Pécs, 2025.04.25

Page 1


Grátisz

Ez már nemcsak a munka ünnepe, hanem a tavaszé és az egyházé is

Miről szól május elseje? Lássuk csak!

Május elsejét, a munka ünnepét 1882 óta ünnepeljük. Ez a nap a szerelem ünnepe is egyúttal, hiszen a legények ekkor á llítanak májusfát azoknak a leányoknak, akinek udvarolnak. De május elseje katolikus ü nnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére.

A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által k iharcolt ünnepség, hivatalos állami szabadnap, amely a

munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni.

Előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 1016 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a roppant hangzatos nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra egyéb te -

vékenység (Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest) szlogennel.

Később 1886. május elsején a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért, amelyet május 4-én a haymarketi zavargás zárt le, mikor is a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal t üzet nyitottak.

XII. Piusz pápa május 1-jét Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította, és így május 1. katolikus ünnep is lett. A népi hagyományaink szerint május első napján zöld ágakkal, virágokkal díszítették a házakat, illetve már az 1400-as évektől jegyzik magát a májusfaállítás szokását is. A májusfa más népi nevei: hajnalfa, jakabfa vagy májfa. A legények azoknak a lányoknak állítottak májusfát, akinek ud -

HIRDETÉS *1543557* Takarmány- és állateledelbolt

Pécs, Batthyány u. 2–4. (volt pezsgőgyár udvar) Házhoz szállítás megoldható. Rendelés: iroda@magtarhaz.hu +36-70/554-0155.

Baromfi-, nyúl-, szarvasmarhaés sertéstápok. Papagáj- és galambmagkeverékek, grittek.

Ásványi emésztők, Zoolit, Zoogritt, vitaminok. Futor, Jolovit, premixek és koncentrátumok.

varolni szerettek volna. A májusfaállítás az egész ország területén elterjedt hagyomány volt, jellemzően jegenye vagy nyárfa (a magassága miatt!) ágait díszítették színes szalagokkal. A palócoknál a fát a legény állította, de a lány díszítette fel. Jellemző kapcsolódó hagyomány még a májusfa kitáncolása vagy kidöntése pünkösdkor, amikor nagy dínomdánom, táncmulatság közepette kidöntötték a fát.

HIRDETÉS *1543579*

Szőnyegtisztítás akár háztól házig! Vállaljuk nagy teljesítményű porológéppel darabszőnyegének portalanítását, atkamentesítését és szakszerű tisztítását. MOSODAI PLUSZSZOLGÁLTATÁS! 06-20/969-3933

Magtárház

gazda- és barkácsbolt

Kozármisleny, Zrínyi u. 1/a, a Sparral szemben, gazdabolt@magtarhaz.hu 06-72/370-603

Növényvédő szerek, szegek, csavarok, kerítés, barkácsáru, takarmány, PB-palack, virágföld, vetőmag, csibeháló, műtrágya, vasalat, festék, szerelvény, villamosság, tömítők, szerszámok.

 autókozmetika  fényezés  teljes körű karosszériajavítás  ingyenes alvázmosás után teljes körű üregés alvázvédelem  csereautót biztosítunk a javítás alatt

URSUL A VONDER LEYE N

MANFRED WEBER

VOLODIMIR ZELENSZKIJ

SZ AV AZ ÁS UK RA JN AE U - TA GS ÁG ÁR ÓL

NEHAGYJUK, HOGY AFEJÜNK

A Generális és Jan Garbarek is érkezik

Egy különleges zenei élménynyel vár a Pannon Filharmonikusok következő pécsi fellépése május 7-én a Kodály Központban. A filmtörténet leghíresebb mozdonya, a Generális és minden idők egyik legeredetibb komikusa, Buster Keaton közel száz éve, 1926-ban iratkozott fel a mozi arany lapjaira. Meglepő, de a később a száz legjobb amerikai film közé is beválasztott alkotás a maga idejében nem aratott sikert. A némafilmhez az elmúlt évtizedekben többen is írtak kísérőzenét, és a legkülönbözőbb effektusokkal tették „hangossá”. Ezúttal Szűts Apor vállalkozott arra, hogy a bő hetvenperces, az amerikai polgárháború idején játszódó, látványos és izgal-

mas filmhez új, élőben előadandó szimfonikus muzsikát készítsen. A szerző olyan nagy elődök nyomdokába lép, mint Richard Strauss, a kétszeres Oscar-díjas Erich Wolfgang Korngold és Petrovics Emil.

Jan Garbarek nem ismeretlen a pécsi közönség előtt, így sokak örömére tér most vissza a jazzmuzsikus. A norvég szaxofonos az európai jazz egyik legnagyobb hatású alkotója, aki a műfaj amerikai gyökereitől függetlenedve alakította ki sajátos – középkori gregorián dallamokból, népzenéből vagy a távoli Kelet zenekultúrájából is inspirálódó – kompozíciós és előadóművészi világát.

