__MAIN_TEXT__
feature-image

Page 1

A CS

DÁ A I K   NE I L N K O

S!

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÉS KÖRZETE

2020. április 24.


Elkülönített 133 ágyat az új-koronavírusos betegek számára a félegyházi kórház

Folyamatosan fertőtlenítik a közterületeket Petőfiszálláson

Finanszírozott ágyainak 60 százalékát, összesen 133 ágyat szabadított fel dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének felszólítására a félegyházi városi kórház

– tudta meg a Félegyházi Közlöny munkatársa dr. Körtvélyessy András főigazgató-helyettestől. Ezt a kardiológiai rehabilitáció, a mozgásszervi rehabilitáció I. és a krónikus belgyógyászat C osztályának teljes lezárásával teljesítette az intézmény. Szükség esetén itt kaphatnak elhelyezést az új koronavírusos betegek. – A T-alakú épületrészt teljesen elkülönítettük a főépülettől, ahol kijelöltük a sárga és vörös zónákat. Felkészültünk arra, hogy a 136 ágyon fogadni tudjuk a nem kritikus állapotban lévő új koronavírusos betegeket. Szükség esetén a lélegeztetőgépen történő ellátásban is részt tud venni az intézmény. A kiépített oxigén, vákuum és sűrített levegő rendszer adott, a lélegeztetőgépek elosztása pedig a kecskeméti és kalocsai kórházakkal, illetve a katonai parancsnokkal közösen történik. Amennyiben szükségessé válik, intézményünk az előírt mértéken túlmenően, a fizikoterápiás és gyógytorna részlegen is betegeket elhelyezni. Minderre természetesen csak abban az esetben kerül sor, ha a járvány a tömeges fázisba érne, és a kecskeméti, valamint kiskunhalasi kórházak kapacitása megtelik – vázolta Körtvélyessy András. A főigazgató-helyettes arról is beszámolt, hogy a kórházparancsnok a napokban megtekintette az intézményt, és a járványügyi felkészülésüket minden tekintetben megfelelőnek találta. Azokat a betegeket, akik korábban a most elkülönített osztályokon feküdtek, a főépület második és harmadik szintjére helyezték át. Körtvélyessy András hangsúlyozta: a krónikus belgyógyászati ellátást továbbra is intézményi keretek között kapják meg mindazok, akiknek ez otthonukban valamilyen okból nem megoldható. A szakrendelők – mint arról korábban is beszámolt a lap – elsősorban telefonos konzultációval állnak a betegek rendelkezésére, továbbra is működik a sürgősségi sebészeti fogadóhely és a traumatológiai ambulancia, de szünetelteti tevékenységét az egynapos sebészet. A korábbi 1200-1500 fős betegszám most 100120 betegre szűkült, akik többségében a laborba, illetve a traumatológiai szakrendelésre érkeznek. Az intézmény vezetője ezúton is köszönetét fejezi ki a lakosságnak a toleráns és fegyelmezett magatartásért. Fotó: Fantoly Márton - Félegyházi Közlöny

A Petőfiszállási Községi Önkormányzat rendszeresen végzi a közterületek fertőtlenítését.

Gépi fertőtlenítéssel lepermetezik a közintézmények és a buszmegállók környékét, az alapellátók (boltok, gyógyszertár, posta, piac) előtti tereket, járdákat, korlátokat. A Polgármesteri Hivatal, az Önkormányzati Konyha és a Szociális Központ környékét kiemelten kezelik, hiszen az idősek ellátása innen történik, ezeken a helyszíneken különösen fontos a szigorú higiéniai szabályok folyamatos betartása. Emellett kézzel fertőtlenítik rendszeresen az intézmények épületét, helységeit, különös tekintettel a fogantyúkra, kilincsekre. Ezen intézkedések a megelőzést segítik. Forrás: petofiszallas.hu

Fertőtlenítőszerekre van szüksége a kutyamenhelynek

Állateledelből szerencsére rendelkezik tartalékkal a Félegyházi Menhely, de tisztítószereket szívesen fogadnak

- nyilatkozta a Radio Smile riporterének a Fidó Bácsi Alapítvány munkatársa, Baranyi-Réczica Tímea. A megváltozott helyzet ellenére a kutyák ellátása az állatotthonban zavartalan. Azonban a nyitva tartásban változás történt: csak előre egyeztetett időpontban tudnak látogatókat fogadni, mind az örökbefogadás, mind pedig az adományozás szempontjából. Ez azt jelenti, hogy a menhellyel fel kell venni a kapcsolatot és például egy örökbefogadás esetén az adott, kiszemelt állattal lehet találkozni, azonban a jelenlegi helyzetben a telephelyen nézelődni, több kutyát is közvetlenül szemügyre venni nem lehet. - Nekünk és védenünk kell a dolgozóink egészségét és az előírásokat is igyekszünk maradéktalanul betartani – magyarázta Tímea, aki azt is elárulta, hogy a kutyák sétáltatása is szünetel a mostani időszakban. Az otthon lakóinak mozgásigényét a telephely kifutóiban oldják meg. Most is szívesen fogadják az adományokat Felhívjuk azok figyelmét, akik adománnyal szeretnék segíteni a menhelyen dolgozók munkáját és az ott élő állatok ellátását, gondozását hogy jelenleg fertőtlenítőszerekre óriási szüksége van az állatotthonnak. Mivel ezek beszerzése korlátozott, illetve a boltokat és webáruházakat már kifosztották az élelmes vásárlók, ezért bármilyen fertőtlenítőszert, bármilyen mennyiségben szívesen fogadnak a menhely dolgozói. Ezeket az anyagokat nem csak a jelenlegi helyzetben használják a menhelyen, hanem rendszeresen, az év minden napján. Most is várják az örökbefogadókat A Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány weboldalán, valamint a Facebook-oldalán is megtalálhatóak a gazdira váró kutyák képei. Utóbbi portálon első lépésként fel kell venni az alapítvánnyal a kapcsolatot, majd a további instrukciókat közölni fogja az oldal üzemeltetője a leendő gazdával. Tímea mindenkit arra biztat, hogy válasszon bátran magának kis kedvencet – ha eddig mindig csak napolta a dolgot – hiszen most különösen jó alkalom nyílik az összebarátkozásra. Forrás: Radio Smile

Megkezdődik a félegyházi idősellátásban dolgozók tesztelése

Csányi József polgármester a közösségi oldalon számolt be a helyi operatív törzs aktuális intézkedéseiről.

