Zalaegerszegi 7 Nap - 2017. 11. 10.

Page 1

2017. november 10. • V. évfolyam 42. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Visszatekintés az elmúlt esztendő kiemelkedő sikereire Évértékelő – Fejlődő gazdaság és jövőbe mutató fejlesztések Zalaegerszegen

6–7. oldal

Hivatalosan is „Gyermekbarát” a város

Immár hivatalosan is Gyermekbarát településsé nyilvánították Zalaegerszeget, miután egy sikeres pályázatnak köszönhetően az UNICEF azonos elnevezésű felhívásán meggyőzték a szakértő zsűrit. Az „UNICEF Gyerekbarát Település” címet és a vele járó 2 millió forintot évente három olyan település nyerheti el, ahol a gyermekek jogait kiemelt kérdésként kezelik. Idén Zalaegerszeg mellett Budaörs és Orosháza pályázott sikeresen. Az elnyert címről részletesen a Városházán számoltak be a városvezetők és a városi diákönkormányzat képviselői. (Részletek a 7. oldalon.) FOTÓ: SERES PÉTER

Újabb esetkocsi Zalában Pénteken mutatták be a városvezetőknek és a sajtónak a Zala Megyei Mentőállomás munkatársai azt a teljes körűen felszerelt esetkocsit, amely a napokban állt szolgálatba a megyében. A 1,5 éves, kiváló állapotban lévő jármű tovább növeli az ellátás biztonságát. (Bővebben a 2. oldalon.)

Nemzeti gyásznap Zalaegerszegen

A zalaegerszegi önkormányzat és a Zala Megyei ’56-os Hagyományőrző Egyesület közös megemlékezést tartott az 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtásának és a szovjet csapatok bevonulásának 61. évfordulóján, november 4-én az Ady utcai emlékműnél. (Írásunk a 3. oldalon.)

Hiánypótló eszközbeszerzés a kórházban Jelentősen megkönnyíti a betegellátást a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szülészeti, Nőgyógyászati Osztályán az az új ultrahangkészülék, amelyet nemrég állítottak munkába. Ennek kapcsán hétfőn tartottak sajtótájékoztatót az intézményben. (Részletek a 4. oldalon.)

Márió

zenés vacsora estje

A TIT EGYESÜLET AZ ALÁBBI KÉPZÉSEKET INDÍTJA:

Építő és anyagmozgató gép kezelője E-000803/2014/A001 Kisteljesítményű kazán fűtő E-000803/2014/A007

Gépkezelő hatósági vizsga Tűzvédelmi szakvizsga Munkavédelmi képviselők továbbképzése TIT Egyesület 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Telefon: 30-477-6070 / 92-510-159 Nyilvántartásba vételi szám: E-000803/2014

a -ban

november 24-én. Mulasson reggelig! Asztalfoglalás, információ: 92/323-918 30/271-6917

GM BádogBazár Kft. Polikarbonát forgalmazása

Acél cserepes- és trapézlemezek forgalmazása. Zalaegerszeg, Kanizsai út és Sport utca kereszteződés. Telefon: 92/315-718, +36-30/841-4909, +36-30/834-5583

www.badogbazar.com

Korszerű gépek, száz új munkahely A kormány támogatásával új gépek kerülhetnek az Edelmann Hungary Packaging Zrt. tavaly elkészült zalaegerszegi üzemcsarnokába. A 3,15 milliárd forintos beruházás révén a zalai cég a német Edelmann Group második legnagyobb vállalatává, a piac jelentős szereplőjévé válik – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Hétfőn a miniszter az Edelmann Hungary Packaging Zrt. beruházásával kapcsolatban szűk körű megbeszélést kezdeményezett . (Bővebben a 7. oldalon.)

KÖZÉLET

Lubics Szilvia látogatása

Minden feladatát céltudatosan végzi n 5. OLDAL

ÖTÓRAI TEA

Beszélgetés Zsugyel-Klenovics Katalinnal

Mindennek a hit lehet az alapja n 9. OLDAL

NEM KELL SOK, HOGY SOKAT KAPJON. A KÉNYELEMBŐL.

Tipo modellek már

3 490 000 Ft-tól.

KERESSE TOVÁBBI EGYEDI KEDVEZMÉNYEINKET Vegyes átlagfogyasztás: 3,7-8,3 l/100 km; CO2 kibocsátás: 98–146 g/km. A képen látható autó illusztráció. Az ajánlat a készlet erejéig érvényes. Részletek a márkakereskedésekben és a www.fiat.hu weboldalon.

Magyar autó és Motorkereskedés Szombathely, Zanati út 27/A Tel.: 94/522-880 • www.bonuskft.com


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.