■ Júliustól munka mellett is igénybe vehető lesz a csed extra. Az édesanyák a gyermekük születése utáni harmadik hónapot követően visszatérhetnek dolgozni úgy, hogy közben a csecsemőgondozási díj (csed) 70 százalékát is megkapják.
A kormány támogatja a kisgyermekes édesanyák munkaerőpiacra történő korábbi visszatérését, amely jelentős változást hozhat sok család életében. Segítségével tovább nőhet a kisgyermekes édesanyák választási szabadsága és jövedelme is. De hogyan is nézne ki ez a gyakorlatban? Az édesanyák a gyermekük születése utáni harmadik
hónapot (90 napot) követően visszatérhetnek dolgozni úgy, hogy közben a csecsemőgondozási díj 70 százalékát is megkapják. A kormány 2025. július 1-jétől vezetné be a csed extrát, az intézkedés már a folyó ellátásokra is vonatkozna. Az újabb családbarát módosítás főként azoknak az anyáknak nyújthat segítséget, akiknek ügyfélkörük
Különleges
Skót tojás
Hozzávalók:
8 db tojás
80 dkg darált hús
1 csokor snidling fél csokor petrezselyem 3-4 ág kakukkfű
1 evőkanál Worcestershire-szósz 2 teáskanál fokhagymapor fél evőkanál mustár fél teáskanál őrölt szerecsendió 1 teáskanál füstölt pirospaprika 10 dkg vöröshagyma só bors
A panírozáshoz:
10 dkg liszt
2 db tojás só 15 dkg zsemlemorzsa
A sütéshez:
1 liter olaj
Elkészítése:
1. A skót tojáshoz először elkészítjük a lágy tojást. Egy lábasban vizet forralunk, amibe teszünk egy pici sót és egy kevés ecetet, majd ha felforrt, belehelyezzük a szoba-hőmérsékletű tojásokat és pontosan hat percig főzzük. Az idő letelte után azonnal jéghideg vízbe helyezzük a tojásokat, majd óvatosan megpucoljuk és hűtőbe tesszük azokat a felhasználásig, de legalább harminc percre. Így tudjuk elérni, hogy a skót tojás sütése során a tojássárgája lágy maradjon.
megtartása miatt kiemelten fontos, hogy mielőbb vissza tudjanak térni dolgozni anélkül, hogy ezzel elveszítenék a gyermek után járó ellátást. Számos családtámogatási intézkedés lép életbe még a közeljövőben. Ilyen a kétgyermekes anyák adómentessége, amely az egyik legtöbb családot érintő adócsökkentés. Jelenleg mintegy 690 ezer kétgyermekes anya van Magyarországon, számukra évről évre lépcsőzetesen vezetik be az adómentességet. Először, 2026-tól a 40 év alatti kétgyermekesek lesznek személyijövedelemadó-mentesek, 2027-től a 40 és 50 év
közöttiek, 2028-tól az 50 és 60 év közöttiek, 2029-től pedig a 60 év felettiek. Egy átlagos keresetű kétgyermekes anyának ez havonta 109 ezer forint pluszbevételt jelent. Ha az adómentességhez hozzáadjuk, hogy 2026-ra
tojásos ételek
2. A darált húst egy keverőtálba teszszük és hozzáadjuk a zöldfűszereket, az apróra vágott snidlinget, petrezselymet, kakukkfüvet, beletesszük a Worcestershire-szószt, fokhagymaport, mustárt, szerecsendiót, füstölt paprikát, végül a vöröshagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és az egészet alaposan összekeverjük. A húsos masszát nyolc egyenlő gombóccá osztjuk.
3. A tojásokat kivesszük a hűtőből, a húsgolyót ellapítjuk a tenyerünkben nagyjából 1 centiméter vastagságúra, a közepére helyezzük a lehűtött lágy tojást, majd óvatosan beburkoljuk a hússal, ügyelve arra, hogy sehol se maradjon rés, ne látszódjon ki a tojásfehérje.
4. Az elkészült tojásokat a szokásos módon bepanírozzuk, először lisztbe, majd enyhén sózott felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk. 5. Serpenyőben olajat hevítünk kb. 170 Celsius-fokra. Maghőmérő nélkül a hőmérsékletet egy fakanál segítségével is ellenőrizhetjük. Helyezzük a fakanál végét az olajba, és ha a nyél körül megjelennek apró buborékok, akkor sütésre kész az olaj. Egyszerre csak két-három tojást teszünk a forró olajba és oldalanként 6-7 percig, időnként forgatva sütjük, amíg aranybarna színt nem kap a panírbunda. A megsült skót tojásokról a felesleges olajat rácsra téve vagy papírtörlőre szedve hagyjuk lecsepegni.
