Kaposvár 2020.05.11

Page 1

Grátisz

XXI. évfolyam, 13. szám

KAPOSVÁR ÉS KÖRZETE INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP

2020. május 11., hétfő

Tizenötmillió forintot fordít virágosításra Kaposvár, hetvenhatezernél több palántát ültetnek

Virágok ezrei színesítik idén is a városképet A korábbi évekhez hasonlóan az idei esztendőben is nagy gondot fordít a kaposvári városvezetés a tavaszi virágosításra, melynek köszönhetően színes növények ezrei díszítik majd a somogyi megyeszékhely közterületeit ezen a nyáron is. A település több pontjára már kikerültek a virágok, s mint megtudtuk, még ebben a hónapban minden tervezett helyszínen végeznek a kiültetéssel. Az idei évben 15 millió forintot fordít a város virágosításra – válaszolta lapunk kérdésére Kovács Katalin, a kaposvári önkormányzat környezetfejlesztési igazgatója. Emellett arról is tájékoztatott, hogy 76 ezer 500 egynyári palántát ültetnek a város közterületeire tavasszal. Jellemzően begóni- Májusban végeznek a virágok kiültetésével a somogyi megyeszékhelyen

ával, salviával, bársonyvirággal, kúpvirággal, mini gerberával, petúniával, vízvirággal és díszcsalánnal színesedik a településkép. Mint megtudtuk, a legtöbb virág a Berzsenyi úti elválasztósávhoz kerül, de sok növény jut például a Berzsenyi parkba és a Noszlopy körforgalomba is. Öszszesen a település huszonnégy pontján ültetnek el egynyári virágokat. Ugyanakkor a korábbi évek virágosítási pályázatairól, környezetszépítő versenyéről sem feledkezett meg a kaposvári városvezetés. A jelenlegi vírushelyzet miatt az őszi időszakra helyezték át a pályázatok kiírását, illetve a növények leszállítását – tudta meg lapunk a környezetfejlesztési igazgatótól. Gy. Zs.

MEGNYITOTTUNK! Hétfőtől–péntekig 9–18, szombaton 9–12 óráig ingyenes parkolási lehetőséggel várjuk kedves vásárlóinkat! INGESHÁZ Kaposvár, Teleki utca 12–14.

NINCS MUNKAHELYED VAGY VÁLTANÁL? Szívesen dolgoznál SEGÉDMUNKÁS munkakörben egy barátságos munkahelyen, ahol medencefedések gyártásával foglalkozunk?

ÓZONOS AUTÓKLÍMA - TISZTÍTÁS, FERTÕTLENÍTÉS

4500 Ft-tól!

•Alvázmosás •Kárpittisztítás •Gumicsere •Waxolás

AKKOR A NIVO-VAS KFT-NÉL A HELYED! A stabil, kiszámítható jövedelem mellett támogatjuk a munkába járásodat és egyszeri napi étkezést is biztosítunk. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, jelentkezz!

AUTÓKOZMETIKA KAPOSVÁR, Kond vezér u. 5. Tel.: 82/526-115 30/209-8405

Fényképes önéletrajzodat a hr@nivovas.hu e-mail-címre várjuk.

NE HABOZZ!

A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! E-mail-címünk: somogy.terj@mediaworks.hu Telefonszámunk: 06-94/999-120


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Kaposvár 2020.05.11 by szuperinfo - Issuu