XV. évfolyam, 16. szám 2022. augusztus 13.








• Tegyük az étkezéseket fix időpontra hét végén is.
2 HÉTVÉGI NEURÓZIS
A hétvégi neurózis, vagy másik ismert nevén a vasárnapi szorongás, tulajdonkép pen a pihenési időszakok kellemetlen kísé rőjelensége. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a pihenésre alkalmas, szabadon alakítható időben a lazí tás és feltöltődés helyett, intenzív hangulatin gadozás, rosszkedvűség, letörtség, szoron gás esetleg ideiglenes depresszió lesz úrrá azokon, akik ettől a jelenségtől szenvednek. Bár ezekről statisztikai adatok is léteznek, de az ilyen jellegű problémáknál jellemző nagy fokú latencia miatt ezek minden bizonnyal csak a jéghegy csúcsát mutatják. A sok apróbb befolyásoló körülmény mellett három alapvető okra vezethető vissza ez a sokakat érintő kelle metlen állapot. Ebből kettőre nem nagyon van ráhatásunk, de az egyiket befolyásolhatjuk. Az első ok a társadalom egészére jellemző általános mentális állapot, amit objektív és szubjektív tényezők egyaránt befolyásolnak. Ez egy igen sok összetevős rendszer, aminek esetleges megváltoztatása is csak hosszabb idő alatt lehetséges. Ide tartozik például az általános életkörülményektől – jólét – kezdve a környezeti hatásokon át – fénymennyiség, élőhely szennyezettség – az egyéni munka végzés feltételéig sok minden. A második ok a hétvégék viszonylagos struk turálatlansága – a pszichológusok szerint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg a hétköznapokon mindig egy adott időbeosztás alapján telik el a napunk, addig hétvégente nincs ilyen rendszeresség az életünkben. Hét közben mindig azonos időben kelünk, dolgozunk, majd pihenünk és fekszünk le. Ez a rendszeresség jól meghatározható és napi ciklikussággal ismétlődik. Ezért aztán szervezetünk is jól alkalmazkodik hozzá. Hét végén viszont „felborul” ez a rend, jellemzően mindig máshogy telik el az az időszak és ennél fogva nem is tud a szervezetünk egy adott séma alapján felkészülni erre. A harmadik ok az otthoni családi légkörnek gyakran az ideálistól igen távol eső jellege. A hétvégi családi együttlétek gyakori kísérő jelensége a vita és veszekedés, aminek csak egy része a családtagok közötti tényleges konfliktus helyzet. Sokszor a hét közben fel gyülemlett feszültségek levezetése is ekkor történik meg. Ennek pedig a család minden tagja issza a levét. Ez a fokozott pszichés ter helés erősen lestrapálja az emberek szerve zetét. Pihenés helyett fáradtság, öröm helyett rosszkedvűség. Így jelenik meg a hétvégéktől való félelem, szorongás az ezekhez kapcsoló dó testi tünetekkel együtt.
A KSH statisztikai adatbázisa szerint Magyarországon minden tizedik ember szorong állandó vagy ideiglenes jelleggel. Érdekes módon a területi megoszlás alapján a középső országrészben élők a legkevés bé szorongók. Az északi és déli területe ken viszont közel kétszer annyi a szorongók száma, mint a középső országrészben.
• Legyen állandó ideje a fizikai és szellemi
Ahogy a bevezetőben is említettük ezek az adatok csak a jéghegy csúcsát jelentik, mivel az emberek döntő többsége csak erős tüne tek alapján fordul orvoshoz, így a többség láthatatlan marad a statisztika számára. A statisztikai adatok egy része a hétvégi megje lenéseket fedi le. Az ideiglenes hét végi szorongásnak és dep ressziónak például egyik tipikus tünete, ha valaki a nap nagy részét az ágyban tölti és nem nagyon akaródzik neki felkelni. De a csak „tengek-lengek és semmihez sincs ked vem” viselkedés is erre utalhat. A társadalmi környezetre illetve a családi környezetre nem nagyon van ráhatásunk de a hétvégék struk turálásában, szervezettebbé tételében sok mindent tehetünk. Hétvégi neurózis ellen próbáljuk a pihenést is rendszerbe foglalni! Ha valaki a hétvégi rendszertelen napirend miatt szenved ezektől a tünetektől, az néhány hét alatt megszaba dulhat ettől.
