Változhat a betétdíj mértéke
■ A módosítás csak egy ponton érinti majd közvetlenül a felhasználókat.
A módosítás tervezetét az Energiaügyi Minisztérium oldalán tették közzé és jövő csütörtökig lehet véleményezni. E szerint: a módosítások tetemes része jogszabály-értelmezési helyesbítés, valamint a gyártók és a Mohu viszonyát pontosító intézkedés, például a visszaváltási díjas termék regisztrációjáról.
A felhasználókat egy intézkedés érinti közvetlenül: a jövőben a betétdíjas, vagyis újrahasználható termék díja csak kerekítés alkalmazása nélkül készpénzben kifizethető, egész számmal meghatározott forintösszeg lehet.
A díjváltoztatás tehát csak azokat a palackokat érinti,
amelyeket nem bezúznak, hanem visszajuttatnak az italgyártókhoz és tisztítás után újratöltik őket. Több kis űrtartalmú üveges üdítő is ide tartozik. Mivel a legtöbb viszszaváltható palack nem ilyen, ezért ezeknél nem változik a korábban is jogszabályban rögzített 50 forintos díj. A fennmaradó üvegeknél viszont a gyártó határozhatta
meg a díjat, ami már eddig is sokszor eltért az 50 forinttól. A módosítással azt is orvosolni szeretnék, hogy korábban több gyártó sem egész értékű díjat határozott meg, ami konfliktusokat okozott a kifizetésnél, valamint arra is volt példa, hogy emiatt nem vették vissza egyesével az üzletek az adott terméket. MW
KÖVETKEZŐ LAPZÁRTA:
2024. november 18. hétfő 10:00 óra MEGJELENÉS:
2024. november 22. péntek
Sosem volt még ilyen meleg az október
■ Szélsőséges időjárási jelenségeket jelentettek. Az év első tíz hónapjában a globális átlaghőmérséklet 0,71 fokkal magasabb volt az 1991–2020 közötti átlagnál, míg 0,16 fokkal meghaladta a múlt év hasonló időszakának átlagát.
Október különösen kiemelkedő hónapnak bizonyult, mivel a globális átlaghőmérséklet 1,65 fokkal volt magasabb az iparosodás előtti szinthez képest. A Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat szerint ezek az adatok új rekordokat állítanak fel, amelyek rámutatnak a klímaváltozás gyorsuló ütemére. Tavaly októberhez képest tehát az idei október merőben eltért, és több szokatlan éghajlati jelenség ment végbe. Világszerte jelentős csapadékingadozásokat figyeltek meg októberben. Például Spanyolország egyes régióiban súlyos áradások és villámárvizek okoztak problémákat, amelyek miatt emberek százai kényszerültek elhagyni otthonukat. Ezzel szemben Kelet-Európában és az
Egyesült Államok nagy részén rendkívül száraz időjárás uralkodott. Az ilyen szélsőséges események egyre gyakoribbá válhatnak a globális felmelegedés hatására, mivel a melegebb légkör több nedvességet képes megtartani, ami intenzívebb esőzéseket eredményez, ugyanakkor hosszabb száraz
időszakokhoz is vezethet. Az Északi-sarkvidék és az Antarktisz tengeri jégtakarója továbbra is az átlag alatti szinten maradt. Az Északi-sarkvidéken a tengeri jég kiterjedése az idei októberben a hetedik legalacsonyabb értéket mutatta a mérések kezdete óta. Az Antarktiszon már hat hónapja folyamatosan rekord alacsony jégkiterjedést regisztráltak.
A tengeri jég visszahúzódása aggodalomra ad okot, mivel ez hatással lehet az óceáni áramlatokra és az időjárási mintákra, tovább súlyosbítva a klímaváltozás hatásait. A
kevesebb tengeri jég azt is jelenti, hogy a napsugarak viszszaverése csökken, így még több hő marad a Föld légkörében, ami tovább növeli a globális felmelegedést.
Az óceánok felszíni hőmérséklete szintén rekordokat döntött októberben. Az átlagos óceáni hőmérséklet 20,79 fok volt, ez a legmagasabb érték, amit valaha mértek.
