V7 öt karán (MFTK, MK, MIK, GTK, GKZ) és a hat képzési helyén zökkenőmentesen elindult a 2022/23-as tanév. Minden képzési szinten - felsőoktatási szakképzés, alap-, mester- és osztatlan mesterképzés, doktori képzés és az önálló képzési szintnek nem számító szakirányú továbbképzéseken is – kezdetét vette az oktatás.
n Pannon Egyetem


2. oldal





Az
A PE az elmúlt héten szerdán tartotta meg központi tanévnyitó ünnepségét a B épületben. Idén három új szak is elin dulhatott, az óvónő, tanító és tesztmérnök alapszakkal bővült az egyetem oktatási repertoárja. Az általános és a pót felvételi eljárás eredményeként összesen 1536 hallgató kezdhette meg tanulmányait.
A Tacsi talit Csaba Eszter öt letgazda szervezi évek óta. Idén a Városi Nyilvánossá gért Alapítvány is segítségé re volt. A kiállítók között az Eszkuláp-, a Vahúr-, az Ul timátum-, és a Veszprémi Ál latvédelmi Egyesületet is megtalálhattuk. A Csűrdön gölő Kulturális Egyesület élőszavas mesemondást tar tott, valamint bábszínház és népi játékok is várták a gye rekeket. Tóth Edu pedig a fel nőttek szórakoztatatta. A Tacsi tali a minőségi ki kapcsolódáson túl természe tesen jótékony célt is szol gált. A fórumon megjelent Ovádi Péter országgyűlési képviselő, aki szívesen be szélgetett az állatvédelmi törvényről.
Új szakokat is indítottak
LUC n Hatodízben rendezték meg a Tacsi talit a Kolostorok és kertek völgyében, melyre minden eddiginél többen ér keztek. Az eredetileg vadá szatra tenyésztett négylábú ak nemcsak kedvességük, bátorságuk miatt népszerű ek, hanem amiatt is, hogy jól tűrik a lakásbéli körülmé nyeket, szeretnek utazni is.

FOTÓ:
MWközponttáTudományos-szellemiváltak

egyetemi tanévnyitón megtelt az intézmény aulája

FOLYTATÁS A 3. OLDALON
n Megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága. A jubileum kapcsán Veszprémbe látogatott az MTA elnöke is.
MW/NAGY LAJOS
Tacsik vették be a völgyet
Szofi, hosszúszőrű Harlekin tacsiként igazi különlegesség FOTÓ: LUCIDUS Ingyenes város közélet het lap 2019. szeptember 5. XXIV. 35. szám MT/MT Ötszáz első osztályos Becsengettekaziskolákba élesMindennapszolgálat Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Veszprém MegyeiSzervezete Szilágyi Attilavagyonőr, Nyugalom Kft.igazgatója és Nyugalom2001 Kft. ügyvezető igazgatója magas színvonalú szak őrmaimunkájátKiválóvagyonkitüntetésselismerte Győzelem a abajnokságbanhazaiésSEHaligában Folytatta nagyarányú hazai bajnokigyőzelmisorozatát TelekomVeszprém férfi kézilabdacsapata, majdkeres rajtot vett SEHA Ligában. Lapozzonveszpremi7napfacebook.com/belea Veszprémi 7 Napba már a facebookon is! Műanyagablakok,ajtók: -Technológiánkkal páróra alat tegy családi ház ablakaibeépíthetők mégtélen is! -Bontásésfalsérülésnélküliskitudjuk cserélnia nyílászárókat. Nincs kosz,nem kell festeni! (Bontásesetén szak szerűfaljavítás.) -5évgarancia zárók utólagos gépi szigetelése: őképes fa ablakokszigetelése svéd marásos technológiával,hézagmérés ,koszéspormentesenahelyszínen sablakai 1-2óra alat tegy kabát -5évgarancia Keressekollégánkat szak tanácsadás és árajánlatcéljából, ne maradjonleajanuártól induló állami támogatás lehetőségéről! PÁLYÁZ ZO NV ELÜNK OT TH ONAKOR SZ ERŰSÍTÉSÉRE!IÁSI ABLAKCSEREAKC HÍVJON!PÁLFY PÉTER 06 -20/946-8031 Kedvezmény 20%, nyugdíjasoknaktovábbi 5%! Redőny, szúnyogháló, roletta, napellenző, szalagfüggöny rövidhatáridővel! Az akciódecember15-ig ér vényes! 66 23 07 Műanyagablakok,ajtók: -Technológiánkkal páróra alat tegy családi ház ablakaibeépíthetők mégtélen is! -Bontásésfalsérülésnélküliskitudjuk cserélnia nyílászárókat. Nincs kosz,nem kell festeni! (Bontásesetén szak szerűfaljavítás.) -5évgarancia Fa nyílászárók utólagos gépi szigetelése: -Működőképes fa ablakokszigetelése svéd horonymarásos technológiával,hézagmérés alapján,koszéspormentesenahelyszínen -Egy lakásablakai 1-2óra alat tegy kabát áráért! -5évgarancia Keressekollégánkat szak tanácsadás és árajánlatcéljából, ne maradjonleajanuárt induló állami támogatá lehetőségéről! PÁLYÁZ ZO NV ELÜNK OT TH ON AKOR SZ ERŰSÍTÉS ÉRÓRIÁSI ABLAKCSEREAKCIÓ HÍVJON!PÁLFY PÉTER 06 -20/946-8031 Kedvezmény 20%, nyugdíjasoknaktovábbi 5%! Redőny, szúnyogháló, roletta, napellenző, szalagfüggöny rövidhatáridővel! Az akciódecember15-ig ér vényes! Műanyagablakok,ajtók: -Technológiánkkal páróra alat tegy családi ház ablakaibeépíthetők mégtélen is! -Bontásésfalsérülésnélküliskitudjuk cserélnia nyílászárókat. Nincs kosz,nem kell festeni! (Bontásesetén szak szerűfaljavítás.) -5évgarancia Fa nyílászárók utólagos gépi szigetelése -Működőképes fa ablakokszigetelése svéd horonymarásos technológiával,hézagmérés alapján,koszéspormentesenahelyszínen -Egy lakásablakai 1-2óra alat tegy kabát áráért! -5évgarancia Keressekollégánkat szak tanácsadás és árajánlatcéljából, ne maradjonleajanuártól induló állami támogatás lehetőségéről! PÁLYÁZ ZO NV ELÜNK OT TH ONAKOR SZ ERŰSÍTÉSÉRE!ÓRIÁSI ABLAKCSEREAKCIÓ HÍVJON!PÁLFY PÉTER 06 -20/946-8031 Kedvezmény 20%, nyugdíjasoknaktovábbi 5%! Redőny, szúnyogháló, roletta, napellenző, szalagfüggöny rövidhatáridővel! Az akciódecember15-ig ér vényes! 66 23 07 Keresseszaktanácsadáskollégánkat és árajánlat céljából, ne maradjon le azállamiotthonteremtésitámogatáslehetőségéről! Őszi kedvezmény 20%, nyugdíjasoknak további 5%! ÓRIÁSI ABLAKCSERE AKCIÓ Az akció szeptember 28-ig érvényes! 990489
INGYENES VÁROSI KÖZÉLETI HETILAP • 2022. SZEPTE mb ER 15. • XXVII. ÉVF. 35. SZÁ m

Megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünne pelte a Magyar Tudományos Akadémia Veszp rémi Akadémiai Bizottsága.
FOTÓ: MW/PESTHY MÁRTON
MW n A Veszprémi Akadé miai Bizottságot (Veab) a Magyar Tudományos Aka démia elnöksége az 1972. szeptemberi ülésén hozott határozatával alapította meg. A megalakulás ötve nedik évfordulójára az MTA Veab elnöksége totcímmel.dományértlékezikrendezvénysorozattaljubileumiemFélévszázadatuPannóniábanAprogramsorozapénteken
tudományterületek közötti párbeszéd fontosságát hang súlyozva elmondta, a kuta tók, oktatók, szakemberek informális hálózata biztosít ja a tudás áramlását és fel halmozását. Hozzátette, a Veab megalapítása óta en nek a magas színvonalú pár beszédnek biztosít fórumot.
Freund Tamás arról is be szélt, a területi bizottság megismerteti a hétköznapi embereket az új tudomá nyos eredményekkel, és nép szerűsíti a tudományos gon dolkodást tevékenységével, például a 2005-ben elindított Pannon Tudományos Nap rendezvényeivel.Azelnökmegjegyezte, a nagyközönség erőteljesebb megszólítása és a tudomány ellenes hangok visszaszorí tása érdekében indítják el a Magyar Tudomány Ünnepe plusz rendezvényt, amely di namikus, élvezetes formá ban ad betekintést egy-egy tudományos területbe.
A magyar származású Louis Palmer két villanyau tóval és egy különleges lakó kocsival érkezett hozzánk. Ez utóbbi szinte teljes felüle tét napelemek borítják, s az ingyenesen termelt energia a komfortos ellátás mellett még a vontató autók áramte lepeihez is biztosítja a töl tést. Világkörüli útjára há rom és fél hónapja indult az ENSZ genfi székháza elől, s tervei szerint 2025-ben a cé lállomás Párizs lesz, ahova a nemzetközi klímaegyez
mény aláírásának 10. évfor dulójára fut be. Ez az út 90 országot érint, s kétszázezer kilométert tesz meg közben.
A veszprémi állomásnak az adott okot, hogy a projekt támogatója, a szintén svájci érdekeltségű maxon motor városunkban üzemelteti egyik gyárát, melynek ügy vezetője, Szalai Attila és munkatársai szívélyesen áll tak az érdeklődők rendelke zésére.

A magyar ipar remeke volt az Ikarus 55
Brányi Mária alpolgár mester üdvözölte a példaér tékű kezdeményezést. Sze rinte nagyon fontos, hogy ráirányítsuk a figyelmet a megújuló energiákra, a kör nyezet védelmére. Veszp rémben hasonlóan gondol kodik a város vezetése, s le hetőségei szerint tesz is azért, hogy környezettuda tosabbak legyünk.
Napenergiával a világ körül
FOTO: LUCIDUS
Veszprém tudományos és szellemi központtá vált
években alapított területi bi zottságok régiójuk tudomá nyos és kulturális központ jaikká váltak. Létszámát tekintve a veszprémi a legki sebb, ugyanakkor földrajzi kiterjedésével kiemelkedik a többi szervezet közül. El mondta, a jubileum alkalmá ból havonta rendeznek tudo mányos programot, kere kasztal-beszélgetést az aktu álitásokra fókuszálva, míg Pannon roadshow-val végig látogatják azokat az intéz ményeket, amelyekben tu dományos tevékenységet vé geznek. Hegedűs Barbara veszprémi alpolgármester a
Számos látogatót vonzott vasárnap délelőtt a Veszprémbe is ellátogató Solar Butterfly, azaz napenergiás pillangó. A hotel parkolójában Brányi Mária alpolgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő is meg nézte a jövőt idéző svájci járműszerelvényt.

A szárnyak termelik az áramot a komforthoz és a haladáshoz FOTÓ: LUCIDUS
Az évfordulós rendezvé nyen Csabai István fizikus tartott előadást Tudomá nyok felvértezése gépi intel ligenciával címmel. Az ün nepségen verseket mondott Szilvásiné Csordás Éva előadóművész, fuvolán köz reműködött Hajas Szilárd
Fél évszázad a tudományért Pannóniában nyitóünnepségén Freund Tamás köszöntője
n Kinek ne dob banna meg a szíve, amikor elhalad mellette egy faros Ikarus. Van nak, akik még gyerek korukból emlékezhet nek a legendás magyar autóbuszra, többeknek csupán régi képekről és filmekről, vagy a nosz talgia találkozók egyik legszebb járműveként lehet ismerős. A hazai járműipar ikonikus, egyik legismertebb és legsikeresebb távolsá gi- és turistabusz mo dellje volt az Ikarus 55, amelyet 1954 és 1973 között gyártottak. Gya kori becenevei a „fa ros” és a „Bözsi”, me lyeket a busz a jelleg zetes hátulsó motor szekciójának köszön het. E jármű egyik szé pen felújított példányát az állatkert parkolójá ban sikerült lencsevég re kapni a minap. Ez a busz 1968-ban gördült ki a mátyásföldi gyárból NDK-beli megrendelés re. Érdekessége, hogy szerepet is kapott a „Hosszú alkony” című filmben. Ma a tatabá nyai Volán megbecsült darabja, melyre az idő sebb korosztály nosz talgikusan, a fiatalok csodálkozva néznek.