Tisztelt Félegyháziak! Minden munkatársammal gőzerővel dolgozunk, hogy megfelelő válaszokat tudjunk adni a járvány kihívásaira és Félegyháza továbbra is a lehető legbiztonságosabb módon tudja nyújtani a közszolgáltatásokat. Az elmúlt napok legfontosabb intézkedéseit és eseményeit az alábbiakban foglaltam össze az Önök részére: Szeretnénk elkerülni a budapestihez hasonló helyzetet, ezért napokon belül megkezdődik a félegyházi idősotthonokban és házi segítségnyújtásban dolgozó kollégák tesztelése. Ehhez több forrásból is gyorsteszteket vásároltunk, ezek szállítása megkezdődött. Az idősotthonainkban a járvány első napjától kezdve a legszigorúbb intézkedéseket vezettük be, a teszteléssel pedig tovább szeretnénk minimalizálni azt, hogy a vírus bejuthasson az intézményekbe. - Megkezdtük a közterületeink fertőtlenítését, hogy amikor szükséges, biztonsággal tudjanak közlekedni a legforgalmasabb utcákon. Kiemelten kezeljük a városi piacot, amelyet eddig négy alkalommal fertőtlenítettünk. - A piaci árusokat köteleztük a védőmaszk és a kesztyű használatára, az ezt megszegők a veszélyhelyzet végéig kitiltásra kerülnek a piac területéről. - A mai napig tizenötezer maszkot osztottunk szét a lakosság között. A varrás és a kiosztás folyamatos. Minden munkatársamnak és civil segítőnek köszönöm az önzetlen segítséget! Az Egészségközpontban felállított elosztóhelyről hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken 9-13 óráig a háztartásonként 2 maszkot továbbra is korhatár nélkül elvihetik. A mozgáskorlátozottak, nehezen mozgók részére továbbra is házhozszállítjuk a maszkokat. Az igényeket a szocialis@kiskunfelegyhaza.hu címre vagy a 76/562-030 és a 76/562-003-as telefonszámra várjuk. A Polgármesteri Hivatal további intézkedéseit, valamint Csányi József bejegyzésének folytatását a www.infokiskunfélegyháza.hu oldalon olvashatják.


HOUSE36 I N G AT L A N K Ö Z V E T Í T Ő I R O D A Kiskunfélegyházán, a Csanyi út közelében, aszfaltozott út mellett, 5.300 m2-es, körbekerített, 2 bejárattal rendelkező területen, három, összesen 1.060 m2 alapterületű (további beépítés is lehetséges) felépítménnyel rendelkező ipari ingatlan/iparterület/üzem ELADÓ! Érd.: 06-70/409-9549 Kiskunfélegyházán, a Petőfi lakótelepen, 2 szobás, II. emeleti lakás ELADÓ: 13,9 millió. Érd.: 06-70/409-9549 Darvas tér 2. vagy 3. társasházban eladó 2 szobás lakásokat keresek. Tel.: 0670/409-9549 Sürgősen eladó vagy problémás (végrehajtás, eszközkezelés stb.) lakása van? Cégünk KÉSZPÉNZES ajánlatát NE HAGYJA KI! Megtekintés után 24 órán belül ajánlattétel! A részletekről egyeztessünk telefonon. Tel.: 0670/409-9549 1-2 szobás házrészeket keresek Kiskunfélegyházán. Állapot mindegy. Tel.: 06-70/409-9549 Kiskunfélegyházán belvárosi, jó minőségű eladó családi házat keresek ügyfelem részére 2-3 hónapos birtokba adással. Tel.: 06-70/409-9549

Kiskunfélegyházán, a Móravárosban, bolthoz, iskolához, óvodához közel, IV. emeleti 1+2 félszobás egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 14.900.000 Ft. Tel: 06-30/724-8560 Kiskunfélegyházán, a belváros peremén, 359 m2-es telken 55 m2-es, kétszobás lakható ház garázzsal, melléképületekkel eladó. Irányár: 14.900.000 Ft. Tel: 0630/724-8560 Eladó 1 vagy 2 szobás HÁZRÉSZEKET keresek a városban. Tel.: 06-70/409-9549 Kiskunfélegyházától 10 percre nagyon jó helyen 6 ha földterületen fekvő, teljesen felújított tanya erdős környezetben eladó. Irányár: 17.990.000 Ft. Tel.: 06-30/7248560 Kiskunfélegyháza belterületének határán, kövesúthoz közel 1,3 ha vállalkozásra alkalmas földterület ipari árammal, fúrt kúttal, érvényes építési engedéllyel (lakóház + 16 bokszos lóistálló) eladó. Irányár: 10.990.000 Ft. Tel.: 06-30/7248560 Petőfiszálláson jó adottságú tanyák különböző méretű területtel eladóak. Érdeklődni lehet a HOUSE36 Ingatlanirodában. (Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 15.) Irányár: 7,4 M Ft-tól. Tel.: 06-30/161-2393

Kiskunfélegyháza belvárosában eladó egy 1959-ben épült, 95 m2-es, háromszobás, felújítandó, de nagyon jó szerkezeti állapotú, különportás családi ház 987 m2-es, összközműves telken. Irányár: 24.800.000 Ft. Tel.: 06-30/7248560 1 szobás, II. emeleti, szigetelt, nyílászáró cserélt, téglalakás eladó. 1 millió forint árcsökkenés után, Kiskunfélegyházán a legjobb áron, csak a HOUSE36-nál! Információ: csaba.szalontai@h36.hu Irányár: 9,5 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393 Kiskunfélegyháza tanyavilágában állattartásra és növénytermesztésre való ingatlanok kedvező áron, rendezett tulajdonviszonyokkal kaphatóak a HOUSE36 Ingatlaniroda kínálatában. Információ: csaba.szalontai@h36.hu Irányár: 5-10 M Ft között. Tel.: 0630/161-2393 Kiskunfélegyháza belvárosában felújított, 2 szobás, cserélt nyílászárós, új elektromos rendszerrel, frissen festett belső házrész eladó. Az udvarban csak 1 szomszéd él. Csak a HOUSE36 Ingatlaniroda kínálatában. Információ: csaba.szalontai@h36.hu Irányár: 8,9 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393 Kiskunfélegyházán, a Kossuthvárosban 2 szobás házrész csak 1 szomszéddal, hihetetlen jó áron, sürgősen, készpénzes vevő részére eladó. Csak most 7,5 M Ft helyett 6,5 M Ft-ért lehet az Öné! Információ: csaba.szalontai@h36.hu Ár: 6,5 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393 Jászszentlászlón tágas családi ház 10 M Ft alatt eladó. Csak a HOUSE36 Ingatlaniroda kínálatában. Bővebb információ: csaba.szalontai@h36.hu Ár: megegyezés szerint. Tel.: 06-30/1612393 Lakitelek térségében kis családi házat vagy nyaralót keresek. Ár: megegyezés szerint. Tel.: 06-30/161-2393