Jan Garbarek koncertjeinek utánozhatatlan, sűrű atmoszfé-

rája és sallangoktól mentes, felesleges körítés nélküli színpadi jelenléte a magyar közönség számára sem ismeretlen. Egy angliai koncertje után így jellemezte őt a kritika: „Garbarek csendes magabiztossága komolyságot sugárzott, egyetlen szót sem szólt a színpadról, hanem egyszerűen hagyta, hogy egyedülállóan meggyőző zenéje ékesszólóan beszéljen helyette.” Zenekarával egyfajta állandóságot, nyugalmat közvetít, és egy olyan világ hangulatát varázsolja a közönség elé, melyben teljesen másképp zajlanak a dolgok, mint a hétköznapokban. Pécsre egyik kedvenc muzsikustársával, az indiai ütőhangszeres művésszel, Trilok Gurtuval érkezik.

Jan Garbarek nem ismeretlen a pécsi közönség előtt

Az egészségesen élőknek is lehet magas

A vérnyomásunkat nagymértékben befolyásolja az életmódunk, ám nem ez az egyetlen faktor, ami hatással van az értékére. A magas vérnyomás az egyik leggyakoribb betegség világszerte, amelynek kezelése döntő a szív-érrendszeri betegségek miatt fellépő, idő előtti halálozás megelőzésében. De vajon mi lehet annak az oka, hogy olyanok is küzdhetnek a hipertóniával, akik egészségesen élnek és fittnek mondhatók?

A magas vérnyomás jellemzően semmiféle tünetet nem okoz, szép csendben, évek alatt kialakulva viszont veszélyezteti a szív-érrendszer egészségét – ezért is hívják sokszor csendes gyilkosnak. Nem egyszer kapjuk fel a fejünket, amikor látszólag egészséges és fiatal vagy középkorú emberek szívinfarktust kapnak, akár végzetes kimenetellel. Ennek hátterében nem ritkán a fel nem ismert, és ezért nem kezelt magas vérnyomás hú-

gerdei sertéstelepére pályáz atothirdet

Elvárások: befejezett általános iskolaivégzettség, elkötelezettségazállatok iránt, valamintjóteherbíró képesség.

Amit nyújtunk: biztonságotésmegbecsülést, hosszú távú munkalehetőséget, bejelentett, stabil,biz tosállást, valamint versenyképes jövedelmet.

További részletekés jelentkezés akövetkező telefonszámon: +3670/9672402 sertéstelepi dolgozó munkakörben.

PROGRAMAJÁNLÓ

ÁPRILIS 25., PÉNTEK

BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ (Felsővámház u. 50.): „Robin Hood” – időszakos kiállítás. Az időszakos kiállítás látogatóit a sherwoodi erdőbe repítjük az előadás díszleteinek, bábjainak és fotóinak segítségével. A kiállítás 2025. április 26-ig látogatható, hétfő–péntek: 9.00–16.00 óráig, szombat: 10.00–18.00 óráig.

ÁPRILIS 26., SZOMBAT

TETTYE TÉR: Bioszféra Rezervátum Nap – családi forgatag a Föld napja alkalmából. Programokból: Az ártér élővilága címmel meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése, a Mura–Dráva Duna UNESCO Bioszféra Rezervátum bemutatása, természetismereti játékok, játékok a komposztálás, energiahatékony és tiszta levegő témakörökben, kvízjátékok, puzzle-k, népi játékok, rovarkirakó, 3D nyomtatott koponyák és egyéb állati részek bemutatása, kisállat-simogató, retró könyvvásár és olvasóliget, hulladékok újrahasznosítása, ügyességi játékok (10.00).

zódik meg. Ha az érintettről tudható, hogy stresszes, rohanó életet élt, nem mozgott, nyugati étrenden élt, esetleg még túlsúllyal is küzdött, akár azt is gondolhatjuk, hogy az életmódja szinte predesztinálta a súlyos eseményt. De mi a helyzet akkor, ha egészséges életet élő, fit személyek, akár sportolók szembesülnek a magas vérnyomás diagnózisával, akik láthatóan minden megtesznek, hogy ez ne következhessen be?

A magasvérnyomás-betegségről azt mondjuk, hogy multifaktoriális eredetű, vagyis több ok is hozzájárulhat a manifesztálódásához. Számos ilyen tényezőt befolyásolni tudunk az életmódunkkal, vannak azonban olyan genetikai faktorok, amelyekre nincs ráhatásunk. A genetikai hatás ráadásul nagyon összetett, hiszen bizonyos veszélyes génmutációk éppúgy hozzájárulnak a magas vérnyomás kialakulásához. Ezért lehetséges, hogy bizonyos személyeknél még az egészséges életmódot is felülírja az öröklött hajlam. A kor előrehaladtával alapvetően megemelkedik a szisztolés vérnyomásérték (ez az első szám) és a szív-érrendszeri rizikó is. Ez ellen főként orvosi kezeléssel lehet tenni, ha az életmódunk már egyébként is jól van felépítve. A jó döntés, ha elfogadjuk a diagnózist és mindent megteszünk azért, hogy kontroll alatt tudjuk tartani a vérnyomásunkat.

