, ezért a hajszálak töredezésének megelőzése érdekében szükséges, hogy gyakran vágassuk.
A hajunk természetes módon veszíteni kezd a pigmenttartalmából. Ha továbbra is szeretnénk festeni a hajunkat, érdemes a természetes hajszínünkhöz közelebbi árnyalatot választani.
Fogadjuk el a természetes textúráját: Hajunk textúrája megváltozhat, ahogy öregszünk. Ahelyett, hogy harcolnánk ellene, fogadjuk el a maga természetességében. Ez segít megőrizni a haj egészségét, és csökkenti a hőformázó eszközök okozta károkat – írja a Hola alapján a Life.hu. Szöveg: MW Fotó: Shutterstock
A váci PACIFIC Óceán Kft. munkatársakat keres az alábbi munkakörök betöltésére:
• kazánkezelő, középteljesítményű (2-12 t/h) gázüzemű kazánok indításához
• gépbeállító műszerész, műszaki végzettséggel
• munkaügyben, munkajogban jártas irodai asszisztens, jogosítvánnyal
Jelentkezni a pacific.hr.vac@gmail.com címen, a +36 30 949 3825-ös telefonszámon és személyesen lehet.
KAZSIMÉR JÓZSEF VÁLLALJA!
Tetőfedéseket, beázásokat, kőművesmunkákat, kémények tisztítását, javítását, vizes, penészes falak megszüntetését, megrepedt falak helyreállítását, külső-belső szigeteléseket, festéseket, kerítések építését, javítását, komplett fürdőszoba átalakítását. A-Z-ig nyugdíjasoknak 28% kedvezmény. 06206151510, 06703532904
*1557230*
Régi tetőjavítása, tetőkészítés, bádogos, ácsmunka, cserepeslemezelés, kúpkikenés, széldeszkázás, ereszcsatornázás. 06-20-362-8311, 06-30-511-4550.
*1557269*
TETŐFEDÉST, KISEBB JAVÍTÁSOKAT, bádogozást, ereszcsatornázást (6.500/ fm, anyag és munkadíj), széldeszkázást, teraszkészítést, lapostetőszigetelést, kúpcserépkikenést, Lindab lemezelést (7.000/m2), S.O.S. munkákat vállalok. 30% engedmény, június 15-ig. 06-30/124-5181
*1557285*
Tetőjavítás, tetőbeázás megszüntetés, tetőszigetelés, javítások, kémények bontása, helyreállítása, cserepeslemez, rövid határidővel, garanciával.+36206225536
*1554949*
ÁLLÁS
Németországi betanított vasipari munkára keresünk munkatársakat, nyelvtudás nem szükséges. Ingyenes szállással. Érdeklődni: 06-20/2757932, Velence- Acél Kft. *1486415*
TÁRSKERESÉS
Nyugdíjas hölgy megismerkedne 65-70 éves úrral 0620/212-0631. *1554051*
1557880
1557119
SZOLGÁLTATÁSAINK:
Gégjármű hulladékalkatrészeinek átvétele (motor, generátor stb.)
Elektronikai gépek hulladékalkatrészeinek teljes körű átvétele (mosógépmotor stb.), felvásárlása kis- és nagykereskedőktől, illetve lakossági ügyfelektől
Vas-, és színesfémhulladékok átvétele Bérmérés 30 tonnáig
Gödöllő, Szabadság út 135.
Nyitva: H-P: 6-17, Szo: 7-12
Tel.: 06/70 672-7471
Mogyoród, Gödöllői út 2.
Nyitva: H-P: 6.30-17.00, Szo: 7-12
Tel.: 06/28 741-588
e-mail: dekokft1@gmail.com
BEFÚJHATÓ FÖDÉM SZIGETELÉS KIVITELEZÉSE, ÁLLAMI
TÁMOGATÁSSAL RÉSZLETEK: HOSZIGFUTAR.HU
SZÉP kártya elfogadóhely lettünk!