Bugacon 2 szintes, 2 család részére alkalmas családi ház központi fűtéssel, cserélt nyílászárókkal, garázzsal, rendezett tulajdoni viszonnyal eladó a HOUSE36-nál. Csökkent áron, azonnal költözhető állapotban. Információ: csaba.szalontai@h36.hu Irányár: 15,99 M Ft-tól. Tel.: 06-30/161-2393

L A K O S S Á G I I N G AT L A N Kőrösi út 7. szám alatt épülő garázsudvar utolsó garázsa még leköthető! Bővebb infó és érdeklődés: https://ingatlan.com/30322982 Két dűlőúttal határos, házszámos TANYA, nagyon jó helyen eladó. Tel.: 06-20/2587382 Kisgyermekes család ELADÓ HÁZAT keres Kiskunfélegyházán. Minimum 3 szobás, gázfűtéses, jó állapotú kertes házat keresünk. Hívjon: 06-70/374-0477 vagy 06-70/586-0923-as telefonszámon.

Kiskunfélegyházán Czuczor utcában 472 m2-es, 3 szobás belső HÁZRÉSZ + garázs +melléképület eladó. Érd.: 0630/412-3699 Félegyházától 5 km-re, 110 m2-es, 3 szobás, összkomfortos TANYA 2.877 m2 területen tavacskával, teraszoskemencés melléképülettel magában vagy a körülötte lévő 6,4301 ha földterülettel együtt eladó. Tel.: 06-70/330-9419 74 éves férfi falusi házát életjáradékkal eladná. Tel.: 06-70/433-3810 Kiskunfélegyháza Bikahegyben TELEK eladó. Érd.: 06-20/240-0735 (15 óra után) Kiskunfélegyházán, Bankfalu városrészben, frekventált helyen, rendezett környezetben Sólyom utcai 160 m2 alapterületű, 2 szintes CSALÁDI HÁZ pincével, garázzsal eladó. Ugyanitt: KUKORICA és VETŐBURGONYA eladó. Tel.: 06-70/638-0304, 06-70/638-0104, 76/468-537


80 m2-es CSALÁDI HÁZ eladó Gátér, Dózsa Gy. u. 30. szám alatt. Irányár: 3.350.000 Ft. Érdeklődni a helyszínen. Városközpontban, Könyök u. 11. szám alatt, különportás HÁZ lebontásra 632 m2-es építési telekkel eladó. Tel.: 0670/456-6654 Kiskunfélegyházától Kecskemét irányában mindössze 6 km-re (4 perc autóútra), közvetlenül az E5 gyorsforgalmi út mellett az Aranyhegyi Csárdánál ELADÓ 7.725 m2 alapterületű, bekeríthető felépítményes ingatlan - volt benzinkút -, fejlesztési terület 10 % beépíthetőséggel, meglévő felépítményekkel! A terület kiválóan alkalmas akár 7-8 év alatt megtérülő 50500 kW naperőmű létesítésre (a termelt elektromos áram a telken található nagyfesz. oszlopon keresztül azonnal felcsatlakoztatható az országos hálózatba, ráadásul megtérülést követően még további 20-30 évig még működhet), autómosó létesítésére, vállalkozás telephelyének, de akár autókereskedésnek is! Az ingatlan egy jelentős részén térbeton található, közművesített, hitel- és lízingképes, pályázatképes és természetesen számlaképes is! Bővebb infó és érdeklődni: 30/ 826-5465 és www.ingatlan.com/22804826 GÁTÉRON eladó 400 nöl teleken, 130 m2-es téglaépítésű, 1984-ben épült CSALÁDI HÁZ. 2 fürdőszoba, 3 szoba, gáz és vegyes tüzelésű kazánnal. Irányár: 15,9 millió Ft. Érd.: 06-70/647-4646 (hétköznap 16-20 óráig, hétvégén 9-20 óráig) Kiskunfélegyháza belvárosában, a Móra F. u. 18. szám alatt 1.085 m2-es telken fekvő, felújításra szoruló, régi építésű CSALÁDI HÁZ eladó. Ár: 15,9 M Ft. Tel.: 06-20/362-0258 Bugacon CSALÁDI HÁZAT és TANYÁT keresek! Tel.: 06-30/182-5195

Belterületi 1.600 m2-es TELEK 2 rendbeli lakással eladó. Tel.: 06-30/7523375 Eladó a városközponthoz 5 percre, csendes utcában lévő UTCAI HÁZRÉSZ. Két külön bejáratú lakrészből áll. Az egyik 76 m2-es: 2 szoba, konyha, fürdőszoba, előtér, kamra és 35 m2-es 1 szoba, fürdőszoba, előtér és kamra. Központi fűtéses, teljesen felújított, szigetelt ház + egy dupla garázs. Tel.: 06-70/293-6407 TANYA eladó 7.002 m2-es földterülettel Petőfiszálláson a Mária dűlőhöz közel. 2 szoba, konyha, fürdőszoba, melléképületekkel. Vezetékes víz bekötési lehetőség, ipari áram van. Tel.: 0620/332-1779 Kiskunfélegyháza, Ficsór József utcai különportás CSALÁDI HÁZ eladó. A ház 100 m2-es + 40 m2-es melléképület. Az épület belül felújítandó, de szerkezetileg kitűnő állapotú. Összközművesített az ingatlan. Érdeklődni: 06-30/414-8433 Német partnereim részére keresek családi házat, tanyát, nyaralót. Tel.: 0630/282-9225 Heves megyében KÁLON a MÁTRA alján Gyöngyös és Eger között ELADÓ eltolt szintes, 4 szobás, 2 fürdőszobás CSALÁDI HÁZ áron alul. Megközelíthető vasúton, M3 autópálya, 3-as főút. Érd.: 06-70/335-5645 (10-20 óráig) Kiskunfélegyházán különportás CSALÁDI HÁZ frekventált helyen eladó, ami kialakítható üzlethelyiségnek és bemutatóteremnek is. Tel.: 06-70/9674665

