■ A leggyakrabban a könnyen kitalálható PIN-kódokat törik fel. Első helyen az „1234” áll, de gyakoriak a születési évek és az azonos számjegyekből álló kódok azok között, amelyekhez korábban illetéktelen személy hozzáfért.
PIN-kódot számos helyen kell használni. Ezek közül négyjegyű számsor általában mobiltelefonok és bankkártyák használatánál kötelező. Mivel egyéb jelszavakat, kódokat is fejben kell tartani, sokan vagy ugyanazt használják, amihez csak lehet, vagy könnyen megjegyezhetőket. Ez azonban biztonsági kockázat, mivel ha az illető elveszti vagy ellopják a készülékét, akkor idegen személy könynyen feloldhatja a telefont, és hozzáférhet a benne tárolt személyes és pénzügyi adatokhoz.
A bankkártya esetében pedig a személy pénzt vehet ki a számláról ATM-ből.
A leggyakrabban a könnyen kitalálható PIN-kódokat törik fel. Első helyen az „1234” áll – derül ki az Australian Broadcasting Corporation nemrégiben közzétett elemzéséből, amelyet a HaveIBeenPwned.com adataiból készített. Az említett honlapon már több mint 320 millió olyan jelszó és PIN-kód szerepel, amelyekhez korábban illetéktelenül hozzáfért valaki –írja a CNBC.
Ezek a módszerek segítenek a szemnek
■ Ha napközben sokat ülünk képernyő előtt, meglehet, hogy estére könnyezni, szúrni kezd a szemünk. A szemfáradtság sokakat érint, de szerencsére lehet tenni ellene.
Az 50 leggyakrabban feltört négyjegyű PIN-kód közül harminc 19-cel vagy 20-szal kezdődik, ami születési évet jelezhet. Ezt például viszonylag egyszerű megfejteni, ha valaki egyszer már posztolt a születésnapjáról a közösségi médiában, vagy láthatóra állította azt a Facebookon.
Gyakori még az ismétlődő számjegyek kódsora, mint például az „1111” és a „0000”, az „1342”, amely a leggyakoribb „1234” PIN-kód átrendezése, és a „2580”, amely a legtöbb numerikus billentyűzeten a középső oszlop számjegyeinek sorozata. Érdemes ezeket kerülni! Forrás: vg.hu
Akárcsak az izmaink, a szemünk is megérzi a fokozott igénybevételt: homályos látás, viszketés, szúró, égő érzés, esetleg folyamatos könnyezés is jelezheti, hogy megerőltettük. A szemfáradtság leggyakoribb oka az egész napos monitor előtt végzett munka, de jelentkezhet hoszszú vezetés, olvasás után is. Leggyakrabban nyomó, szúró érzés, viszketés hívja fel a figyelmet arra, hogy sok volt a szem egyoldalú terhelése. A legjobb persze egy egyórás pihentetés lenne, vagyis csukott szemmel leülni egy kicsit; de ezt nem lehet mindig megoldani. Szerencsére vannak más megoldások is, ha estére elfárad a szemünk. Meleg vizes borogatás - A nedves szemborogatás segít, hogy a kiszáradt szemek újra hidratáltak legyenek, enyhíti a fájdalmat, serkenti a vérkeringést és ellazítja a begörcsölt szemkörnyéki izmokat. Alaposan mossunk kezet a borogatás elkészítése előtt, hogy ne kerülhessenek baktériumok a szembe. Egy tiszta fürdőkendőt tegyünk forrásban lévő vízbe, majd hagyjuk kéz-melegre hűlni. Tegyük a szemünkre a nedves, meleg kendőt, és hagyjuk rajta 5-10 percig. Vegyük lejjebb a fényerőt
- Ha sokat kell monitor előtt dolgoznunk, vegyük alacsonyabbra a fényerőt. Tévénézéshez kapcsoljunk háttérfényt, ha pedig olvasunk, állítsuk be a lámpát, hogy a lapokra világítson, és ne legyen a látótérben. Segít a teafilter - Ha esténként ránk tör a szemfáradtság, segít a teafilter. Készítsünk egy csésze teát, a filtert tegyük be a hűtőbe. Ha már elég hideg, tegyük a szemhéjra; segít csökkenteni a szem körüli duzzanatot, és a fáradt szem megkönnyebbül tőle. Néha tartsunk szünetet - Ha gép előtt dolgozunk, szakértők szerint érdemes a 20-as szabályt alkalmazni: vagyis húszpercenként tartsunk egy 20 másodperces szünetet, melynek során a szoba másik végében lévő tárgyra fókuszálunk. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor is legalább kétóránként tartsunk egy tizenöt perces szünetet. Párásítsunk a lakásban - Az esti szemszárazság, szemkönnyezés nemcsak a megerőltetéstől, hanem a száraz levegőtől is lehet – ez különösen a fűtési időszakban jelenthet problémát. Ha a lakás páratartalma 45 százalék alatt van, érdemes párásító gépet beszerezni, a szemünk hálás lesz érte. Forrás: life.hu
LAKÁSFELÚJÍTÁS
3 Kőműves és festő munkák
3 Gipszkarton szerelés
3 Burkolás 3 Villany- és vízvezetékszerelés
3 Épületszigetelés
3anyagbeszerzéssel is NAGY TAMÁS
06-70/233-6699
l műanyag nyílászárók beépítése és forgalmazása
l redőny
l reluxa
l szúnyogháló
Ingyenes felmérés és árajánlat készítés!
SZAKÁL PÁL
06 20 211 9092 szakalablak@gmail.com &
OPUS TIGÁZ
GÁZHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez
2025. június 12-én 9.00 órától 13.00
óráig, amelynek következtében a fent megadott időszak alatt
Tiszacsege településen az összes felhasználó vonatkozásában
A GÁZELLÁTÁS SZÜNETEL!
Érintett ügyfeleinket kérjük, hogy a gázszünet ideje alatt a veszélyhelyzet megelőzése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében minden gázkészülék előtti csapot tartsanak zárva, és a gázvételezést szüneteltessék! A gázszünettel kapcsolatban további felvilágosítást kérhetnek a 06 (80) 300-300 éjjel-nappal hívható telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink megértését kérjük!
JAVÍTÁSA
(zipzár csere, aljazás, stb.) A javítani kívánt terméket a tiszaújvárosi üzletünkben, nyitva tartási időben lehet leadni.
Telefon: 06-30/249-1806 facebook: Profirhang Lakástextil és Padló
www.faablakmester.hu info@faablakmester.hu
G Használt arany ékszerek
Fa nyílászárók széles választékát kínáljuk egyedi kivitelben és méretben! Tiszaújváros, Szent István út 5.
G Fazondíjas csere, új arany vásárlásakor
G Ékszer javítás rövid határidőre
G Ékszer készítés
G Törtarany felvásárlás
Yodeyma parfümök kaphatók!
Szeretettel várjuk Kedves Vásárlóinkat!
1 8 é ves kor alatt a ké szül é k „TB”t á mo g at á ssal! bál
Digitális opt röntgen felvétel készítése azonnal Orvosi beutaló nem szükséges!!! (fogászati
Hétfő, szerda, péntek 07:00-13:00 Kedd, csütörtök: 13:00-19:00 A rendelőben e egé g szségb g iztosítási k kártyyát e elfoggadunk
B odrog – Dentál Kft. Mezőcsát, Egészségügyi Központ, Hősök tere 33. Nyékládháza, Kossuth u. 43 (Rendelő) Rendelés: szerda 12-18-ig : 06-49/553-018, 06-30/346-5503 opt szítése azonna O Orvosi beutaló nem vosibeutalónemszükséges!!! és (fogászatiéskoponyaröntgen) 07:00-13:00 Kedd, 13:00-19:00
2025. március 6-12-ig
sPECIÁLIs FAKIVÁGÁs
+36-20/433-3119
https://specialisfakivagas.hu/
Apró
HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS
Görbeháza, Böszörményi úton ikerház fele (90 nm + 80 nm tetőtér) kis udvarral, garázzsal eladó. Iskola, élelmiszerbolt, óvoda, gyógyszertár, buszmegálló közelben. 06-30/740-8451
*1526181*
Polgár, központjában 1987-ben épült összkomfortos családi ház eladó. Női kerékpár, padlóváza eladó. Érd.: 06-20/943-2211
*1528822*
LAKÁSELADÁS
TISZAÚJVÁROSBAN, liftes házban, 8. emeleten, 2 szobás, 51 m2-es LAKÁS ELADÓ 22,5 MFt-ért. Érd.: telefon naponta 18-20 óra között 06-30/416-1970
ALBÉRLET
Tiszaújváros, Juhar közben 54 nm-es, I.emeleti, erkélyes lakás, saját pincével kiadó. 06-20/430-9110
*1528503*
Billencs fuvar, daruzás 3,5 t-tól-18 t-ig! Bobcattel történő munkavégzés!