AHősök terénbemutatott lélegzetelállítóprodukciómájus 11-igPécsenismegnézhető!

Április elején aHősök terén mutattákbeazt a világon egyedülálló produkciót,amellyelmagyar akrobatákvilágcsúcsot állítottakfel.Atriplahalálkerék produkcióáprilis 25-tőlmájus11-igPécsen ismegtekinthető.

ÁPRILIS 27., VASÁRNAP

Siklós (vár): Rendőrnap. Programokból: KR Zenekar fellépése, Janicsáriskola, „Rendőrkutya bevetésen”, speciális intézkedés, taktikai bemutató, látványporozás, ujjlenyomatvétel, fegyverzeti és technikai bemutató, pályaorientációs toborozás (10.00).

ÁPRILIS 29., KEDD CELLA SEPTICHORA LÁTOGATÓKÖZPONT (Séta tér): Világörökségi séta. Fedezze fel az 1600 éves, festett ókeresztény sírkamrák titkait idegenvezető segítségével (14.00).

ÁPRILIS 30., SZERDA

ZSOLNAY NEGYED  (m21 Galéria): Pécsi Fotótavasz: Bertien Van M anen – Téli utazás – Budapest 1975 című kiállítás. Bertien Van Manen a nemzetközi dokumentarista fotó meghatározó alakja. A kiállítás megtekinthető 2025. június 1-ig, keddtől vasárnapig: 11.00–18.00 óráig.

AMagyarTudományÉvénekmegnyitásaalkalmából aFővárosi Nagycirkusz meghívtaaz ÁdámCsaládot afővárosba, aHősök terére,hogy ottmutassák be avilágonegyedülálló produkciójukat. Acirkuszi artistákmárcius15-énállítottakfelvilágrekordot: afiatal PorondCsillaga díjjalkitüntetettartista, ÁdámKrisztián nyolc métermagasban, ahalálkeréken, egypercalatt15 kört tettmega kerékkülső oldalán. Atriplahalálkeréklátványosszerkezetén csütörtökönÁdámKrisztián, Ádám Rudolf Jr., Ádám Mátyás,Ádám Beatrix, Ádám Jessicaés YosiOliveiraújraelőadtákműsorukat,amelyben acsaládi

összefogás, abátorság és aművésziprecizitás tökéletesösszhangbanműködött –a tudomány és a cirkuszművészethatárán egyensúlyozva. Azartisták jelenlegPécsentartózkodnak,hiszen aMagyarNemzetköziUtazó Nagycirkuszfellépői Aki tehátnem szeretnelemaradnierről alátványos produkcióról,május11., vasárnapig mégmegnézhetiőket –hanemis afővárosfrekventáltterén,de egykényelmessátorban aBudai Vámutcai Tesco mellett.Április 25-én,pénteken, apremiernapon 1-et fizet, 2-tkap akcióban vásárolhatók jegyeka18 órai előadásra.Továbbielőadások: szombatinapokon 15és18,vasárnapokon 11és15,amájus1-jeiünnepnapon15és 18órakor. Hétköznapokonislesznek fellépések,május2-án, 8-ánés 9-én18órakor. (X)

ww w. faceb oo k.co m/ ma gy ar ne mzet kozi na gyci rk us z

Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is egységesen: 1830.

Házi gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 15.00 órától másnap reggel 7.00 óráig; szombat, vasárnap és ünnepnapokon 00.00–24.00 óráig; Pécs, József Attila u. 7. (PTE KK–Gyermekgyógyászati Klinika)

Felnőtt háziorvosi ügyelet: Pécs és kistérsége települései lakosai számára: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Janus Pannonius Klinikai Tömb; Pécs, Ifjúság útja 13. (sürgősségi osztály mellett); hétköznap 16.00 órától reggel 8.00 óráig; szombat, vasárnap és ünnepnapokon 00.00–24.00 óráig.

Sürgősségi ellátást igénylő esetekben: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék; Pécs, Ifjúság útja 13. mindennap 00.00–24.00 óráig. Fogászati ügyelet: Pécs és kistérsége, Komló és kistérsége, valamint Szigetvár és kistérsége települései lakosait a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinika látja el a Pécs, Tüzér u. 1. szám alatti telephelyén, szombat, vasárnap és ünnepnapokon 7.00–17.00 óráig, telefon: 06-72/535-900/37443 mellék. Életet veszélyeztető fogászati és szájsebészeti állapotokkal hétköznap 16.00–7.30-ig illetve hétvégén és ünnepnapokon a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék (Pécs, Ifjúság útja 13.) fogadja a betegeket.

Sürgős ellátást igénylő szülészeti és nőgyógyászati esetekben: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Pécs, Édesanyák útja 17, tel.: +36-72/536000.

