Grátisz
XXII. évfolyam, 2. szám
KAPOSVÁR ÉS KÖRZETE INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP
2021. február 8., hétfő
A lazább internethasználattal kapcsolatos szabályokat mindig feltételekhez kell kötni
A nagyobb szabadsághoz több figyelem is kell A koronavírus-járvány hatására némi átrendeződés látszik a gyerekek internetezési szokásaiban, sok szülő lazított a korábbi, esetleg időkeretekkel szabályozott kontrollon. – A járvány által teremtett helyzetben azok is többet időznek most az online térben, akikre korábban ez kevésbé volt jellemző – vélekedett Szalay Miklós tanácsadó szakpszichológus, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintéz-
ményének pszichológusa. A középiskolásokat az online oktatás amúgy is a nethez köti, s aztán sokan ott is ragadnak akár egész napra. A pszichológus elmondta: a gyerekek kamaszodása és az azzal együtt járó önállósodása azt is hozza magával, hogy kevésbé fordulnak a szülőkhöz a kérdéseikkel. Tehát ha erőszakos vagy akár felnőtteknek szóló tartalommal találkozik a gyermek a neten, vagy olyan témákat olvas, amik megzavarják, nem a Szükség van a kontrollra
szülőkkel beszéli azt meg. Kamaszkorban ráadásul a „tiltott gyümölcs effektusa” is működik még azokban a családokban is, ahol konzekvens volt a nevelés. Szalay Miklós úgy véli: sok szülő azért enged most nagyobb szabadságot a gyermeknek a netes szörfözésben, mert a fiatalok egyébként sem mehetnek közösségbe, s nem marad más lehetőségük társas kapcsolataik építésére. A pszichológus szerint azonban továbbra is fontos a
kontroll: feltételeket kell állítani a fiatalok elé. – Irányítsuk a fiatalok figyelmét a mozgás fontosságára – jegyezte meg. – Kérjük a segítségüket a ház körüli munkában, vagy csak a házi feladat megoldása után engedjük őket számítógép elé. Közösen kell bizonyos játékszabályokat kidolgozni a fiatallal, ha pedig áthágta mindezt, legyen annak következménye, például az, hogy elveszem a tabletet tőle vagy az időkorláton szűkítek. Gy. Zs.
TELETAXI 06-82/
555 555 FIX TARIFA ÉJJEL-NAPPAL
Kaposvár szívében a Kossuth téren várja kedves vásárlóit. Minőség! Megbízhatóság! Kedvező árak!
VALENTIN-NAPI AKCIÓ! 20% árengedmény több mint százféle KARIKAGYŰRŰRE és minden aranygyűrűre!
Ezüstékszereink is 20% árengedménnyel
KAPOSVÁR, Baross G. u. 8-10. T.: 82/511-015 Nyitva: h.–p. 8.30–17.30, szo.: 8.30–12.00
info@barossaruhaz.hu www.barossaruhaz.hu
ÉVENTE TÖBB EZER ELÉGEDETT VÁSÁRLÓ
ÖN MIÉRT DÖNTENE MÁSKÉNT?! A MEGYE LEGNAGYOBB SZŐNYEG-, PADLÓSZŐNYEG-,
TOMMY HILFIGER, BERING,
PARKETTA-, FÜGGÖNY- ÉS FÜGGÖNYKARNIS-VÁLASZTÉKA A LEGJOBB ÁRAKON! HIGGYEN A SZEMÉNEK! Minden laminált padlóhoz AJÁNDÉK alátét, szegély FÉLÁRON!
DOXA, SEIKO, LORUS
OTTHONFELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁS
Kaposvár, Ady E. u. 1.
3.000.000 forintot SPÓROLHAT!
kaphatóak! Óramárkáink:
Nyitva: HÉTFŐTŐL SZOMBATIG 9.00–18.00 óráig 82/320-429 Az akció időtartama 2021. február 4–21.
igénybevétele esetén akár
LEVESSZÜK A VÁLLÁRÓL A TERHET!
Segítünk az adminisztráció elkészítéséről a kivitelezésig.
KAPOSVÁRON INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! HELYSZÍNI FÜGGÖNYVARRÁS, SZŐNYEGSZEGÉS! Akciónk 2021. február 13-ig, illetve a készlet erejéig érvényes!