A melegebb óceánok nemcsak a tengeri ökoszisztémára gyakorolnak negatív hatást, hanem a part menti régiók időjárási mintáira is. A magasabb vízhőmérséklet például
intenzívebb trópusi viharokat eredményezhet, mivel a meleg víz több energiát ad át a légkörnek.
Samantha Burgess, a Copernicus helyettes igazgatója hangsúlyozta, hogy ezek az adatok újabb figyelmeztetést jelentenek a világ számára. Rámutatott: ha a globális átlaghőmérséklet növekedése eléri vagy meghaladja a 2 fokot az iparosodás előtti szintekhez képest, az viszszafordíthatatlan következményekkel járhat az éghajlati rendszerekre nézve.
Fotó: Shutterstock
Fotók: Shutterstock
A GoodMills Magyarország Malomipari Kft., Magyarország kedvenc lisztmárkájának, a Nagyi titkának tulajdonosa. Több telephellyel rendelkező vállalatunk meghatározó szereplője a hazai és nemzetközi élelmiszeriparnak. Tiszapalkonyára keresünk új kollégát
ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ
/ VILLANYSZERELŐ
munkakörbe.
Miért jelentkezz hozzánk? Amit kínálunk Neked:
• Stabil és nemzetközi vállalati hátteret
• Folyamatos szakmai fejlődést, kihívásokat
• Részese lehetsz Magyarország piacvezető alapélelmiszer márkájának
• A világ vezető iparági berendezéseivel dolgozhatsz
• Munkavállalói jogviszonyt
• Egészségügyi szolgáltatást (Betegség esetén ingyenes szakorvosi ellátás)
• Próbaidőt követően Cafeteria szolgáltatást (SZÉP Kártya: nettó 32.000.- Ft/hó összegben)
• Csapatépítő rendezvényeket (Családi nap, céges vacsorák)
• Saját előállítású termékekből rendszeresen ingyenes juttatást
Feladatok az új Munkatárs számára:
• Tervezett megelőző villamos karbantartások elvégzése
• Termelő berendezések folyamatos rendelkezésre állásának biztosítása, üzemzavar elhárítása
• Elvégzett munkák dokumentálása
MIKOR és HOL
Hamvas Béla Városi Könyvtár (Tiszaújváros, Széchenyi út 37.)
2024. november 19. (kedd) 17.00 óra ISMERJÜK MEG HELYI ÉRTÉKEINKET!
- A VÍZTORONY ÉS A GÁT
Kiállításmegnyitó - a kiállítást megnyitja dr. Kákóczki Balázs, tudományos kutató Program: Értéktár kisfilm bemutatója, Oklevelek átadása. A rendezvényhez kapcsolódóan 2024. november 23-án lehetőség nyílik a Víztorony megtekintésére. Időpont foglalás: 2024. november 13-tól a http://programodvan. tiszaujvaros.hu/ linken. A kiállítás látogatható: 2024. november 19. - 2025. január 10. 2024. november 20. (szerda) 17.00 óra EURÓPAI HULLADÉKCSÖKKENTÉSI HÉT
Mentsük meg a menthetőt! Mit tehetünk az élelmiszerpazarlás ellen? 2024 legÖKOsabb olvasója eredményhirdetés, díjátadás
Vezeti: Riczu Anikó könyvtáros Helyszín: a könyvtár előadóterme
2024. november 22. (péntek) 17.00 óra ÍGY MŰKÖDIK A VILÁGEGYETEM
Téma: A Proxima Centauri csillag - A második föld
A beszélgetést vezeti: Békési László könyvtáros Helyszín: a könyvtár előadóterme
2024. november 22. (péntek) 17.00 óra
MANGA-ANIME KLUB
A beszélgetést vezeti: Firtkóné Ládi Heléna és Nagy-Tallós Szabina könyvtárosok Helyszín: a gyermekkönyvtár
Te vagy a jelöltünk, ha:
• Műszaki végzettség: Műszerész technikus műszerész technikus / erősáramú villanyszerelő
• Villamos kapcsolási rajzok ismerete
• Vállalható számodra a 3 műszakos munkarend
Előny:
• Alapszintű tapasztalat vezérlések és hajtások terén (hibakeresés, javítás)
• Hajtások ismerete (pl. frekvenciaváltók, lágyindítók)
• Ipari szenzorok és beavatkozók ismerete
• 1-3 év szakmai tapasztalat, de pályakezdők jelentkezését is várjuk
• Számítógépes ismeretek
Munkavégzés helye: Tiszapalkonya
Amennyiben
hirdetésünk felkeltette az érdeklődésedet, kérjük küldd el fényképes önéletrajzod a job@salio.hu e-mail címre!