FÖLD, KERT
Eladó Sajószögeden 1000 nm zártkert. Víz, villany a telken található. 06-70/373-6284
Kos - A napokban minden a tervei szerint alakul. Bármit vesz a fejébe, az pontosan úgy lesz, ahogy tervezi, és sikerre fogja vinni. Amennyiben ingatlanvásárlással kapcsolatos tervei vannak, érdemes a héten kiviteleznie őket. Akármilyen akadállyal is találja szembe magát, könnyedén legyőzi őket. Csak legyen magabiztos, és tartsa szem előtt a céljait, ne hagyja, hogy esetleg mások elbizonytalanítsák. Önnek sem szabad kételkednie!
Bika - A héten semmi esetre se igyon előre a medve bőrére. Hajlamos lehet elbíznia magát, ezért okosan tenné, ha mindent előre megtervezne. Ha így tesz, olyan dolgok is összejöhetnek, amikben bízni sem mert. Érdemes lenne néha meghallgatnia a szakértők vagy éppen a tapasztaltabbak tanácsát, akik segíthetnek elképzelései megvalósításában. Amennyiben szeretne változtatni valamit a külsején, ahhoz tökéletes ez a hét.
Ikrek - Tökéletes ez a hét a kapcso- latépítéshez. Új barátokat, de akár új üzletfeleket ismerhet meg. Legyen nyitott, és merje megmutatni önmagát, a humoros és kommunikatív oldalát. Sokszor kissé mereven viselkedik, pedig semmi oka másnak kiadnia magát. Viszont nem ártana kicsit jobban odafigyelnie az egészségére. Ne vegye félvállról, ha kellemetlen tüneteket tapasztal, hanem mielőbb forduljon orvoshoz.
Rák - Nem minden fekete vagy fehér – ezt jegyezze meg, és akkor könnyen át fogja vészelni a hetet. Legyen kicsit rugalmasabb, és próbálja meglátni a dolgok jó oldalát, valamint a különböző helyzetekben a lehetőséget. A napokban szívességet kérhetnek Öntől, de lehet az az érzése, hogy Ön a kezét nyújtja, és az egész karját akarják. Valóban, muszáj lesz határokat szabni, ha nem akarja, hogy kihasználják. Nyugodtan mondhat néha nemet!
Megvásárolom törött, sérült, korrodált személy- és kisteherautóját, hétvégén is. Tel.: 06-20/436-8029
*1522904*
Megveszem személy- és teherautóját. Kortól, márkától és állapottól függően. Tel.: 06-70/403-9928
Oroszlán - A hét nyugodt és csendes lesz. Végre lazábbak a napjai, és nem kell ezerrel pörögnie. Viszont felmerülhet néhány személyes probléma, amelyeket Ön sem látott előre. Meglepetésként érik, de szerencsére képes lesz megbirkózni velük. A következő napokban több alkalommal is sikert érhet el minimális erőfeszítéssel az élet különböző területein. Most az intuíciója is erős lesz, és segít abban, hogy a helyes döntéseket hozza meg. Szűz - Bizonyos dolgok megváltoztak Ön körül, talán a kapcsolatai is, és egyelőre nem tudja, miként viszonyuljon hozzájuk. Ideje Önnek is felelősséget vállalnia a tetteiért. Arra is rá kell döbbennie, hogy nem fogja tudni követni a korábban kidolgozott ütemtervet a héten, mivel valami sürgős és kiszámíthatatlan dolog fog felmerülni. Ez az esemény valószínűleg befolyásolja az összes rövid távú tervét.
