














































































A jelentkezéshez szükséges egy fényképes önéletrajz elküldése az info@szedik.hu email címre. Jelentkezés és bővebb információ: 94/501-040
Amit kínálunk: bérezés a Kjt. alapján, Eü. pótlék, SZEDIK pótlék, cafeteria, támogatott étkezés, útiköltség térítés.
Adatkezelési Tájékoztató: www.szedik.hu/szedik/adatvedelem
A cégek harmada tervez létszámbővítést, míg negyedük a leépítést sem zárja ki – áll a Manpower felmérésében. A válaszokból a gazdasági növekedés visszatérése körvonalazódik.
Varga Péter, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a cégek számottevő része már a piacainak újbóli élénkülésével kalkulál, igaz, szektoronként igen eltérő mértékben. Kedvező változás az előző negyedévhez képest, hogy az autóiparban tevékenykedő vállalatok együttesen immár több munkaerőt terveznek felvenni, mint elbocsátani, és továbbra is pozitív a várakozás az alapanyag- és feldolgozóiparban tevékenykedő munkáltatók körében is.
Magyarországon csökken a munkanélküliség, miközben a régió többi országában nő – erősítették meg a múlt pénteken közzétett adatok. Bőven az átlag feletti lehet a létszámnövekedés az egészségügy és élettudományok (NFM: plusz 27 százalék) a pénzügy és ingatlan (plusz 23 százalék), a fogyasztói javak és szolgáltatások, az alapanyag- és feldolgozóipar, illetve az információtechnológia területein. Átlag körüli lehet a növekedés a logisztika és autóipar vállalatainál. Jelentős létszámcsökkenésre
lehet ugyanakkor számítani az energia és közmű (mínusz 37 százalék), valamint a kommunikációs szolgáltatások (mínusz 34 százalék) szegmensekben.
Cégméret alapján a mikrovállalkozások a legpesszimistábbak, ugyanakkor a középvállalkozások (50–250 fő közötti cégek) és az ezer fő alatti létszámú nagyvállalatok messze az átlag felett terveznek munkaerőfelvételt (plusz 20 százalék körül).
Az előző negyedévhez képest nemzetközi téren változatlanok a kilátások a munkaerőpiaci mozgásokat illetően. A mutatószám jelenleg igen magas, 25 százalékon áll. Visszaesést a vizsgált 41 ország egyikében sem várnak, stagnálás is jó eséllyel csak egyetlen országban, Argentínában fordul elő. Európában kicsivel az átlag alatti a várakozás, az öreg kontinensen a legszélesebb körben az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Norvégiában, Svájcban, valamint Írországban terveznek kiemelkedő munkaerő-bővülést. Forrás: Vg.hu
A magyar cégvezetők egyre kevésbé tartanak a mesterséges intelligenciától, sokkal inkább lehetőségként tekintenek rá – áll a Comline felmérésében.