A MIKOR és HOL rovat heti rendszerességgel fogja tájékoztatni Önöket a környékén megrendezésre kerülő programokról, eseményekről. Ehhez várjuk non-profit szervezetek, művelődési házak, sport egyesületek, alapítványok, stb. jelentkezését. Amennyiben a jövőben szeretnék tájékoztatni Olvasóinkat a megrendezésre kerülő eseményekről, kérjük, hogy rövid, de minden lényeges információt tartalmazó levelüket – akár heti rendszerességgel is – a tiszaujvaros@szuperinfo.hu e-mail címre küldjék el hétfőn 12:00 óráig!
2024. november 28. (csütörtök) 16.30 óra
RAJZOLJ ÉS ALKOSS VELÜNK!
Rajzos tehetséggondozó műhely 2. osztálytól
Vezeti: Barnóczki Ulrike gyermekkönyvtáros, grafikus
Helyszín: a gyermekkönyvtár
2024. november 28. (csütörtök) 17.00 óra TUDATOS SZÜLŐ
Téma: a mesterséges intelligencia hatása a gyermekek pénzügyeire
Előadó: Szeghő Kornélia közgazdász tanár
Helyszín: a könyvtár előadóterme
HASZNÁLTELEM-GYŰJTÉS a tiszaújvárosi
Hamvas Béla Városi Könyvtárban
A könyvtár Ruhatárában és a Tiszaszederkényi Fiókkönyvtárban is leadhatók a kimerült elemek. Kérünk mindenkit, hogy a kimerült, feleslegessé vált elemeit ne dobja a kommunális hulladékok közé, mert egyetlen ceruzaelem akár 1500 liter vizet szennyezhet be. A legközelebbi könyvtárlátogatásuk alkalmával ne felejtsék otthon a használt elemeket, hozzák be hozzánk, és helyezzék el a kihelyezett gyűjtőedényben! Óvjuk együtt környezetünket!
Derkovits Gyula Művelődési Központ (Tiszaújváros, Széchenyi út 2.)
2024. november 21. (csütörtök) 17.00 óra
ÖTÓRAI TEA
Mit hozunk otthonról?
Családi mintáink és mit kezdünk velük
Előadó: Kozma-Vízkeleti Dániel, családpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus
Helyszín: a művelődési központ konferenciaterme
A belépés díjtalan!
Információ: 49/548-274
MISKOLC Híd Közösségi Központ (Szent István u. 15/A., régi szökőkút)
2024. december 7. (szombat) 15.00 óra
Transzgenerációs traumák, minták, megoldások
Balázs László kommunikációs szakember előadása. A belépés díjtalan!
POLGÁR Művelődési Központ (Barancskovics tér 6., 52/573-420, mkkpolgar.hu)
2024. november 16. (szombat) 15.00 óra KORASZÜLÖTTEK VILÁGNAPJA Program: 15.00 Ünnepi köszöntőt mond Andorkó Mihályné alpolgármester Közreműködik: A kis bűvész (Váradi-Bartók Zoltán - Zozó) Helikoffer együttes (Norbi, Viktor és Bözse) Verset mond Nyikes Gábor Kevin és Nyikes Marcell Kristóf Születésem történetét előadja: Polonkai Kitti 16.00 Ünnepélyes faültetés és alapkőletétel a TOP-PLUSZ-1.2.1-21-HB1-2022-00069 azonosítószámú "Kertvárosias, zöld infrastruktúra fejlesztése Polgáron" megnevezésű projekt keretén belül. Köszöntőt mond Tóth József polgármester Előzetes regisztráció az intézmény információs irodájában vagy elérhetőségein lehet. A belépés díjtalan!