Mérleg - Remek időszak köszönt azokra, akik ingatlant szeretnének eladni vagy vásárolni. Bármilyen hivatalos ügyet intéz vagy szerződést ír alá, legyen nagyon körültekintő. Azok, akik szeretnének valami újat tanulni, remek lehetőséget találhatnak vagy kaphatnak. A héten több új ajtó nyílik meg Ön előtt, amennyiben változtatni szeretne jelenlegi helyzetén. Fontos azonban, hogy ne kapkodjon, és alaposan mérlegelje a döntéseit. Skorpió - Nagyon pozitív hét elé néz. A csillagok az Ön javára dolgoznak, különösen a hét első felében. A hét elején tervezze be fontosabb ügyeinek elvégzését, mert még nagyobb sikerrel számolhat. Viszont lehetőség szerint hagyja szabadon az estéit, mert váratlan, izgalmas meglepetésekben és meghívásokban lehet része, máskor pedig nagy szüksége lesz arra, hogy pihenjen. Egy régóta halogatott beszélgetés is napirendre kerülhet.
Nyilas - Egy kissé lázadó lehet a következő napokban. Nem hajlandó csapatban dolgozni, elfogadni mások igazát vagy véleményét, és egyáltalán olyan lesz, mintha szemben úszna az árral. Bár származik majd ebből egy-két kellemes élménye is, az is biztos, hogy sok konfliktusban lesz része, és több alkalommal is megnehezíti a saját helyzetét. Érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy néha mások álláspontját is figyelembe vegye.
Bak - A héten kissé impulzív hangulatban lesz. Néha meggondolatlanul cselekszik és beszél, emiatt pedig sok konfliktusba keveredhet. Próbálja meg kicsit visszafogni magát, ha nem akar egész héten veszekedni. Ellenben számos izgalmas, előrelépési lehetőség jelenik meg az életében, csak ki kell tudnia választani a legmegfelelőbbet. Egy új szakmai kapcsolat vagy lehetőség bukkanhat fel, ami komoly előnyöket hozhat a jövőben.
Vízöntő - Hihetetlenül éles lesz a nyelve a következő napokban. Nem tudja magában tartani a véleményét, amin nemigen fog finomítani, így nem meglepő, hogy sokszor sikerül majd belegyalogolnia mások érzéseibe. Ugyanakkor az elméje is vágni fog, mint a borotva, és hihetetlenül könnyedén és gyorsan old majd meg bizonyos problémákat, sokszor érve a meglepetés erejével.
Halak - Rendkívül élesek lesznek az ösztönei, és sokat fognak súgni Önnek. Még akkor is, ha mások nem értenek egyet Önnel, és más utat követnek, ragaszkodjon a saját elképzeléseihez. Valószínűleg nehéz döntéseket kell hoznia, de hamarosan megkapja a jutalmát érte. Nyissa ki a szemét és a fülét, és ragadja meg a lehetőségeket, amelyekkel a héten találkozik. Egy váratlan esemény vagy találkozás teljesen új irányt adhat az életének.