Padisák Judit, az MTA Veab elnöke hangsúlyozta,köszöntőjébenaz1970-es
vendégRitka LUCVeszprémbenjárt
sével alakult ki az a háló zat, amelynek egyik cso mópontja lett a Veszprémi Akadémiai Bizottság.
Freund Ta más, az MTA elnöke nyitot ta meg. Kiemelte, a tudo mány az utóbbi fél évszá zadban óriási fejlődésen ment keresztül, ugyanak kor a feladatai nem sokat változtak. Felidézte, a Veab egyik küldetése volt, hogy megszervezze az észak-du nántúli régió tudományos közéletét. Egyetem, kutató csoportok, tudományos in tézmények közreműködé
2 VESZPRÉMI 7 NAP | 2022. szeptember 15.aktuális Röviden VÁROSI HETILAP A lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Régióvezető: Tóth Tamás Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Szerkesztőség: Veszprémi 7 Nap, 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: veszpremi7nap@maraton.hu Hirdetési információ: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, e-mail: veszpremmaraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt. • Megrendelés száma: V 35/2022 • A lap ingyenes • Megjelenik 29 000 példányban. • Terjeszti a MédiaLOG-DMH Zrt. • ISSN 1219-0748 Terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket a 06/20/383-4309-es telefonszámon és a V7terjesztes@maraton.hu e-mail címen várjuk • A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.
32022. szeptember 15. | VESZPRÉMI 7 NAP aktuális
Új
Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár a CIVIL INFO – NEA 2023 címmel szervezett országos tájékoztató rendezvény veszprémi állomásán
Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora el mondta, a biztos szakmai tu dás, és a régióbeli vállalatok közreműködése révén a leg korszerűbb ipari munkata pasztalatok, valamint a vál lalati kultúra megismerése mellett a város és az egyetem kapcsolata a hallgatók szá mára további előnyöket és le hetőségeket biztosít.
Civil Közösségi Szolgáltató Központ rendezvényén az érdeklődők az előző év pá lyázati tapasztalatairól és a civil területet érintő aktua litásokról kaptak informá ciókat a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcso latokért Felelős Helyettes Államtitkársága munkatár saitól. Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcso latokért felelős helyettes ál lamtitkára kiemelte, a pá lyázati keret korábban soha nem volt olyan magas, mint a jövő évben lesz, a civil szervezetek összesen közel 11 milliárd forintra pályáz hatnak a Nemzeti Együtt működési Alapnál (NEA). A pályázatokat október első napjaiban írják ki, és a ki írás a Bethlen Gábor Alap kezelő felületén lesz elérhe

tő egy hónapon át. A beér kezett pályázatokat ezután értékelik, és döntenek ar ról, mely szervezeteket tá mogatják. A szervezetek várhatóan 2023. március ban juthatnak hozzá a pá lyázaton elnyert forráshoz.
nagyon sok feladatban segí tik az önkormányzatot, töb bek között a szociális és kulturális területen, vagy éppen a helytörténetben. Úgy vélte, nemcsak a városi közösség erősödik szerve zetek munkájának köszön hetően, hanem a civil szer vezetben résztvevők élete is teljesebbé válik.
V7 n A Veszprém Megyei
A pályázati lehetőségekről tartottak tájékoz tatást civil szervezetek képviselőinek szerdán a városházán, ahol sok hasznos információt szerezhettek.
FOTÓ: MW/PESTHY MÁRTON
Veszprém megyei szerveze tek.
- Kutatásfejlesztési ered ményeink alapján nemzet közi rangsorokban az ország összes intézménye közül sta bilan a hetedik helyet bérel jük hosszú évek óta. Ahhoz pedig nem kell célfotó, hogy megállapítsuk, a képzés eredményessége hozzáadott értékek tekintetében „kate góriában” messze a Pannon Egyetem az ország legsikere sebb felsőoktatási intézmé nye – emelte ki a rektor.
- Az elmúlt évek felméré sei, és céges partnereink visz szajelzései megerősítik azt, hogy a műszaki informatikai
Dr. Pásztohai Sándor, az Asseco Central Europe Ma
karon diplomát szerző hall gatók nagyon jó eséllyel tud nak elhelyezkedni a munka erőpiacon, az egyetem diplo májának magas, megbecsült értéke van – mondta el dr. Süle Zoltán, a kar dékánja.

Csillag Zsolt, a PE kancel lárja elmondta, az intézmény az évek óta tartó COVID helyzet és az orosz-ukrán há ború negatív gazdasági hatá
FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL
Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a kormányzat támogatja a ci vil szervezeteket, amelyek tevékenységükkel erősítik a helyi közösségeket. Brányi Mária alpolgármester arról beszélt, a civil szervezetek
sai ellenére is sikeres idősza kot tudhat maga mögött, és stabil pénzügyi helyzetben várja a most induló tanévet. Az intézmény pályázati és K+F+I tevékenysége továbbra is kiemelkedő. Az idei évben is több milliárd forint érték ben nyertek el támogatáso kat Nemzeti Laboratórium projektek keretében, infra struktúrafejlesztéshez, kép zésfejlesztéshez és különbö ző ipari vállalatokkal közös kutatás-fejlesztési projektek részeként.Atanévnyitó rendezvé nyen mások mellett részt vett továbbá Ovádi Péter országy gyűlési képviselő, dr. Takáts István, a Veszprémi Főegy házmegye általános helynö ke, Zalavári István, a Veszp rém Megyei Mérnöki Kama ra elnöke, Irányi László, a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum igazgatója, Szabó Zoltán, a Veszprémi Szakképzési Centrum TechnikumJendrassik-Veneszigazgatójais. szakokat is indított az egyetem
kiírás Veszprém megyei adatait is. Az alaphoz több mint hatszáz pályázat érke zett, amelyből 564 volt ér vényes, és ezek 67 százalé ka nyert el támogatást ösz szesen 334 millió forint ér tékben. Emellett a Falusi ci vil alapban 242 millió, míg a Városi civil alapban 220 millió forint nyertek el a
nehézségei, most pedig az újabb kihívások, a határunk melletti háborús helyzet, az energiaválság, a klímaválto zás, a modern kori népván dorlás és társai olyan problé mákat jelentenek, amelyek megoldásához elengedhetet lenek az egyetemen meg szerzett készségek.
A Pannon Egyetem központi tanévnyitóján Gelencsér András üdvözölte az ünnepség résztvevőit FOTÓ: MW/NAGY LAJOS
Az alaphoz tavaly össze sen közel 13 ezer pályázat érkezett be, és a pályázók több mint hetven százaléka jutott forráshoz. Ennek kapcsán elmondta, a koráb bi évekhez hasonlóan to vábbra is az az alapelv, hogy minél több civil szer vezet jusson forráshoz. Hozzátette, a pályázati ki írás szabályai érdemben nem változtak, egy fonto sabb módosítás van, esze rint a pályázaton résztvevő szervezetek bevételi plafon ját ötről hétmillió forintra emelték. A helyettes állam titkár ismertette az előző
Hegedüs Barbara, Veszp rém alpolgármestere köszön tőjében elmondta, a járvány helyzet, a digitális oktatás
gyarország Zrt. vezérigazga tója beszédében azt kérte az elsős hallgatóktól, legyenek nyitottak, hogy a diplomájuk megszerzését követően fele lősségteljesen tudják hasz nálni megszerzett tudásukat a való életben.
Rekordösszegű pályázati forrás
Áfrány Gábor, Dohnál Szonja, Kilián László, Grászli Berna dett, Herth Viktória és Dallos Krisztina a Dubniczay-palota épületében tartott sajtótájékoztatón FOTÓ: MW/PESTHY MÁRTON
tás szeptember 24-én, szom baton a Dubniczay-palotá ban. A tárlaton hat kortárs ke rámiaművész legújabb alko tásai – dizájn és használati tárgyak – lesznek láthatók. A design hét keretében október 15-én a kerámiakiállítás kísé rőprogramjaként fooddesign workshopot tartanak Góg Angéla vezetésével, ame lyen a japán teaszertartással lehet megismerkedni. Kilián László irodalmi programigaz gató kiemelte, szeptember 10én és 24-én az Olvasólámpa

Hartmann Antal, Márkó pol gármestere elmondta, tele pülésükön 2004-ben alakult a foltvarrók köre.
Áfrány Gábor médiala bor-vezető, kurátor a Művé szetek Háza fotóművészeti programját ismertette: októ ber 29-én, szombaton Úton le vés címmel nyílik kiállítás a tavalyelőtt elhunyt Kovács Endre experimentális mun káiból a Csikász Galériában.
Többek között új képzőművészeti, fotó és kerámiakiállítás, felolvasóestek és előadások is színesítik a Művészetek Háza Veszprém őszi programkínálatát.
Gizella királyné is lehetett foltvarró
Az őszi programok közül többet az Európa Kulturális Főváros (EKF) program tá mogat. Dallos Krisztina, a Veszprém-Balaton 2023 EKF kulturális projektmenedzsere arról beszélt, képzőművészeti programjuk célja, hogy bemu tassák a térségben élő alkotó kat, és láthatóbbá tegyék őket a kulturális évadban, emellett nemzetközi rezidenciaprog ramot indítottak, amelyben külföldi alkotókat látnak ven dégül. A várban folyó építési munkálatok miatt a Művésze tek Háza kiállítóterei csak szombaton 13 és 21 óra, vala mint vasárnap 10 és 20 óra kö zött tartanak nyitva.
V7Balassa-kúriaaMegnyitjaRövidenkapuitRosos-ésa
felolvasóestjeire várják a láto gatókat: az első alkalmon Me zey Katalin Kossuth-díjas köl tő, a másodikon Villányi Lász ló József Attila-díjas költő lesz
A fesztivál zsűrije (Polyák Ildikó elnökletével) 22 be adott pályázat közül válasz totta ki a legjobbakat: Feledi né Szabó Klára, Csuti Ilona, Nagy Anita, Tűzikék Folt mozaik Műhely. Az elisme réseket Brányi Mária, Hart mann Antal és Sulyok Leven te, a Magyar Foltvarró Céh elnöke adták át. Nagy taps köszöntötte a 80 éven felüli foltvarrókat: Bán Mihályné Katinka nénit és Molnár Já nosné Marika nénit.
ként érkezhet. Veszprémet a fennállásának 25. évforduló ját ünneplő Tűzikék Foltmo zaik Műhely képviselte, de egyéni foltvarrók (Csuti Ilo na, H. Mátyás Márta, Fritz Mónika) is bemutatkoztak.
Gazdag programmal készülnek
n A Kulturális Örök ség Napjai rendezvény sorozat idén szeptem ber 17-én és 18-án vár ja az épített örökség szépségei iránt érdek lődőket. Az eseményen több száz rendezvény nyel, vezetett sétával és impozáns műemlék kel kínálnak színes programokat a látoga tóknak. Az értékterem tő kezdeményezéshez a Veszprém Megyei Kormányhivatal is csatlakozott. A kor mányhivatal főépületé nek is helyet adó Me gyeháza, valamint a Veszprémi Járási Hiva tal oldalon.oroksegnapok.gov.hu/megtehetnekszükséges,zetestók.ingyenesen14.0017-énemlékekrációimegőrzésetosmúltját,ismeriknemcsaksaiszakavatottkethatóAműemlékkel.megismerkedniaholharmadiknekzetettbelülvénysorozattogatóknyitjamadiksa-kúria)(Rosos-épületegyütteseésBalasimmárharalkalommalmegkapuitaláelőtt.Arendezkereténazérdeklődőkvesétákonvehetrésztszeptemberhétvégéjén,lehetőségüknyílikakétkétnaponátlátogatrejtetthelyszíneakormányhivatalmunkatármutatjákbe,akikszeretik,deisaműemlékekjelenétésfonszámukraazokajövőgeneszámára.Aműszeptemberés18-án10.00ésóraiindulássallátogathaArészvételhezelőregisztrációmelyetahttp://
MW n A részletekről az intéz mény munkatársai számoltak be a minap. Grászli Bernadett igazgatónő elmondta, szep temberben két országos ren dezvénysorozathoz is kap csolódnak: 17-én és 18-án a Kulturális Örökség Napok ré szeként Kóródy László a Tegu láriumról és a téglagyűjte mény új szerzeményeiről tart előadást, míg a Dubniczay-pa lotában Herth Viktória művé szettörténész tart tárlatveze tést. A két nap során a Művé szetek Háza valamennyi kiál lítótere ingyenesen lesz láto gatható.Azintézmény először csat lakozik a Kultúrházak éj jel-nappal elnevezésű rendez vényhez szeptember 24-én és 25-én: szombaton három új kiállítást nyitnak meg, más nap múzeumpedagógiai fog lalkozással várják az érdeklő dőket. Herth Viktória el mondta, idén október 4. és no vember 27. közötti hétvégé
LUCIDUS
A foltvarrásnak évszáza dos hagyományai vannak, s ha lehet hinni annak, akkor maga Gizella királyné is le hetett foltvarró, amint a kirá lyi paláston dolgozott. A veszprémi vonzat minden esetre hízelgő, amit az is megerősít, hogy éppen Gi
Foltvarrók baráti tanácskozása FOTÓ: LUCIDUS
A múlt hétvégén a foltvarrók voltak az Agóra vendégei. A Magyar Foltvarró Céh jogátadásával a Márkófolt Varrókör Egyesület ide szervezte az országos foltvarró fesztivált. A teltházas fórumon láthattuk az egyéni és a kollektív munkákat, hét kiállítást (az Agórán kívül a Báthory iskolában is), színes vásárt, de workshopok, valamint tanfolyamok is szerepeltek a kínálatban.
ben jött létre a foltvarrókat egy táborban tartó Magyar Foltvarró Céh. Idén két új taggal – Felediné Szabó Klára és Vargáné Orbán Erika – bő vült e kör. A foltvarrás első fesztivál ját Magyarországon 1993ban rendezték, így az az EKF 2023 programjaiba jubiláns
zella volt a fesztivál verse nyénekVélhetőentémája.a szegénység ből fejlődhetett ki a ma már művészeti ágazat, hiszen elődeink csak foltokkal tud tak egy-egy elhasználódott ruhadarabot újabbá vará zsolni. Ma hazánkban há romszáz csoport alkot. 1989-
Dohnál Szonja galériaveze tő elmondta, Konstelláció címmel nyílik kerámiakiállí
A vendéglátó város alpol gármestere, Brányi Mária köszöntőbeszédében utalt ősanyáink leleményességé re, melyet a szükség és a ta karékosság „hozott létre”.
ken rendezik meg 13. alka lommal a Csendnapokat. A megszokott programok –csendséta, erdőfürdő – mel lett idén először a Káli-me dencében tartanak csendkós tolót. A program részeként Hieronymus Boschról Né meth István művészettörté nész, Kassák Lajosról Hegyes
halmi László képzőművész tart előadást.
a vendég. A Csendnapok so rozatban november 20-án, va sárnap az Odalökött költészet veszprémi slam poetry cso port tart estet Örkény – csend címmel.
4 VESZPRÉMI 7 NAP | 2022. szeptember 15.aktuális