Kiskunfélegyháza, Arany János u. 1. sz. alatt 1020 m2-es ÉPÍTÉSI TELEK egyben vagy ketté osztva is eladó. Óvoda, iskola, bölcsőde és minden más szolgáltatás 100-200 m-en belül. A telken építhető (három szint + tetőtér) társasház (9 db 80 m2-es CSOK lakás + 9 garázs) is, melyhez tervek állnak rendelkezésre. Tulajdonostól eladó. Érd.: 06-30/702-5047 Eladó Bankfaluban 4 lakásos társasházban 95 m2-es, 2 szintes lakás garázzsal. Érdeklődni: 06-30/337-2725 Kiskunfélegyháza, XI. kerületben szoba, konyhás TANYA, a betonúttól 100 m-re eladó. Villany, fúrt kút van, gáz a dűlőben, gázcsonk a tanya mellett. A terület új ház építésére is alkalmas. Tel.: 06-30/643-6696 Csongrádon padlásteres szép állapotú családi ház eladó. Bölcsőde, óvoda, iskola, orvosi rendelő közel. 2 szobás házat, vagy I. emeletig erkélyes lakást beszámítok értékegyeztetéssel. Érd.: 06-30/471-4310 (délután 16 óra után) Kiskunmajsa központjába CSALÁDI HÁZ 6,75 M Ft irányáron eladó. Tel.: 0630/182-5195 Felújításra szoruló TANYA Jakabszálláson vízzel, ipari árammal kisebb-nagyobb földterülettel eladó vagy bérbe adó. Valamint építési teleknek, ipari területnek való FÖLDTERÜLET eladó Kiskunfélegyháza térségében autópálya lejáróhoz közel. Tel.: 06-30/638-5142 Petőfiszálláshoz közeli falusi programos TANYA földdel eladó. Tel.: 06-30/1825195

Bugacon összkomfortos CSALÁDI HÁZ eladó a központhoz közel. Az ingatlan 3 szobás, teljesen felújított, lakó melléképülettel, nagy kerttel. Tel.: 0630/533-8401 Kiskunfélegyházán a Kossuthvárosban a Dayka u. 43. szám alatti 4 lakásos sorházban egy 2 szobás, különportás, 64 m2-es, téglaépítésű HÁZ, kis udvarral, melléképülettel és garázzsal eladó. Tel.: 0630/396-5129 Eladó egy kétgenerációs, különportás CSALÁDI HÁZ a Lidl közelében, csendes utcában. A 720 m2-es telken 2 garázs és melléképületek találhatók. Tel.: 06-20/2077577 GARÁZST vásárolnék a Petőfi lakótelepen 1-es és 2-es is szóba jöhet. Tel.: 0620/936-4899 TANYA eladó a XI. kerületben. Főépület + melléképület + gazdasági ólak, 1 db 25 m-es 8,5-ös fólia, kb. 6.000 m2 szántó. Víz, villany, gáz bekötve. Érd.: 06-70/9462113 Kiskunfélegyháza, Halasi út 24. szám alatti, 1.600 m2 –es INGATLAN forgalmas helyen, autópályához közel eladó. Tel: 0630-943-7380 Bugacon 1400 m2-es TELEK romos házzal eladó! Igény szerint ketté osztható. Érd.: 06-70/330-0318 Jászszentlászlón központban levő CSALÁDI HÁZ eladó. Tel.: 06-30/182-5195

L AKÁS I. emeleti, erkélyes, igényesen felújított, 36 m2-es lakás eladó a Hunyadi utcában. Tel.: 06-30/561-2728

Eladó Móra téri, teljes körűen felújított, loggiás, 56 m2-es, parkra néző, IV. emeleti lakás tárolóval. Ikea konyha és Ikea beépített bútor, klíma. Érdeklődni este 18 óra után 06-70/336-9789-es telefonszámon. Ingatlanosok ne hívjanak! Móravárosban III. emeleti WIMPI lakás eladó a Szegfű utcában. Igény esetén, megegyezés szerint bútorzattal is. Tel.: 06-20/967-0803 Eladó cseréptetős WIMPI-ben III. emeleti, igényesen felújított lakás Kiskunfélegyházán a Holló L. utcában. 54 m2-es, 1+2 félszobás, erkélyes, redőnyös, új AEG tűzhely, indukciós lap +páraelszívó. Tel.:06-30/978-5286 Petőfi lakótelepen IV. emeleti, 2 szobás, erkélyes, 63 m2-es lakás eladó. Érd.: 0630/239-1459 Városközpontban, a Kazinczy utcában eladó 86 m2-es, IV. emeleti, gázkonvektoros, loggiás lakás. Irányár: 23 M Ft. Tel.: 06-30/791-1069, 30/2499359 Eladó Kiskunfélegyházán a Petőfi lakótelepen egy 35 m2-es, 1 szobás, kis rezsijű részben felújított (új nyílászárók: ajtó, ablakok, fürdőszoba) szigetelt, földszinti lakás. Ár: 13.700.000 Ft. Csak komoly érdeklődők hívjanak. Érd.: 0670/946-4091-es a lakás előzetes időpont egyeztetés után tekinthető meg. Petőfi lakótelepen eladó egy X. emeleti, jól karbantartott, 2 szobás lakás. A nagyobbik szoba klimatizált. A házban felújított jól működő lift üzemel. Irányár: 13,8 millió Ft. Tel.: 06-20/535-0639


E GY É B K E R E S É S Vásárolok: porcelánokat, szobrokat, ezüstöt, régiségeket, festményeket. 0670/228-2994 Dunnát, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek. Érd.: 06-30/467-4542

ALBÉRLET TANYA albérletbe kiadó 1-2 személynek földterülettel, gazdasági épülettel is vagy anélkül. Eladó is. Irányár: megegyezés szerint. Tel.: 76/465-087 Belvárosi, minőségi kialakítású apartmant ajánlunk igényes párok részére - titkos, diszkrét randihely! Érdeklődésre részletes írásos tájékoztatót küldünk! titkosrandilak@gmail.com 2 szobás albérleti lakások városközpontban kiadók. Tel.: 0630/953-0286 1 szobás összkomfortos, bútorozott lakás, kis kerttel kiadó. Ár: 50.000 Ft/hó, 1 havi kaució szükséges. Tel.: 0670/607-9702 Móravárosban felújított, földszinti, kis rezsijű MINIGARZON hosszú távra kiadó. Két havi kaució szükséges. Tel.: 0630/963-2814

ÜZLET Belvárosban, Molnár Béla 2. szám alatt 45 m2-es üzlethelyiség kiadó! Bővebb infó és érdeklődés: https://ingatlan.com/28255139 Kossuth utcán és Bajcsy utcán forgalmas helyeken üzlethelyiségek BÉRBEADÓAK! Klíma és vizesblokk, berendezés. Igény esetén tevékenység folytatásával is. Érdeklődni: 06-20/9448789 Kisebb-nagyobb RAKTÁRAK és MŰHELY bérelhető 100-700-1.500 m2 felületekkel. Érdeklődni: 06-20/9448789 26 m2-es ÜZLETHELYISÉG kiadó a Piac bejáratával szemben a Rendőrség utcájában. Tel.: 06-20/978-2386 Szerelőműhely aknával, igény szerint daruval bérbeadó. 220 m2 felülettel, külön villanyórával. Érdeklődni: 0620/944-8789