A Comline több mint 100 menedzsert kérdezett meg a mesterséges intelligenciához fűződő viszonyáról. Kiderült, egyre kevésbé gondolják, hogy az AI használata veszélyeztetné a humán munkaerőt. Emellett a tapasztalatok is kedvezőek: ahol bevezették, 50 százalékkal nőtt a munkavégzés hatékonysága, és a költségek is csaknem harmadával csökkentek. A válaszadók harmada szerint az AI inkább pozitív hatással lesz a humán munkaerőre, és csupán 4 százalék gondolja úgy, hogy káros hatásai lehetnek. A felmérés adatai szerint az AI üzleti felhasználásának elsőd-
leges területe: a marketing, az értékesítés és a HR, azaz a toborzás automatizálása is napirenden van. A kutatás eredményei szerint a cégek számára a legnagyobb akadályt az AI alkalmazásában a szakértelem hiánya jelenti, a megkérdezettek több mint fele jelezte, hogy további képzésekre lenne szüksége az AI hatékonyabb üzleti felhasználásához. A kutatás rámutat, hogy az AI már most is komoly versenyelőnyt biztosít: a válaszadók 52 százaléka szerint kulcsfontosságú tényező a piacon. Forrás: MW
Az E dil kami n Int ernational Kft . a megnö vekedett megrendel és ek miatt , csapatának b ő vít és ér e, a z alá bbi mu nkak ör ök re k er es m un ka vállalókat :
(2 műszak: 5,50-13,50; 13,50-21,50)
• OPERÁTOR
SZERELDEI RÉSZLEGRE
(1 műszak: 5,50-13,50)
(2 műszak: 5,50-13,50; 13,50-21,50)
Amit kínálunk:
• versenyképes alapbér • havi nettó 18.800 Ft jelenléti prémium
• utazási költségtérítés (bérlet 100%, átalány 30 Ft/km)
• több műszak esetében 20%-os délutános műszakpótlék a műszak kezdetétől
• eredményességi prémium (minőségi és hatékonysági)
• szakmai mozgóbér
• iskolakezdési támogatás nettó 30.000 Ft/gyermek
• 13. havi juttatás
Jelentkezés és további információk: E-mail: szemelyugy@hu.edilkamin.com Telefon: 95/520-880, 9600 Sárvár, Selyemgyár u. 6.
Érdeklődni: 0630/957-4070
Ha túl sok mindennel terheled az emésztésed, azt a májad bosszulja meg. A kellemetlen teltségérzés, a puffadás, a tompa fájdalom mind-mind azt jelzi, hogy valami nem stimmel az emésztésedben. Pedig elég néhány apró rutin, és a májad meghálálja a gondoskodást.
1. Egészséges, májbarát étrend követése
A táplálkozás alapvető szerepet játszik a máj védelmében. A z alábbi étrendi szokások segítenek csökkenteni a máj terhelését és elősegítik a regenerációját:
• Zöldségek és gyümölcsök fogyasztása: A brokkoli, spe-
nót, cékla és citrusfélék különösen hasznosak a máj számára, mert antioxidánsokat és rostokat tartalmaznak.
• Egészséges zsírok bevitele:
Az avokádó, diófélék és olívaolaj segítenek csökkenteni a gyulladásokat.
• Fehérjében gazdag ételek: A halak, hüvelyesek és sovány
húsok támogatják a májsejtek regenerálódását.
• Cukor és finomított szénhidrátok kerülése: A túlzott cukorfogyasztás zsírmájat okozhat.
• Alkohol minimalizálása:
Az alkohol lebontása nagy terhet ró a májra, ezért érdemes csökkenteni vagy teljesen elhagyni.
2. Hidratálás és a megfelelő folyadékbevitel
A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel segít a méreganyagok eltávolításában és a máj egészséges működésében. Érdemes napi 2-3 liter vizet fogyasztani, mert:
• Segíti a méregtelenítést és a máj tisztulását.
• Megelőzi a zsírfelhalmozódást a májban.
• Javítja az anyagcserét és az emésztést.
• Kerüld a cukros üdítőket és az energiaitalokat, mert ezek extra terhelést jelentenek a májnak. A zöld tea és a citromos víz kiváló választás lehet, mert támogatják a máj méregtelenítő folyamatait.
3. Rendszeres testmozgás
A mozgás nemcsak az általános egészségnek, hanem a májnak is jót tesz, mert:
reket és méreganyagokat. Ha túl sok mesterséges anyag kerül a szervezetbe, az túlterhelheti és károsíthatja a májat.
• Csak akkor szedj gyógyszert, ha valóban szükséges! Az antibiotikumokat, fájdalomcsillapítókat és gyulladáscsökkentőket mindig orvosi felügyelet mellett alkalmazd.
• Kerüld a méreganyagokat a háztartásban! Használj természetes tisztítószereket és bioélelmiszereket, hogy csökkentsd a szervezetedbe kerülő vegyszerek mennyiségét.
• Csökkenti a zsírmáj kialakulásának esélyét. Segíti a szervezet méregtelenítését az izzadáson és a keringés serkentésén keresztül.
• Javítja az inzulinérzékenységet, amely csökkenti a máj zsírraktározását.
• Hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású edzést (pl. séta, biciklizés, úszás) érdemes beiktatni, illetve heti 2-3 alkalommal erősítő edzéseket is végezni.
4. Kerüld a felesleges gyógyszereket és vegyszereket
A máj lebontja a szervezetbe kerülő gyógyszereket, vegysze-
5. Figyelj a stressz csökkentésére és a megfelelő alvásra
A krónikus stressz és az alváshiány negatívan hat a máj működésére, mert növeli a gyulladásokat és csökkenti a szervezet méregtelenítő képességét.
• Aludj napi 7-9 órát! A megfelelő pihenés segíti a máj regenerálódását.
•Csökkentsd a stresszt relaxációs technikákkal! Jóga, meditáció vagy légzőgyakorlatok segítenek a kortizol szintjének csökkentésében, amely hozzájárulhat a zsírmáj kialakulásához.
Forrás: Life.hu
A z alvás nemcsak pihentető, de ráncosító is lehet – ha rosszul csinálod. Jöhet a "luxus" ránctalanítás! Mutatjuk, miért fontos a póz, a párna és a rutin, ha fiatalos bőrre vágysz.
Van egy dolog, amit minden bőrápolási influencer suttog a retinolmámor közepette, de valahogy sosem kerül be a TikTok-szűrt reggeli rutinvideókba: az alvás. Igen, az a nyolc órás szundi, amit vagy megadsz magadnak, vagy nem – és amitől szó szerint az arcodra van írva, hogyan bántál magaddal előző éjjel. Ránctalan reggelek? Igen, lehetséges!
ki – viszont számolhatnak vele, hogy hosszú távon az egyik oldaluk gyorsabban öregszik, mint a másik. Szó szerint fél arcra öregedünk. A hason alvók pedig a vérkeringés és a légzés szempontjából is hátrányban vannak – egy kutatás szerint még az élettartamot is befolyásolhatja a rossz pozíció!
Mindannyian szeret nénk kellemetlensé gek nélkül élvezni a jó időt, visszér okoz ta fájdalmak és eszté tikai problémák nélkül. Tudta, hogy a nyári hőségben nem csak a korábban eml tett kellemetlen ségekkel kell számolnia? A nagy melegben ugyanis a fájdalmak és az elneheze dett végtag érzés rosszabbodhat.
A Cannaderm Venosil spray egy hűsítő ké szítmény, amely azonnal felfris síti a nehéz
és fáradt lábakat bármely napszakban. A kenderolaj hidratálja és regenerálja a bőrt. Az árnika- és a fekete nadálytőkivonatai a rutinnal együtt jótékony hatást gyakorolnak a duzzadt alsó végtagokra. Egyedi spray formájának köszönhetően bármikor és bárhol, kényelmesen, kézzel való érintkezés nélkül alkalmazhatjuk. Mondjon búcsút panaszainak és élvezze felszabadultan a nyarat.
üzletközpont I.emelet Tel.: 94/333-200
facebook.com/domusbiobolt
Ráncosan ébredsz?
A bőrápolási rutin ma már a mindennapok része. Reggel arctisztító, tonik, szérum, hidratáló, fényvédő. Este dupla lemosás, sav, peptidek, retinol. És ez még csak az alapcsomag. Aztán jön a reggeli meglepi: mégis ott egy újabb kis vonal a szem mellett. Hol rontottad el? Talán ott, amikor oldalra fordulva belealudtál a párnába, mint egy éhes cica a tejbe.
A Health magazin is figyelmeztet: a bőröd szó szerint formálódik alvás közben. Az oldal- vagy hason fekvés ugyanis nyomást gyakorol az arc egy adott részére, ami hosszú távon az úgynevezett „alvási ráncokat” eredményezi. Ezek nem azonosak a nevetőráncokkal – nem a boldogságtól vannak, hanem a gravitációtól és a gyűrődéstől.
Oldalt, hason, háttal –Mit mond a bőrgyógyászat?
A bőrgyógyászok egyre inkább hangsúlyozzák az alvási pozíció fontosságát.
