A szupernagyi szerint a jó közösség meghosszabbítja az életet
Előzzük meg a lakásbetöréseket!
LP n Szilágyi Erzsébet alezredesi rendfokozatban
megyék közé tartozik, de arra senki ne gondoljon, hogy értékei teljesen biztonságban vannak. Aki pedig áldozatává válik egy bűncselekménynek, azt nem vigasztalja a javuló statisztika sem. 6–7. oldal
HL n Veszprém megye a bűnügyileg legkevésbé fertőzött
a Balatonalmádi Rendőrkapitányságról ment nyugdíjba, ahol az igazgatásrendészeti osztályt vezette. 27. oldal
V E S Z P R É M I 7
NAP Ingyenes városI közéletI hetIlap
2017. november 9. XXIII. évfolyam 44. szám
divat MT n A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság költözhet a több mint kilenc éve üresen álló egykori piarista
gimnázium, majd közgazdasági szakközépiskola várbeli épületébe – erről írt alá megállapodást Porga Gyula polgármester és dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke. Folytatás a 3. oldalon.
Idén is a Continental a legjobb MT n Bemutatták a Veszprém
megye nettó árbevétel alapján legjobb vállalkozásainak eredményeit ismertető Top 100+200 kiadványt kedden a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában. Markovszky György kamarai elnök elmondta, az élen a Continental végzett 230 milliárdos árbevétellel, őket a Valeo (147 milliárd), a pétfürdői Nitrogénművek (93 milliárd), a mezőlaki Adient (67 milliárd) és a Vöröskő (49 milliárd) követi a listán. Folytatás a 22. oldalon.
állásvadász Mellékletünk a 22–24. oldalon!
Négymilliárd munkahelyekre MTI n Munkahelyteremtő
beruházásokra több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 262 mikro-, kis- és középvállalkozás a nemzetgazdasági miniszter döntése alapján. 23. oldal
PROFIL L BÚTOR NOVEMBERI ÁRESŐ!
relt Összesze t bútoroka kínálunk!
ágyfunkciós, ágyneműtartós
530806
-20%
rugós
e mindenre
204.900 Ft
163
emlékeztek november 4-én, szombaton a várban dr. Horváth Balázs egykori belügyminiszter és dr. Brusznyai Árpád, a szabadságharc mártírja emléktábláinál a Veszprém a Kereszténységért Alapítvány szervezésében. Palkovics Imre, a Munkástanácsok országos elnöke azt mondta: az elmúlt évtizedekben a forradalom mindvégig velünk volt, nemcsak lelkünkben, de hétköznapjaink során is. Folytatás a 2. oldalon.
Tel.: +36-88/328-807, 807, Nyitva: Ny H-P: 9-18, Szo.: 9-13
-on - Profil Bútor néven!
Egyedi konyák széles elem és színválasztékkal!
helyett Nappali és hálószoba bútorok k k, sarok és ülőgarnitúrák, l ágykeretek, francia ágyak, .900 Ft-tó kanapék, előszoba bútorok,, kana Franciaágyak F i á k ÓRIÁSI konyhabútorok, szövet és formaválasztékban! étkező garnitúrák, és egyéb kisbútorok. Az akció időtartama: 2017. 11.01-től 2017. 11. 30-ig, ill. a készlet erejéig érvényes.
MT n Több mint százan
Veszprém, Jutasi u. 18. SPAR épülete
Megtalálsz bennünket a
Szigma garnitúra
A mártírokra emlékeztek
240-es konyha
mosogatóval + munkalappal
106.900
133.700 Ft helyett
Ft-tól
n és elemenként is rendelhetők! A készleten lévő termékek azonnal elvihetők! Bútoraink több színben
530827
MT n Mindenkinek van otthon, soha nem megy ki a divatból. Lehet hosszú, rövid, trapéz, kantáros, sőt ing vagy dzseki is. Ez a farmer, de tudjuk, hogy honnan származik? 19. oldal
Rendeződhet a volt Közgáz sorsa
A képek illusztrációk! lu Az árváltozás jogát fenntartjuk!
Farmer: az örök ruhadarab