07.20 Divat és dizájn
07.50 Noé barátai
08.20 Magyar népmesék
09.00 Spirou és Fantasio
09.30 Doc Martin
11.05 Szerelmes földrajz
11.30 Itthon vagy!
12.01 Híradó
12.50 Jó ebédhez szól a nóta
13.25 Isten hozta, Mister!
15.30 Hogy volt?!
16.35 Jonathan és Jézus
17.25 Főmenü
18.00 Híradó
19.40 Bartók Rádió Zenei Díjátadó
21.20 Lope de Vega szerelme spanyol életrajzi film
22.55 Mama
06.10 Pocoyo 06.40 Tom és Jerry vidám kalandjai 07.05 Magyar népmesék 10.00 Trendmánia 10.35 Otthon Neked 11.15 Innovátor 11.50 Poggyász 13.05 Konstruktíva_ Az építő műsor 13.45 Addams Family - A galád család 15.55 Halálosabb iramban 18.00 Tények 18.55 Tények Plusz 19.45 T4xi
21.45 Herkules amerikai-magyar akciófilm 23.50 A grizzly birodalma
06.20 Mouk 07.20 Kacsamesék 07.45 A gumimacik 08.45 Mike és Molly 10.30 Brandmánia 11.15 UEFA Bajnokok Ligája Magazin 2024-2025
12.35 Otthonunk világa 13.10 Columbo 14.55 Halálos iramban 9 18.00 RTL Híradó 18.55 Fókusz Plusz 20.00 Halál a Níluson amerikai krimi-dráma
22.45 A múmia amerikai-japán kalandfilm 01.05 Eleven kór amerikai-kínai horror 03.30 CSI: New York-i helyszínelők
07.40 Öt kontinens
08.30 Bor, mámor, szerelem
10.15 Egy csodálatos aszszony 11.10 Család-barát
12.01 Híradó
13.00 Hölgyek paradicsoma 14.55 Családi kör
15.30 Önök kérték!
16.00 Ridikül
17.20 Ízőrzők
18.00 Híradó
18.50 Egy csodálatos aszszony
19.45 Bor, mámor, szerelem
20.45 A Sárga-folyó urai
21.40 A Mediciek hatalmaLorenzo, a tündöklő
06.15 Mokka
08.45 Mokkacino
11.20 Csapdába csalva
12.00 Tények Délben
12.30 Walker, a texasi kopó
13.30 Walker, a texasi kopó
14.35 Szerelemre nincs recept
15.40 Féktelen szív 16.45 Az aranyifjú
18.00 Tények
18.45 Tények Plusz
20.00 Kincsvadászok
21.35 A hegyi doktor újra rendel
22.40 A vidéki doktornő 23.35 A vidéki doktornő
00.30 Újratervezés
01.45 Tények Extra
06.15 Mokka 08.45 Mokkacino 11.20 Csapdába csalva 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó
Családi kör 16.00 Ridikül
Agytorna
Ízőrzők 18.00 Híradó 18.50 Egy csodálatos aszszony 19.45 Bor, mámor, szerelem
21.00 Klára és Ferenc - A szeretet köteléke
22.50 Agapé
13.30 Walker, a texasi kopó 14.35 Szerelemre nincs recept
15.40 Féktelen szív 16.45 Az aranyifjú
18.00 Tények
18.45 Tények Plusz 20.00 Kincsvadászok 21.35 A hegyi doktor újra rendel
22.40 A vidéki doktornő
23.35 A vidéki doktornő
00.30 Újratervezés 01.45 Tények Extra
06.00 Reggeli 09.20 Doktor Murphy 10.50 S.W.A.T. - Különleges egység 11.35 Határtalan szerelem
13.00 RTL Híradó 1 órakor 13.35 Barátok közt 14.10 Barátok közt 15.20 Dr. House 16.35 Drága örökösök 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 20.00 Határtalan szerelem