•kikapcsolódásnak.Mondjukmindig délelőtt végezzünk fizikai terheléssel járó pihenést. Ilyenkor sportol junk, kiránduljunk vagy játsszunk.
Bár célzottan a hétvégi szorongáshoz és depresszióhoz köthető pontos felmérésről nincs tudomásunk, de általános adatokat ismerhetünk.
• Az estéket pedig töltsük teljes lazulással, kötetlen családi beszélgetéssel vagy valami lyen kedvenc film nézéssel.
Ha a hétvégi letargia oka a rendszertelenség volt, akkor a fenti szabályok betartásával néhány hét alatt pozitív változást tapasztal
• Délután pedig legyen a szellemi pihenés ideje. Ilyenkor lehet olvasni, meditálni vagy kedvenc hobbinkat űzni.
Számoshatunk. esetben amúgy saját magunk is sokat tehetünk azért, hogy kedvező irány ba befolyásoljuk hangulatunkat. Néha pofon egyszerű módszerekkel is.





HETI RECEPTAJÁNLATUNK: Habos, diós, szilvás béles ELKÉSZÍTÉS: A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztához a tojásokat egy tálba ütjük, majd hozzáadjuk a sót, az olajat, joghurtot, kefírt, cukrot, vaníli ás cukrot és egy robotgéppel alaposan kihabosítjuk az egészet. Ekkor beletesszük a sütőporral elkevert lisztet is és az egészet csomómen tesre keverjük. A tepsit olajjal jól kikenjük vagy sütőpapírt terítünk bele, majd egyen letesen beleöntjük a tészta felét. A szilvát összeforgatjuk a dióval, majd a felét a tepsiben lévő tésztára sorakoztatjuk és megszórjuk fahéjjal. A maradék tésztát egyenletesen rásimítjuk, majd rátesszük a mara dék szilvát és újra megszórjuk fahéjjal. Kb 18-20 percre betoljuk a forró Közbensütőbe.elkészítjük a habot. A fehérjéket csipet sóval elkezdjük felver ni, majd kanalanként hozzáadjuk a cukrot és kemény habot verünk belőle. A habot rákenjük a forró sütemény tetejére, majd visszatoljuk a sütőbe kb 10 percre. Akkor jó, ha a hab aranybarna színű. kész süteményt a tepsiben hagyjuk kihűltni, majd szeletelve tálaljuk.
3
Jó étvágyat! HOZZÁVALÓK (32*22 cm-es tepsihez): Tésztához (a mérce a 175 g-os kefires pohár): • 4 pohár liszt • 2 pohár kristálycukor • 1 pohár étolaj • 1 pohár joghurt • 1 pohár kefir • 1 csomag sütőpor • 1 csomag vaníliás cukor • csipet só • 3 egész tojás •Tetejére:3tojás fehérje • 3 evőkanál cukor • 1 teáskanál őrölt fahéj • 1 teáskanál citromlé • 1 kg magozott szilva
A



Tavasszal, amikor megindul az élet, a mozgás, kipattannak a rügyek, sokan maguk is úgy érzik, hogy felébredtek a téli álomból. Ők erősnek, tettre késznek érzik magukat. Azok számára viszont nehéz ez az időszak, akik nehezen oldódnak fel, félnek a változástól, vagy éppen „bele ragadtak” egy életeseménybe, esetleg a múltban vagy a fantáziákban élnek. A szorongó, túlkontrollált, kényszeresség re hajlamos személyiségek nem szívelik a tavaszt; és azok sem, akiknek belső kétségeik vannak a jövőről, vagy nagyon bizonytalan a jövőképük. Nekik érdemes elgondolkodniuk: mi az, ami állandó, és mi az, ami változást igényel az életükben? Ha valakinek a tavasz a kedvenc évszaka, akkor igényli az új élményeket, szereti a változatosságot és az aktivitást. A nyár a szorongók számára nehéz A nyár leginkább a szabadság, a gond talan pihenés időszaka. Ha a nyár a kedvenc évszakod, valószínűleg szeretsz kimozdulni és aktív életmódot folytatni, nyitott, extrovertált személyiség vagy, akit az emberek jókedvűnek, szimpati kusnak és magabiztosnak találnak.