Szeptember 18. –Kerékpáros Séd-völgyitúra
Találkozó hely: Pajtautcai szökőkút (Kutas tér); Tourinform Veszprém iroda szervezésében
Helyszín:Agóra, kiállítóterem, aBarossGábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klubszervezésében
52022. szeptember 15. | VESZPRÉMI 7 NAP hirdetés EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT –A UT ÓMENTES NAP 2022. szeptember.16-22.
Helyszín:Pannon Egyetem Bépület,VEDAC szervezésében
07.15 –08.00 óra

Szeptember16. –150 évesavasút Veszprémben
Busz, bringa, autó, roller,esetleg gyalog…melyik gyorsabb? Közlekedési „Viadal” areggeli csúcsforgalomban aHaszkovó fordulótól aszínházkertig, ahelyi médiumok részvételével.
10.00-14.00 óra
09.00 –12.00 óra Baleset-megelőzési rendezvény óvodásoknak és alsó tagozatososztályoknak. Helyszín:Kossuth utca; aVeszprémi Rendőrkapitányság szervezésében.
11.00 óra „Uzsonnámat ebből eszem, védem vele akörnyezetem!” Helyszín:Kossuth

iskola 14.00 –19.30 óra BOUNCEBACKKonferencia Helyszín:Pannon Egyetem felsőkampusz Szeptember 21. Atlétika,Ügyességi és váltófutó csapatbajnokság (Diákolimpia) 13.00-17.00 óra helyszín:VárosiStadion;Veszprém megyei Diáksport Egyesület szervezésében #mobilitásihét Mix and Move!
Szeptember 19. –KRESZFESZT
Szeptember 22. Autómentes Nap 09.00-12.00
Esőhelyszín: Stadion Munkacsarnok Programváltozás jogát fenntartjuk! Forgalmi engedély felmutatásával díjmentesutazása V-Busz járatain. Lezárásra kerül aStadion parkolóésa Stadion utca közötti szakaszaazautóforgalomelől arendezvényideje alatt;a lezárt területenkülönböző sport- és ügyességiprogramok.
12.00 órakor Eredményhirdetés www.veszprem.hu



Helyszín: Város Stadion Futás az Óváros térről aStadionba Sportolási lehetőségek és sportági bemutatókaVESC és VEDAC szervezésében. Munkacsarnok: röplabda, kosárlabda, evező ergométer Futófolyosó: VEDAC ügyességijátékok–futások,ugrások, dobások Küzdősport centrum:boksz, thai-boksz, grappling Tornászgyakorló: gumiasztal, akrobatika,gerenda, korlát, nyújtó Honvédség szervezésében: lézerfegyver lövészet Rendőrség szervezésében: kerékpározz okosan
14.00 óra
Szeptember 17. –Válassz Sportágat!
10.00 óra
Szeptember 20. –KözlekedésiViadal aV-Busz szervezésében
Helyszín:Vasas pálya (Erdészutca) VeszprémMegyeiTestnevelő Tanárok Egyesülete és aBakony-Balaton Régió Ifjúságáért Alapítvány szervezésében
09.45 –12.30 óra BOUNCEBACKKonferencia
Atúrán való részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött: info@veszpreminfo.hu (név,életkor, elérhetőség, max. 20 fő)

Agóra SzeptemberFilmklub19.,hétfő 18
A Veszprémi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat minden nap 24 órában várja hívását a 116-123, valamint szombat 19 órától szerda 13 óráig a 06-80/810-600-as tele fonszámon. Mindkét szám az ország egész területéről in gyenesen hívható. Valakinek csak egy telefonszám, a baj ba jutottaknak segítség! ,,…hogy beszéljünk egymással.”
Várgaléria, Vár u. 29.: Szilvásy Nándor Szabadságról madár nyelven című kiállítása Tegulárium, Vár u. 29. Szeptember 17-18. Kulturális örökség napjai. Szombaton 12 és 21, vasárnap 10 és 20 óra között látogatha tók a programok Hősök Kapuja /S/ÉDes Veszprém – Kismes terek alkotásai a Laczkó Dezső Múzeum 16-iggyűjteményébőlképzőművészeti–október
Híradás 9:20 Generációk 9:45 Honvéd7 10:00 Híradás 10:20 Praktikák 11:00 Mozaik 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Egy nap a világ 18:30 Géniusz 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradás 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Kvantum (12) 21:30 Hír adás 22:00 Képújság
SzeptemberEgyéb
Kutyabarát klub az Agórában Szeptember 16., péntek 18 óra

Malomsorsok a Séd mentén –séta négy egykori malom érintésével. Találkozási hely: Fricska Étteremlakás (Miklós u. 10.). A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött (info@turajo.hu) Lét szám: maximum 20 fő/csoport Szeptember 19-21., hétfő-szerda 19.30 óra IX. Egygitáros Minifesztivál a Pannon Egyetemen az E-ka marában. Hétfőn: Time Out Duo. Kedden: Acoustic Sessi on. Szerdán: Quiet Chords Duo Szeptember 20., kedd 17 óra
8200 Veszprém, József Attila u. 38. Tel.: 88/421-830, 88/434-603 E-mail: info@veszpremtv.hu Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu

Szeptember 16., péntek
SzeptemberPetőfiSzínházakSzínház25.,
Nordic walking foglalkozás a Martinovics téren. Vezeti: Kőműves Tamás Szeptember 17., szombat 16 óra
Most-vagy a Csikász Galériá ban, Vár u. 17. Megtekinthető október 23-ig.
Agóra
Szeptember 20., kedd 8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla 9:45 Sporthír adó 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla 11:00 Balasport 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 A szomszéd vár 18:20 Székely konyha és kert 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Honvéd7 19:30 SporTárs 20:00 Híradás 20:20 Régi idők mozija 20:45 Honvéd7 21:00 Aszályos idők 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Veszprém, Gyulafirátót, Kádárta közvilágítási hibabe jelentésére az alábbi módon van lehetőség: Gátiba Energie Kft. hibabejelentési lehetőségek: telefonon a 06-30/487-2853 számon, faxon a 06-88/444-721 számon, e-mailben a kozvilag itas@gatibaenergie.hu címen.
Szeptember 19., hétfő 8:00 Szabadság és szerelem Partiumban 9:00 A hét krónikája 9:20 Beszéljünk róla 10:00 A hét krónikája 10:20 Beszéljünk róla 10:45 Honvéd7 11:00 A Rodolfó 12:00 Restart 13:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó
„Erős hit – erős akarat – épü let- és állandóintézménytörténetikiállítás
8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 8:50 TV torna 9:00
Veszprém Város Vegyeskará nak megemlékezése Zámbó István alapító karnagyra halá lának 15. évfordulóján a Vámo si úti temetőben levő sírjánál Szeptember 16., péntek 19 óra
Veszprém Megyei Levéltár
NAPI ELŐREJELZÉS: WWW.VMETEO.HU

VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: Telefonon: 88/549-100; zöldszám: 88/401-104 (24 órában hívható) fax: 88/421-418; e-mail: vmjv@gov.veszprem.hu.

MűvészetekKiállításokHáza
Szeptember 16., péntek 14 óra 150 éves a vasút Veszprém ben című kiállítás megnyitója. A kiállítás október 9-ig tekint hető meg
vasárnap 15 óra
Időjárás programjainkhoz
LéviStory – Petőfi bérlet bemutató
15., csütörtök 17 óra
Helytörténeti séta: Fejek és szörnyek Veszprém belváro sában. Találkozó helye: a megyei könyvtár főbejárata melletti amfiteátrum Szeptember 17., szombat 15 óra
Honismereti előadássorozat a Gyulafirátóti Művelődési Házban Szeptember 21., szerda 17 óra
18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszéljünk róla 19:45 Sporthíradó 20:00 Híradás 20:20 Beszéljünk róla 21:00 Balasport 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Alkoss hulladékból – kreatív alkotóműhely a Kádártai Közösségi Házban997321
Szeptember 17., szombat 8:00 Egy nap a világ 8:30 Géniusz 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:30 Beszéljünk róla 10:00 Híradás 10:30 Beszéljünk róla 11:00 Kvantum (12) 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 19:00 A hét krónikája 19:30 Katolikus krónika 19:45 Keresztkérdés 20:00 A hét krónikája 20:30 Régi idők mozija 21:00 Épí-Tech házépítők magazinja 21:30 Sztár portré 22:00 Képújság
Telefonos segítség nehéz helyzetben KözvilágításiKözérdekűhibabejelentésinformációk 6 programajánló VESZPRÉMI 7 NAP 2022.szeptember 15.
A jó főnök – feliratos spanyol vígjáték, 2021
Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény, Vár u. 3–7.: Tér mozgás / Movement in Space – A Vass Gyűjtemény nyolca dik állandó tárlata
Dózsavárosi nyárbúcsúztató a Martinovics téren Szeptember 18., vasárnap 13 és 16 óra
Szülői tréning. Legyen vagy ne legyen sportoló a gyerek? Előadó: Gulyás Péter, a Bala ton-felvidéki Kézilabda Aka démia szakmai vezetője és Ruppert Petra kamasz coach, karriertanácsadó Szeptember 17., szombat 14 óra
Francia Klub az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban: Ígérem, hogy visszatérek – fran cia-német film, 2019 Szeptember 16., péntek 16.30
Zenei klub – francia különkia dás az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban Szeptember 20., kedd 17 óra
17SzeptemberJátékszínLatinovits-Bujtor27.,keddóra
Szeptember 18., vasárnap 8:00 Kilátó 8:30 Kukkantó 9:00 A hét króniká ja 9:30 Katolikus krónika 9:45 Keresztkérdés 10:00 A hét krónikája 10:30 Régi idők mozija 11:00 Épí-Tech házépítők magazinja 11:30 Sztárportré 12:00 Képújság 18:00 Szabadság és szerelem Partiumban 19:00 A hét krónikája 19:20 Beszéljünk róla 20:00 A hét krónikája 20:20 Beszéljünk róla 20:45 Honvéd7 21:00 A Rodolfó 22:00 Restart 23:00 Képújság
A VESZPRÉM TELEVÍZIÓ MŰSORA
A holdbéli Szeptembercsónakos30.,péntek 19 óra
Szeptember 21., szerda 8:00 A szomszéd vár 8:20 Székely konyha és kert 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Honvéd7 9:30 SporTárs 10:00 Híradás 10:20 Régi idők mozija 10:45 Honvéd7 11:00 Aszályos idők 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 A Rodol fó 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Beszél jünk róla (ism) 19:45 Sporthíradó 20:00 Híra dás 20:20 Beszéljünk róla (ism) 20:45 Sport híradó (ism) 21:00 Épí-Tech házépítők maga zinja 21:30 Híradás 22:00 Képújság Szeptember 22., csütörtök 8:00 A Rodolfó 8:50 TV torna 9:00 Híradás 9:20 Beszéljünk róla (ism) 9:45 Sporthíradó 10:00 Híradás 10:20 Beszéljünk róla (ism) 10:45 Sporthíradó (ism) 11:00 Épí-Tech ház építők magazinja 11:30 Híradás 12:00 Képúj ság 18:00 Kilátó 18:30 Kukkantó 18:50 TV torna 19:00 Híradás 19:20 Generációk 19:45 Honvéd7 20:00 Híradás 20:20 Géniusz 21:00 Mozaik 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Markáns hidegfront és jelentős lehűlés vár ránk a hétvégén, megérkezik az igazi ősz. Többnyire borongós marad az idő, vasárnap szakadozhat a felhőzet. Gyakran számíthatunk esőre, záporesőre. A megélénkülő északnyugati szelet vasár nap erős széllökések is kísérik. A minimum 9°C, a maximum 14°C körül ígérkezik. A jövő hét első felében is marad a hűvös idő.
Főzőklub – feliratos dán vígjá ték, 2020
Szeptember 26., hétfő 18 óra
óra
Meddig vagyok?! Találkozás Esztergályos Cecíliával és Kőrösi Csabával
Szeptember 27., kedd 17 óra
Szeptember 19., hétfő 14.30 óra
VasárnapazTanévnyitókegyetemenazÓvodaivizesblokkoköltözőkmeg
MW n Hagyomány a Veszp rémi Állatkertben, hogy egy őszi hétvégén megrendez zük a mozgássérültek napját – fogalmazott Török László, az állatkert igazgatója. –Több mint egy évtizede van kitűnő kapcsolatunk az egyesülettel, amellyel szá mos közös, nagysikerű prog ramunk volt már.
san fejlődő állatkertet, an nak 600 lakóját. Akik szeret tek volna, azok szakembe rekkel, zoopedagógussal jár hatták be a helyet. Csizma dia Károly mesélt sok-sok ér dekességet az élővilágról, míg Török László az állat kertet mutatta meg. Sőt, amennyire lehetett, közel is mentek egy-egy állathoz, így almával kedveskedtek az elefántoknak, de az orrszar vúaknál is járt a csoport.
dozási Központjában (Veszprém, Völgyikút u. 2.) filmvetítésre kerül sor. A Hű ség című film 2017 decembe rétől 8 hónapon keresztül mutatja be a Kora házaspár mindennapjait. A forgatás ideje alatt 2 mozgás- és tánc terapeuta az emlékek felidé zésében, a demencia folya matának lassításában segí tette a házaspárt. Alapvető emberi értékekről, felelős ségvállalásról, őszinteség ről, a méltóság megtartásá ról, szeretetről, bizalomról, odaadásról, elmúlásról, de leginkább a hűségről szól a film. A dokumentumfilm ve títését követően lehetőség nyílik Gáspár Judittal, a film producerével történő kötet len beszélgetésre.
A Dózsa György Nyugdíjas Klub nyárbúcsúztatója a Mar tinovics téren Szeptember 17., szombat
A Csikész Imre Nyugdíjas Klub gulyásfőzése a dózsavárosi nyárbúcsúztatón
II. Jutasi piknik és olimpia –gasztronómia és gyermek programok – a Táborállás parkban (esőhelyszín: Agóra)