GARÁZSKAPU
Kling garázskapuk széles választéka! Egyszárnyú és kétszárnyú kapunyitók! Kiváló minőség, kedvező árak! Ingyenes árajánlat! +36-20/211-9092 Szakál Pál KLING kaputechnika
Tollhagyaték, dunna, párna felvásárlása napi legmagasabb áron. Házhoz megyek. 06-20/214-4362
*1529194*
TV és HÁZTARTÁSI KIS- és NAGYGÉP SZERVIZ KAPUNYITÓK és KAMERARENDSZEREK POLGÁRI PÉTER l 06-70/932-1455
Tiszaújváros és környéke
Megjelenik: 30 településen (Tiszaújváros, Polgár, Mezőcsát, Tiszacsege városokban és vonzáskörzetükben) minden pénteken. Kiadó: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság Felelős vezető: Dr. Kovács Julianna
B.-A.-Z. vármegyei vezető, főszerkesztő: Honfi Gábor
B.-A.-Z. vármegyei irodavezető: Müllerné Kovács Katalin Irodavezető: Molnár Andrásné Tördelés: Budai Éva Szerkesztőség, hirdetésfelvétel: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 1/a. Tel.: 49/540-044
E-mail: tiszaujvaros@szuperinfo.hu
Internet: www.szuperinfo.hu
Sokszorosító szerv: Mediaworks Hungary Zrt., Budapest, Campona utca 1. Felelős vezető: Horváth Gábor nyomdaigazgató Terjeszti: MediaLOG-DMHM Zrt. (hétfő–szerda) Eng. szám: 163/0388/7/2010
Megrendelési szám: 2025/10. A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy
Tetőfelújítás, régi, hajlított tetők javítása, cseréje. Bádogozás, csatorna, beázás elhárítás. Kisebb sűrgős javításokat is vállalunk! Tel.: 06-20/248-2859
*1531621*
EGYÉB
Tűzifa eladó
közvetlenül a termelőtől! Vastag, minőségi tűzifa 20.000 ft/m3. Tölgy, bükk. Ugyanitt akciós akácfa is kapható! Akár kisebb mennyiséget is kiszállítunk! 06-70/327-46-29
2+1 KETTŐT FIZET, HÁRMAT KAP!
ÁLLÁS
Tiszaújváros MOL területére keresek elektródával hegeszteni tudó lakatost és izometriás csőszerelőt, folyamatos munkára. Érd.: 06-20/227-8966 (ViteFerro Kft.)
*1531125*
A Csősz Trans Kft. (3561 Felsőzsolca, Balassi B. u. 18/A.)
tiszaújvárosi napi bejárós munkavégzésre keres
„C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező helyi, vagy városközeli munkatársat tartós foglalkoztatásra.
Nyugdíjasok jelentkezését is szívesen fogadjuk.
Érdeklődni: 06-20/236-7344
Adja fel lakossági apróhirdetését kétszer és a harmadikat ajándékba adjuk! (2025. március 31-ig)
A részletekről érdeklődjön: Tiszaújváros és környéke Szuperinfó ò 3580 Tiszaújváros, Szent István út 1/A. Tel.: 49/540-044, tiszaujvaros@szuperinfo.hu
ò Kiss Béla média menedzser Tel.: 06-30/471-9012, bela.kiss@szuperinfo.hu
D Nyugdíjasok és rászorulók számára
D Ingyenes házhozszállítás
D Hétköznap és hétvégén is elérhetõ
D Két konyha 6-féle menüjébõl választhat
D Házias ízek, kétfogásos kínálat
Iroda: 3530 Miskolc, Avasalja u. 58. Telefon: 06 46 392 133 x 06 70 858 7881 e-mail: nyitottajto.iroda@gmail.com Szeretettelés
Arany Kanál Szociális Étkeztetõ Szolgálat
RÖVIDÁRU-MÉTERÁRULAKÁSTEXTIL BOLTI ELADÓ
munkatársat keres! Szakirányú vagy varrónői végzettség előnyt jelent!
JELENTKEZÉS önéletrajzzal személyesen az üzletben: Profirhang Kft. Tiszaújváros, Szent I. út 1/A. (Zöld Üzletház)
Keretes és apróhirdetését az ország bármely Szuperinfójába feladhatja!
Kiss Béla Tel.: 06-30/471-9012
e-mail: bela.kiss@szuperinfo.hu
hirdetési lehetőség a Tiszaújvárosi Szuperinfóban!
Hirdessen minimum 4 egységes felületet a Tiszaújvárosi Szuperinfó bármelyik lapszámában és a nyomtatott felület mellé most kedvezményesen veheti meg online hirdetését a facebook-on!