2024. november 29. (péntek) 19.00 óra 2 az 1-ben BLUES POLGÁRON Blues-történet és önálló est - előadó Benkő Zsolt Helyszín: Megyesi terem
06-30/085-5379
LAKÁSELADÁS
Tiszaújváros, József A. úton eladó 55 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes lakás. Érd.: 06-70/342-6845
*1494678*
LAKÁSCSERE
Elcserélem miskolci 1 szobás, távfűtéses garzon lakásomat mezőcsáti kisebb házra. 06-30/727-0524
*1494696*
ALBÉRLET
Tiszaújváros, 1,5 szobás felújított, bútorozott, klímás lakás kiadó. Érd.: 06-70/948-7793
AUTÓ
HÁZ, HÁZRÉSZKERESÉS
Lakást házat keresek megvételre. 50 százalék tulajdon is érdekel.Túlárazott ajánlattal ne keressenek.Tel: 70/532-20-21.
*1496857*
*1470256*
Személyautót vásárlok 500 ezer forintig. Lehet öreg törött hibás vagy korrodált is. Tel: 70/532-20-21.
*1496862*
JÁRMÛKERESÉS
Megveszem személy- és teherautóját. Kortól, márkától és állapottól függően. Tel.: 06-70/403-9928
*1454798*
RÉGISÉG, ÉKSZER
Régi könyveket, dísztárgyakat, festményt, porcelánt, papír-, fémpénzeket, kitüntetéseket vásárolok. Tel.: 06-20/485-9251
LOMTALANÍTÁS!
kortól és állapottól függetlenül, akár műszaki vizsga nélkül is! 06-30/875-2323
RÉGI MOTORKERÉKPÁROKAT
Simsont, MZ-t, Jawat, vásárolok! Üzemképtelenül, hiányosan is! 06-20/572-5142
GÉP- SZERSZÁM
*1486131*
TERRA kistraktor pótkocsival eladó, ár 160.000 Ft, vagy dobkaszára cserélhető. Érd.: 46/466-231, 06-30/463-9492
MOTORKERÉKPÁR
*1497088*
Vásárolok Simson, Jawa, Romet, Puch, Komár, stb! Motorkerékpárokat, blokkokat, vázakat! 0670/650-3168
*1492238*
*1470737*
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
Lindab-lemezelés, trapézlemezelés, tetőfedés, tetőjavítás, bádogos, ácsmunka, ereszcsatornázás, kúpkikenés, lapostető-szigetelés, kisebb javítások anyagbeszerzéssel. Kedvezmény 25% 2024.11.30ig. 06-20/977-2731
*1497390*
Ács-, Tetőfedő-, Bádogosmester! Kisebb-nagyobb tetőjavítás, beázás-megszüntetés, kúpkikenés, széldeszkázás, karcoltlemez, cserepeslemez-fedés, minden színben, méretben. Szakszerű, precíz munkavégzés garanciával! Komplett tetők ácsmunkái. 06-20/225-6401
*1497384*
A Cserépmintás lemeztetők készítése. Bitumenes pala átfedés. Cserép-, pala- és lemezfestés. Lapostető szigetelés. Purhabszigetelés. Ingyen árajánlat! 20% kedvezmény! www.lackoteto. hu Anyagbeszerzéssel számlaképesen. T: 06-70/591-9739 *1494865*
Házak és lakások adás-vétel utáni lomtalanítása, kisebb bontások, törmelék-sittanyag elszállítás, tereprendezés, költöztetés! 06-30/721-2238
Tetőfedést, bádogos, ácsmunkát, cserepeslemezelést, kúpkikenést, széldeszkázást, SOS tetőjavítást, ereszcsatornázást vállalok. 06-70/635-5762. Kedvezmény 30% 2024.11.30-ig *1497392*
Ács-, tetőfedő, bádogos munkát vállalunk. Régi és új tető készítése, palatetők javítása, szigetelés, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre. Homlokzati szigetelést, festést vállalunk. Saját anyaggal dolgozunk. Ingyenes felmérés, 25% kedvezmény november 30-ig. +36-30/697-1114
Mire jó az orvosi masszázs? A kéz gyógyító ereje
■ Az orvosi masszázsként is emlegetett fizioterápiás módszer a mozgásszervi betegségek kezelésére, önállóan vagy gyógytorna kiegészítéseként, de a megelőzés tekintetében is fontos lehet. Eláruljuk, hogy pontosan milyen problémáknál érdemes szakembert felkeresni.