A háton alvás a legideálisabb, mert ilyenkor a bőr szabadon lélegzik, nem érintkezik hoszszasan a párnával, és a gravitáció is végre egyszer velünk van, nem ellenünk.
Az oldalt alvók – akik jellemzően az emberiség 70%-át teszik
Bőrápolás és alvás, ez a valódi szépségápolás A legjobb szérum is mit sem ér, ha az éjszaka során 8 órán keresztül nyomod bele a bőrödbe a gyűrött huzatot. Az anti-aging nemcsak a polcon kezdődik, hanem az ágyban is fontos. És itt most nem a forró hálószobai kalandokra gondolunk, hanem arra, hogyan és mivel alszol.
Egyes elemzések szerint, a selyem vagy szatén párnahuzat nemcsak luxus, hanem praktikum is. Kevesebb súrlódást okoz, nem gyűri a bőrt, sőt, a hajad sem lesz úgy reggel, mint egy kontrollálatlan oroszlánsörény. A bőr megköszöni – kevesebb pirosság, irritáció, és hoszszú távon kevesebb ránc.
Forrás: Life.hu
Dr Pfeifenróth Anna or vos, hagyományos kínai or vos, Szombathelyen 2011 óta végez Atlas-korrekciót . A nem or vosi jellegű, vibrációs masszázs alapú, egyszeri eljárásról kérdeztük a dok tornőt .
- A legtöbb embernél a fejtartó első nyakcsigolya, az Atlas kificamodott helyzetben van, a koponyához és gerinchez képest helytelen szöget zár be Ez számos egészségügyi probléma, egyebek mellett fejfájás, hátfájás, porckorong sérülés, idegbecsípődés, gerincferdülés, csípőés térdfájdalom, bokasüllyedés, az agyidegek beidegzési területén létrejövő tünetek okozója is lehet Dr René-C Schümperli kidolgozta azt az egyszerű, radiológiai bizonyí-
tékokon nyugvó, nem orvosi jellegű, megelőzést és terápiás beavatkozások hatékonyságát támogató öngyógyító eljárást, mely során helyére kerül az első nyaki csigolya. A vibrációs masszázzsal az izmok és az ínszalagok feszülését oldjuk, ettől javul a fej és a nyaki területek vérátáramlása A fej sokkal jobban mozog, ami elsősorban a rövid hátizmok lazulásá-
nak következménye A gerinc statikai terhelése megváltozik, a korábbi deformációk folyamatosan enyhülnek, a csigolyák a továbbiakban a helyük felé mozdulnak Minden korosztály tagjai megfordulnak a rendelésen A panaszok számosak, van, aki fejfájásra, szédülésre, más gerincfájdalomra panaszkodik. Az első nyakcsigolyát az első alkalommal teszem a helyére, amit egy-másfél hónap múlva esedékes konroll vizsgálat követ Az Atlas ezt követően a helyén marad Ezt az egyszerű prevenciós eljárást a későbbi életkorban gyakran megjelenő egészségügyi problémák elkerülése, enyhébb formában történő megjelenése érdekében érdemes a lehető legkorábbi életkorban elvégezni
Dr. Pfeifenróth Anna
1996-óta a Gazdik és Kedvenceik szolgálatában Kisállat hamvasztás és temetés
garanciával!
30 -80 kW-os fatüzelésre kifejlesztet t vízrostélyos, hamuládás, katalizátorral felszerelt kazánok megrendelhetők Nagy ajtók, könnyű kezelhetőség, kényelmes fűtés, olcsóbb meleg FŰTSÖN
A megelégedett vásárlóink visszajelzéseiből tudatjuk, hogy a Csepregi Kazán jóval hatékonyabb az előző kazánjuknál!
Kapcsolat: +36-20-336-5550 kisallattemeto web: www.kutyatemeto.hu Kérjük támogassa adója 1 %-val Egyesületünket, Adószám: 18151163-1-18
rKazánokat aktárról is tudunk kiszolgálni!