TEGYE HATÉKONYABBÁ MEGJELENÉSÉT!*
Az online hirdetés meghatározott területre szűrve, a lapban is megjelent grafikával kerül fel a Tiszaújvárosi Szuperinfó facebook oldalára, illetve a fizetett kampány keretében a potenciális vásárlók hírfolyamára. Megjelenés ára: 15 500 Ft+áfa/hét
A facebookos fizetett hirdetés a https://www.facebook.com/Dél-Borsodi Szuperinfó oldalon tekinthető meg. TISZAÚJVÁROS
Legyen Ön is jelen az online térben! Keresse tanácsadónkat! Kiss Béla Telefon: +36 (30) 471-9012 e-mail: bela.kiss@szuperinfo.hu
MIKOR és HOL
A MIKOR és HOL rovat heti rendszerességgel fogja tájékoztatni Önöket a környékén megrendezésre kerülő programokról, eseményekről. Ehhez várjuk non-profit szervezetek, művelődési házak, sport egyesületek, alapítványok, stb. jelentkezését. Amennyiben a jövőben szeretnék tájékoztatni Olvasóinkat a megrendezésre kerülő eseményekről, kérjük, hogy rövid, de minden lényeges információt tartalmazó levelüket – akár heti rendszerességgel is – a tiszaujvaros@szuperinfo.hu e-mail címre küldjék el hétfőn 12:00 óráig!
Hamvas Béla Városi Könyvtár (Tiszaújváros, Széchenyi út 37.)
ASTERIX VILÁGA - AZ ELTŰNT PAPIRUSZ
A Móra Kiadó emlékkiállítása
A kiállítás látogatható:
2025. március 4-28-ig
A kiállításhoz kapcsolódó interaktív foglalkozásra 2-4. osztályos iskolai csoportok jelentkezését várjuk a 49/548-437-es telefonszámon.
Helyszín: a könyvtár földszintje
2025. március 7. (péntek) 17.00 óra ÍGY MŰKÖDIK
A VILÁGEGYETEM
- Az Uránusz és a Neptunusz rejtélye
A beszélgetést vezeti: Békési László könyvtáros
Helyszín: a könyvtár előadóterme
2025. március 12. (szerda) 17.00 óra
KAVICSFESTŐ BARKÁCSDÉLUTÁN
A belépés díjtalan!
Helyszín: a könyvtár előadóterme
2025. március 13. (csütörtök) 17.00 óra ÖKObörze
Újra Magbörze!!
A belépés díjtalan!
2025 legÖKOsabb olvasója pecsétgyűjtő rendezvény!
Helyszín: a könyvtár előadóterme
2025. március 14. (péntek) 17.00 óra
MANGA-ANIME KLUB
A beszélgetést vezetik: Firtkóné Ládi Heléna és Nagy-Tallós Szabina könyvtárosok
Helyszín: a gyermekkönyvtár
2025. március 19. (szerda) 10.00 óra
BABUSGATÓ - Baba zenebona
Vezetik: Horváth Csilla és
Sarkadi-Nagy Erika Zsuzsanna óvónők
Helyszín: a könyvtár előadóterme
2025. március 20. (csütörtök) 16.30 óra
RAJZOLJ ÉS ALKOSS VELÜNK!
Rajzos tehetséggondozó műhely 2-5. osztályosok részére
Vezeti: Barnóczki Ulrike gyermekkönyvtáros, grafikus Helyszín: a gyermekkönyvtár
2025. március 21. (péntek) 17.00 óra
TEGYÜK A HELYÉRE! - Gondolatok a Bibliáról. Téma: Isten örök szövetsége
A beszélgetést vezeti: Békési László könyvtáros
Helyszín: a könyvtár előadóterme
MISKOLC HÍD Közösségi Központ (Szent István út 15/a.)
2025. március 22. (szombat) 15.00 óra KAPCSOLATAINK HELYREÁLLÍTÁSA
Bodolai Zoltán lelkész, pszichológus előadása. A belépés díjtalan!
MUNKAERŐHIÁNYA VAN?