IPARI CSARNOK, RAKTÁR, GYÁRTÓ CSARNOK daruval ellátva kiadó. Tel.: 0620/953-5666

EGÉSZSÉG Kitűnő állapotú JÁRÓKERET, TOLÓKOCSI, KÖNYÖKMANKÓ, ROLLÁTOR, szoba WC, elektromos MOPED ELADÓ vagy KÖLCSÖNÖZHETŐ. Tel.: 06-70/338-0506 KIADÓ Móravárosban zárt udvarban GARÁZS kiadó. Érdeklődni: 06-30/943-1426 GARÁZS kiadó az Attila u. - Horváth Z. u. közepén lévő garázssoron. Tel.: 0620/530-8976

G É P- J Á R M Ű TARGONCÁK nagy választékban eladóak illetve bérelhetőek, dízel, gázos és elektromos üzeműek, 1-4 T teherbírásúak. Lízinglehetőség 20% önerőtől! Targonca gumiabroncsok, targonca akkumulátorok, emelő villák nagy választékban, raktárról. Bővebb információ: www.targoncacom.hu, 0670/221-3652; 06-20/233-0174 FIAT SCUDO 1,9 dízel (nagyobb dobozos) 2005. évjáratú másfél év műszakival, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 850.000 Ft. Tel.: 06-30/985-5467 KÉSZPÉNZÉRT bármilyen utánfutóját, lakókocsiját, autóját, büfékocsiját megvásárolom. Tel.: 06-30/421-8575, 70/424-7820 SIMONYI AUTÓBONTÓ (Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 34. – Vásártérrel szemben). Tel.: 76/713-226, 06-30/943-5102 Új UTÁNFUTÓK eladók részletfizetéssel, használt futó beszámítással. Tel.: 0670/424-7820 19 éves, sárga színű FORD FOCUS eladó. Tel.: 06-70/368-2073

I M P R E S S Z U M Kiskunfélegyháza város és körzete Szuperinfó

Megjelenik Kiskunfélegyházán és a környező településeken minden pénteken 20.500 példányban. Lapzárta: kedd 16 óra Felelős kiadó: Bozsó István Szerkesztőség: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos u. 2. Nyitvatartás: H-P: 8-17 óráig Telefon/fax: 76/430-455, 76/560-375 Mobil elérhetőség: 06-30/429-7812 Internet: http://www.szuperinfo.hu E-mail: kkfhaza@szuperinfo.hu A megjelent hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállal.

V E GY E S Belvárosi, minőségi kialakítású apartmant ajánlunk igényes párok részére - titkos, diszkrét randihely! Érdeklődésre részletes írásos tájékoztatót küldünk! titkosrandilak@gmail.com Eladó 200 kg-ig mérő, tolósúlyos VASMÁZSA, AGGREGÁTOR (220 V-os), cefrés MŰANYAG KÁDAK, nagy tekercs MADÁRHÁLÓ, 4 db alu BAROMFI ETETŐ, 4 db BAROMFI ITATÓ, ÁSÓ, KAPA, VILLA, 6 m-es, horganyzott CSŐ, 5 tekercs 1 évet használt SZÖVÖTT DRÓT, 3 db ruszki SZIVATTYÚ, 1 db szennyvíz szivattyú, réz PERMETEZŐ és CSERÉPTÁLAK. Tel.: 06-20/985-4862 HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA: centrifuga, mosógép, porszívó, kávéfőző, vasaló, hajszárító, takarítógép, mikrohullámú sütő, varrógép stb. Redőny, reluxa alkatrészek! Automata mosógépek garanciával eladók. Kkfháza, Bajcsy-Zs. u. 27. Tel.: 06-30/903-7689

Kerti kiülők rönkfából, csomoros nyárból eladók készletről, azonnal vihetők. Szállításban segítek. Részletfizetés megoldható. 70/424-7820. Szeletelt TÉGLA, belső szelet: 2.600 Ft/m2. Kiszállítás megoldható (BugacAlsómonostor). Tel.: 06-70/453-9869 Kisebb és nagyobb LAKATOS MUNKÁK. Nap és eső ellen TERASZTETŐ építése Lindabból. Könnyű szerkezetű mellékhelyiségek, kisebb házak szendvics panelből, tároló műhelyek, házikók Lindabból BARÁTI ÁRON. „Ha rossz a zárja, lóg a kapuja, akkor azt „LakaTóni” megoldja!” Hívjon bátran! Tel.: 06-30/441-6738

Orvosi textíliából készült, többször is mosható, sterilizálható ARCMASZK kapható a A NIPOR Fodrászcikk és Műköröm Szaküzletben (Kiskunfélegyháza, Szent J. tér 5.). HAGYATÉKBÓL eladó 2 db 3 ajtós szekrény, fotelek, dohányzóasztal, szentkép, konyhabútor, szőnyegek, 2 db olajfestmény, 6-8 részes evőeszköz készlet, Hollóházi 6 személyes kávés készlet, háztartási edények, olajos hordók és kannák, mázsa súlyokkal. Tel.: 06-70/967-4665

Jó állapotú négykerekű EL-GO eladó. Tel.: 06-30/709-0155 Eladók: VETERÁN AUTÓK, Mercedes 123, Volkswagen T3, Citroen XM, Volvo 244-es, bontott Citroen XM, Toyota Yaris Verso 1,4 D és egyhengeres Hanomag motor, 20 m3 liszt- vagy takarmánytároló TARTÁLYOK és ITALTÖLTŐGÉP (komplett). Tel.: 06-30/409-2101 ÚJ SZOLGÁLTATÁS (már 3 éve). KISKUNFÉLEGYHÁZÁN FELESLEGESSÉ VÁLT DOLGAIT INGYEN ELSZÁLLÍTJUK. Eladná, kiürítené házát, hobbiját, nyaralóját, garázsát, üzletét stb. de nem tudja megoldani? Mi padlástól a pincéig díjmentesen elszállítjuk. Lantos László 06-70/321-6868 (Kiskunfélegyháza)