Hor vát h Antal Csepr eg, Ber c sényi u. 27. +36-70/275-72-13 • ww w.csepregikazan.hu
MÁRVÁNY-GRÁNIT-MÉSZKŐ-MŰKŐ ÉS URNÁS SÍREMLÉKEK KÉSZÍTÉSE! SÍRKŐ
Áraink tartalmazzák: - burkolólapos alapot - műkő zúzalékot - betű és motívum vésését - vázát és mécsest
Ezen kívül műkő síremlékek tisztítása.
Vásárosmiske, Kossuth u. 41.
Mobil: 06/70/221-2503
E-mail: info@szabadisirko.hu www.szabadisirko.hu
A telephelyen, a bemutatókertben kiállított síremlékek rendkívül kedvező árakon megrendelhetők rövid határidővel, egyedi kedvezményekkel! Műkő lefedések készítése (középen alátámasztással).
A hét minden napján állok rendelkezésükre!
A Vas Várme gyei Me nté süg y i Alapí tvány kéri Ö nö ket, h ogy az SZ JA 1% fe la j ánlás ával t ám o gassá k az alapí tványt !
A tá mo gat ás ös szegét egés z ségügyi é s oktatá si es zközö k bes zerzésé re, a va si me ntők tov ábbké pzésé re é s i sme ret terjesz tő anya go k megje lentetésé re fordítjuk. Adó sz á mu nk : 19246121-1-1 8 Kös zön jü k a tám o gatásu kat !
JÁRMÛ
Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +36-70/669-7777
*42192*
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
Metszés, permetezés, rotációs-kapálás, sövényvágás, fűnyírás, fűkaszálás, kertgondozást vállalok. Szombathely 06-30-342-9248
*12914*
Nyílászárók, Redőnyök, Szúnyoghálók májusban 3050%-os kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! 06-20-500-8185
*24420*
Fodrászként idősek, mozgáskorlátozottak hajvágását is vállalom, Szombathelyen házhoz megyek. 06-30-401-72-38
*13182*
REDŐNYDOKTOR! Redőnyök, szúnyoghálók, reluxák és párkányok javítása, újak készitése, garanciával. 06-20/299-22-33
*47774*
Bútor összeszerelést és lakáskarbantartást vállalok (parkettázás; zárcsere; ajtó-ablak beállítás; redőnyjavítás; wc tartály és csaptelep csere; polc/kép felrakás; stb.) Hívjon bizalommal! 06-70/600-6807
*43729*
Festés, mázolás! Vállalom régi és új ingatlanok komplett festési munkálatait Szombathely és 100 km vonzáskörzetében. A kis munka is munka! Hívjon bizalommal: +36-20/487-8198.
*49169*
TETŐFEDŐ, BÁDOGOS! Tetőfedés, cserepeslemezelés május 10-ig 30% kedvezménnyel! SOS javítások, teraszépítés, kúpcserép kikenés, széldeszkázás, ereszcsatorna, kéményjavítás. 06-30/782-0429
*49307*
Redőny, redőnyjavítás! Műanyag, alumínium redőnyök teljes körű javítása, szerelése, motorizálása és egyedi méretre gyártása. Keressenek bizalommal! Tel.: 06-30/535-1094.
*36639*
A Vas vármegyei
Szuperinfó már a postaládás terjesztés előtt olvasható honlapunkon: vas.szuperinfo.hu
Szobafestést vállalok. Tel.: 06/20/331-6081
*49308*
Dísztárgyakat, könyveket, porcelánokat, órákat, pénzeket, bútorokat, hagyatékokat vásárolnék: 06-20/415-3873.
*67013*
Kéziszerszámokat, kulcsokat, fogókat, kalapácsokat, kisgépeket, műhely-berendezéseket, kerti szerszámokat vásárolnék: 06-20/415-3873.
*67008*
Magánszemély mindennemű hagyatékot vásárol. Elérhetőség: +36-30-423-9026
*41530*
A tervezett véradások időpontja és helyszíne:
5. hétfő:
- Szombathelyi Területi Vérellátó 08:00 – 15:00
- EGIS Gyógyszergyár Zrt. 09:00 – 13:30
- Nádasd 15:00 – 17:30
6. kedd:
- Szent Piroska Katolikus Óvoda - Sárvár 13:30 – 16:30
7. szerda:
- Szombathelyi Területi Vérellátó 08:00 – 15:00
- Körmend 09:00 – 17:00
8. csütörtök:
- Szombathelyi Területi Vérellátó 08:00 – 18:00
9. péntek:
- Szombathelyi Területi Vérellátó 08:00 – 13:00 - AMES Hungaria Kft. – Szentgotthárd 13:00 – 15:30
- Magyarszecsőd 17:00 – 19:00 Életet ment, aki vért ad!