Preferenciáink – beleértve az év bizo nyos időszakaira vonatkozó érzéseinket is – összetettek, és számos, egymással kölcsönhatásban álló tényező befolyá solja őket, köztük gyerekkori élményeink, emlékeink, tudatos és tudattalan moti vációink is.
Hogyan védekezhetünk a darazsak ellen?
A darazsak kellemetlen „társ bérlői” a kerteknek, mert mindenevők lévén nemcsak az élelmiszereket dézsmálják meg, de nagy kárt okozhatnak a szőlőbogyókban és az érőfél ben levő gyümölcsökben is. Szúrásuk fájdalmas gyulladást okoz, ha pedig a szúrás érzé keny testrészt (nyelv, szem) ér, akkor orvos beavatkozását is szükségessé teszi. A kertben a darazsak ellen csak csapdák kihelyezésével tudunk eredményesen védekezni. Ezekbe – csalogatásként – cuk ros, ecetes oldatot vagy higított sört öntsünk. Ha a darazsak által leglátogatottabb helyekre, lapos edényben (lavórban) vizet helyezünk ki, ezzel mérsékeljük az érdeklődésüket a lédús sző lőbogyók és az érő gyümölcsök iránt.
TANULTAK MEG ÖNMAGUKKAL LENNI, KÖNNYEN ÁTÉLHETNEK FÉLELMET, SZORONGÁST, DEPRIMÁLT ÁLLAPOTOT A HIDEGEBB ÉVSZAK SORÁN.
Akik viszont szociális kapcsolataikban gátlásosak, nehezen „engedik el” magu kat, depresszióra vagy kényszerbeteg ségre hajlamosak, esetleg szoronganak a felnőtté válástól vagy önmaguk felvál lalásától, nem annyira kedvelik a nyári Azokhónapokat.számára sem könnyű időszak ez, akik szeretnek mindent kontroll alatt tartani, hiszen – a hideggel ellentétben – a meleget nehezebben lehet szabá lyozni. A nyár azok számára is kritikus lehet, akik érzelmileg labilisok, vagy túl könnyen kitárulkoznak kapcsolataikban. Ha gyerekként a nyári hónapokban sokat tartózkodtunk a szabadban, és kellemes emlékeink vannak a nyári szezonról, akkor valószínűbb, hogy felnőttként is szeretni fogjuk a nyarat.
A napfény hiánya az őszi és téli hónapok ban az úgynevezett szezonális érzelmi zavarhoz vezethet. Azok az emberek, akik ennek a rendellenességnek a tüneteit tapasztalják, depressziósnak érezhetik magukat, fáradtságot, megnövekedett étvágyat és az általuk általában élvezett tevékenységek iránti érdeklődés elvesz tését is tapasztalhatják. Ha valakinek a hideg, téli hideg hónapok a kedvencei, valószínűleg kissé befelé forduló alkat.
4 TE IS UTÁLOD A NYARAT? EZT ÁRULJA EL RÓLAD, MELYIK ÉVSZAK A KEDVENCED
Tavasz – van, aki nem szereti?