Hungaropán fa és műanyag ABLAKOK, ERKÉLYAJTÓK, BELTÉRI AJTÓK (üveges, teli), TV-ASZTAL, gázos GRILLEZŐ, FUTÓBICIKLI, 2 ütemű, KÖRFŰRÉSZ és 2 db KANAPÉ jelképes áron eladó. Tel.: 06-70/491-6777, 70/387-2463 Új, csomagolássérült álló PORSZÍVÓK 10.000 Ft/db, VÍZFORRALÓ 2.500 Ft/db, KENYÉRPIRÍTÓ 2.000 Ft/db garanciával. Tel.: 06-70/378-0165 Eladó RENDEZVÉNYSÁTOR (19x6 m-es) teljes felszereléssel. Kérésre képet tudok küldeni. Irányár: 1.500.000 Ft. Érd.: 0630/239-8912 TŰZIFA eladó (nyár, fenyő és akác korlátozott mennyiségben): 14.000 Ft/m3 házhoz szállítva (fűrészelt szél). EUTR: AA3193275 Tel.: 06-70/4539869 Eladó jó állapotú motorhibás HIDROFOR, 2”-os, 550 W-os, nagyteljesítményű KERINGETŐ SZIVATTYÚ, valamint építési teleknek és ipari területnek való FÖLDTERÜLET Kiskunfélegyháza környékén. Tel.: 0630/638-5142

ELADÓ! KONYHABÚTOR mosogatóval, csapteleppel, külön kukás szekrénnyel, egy Vesta GÁZTŰZHELY (három égős) összesen 30.000 Ft. Tel.: 06-70/9332094

MEZŐGAZDASÁG Vetésre alkalmas ZAB valamint TRITIKÁLÉ és KUKORICA eladó. Tel.: 0630/401-5098 13 ha mezőgazdasági FÖLDTERÜLET XIII. kerületben (Galambos) eladó. Tel.: 06-70/319-7283 TRITIKÁLÉ eladó Fülöpjakabon. Tel.: 0670/360-5121 FÓLIAVÁZAK (50x12 méret 5/4-es csőből és 40x12 méret colos csőből) eladók. Tel.: 06-20/382-7629

ZELLERPALÁNTA eladó, kisebb nagyobb tételben is. Tel.: 06-20/494-8691 Eladó a Bugaci útban 1 ha FÖLDTERÜLET a volt Kókai műhellyel szemben. Tel.: 06-70/322-1287 PALÁNTÁK (paprika, paradicsom, uborka stb.) valamint HÍZOTT KACSÁK, kukoricára átállított CSIRKÉK (fehérek) eladók májusi vágással rendelhetők. Tel.: 06-20/585-9300 Tápkockás karalábé-, karfiol-, kelkáposzta-, fejes káposzta-, brokkoli-, saláta.- Brávia tv-, paprikaféle-, paradicsom PALÁNTÁK eladók. 0630/625-2593 Fedett körbálás, kisbálás GYEPSZÉNA eladó. Házhoz szállítás megoldható. 0630/354-0869

Á L L AT Eladó egy darab 1 éves kos BIRKA (szelíd, egészséges, gyönyörű) frissen nyírva, körmölve. Ára fix 40.000 Ft. Továbbá eladó három januári születésű BÁRÁNY (1 gyűrűzött kos, 2 jerke) kb. 24-27 kg/db. Ára fix: 1.100 Ft/kg. Érd.: 06-30/943-8706 BÁRÁNYOK (15-25 kg között) eladó valamint 4 hónapos KAUKÁZUSILABRADOR keverék kiskutya elvihető. Tel.: 06-20/433-1580 Eladó igényes vevőknek 2 db vörös MANGALICA HÍZÓ. Kb. 240 kg/db. Az ár fix: 700 Ft/kg. Garantáltan táp- és szójamentes takarmányon tartott, gyönyörű sertések. Tel.: 06-30/9438706 Kiskunfélegyházán fajta tiszta, fekete, TÖRPETACSKÓK oltva és féregtelenítve eladók. Érdeklődni: 0630/825-8586 MÉHCSALÁDOK eladók. Tel.: 0630/398-5191 KUVASZ és NÉMET JUHÁSZ kiskutyák eladók. Tel.: 06-30/621-0728 7 hónapos magyartarka BIKA BORJÚ eladó kb. 400 kg-os. Tel.: 06-30/3901475, 06-30/307-7364 Fehér, vörös hús és kettőshasznú CSIRKE, TOJÓJÉRCE, TOJÓTYÚK eladó. Kérésre felpucoljuk. Tel.: 06-30/5419757 TÁRSKERESŐ 38 éves, szőke hölgy barátot keres. Tel.: 06-30/362-0637 165/65 45 éves férfi megismerkedne korban hozzá illő hölggyel, komoly kapcsolat reményében. Tel.: 06-70/5486931 Fiatal, csinos, csongrádi lány társát keresi. Tel.: 06-30/595-1130 36 éves, szép szőke hölgy barátot keres. Tel.: 06-20/295-9206 Fiatalember csinos, fiatal lányt vagy hölgyet keres tartós kapcsolatra. Tel.: 06-70/884-1259 M U N K A A L K A LO M Petőfiszállási KERTÉSZETBE női-férfi munkaerőt keresünk alkalmi vagy állandó foglalkoztatottsággal. Tel.: 06-20/9711209 (Szécsi kertészet) KERTÉSZETBE (uborkás) állandó munkára dolgozót keresek. Tel.: 0620/931-2933 (Mészáros kertészet) Kiskunfélegyházi gyorsétterem keres SZAKÁCSOT vagy végzettséggel nem rendelkező, de gyakorlattal rendelkező munkatársat és KONYHAI KISEGÍTŐT. Tel.: 06-70/658-9618 (Heaven Diner) KERTÉSZETBE munkaerőt felveszek. Tel.: 06-70/262-8310 (Tóth kertészet) Szakmai tapasztalattal rendelkező CSOPORTVEZETŐT valamint LAKATOS, HEGESZTŐ, SZERELŐ munkatársat és helyszíni szerelésekre SZERELÉSVEZETŐT keresünk. Érd.: 0630/144-2556 (Molnár Nelli)


KERTÉSZETBE férfi munkaerőt keresek. Napi fizetés, munkába járás megoldható. Tel.: 06-20/210-2300 (Sinkó) TELEPVEZETŐT keresünk azonnali kezdéssel. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az aviform@aviform.hu email címen lehet. (AVIFORM BKI)

PORTASZOLGÁLATRA munkavállalók jelentkezését várjuk. Számítógép használat/tudás fontos feltétel. Jelentkezni: 06-30/798-9287 (Hungary Meat Kft.)

