Grátisz
XXIII. évfolyam, 8. szám
KAPOSVÁR ÉS KÖRZETE INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP
2022. május 2., hétfő
Elintézik a kártevőket a sündisznók, de az emberi közlekedés a legnagyobb ellenségük
Odafigyelést kérnek a szeretni való tüskések Tavasszal a sündisznók is nagyobb odafigyelést igényelnek az emberektől. Az apró tüskés jószágok gyakran válnak áldozattá a közutakon, s az ebek is a legnagyobb ellenségeik közé tartoznak. Hullámzó, nem egyenletes képet fest a sünök létszáma, néhány évente fogyatkozás, néhány évente pedig nagyobb szaporulat jellemző az apró jószágok életére – tudtuk meg Szegvári Zoltántól. A Duna-Dráva Nemzeti Park somogy-tolnai tájegységének természetvédelmi őre elmondta: mint sok más állatfaj esetében, úgy a sünök számára is kulcskérdés, hogyan sikerül az áttelelés, majd azt követően mennyi táplálék áll rendelkezésre.
Ezzel együtt elmondható, hogy hazánkban stabil állományt alkotnak az apró tüskés állatok. Szegvári Zoltán szerint az emberi közlekedés a sünök egyik legnagyobb ellensége. – Sok elgázolt állatot látni tavasszal, amikor a sünök előjönnek a telelőhelyekről és táplálékot keresnek, illetve párba állnak – tette hozzá a természetvédelmi őr. – A lakott területeken belül a kutyák is veszélyeztetik a sünöket, nem viselik el a kertben megbúvó állatokat. Ha valaki sérült sünt lát, védett faj lévén a nemzeti parkok igazgatóságához fordulhat. A legegyszerűbb azonban az, ha felkeresnek egy állatorvost a sérült jószággal. Mi is
A sün az ember számára is hasznos
csak hasonlóképpen járunk el: ellátjuk a sérült állatot, néhány napig bent tartjuk, majd viszszaengedjük a környezetébe.
Nem jellemző, de olykor előfordul, hogy civilek keresnek fel bennünket sérült sündisznókkal kapcsolatban. A természet-
TELETAXI 06-82/
555 555 FIX TARIFA ÉJJEL-NAPPAL
védelmi őr hozzátette: nincsenek haszontalan fajok az élővilágban, minden állatnak megvan a maga helye és szerepe a természetben. A sün az ember számára is hasznos, hiszen sok olyan fajjal táplálkozik, mely számunkra kellemetlenséget okoz. Irtja a rágcsálókat, a rovarokat, és a pajorokat is összeszedi. Nem árt azonban tudni azt, hogy a sün a tüskéi miatt kevésbé tud tisztálkodni más szőrös emlősökhöz képest. Így szinte kivétel nélkül fertőzöttek valamilyen külső élősködővel, kullanccsal, bolhával vagy tetűvel, amit fontos észben tartani, mielőtt az ember kézzel érintené meg az állatot. Gy. Zs.
KAPOSVÁR, Baross G. u. 8–10. T.: 82/511-015 Nyitva: h–p 8.30–17.30, szo 8.30–12.00
)iMGDORPPHQWHV J\RPRUW NU|]pV YDVWDJEpOW NU|]pV U|YLG DOWDWiVEDQ
(QGRPHGL[ KX
info@barossaruhaz.hu www.barossaruhaz.hu
MÁR 25 ÉVE A VÁSÁRLÓKÉRT VÁSÁRLÓKÉRT! NE HALASSZA EL AZ UTOLSÓ LEHETŐSÉGET! Egyes laminált padlók még a tavalyi áron kaphatók, csak a készlet erejéig! Tekintse meg legújabb exkluzív Arteo vízálló lamináltpadló-készletünket! ól!! ól rról árr tárr rakktá nnall raktárról! zonn azo ték azonnal álaszték űvál űfű műf riási műfűválas Óriási Ó PADLÓSZŐ PADL PA DLÓ DL ÓSZŐ ÓS ZŐNY ŐNY NYEG NYEGEK, EGEK EG EK, PV EK PVC C PA PADLÓK, P PADL ADL DLÓ ÓK FÜ ÓK FÜGGÖNYÖ FÜGG ÜGG GGÖ ÖNYÖ ÖN YÖK ÖK, K FÜGGÖNYKARNISOK, SPC PADLÓK GARANTÁLTAN A LEGJOBB ÁRAKON! KÉSZLETRŐL AZONNAL.
HELYSZ HELYSZÍNI HELY SZÍÍN SZ ÍNI FÜGGÖNYVARRÁS, ÍNI FÜGG FÜ ÜGG GGÖ ÖNYV ÖNYV ÖN YVAR ARRÁ RÁS ÁS SZŐNYEGSZEGÉS. SZŐ ZŐNY ŐNYEG EGSZ GSZ SZEG EGÉÉS EG ÉS KAPOSVÁRON INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS. Akciónk 2022. május 7-ig, illetve a készlet erejéig tart.
hirdetésének
SONLINE
Infó: 06-82/528-168
Hírek percről percre
Ez itt az Ön a helye!
a Somogy megyei hírportál
www.sonline.hu
A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! E-mail-címünk: somogy.terj@mediaworks.hu Telefonszámunk: 06-94/999-120