Veszprémet!Vadvirágosmeg szemvizsgálat!Ingyenes OPTIKARENDKÍVÜLINAP -20–50% Keretekre-20–40%
Szeptember 26., hétfő 16 óra Találkozás látássérültekkel az Agórában
A Mozgássérültek Aktív Egyesülete nevében Mester házy Zsolt elnök köszönetett mondott a programért.
Keresse a Veszprémi 7 Nap legfrissebb számát a facebookon facebook.com/veszpremi7napis!
Ez nem hétköznapi
Szeptember 24., szombat 8.30-21.30 óra
tök 15 óra
Szeptember 23., péntek 12.00-20.30 óra
A vendégek kötetlenül nézhették meg a folyamato
Szenior utazók klubja az Agórában
Szeptember 30., péntek 10 óra
programajánló
A nap egyik fénypontja a fókák etetése volt MW/PESTHY MÁRTON
Szeptember 30., péntek 18 óra
Kukamese – a Petőfi színház kutyabarát előadása a szín házkerti sátorban
72022. szeptember 15. | VESZPRÉMI 7 NAP
A Veszprémi Diabétesz Nyug díjasklub összejövetele az Agórában Szeptember 17., szombat

V7 n Az Alzheimer Világna pot 1994-ben indította útjára a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) az Egészség ügyi Világszervezet (WHO) támogatásával és napjainkra már több mint 80 ország vesz részt benne. Magyaror szág 2011-ben csatlakozott. Az Alzheimer Világnap al kalmából a VKTT Egyesített Szociális Intézménye szep tember 21-én Alzheimer Ca fét szervez a betegségben érintettek, családtagok, gon dozók, a téma iránt érdeklő dők számára, ahol, szeret nék széles körben felhívni a figyelmet a világszerte gyor san terjedő, memóriavesz téssel járó betegségekre. A rendezvény keretében 17 órakor az intézmény I. Gon
II. Jutasi piknik és olimpia –sportprogramok – a Kálvin János parkban (esőhelyszín: Agóra, Táborállás park 1.)
Gyereket a magasba! – Hely szín: Petőfi színház előtti dísztér
Szeptember 25., vasár nap 10.00-19.30

Szeptember 27., kedd 17 óra
Alzheimer Cafe
SzeptemberNyugdíjasklubok15.,csütör -
Települési értékek – műemlé képület, köztéri alkotások – a Gyulafirátóti Művelődési Ház ban
A Veszprémi Szemle 66. lap számának bemutatója az Eöt vös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy-termében (Komakút tér 3.)
Bódi Tesók roadshow az Agórában
Szeptember 22., csütörtök 16 óra
– Olyan dolgokat látha tunk, tapasztalhatunk, és olyan helyekre juthatunk el kerekesszékkel, amely talán egy hétköznapi látogatónak sem adatik meg – fogalma zott. – Testközelben lehe tünk az állatokkal, ami egy mozgássérült ember számá ra hatalmas élmény. Egy ku riózum az életünkben.
A Dózsa György Nyugdíjas Klub évadnyitó összejövetele az Agórában
Lehetetlen – humor és illúzió – Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok műsora az Agórában
FOTÓ:
Idősek világnapja alkalmából Záray-Vámosi emlékműsor Dominek Anna és Horváth Andor előadásában az Agórá ban
Szeptember 27., kedd 19 óra
Szeptember 24., szombat 11 óra
Szociális Segítők Nyugdíjas Klubja az Agórában
Énekeljünk együtt a Gizella Nőikarral! Interaktív zenehall gatás, népdalok közös ének lése hangszeres kísérettel az Agórában
II. Jutasi piknik és olimpia –cirkuszi programok – a Deák iskola előtti parkban (Aradi vértanúk u. 2.). Esőhelyszín: Agóra, Táborállás park 1. Szeptember 23., péntek 16 óra

Szeptember 24., szombat 11.30 óra
Szeptember 19., hétfő 10 óra
Csikász Galéria 18.00 Tárlatvezetés a MOST-VAGY – válogatás az Első Magyar Látványtár anyagából című kiállításon tárlatvezetők: Vörösváry Ákos műgyűjtő, Géczi János író, szerkesztő és Hegyeshalmi László kurátor
vendég: Villányi László költő, moderátor: Ladányi István költő, irodalomtörténész Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a város valamennyi polgárát szeretettel hívja és várja 2022. szeptember 24-én és 25-én a Veszprémi Bazilika Védoszentje, Szent Mihály tiszteletére rendezett Mihály-napi búcsúra
Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény
Dubniczay-palota
17.00 A Konstellációk / Kortárs kerámiaművészet című kiállítás megnyitója, a Benkő-Pap Trió koncertje
Művészetek Háza Veszprém, Kultúrházak éjjel-nappal Dubniczay-palota 15.00 – 18.00 Kreatív családi délután / művészeti foglalkozások a Rorschach Image és a Tér tükrei című kiállításokhoz kapcsolódóan

Szeptember 25. vasárnap
18.30 Olvasólámpa / irodalmi sorozat
9.00 – 18.00 Népművészeti kirakodóvásár

10.00 – 12.00 Gyereket a magasba! – programok: 10.20 A Kis-Bakony Táncegyüttes műsora 11.00 Gyereket a magasba! – rekordkísérlet
Bemutatja: Nagy Károly apátkanonok, plébános ezt követően a Szent Mihály-szobornál pásztorok megáldása, valamint bakonyi pásztortáncok tanítása a Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttessel, kísér Samu Zoltán és zenekara 15.00 A Bakony-Balaton Örökös Pásztora cím átadása „Pásztor köszöntő” - Hagyományőrző Néptáncegyüttesek találkozója a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és a Veszprémi Programiroda szervezésében
8 VESZPRÉMI 7 NAP | 2022. szeptember 15.magazin

Óváros tér
Kísérőprogram: Szeptember 30. péntek Magyar Tudományos Akadémia VEAB Székház 10.00 – 12.00 Tudományos konferencia a 300 éve született Fellner Jakab tiszteletére Városháza, aula 14.00 A „Fellner 300” vándorkiállítás megnyitója

Mihály-napiSzentBúcsú2022
Művészetek Háza Veszprém, Kultúrházak éjjel-nappal
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják

2022. SZEPTEMBER 17. SZOMBAT 9.00-13.00 MNL VESZPRÉM MEGYEI LEVÉLTÁRA ÉPÜLETBEJÁRÁS, ÉPÜLETVEZETÉS A „LÉTEZŐ SZOCIALIZMUS” ÉLETVILÁGAI– BALATONI TELEPÜLÉSKÉPEK 19841985-BŐL CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTÉSE SZAKMAI VEZETÉSSEL 10.30-12.30 TOURINFORM VESZPRÉM KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI SÉTA INDULÁS A TOURINFORM VESZPRÉM IRODA ELŐL (ÓVÁROS TÉR 2.). A SÉTA ÚTVONALA: VESZPRÉMI BELVÁROS: ÓVÁROS TÉR – RÁKÓCZI UTCA –SZABADSÁG TÉR – VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ - SZÍNHÁZKERT – MEGYEHÁZ TÉR A SÉTA IDŐTARTAMA: KB. 1,5-2 ÓRA, IDEGENVEZETŐ: KILÁR BORÓKA A SÉTÁN VALÓ RÉSZVÉTEL ELŐZETES REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT: INFO@ VESZPREMINFO.HU; A SÉTÁK MAXIMUM 50 FŐ RÉSZVÉTELÉVEL INDULNAK. 12.00-21.00 MŰVÉSZETEK HÁZA VESZPRÉM DUBNICZAY-PALOTA UDVARA NÉZZEN BE VIRTUÁLISAN A BUDAVÁRI PALOTA CSODÁJÁBA! INTERAKTÍV INSTALLÁCIÓ: SZENT ISTVÁN TEREM 15.00 - 16.30 TEGULÁRIUM ÚJ SZERZEMÉNYEK A VESZPRÉMI TÉGLAGYŰJTEMÉNYBEN KÓRÓDY LÁSZLÓ GYŰJTEMÉNYKEZELŐ ELŐADÁSA 17.00 – 18.30 DUBNICZAY-PALOTA MEGMENTETT EMLÉKEK – ÉPÜLETVEZETÉS DR. HERTH VIKTÓRIA KAMARAIMPROVIZÁCIÓKGRENCSÓ/HEIDRICH19.00MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSSZELCSIKÁSZGALÉRIADUÓ4 TÁRGYRA GRENCSÓ ISTVÁN - FÚVÓS HANGSZEREK, HEIDRICH ROLAND - GITÁROK SZEPTEMBER 17-ÉN A MŰVÉSZETEK HÁZA VESZPRÉM KIÁLLÍTÓHELYEI ÉS PROGRAMJAI INGYENESEN LÁTOGATHATÓAK 12.00-21.00 ÓRÁIG! 14.00 EÖTVÖS KÁROLY MEGYEI KÖNYVTÁR FEJEK ÉS SZÖRNYEK VESZPRÉM BELVÁROSÁBAN – HELYTÖRTÉNETI SÉTA TALÁLKOZÓ HELYSZÍNE: A KÖNYVTÁR FŐBEJÁRATA ELŐTTI AMFITEÁTRUM A SÉTÁT VEZETI: PALKÓNÉ JÁDY MELITTA 2022. SZEPTEMBER 18. VASÁRNAP 9.00 ÉS 15.00 VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ CSOPORTOS KULISSZAJÁRÁS A SZÍNHÁZ ÉPÜLETÉBEN. EGY CSOPORTBAN MAX. 20 FŐT TUD FOGADNI AZ INTÉZMÉNY, EZÉRT A PROGRAM REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT: JELENTKEZES@PETOFISZINHAZ.HU 13.00 ÉS 16.00 EÖTVÖS KÁROLY MEGYEI KÖNYVTÁR MALOMSORSOK A SÉD MENTÉN – SÉTA NÉGY EGYKORI MALOM ÉRINTÉSÉVEL TALÁLKOZÁSI HELY: FRICSKA ÉTTEREMLAKÁS (VESZPRÉM, MIKLÓS U 10.) ÚTVONAL:FRICK MALOM – MARGIT TÉR – MARGIT ROMOK – RING MALOM –BENEDEK-HEGY – ÚRKÚTI MALOM – PAJTA UTCAI PÜSPÖKI NYARALÓ ÉPÜLETE –FRIEDLER MALOM (HOTEL HISTORIA MALOMKERT SÉTA HOSSZA: 1,5 KM, IDŐTARTAMA: KB. 1,5 ÓRA, VEZETI: RAFFAI CSILLA A SÉTÁN VALÓ RÉSZVÉTEL INGYENES, DE ELŐZETES REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT: INFO@TURAJO.HU CÍMRE. 15.00 - 18.00 MŰVÉSZETEK HÁZA VESZPRÉM ÚTDUBNICZAY-PALOTAAROMVÁROSBAMŰVÉSZETTERÁPIÁS FOGLALKOZÁS, VEZETI: BOGNÁR TIBOR MŰVÉSZETTERAPEUTA SZEPTEMBER 18-ÁN A MŰVÉSZETEK HÁZA VESZPRÉM KIÁLLÍTÓHELYEI ÉS PROGRAMJAI INGYENESEN LÁTOGATHATÓAK 10.00-20.00 ÓRÁIG! KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI 2022. SZEPTEMBER 17-18. A RÉSZLETES PROGRAMOK A SZERVEZŐK MÉDIAFELÜLETEIN OLVASHATÓAK.
Óváros tér 9.00 – 18.00 Népművészeti kirakodóvásár 10.30 Ünnepi búcsúi szentmise
16.00 „A tervező” – Geiger Richárd képes levelezőlapjaiból és alkalmazott grafikai munkáiból összeállított kiállítás megnyitója
Dubniczay-palota, Magtár
Szeptember 24. szombat
Veszprémi Petőfi Színház, Színházkert
11.15 Kukamese – A Veszprémi Petőfi Színház előadása Kísérőprogramok: Készíts fotót!, civil szervezetek asztalai, robogó pálya, lufibohóc, apukák játszóháza
Felpezsdül a lakótelep szeptember 23. és 25. között. Péntekek a Deák iskola előtti parkban a cirkuszi mutatványoké lesz a fősze rep, melyekben bárki próbára teheti magát. Szombaton a Kálvin János parkban a sportoláson lesz a hangsúly, de az esti órákban színpadi produkciók is gazdagítják a programot, 20 órakor Vas tag Tamás adCsaba és Vastagélőkoncertet.
Vasárnap a Táborállás parkban igazi piknik hangu lat és színpadi műsorok vár ják a tartalmas kikapcsoló dásra vágyókat.
Az első TEDxBalaton szervezői igazi intellektuá lis dzsemborit ígértek, az előadások között és után a gasztroprogramokon vagy hajnalig tartó bulin volt le
V7 n Idén először szervez ték meg a 2023EurópaménytBalatonfüreden.TEDxBalatont,AzeseaVeszprém–BalatonKulturálisFővárosaprogramtámogatta.