Vannak, akik a nyári melegben érzik igazán elemükben magukat, mások viszont alig várják, hogy egy kicsit hűvösebb legyen. Vajon miért van az, hogy egyes évszakok közelebb állnak a szívünkhöz, mint mások? És mit árul el rólunk, hogy melyik évszakhoz von zódunk? „Ha engedjük, hogy az év körforgása hasson ránk, olyan erőkre teszünk szert, amelyek segítik önmagunk mélyebb megértését. Csak ezáltal érezhetjük meg, hogy milyen finom szállal fűződünk ahhoz a világhoz, amelybe beleszület tünk” – írja Carl Gustav Jung, utalva arra, hogy a természetnek és az évszakoknak a lélekre tett hatása nem elhanyagolha tó. Mindez nem csupán a hőmérsékleti és fényviszonyokat jelenti, hanem mind azt, amit kultúránkban egy-egy hónap hoz vagy évszakhoz kötünk, beleértve saját egyéni életünk korábbi eseményeit, az egyes évszakokhoz vagy hónapokhoz köthető ünnepeket, valamint a termé szeti változásokat is. Mindezek erőteljes hatással lehetnek a hangulatunkra. Az ősz előhívhatja a feldolgo zatlan veszteségeket is Ami az őszt illeti, ilyenkor kettős érzé sek keríthetnek hatalmukba bennünket. Egyrészt a rövidülő nappalok, a hűvösö dő reggelek és a fák lombjának megszí nesedése arra emlékeztet, hogy minden mulandó; másfelől viszont a természet ilyenkor tapasztalható gazdagsága és színorgiája nagyon is az életigenlést hívja elő.
A darazsak sejtes fészkeket építenek maguknak. Ezeket a gerendákra, az ajtó- és ablakto kokra, olykor különös helyekre (ajtózár) készítik. Nyáron veszélyes dolog ezeket eltávolítani, mert a megzavart darazsak megtámadják az embert. Ezek eltávolítására hív junk Télenszakembert!viszontafészekben csak a megtermékenyített anya tar tózkodik, még pedig nyugalmi állapotban. Ilyenkor a fészket leválaszthatjuk és elégethet jük, amivel megakadályozzuk a népesség tavaszi szaporodását.
Antalfai Márta, a Katarzisz Komplex Művészetterápia megalkotója szerint az ősz azok számára kritikus, akik kötődési problémákkal küszködnek, hajlamosak a pszichoszomatikus betegségekre, vagy általában véve nem szeretnek önmaguk felé fordulni. De a függési problémák kal küzdőknek sem könnyű időszak ez, s azoknak sem, akik szoronganak a változástól, félnek az elmúlástól, vagy éppen feldolgozatlan veszteségélménye ik vannak. Pedig az ősz nagyon kedvező időszak az újrakezdésre is: az élénk, narancssárgába hajló színek és az őszi hűvösebb időjárás a változás iránti vágyat hívhatják elő. Télen hajlamosak vagyunk befelé fordulni A téli időszakhoz a fény és a sötétség egyaránt kapcsolódik, s mivel a termé szet „halott”, sokan inkább a befelé for dulást választjuk. Ez azonban nem min denkinek könnyű. Éppen ezért, akinek különösen nehéz a téli időszak, érdemes elgondolkodnia: hogyan is áll a befelé fordulással, szembe tud-e nézni érzé seivel, vagy félelemmel teszi-e meg azt. Ha valaki hajlamos túlzottan a külvilág által elvárt teljesítményre koncentrálni, vagy kifejezetten extrovertált személyi ség, valószínűleg nehezére fog esni a lecsendesülés.AKIKNEM



Virágot a virágnak! - melyik illik a párodhoz?