A gyógymasszázs egy mozgásszervi kezelésfajta, amit orvosi javaslatra gyógymasszőr vagy gyógytornász végezhet kiegészítő terápiaként. Ehhez figyelembe kell venni a beteg kórelőzményét, aktuális fájdalmait, esetleges diszfunkcióit, és állapotfelméréssel meghatározni a megfelelő masszázstechnikát. A gyógymasszázs
önkéntesen, a mozgásszervi egészség megőrzése szempontjából is hasznos lehet időszakosan, rendszeres vagy kontroll jelleggel. A hagyományos masszázzsal szemben itt nem a kényelmen és relaxáción, hanem a fájó területek manuális fellazításán és a fájdalmak kezelésén van a hangsúly. A gyógymasszázs alfajai a svédmasszázs, a
nyirokmasszázs és a reflexzóna masszázs. Utóbbihoz tartozik a szegment-, a kötőszöveti- és a csonthártya masszázs.
Izomfájdalmak
A helytelen testtartás, az ülőmunka, az egyoldalú, monoton munkavégzés, az aszimmetrikus sportok, a mozgásszegény életmód, a túlsúly és az ízületi betegségek mind előidézői lehetnek a test különböző részein jelentkező izomfájdalmaknak, izomfeszültségnek. Ezek legjobb ellenszere a mozgás és mozgatás, kialakul állapotoknál azonban első lépésként manuális erővel lehet érdemes fellazítani a letapadt és beállt izomzatot. Gyógymasszázzsal a mélyebb rétegek is elérhetők, oldható a test feszültsége és merevsége, amivel csökken a fájdalom, újra rugalmassá és könnyebbé válnak az izmok, a mozgás.
Ízületi
megbetegedések
A váll-, könyök-, csukló-, csípő- és térd, valamint a bokaízület fájdalmai is enyhíthetők gyógymasszázzsal, ami lazítja a kötőszöveteket és ízületeket, serkenti a vérkeringést, növeli a mozgástartományt.
A fokozott véráramlás miatt több oxigén, ezáltal tápanyag jut az ízületekhez és az azt körülvevő szövetekhez, amik így ruganyosabbá, mozgékonyabbá válhatnak. A masszázzsal élénkül a nyirokáramlás is, aminek köszönhetően távozhatnak a szervezetből a felgyülemlett salakanyagok. Mindezzel elősegíthető a gyógyulási folyamat.
Gerincproblémákat gyógyíthat a masszázs
A gerincfájdalmak, gerincferdülés és gerincsérv sokak életének megkeserítői. A talp, derék, hát és nyak területein végzett gyógymasszázzsal azonban számos előnyt élvezhetünk. A panaszok és a merevség enyhítésével javulhat a tartás, enyhülhet a mindennapos fejfájás, a gerinc kezelése ráadásul az egész test egyensúlyát helyrehozhatja. Ez segíthet a stresszcsökkentésben, a jobb és pihentetőbb alvásban, az általános közérzet javításában.
Műtétek és hegek
A kisebb-nagyobb beavatkozások utáni rehabilitáció fontos része a gyógymasszázs, amivel a sérült szövetek
regenerálását is elősegíthetjük. Vágott seb esetén a heg és az azt körülölelő terület kezelése is fontos, ezzel megelőzhetjük a hegszövet letapadását, ami szintén korlátozhatja a mozgást, és további fájdalmakat, feszülést időzhet elő. A teljes mozgástartomány visszaszerzésében, az izmok és kötőszövetek gyógyulásában nagy szerepe van a manuális kezelésnek.