Baranya Vármegyei felnőtt háziorvosi ügyelet: Hétköznap: 16.00–22.00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon: 8.00–14.00 óráig: Bóly, Komló, Mohács, Pécsvárad, Siklós, Sellye, Szentlőrinc, Szigetvár, Pécs. Éjszakai ügyelet Baranya vármegyében öt településen érhető el hétköznapokon: 22.00–08.00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 14.00–08.00 óráig: Komló, Mohács, Siklós, Szigetvár, Pécs. Gyógyszertárak: Pécs: SIPO Zsolnay (Zsolnay V. u. 8.), Mohács: Szentháromság, Komló: Piramis, Szigetvár: Oroszlán, Siklós: PatikaPlus, Bóly: Panacea, Sásd: Szent György, Szentlőrinc: Fehér Kereszt.

Nem minden esetben nyer a házi mosógép

Az otthoni és önkiszolgáló mosodák közötti választás gyakran mindennapi döntésünkké válik, amely számos tényezőtől függ. Az otthoni mosás kényelme és időtakarékossága sokak számára vonzó lehet, míg mások inkább az önkiszolgáló mosodák gyorsaságára és kapacitására esküsznek. Cikkünk áttekinti mindkét lehetőség előnyeit és hátrányait, valamint néhány hasznos tippet kínál a ruhák otthoni gyorsabb szárításához.

Az otthoni és önkiszolgáló mosodáknak is megvannak az előnyei és hátrányai. Az otthoni mosás kényelmes és időtakarékos lehet, ugyanakkor korlátozott kapacitással és helyigénynyel jár. Az önkiszolgáló mosodák nagyobb kapacitást és gyorsabb szolgáltatást kínálnak, de pénzbe kerülnek, és időt igényelnek a használatukhoz.

Lássuk részletesebben az előnyöket és hátrányokat. Az otthoni mosás előnyei közé tartozik a kényelem, hiszen nem kell elhagyni a lakást, és nincs szükség sorban állásra. Emellett időt takaríthatunk meg a háztartási teendők közbeni mosással, és hosszú távon pénzt is spórolhatunk a mosodai szolgáltatások

kihagyásával. Nem elhanyagolható, hogy otthon magad választhatod meg a mosószer típusát és mennyiségét. Ha érzékeny bőrű vagy, választhatsz hipoallergén mosószert, valamint te magad dönthetsz a mosószerek környezetbarát változatairól is, így csökkentheted a környezeti terhelést. Egyéni figyelmet is fordíthatsz

ruháidra, hisz kíméletesebben kezelheted a kényes anyagokat. Bár a mosógép és a mosószerek beszerzése kezdetben költséges lehet, hosszú távon olcsóbb, mint a mosodai szolgáltatások igénybevétele. Érdemes megemlíteni előnyként a rugalmas időbeosztást, hisz nem vagy korlátozva a mosodák nyitvatartási idejéhez,

bármikor moshatsz, akár hétvégén vagy éjszaka is. Azonban az otthoni mosásnak korlátai is vannak, például a mosógép korlátozott kapacitása, ami többciklusos mosást eredményez nagyobb ruhamennyiség esetén, valamint a helyigény és az időigény, ami hosszabb időt vehet el.

APRÓHIRDETÉSEK

A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal.

ÁLLÁST KÍNÁL

Loschán Kft. olaszi telephelyére fémipari szakmunkás munkatársat keresünk. Feladatok: présgépkezelés, csiszolás, félkész, kész termékek tisztítása, sorjázása, darabolás, egyéb fémipari segédmunkák. Végzettség nem szükséges. Munkatársaink részére hosszú távú munkalehetőséget, versenyképes bérezést, a próbaidő letelte után cafeteriát biztosítunk. Jelentkezéshez küldje el önéletrajzát e-mailben az allas@loschan.hu címre.

*1547255*

LAKÁS

Uránvárosban vennék 1. emeleti vagy liftes házban bármilyen lakást! Tel.: 30/485-7851.

*1546283*

JÁRMŰ

Autóbontó autókat átvesz bontásra, szállítás díjmentes. 30/377-7851, Mohu-szerződött partner.

*1372246* Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +36-70/6697777

*1540441*

SZOLGÁLTATÁS

ÁCSSZERKEZET-, tetőfedő-, bádogosmunkát vállalunk. Régi és új tető készítése, palatetők javítása, szigetelés, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemezt és cserepet kedvező áron bármilyen tetőre. Szigetelést, festést vállalunk. Saját anyaggal dolgozunk. Ingyenes felmérés, 25% kedvezmény május 31-ig. +36-30/6971114

*1547420*

Bádogosmunkát, cserepeslemez 6400 Ft/m², teraszépítést, tetőjavítást, lambériázást, csatornázást (4500 Ft/fm), kéményjavítást, kúpcserépkikenést, egyéb ház körüli munkákat vállalok. 25% engedmény május 31-ig. 06-70/144-0547, 0620/491-5888.