21.25 A mi kis falunk 22.40 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.15 Házon kívül 00.20 New Amsterdam
07.00 A dadus
07.30 NCIS
08.30 Troll a konyhában 09.30 Monk - A flúgos nyomozó
10.30 NCIS
11.20 A Grace klinika
12.15 A Grace klinika
13.10 A Grace klinika 14.10 Monk - A flúgos nyomozó
15.10 Doktor Murphy
16.10 A Grace klinika
17.10 A Grace klinika
18.05 A Grace klinika
19.00 Az újonc 20.00 Troll a konyhában 21.00 Cobra Kai 21.40 Elkaptam a gyilkost 23.40 Monk - A flúgos nyomozó
06.00 Reggeli 09.20 Doktor Murphy 10.50 S.W.A.T. - Különleges egység 11.35 Határtalan szerelem
13.00 RTL Híradó 1 órakor
13.35 Barátok közt 14.10 Barátok közt
15.20 Dr. House 16.35 Drága örökösök
18.00 RTL Híradó - Esti kiadás
18.55 Fókusz 20.00 Határtalan szerelem
21.25 A mi kis falunk
22.40 RTL Híradó - Késő esti kiadás
07.35 Itthon vagy!
08.00 Neked szól!
09.00 Isten kezében
09.30 Katolikus krónika
10.55 Az utódok reménysége
12.01 Híradó
13.00 Jó ebédhez szól a nóta
14.10 Nemes Rózsa
15.40 Zenés Önök kérték
16.30 Dinasztiák
17.25 Borbás Marcsi szakácskönyve
18.00 Híradó
18.45 Magyar népmesék 19.45 Magyarország, szeretlek!
21.00 Fotó Háber magyar krimi 22.50 Rémbo fia 00.20 Don Matteo
07.15 Magyar népmesék 08.55 Frédi és Béni 09.25 Babamánia 10.05 Tűsarok 10.40 Több mint TestŐr 11.25 Fitt Life 11.55 SuperCar 12.35 Forni di Napoli 13.15 A Szmokinger 15.20 Az ördög jobb és bal keze olasz akcióvígjáték 18.00 Tények 18.45 Napló - A valóság testközelből 20.00 Kincsvadászok VIP 22.00 Feláldozh4tók amerikai akciófilm 00.00 Gengsztervér - Afrika
02.15 Lejárati dátum
07.40 Magyar Világ 08.35 Bor, mámor, szerelem 10.15 Egy csodálatos aszszony 12.01 Híradó
Hölgyek paradicsoma
Híradó
Egy csodálatos aszszony 19.45 Bor, mámor, szerelem 20.45 Kékfény 21.35 Sambre - A folyó mentén 22.45 A híd
11.10 Család-barát 12.01 Híradó 13.00 Hölgyek paradicsoma 13.45 Családi kör 16.00 Ridikül 17.25 Ízőrzők 18.00 Híradó 18.50 Egy csodálatos aszszony 19.45 Bor, mámor, szerelem 20.45 Bagi-Nacsa Orf. 21.45 Marguerite - A tökéletlen hang 23.55 Öt kontinens 00.25 Don Matteo
06.15 Mokka
06.15 Mokka 08.45 Mokkacino 11.20 Csapdába csalva 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó 13.30 Walker, a texasi kopó 14.35 Szerelemre nincs recept 15.40 Féktelen szív 16.45 Az aranyifjú 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 20.00 Kincsvadászok 21.35 A hegyi doktor újra rendel 22.40 A vidéki doktornő 23.35 A vidéki doktornő 00.30 Újratervezés 01.55 Tények Extra
08.45 Mokkacino 11.20 Csapdába csalva 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó
13.30 Walker, a texasi kopó
14.35 Szerelemre nincs recept 15.40 Féktelen szív 16.45 Az aranyifjú 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 20.00 Kincsvadászok 21.35 A hegyi doktor újra rendel
22.40 A vidéki doktornő 23.35 A vidéki doktornő 00.50 Újratervezés 02.00 Tények Extra