KERTÉSZETI munkára dolgozókat keresek. Érd.: 06-20/389-3283 (Tegzes kertészet)

Nemzetközi TEHERGÉPKOCSI VEZETŐT keresek 18 t-ás szóló tehergépkocsira, német fuvarokra. Tel.: 06-30/945-9557 (Makány Mihály ev) Önálló munkavégzésre képes LAKATOS szakembert felveszek, lehet nyugdíjas is. Tel.: 06-70/533-5699 (Pinczel) SZAMÓCASZEDÉSRE női munkaerőt keresek. Tel.: 06-70/453-5825 (Hegyi kertészet) Változatos (nem mezőgazdasági!) munkára keresünk dohányzásmentes csapatunkba fiatal, kiskunfélegyházi férfi munkatársat. Érd.: csak személyesen. Időpont egyeztetés: 0630/943-4012 (Gyürky L.) GÉPÉSZ végzettségű – akár kezdő, szorgalmas - kollégát keresünk aszeptikus GÉPSOR KEZELŐ munkakörre. Feldolgozási szezonban két műszakos munkarend mellett, magas kereseti lehetőséget kínálunk. Szakmai önéletrajzot kérünk a marillen@marillen.hu címre. Megbeszélési időpont egyeztetése a 0630/655-2398 telefonon. (Marillen Kft.) Szántóföldi növénytermesztéshez érvényes okmányokkal rendelkező TRAKTOROS munkatársat keresünk félegyházi területekre, modern gépparkkal. Zöld könyv megléte előny. Munkába járás biztosított. Érd.: 0630/836-1124 (Kiskun Farm Kft.) Magas művelésű SZAMÓCÁS és MÁLNÁS KERTÉSZETBE, állandó, egész éves foglalkoztatásra munkaerőt keresünk, kiemelt bérezéssel. Tel.: 0620/428-7143 (Vasvári kertészet) Kiskunfélegyházán, Kossuth u. 16. szám alatt lévő Férfi Fodrászüzlet keres 1 fő MUNKATÁRSAT vállalkozásban. Telefon: 06-30/307-7364 Mérlegképes könyvelő végzettséggel, több év leinformálható, deviza könyvelésben jártas, gyakorlattal rendelkező FŐKÖNYVELŐT keresünk. Önéletrajzokat, jelentkezéseket a monika@rollsped.hu e-mail címre kérünk. (Rollsped Kft.) KERTÉSZETI munkára gyakorlott munkaerőt keresünk. Tel.: 06-70/3682073 vagy 17 óra után 06-70/361-4370 (Hegyi kertészet) ÉLELMISZER RAKTÁROS másodállást VÁLLALNA (fullos targoncavezetői engedéllyel). Tel.: 06-70/283-3178 (13 óra után) Magas művelésű SZAMÓCÁBA és MÁLNÁBA munkaerőt keresek. Tel.: 0630/337-7355 (Szűcs kertészet) Bugaci úti KERTÉSZETBE megbízható női munkaerőt keresek heti 2-3 napra vagy akár állandó egész évi munkára. Tel.: 0670/279-2176 (Csányi) esti órákban Rendezett, paprikával foglalkozó KERTÉSZETBE ügyes kezű női munkaerőt keresek. Jelentkezni: 06-30/293-6776 Balogh Zsigmondnál


S Z O L G Á LTAT Á S FŰKASZÁLÁS, parlagfű irtás motoros fűkaszával. AUTÓ és EGYÉB SZÁLLÍTÁS 2 t-ig. TŰZIFA VÁGÁS szalagfűrésszel. Tel.: 06-20/986-2300 KÖNYVELÉS, ADÓTANÁCSADÁS, BÉRSZÁMFEJTÉS teljes körű adatszolgáltatással, társaságok, egyéni vállalkozások, családi gazdaságok részére. Cégalapítás, egyéni vállalkozói engedély kiváltásának ügyintézése, adószámos őstermelők, magánszemélyek adóbevallásainak elkészítése. Tel.: 76/468-544, 0620/529-2230 Megbízható személy vállal ZÖLDFELÜLET FENNTARTÁST, SZEMÉTSZÁLLÍTÁST, LOMTALANÍTÁST, KERTGONDOZÁST, HAGYATÉK LOMTALANÍTÁSÁT. Tel.: 06-20/3347312 KŐMŰVES MUNKÁT vállalok! Térkövezés, régi épületek teljeskörű felújítása, új épületek, garázsok stb. fa és fémtetővel, kerítések, térbetonozást stb. számlaképesen. Tel.: 06-20/237-2840

FŰKASZÁLÁST, FA KIVÁGÁST, fa összevágást, erdő gyérítést, bokrok, cserjék kivágását vállalom, rövid határidővel. Tel.: 06-30/813-5963 ÓZONOS PENÉSZMENTESÍTÉS, SZAGSEMLEGESÍTÉS, FERTŐTLENÍTÉS (babaváró) vegyszermentesen, SZELLŐZÉSTECHNIKA. Díjtalan hívás DIGI-ről. www.peneszeltavolitas.hu Tel.: 06-50/114-2645 (digi mobil), 0630/294-6022 CSŐSZERELŐ vállal vízés fűtésszerelést, konvektorok cseréjét, javítást, fürdőszobák teljes és részleges felújítását, csőtörési hibák javítását, új fürdőszobák készítését, szennyvíz bekötést. Vegyes tüzelésű kazánok cseréje és újak beépítése, átfolyós gázvízmelegítők vízkőtelenítése! Tel.: 0630/295-9601

LUX SZÁRAZ TISZTÍTÁS! Kirby habos tisztítás: kárpit – szőnyeg – atkátalanítás – GOMBÁTLANÍTÁS – pollen szűrés. Akció nyugdíjasoknak és kismamáknak! Lakás: Kkfháza, Szendrey u. 42. Tel.: 06-20/391-7703, 30/3200631 KÖLTÖZTETÉS, ÁRUFUVAROZÁS helyben az ország és EU egész területén ponyvás teherautóval, igény esetén rakodókkal. Tel.: 06-70/511-1200 –Tóth József– TÁVIRÁNYÍTÓ PÓTLÁS, kapunyitómotor javítás, kamera, riasztó szerelés. Tel.: 06-30/525-7611 FOGSOROK JAVÍTÁSÁT Kiskunfélegyházán vállalom. Tel.: 0670/453-5350