*1545539*

Lakásfelújítás, burkolás, térkövezés, kőművesmunkák kivitelezése. www.majakomlo.com tel.: 70/5398199.

*1536738*

Redőny, reluxa, roletta, szalagfüggöny, szúnyogháló, napellenző szerelése, javítása. 70/353-5709

*1546763*

Sík palatetők bontás nélküli felújítása, lapostetők szigetelése! Cserepes-, trapézlemezfedés! www.palatetok.hu +36-30/2277082, Bodó Gábor.

*1545432*

S. O. S. tetőfedés! Új és régi tetők felújítása! Ingyenes árajánlat és felmérés! 06-20/338-8344

*1539200*

TETŐFEDÉST, kisebb javításokat, bádogozást, széldeszkázást, teraszkészítést, lapostető-szigetelést, kúpcserépkikenést, Lindab-lemezelést (7500/m²), S. O. S. munkákat vállalok. Nyugdíjasoknak 28% engedmény, ingyenes felmérés május 16-ig. 06-30/124-5181

*1545543*

TETŐJAVÍTÁS! Tetőátrakást, lécezést, kúpkenést, kémények bontását, felújítását vállalom. Hívjon bizalommal. 06-30/322-8929

*1541478*

RÉGISÉG, ÉKSZER

Hagyatékot, antik dísztárgyakat, festményeket, bútorokat, ezüstöt, kitüntetéseket, érméket készpénzért vásárolok. Steiner István: 0620/472-5952.

*1544236*

Magas áron vásárolok mindenféle régiséget, dunnákat, párnákat, hagyatékokat. 06-30/875-8821

*1547897*

Az önkiszolgáló mosodák előnyei között szerepel a nagy kapacitás és a gyorsaság, hiszen egyszerre több ruhát lehet mosni, és a mosás-szárítás folyamata gyorsabb. Az önkiszolgáló mosodák nagy méretű ipari gépei hatékonyabban dolgoznak, mint a háztartási mosógépek. Egy mosási ciklus mindöszsze kb. 30 perc, és a szárítási ciklus esetén is szintén ennyi idővel számolhatunk, így gyorsan elvégezheted a mosást és a szárítást. Az önkiszolgáló mosodák árai jóval alacsonyabbak, mint a hagyományos patyolat vagy tisztítószalonok. Télikabátok, nagy méretű textíliák, huzatok, takarók, plédek, párnák stb. moshatóak ki töredékösszegért, valamint nem elhanyagolható, hogy az árak tartalmazzák a mosó- és öblítőszerek árát is. Az önkiszolgáló mosógépek automatikusan adagolják a megfelelő mosó- és öblítőszereket, valamint textilkímélő fertőtlenítőt is. A szárítógépek forró levegője pedig minden kórokozót elpusztít. Nagy előnyük, hogy az önkiszolgáló mosodákban akár 11 kg vagy 18 kg kapacitású mosógépekben is kimoshatod a szokásos háztartási mennyiség kétszeresét is.

HIRDETÉS *1547022*HIRDETÉS *1547928*

KOVÁCSOLT JELLEGŰ KAPUK ÉS KERÍTÉSEK, EGYÉB HEGESZTÉSI MUNKÁK.

FISCHER GYULA TEL.: 06-30/405-2203

Grátisz

A Mediaworks Hungary Zrt. információs és hirdetési hetilapja

Felelős kiadó: KÁLMÁN ERIKA elnök-vezérigazgató

Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT

Szerkesztő: FÜLÖP ZOLTÁN, HAJDU ZSOLT, KASZÁS ENDRE, Értékesítési vezető: KORDÉ ANITA

Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt.

Szerkesztőség és kiadó: 7621 Pécs, Kisfaludy u. 6.; 7601 Pf. 134

Telefon: 06-72/999-111

A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06-80/442-233 (ingyenes szám)

Adatvédelmi irányelveink a bama.hu internetes oldalunkon olvashatók.

A házi mosógép mellett is sokan döntenek olykor a mosodai szolgáltatások igénybevétele mellett

Az autó és a pénztárcánk szempontjából is fontos a gumicsere időzítése

Már biztosan felkerülhetnek a nyáriabroncsok

A mai közlekedési viszonyok mellett, gondolva az autók tömegére és átlagos sebességére, egyáltalán nem nehéz belátni, hogy a gumik tapadása kulcsfontosságú a biztonságos vezetés érdekében. Az évszaknak megfelelő abroncsok jelentősen jobb tapadást nyújtanak, ám még mindig sokakban vannak kérdések a szezonális gumicserével, vagy akár a négy évszakos abroncsokkal kapcsolatban.