Ha a párod a Nyilas jegyében született: A legfontosabb, hogy ne legyen unalmas a csokor! A neki szánt virágcsokorban lehet sokféle színes virág, szalag, és egyéb díszek is. Nem kell megma radni egy fajta mellett. A Nyilas jegyében született embernek nem esik nehezére több időt áldozni a növények gondozására, úgyhogy cserepes növényt is adhatsz neki. Ha a párod a Bak jegyében született: A kifinomult elegancia híve. A nárcisz az egyik ked vence, ez minden változatban megfelel az ízlésé nek. Pár szál virág, egy fehér szalaggal átkötve – ez biztosan tetszeni fog a Bak hölgynek! Ha a párod a Vízöntő jegyében született: Nála mindennek különlegesnek kell lennie, a virág nak is. Szereti az egzotikus növényeket, mint pél dául az azáleát, de egy amarillisz is megfelel az ízlésének. Ha tehetné, naponta sétálgatna egy trópusi kertben…
Ha a párod a Rák jegyében született: A Rák jegyében született ember folytonosan ünnepli a szerelmet. Így szereti a piros rózsát, a nemes lili omot, ami a tisztaságot és a szenvedélyt jelképezi. Vigyázz, könnyen lehet, hogy a párod megsértődik, ha nem kap virágot. Ha a párod az Oroszlán jegyében született: Szeret a központban lenni, és élvezi az életet. A kreatív, ötletes, többféle virágból összeállított csok roktól felcsillan a szeme. Szereti a napraforgót és az aranysárga színű virágokat. Ha a párod a Szűz jegyében született: Igazán hűséges tud lenni. Szereti a kék színű virágokat, például a búzavirág az egyik kedvence. Szívesen veszi körül magát gyógynövényekkel is, mint amilyen a levendula. A kisebb fejű, szerényebb külsejű virágok is tetszenek neki. Ha a párod a Mérleg jegyében született: Ha virággal szeretnéd meglepni, akkor a szegfűt válaszd. Ennek a növénynek az eleganciája áll a legközelebb ehhez a jegyhez. A Mérleg jegyében született ember kedveli a diszkrét színeket. Figyelj arra, hogyha cserepes növényt adsz neki ajándék ba, akkor az könnyen ápolható legyen. Ha a párod a Skorpió jegyében született: Kifelé hűvös, de valójában nagyon szenvedélyes ember. Előnyben részesíti az olyan virágokat, mint a dália, amelyeknek igazi szépsége csak a második pillantásra válik nyilvánvalóvá. A Skorpió jegyében született ember szereti a titokzatosságot, a sötétvö rös rózsa is az egyik kedvence.
Ha a párod a Kos jegyében született: Az erőteljes, feltűnő virágokat részesíti előnyben, amilyen a piros rózsa vagy a tűzliliom. Ezek fejezik ki a legjobban a szenvedély energiáit, és a Kos-hölgy temperamentumos egyéniségét. Más feltűnő, élénk színű virágok is tetszenek neki – különösen a nár cisz, a tulipán és a gerbera. Ha a párod a Bika jegyében született: A párod szerény és kedves, ezért nem is vágyik óri ási csokrokra. A természetszerető Bika jobban örül az örökzöld cserepes növényeknek, melyek virágait minden tavasszal újra várhatja. Ha egyszer mégis vágott virágot kap, a letisztult eleganciát részesíti előnyben, ezért a tulipánok a kedvencei. Ha a párod az Ikrek jegyében született: Ő minden növényben képes felfedezni valami szé pet. A vásárolt csokrok kevésbé lelkesítik, szereti a meglepetéseket. Ha mégis vágott virágot kap, akkor szereti azokat, melyek hosszú szárral kaphatók, mint az amarillisz, rózsa.
5
A csillagjegye elárulja, melyik csokor tetszik neki!
Ha a párod a Halak jegyében született: Érzékeny és érzelmekben gazdag természet. Egy érzékeny mimóza, vagy egy ápolást igénylő orchidea tökéletes választás a számára! Vigyázat, a nagyon erősen illatozó virágokat nem kedveli!