GÁZKAZÁNOK karbantartása, javítása és beüzemelése. Baxi, Buderus, Ferroli, Saunier Duval, Hajdú, Biasi, Fondital készülékek szervizelése. Gázhálózatok és készülékek időszakos műszaki biztonsági felülvizsgálata. Tel.: 0670/622-2755 Veszélyes FÁK KIVÁGÁSÁT, korona igazítást és erdő gyérítést vállalok. Tel.: 06-20/622-2492 FÜRDŐKÁD-FELÚJÍTÁS igényesen, kívánt színben, garanciával. Telefon: 0630/998-2485 ASZTALOS SZOLGÁLTATÁS: *ajtóbeállítás, zárcsere *beépített szerkény, konyhabútor összeszerelése *munkalap, mosogató csere *lapraszerelt bútor összeépítése *parkettaszegő, ajtótok szegők felszerelése *billegő székek javítása * szúnyogháló csere *apró javítások. Tel.: 06-20/338-3915

HIDEGBURKOLÓ munkák teljes körű kivitelezése, pontos, precíz munkavégzéssel. Keressenek bizalommal! Tel.: 06-20/248-9132 Veszélyes fák kivágását vállaljuk alpin technikával. Tel.: 06-70/553-6432

EMLÉKEZÜNK

Makány Imréné szül.: Szalinka Éva halálának 12. évfordulóján.

- Szerető családja -

VÍZ-GÁZ-FŰTÉSSZERELÉS, új fürdőszobák készítése, régiek felújítása, készülékek javítása, szennyvízcsartorna bekötés, kazánok cseréje, padlófűtés kialakítása. Számlával garanciával. Tel.: 06-70/364-0324 Vállalunk mindenféle magasban végzendő, nehezen megközelíthető munkát (festés, szigetelés, tisztítás, javítás, galambriasztás) ALPINTECHNIKA SEGÍTSÉGÉVEL. Keressen bizalommal Telefon: 0670/612-1796 e-mail: alpintechnika@build-air.hu KÚTFÚRÁS. Tel.: 06-30/554-5544 SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓ-TAPÉTÁZÓ mester vállal szobafestést, mázolást, tapétázást, gipszkartonozást. Gyors, precíz, számlaképes munka. Hívjon a 0620/363-1800-as telefonszámon bizalommal. Árajánlat ingyenes. Uitt.: Haleszban 4.029 m2-es, bekerített ÉPÍTÉSI TELEK eladó. SÍRKŐ TAKARÍTÁST és FELÚJÍTÁST vállalok. Tel.: 06-70/337-4966

ÉPÍTÉSI TÖRMELÉK ELSZÁLLÍTÁSÁT, BONTÁST, LOMTALANÍTÁST, ZÖLDHULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSÁT vállalom. Tel.: 06-30/916-3059 Ács, bádogos munkát, tetőjavítását, cserép átrakást, lécezést, verébdeszka cserét, javítást vállalunk. Csatorna, oromszegély szerelést, párkányok fedését, lemezfedést garanciával, megfizethető áron, díjmentes kiszállással. Fa kivágás alpin technikával. Tel.: 06-70/648-4337

„Szomorú az út, mely sírodhoz vezet. Megpihent a drága apai szíved. Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel Őt nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni.”

SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁSLAMINÁLTPADLÓ LERAKÁSLAPRASZERELT BÚTOR ÖSSZESZERELÉS (akár bútormozgatással). Ne várjon nyárig! Most még tavalyi áron. Gyorsan, Precízen, Pontosan! Hívjon bátran bármikor: 06-30/906-7430 FŰNYÍRÁST vállalok. Tel.: 06-30/5898677

SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁS-TAPÉTÁZÁS kedvező áron. Tel.: 06-70/512-3970 FŰNYÍRÁST, LÁNCFŰRÉSZELÉST, FLEXELÉST, HOBBIMUNKÁT vállalok. Tel.: 06-30/589-5677 LAKÁSFELÚJÍTÁS, tetőfedés, bádogozás, ereszcsatorna, kőműves, festési munkák. Alapanyag beszerzéstől a kivitelezésig! Zomborcsevics Gergő Tel.: 06-20/469-1929

Ólak, színek TAKARÍTÁSÁT vállalom. Tel.: 06-70/341-6519 Kisebb és nagyobb LAKATOS MUNKÁK. Nap és eső ellen TERASZTETŐ építése Lindabból. Könnyű szerkezetű mellékhelyiségek, kisebb házak szendvics panelből, tároló műhelyek, házikók Lindabból BARÁTI ÁRON. „Ha rossz a zárja, lóg a kapuja, akkor azt „LakaTóni” megoldja!” Hívjon bátran! Tel.: 06-30/441-6738 Mindennemű RUHÁZAT JAVÍTÁSÁT, MÉRETRE ALAKÍTÁSÁT, HÚZÓZÁRAK CSERÉJÉT vállalom. Tel.: 06-70/6711759

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Ács, tetőfedő, bádogos! Mindenféle bádogos munkát és tetőjavítást, kúpozást, széldeszkázás, Lindab lemezelést, trapéz lemezelést, ereszcsatorna javítását, pucolását, cseréjét vállaljuk. Tel.: 06-20/548-0471; 0670/354-1893 Tisztelt Megrendelő! Idén is állunk rendelkezésükre: Ker tépítés, ker tkarbantar tás, gépi-kézi földmunka, lakásfelújítás, hőszigetelés, kerítés építés, és minden kőműves és ker ti munkával. Elérhetőség: web: www.szepker tlaki.hu

NYÍLÁSZÁRÓK UTÓLAGOS SZIGETELÉSE, passzítása, beállítása, zárcseréje, hőszivárgás mérése. Redőnyök, rovarhálók, árnyékolók, szalagfüggöny, harmonikaajtók készítése, javítása. www.peneszeltavolitasa.hu Tel.: 0630/294-6022, 06-50/114-2644 (díjtalan hívás DIGI-ről).

OK TATÁS ONLINE ANGOL ÓRÁK magántanárral. Tel.: 06-30/8135962 „Virágerdő sűrűjében pihen egy szív csendesen. Rég nem dobban családjáért, messze vitted Istenem! Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, akik szívből szeretnek, nem felednek Téged.”

EMLÉKEZÜNK

EMLÉKEZÜNK

Molnár József halálának 7. évfordulóján.

- Szerető felesége és az egész család -

Hegedűs Kálmánné szül.: Seres Rozália

Csordás Józsefné

- Gyászoló család -

- Szerető férje, lánya, fia, veje, menye és unokái -

77 éves korában 2020. április 9-én elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz.

szül.: Zsigó Terézia Magdolna halálának 4. évfordulóján


12

2020. รกprilis 24.

Profile for szuperinfo

Kiskunfelegyhaza 2020.04.24.  

Kiskunfelegyhaza 2020.04.24.