A bénulásos neurológiai betegségekre is jó a masszázs
A beteg állapotát figyelembe véve, kezelődoktorral együttműködve, személyre szabottan gyógymasszázzsal is kiegészíthető az orvosi terápia, ami a fizikai tünetek enyhítésében és a beteg életminőségén is javíthat. Perifériás bénuláskor a masszázs segíthet a satnyult izom és az egészséges oldal egyensúlyának visszaállításában. A bénult végtagokban, testrészeken jelentkező izomgörcs és merevség is visszaszorítható az izmok lazításával, a vérkeringés serkentésével, amivel növelhető a szövetek oxigén- és tápanyag ellátása, és beindítható a sejtek regenerálódása. Diéta és Fitnesz
Ácsmunka, komplett tetőkészítés, tetőjavítás, bádogosmunka, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázás-javítás, kúpkikenés. Kedvezmény 30% 2024.11.30-ig. 06-30/550-0768
EGYÉB
Utcai és szobai elektromos rokkantkocsi szép állapotban eladó, házhoz szállítom. Tel.: 06-70/500-3023
TŰZIFA ELADÓ!
1x1x1 m-ben sorba rakva bükk, tölgy, akác 23.000 Ft/m3 Hívjon bizalommal! Rövid időn belül ingyenesen házhoz szállítunk. Tel: 06-30/135-9613
TŰZIFA ELADÓ!
konyhakészen, kalodában, vagy ömlesztve. Ár: 23.000 Ft/m3 &06-30/12-62-999
EUTR: AA 5917945
Tűzifa eladó
közvetlenül a termelőtől!
Vastag, minőségi tűzifa 20.000 ft/m3. Tölgy, bükk.
Ugyanitt akciós akácfa is kapható!
Akár kisebb mennyiséget is kiszállítunk! 06-70/327-46-29
TÛZIFA KIÁRUSÍTÁS!
Tavalyi vágású száraz akác, tölgy, bükk, gyertyán. Szorosan sorba rakva, mérete: 1m x1m x 1m. Helyszínen ellenőrizhető minőség és mennyiség. Mennyiségtől függően ingyenes házhoz szállítás.
EUTR: AB4526963
AB4290028
EUTR: AB4174748
24.000 Ft/m3
Telefon: 06-70/166-0436
TŰZIFA kapható
tekézve, hasítva, méterben, illetve kalodában. Mennyiség, minőség GARANTÁLT! Gyors kiszállítás, 1-2 napon belül. &06-30/111-78-39
TŰZIFA ELADÓ
közvetlenül a termelőtől!
(vastag fa és gallyfa) Akác, tölgy, cser, bükk 28.500 Ft/m3
0-24 óráig hívhat, HÉTVÉGÉN IS! 06-30/431-39-67
(2024. december 19-ig)
TÁRSKERESÉS
Vénusz Társközvetítő Iroda. 37 éve sikeresen működő, hagyományos, nem online társközvetítő. Érd.: 06-70/314-3897 *1492123*
VEGYES
Tollfelvásárlás! Régi dunnákat, párnákat, tollpaplanokat felvásárolok. Hívásra házhoz megyek,hívjon bizalommal. Tel.: 06-30/383-2447
*1496882*
héten
újságunkat!
2+1 KETTŐT FIZET, HÁRMAT KAP! Adja fel lakossági apróhirdetését kétszer és a harmadikat ajándékba adjuk!
A részletekről érdeklődjön: Tiszaújváros és környéke Szuperinfó ò 3580 Tiszaújváros, Szent István út 1/A.