hetőség kapcsolódni, be szélgetni, jobban megis merni egymást, és izgal masnak kalandot nyújtott a VJ Fortepan strandfotó-kiál lítás is. A szervezők, Sághy Krisztina és Végvári Imre már több TEDx Balatonthogyvénytrészt.megteremtésébenkonferenciavettekMostegysajátrendezálmodtakmegúgy,atudásmegosztástésaösszekapcsolták.Többekközött
Gasztro, kultúra, tu domány, program.ró,zánTEDxBalaton,találkozáshagyomány,–ezvoltaegyigatartalmasnyárzálazulós,ismerkedős
szeptemberProgramajánló16–25.ÖrömdobolásFrancziaDanival
Egy hullámhosszon vannak
Fabacsovics Lili és Józsa Tamás darabját mu tatták be a Lovassy gimnáziumban. Saját zenés előadással tért vissza alma materébe két egy kori lovassys diák a napokban.
Kisfaludy Sándor élete és köl tészete egyszerre értéke Sümegnek és Veszprém megyének. A szeptember 23-án, pénteken 9 órakor a sümegi Hotel Kapitány Wellnessben kezdő dő konferencia célja a Kisfa ludy-kultusz ápolása. Vasár napig gazdag programokkal várják a költő munkássága után érdeklődőket a Kisfaludy Művelődési Központban, a aEmlékházban,KisfaludyvalamintPüspökiPalotában.II.JutasiPiknik
Nyárzárós hangulatú volt a füredi TEDxBalaton konferencia FOTÓ: MW/NAGY LAJOS
Zalahaláp értékeit bemutató séta a civil szervezetek köz reműködésével, majd a Művelődési Háznál kultu rális műsorok várják az érdeklődőkre szeptember 17-én, szombaton 15 órától. A programok zárásaként kötetlen beszélgetés, vala mint finom halápi lángos, gulyásleves, illetve helyi borok kényeztetik az arra járókat.
Olyan aktuális és forró té mák kerültek terítékre, mint a fenntarthatóság, a jövő közlekedése, technoló giai fejlesztések és inspiráló emberi élettörténetek. Kö zös bennük, hogy mind a Balatonhoz kapcsolódik, de hatásuk és tanulságaik glo bálisan érvényesek.
András a balatoni ökoszisz téma összetettségét mutatta meg, Tokody Klára közgaz dász, balatoni blogger és meseíró a tavat övező gaz dag mondavilágról mesélt, Mezei Csaba amatőr hajó építő és közösségszervező egy izgalmas hajós szubkul túrát mutatott be. Bagyó Sándor, az ország első szá mú vízi mentője az életmen tés témakörében tett rendet a fejünkben, Kocsis Janka gyógyszerész pedig el mondta, miért is ne végez zük el dolgunkat a Balaton ban.
játszóházintegráltZenés,
92022. szeptember 15. | VESZPRÉMI 7 NAP VEB2023
Részletek és teljes VeszpremBalaton2023/events,https://www.facebook.com/programkínálat:illetveawww.veb2023.huweboldalon. @ @ @ ingyenes belépődíjasprogramrendezvényingyenes,deregisztrációhoz kötött
Óváros Piac
Ideje megint feltankolni az éléskamrát. Szeptember 18-án, vasárnap 9 órától megújuló termelői kínálattal, kézműves termékekkel tema tikus programok várják a piaci hangulat kedvelőit az Óváros
ÉrtéknapZalahalápi
Rutinos vezető segít átélni a közös zenélés kikapcsoló élményét szeptember 16-án, pénteken 18 órakor, valamint szeptember 22-én, csütörtökön 18 órakor a Pannon Köztérben. A boldogsághormono kat is növelő együttdobolás a Hangjáték program része: célja, hogy Veszprémben éljen a legtöbb zenélő ember Magyarországon.

letlen: az előadás írója, Fa bacsovics Lili és zeneszer zője, Józsa Tamás egyaránt a gimnáziumban végzett, sőt, osztálytársak voltak. A középiskola befejezése után Lili a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Tamás a Zeneakadémián tanult tovább. A fiatal alko tóknak a Hogyan írjunk happy endet? című darab egyfajta vizsgaanyaga lett.
Előadás rendhagyó térben
MW n A Hogyan írjunk happy endet? című darabot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program Rendhagyó terek elnevezésű színházi soro zatában tartották meg. A programsorozat elnevezé séhez hűen az előadás kü lönleges térben, a Lovassy László Gimnázium torna csarnokában volt látható. A helyszínválasztás nem vé
Zenés előadás a Lovassy-gimnáziumban FOTÓ: MW/PESTHY MÁRTON
ésKonferenciautcaszínház
Interaktív zenés foglalkozás 4-6 éves korú gyermekeknek - közös zenéléssel, éneklés sel, mozgással és persze soksok nevetéssel Krasznainé Geréb Edina óvodapedagó gus és Huszti László ukulele oktató vezetésével szeptember 22-én, csütörtö kön 17 órakor a Jutasi Köztérben.
UkuleleZeneovi,téren
Bár a premiert korábban tartották, az eredeti előa dást némileg átdolgozva és részint új szereplőgárdával mutatták be a Lovassy tor nacsarnokában telt ház előtt. A darab a mai huszo névesek élethelyzetébe en ged betekintést: mindany nyian boldogságra vágy nak, de az ahhoz vezető utat nehezen vagy sehogy sem találják. Bizonytala nok a döntéseikben, legin kább csak sodródnak az eseményekkel, sorsukat pedig gyakran a véletlenek alakítják. A humorral is fű szerezett zenés darabban a Variart Ensemble kamara együttes működött közre Gulyás Gergely vezényleté vel. A zenekar néhol csak aláfestő zenét játszott a párbeszédekhez, de az előadás kiemelt pontjain énekes betétdalok hangzot tak fel. Az ötszereplős előa dásban Georgita-Tenki Dal mát, Jenővári Miklóst, Baki Dánielt, Litauszky Lillát és Georgita Máté Dezsőt láthatta a közönség.
Zlinszky
Zeneterapeuta által vezetett integrált játszóház! Egy hely, ahol a tipikusan fejlődő és az eltérő fejlődésmenetű gyer mekek együtt vehetnek részt a vidám, zenés foglal kozáson, közösen játszhat nak a CsaLádikában fellelhe tő sok-sok játékkal szeptember 24-én, szomba ton 9.30 órától az Agóra Veszprémben.
FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS RENDJE: 8200 Veszprém, Halle u. 5/E. Telefon: (88) 425-228 Rendelés: kizárólag hétvégén és ünnepnapokon 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-173
Felelősség
szeptember 15. csütörtök 18:00-08:00 Jutasi u. 59. szeptember 16. péntek 20:00-08:00 Budapest u. 20-28. szeptember 17. szombat 20:00-08:00 Kórház u.1. szeptember 18. vasárnap 19:00-08:00 Ördögárok u. 4. szeptember 19. hétfő 20:00-08:00 Budapest u. 20-28. szeptember 20. kedd 18:00-08:00 Ady E.u. 71/B. szeptember 21. szerda 20:00-08:00 Budapest u. 20-28. szeptember 22. csütörtök 20:00-08:00 Budapest u. 20-28. szeptember 23. péntek 18:00-08:00 Kossuth u. 8.
Együnk kettő helyett?
A PSZICHIÁTRIÁN
Felkészülés
HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (70) 370-3104 Rendelési idő: hétfőtől péntekig 16.00–8.00 óráig, hétvégeken és ünnepnapokon 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos)

V7 n Egy ember életében a fogantatástól számított első 1000 nap a kításához.dag,bott,azszakembersoránse,máregészségéért,séért,künkséggelmakéntlegmeghatározóbb.legfontosabb,Kismatehátóriásifelelőstartozunkgyermemegfelelőnövekedégyarapodásáért,éppenezért,avárandósságtervezévagyazelsőtrimeszterjavasoltdietetikussegítségétkérnioptimális,egyénreszatápanyagokbangazváltozatosétrendkiala
Alapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok szá mára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Ha ön vagy ismerő se ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelezze az alábbi elérhetőségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapít vány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06 (70) 330-5384. E-ma il: panasz@cchr.hu Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bi zalmasan kezelünk!
Az egyénre szabott étrend segítség várandósság idején ILLUSZTRÁCIÓ: CZEIZEL INTÉZET
„A pontosabb diagnózis ér dekében, részletesen kikér dezzük az édesanyát, élel miszer csoportokra lebont va, hogy zöldségből, gyü mölcsből, húsból (és a többi) mennyit eszik, mikor, mit szokott inni, követ-e valami lyen diétát, speciális étren det, van-e valamilyen alap betegsége, káros szenvedé lye? Megmérjük a testsúlyát, testmagasságát, és az ered mények alapján elkészítünk egy több oldalas, személyre szabott tervet, összefoglalót. Ezután a várandósság folya mán mindvégig kapcsolat ban maradunk velük. Cél szerű attól függően összeál lítani a tervet, hogy császár metszéssel, vagy természe tes úton hozzák világra majd a babát, mert nem ugyanúgy kell felkészíteni a testet egy műtétre, mint egy természe tes szülésre: vannak tá panyagok, bizonyos fehér

Mikor, miből, mennyit? Három a számtalan kérdés közül, amik a baba várás ideje alatt, a helyes táplálkozással kapcsolatban leggyakrabban eszünkbe jutnak. Ezek megválaszolásában segít a Czeizel Intézet csa ládtervezőkkel, kismamákkal foglalkozó dietetikusa, Bakonyi Melinda.
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI ELÉRHETŐSÉGE:RENDJE,
KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik!) FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (70) 370-3104 Rendelési idő: hétfőtől péntekig 16.00–8.00 óráig, hétvégeken és ünnepnapokon 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos)
SÉRELMEKVÉRADÁS
Változik továbbá a szüksé ges folyadékmennyiség is: napi 2,5-3 l folyadék, elsősor ban szénsavmentes víz elfo gyasztása javasolt, az üdítői talokkal ugyanis nagy meny nyiségű energiát vihetünk be a szervezetünkbe „észre vétlenül”, ezeket tehát érde mes kerülni ebben az idő szakban. A koffeinbevitelt is mérsékelni kell.
Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13. Tel.: (88) 424-472, 328-661 szeptember 15. csütörtök Vérellátó Állomás 08.00-15.00 szeptember 16. péntek Vérellátó Állomás 08.00-12.00 szeptember 19. hétfő Vérellátó Állomás 08.00-15.00 szeptember 20. kedd Vérellátó Állomás 08.00-15.00 szeptember 20. kedd Charles Rivers 13.00-16.00 szeptember 21. szerda Vérellátó Állomás 08.00-18.00 szeptember 22. csütörtök Vérellátó Állomás 08.00-15.00 szeptember 23. péntek Vérellátó Állomás 08.00-12.00



10 VESZPRÉMI 7 NAP | 2022. szeptember 15.egészség



GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET
Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9/B.) Tel.: (88) 549-173
lapunkatKeresse és a környék híreit online vp7nap.huweboldalunkon!is 986669





Anyai étrend

A kismama táplálkozása a várandósság alatt nem csak gyermeke, hanem unokája egészségére is óriási hatás sal lehet, sőt, az elfogyasz tott élelmiszerek még a szü letendő baba ízlését is befo