6. A skót tojást borsópürével, sült krumplival vagy akár csak majonézzel tálalva is fogyaszthatjuk. Tálalásnál érdemes félbevágni, hogy látszódjon a belül még lágy és folyós tojássárgája.
Különleges gyömbéresújhagymás tojásleves Hozzávalók:
2 db húsleveskocka
1 dkg friss gyömbér
1 gerezd fokhagyma
2 db tojássárgája
2 db tojás
1 csokor újhagyma
20 dkg kukorica só bors
Elkészítése:
1. A gyömbéres-újhagymás tojásleveshez feloldjuk a leveskockákat 1 l forrásban lévő vízben. Hozzáadjuk a megtisztított, finomra vágott gyömbért és fokhagymát, majd további néhány percig forraljuk.
2. Ezután lehúzzuk a tűzről a forrásban lévő alaplét, és miközben villával folyamatosan kevergetjük, belecsorgatjuk a tojássárgájákkal felhabosított tojást. Beleforgatjuk a megtisztított, felkarikázott újhagymát, a leszűrt, lecsepegtetett kukoricával együtt, majd visszarakjuk a tűzre, és közepes lángon főzzük 5-10 percig. Végül megsózzuk, megborsozzuk a levest. Forrón tálaljuk.
megduplázódik a családi adókedvezmény, akkor jövőre havonta átlagosan 189 ezer forinttal, évente 2 millió 268 ezer forinttal több marad azoknál a kétgyermekes családoknál, ahol az anya 40 év alatti. Forrás: vg.hu
1. Összetörjük a csokoládét, majd gőz felett összeolvasztjuk a vajjal.
2. Egy másik tálban krémesre keverjük az egész tojásokat a kristálycukorral. Belekeverjük az olvasztott csokit, a vaníliás cukrot, az instant kávét, végül beleforgatjuk a lisztet.
3. Egy normál méretű muffinsütő hat mélyedését kikenjük vajjal, megszórjuk kakaóporral. Elosztjuk a mélyedésekben a masszát. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 12 percig sütjük.
4. Kivesszük a sütőből, tányérokra rakjuk, és azonnal tálaljuk. Ha ügyesek voltunk, akkor belül még folyik. Egykét gombóc vaníliafagyit adunk mellé. Kép és szöveg: Mindmegette.hu
Műanyag nyílászárók és redőnyök akár egyedi méretben is!
150x150 mm l egyszárnyú ablak: 105.000 Ft redőny: 40.000 Ft l kétszárnyú ablak: 125.000 Ft redőny: 40.000 Ft
Bérházi acél bejárati ajtó 4 színben, bontással, beépítéssel együtt.
210x240 erkély ablak: 260.000 Ft redőny: 70.000 Ft
210x150 ablak: 180.000 Ft redőny: 55.000 Ft
igény szerint anyagbeszerzéssel, fuvarozással!
3 3 3 Következő lapzárta: 2025. április 28. hétfő 12:00 óra Megjelenés: 2025. május 2. péntek
Gépi és kézi földmunka Épületek alapozása Tereprendezés
u Csiszolás, fúrás- és vágástechnika u Kőműves szerszámok u Festő szerszámok u Vízgazdálkodás u Bádogos termékek u Kertészet u Épületgépészet u Barkácsolás, csavarozás u Hegesztéstechnika u Munkaruházat u Szezonális termékek, heti akciók Rendelés akár telefonon, e-mailen rövid határidővel összekészítéssel, kiszállítással.
Helyettesítheti a mesterséges intelligencia a nyelvtanárt?
■ A technológiai fejlesztések egyik fontos területe a nyelvtanulás, mert mindenki gyorsan és könnyedén szeretne nyelvet tanulni. Meg olcsón és kényelmesen. A klasszikus nyelviskolák felett eljárt eljárni már az idő, vagy érvényes üzleti megoldás marad ez a fajta oktatás? – erről kérdezte a Világgazdaság Tóth Alexandra nyelviskola-tulajdonost.