Hirdessen célzottan a Szuperinfó országos laphálózatán! Tudta Ön, hogy az ország 56 másik Szuperinfó lapjába is feladhatja hirdetését?
ÁLLÁSHIRDETÉS
a Szuperinfó országos hálózatán keresztül az ország bármely pontjára!
Keresse kollégánkat a +36-30/471-9012 telefonszámon!
Gyászjelentését, megemlékezését, köszönetnyilvánítását 50% kedvezménnyel jelentetheti meg Szuperinfónkban!
Többféle választható méret, akár fényképpel is! Feladási határidő: kedd 12 óra
Hívja a 06-30/471-9012-es telefonszámot!
Öt reggeli szokás, amit építs be a napi rutinodba, ha fogyni szeretnél
■ Ha szeretnénk megszabadulni a felesleges kilóktól, ahhoz egészséges szokásokat kell kialakítanunk. Nem csak az egészséges étrend, a mindennapi tevékenységek is nagyban meghatározzák egy életmódváltás sikerességét. Az ideális reggeli rutin elemeit foglalta össze a Mindmegette.hu az EatingWell alapján.
A reggel több szempontból is kritikus időszak, ha a fogyás a célunk. Egyrészt egy kiegyensúlyozott, bőséges napindító étkezés pozitívan befolyásolja az egész napi táplálkozási szokásainkat, másrészt a reggeli tevékenységek kihatnak a hangulatunkra, ami közvetve szintén az étkezési választásainkat befolyásolja. A sikeres diéta egyik titka tehát a tudatosan megtervezett reggeli órákban rejlik. Lássuk, milyen rutint érdemes kialakítani.
1. Indítsuk vízzel a napot
Mivel a víz a szervezet minden területének megfelelő működésében szerepet játszik, a vízivás (és általában a kellő hidratáltság) segíthet a fogyásban is. Az ébredés után
visszapótolt víz elősegítheti az egészséges anyagcserét és emésztést.
2. Szánjunk időt a mozgásra
A reggeli testmozgás segít beindítani az anyagcserét, valamint javítja a hangulatot. Az ébredés utáni fizikai aktivitás emellett növeli az energiaszintet a nap további részében is. A friss levegőn és napfényben végzett mozgás a legideálisabb, de egy 5-10 perces könnyed átmozgató jóga is pozitív hatással van a fogyásra.
3. Fogyasszunk fehérjében gazdag reggelit
Az első étkezésnek két fontos tápanyagot kell tartalmaznia: fehérjét és rostot. Mindkettő
a jóllakottság növelését szolgálja, emellett stabilan tartja a vércukorszintet a délelőtt folyamán, így elkerülhetjük a falási rohamokat és a túlevést.
Példa a fehérjedús reggelire: zabkása görög joghurttal, gyümölcsökkel vagy tojás teljes kiőrlésű pirítóssal, friss zöldségekkel.
4. Tervezzük meg a napi menüt
Ha reggelente néhány percet az étkezések megtervezésére szánunk, és előre tudjuk, mit fogunk enni a nap folyamán, kisebb eséllyel választunk egészségtelen ételeket.
A tervezés abban is segíthet, hogy minden, a szervezet számára szükséges tápanyag szerepeljen a menüben. Minden étkezés tartalmazzon fehérjét (csirkét, halat, tofut vagy hüvelyeseket), lassan felszívódó szénhidrátot (teljes kiőrlésű gabonát, zöldséget) és egészséges zsírokat (olívaolajat, avokádót, magvakat). Így laktató és tápláló ételeket fogyaszthatunk változatosan.
5. Gyakoroljuk a tudatos jelenlétet
A mindfulness gyakorlása egyre elterjedtebb napjainkban. Érdemes is beiktatni
a reggeli rutinba például egy rövid meditációt vagy légzőgyakorlatot, így csökkentve a stresszt. Ez ugyanis a sikeres fogyókúra egyik kulcsfontosságú eleme, amit több kutatás is egyértelműen igazol. A tudatosjelentét-gyakorlatok közé tartozik a naplóírás, a nyújtás, de akár egy séta is – mindenki kiválaszthatja a hozzá leginkább illőt.