A véradáshoz fényképes igazolvány és tajkártya szükséges. Felhívjuk figyelmét, hogy a véradáson soha ne jelenjen meg éhgyomorral!
A Vas Vármegyei Szuperinfó által támogatott hirdetés!
Homlokzati szigetelést, belső festést, gipszkartonozást vállalunk.
06-20/317-7700
Kiadja:
Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt. Terjesztés: MédiaLOG-DMHM Zrt. Vas vármegyei Szuperinfó megjelenik 30.000 példányban minden héten Megjelenés napja: péntek Lapzárta: kedd 12.00 óra Ügyfélszolgálat: Szombathely, Széll K. u. 40. Telefon: +36-20/591-4293
E-mail: vasiszuperinfo@maraton.hu
A Szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére. Szerkesztőségünk a jogszabályokba ütköző, etikailag kifogásolható hirdetések közlésétől elzárkózik, a megjelent hirdetések tartalmáért és a nyomdai hibákért felelősséget nem vállal. A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be. A lap ingyenes!
35 éves felnőttképzési tapasztalattal! Kamatmentes, havi részletfiz etési lehetőség ! Képzéseinken a szak mai gyakorlatot biztosítjuk !
JELENTKEZZEN MOST SZAKMAI KÉPZÉSEINKRE!
ELINDULT MÉG CSATLAKOZHAT:
• Általános ápolási és egészségügyi asszisztens (09133008)
• Gipszkartonszerelő (részszakma)
• Hűtő-, klíma- és hőszivattyú-berendezés szerelő (07134001)
• Kézműves élelmiszerkészítő (10133007)
• Klinikai fogászati higiénikus (09115004)
• Kutyakozmetikus (108844004)
• PLC programozó (07145003)
• Sütő- és cukrászipari szakember (07214014)
• Vagyonvédelmi rendszerszerelő (10324020)
SZAKMAI KÉPZÉSEINK:
• Gyógypedagógiai asszisztens (01194001) 05.10.
• Pedagógiai asszisztens (01194002) 05.10.
• Dajka (01193003) 05.17.
• Csőhálózat-szerelő (részszakma) 05.17.
• Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő (07153012) 05.17.
• Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő (07153013) 05.17.
• Villámvédelmi felülvizsgáló (07134008) 05.17.
• Falazó kőműves (részszakma) 05.17.
• Szobafestő (részszakma) 05.17.
• Földmunkagép-kezelő (hatósági képzés) 05.17.
• Targonca-kezelő (hatósági képzés) 05.17.
• Távközlési és informatikai hálózatszerelő (06194006) 05.19.
• Manikűrös és körömdizájner (10124005) 05.20.
• Kisfeszültségű FAM kábelszerelő (07134007) 05.24.
• Kisfeszültségű mérőhelyi FAM szerelő (07134028) 05.24.
• Villamos biztonsági felülvizsgáló (hatósági képzés) 05.24.
• Aranykalászos gazda (részszakma)
• Élelmezésvezető (10135003)
• Kutya-fizioterapeuta (08415002)
• Pénztárkezelő és valutapénztáros (04124001)
TANÚSÍTVÁNYT ADÓ TOVÁBBKÉPZÉSEK:
• Svédmasszázs-frissítő masszázs 05.24.
Mobil: +36 70 63 61-609
Épületszobrászat és
sírkőkészítés
• Egyes és kettes gránit sírkő készítése
Urnasírokmár 230.000 Ft-tól
• Kriptakészítés
Bemutatókertünk nyitvatartása előzetes telefonos egyeztetés alapján a hét minden napján szombaton és vasárnap is! Szombathely, Rumi út 292. sirko-epuletszobrasz.hu