Gyorsan ráröppentek a nyelvtanulókra a fejlesztőcégek, az első szótanuló appokat sok újabb követte. Csetbotokkal, mesterséges intelligencián (MI) alapuló virtuális tanárokkal is tanulhat, aki fejleszteni akarja a nyelvtudását. Ez lenne a jövő? A tanár nélküli önálló tanulás? Lejárt az a korszak, amikor beültek emberek a nyelviskolák tantermeibe? Erről kérdezte a Világgazdaság Tóth Alexandrát, az Alexa Nyelviskola alapítóját, ahol saját fejlesztésű innovatív módszerekkel folyik az oktatás.
A nyelvtanuláshoz motiváció és kitartás kell, ennek a fenntartása nem könnyű, a motivációkutatások szerint nagyjából két hétig őrizhető meg ugyanazon a szinten, utána csökkenni kezd. Innentől kezdve már szükség van olyan tudatos stratégiákra és módszerekre, amelyek segítenek leküzdeni a halogatást és fenntartani az elköteleződést – mondta Tóth Alexandra. „Nagyon fontos alkalmazkodni az innovációhoz, vizsgálni és kutatni azt, hogy a mesterséges intelligencia világában hogyan tanulunk, romlik-e a memóriánk, motiváltabbak vagyunk-e. Mert ehhez alkalmazkodva kell a tananyagot adni, így kell alakítani az oktatást. Nagyon gyors a változás, és lépést kell tartani vele” – fűzte hozzá.
Könnyebbé válik a nyelvtanulás, de hatékonyabb is lesz? Nagyon sok a könnyítés, a fordítás, a feliratozás automatikus, ez valószínűleg nincsen jó hatással a nyelvtanulási szándékra. Lehet hallani arról, hogy lesz majd olyan eszköz, amely azonnal fordítja az élő beszélgetést, de ez mégsem ugyanaz, mintha az adott nyelven szólalnánk meg. Tóth Alexandra úgy véli: mindenkinek saját döntése lesz, hogy tanul-e nyelvet. „Ha a mesterséges
intelligenciára támaszkodunk, háttérbe szorul az önálló gondolkodás és az agy alapvető működése. Mivel kevesebb mentális erőfeszítést végzünk, nem eddzük megfelelően az agyunkat, így idővel ezek a kognitív funkciók gyengülhetnek. A könnyítések azért születnek, hogy csökkentsék a leterheltségünket, de minden egyes könnyítés degradáció, vagyis lecsúszás” – magyarázta. Azt is hozzátette, hogy rendben van, hogy a mesterséges intelligenciára bízunk egyes feladatokat, hogy például posztoljon, vagy videót vágjon, de azt nyilván senki sem szeretné, hogy a memóriája folyamatosan romoljon. „A kutatások azt is igazolták, hogy a leghatékonyabb memóriafejlesztő módszer a versek memorizálása és a nyelvtanulás.”
Egyre tovább élünk, az elöregedő társadalmakban egyre súlyosabb problémát jelent az Alzheimer-kór, mivel gyógyítani nem lehet, így meg kell tenni mindent a megelőzésért, ebben pedig a nyelvtanulás vagy a verstanulás az egyik legfontosabb eszköz –hívta fel a figyelmet a szakember. Kiemelte: annyiban átalakul a nyelvtanulás is, hogy nem az lesz a legnagyobb érték, hogy beszéli valaki a nyelvet, hanem az, hogy eddze az agyát, megőrizze a szellemi képességeit.
Más a nyelvtanulás egy applikációval?
Tóth Alexandra úgy véli, teljesen mindegy, mivel tanulunk, minden eszköz jó, mert az agyunk nem un rá gyorsan. Ha az egyiknél nem volt sikerélmény, de egy másiknál van, akkor azt kell használni. Azt mondja, az a meghatározó kérdés, hogyan tartjuk fejben a megszerzett információt.