A hogyan az a nevéből is látszik, nyárigumira évszakváltáskor, a melegebb hónapok kezdetével van szükség, de természetesen sokkal okosabb dolog az időjárást és a fizikai körülményeket, mint szigorúan a naptárat figyelni. A nyáriabroncsok napi 7 fok feletti középhőmérséklettől kezdve nyújtanak biztosabb tapadást a téligumiknál, és bár nyilván nem lehet előre megjósolni, mikortól várhatunk pontosan ilyen időjárást, a hazai viszonyok alapján a gumicsere ideje általában valahol március vége és április vége között jön el. Ha külföldre is jár valaki, akkor érdemes ellenőrizni, hogy az adott országban nincs-e törvényben meghatározott időpont, ami után nyárigumikkal kell közlekedni az utakon. A törvény a gumikon lévő barázdák minimális mélységét 1,6 mm-ben határozza meg, vagyis ez alatt már nem csak opció a csere: ha a gumik enynyire elhasználódtak, az autóval nem közlekedhetünk. Ugyanakkor már 2-2,5 mm-es mélységnél is köteles a jármű vezetője szem előtt tartani a gumik elhasználódottságát, és ennek megfelelően vezetni az autót. A szakértők szerint, ha valóban biztonságosan szeretnénk vezetni, akkor érdemes a

minimum 3 mm-es mélységhez ragaszkodni, és az ennél alacsonyabb csatornamélységnél már érdemesebb egy új készletet beszerezni. Fontos számolni az általános anyagfáradással is: ha a gumik szemre még jó állapotban vannak, vagy csak na-

gyon keveset futottak, esetleg a garázsban pihentek, de 6 évnél idősebbek, akkor már nem érdemes felszerelni őket. Az abroncs korának meghatározásában segíthet az oldalukon lévő, úgynevezett DOT szám, melynek első két számjegye a gyár -

tási hetet, a második kettő pedig a gyártási évet jelöli. A leszerelt gumikat, ha még a következő szezonban is szeretnénk használni, mindenképpen érdemes megtisztítani, majd a következő télig száraz, hűvös, de nem fagyos, napfénytől védett helyen tárolni. Szintén bölcs gondolat lehet krétával megjelölni, hogy melyik abroncs hová volt felszerelve, és a következő felrakáskor rotálni őket, ezzel megakadályozva az egyenetlen kopást. Kézenfekvő megoldás lehet a négy évszakos abroncs mindazoknak, akik autójukat nem használják minden nap. Sokan úgy gondolnak ezekre az abroncsokra, mint a takarékoskodás egy alternatívájára. Nincs szükség gumicserére, és egész évben gurulhatunk, hiszen minden időjárási körülményhez ideális választást nyújtanak. Ez így is van, sőt, egyre megbízhatóbb négy évszakos abroncsok vannak már a piacon, azonban fontos megjegyezni, hogy rendkívüli időjárási körülmények között (rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék, nagy hó, mély sár) menetteljesítményük elmarad a szezonális gumiktól. Aki éves szinten 20.000-30.000 kilométernél többet vezet, annak mindenképpen ajánlott a szezonnak megfelelő gumiabroncsot használni. Kevesebb, városi használat esetén jó alternatíva lehet a négy évszakos abroncs.

ABólyZr t. Csípőtelek munkavégzésihellyel pályázatothirdet

VILLANYSZERELŐ

munkakörben

Téged keresünk,ha: rendelkezelvillanyszerelőszakirányú végzettséggel;szívesendolgoználnagyüzemi állattartásban;könnyentudszalkalmazkodni egyfiatalos, lendületescsapatbaéshosszútávon tervezed amunk avégzést.

Előnytjelent: amennyiben vanszakmaigyakorlatodvagy amezőgazdaságbármely területénszerzett korábbimunkatapasztalatod. Amit nyújtunk: Biztonságotésmegbecsülést,fiatalos, lendületes csapatot,hosszútávúmunkalehetőséget,stabil, biztosállást,valamintversenyképesjövedelmet ésjuttatások at Jelentkezzmégma!

Jelentkezés a Karrier.Mezogazdasag@bonafarm.hu e-mail címen fényképesönéletrajzzal abérigénymegjelölésével vagyazalábbi telefonszámon keresztül, munkanapokon!

+36704923371

ABólyZr t. Csípőtelek munkavégzésihellyel pályázatothirdet

Téged keresünk,ha: vanhasonlómunkakörbenszerzett tapasztalatod;elkötelezett vagyazállatokk al történő foglalkozásiránt;könnyentudsz alkalmazkodniegyfiatalos,lendületescsapatba éshosszútávonter vezedamunk avégzést.

Amit nyújtunk: Biztonságotésmegbecsülést,fiatalos, lendületes csapatot,hosszútávúmunkalehetőséget,stabil, biztosállást,valamintversenyképesjövedelmet ésjuttatások at.

Jelentkezzmégma!

Jelentkezés a Karrier.Mezogazdasag@bonafarm.hu e-mailcímen vagyazalábbi telefonszámonkeresztül, munkanapokon600óraés1430óra között! +36704994132

FEJŐ munkakörben Hírek percről percre

bama.hu

Még tart a csúcsforgalom a gumiszervizekben, érdemes előzetesen időpontot foglalni
HIRDETÉS
*1548219* HIRDETÉS
*1548220* HIRDETÉS

Legyünk bátrak a színekkel, meglátjuk, megéri!