6









Tetőfedő, bádogos, ácsmun kát, kúpkikenést, széldesz kázást, 257-894506-30-749-5485,vállalok.geteléstréplécezést,tornázást,trapézlemezelést,cserepeslemezelést,ereszcsatetőjavítást,csetetőtérihőszianyagbeszerzésselKiszállásingyenes.06-70Ács, tetőfedő, bádogos mun kát vállalunk. Palatetők fel újítása, új tetők, teraszok, garázsok építése. Ingyenes felmérés. +3670/235-6468 GÉPJÁRMŰ Cross- és Enduro motort vennék. Tel.: 20/925-2010 KISTEHERAUTÓ NYÁRI GUMIK, 2 DB MR200, 215/75R16C, KITŰNŐ ÁLLAPOTBAN ELADÓK. ÁR: 22.000 FT/PÁR Tel.: 30/9563-815 Sportiva 225/50 R17 nyári gumiabroncs (2 db) 5,5 mm-es profilmélységgel eladó. Ár: 5.000 Ft/db. Tel.: 30/9563-815 EGYÉB Helyben gazdálkodó őster melőként szőlőterületet vagy parlagon lévő területet vásá rolnék a Decsi-szőlőhegyen. Tel.: 30/719-2044 AranykalászosOKTATÁS gazda tanfolyam Szekszárdon. Vizsga szeptember 30-án. Tel.:E/2022/00003306-30/310-89-34
Szőlőterületet vagy parlagon lévő területet vásárolnék a Decsi- szőlőhegyen, helyben gazdálkodó őstermelőként. Tel.: 30/719-2044
Szekszárdon a Mikes utcá ban, 2. emeleti, erkély nélküli lakás eladó. Tel.: 70/8845423
Ács, tetőfedő, bádogos mun kát vállalunk. Palatetők fel újítása, új tetők, teraszok, garázsok építése Lindab cserepeslemez akciós áron bármilyen tetőre. Saját anyaggal dolgozunk. 20% Kedvezmény szeptember 30-ig Ingyenes felmérés. +3620/403-6527
TengelicenINGATLAN , 100 m2-es ház rész (ikerház) eladó. Ir. ár: 11,5 M Ft. Érd.: 30/5218069
7
MUNKÁT KERES-KÍNÁL Szekszárdi hipermarketbe takarító munkatársakat kere sünk, 8 órás váltott műszak ra. 9907Érdeklődni:+36-20/329-PG-HoldingZrt. Tolna megyében lévő part nercégünk részére keresünk CO HEGESZTŐKET, rajz ról önállóan dolgozni tudó LAKATOSOKAT. BÉR de: 2.600 Ft/óra, du: 2.800 Ft/ óra. Szállást, utazást, előle get biztosítjuk. Natefix Kft. T:06-20/435-4040 Szekszárdon két kisebb szőlőterület gondozására keresek hozzáértő, tapasztalt munkaerőt metszés, perme tezés, zöldmunkák végzésére. A kert terület kb 2500 nm. Fizetés 2000 Ft/óra vagy havi fixben is megegyezhetünk. A területre való kijutást meg kell tudni oldani. Érd.: 30/9708766, Dr. Sebestyén István KIEMELT SzékesfehérváronÁLLÁSAJÁNLATingyenesszállással M-K. R. Sz.: 3440/2001; M-m Ny. Sz.: 1237/2001., 5448/2008.; A. Ny. Sz.: NAIH 73314/2014.; NAIH-85575/2015. 12 órás beosztásba azonnali kezdéssel, december közepéig (egyik héten 2+3, másik héten 2 nap munkavégzéssel) alapbér részesül
TetőfedőSZOLGÁLTATÁS mester vállal bádogos, ács munkát, cse réplemez átrakást, cserép lécezést, kisebb tetőjaví tást, lapostető szigetelést anyaggal együtt is. Ingyenes felmérés, azonnali kezdés. 0620/240-1572 Ácsmunkát , tetőjavítást, tetőfedést, 06-20-225-64012022.nes.Országosanegyébtő-szigetelést,zást,csatornázást,cserepeslemezelést,bádogosmunkát,ereszszéldeszkátetőáthajtást,lapostekúpkikenést,javításokatvállalok.kiszállásingyeKedvezmény15%szeptember30-ig.