„Az Alexa Nyelviskolában 22 órán keresztül azt tanítjuk, hogyan kell helyesen tanulni, ugyanis az agyunk számára egyáltalán nem mindegy,
tanuljuk a nyelvet. Fontos az ok-okozati összefüggéseket érteni, mert ha az agyunk ezt érti, nem adjuk fel olyan könnyen, hanem képesek leszünk tudatosan irányítani a tanulási folyamatot. Az sem mindegy, menynyit, hogyan és mikor ismételünk, melyik napszakban. Ha ezeken aprólékosan végigmegyünk, képesek leszünk napi 35-50 szót fejben tartani” – avatott be néhány érdekes részletbe. Álláspontja szerint nem szavakat kell tanulni, hanem kifejezéseket, de azokat is egy adott technika szerint. „Ezeket mi megtanítjuk, és mindenki kitapasztalja, hogy az ő agyának melyik lesz a jobb. A szótanító appokkal fel lehet építeni egy szókincset, de sok olyan tanítványunk van, aki azért jön hozzánk, hogy segítsünk neki rendszerezni a rumlit, mert így nem ér sokat a tudása” – tette hozzá.
Jelenléti nyelviskolák, online vagy egyéni megoldások Sok nyelvtanulóban felmerül a kérdés, a jelenléti oktatás hatékonyabb, vagy online és távoktatásos módszerrel is ugyanúgy lehet tanulni. Aki sokáig dolgozik, nem fog tudni beülni a nyelviskolák délutáni kurzusaira. „Nem ez a fontos. A fontos az, hogy akkor tanuljunk, amikor az nekünk szimpatikus, ne legyen konkrét időponthoz kötve. Ha időponthoz kötjük, és közbejön valami, egy késés, egy rossz hangulat, akkor az agy blokkolni fogja a tanulást. Ha fáradtak vagyunk, sokkal
hasznosabb, ha a tanult célnyelven megnézünk egy filmet, mert sokat többet tud rögzíteni az agyunk” – fejtette ki Alexandra. A nyelviskolában végzett kutatása azt mutatta, hogy nagyon eltérő tanulási szokásokkal is eredményesen lehet tanulni. „Vannak olyan tanítványaink, akik csak hajnalban tanulnak, vannak, akik meg éjszaka, és szépen haladnak. Nekik biztosan nem lenne hatékony, ha öt órára kellene jönni a nyelviskolába.”
Tehát már a jelen is az, a jövő meg mindenképpen ez lesz, hogy rugalmasan alkalmazkodniuk kell a nyelviskoláknak nemcsak a technológiai, hanem az életmódbeli változásokhoz is. A szakember azt mondja, ismerni kell az innovációkat, és kell valami olyat nyújtani, ami különleges és több a piacon, mert aki ezt nem teszi, az nem fog tanítványokat találni.
„Az embereknek szükségük van az emberi kapcsolatra, a mesterséges intelligencia még nem tudja ugyanazt nyújtani, amit egy másik ember. Másrészt az agynak nagyon nagy szüksége van a strukturált ismeretekre.
A nyelviskolai tanár képes strukturálni és személyre szabni a fejlődéshez szükséges tananyagot, míg az MIben pillanatnyilag még nem bízunk ebben a tekintetben” – hangsúlyozta.
A nyelvoktatás árait firtató kérdésre azt válaszolta, hogy a technológia nem nyomta le a nyelvoktatás árát, az appokkal lehet ugyan spórolni, de azt látni kell, hogy az
megoldás nem a leghatékonyabb megoldás. 2025-ben Magyarországon az angol nyelvtanfolyamok ára jelentős eltéréseket mutatnak, attól függően, hogy milyen típusú tanfolyamról van szó, milyen intenzitással zajlik, és hogy online vagy személyes részvétellel történik-e.
Csoportos tanfolyamok: Általában 60–120 ezer forint között mozognak, de akciók esetén akár 20–50 ezer forintért is elérhetők. Egyéni oktatás: átlagosan 5–6 ezer forint/óra. Online tanfolyamok: 60–70 ezer forint körül, rugalmas időbeosztással. Külföldi tanfolyamcsomagok: általában 850–1300 euró között, szállással és egyéb szolgáltatásokkal együtt.
VG
Nyelvtanulást támogató eszközök Csetbotok és MI-alapú beszélgetőpartnerek ChatGPT, Duolingo Max, Replika, Mondly chatbot Adaptív tanulási platformok Duolingo, Babbel, Rosetta Stone (MI-bővítésekkel) MI-alapú kiejtésjavítók Elsa Speak, Speechling, Google AI pronunciation tools Automatikus fordító és nyelvtani javító eszközök Google Translate, DeepL, Grammarly, Quillbot Virtuális nyelvtanárok és tutor platformok ChatGPT-alapú tutor botok, Sora, AI Teach