„Azlyásolhatják.viszont óriási tévhit, hogy kettő helyett kell enni, mert az első trimeszterben például csak csekély mér tékben (kb. 7%-kal) növek szik meg az energiaigény. Igazából a kalóriabevitelt a második-harmadik trim esztertől kell fokozni, de ekkor sem többel, mint napi 200-300 kilokalória” –mondta a dietetikus
„A test felkészítését optimá lis esetben már három hó nappal a tervezett várandós ság előtt érdemes elkezdeni” – magyarázta Bakonyi Me linda. A megfelelő étrend összeállítása azért is nagyon fontos, mert ilyenkor meg változik az anyuka anyag cseréje, úgynevezett diabe togén állapotba kerül, a szénhidrátok iránti érzé kenysége valamivel rosz szabb lesz, ezáltal pedig va lamennyi tápanyag szüksé ges beviteli mennyisége és minősége is módosul. Foko zott odafigyelést igényel az élelmiszerhigiénia, nem megengedett például a nyers hús, hal, vagy tojás fogyasz tása, ezért a sushi, a steak, és a házi majonéz is kerülendő!
jék, antioxidáns hatású vita minok, amik például a seb gyógyulást segítik elő. Rá adásul a szoptatás szem pontjából is nagyon megha tározó már a várandósság előtti és alatti anyai étrend.”
A helyesen megtervezett, egyénre szabottan felépített étrend hatalmas segítség le het a várandósság során, hi szen az energia- és vitamin raktárak feltöltésével, a mikro- és makro tápanya gok fogyasztásának opti malizálásával nem csak az émelygés, hányinger csök kenthető, hanem a magzat jobb egészsége is biztosít ható.
Pályázati összegSportszervezetnyertesek:neve/támogatási
Tisztelt Ügyfeleink!
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Gerstmár Ferenc, a 2. választó kerület önkormányzati képvi selője szeptember 20-án, kedden 17:00-18:00-ig fogadóórát tart a Deák Ferenc Általános Iskola könyvtárában.
n n n
Népszámlálás 2022 Veszprém Polgármesteri Hivatala számlálóbiztosok jelentkezését várja a 2022. október-november hónapokban lebonyolítandó or szágos népszámlálásban való közreműködésre. A jelentkezési határidő: 2022. szeptember 30. (A hirdetmény teljes terjedelmé ben lapunk szeptember 8-i szá mában, a 8. oldalon jelent meg)
Értesítés
A Magyar Honvédség Bakony Harcikiképző Központ kezelésé ben lévő honvédségi területeken a hónapban a katonai tevékeny ségek az alábbiak szerint alakul nak: Hajmáskéri Gyakorló-és Lő tér („0”-pont és Körös-hegy lőés gyakorlóterek) 2022. szep tember 01-30. 08.00–22.00 Te vékenység jellege: MH 25. Klap ka György Lövészdandár logisz tikai és kiképzési tevékenység (harcászat), gépjárművezetési gyakorlat 2022. szeptember 1230. 08.00–22.00 Tevékenység jellege: Nemzetközi gyakorlat, MH 5. Bocskai István Lövészdan dár logisztikai és kiképzési tevé kenység (harcászat) Gyulafirátóti Gyakorló- és Lőtér (Rátóti-Nagy mező és Újmajor lő- és gyakorló terek) 2022. szeptember 01-30. 08.00–22.00 Tevékenység jelle ge: Nemzetközi kiképzés MH 25. Klapka György Lövészdandár lo gisztikai és kiképzési tevékeny ség (harcászat) 2022. szeptem ber 05-30. 08.00–22.00 Tevé kenység jellege: MH Modernizá ciós Intézet HM EI Zrt. repülési tevékenység (drónteszt) 2022. szeptember 12-30. 08.00–22.00 Tevékenység jellege: Nemzetközi gyakorlat, MH 5. Bocskai István Lövészdandár logisztikai és ki képzési tevékenység (harcászat) Tótvázsonyi Gyakorlótér 2022. szeptember 05-30. 08.00–22.00 Tevékenység jellege: MH Moder nizációs Intézet repülési tevé kenység (drónteszt) Bakonykúti Gyakorló- és Lőtér (Csörlőházi lőés 2022.gyakorlóterek)szeptember 19-23. 08.00–22.00 Tevékenység jellege: MH 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred kiképzési tevékenység
szervezetek: VMJV Önkormányzata, Veszprém Hely őrség katonai alakulatai, MA TASZ Veszprém Megyei Egyesü lete, Verga Zrt., MNL Veszprém Megyei Levéltára, Laczkó Dezső Múzeum, VEB 2023 Európa Kul turális Fővárosa, Veszprémi Tan kerületi Központ. A teljesítmény túrához a helyszínen egyénileg, felnőtteknek is lehet csatlakozni.
(harcászat) Bakonykúti Gyakorlóés Lőtér (Ötfa gyakolótér) (nincs kiképzési tevékenység A lőtérrel kapcsolatos információk kérhe tőek: Várpalota Kossuth Lakta nya ügyeletese, 06-88-549-555; Hajmáskér Kiképzőbázis pa rancsnoka: Selek Róbert őrnagy 06-30-815-0287; Bakonykúti Ki képzőbázis mb. parancsnoka: Kiss András főtörzsőrmester 0630-641-3178; kommunikációért felelős: Gervai János főtör zszászlós 06-30-815-0431. A lö vészetek és katonai tevékenysé gek ideje alatt a lőtér területén történő tartózkodás fokozottan baleset- és életveszélyes, vala mint TILOS!
n n n
(A hirdetmény teljes terjedelmé ben lapunk augusztus 25-i szá mában, a 9. oldalon jelent meg)
Hirdetmények
1. útvonal általános iskolai diá kok részére (kb. 8,5 km, váltott irányú indítással): Óváros tér –EKF iroda – Alsóvárosi temető –I. világháborús emlékmű – Légi erő emlékmű – Megyei Levéltár –Jutas vitéz kilátó – Benedek-he gyi óvóhely – Szent Korona-em lékhely – visszaérkezés az Óvá ros térre
n n n Beiskolázási támogatás Veszprém beiskolázási támoga tást biztosít rászorulók részére. A támogatás iránti kérelmet a szülő vagy törvényes képviselő, illetve a nagykorú jogosult 2022. szep tember 30-ig között nyújthatja be. (A hirdetmény teljes terje delmében lapunk július 28-i szá mában, a 8. oldalon jelent meg)
(A hirdetmény teljes terjedelmé ben lapunk augusztus 25-i szá mában, a 8. oldalon jelent meg)
Képviselői fogadóórák
n n n
Jutasi Őrmester túra
Brányi Mária alpolgármester, a 6. sz. körzet önkormányzati kép viselője utcafórumot és egyben fogadóórát tart az alábbi időpon tokban és helyszíneken. 2022.09.15. 17:00 Liszt Ferenc és Mikszáth Kálmán utca talál kozásánál levő zöldfelület 2022.09.26. 17:00 Cholnoky utca és Ady Endre utca találkozá sánál lévő zöldfelület (Mind szenty Emléktemplom északi ol dalánál)”
tési stratégiáját mutatják be. (A hirdetmény teljes terjedelmében lapunk szeptember 8-i számá ban, a 8. oldalon jelent meg)
Veszprém Város Helyi Vállalko zásokat Támogató Közalapítvá nya 53. alkalommal pályázatot hirdet visszatérítendő támogatás elnyerésére. A pályázat benyúj tásának határideje: 2022. szep tember 30.
Carlson Gracie Bloodline Team Sportegyesület 100.000 Ft; Dó zsavárosi Diáksport Egyesület 300.000; Egészséges Nemzetért Sportegyesület 200.000 Ft; Ezüst Huszár Sakkegyesület 100.000 Ft; Légtorna és Légtánc Egyesület 150.000 Ft; TOP GYM Sportegyesület 400.000 Ft; Veszprémi Asztalitenisz Sporte gyesület 200.000 Ft; Veszprémi Ejtőernyős Egyesület 100.000 Ft; Veszprémi Sportlövész Egyesület 250.000 Ft; Veszprémi Sportmá szó Egyesület 400.000 Ft; Veszp rémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület (Veszprémi Lovas Klub) 300.000 Ft.
n n n
n n n Hornig-Felhívásdíj adományozására Veszprém közgyűlése a szemé lyes gondoskodást nyújtó szociá lis, gyermekjóléti, gyermekvé delmi ellátásban, vagy a szociá lisan rászorulók támogatását vállaló civil szervezetekben, tár sadalmi szervezetekben tevé kenykedő, Veszprémben kiemel kedő érdemeket szerzett szemé lyek munkájának elismerésére Hornig- díjat adományoz. A ja vaslattételi határidő: 2022. szep tember 30.
n n n
112022. szeptember 15. | VESZPRÉMI 7 NAP hirdetmények
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a helyi adók II. félévi össze gének befizetési határideje 2022. szeptember 15-e! A II. félévi fize tési kötelezettségükre márciusi tájékoztatónkban küldtük meg a szükséges csekkeket.
n n n
2. útvonal középiskolai diákok részére (kb. 13,5 km, váltott irá nyú indítással): Óváros tér – EKF iroda – Alsóvárosi temető – I. vi lágháborús emlékmű – Légierő emlékmű – Megyei Levéltár – Ju tas-kápolna – Ejtőernyős emlék mű – Szent Korona-emlékhely –Jókai utcán át visszaérkezés az Óváros Közreműködőtérre.
(A hirdetmény teljes terjedelmé ben lapunk szeptember 8-i szá mában, a 8. oldalon jelent meg)
Polinszky-díjFelhívás adományozására Veszprém közgyűlése a műszaki, természettudományos vagy gaz dasági területen Veszprémben kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkájának elisme résére Polinszky-díjat adomá nyoz. A javaslattételi határidő: 2022. szeptember 30.
Veszprém, 2022. szeptember 21. A Jutasi Őrmester túra célja Veszprém és környezete egye dülálló természeti, kulturális és katonai értékeinek feleleveníté se. Az útvonal áthalad több olyan ponton, ami alkalmas a Veszp rémben 25 évig működő Jutasi Altisztképző Iskola emlékeinek felidézésére is. 2014 óta minden évben meghirdettük veszprémi általános-és középiskolás diákok részére. A teljesítménytúrán résztvevő minden induló emlék tárgyat, emléklapot kap, a leg jobbak jutalomban részesülnek az összesítés után. A túra kezdő és célállomása az Óváros tér, szeptember 21-én, szerdán, 8.00 és 10.00 óra között lépcsőzetes túraindítással innen startolnak az iskolai csoportok.
n n n
Lakossági fórum a fenntartható városfejlesztési stratégia ismertetésére Veszprém Megyei Jogú Város Ön kormányzata 2022. szeptember 21-én, szerdán 17.00 órakor az Agórában lakossági fórumot tart, ahol a 2030-ig tartó városfejlesz
(A hirdetmény teljes terjedelmé ben lapunk szeptember 8-i szá mában, a 8. oldalon jelent meg)
INGATLAN
Eladó 66m2-es klimatizált ingatlan Veszprémben. Bármilyen tevékenység re alkalmas. Ár:29,5MFt Érd:06-30/6390818
Kertész végzettség nem szükséges, a gyakorlat előnyt jelent.
SZOLGÁLTATÁS
*97146*
*94186*
Nemzeti dohánybolt veszprémi eladót keres 2műszakba. 06-30/664-6640 Profi Trafik*94206*Bt.
ÁLLÁST KÍNÁL
Fekete szekrénysor, rattan székek asz tallal, lakás és konyhafelszerelési tárgyak eladók. 06-30/648-2602
emailinfo@kertamiszep.huJelentkezésétállásraazcímrevárjuk.997404



Eladó Bándon újépítésű családi ház, 2023-as átadással. 100nm, Ár:98,5mFt. 06-20/250-4688
Angol, Német célorientált nyelvokta tás, korrepetálás, felvételire, érettségi re, nyelvvizsgára, külföldi munkára fel készítés egyéni, kis csoportos formá ban, egészséget, teljesítményt ösztön ző környezetben, lelkiismeretes tanár ral. (Fkb/2020/003992) 06-70/369-7453*97120*
Szobafestést, homlokzati festést, hi deg-meleg burkolást vállalunk! 0630/723-0342., 06-88/795-575
*86892*
Jutasi lakótelepen eladó 2.emeleti, két szobás, erkélyes felújított azonnal köl tözhető lakás. 06-70/422-1660
Házhozmenő lomtalanítás, teljes la kásürítés padlástól a pincéig, lomel szállítás épületbontás, udvartakarítás. 06/30/881-9724
*90707*
Veszprém, Haszkovó utcában kiadó fel újított bútorozatlan garzonlakás, nem dohányzóknak. 2.havi kaucióval. Érd.:0630/488-6058
*97170*
Vásárolok dunnákat, párnákat 29.800.-/ kg-ig, hastokokat, régi bútorokat, szar vasagancsot. 06/20/479-5287 *94174*
12 VESZPRÉMI 7 NAP | 2022. szeptember 15.apróhirdetés 173136173136173136 928173 Keresünk-kínálunk ingatlanoK at 70/3-800-323 www.nivoingatlan.hu 166180 Kedves Olvasóink! Nekünk fontos, hogy hétről hétre eljuttassuk Önöknek Tel.:kapcsolatosanTerjesztésikiadványainkat!reklamációvalazalábbielérhetőségekenvárjukészrevételeiket:E-mail:v7terjesztes@maraton.hu06/20/383-4309h–p.8–16óráig 166899 986666 MÉSZI INGATLANIRODA Keresünk-kínálunk ingatlanokat 06-30/334-0833 986620987481
Újtelepen 3.szobás téglalakás nagy ga rázzsal, kertrésszel eladó! Ár: 74,9MFt. 06-20/430-0411
LAKÁS
munkakörbeUDVAROSIKERTÉSZ,kereskollégát
Eladó 2.szintes családi ház Ajkán. 220nm, 5szoba. Ár: 85mFt. 06-20/2504688
Eladó Jutasi úton, 2szobás jó állapotú la kás. Ár: 34,9MFt. 06-20/404-0377 *97151*
Az Autóklub közelében aknás garázs el adó. Érdeklődni: 06-30/856-9867
*94193*
*94176*
*97129*
*86899*
*94178*
BÚTOR
*97149*
*94197*
Csatárhegyen 744m2 telek, gazdasági épülettel eladó. Villany van. Jó közleke dés. 06-70/422 1660
Hock Nyelviskola angol kurzusokat hir det minden szinten, minden korosz tálynak szeptember közepétől. Érettsé gi és felvételi előkészítők is lesznek. 0630/181-8451

*90702*
Szobafestést, mázolást, parkettá zást, favágását-hasogatását és behor dását vállalom számlaképesen. Érd.:0630/729-1279
*94191*
*94189*
*97160*
Litéren 2 szobás családi ház 32MFt-ért sürgősen eladó. Tel.: 06-30/451-9054*97139*