Tel.: 49/540-044, tiszaujvaros@szuperinfo.hu
ò Kiss Béla média menedzser
Tel.: 06-30/471-9012, bela.kiss@szuperinfo.hu
Tiszaújváros és környéke
Megjelenik: 30 településen
(Tiszaújváros, Polgár, Mezőcsát, Tiszacsege városokban és vonzáskörzetükben) minden pénteken. Kiadó:
Szuperinfó Magyarország Média Kiadói
Korlátolt Felelősségű Társaság
Felelős vezető: Dr. Kovács Julianna
B.-A.-Z. vármegyei vezető, főszerkesztő: Honfi Gábor
B.-A.-Z. vármegyei irodavezető: Müllerné Kovács Katalin
Irodavezető: Molnár Andrásné
Tördelés: Budai Éva
Szerkesztőség, hirdetésfelvétel: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 1/a. Tel.: 49/540-044
E-mail: tiszaujvaros@szuperinfo.hu
Internet: www.szuperinfo.hu
Sokszorosító szerv: Mediaworks Hungary Zrt., Budapest, Campona utca 1.
Felelős vezető: Horváth Gábor nyomdaigazgató
Terjeszti: MediaLOG-DMHM Zrt. (hétfő–szerda)
Eng. szám: 163/0388/7/2010
Megrendelési szám: 2024/46.
A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja.
n HOROSZKÓP 47. HÉT
Kos - Túl régóta halogatja egyes problémáinak a megoldását. Nem söpörheti tovább a szőnyeg alá lelki problémáit, mert már így is az egészsége látja kárát. Ne akarja, hogy a kellemetlen tünetek felerősödjenek és még rosszabb állapotba kerüljön.
Minél inkább homokba dugja a fejét, annál jobban árt magának és ráadásul kapcsolatainak is. Ideje szembenéznie a valósággal. Lassú, de pozitív változás várható a karrierjében.
Bika - Bölcsen tenné, ha a héten újragondolná egyes kapcsolatait, mert nem mindenki érdemli meg a bizalmát. Vannak, akik csak kihasználják vagy legalábbis nem őszinte barátai. Nem érdemes az ilyen emberekhez megszokásból ragaszkodnia. Továbbá a jövővel kapcsolatos terveit sem ártana felülvizsgálnia, mert lehet bennük egy aprócska bökkenő, amit még idejében orvosolhatna. Ha nem zárkózik el, új barátságok szövődhetnek a munkahelyén.
Ikrek - A következő napokban többször is váratlan, kellemes meglepetés érheti. Érezhetően kedvezően alakulnak maga körül a dolgok, de azért ne bízza el magát! Mindig járjon félig nyitott szemmel, így elkerülheti, hogy a nagy elbizakodottságban kellemetlenség érje. Továbbá manapság Ön lesz a társaságok középpontja, sütkérezhet a szeretetben és elismerésben. Egyes Ikrek életében feltűnhet a régi szerelmük, illetve a volt kedvesük.
Rák - A napokban szinte mindenkivel összetűzésbe kerül. Csapás érheti az önérzetét, de mielőtt teljesen a szívére venné, gondolja át, hogy vajon mennyi igazság tartalma lehet. Sokat tanulhat ezekből a vitákból és lényeges dolgokra ébredhet rá. Ugyanakkor megoldódik egy régóta húzódó problémájuk, lehetőséget kapnak arra, hogy tiszta lappal kezdjenek. Konfliktusok, nehézségek adódhatnak a munkahelyén. Egyesek az Ön helyére pályáznak.
Kiss Béla
Keretes és apróhirdetését az ország bármely Szuperinfójába feladhatja!
TISZAÚJVÁROS
Tel.: 06-30/471-9012
e-mail: bela.kiss@szuperinfo.hu
MUNKAERŐHIÁNYA VAN?
Hirdessen célzottan a Szuperinfó országos laphálózatában!
Tudta Ön, hogy a Szuperinfón keresztül az ország 56 másik Szuperinfó lapjába is feladhatja hirdetését?
ÁLLÁSHIRDETÉS
a Szuperinfó országos hálózatán keresztül az ország bármely pontjára!
Keresse kollégánkat a +36-30/471-9012 telefonszámon!