06.30 Mölang 06.40 Mouk 07.55 A gumimacik 08.50 HighLife 09.35 A Muzsika TV bemutatja 10.05 Célirány 10.50 XXI. század - a legendák velünk élnek 11.25 Életünk története 14.30 Superman és Lois 15.40 Megint 17 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 19.00 Házon kívül 20.00 A renitens 21.20 Törésvonal amerikai-ausztrál katasztrófa film 23.50 Halál a Níluson amerikai krimi-dráma
06.00 Reggeli 09.20 Doktor Murphy 10.50 S.W.A.T. 11.40 Határtalan szerelem 13.00 RTL Híradó 1 órakor 13.35 Barátok közt 14.10 Barátok közt 15.20 Dr. House 16.35
21.25 A mi kis falunk magyar filmsorozat 22.30 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.10 Brandmánia 23.45 Halálos fegyver
23.15 Két pasi - meg egy kicsi 06.55 A dadus 07.25 NCIS
Troll a konyhában
Monk - A flúgos nyomozó
NCIS
A Grace klinika
A Grace klinika
klinika
Elkaptam a gyilkost
Monk - A flúgos nyomozó
07.40 A Nagyok 08.35 Bor, mámor, szerelem 10.15 Egy csodálatos aszszony 11.10 Család-barát
06.15 Mokka 08.45 Mokkacino 11.20 Csapdába csalva 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó
13.30 Walker, a texasi kopó
14.35 Szerelemre nincs recept
15.40 Féktelen szív 16.45 Az aranyifjú 18.00 Tények
18.45 Tények Plusz 20.00 Kincsvadászok 21.35 Kincsvadászok VIP 23.35 A vidéki doktornő 00.30 Újratervezés 01.50 Tények Extra
02.20 A hegyimentők
03.05 A hegyimentők
Reggeli 09.15 Doktor Murphy 10.45 S.W.A.T. 11.35 Határtalan szerelem
13.00 RTL Híradó 1 órakor 13.35 Barátok közt 14.10 Barátok közt 15.20 Dr. House 16.35 Drága örökösök 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 20.00 Határtalan szerelem
21.25 A mi kis falunk 22.40 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.15 Agymenők 01.00 S.W.A.T. - Különleges egység
komédia 06.00 Reggeli 09.15 Doktor Murphy 10.45 S.W.A.T. 11.35 Határtalan szerelem 13.00 RTL Híradó 1 órakor 13.35 Barátok közt 14.10 Barátok közt 15.20 Dr. House 16.35 Drága örökösök 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 20.00 Határtalan szerelem
Duna TV2 RTL Klub Viasat 3
Duna TV2 RTL Klub Viasat 3
ELLENŐRZÉS, HATÁSFOK VIZSGÁLAT.
• Egy éve nem ellenőriztetted?
• Légúti irritációt, kellemetlen szagot érzel?
• Egyre csökken a klímaberendezés hatásfoka, miközben nő a fogyasztás?
• Azt akarod, hogy a nyári hőségben is tökéletesen működjön?
További fontos információkat a www.gumicontrol.hu/hasznos oldalon találsz.
2
Nemzetközi hátterű vállalat fóti telephelyére keresünk
Az állás részletei:
• Könnyebb, betanított fizikai munka
• 2 műszakos munkarend hétköznapi munkabeosztással
• Fizetés: havi bruttó 400–450 eFt
• SZÉP kártya
• Havi teljesítmény alapú bónusz
• Céges buszjárat (fóti telephely és Újpest központ között)
• Munkába járás támogatás
• Béren kívüli juttatások
Jelentkezés az alábbi e-mail címen: gabriella.erdody@nefab.com
A Naszálytej Zrt., váci telephelyére az alábbi területekre keres munkatársakat:
Jelentkezés kizárólag fényképes önéletrajzzal a hr@naszalytej.hu e-mail címen. Érdeklődni telefonon a +36 20 939-6838 telefonszámon lehet.
Nefab Packaging Hungary Kft.