Egy hosszú tél után mindenki alig várja, hogy a napsütötte tavasz végre meghozza a meleg időt, a virágillatot és a madárcsicsergést. Sok család a tavasz beköszöntével tart egy tavaszi nagytakarítást és lomtalanítást, melynek segítségével még komfortosabbá tehetik szeretett kis otthonukat.

Rengetegen ebben az évszakban szeretik megújítani környezetüket. A szürke tél után mindenképpen a lakásunkat is fel kell dobni, és hagynunk kell, hogy otthonunkba is beköszöntsön az igazi tavaszi hangulat. Bemutatunk most néhány praktikus lakberendezési ötletet, tippet és tanácsot, mellyel kialakíthatunk egy vidám és tiszta életérzést.

A nyiladozó virágok egyértelműen a tavasz első jelei. A virágmintákkal ezért nagyon egyszerűen tavaszi hangulatot hozhatunk a lakásba. Az egyszínű, unalmas falakat könnyedén feldobhatjuk vidám színű motívumokkal. Ezeket a mintákat elkészíthetjük sablonnal, lehet matrica is, de ha nagyon ügyesek vagyunk, szabad kézzel is fel tudjuk festeni. Arra azonban mindig ügyeljünk, hogy a kiválasztott szín még más helyen is visszaköszönjön ránk a lakásban.

Legyen például sárga színű a virághalom a falon, de akkor legyenek ugyanilyen árnyalatú sárgák a kanapén található díszpárnák, vagy épp a függö -

nyök. Igazi, élő virágokat is beköltöztethetünk az otthonunkba. Vásároljunk néhány olyan hagymás virágot, melyek apró, dekoratív vedrecskékbe vannak elültetve, ezekkel pedig pakoljuk végig a konyhapultot, vagy esetleg az ablakpárkányokat. Nemcsak esztétikusak ezek az élő virágok, de pár héten belül a kellemes illatot is ontani fogják magukból. De szuperül feldobhatjuk otthonunk összképét

friss virágcsokorral, mely tökéletesen meg fogja színesíteni a szürke hétköznapokat!

Ha az átalakításunkat a legkevesebb pénzből szeretnénk megoldani, akkor gondolkozzunk pénztárcabarát megoldásokon. Az egyik ilyen ötlet lehet, ha lecseréljük a díszpárnák huzatát valami vidám, színes mintás változatra. Manapság már minden évszakban tömve vannak a boltok az aktu-

HOROSZKÓP

ális időszakra jellemző színű és mintájú lakástextíliákkal. Vásároljunk új ágyneműhuzatot, ágytakarót. Ezek mind igen látványos, mégis költséghatékony megoldások. Az asztal és az asztalterítő meghatározó eleme az otthonunknak. Ha tavasz elején lecseréljük azt valami igazán vidám hangulatú, tavaszi színben pompázó darabra, akkor máris igen sokat tettünk a lakásunk kellemes hangula-

ta érdekében. Szuperül feldobják az összképet a színes, vidám képkeretek, illetve a színes kaspók is. A hogyan az ágytakarót és a párnahuzatot könnyedén le tudjuk cserélni, úgy tudjuk a szobanövényeink kaspóit is. Válasszunk valami kedves mintásat vagy egy egyszínűt. Ha szeretünk kreatívkodni, akkor egy egyszínű kaspót könnyedén fel tudunk díszíteni mi magunk is.

KOS (03. 21. – 04. 20.)

A hosszú hétvége előtti héten a kedd és a szerda remek arra, hogy beszéljen, egyeztessen, tárgyaljon. Mindegy, hogy munkáról, családról vagy bármi másról van szó. A május, illetve a hosszú hétvége eleje a családi kötelezettségekről szól. Vannak elvárások önnel szemben, ennek örülnie kellene. Szombaton és vasárnap az Oroszlán hold fényt hoz, és ezáltal bearanyozza az anyák napját.

BIKA (04. 21. – 05. 20.)

A hétfő a hét legkiegyensúlyozottabb napja lesz. Földre szállt angyalként semmi és senki nem képes kibillenteni. Keddtől már a hosszú hétvégére kellene készülődnie. Kalkulálja be, hogy csütörtökön zárva lesznek az üzletek! Vagyis előtte tömegek lesznek mindenhol. Ez az ára annak, hogy 4 napon keresztül lazíthasson. A hosszú hétvégén ne feledkezzen meg az édesanyjáról!

IKREK (05. 21. – 06. 21.)

A kedd lesz az ön napja. Ha teheti, minél több, minél fontosabb ügyet időzítsen ide! Olyasmi is si­

18. HÉT (ÁPRILIS 28-TÓL MÁJUS 4-IG)

kerülni fog, ami eddig nem. Szerdán sem lesz oka panaszra. Csütörtökön indul a május és a hoszszú hétvége. Meglehetősen felemásnak látszik az ön szempontjából. Csütörtökön és pénteken még azzal küzd, hogy kinek feleljen meg. Majd szombaton és vasárnap már feloldódik.