(2024. november 18-tól
Oroszlán - Nem várt fordulatokkal, nehézségekkel kell számolnia. Próbálja megőrizni a nyugalmát és addig semmilyen döntést se hozzon, amíg nem nyugszik meg. Meglehet, hogy valaminek, valakinek búcsút kell intenie, de legalábbis áldozatot kell hoznia a megoldás érdekében. Ha valaki megbántja, bosszú helyett inkább mutassa meg, hogyan viselkedik egy érett és bölcs ember. Munkahelyén nem kap meg valamit, amire nagyon számított.
Szűz - Nyugodt, akadályok és problémák nélküli hét elé néz. Elsőre még unalmasnak is találná, hogy szinte semmi sem történik Önnel, de aztán lehetősége adódik arra, hogy szórakozzon, új hobbiba vágja a fejszéjét, és megvalósítsa ötleteit. Használja ki, hogy van ideje magával törődni és ne keressen magának plusz kötelezettségeket vagy hogy megoldja mások gondjait. Azok, a párok, akik ingatlant vásárolnának, szerencsével járnak a héten.
Mérleg - Beindul magában a fészekrakó ösztön, legalábbis ellenállhatatlan vágyat érez aziránt, hogy felújítsa, kicsinosítsa otthonát. Akár egyedül, akár a családdal együtt csinálja, mindenképpen szórakoztató programnak fogja találni, már csak azért is, mert lelki feltöltődéshez is alkalmas tevékenység. Mindemellett minden kapcsolatához is felettébb lelkesen áll és szeretné őket megerősíteni. Egyes Mérlegek készen állnak a családalapításra.
Skorpió - Egész héten azt tapasztalhatja, hogy jó időben, jó helyen van. Ez sok szerencsés helyzetet jelent, ha nem teketóriázik és él a lehetőségeivel. Mindemellett megszállja a nyugalom, senki és semmi sem tudja felizgatni. Úgy érzi, harmóniába került önmagával és a környezetével is. A héten a munkahelyén megpróbálják kikezdeni az idegeit, egyes kollégái is szurkálódhatnak, áskálódhatnak, de szerencsére Önt ez nem hatja meg.
Nyilas - Hirtelen elege lesz abból, hogy meg akar felelni másoknak, hogy állan- dóan szerepeket játszott. Úgy dönt, hogy kitör belőlük, őszinte lesz másokkal és maximálisan önmagát fogja adni. Ne lepődjön meg azon, hogy ezt rosszul kezeli majd környezete, amely teljesen másféle viselkedéshez van szokva, vagyis adódhatnak ebből kellemetlenségek. Azok, akik munkahelyet szeretnének váltani, sikeresen meg is tehetik a napokban.
Bak - Figyeljen oda jobban az egészségére. Mostanában hajlamos elhanyagolni magát. Újabban előszeretettel foglalkozik mások egészségével, gondjaival, mintsem a sajátjaival. Minél jobban mellőzi fizikai és lelki gondjait egyaránt, annál biztosabb, hogy a következő napokban vissza fognak köszönni és hirtelen megzuhanhat egészségi állapota. Rengeteget dolgozik és mostanában szinte egyszer sem mondott nemet a plusz munkára.
Vízöntő - A napokban békét köthet vagy rendezheti kapcsolatait azokkal, akikkel korábban összeveszett. Ráébred arra, hogy valamivel kapcsolatban hamis illúziókat kergetett. Csalódottnak érezi magát, de gondoljon arra, hogy így legalább megkíméli magát a további fájdalomtól. Sokkal érettebb a gondolkodása az elmúlt hónapokhoz képest. Azok, akik üzlettel foglalkoznak, olyan üzletet ütnek nyélbe, amivel nagyobb összeghez juthatnak.
Halak - Hajlamos lehet összetűzésbe keveredni a környezetével, mert újabban mindenkiben az ellenséget látja. Mindenáron kész megvédelmezni magát és az igazát. Csakhogy olyanokkal szemben is durva, goromba lehet, akik nem is ártottak Önnek. Érthető, ha megunta, hogy egyesek átlépnek maga felett vagy kiszúrtak Önnel, de nem az a megoldás, hogy magából is zsarnok lesz. Fény derül egy titokra a kedvesével kapcsolatban.