6. Kerüljük a cukros italokat
A hozzáadott cukrot tartalmazó italok hirtelen megemelik a vércukorszintet, ami rövid idő után ugyanolyan hirtelen le is esik. Az ingadozás az energiaszintet is negatívan befolyásolja, és állandó éhségérzetet okoz, amelynek következményeképpen még több magas hozzáadott cukrot tartalmazó, kalóriadús ételt fogyasztunk. Ez hosszú távon elhízáshoz vezet. Ha mindenképpen édesre vágyunk, beiktathatjuk az étrendünkbe a nassolást, de csak a megfelelő időpontban, ahogy a dietetikus javasolja.
Mindmegette.hu
Készült Magyarország Kormánya megbízásából.
MO20E1WH
• 800 W teljesítmény
TABLET REDMI PAD SE 4/128GB
• 11” FHD (1920 x 1200) kijelző
• Snapdragon® 680 Quad-Core processzor
• 4GB RAM
• 128GB háttértár
• 5MP előlapi-, 8MP hátlapi kamera
RH6753WO
• 20 literes, mechanikus működtetés
• 5 teljesítmény fokozat
FELÜLTÖLTŐS MOSÓGÉP
EW6TN5061FH
• 6 kg
• 1000 fordulat/perc
• SensiCare rendszer
• pillanatmegállítás
• Time Manager
• 14 perces gyorsmosás
• antiallergén program
• selyemprogram, gyapjúprogram
• LCD-kijelző
ÁLLÓ PORSZÍVÓ
• 2-in1 kézi porszívó
• motoros kefe, LED világítás
999 Ft
háttértár
• 108MP + 2MP + 2MP hátlapi kamera
• 20 MP előlapi kamera
• IP54 védelem
94 999 Ft
NOTEBOOK 82YU00YQHV
• 15.6” FullHD (1920 x 1080) matt kijelző
• összecsukható fogantyú
• akár 75 perces üzemidő
• 21,6V lítium-ionos akkumulátor
• Ciklon rendszer
lterrel
149 999 Ft
ELÖLTÖLTŐS MOSÓGÉP
WW80CGC04DTELE
• 8 kg, 1400 fordulat/perc
• EcoBubble™ technológia
• SmartThings AI Energia üzemmód
• Wi-Fi, Less Microfi ber program
• tisztánmaradó adagoló
ALULFAGYASZTÓS HŰTŐ
GBV21L0EPY
• 344 literes
• AMD Ryzen™ 5 7520U
• 16GB, 512GB SSD
• FreeDOS
• AMD® Radeon™ 610M Graphics
• 234/110 literes hűtő/fagyasztótér
• LINEAR Cooling™
• DoorCooling+™
• Smart Inverter Kompresszor
• Szórt fényű LED világítás
• Smart Diagnosis
MOSOGATÓGÉP DF365FPS
• 14 terítékes
• automatikus ajtónyitás
• LG ThinQ™ WiFi funkcióval
• Inverter Direct Drive™ motor
• állítható mélységű felső tálca
• kétzónás mosogatás
GŐZÖS
2025.03.06. és 2025.03.19. között az újságban megjelölt termékekre. Az X SYSTEM Zrt. a Cofi dis Magyarországi Fióktelepe hitelközvetítőjeként jár el. Reprezentatív példa Cofi dis Áruhitel igénylése esetén: 1 500 000 Ft hitelösszeg esetén (termék/szolgáltatás készpénzára: 1 875 000 Ft, önrész: 375 000 Ft) a havi törlesztôrészlet: 42 548 Ft, referencia THM: 16,99%, futamidô: 48 hónap, hitelkamat(fi x): évi 16,99%, teljes visszafi zetendô összeg: 2 042 304 Ft, a hitel teljes díja (kamat): 542 304 Ft (a hitel teljes díjában foglalt díj: 0 Ft; jutalék: 0 Ft; költség: 0 Ft; adó: 0 Ft). THM: 0%.