RÁK (06. 22. – 07. 22.)

A hét elején valamire rájön, vagy valaki elárul egy titkot önnek. Jól tenné, ha ezt megtartaná magának. Fókuszáljon a hosszú hétvége és az anyák napja megszervezésére. Ezekben örömét leli, mert mindegyik a szeretetről szól. Ha idegeskedne, akkor olyasmivel foglalkozik, ami nem az ön dolga. Amint ezt észreveszi, és abbahagyja, megkönnyebbül. Legyen résen!

OROSZLÁN (07. 23. – 08. 22.)

Nagyon várta már ezt a hetet, mert 3 munkanap után 4 pihenőnap jön. Ez felvillanyozza, mert millió terve, ötlete van. A hét elején muszáj egyeztetnie az érintettekkel. Máskülönben csalódás, sőt sértődés lesz a vége. Az ön és a másik részéről is. Nem lesz

könnyű dolga az égi folyamatok szerint. Bár a Vénusz jegyváltása szerda éjjeltől, a hold szombat déltől javít a helyzeten…

SZŰZ (08. 23. – 09. 22.)

Ne panaszkodjon a hét elején, április végén, ha sok munka szakad a nyakába! A bolygók szerint most bizonyíthatja, hogy mire képes. Az elismerésre nem számíthat azonnal. A hosszú hétvége elég sok feladatot ad, ami elterelheti a figyelmét a karrierje alakulásáról. A május virágzással és az anyák napja ünneplésével indul. Legyen kreatív!

MÉRLEG (09. 23. – 10. 22.)

Csupa kedvező eseményre számíthat a hét elején. Vagyis elégedetten búcsúztathatja az áprilist. Meglepő módon bolygója, a Vénusz szerdán éjjel jegyet vált, és kellemetlen találkozást és/vagy visszajelzést szimbolizál egy bő hónapon belül. Fogadja meg magának, hogy nem mások véleménye alapján értékeli magát! A hosszú hétvége a ballagásról és az édesanyák köszöntéséről fog szólni.

SKORPIÓ (10. 23. – 11. 22.)

Vasárnap volt az a Mars–Plútó szembenállás, ami igencsak megviselhette. Ennek utóhatását még ezen a héten érezheti. Szerencsére jönnek olyan fényszögek és kihívások, amelyek elterelik a figyelmét. Valójában az a cél, hogy önmagára és a saját igényeire is legyen tekintettel. Erre a hosszú hétvége kitűnő alkalom. Tegye fel a kérdést magának: mire, illetve kire vágyik?!

NYILAS (11. 23. – 12. 21.)

Kedden és szerdán olyan emberekkel tud zöld ágra jutni, akikkel hosszú ideje nem sikerült. A 4 napos hosszú hétvége önt is lázba hozza, mert felér egy kisebb nyaralással. A bolygók azt javasolják, hogy pihenésre is jusson ideje! Nem szabad telezsúfolnia mind a 4 napot reggeltől estig egy csomó programmal, mert fáradtan fogja kezdeni a következő hetet.

BAK (12. 22. – 01. 20.)

A bolygók egyértelműen azt mutatják, hogy elvonulásra van szüksége. Szeretné a gondolatait rendezni, és nem kíváncsi mások okoskodására. Ha teheti, vegye ki

szabadságnak április utolsó napjait, és ezzel egy egész hete lesz. Ha nem teheti, akkor mindenáron őrizze meg a higgadtságát! Kifejezetten jó, hogy a hosszú hétvégén kipihen mindent és mindenkit.

VÍZÖNTŐ (01. 21. – 02. 18.)

A Vízöntőben járó Plútó vasárnap szembekerült a Marssal, ami kíméletlen vitát eredményezhetett. Lassan jut túl ezen. Szerencse, hogy jön a hosszú hétvége. Majd vasárnap a Plútó hátrálni kezd, ami esélyt hoz önnek arra, hogy elrontott, tévesen értelmezett, méltatlanul végződő ügyeket, kapcsolatokat kijavítson. Előtte az aktuális feladataira fókuszáljon! Ne kalandozzon el!

HALAK (02. 19. – 03. 20.)

Szerdán éjjel Vénusz, a kis szerencse bolygója kilép a Halakból. Ettől lehet, hogy kevésbé szerencsésnek érzi magát. Ez tévedés. Szerencsés, ha egészséges, van munkája, barátai, családja. Az égi folyamatok segítik, hogy felébressze magában a hálát. Ebben ön jó. A hosszú hétvége erre is alkalmas. És az anyák napja megünneplésére is.

A falak és a bútorok színeinek összehangolása lehet az egyik kulcsa a tavaszi lakberendezés sikerének

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.