Veszünk porcelánokat, festményeket, pénzeket, más régiséget. Antik Veszp rém Zöldház 06-20/922-6606
TÁRSKERESÉS
VEGYES
Redőnyjavítás, szerelés, kedvez ményes áron! Hívjon bátran hétvé gén is! 06-70/636-7310
*90719*
Keresek 1,5-2 szobás lakást Veszprém ben. Érd.: 06-20/404-0377
Autóbontó autókat, teherautókat vásá rol bontásra, igazolás és szállítás díjmen tes. 0630/9970-265
Keresek eladó családi házat Veszprém ben. Tel.: 06-20/283-3962
*97142*
Keresse a Veszprémi 7 Nap legfrissebb számát a facebookon facebook.com/veszpremi7napis! Ingyenes közélet oldal oldal Gazdaságtudományi, valamint Mérnöki tanévnyitóival folytatódtak szeptemberi ünnepségek múlt héten a PannonEgyetemen.GelencsérAndrásrektorazthangsúlyozta: századbanegyre szükség jólképzett,diplomás szakemberekre.Azelsőéveshallgatókazünnepségekvégénmindegyik letettékesküjüket. 16–17.azTanévnyitókegyetemen ATelekomVeszprémrangadót játszott Ligában NBI-ben, vasárnappedigmegkezdi menetelést Baj Ligájában. Bresztbenaratottértékes győzelem szombaton Veszprém Arénábanjátszott rangadót Telekom SEHALiga fordulójában horvát PPD ellen fölényesgyőzelmet rangadóra36:28.KeddenmagyarbajnokiérkezettTatabányaVeszprémArénába.és33:22-regyőzöttTelekom. MT/MT Öltözőket vizesblokkokatújí tott meg az önkormányzat Csillag Úti Körzeti Óvodában, fejlesztésekről nyiMáriaalpolgármesterés Ko Éva intézményvezető beszélt héten.BrányiMáriahangsúlyozta: ön kormányzataz beruházásokmellettfo lyamatosanigyekszikjavítaniamárlevőintézményekműszakiszínvonalátis.elmúltötberuházásaiteljesenkormányzatiforrásbólvalósultak Cikkünk oldalon Vasárnap játsszák az új idény első Bl-meccsét Óvodai vizesblokkok és öltözők újultak meg ismerjük meg aVeszprémet!Vadvirágos lakótelepekenmegjele nő Vadvirágos Veszprém pro rűsítéséremegismertetésére,népszeszeptember13-án,péntekenegésznaposVadviráPikniketrendeznekKálvinparkban.Pernesz tájépítész mérnökkel, Veszprémi Közüzemi Szolgál tató Zrt. portvezetőjévelparkgondozásibeszélgettünkarról,takarprogram. Sorsoltak Az ajánlóívek leadásának délután 16 órakor lejáró határideje ült Veszprémben helyi választási bizottság, hogy kisorsolják szavazólapokon szereplők sorrend megyei önkormányzat kedden sorsolást. Veszprém,SzabadságTelef8/ szemvizsgálat!Ingyenes Szemüvegrendelés esetén. (Időpontegyeztetésszükséges.) Nap partnere. szemmérésSzemélyreszemüve OPTIKA NAP2019. 09. 19. ütörtö áig)RENDKÍVÜLI -20–50% KeretekreCsak ezen aponmindenszemüveglencsére -20–40% forgalmazása,GépjárműüvegekszereléseSzélvédőjavításkiszállásRendszámgravírozás Veszprém,Aulich 9. www.autouvegveszprem.huCenter30/39-36-200 AZONNALIAUTÓÜVEGÜVEGKÁRFELVÉTEL! NON-STOP 88/782-671 70/345-62-73 ÉTelkiSzállíTáS 12–23 áig

ÁLLAT
Fajtiszta Berni pásztor kiskutyák el adók. 06-70/211-0215
Fogsorjavítás, alábélelés, fogsorkészí tés, hidak, implantátumok. Veszprém, Balaton u.3. 06/30/842-5577
*97164*
Stromfeld 1-ben 1+2szoba+étkezős 62m2-es jó állapotú lakás eladó. Ingatla nosok ne hívjanak. 06-30/162-1632*97127*
*94203*
*68099*
Üvegballonok 25-50l., szőlőprés 60l, szőlődaráló, kerti szerszámok, benzines rotációskapa eladók. 06-20/366-3301*94181*
a Magyar Kert és Energia Klaszter Kft., veszprémi munkahelyre. Elvárás a B jogosítvány.kategóriás
Rajztanítás! középiskolai és egyetemi felkészítés, divatrajz oktatás. 06-70/3790442
ALBÉRLETET KÍNÁL
*97153*
*97123*
Masszázs otthonában! Svéd, relaxá ló, talp, teljes test. Várom hívását. 0630/729-1279
*97172*
Hajmáskéren sürgősen eladó 4. emele ti garzon. 06-70/422-1660 *97126*
*97133*
Haszkovó garázstelepen szerszámok, gépek, fűnyírók, sövénynyíró, szegély nyíró eladó. 06-30/244-6807 *97116*
Kis gyermekét egyedül nevelő, nem do hányzó hölgy ismeretségét keresem. Hosz szú távú jó kapcsolat reményében, össze költözés nélkül. 50+ férfi vagyok. Sms-ét várom 06-20/804-7341 visszahívom.*97132*
TELEK
Márkón 4szobás sorházi lakás kitűnő állapotban eladó! 75,9MFt. 06-20/4300411
Veszprémben Bakonyalján eladó 55nm újszerű lakás Ár: 46,9MFt! 06-20/3340399
JÁRMŰ
Pintér Dávid ev. teljes munkaidős eladót keres élelmiszerboltba. 06-70/365-4220*94200*
Veszprém Dózsavárosban 253m2-es telken, 4 szobás, gáz+vegyes tüzelésű, 67m2-es családi ház eladó. Iá.:55,9MFt. 06-30/773-4366

Kőművest és hidegburkolót azonnali kezdéssel felveszek. Tel.:06-30/905-5467 Gyurics Roland

Tetőfedést, tetőfelújítást, bádogos munkát vállalunk. Ingyenes felméréssel! Érdeklődni: 06/30/937-8402
CSALÁDI HÁZ
Autókat, teherautókat vásárolunk bon tásra, szállítás és igazolás kiadása ingye nes. 30/742-0830 *78416*
Mindennemű kárpitozást vállalok in gyenes felméréssel, nagy szövetvá lasztékkal, elszállítással! Érdeklőd ni:06-20/239-9198
Veszprémi intézménybe állandó déle lőtti elfoglaltsággal 4,6 vagy 8órás mun karendbe keresünk takarítókolléganő ket. Egyetemi Centrum Kft. Érdeklődni hétfőtől-péntekig 13.óráig, az alábbi te lefonszámon: 06/30/887-1623
*97121*
*73448*
Házvezetőnőt keresek bentlakással. 1szoba, konyha fürdő használattal. 0630/875-8734
Éves
Balatonfüredi Borház és Pizzaház piz zaszakácsot keres éves állásra, szállás biztosított. 06-70/940-4274 *94182*
*97137*
OKTATÁS
*78412*
GARÁZS
*97141*
•
•
Veszprém, Kossuth u. 6. (húszemeletes félemeletén) 88/423-639 E-mail: veszpremihirdeto@gmail.com 986663 20/440-8543



• Prémium már próbaidő alatt

Emeltük az operátori kezdőbérünket, emellett az alábbiakban felsorolt extra juttatásokat fizetjük kollegáinknak. Gyere, dolgozz nálunk, és akár 370.000 Ft-ot is kereshetsz pótlékokkal együtt.
• Vállalati buszok ingyenes használata, bérlettámogatás 100%-ban
•
• Meghosszabbított szünetidő
• Iskolakezdési támogatás Színház- és kézilabdajegyek Munkabérelőleg Ingyenes (munkásszálló)szálláslehetőség
• Cafeteria (próbaidő után)

•
• Magán egészségbiztosítás
•
132022. szeptember 15. | VESZPRÉMI 7 NAP apróhirdetés SZOLGÁLTATÓI AutóüvegKATALÓGUSAutógumi Dongó Gumiszerviz Új használt felnik, gumiabroncsok forgalmazása, gépjármû és motorkerékpár gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javítása Veszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733 165967 Akkumulátor 0 0 7 0 5 Burkolás 887580 AUTÓÜVEG Azonnali cascos üvegkárfelvétel! Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett) www.autouvegveszprem.hu tel.: 06-30-39-36-200 166163 Biztosítás ÉRTÉKESÍTÉSI PONT Veszprém, Cholnoky Jenő u. 8. Tel.: +36 30 946 1474, +36 30 552 4334 123Veszprém, Cholnoky Jenő u. 8. Tel.: +36 30 946 1474, +36 30 552 4334 ÉRTÉKESÍTÉSI PONT 978481 Festés Negyedes Zsolt egyéni vállalkozó ✓ Szobafestés ✓ Mázolás ✓ Tapétázás Keress bizalommal! Tel.: 06-30/440-2385 987519 Lapozzon kiadványunkbabeleazinternetenis:www.vp7nap.hu AKCIÓSFELADHATJA:APRÓHIRDETÉSÉT Veszprémi Hirdető Iroda
3 műszak, műszakpótlék: Du: 20% Éj: 40% Prémium (már próbaidő alatt)

Havi bruttó bér tartalma: Kezdő alapbér:bruttó290.000 Ft
993246 Ha felkeltettük érdeklődésed, jelentkezz csapatunkba az alábbi elérhetőségen:
• Tiszta, rendezett, modern munkakörnyezet Könnyű fizikai munka Törvényi előíráson felüli plusz 5 nap apaszabadság
• Continental kedvezményprogramMunkavállalói 996825 Téged keresünk OPERÁTOR munkakörbe a veszprémi Continentalhoz! Adja fel apróhirdetését lapunkba a belvárosban! Veszprémi Hirdető Iroda Kossuth u. 6., húszemeletes félemelet megújuló újság, megújuló lehetőségek Ingyenes közélet szeptember XXIV. szám 9. Gazdaságtudományi, valamint Mérnöki tanévnyitóival folytatódtak szeptemberi ünnepségek múlt héten Pannon Egyetemen. Gelencsér rektor hangsúlyozta: században egyre szükség képzett, diplomás szakemberekre.Azelsőéveshallgatók ünnepségek mindegyikkaronletettékesküjüket. azTanévnyitókegyetemen/MT TelekomVeszprémrangadótjátszott SEHALigábanés I-ben,vasárnappedigmegkezdi menetelést BajnokokLigájában. Bresztbenaratottértékesgyőzelemután VeszprémArénában újabbrangadót TelekomLiga2.fordulójábana bajnokPPDZagrebellenés győzelmet Arénába.rangadóra36:28.KeddenmagyarbajnokiérkezettTatabányaaésgyőzöttTelekom. Cikkünk MT/MT Öltözőket vizesblokkokatújított meg az önkormányzat CsillagKörzeti Óvodában, fejlesztésekrőlnyiMáriaalpolgármester Takácsnévács intézményvezető múlthéten. Máriahangsúlyozta:kormányzat beruházásokmellettlyamatosanigyekszikjavítania megintézményekműszakiszínvonalátAz öt év beruházásai önkormányzatiforrásbólvalósultakmeg. Cikkünk Vasárnap játsszák az újidény első Bl-meccsét Óvodai vizesblokkokés öltözők újultak meg ismerjük mega Veszprémet!Vadvirágos gospéntekenrűsítéséreVadvirágoslakótelepekenmegjeleVeszprémmegismertetésére,népszeszeptember13-án,egészVadvirárendeznekKálJánosparkban. PerneszKata tájépítész mérnökkel, aVeszprémi Közüzemi Szolgáltató parkgondozási csoportvezetőjével beszélgettünkistakar program. Sorsoltak Az ajánlóívek leadásának hétfődélután órakor lejáró határidejeült Veszprémben helyiválasztási bizottság, hogy kisorsoljákszavazólapokon szereplők sorrendjét. megyei önkormányzat keddentartotta Veszprém, Szabadság 6.on: 578-720 szemvizsgálat!Ingyenes Szemüvegrendelés esetén.(Időpontegyeztetés szükséges.) Veszprémi optikai szemmérésOPTIKA NAP 2019. 09. 19.10–16 RENDKÍVÜLI -20–50% Keretekre Csak apon mindenszemüveglencsére -20–40% forgalmazása,GépjárműüvegekszereléseSzélvédőjavításHelyszínikiszállásRendszámgravírozás www.autouvegveszprem.hu30/39-36-200 AUTÓÜVEGAZONNALI ÜVEGKÁRFELVÉTEL! NON-STOP 88/782-671 ÉTelkiSz70/345-62-73 12–23állíTáS áig


Egyéb juttatások:

14 VESZPRÉMI 7 NAP | 2022. szeptember 15.hirdetés SZAKMASZOMBAT 2022.09.24. Időpont: 2022 09 24 10 00 16 00 Helyszín: Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Technikum 8200 Veszprém, Március 15 u 5 (Megközelítés a Görgey Artúr utca felől ) - SZAKKÉPZÉSI PÁLYAVÁLASZTÁSI ÉS CSALÁDI NAP V e s z p r é m i S z a k k é p z é s i C e n t r u m INGYENES fgkörömlakkozásyerekarcfestéscsillámtetkómasszírozásugrálóvárodrász,smink-ésdivatbemutató Lego-Sumo FviadalizikaiChallenge kézműves foglalkozás Bioimpedancia mérés kispályás labdarúgó tornaairsoft célba lövő verseny fűrészelési verseny fellépők okos otthon bemutató hegesztő szimulátor önvédelmi és rendészeti bemutató lézeres céllövészet áramkör összerakás microbit programozás falikép festés Magyar Honvédség bemutatója Legyen Ön is milliomos!Kaszinó ízkvíz koktélkészítés bajor sörperec készítés szerencse süti dekorálás táplálkozási tanácsadás zöldségfaragás turmixok fszalvétahajtogatásdíszterítéslambírozásbemutatókulcstartó készítés 3D nyomtatóval virtuális autószerelésautókerék csere „Múltból a jövőbe” veterán autó kiállítás „Üsd a gépet!” CNC szakmai bemutató gépalkatrészek megrajzolása tervező programmal aagyártásszimuláláslumíniumgravírozáskadálypályarészegszemüveggel fogápolás bemutató célba lövés fecskendővel mozgásfejlesztőnjátékokyereményjáték bankjegyfelismerés ördöglakat készítés A programváltoztatás jogát fenntartjuk!veszpremi szcVeszpremiSzC veszpremszc.hu/szakmaszombat járműfényező szimulátorForgácsolt alkatrészek kiállítása óriás amőba 997112





n Négy forduló után továbbra is százszáza lékos az 1.FCV az NB I-ben. A veszprémiek az Újpesttel játszottak a Március 15. utcai csar nokban és 7:0-ra győz tek Tatai József és Ge rencsér Antal 2-2, vala mint Molnár Raul, Kár tik Zsombor és Alek sandar Gavrilovic 1-1 góljával.
döntő utolsó összecsapásá ig. A Telekom most újra ne kivág ennek a hosszú útnak azzal az akár kimondott, akár kimondatlan céllal, hogy „talán ez az idény vég re a miénk lesz…” Már a sor soláskor megoszlottak a vé lemények, hogy mi a jobb, könnyebb vagy erősebb csoportba kerülni. Idén könnyebbnek tűnő nyolcas ba kerültek a veszprémiek, mint a szegediek. A bako nyi gárda ellenfele lesz a francia PSG, a német Mag deburg, a dán Gudme, a portugál Porto, a román Di namo Bukarest, a lengyel Plock és a horvát Zágráb, míg a Tisza-partiak cso portjában a spanyol Barce
FOTÓ: MTI/KOVÁCS ANIKÓ
Megkezdődnek a csoportküzdelmek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájá ban. A Telekom rangadót játszik a nyitányon a francia Paris Saint-Ger main ellen lapunk megjelenésének napján, azaz ma 18.45-kor a Veszp rém Arénában.
DIFutsal
Újra nekivágnak a hosszú útnak
DIRöplabda n Új Tornacsarnokban.játszmátVTK-valgábólveszprémiekrajtjáranőisegítségévelnévszponzorkészülaNBIújidényénekaVehir-VESC.AazExtralikiesettDiósgyőrijátszottakötazEgyetemi
n Egy pontot szer zett a Practical VLS az NB III nyugati csoport jában. A veszprémiek Ajkán játszottak 2:2-es döntetlent a Kelen SC ellen. A Practical góljait Bakos Zsombor és Dob sa Gergő szerezte. A megyei I. osztályban: Gyulafirátót SE-Tapolca 1:1. A rátóti gólszerző Balta Gergely
DARCSI ISTVÁN
n Elkészült az új idény sorsolása az NB I/B piros csoportjában. A Veszprém KK szep tember 24-én, szomba ton 18 órakor, a Vetési gimnáziumban a buda pesti MAFC ellen játsz sza az első meccsét.
na, hol a Kiel, hol pedig a Zágráb akadályozta meg a veszprémieket. Mígnem 2002-ben az akkor már Baj nokok Ligája nevet viselő vetélkedésben eljutott a döntőbe az abban az időben Fotex KC néven szereplő tár saság, ahol alig maradt alul a német SC Magdeburggal szemben. Ezután egyre több szép sikert élt meg a klub az európai legjobbak mezőnyében, hétszer jutott be a BL Final4-ba, de a vég ső győzelmet egyszer sem sikerült kicsikarni, pedig erre háromszor is adódott lehetősége a döntőben: 2015-ben, 2016-ban és 2019ben. Hosszú út vezet az első csoportmeccstől a négyes
DILabdarúgás
DIKosárlabda
ARCHÍV FOTÓ: MW
n A férfi NB I/B nyu gati csoportjának 2. fordulójában: BFKA Veszprém-Vecsési SE 27:26. A női NB II észak nyugati csoportjának 1. fordulójában Alsóörson: Veszprém Pannon SEKK Ajka 35:23.
Annak ellenére, hogy „csak” ezüstérmesek lettek az NB I-ben, a veszprémiek Építők néven már 1982-ben elindulhattak a Bajnokok Ligája elődjében, a Bajnok csapatok Európa-kupájá ban, ugyanis az előző ki írásban a Budapesti Honvéd SE lett a kontinens legjobb ja, így Magyarország két csapatot nevezhetett. Első ellenfelük a török Isztambul Bankasi Yenisehir volt, és a bakonyiak kettős győzelem mel, 57:37-es gólkülönbség gel nyerték meg a párharcot, bejutva ezzel a legjobb 16 csapat közé. Aztán a követ kező körben a CSZKA Moszkva már túl nagy falat nak bizonyult, ezúttal ők ju tottak tovább kettős győze lemmel, 61:44-gyel. Így esett át a tűzkeresztségen a veszprémi együttes, mely ben Kiss Szilárd vezetőedző szakmai irányításával olyan nagyságok kézilabdáztak akkor, mint Bartalos Béla, Horváth Gábor, Kocsis Pál, Gyurka János, Debre Viktor, Pardi Károly és Végh József. Később már KEK-győztes volt a csapat, de a legjobbak között, a BEK-ben sehogy sem sikerült bejutni a négy közé. Ebben hol a Barcelo
DIKézilabda
152022. szeptember 15. | VESZPRÉMI 7 NAP sport
lona, a német Kiel, a lengyel Kielce, a francia Nantes, a dán Aalborg, a norvég Elve rum és a szlovén Celje talál ható. Szeptember 14-től március 2-ig tart a csoport kör, utána a kieséses pár harcok következnek, míg végül a négy állva maradt együttes június 17-18-án összecsap a Final4-ban a németországi Kölnben, a 19.500 nézőt befogadó Lan xessAzonnalArénában.rangadóval kezd a Telekom, melynek vendé ge az ugyancsak évek óta a végső győzelemre áhítozó PSG, majd 21-én Portóban játsszák a veszprémiek az első idegenbeli meccsüket. Egyik összecsapás sem ígérkezik könnyűnek, an nak ellenére, hogy tavaly a párizsiakat oda-vissza ver ték a csoportban a bakonyi ak, Portugáliában pedig hét góllal nyertek. És a folyta tásban is teljes erőbedobás sal kell kézilabdázni, ha el akarják kerülni azokat a meglepetéseket, amelyek az előző idényben Buka restben és Zaporizzsjában érték a csapatot. Ezeken a találkozókon már nem se gítheti játékával a gárdát a 28 éves szlovén beálló, Blaz Blagotinsek, aki a német Bundesligában szereplő Göppingenben folytatja pá lyafutását az idény végéig, majd a Flensburg-Han dewitt kézilabdázója lesz.
Veszprém másik NB I-es férfi kézilabdacsapata is szerepel az európai kupa porondon. A Fejér-B.Á.L. a francia Chambéry Savoie Mont Blanc Handball ellen játszik az Európa Liga selej tezőjének 2. fordulójában. A mérkőzések hivatalos játék napjai: szeptember 27. és október 4., az első összecsa pás Franciaországban lesz. A párharc győztese bejut a csoportkörbe.Idegenbenjátszott bajno ki meccset a megyeszékhely mindkét élvonalbeli alaku lata. A Telekom múlt hét pénteken a vártnál gyen gébb teljesítménnyel is ma gabiztosan, 30:21-re nyert Dabason. A Fejér-B.Á.L. vi szont 30:24-re kikapott Bu dakalászon.


Andreas Nilsson már nyert BL-t a német Hamburggal
HÍRHÁLÓ
Blaz Blagotinsek Németországban folytatja a pályafutását
16 VESZPRÉMI 7 NAP | 2022. szeptember 15. 112
















V7köpött,Ütött,krónikarúgott,rángatott









DIörjöngöttAutóbuszon














n Buszsofőrt bántalmazó 40 éves veszprémi férfi el len folytat eljárást a helyi rendőrség. A távolsági járat vezetője látásból ismerte az elkövetőt, aki felszállt a buszra, majd a vezetőülés mögött foglalt helyet. A sofőr megállt abban a meg állóban, ahol az utas koráb ban le szokott szállni. Ekkor a férfi sértő és trágár meg jegyzéseket tett a sofőrre, ököllel vállon ütötte, leköp te, majd tovább fenyegetőz ve leszállt a nyitott ajtón, aztán visszaszállt a buszra folytatva a szidalmazást és bántalmazást, miután a sér tett rendőri segítséget kért telefonon. Végül az egyik utas segítségével a férfi el távozott. A személyleírás alapján a rendőrök rövid időn belül a lakcímén őri zetbe vették az illetőt, aki ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűn tette miatt indítottak eljá rást.
981796 EXTRA AJÁNLAT: KIMAGASLÓ ÁRON VÁSÁROLUNK HERENDI PORCELÁNT! 6 (12ÉtkészletTeáskészletakárKávés-személyesekvagy,mokkáskészlet180.000Ftakár280.000Ftakár580.000Ftszemélyeskészleteketaduplájáért vásárolunk!) Külön darabokat megvásárolunk!is LEINFORMÁLHATÓ VÁLLALKOZÓ KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROL! Nem mindegy, hogy kinek és mennyiért! Weblap: louisgaleria.huAz árváltozás jogát fenntartjuk. vásárolokKitüntetéseketForgalombólkivontvalutákRégibizsuk Acél:CARTIERakár80000 Ft akár:Arany:100000 Ft PATEK PHILIPPE Arany: akár 4 000 000 Ft Acél: akár 2 000 000 Ft ROLEX Acél:CHRONOGRAPHOYSTERakár1000000 Ft Arany: akár 1 500 000 Ft Arany:Acél:CHRONOGRAPHBREITLING1900-ASÉVEKakár200000Ftakár500000Ft Felvásárlási árak Karórákat, zsebórákat, faliórákat vásárolok! Keresek Angelus, Heuer, Marvin, Doxa, Bovet, Tavannes, Breitling, Vetta acél stopperos órákat 100 000–300 000 Ft-ig! (akár hibásat is) Csók István BOROSTYÁNVÁSÁR! Karamellszínű 5000–15 000 Ft, napsárga 40 000–120 000 Ft Ezüsttárgyakért kimagasló árat fizetünk KÉSZPÉNZBEN! Törtezüst: akár 180–250 Ft/g (hiányos étkészletet is) Törtezüst, fazonezüst: 300–1200 Ft/g szeptember 20. kedd, 10–15 óráig • Gizella Hotel Veszprém, Jókai Mór u. 48.FESTMÉNYEKETVÁSÁROLUNK! megyünk!Kéréséreingyenházhoz 1930-asévek 1910-ig1898–Fazonarany: akár 15 000–25 000 Ft/g Ezüst ékszert is vásárolunk! Törtarany és fazonarany felvásárlása! Nálunk az értékbecslés, szaktanácsadás 40 éves szakmai tapasztalattal INGYENES! „Az üzleti élet alapja a becsület” 30 éve ebben a szellemben végzem felvásárlói tevékenységemet. Büszke vagyok arra, hogy 5-ös minösítésű szakmai tevékenységemet nemcsak hazai magánszemélyek, hanem szállodák is igénybe veszik. Tisztességes üzleti szellemmel az ország bármely pontján felvásárolok akár teljes hagyatékot is. Lakatos Lajos (szakképzett műtárgykereskedő) Exkluzív üzletünk: Louis Galéria: Bp II., Margit krt. 51–53. • Tel.: 06-1/316-3651, 06-30/944-7935 • E-mail: galeria.louis@gmail.com VÁSÁROLUNK SZÍNES, RÉGI EOZINMÁZAS KÖRPECSÉTES ZSOLNAY PORCELÁNT! Töröttet is! Mérettől függően 300 000–3 000 000 Ft-ig! ÚJ ZSOLNAYEOZINOSKERÁMIÁTVÁSÁROLUNK!5000-50000Ft-ig! ZSOLNAY150000-200000VÁSÁROLUNKÉTKÉSZLETETFt-ig! 996879
























gyalás mellőzésével bünte tővégzésben közérdekű munka büntetés kiszabásá ra tett indítványt.


n Garázdaság vétségével vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség az egyik szere tetszolgálat által üzemelte tett melegedő előtt erősza koskodó férfit. Történt, hogy egy veszprémi, hajléktala noknak fenntartott intéz mény előtt, a zuhogó esőben együtt italozott a két sértett, akikhez egy idő után az épületből kiment a szintén ittas, 50 éves vádlott, majd rövid szóváltás után mind két férfit megütötte, egyikü ket a földön meg is rángatta. A földön ülő sértett nem hagyta abba a veszekedést, mire pár perccel később a vádlott visszament hozzá, tovább bántalmazta, tarkón rúgta, a ruházatánál fogva vonszolta, majd a végén le is köpte. A bántalmazás követ keztében a sértetteknek nem keletkezett sérülése, ám az elkövető magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránko zást, riadalmat keltsen, kü lönös tekintettel arra is, hogy a helyszín közelében tömegközlekedési csomó pont található. Az ügyész ség a férfival szemben tár









